Népszabadság, 1968. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-03 / 1. szám

2 (Folytatás az 1. oldalról.) még, hogy egy kiló kakaót eddig 82 forintért árusítottunk, most 60 forintért vásárolhatják meg az emberek. A vágott baromfi is ol­csóbban kerül a vásárlók kosa­rába. Drágábbak lettek egyes hal­konzervek, például az olajos hal 6 forint helyett 7 forintba ke­rül, a mogyorós csokoládé, a mo­gyoró- és mandulabél, valamint a füge. Az első osztályú pörkölt kávé (tízdekás csomagolásban) ára 19,50-ről 17,50 forintra csök­kent, a harmadosztályúé 12,50- ről 14 forintra emelkedett. A háziasszonyok másik cso­portja a háztartásban használa­tos vegyicikkek árváltozásiról érdeklődik. — Itt is jó hírrel szolgálhatok — válaszol az áruház vezetője. — Valamennyi szappan ára csök­kent. A negyedkilós papírcsoma­golású Trisót 4,70 helyett 2,10 forintért, a 125 grammos Ultrát 4,20 helyett 3 forintért vásárol­hatják meg a háziasszonyok. A bútoráruházban A Lenin körúti Lakberendezé­si Áruházban délelőtt 10 órakor fejezték be a leltárt. Nyomban ki­nyitottak, s az üzlet hamarosan megtelt szokatlanul sok érdeklő­dővel.­­ A bútorvásárlást többnyire családi megbeszélés előzi meg, ezeket a megbeszéléseket a csalá­dok prolongálták mostanra, hogy az új árakat megismerjék — mondja Papp Tibor, az áruház vezetője. 10 óra 15 perc. Az első vevő. Kétségtelen: nem tipikus eset, őket nem érdekli, hogy mibe ke­rült az a háromajtós szekrény, amelyet pillanatok alatt kiválasz­tanak és kifizetnek. (2300-ról 2500 forintra emelkedett az ára.) De­cember 25-én volt az esküvőjük, az ifjú férj, Mester Sándor, az V. kerületi Építő Ktsz-nél asztalos, az asszony kozmetikai gyárban kiszerelő. — Kétszáz forinttal több? — a fiatal pár mosolyog, mit számít az ilyenkor ... Pedig van, akinek számít. Pós Árpádék (a férj öntvénytisztító az Április 4. Gépgyárban) Rába szo­babútort keresnek. Itt nincs, de kiszámítják nekik, hogy a másutt kinézett bútor valamivel megdrá­gult. Póséknak csak 6850 forint spórolt pénzük van, ennyibe ke­rült eddig a bútor, s a néhány száz forintos drágulás fedezetéről még gondoskodniuk kell. Mint a Fővárosi Bútor-, Hang­szer- és Játék-Kisskereskedelmi Vállalat bútorosztályának vezető­je, Solt Péter mondja, a 7,5 szá­zalékos átlagos emelkedésen belül általában az asztalosárak ára emelkedett, vagy változatlan ma­radt, csak néhányé csökkent. A kárpitozott bútorfajták ára általá­ban változatlan maradt vagy ol­csóbb lett. Amelyik bútornál üve­get is felhasználnak, általában nőtt az ár. Nézzünk néhány keresett cikket. Lyon nagy kombinált szekrény ára 2830 forint volt, most 3070 forint. Lyon I kis kombinált szekrény 2200 forintba került, most 2340 forint. Bácska kom­binált szekrény ára 4750 forintról 4636-ra csökkent. Vajna könyvszekrény ára 1144 forint volt, most 1491. A kár­pitozott bútorok közül az Erika szék ára 470-ről 302-re, a Dominó fotel 860- ról 688-ra, az Éva fotel 990-ről 634-re,­­ az egyszemélyes Varia heverő 1930-ról 1720-ra, a kétszemélyes Fény heverő 1 3550 forintról 3400 forintra, a Pécs fo­telágy 1530 forintról 1460 forintra csök­kent. — Az ellátásban nem lesz fennakadás — mondja a­ bútor­osztály vezetője. — A leszállított áru­bútorokból is ki fogjuk tudni elégíteni a keresletet. Márciustól folyamatosan újfajta bútorok is megjelennek, például amelyek az Otthon-kiállításon sikert arattak. Változatlanul árusítanak OTP-hi­tellevélre is. Lesz elegendő im­portbútor, egy részük az eddigi­nél magasabb, más részük ala­csonyabb, ismét más részük vál­tozatlan áron. biotorám, konfekció Kedd, déli 12 óra. A Rákóczi úti Lottó Áruház kirakatai előtt nézelődő embertömeg. Bent, az áruházban hasonló a forgalom. Balogh Lajos, az áruház igazga­tója kérdésünkre elmondta, hogy az áruházban az áruk 90 százalé­kát érintette az árváltozás. A tex­tíliák és a ruházati cikkek iránt érdeklődünk az osztályokon. A méteráruosztályon a szintetikus szálakból készült anyagok általá­ban 10—12 forinttal drágultak méterenként, viszont a gyapjú­­szövetek általában olcsóbbak let­tek. A Hazai Fésüsfonógyár termékei kö­­zzü­l például a Győző nevű szövet 439,50-ről 393 forintra, a Gyárfás 409- ről 371-re, a Győri Finomposztógyár Dobogó kabátszövete 384-ről 345-re, a a Csepeli Finomposztógyár Adonisz szövete pedig 425-ről 377 forintra csök­kent. Emelkedett viszont az angol, az NSZK-beli és a francia szövetek ára, például az angol méteré 550 helyett 406 forint lett. A férfikabátok a Tél krombi kivételével (30 forinttal emelke­dett az ára) általában — 40—60 forinttal — olcsóbbak lettek. A habszivacs, úgynevezett laminált áruk ára változatlan maradt. A férfiöltönyök ára sem változott jelentősen A pester alapanyagokból készült ru­hák 50—70 forinttal drágultak, míg a pester, szintén szintetikus szálból ké­szült öltöny 1470-ről 1310 forintra csökkent. Az Adonisz anyagból ké­szült gyapjúöltöny ára 1760 helyett 1640 forint. A zakók ugyancsak a régi áron kaphatók, emelkedett azonban a pantallók ára. A női kabátok mintegy 30 százalé­kát érintette az árváltozás. A női szö­vetkabátoknál általában 10 százalékos az árcsökkenés. A habszivacskabátok ára változatlan. Bár a női kosztümök 10—15 százaléka az úgynevezett sza­bad ár kategóriába került, a jelenleg forgalomban levők ára csökkent. A kártolt szövetekből készített kosztü­mök ára csökkent. A jelenleg kapha­tó női ruháknak talán csak 10 száza­lékát érintette a plusz—mínusz vál­tozás, de ez sem túl jelentős. A fehérneműknél és kötött­áruknál újszerű, hogy orvosolták a fogyasztók régi kívánságát: a gyermekholmik, ingek, valamint a fehérneműk árát nem számon­ként emelik, hanem egységárban állapították meg. A gyermeking 18-tól 24-es nagyságig, 26-tól 32-esig és a 34—36-osig egy áron kerül forgalomba. A habselyem gyermekáránál szintén összevon­ták a számozásokat, ugyanígy a női habselyemnadrágoknál is. Ez utóbbi 44-től 52-es nagyságig egyaránt 21,30 forint. A férfi­ divatáruk mintegy 80 százalékát érintette a változás. Az importárukon kívül általában minden ár csökkent. A szintetikus holmik általában 5 százalékkal, a magyar nyloningek pe­dig 10 százalékkal olcsóbban kerülnek forgalomba. (A magyar nyloningek közül a 240 forintos 180, a 225 forintos pedig 183 forint.) A külföldi nylon­­ingek árak változatlanul 230 forint. Tíz forinttal olcsóbb lett a Neva, 5 forinttal drágult a Pádua ing. Olcsóbb lett a női svájci áru. A gyermekkötöttáru körülbe­lül 20 százalékkal drágult, míg a női kötöttáruk közül a szintetikus körülbelül 20 százalékkal olcsóbb, míg a gyapjúból készült 15—20 százalékkal emelkedett. 3tili­on ripókot korosztok ? Alig néhány perccel 11 óra után már 43 fizetett blokk van a Rákóczi úti 48-as gyorskiszolgáló cipőbolt vezetőjének, Mészáros Gyulánénak az asztalán. Forgách Endrével, a Cipőbolt Vállalat áruforgalmi főosztályának veze­tőjével együtt elégedetten álla­pítják meg, hogy a januári holt­szezonhoz képest ez nagyon szép forgalom. Arra lehet követ­keztetni, hogy sok vevőt az ár­változások­­ gyorsan terjedő híre hozott az üzletbe. Már az első órákban kiderült, hogy különösen három cipőféle iránt nagy a kereslet. A sztár a kisipari termelőszövetkezetben készült, úgynevezett keresztül­varrott férficipő, amelynek az ára 329 forintról 277 forintra csökkent, továbbá a Tisza mű­bőr csizma (egy óra alatt 8 párat adtak el belőle), 241 forint he­lyett most 225 forint az ára, s a Fővárosi Kézműipari Vállalat csinos kis tv-papucsa, amely 50 forint helyett csak 35,50 forintba kerül. Mintegy 15 százalékkal ol­csóbb lett a kisimamacipő is, a szegedi papucs pedig 86 forint helyett 62,50-be kerül. Ezeknek is akadt vásárlója. Az áruforgalmi főosztály veze­tője szerint a cipőárak összessé­gükben valamelyest csökkentek. Bár az anyagárak nőttek, a gyá­rak, ktsz-ek kalkulációja jó nő­ NÉPSZABADSÁG hány cikknél mintegy 10—15 szá­zalékos árcsökkenést tett lehető­vé — különösen a Tisza- és a Minőségi Cipőgyár törekedett er­re —, más cikkeknél a serró, ve­lúr és lakkcipőknél az áremelke­dés mintegy 10 százalékos. Az 500 forintos bőrcsizma új ára 515 forint, az 570 forintosé 642, az 520 forintosé viszont 499 forint. Problémát az okoz majd, hogy az árjegyzékek gyors munkával készültek és több ktsz több ter­méke kimaradt belőle, ezek to­vábbra is a régi áron kerülnek forgalomba. Így előfordulhat, hogy az azonos minőségű férfi­cipők közül az egyik az új 277 forintos áron kapható, míg a má­sikat továbbra is a régi 329 fo­rintos áron árulják. A kereske­delem persze igyekszik majd ezt a többletet lealkudni. A boltban felhívják a figyel­met egy nagyon fontos tudniva­lóra: ezután a reklamációkat, cseréket csak a vásárlási blokk felmutatásával bonyolítanak le. Kiosás, hajráspís, varratás A Patyolat Vállalat Ferenc körúti 23-as számú üzletében Küllős Józsefné üzletvezető tá­jékoztatott az árváltozásokról.­­ Szolgáltatásaink összesen mintegy 13 százalékkal drágul­nak. De ez így megtévesztően hangzik. Ugyanis a tömeges és leggyakrabban igénybe vett szol­gáltatásoknál jóval kisebb ará­nyú — fél százaléktól másfél szá­zalékig terjed — az emelkedés. A kilósruhamosás például ed­dig három forint volt, ezután 3 forint 10 fillér lesz. Az expressz kilósmosás 3,90-ről 4 forintra emelkedik. A poperemosásnál és vasalásnál, ahol sok a kézi mun­ka, 10—20—50 filléres emelkedé­sek vannak a ruhadarab jelle­gétől függően. Inget például ed­dig 2,40 forintért, ezután 3 forin­tért mosunk darabonként. A gyorsmosás — 4 kiló ruha cent­rifugálva, nedvesen, vasalás nél­kül — az eddigi 6,60 helyett, ezentúl 8 forintba kerül majd. Az expressz piperemosásnál — ezt három napra vállaljuk —, ugyancsak csekély az emelkedés. Férfi inget mosva, vasalva, da­rabonként fóliába csomagolva, eddig 3,10-ért vállaltunk, ezután 3,90 lesz az ára. — Mi marad változatlan? — Például az olajosruha-mo­­satás. Ezek leginkább munkaru­hák. — És a vegytisztítás? — Itt sem lényeges a válto­zás. Női ruhát például eddig 22,70-ért, ezután 24 forintért vál­lalunk. Jelentősebb áremelkedés a festésnél lesz. Női ruhát az ed­digi 34,80 helyett 47 forintért, zakót, nadrágot 59,70 helyett 72 forintért festünk. Ezek az árak a barna, a sötétkék, fekete, úgy­nevezett alapszínekre vonatkoz­nak. Am­i ettől szín vagy minta szerint eltérő, egyedi színkeve­rést igényel, ott az említett fes­tési árak 50 százalékkal drágáb­bak lesznek.­­ Nálunk, nem változnak az árak — mondotta Réh Istvánné, a Gellért Szálló női fodrászatá­nak vezetője. Vendégeinknek minden fodrászati szolgáltatást ugyanannyiért csinálunk, mint eddig. A kozmetikában is csu­pán egyetlen változás van. Az úgynevezett „nagy kezelés” az eddigi 16 forint helyett ezután 18 forintba kerül. És a férfifodrászat? Erről Csi­­tári László a Budapesti Állami Fodrászat 2-es üzemének veze­tője tájékoztatott.­­ A sima hajvágás fazonja 3,60 helyett 4,50 lesz. A sima bo­­rotválás pedig 1,70 helyett 2,40. Aki krémet is igényel a borotvá­­lás előtt, az 50 fillér helyett ez­után 60 fillért fizet majd. Egyéb­ként minden szolgáltatást to­vábbra is az eddigi árakon nyúj­tunk kedves vendégeinknek.­­ — A méretes szabóság díjté­telei a férfi öltönyfazonoknál 20 százalékkal, a női ruháknál 15 százalékkal emelkednek, — mon­dotta Nemecsek Rezső, veze­tő szabász, a Fővárosi Mérték Utáni Szabóság József körúti üz­letében. — Néhány példa az új áttételekből. Az egysoros öltöny első osztályú fazonára 484-ről 584-re, a sima télikabáté 524 fo­rintról 624-re, a kétsoros öltönyé 503 forintról 603 forintra emel­kedett. Van bizonyos differencia aszerint is — az általános 15—20 százalékon belül —, hogy gyap­jú- vagy műanyag szövetből dol­gozunk-e. Az utóbbi ugyanis munkaigényesebb, nehezebben kezelhető. — Elképzeléseik szerint csök­ken-e majd a vevőkörük? — Nem hiszem, de az biztos, hogy jobban, igényesebben kell majd dolgozni, ügyesebb propa­gandával és figyelmesebb ki­szolgálással. Verseny lesz a mér­ték utáni szabóságok között. A mi kollektívánk nem fél a verseny­től. Érdeklődök a Lottó Áruház kirakatánál. (Kéri Dániel felvétele) 1968. január 3. szerda EV/I/ As ajánlat­os áru: a sajtó A napi- és hetilapok áremelke­désének indokairól Csollány Fe­renctől, a Hírlapkiadó Vállalat igazgatójától kértünk tájékozta­tást. — Kétségtelen, a sajtó különle­ges áru — mondotta Csollány elv­társ —, mert elsősorban politikai eszköz volt és marad is, de mégis áru, melynek árát összhangban kell tartani az előállítási költsé­gekkel. A napilapok és a hetilapok elő­fizetési és példányonkénti árai még 1949-ben alakultak ki. Azóta tulajdonképpen csak akkor került sor árváltozásra, ha a lapok és fo­lyóiratok terjedelmét emeltük, vagy az előállítási eljárásban tör­tént lényeges változás, mint pél­dául a négyszínű mélynyomású képeslapok megindulásakor. Az áraknak ilyen hosszú időn át vál­tozatlanul tartását az tette lehe­tővé, hogy az állam mintegy 35 százalékos dotációban részesítette a papírimportot, a nyomdák pedig diktált áron állították elő a sajtót, amit csak azért tehettek meg, mert beruházásaikat úgy, mint a többi vállalat, ők is ingyen kapták az államtól. Hazánkban a lapter­jesztés fő formája a napi- és heti­lapoknál az előfizetés. Az olva­sónak ez igen előnyös és kényel­mes szolgáltatás, de természete­sen igen drága. Ezt se tudtuk lap­jaink bevételéből megfizetni és az állam évente mintegy 150 millió forint dotációt juttatott a postá­nak a lapterjesztés költségeinek fedezésére. A lapkészítés technikája és a hírszolgáltatás módszerei sokat változtak 20 év alatt. A Népsza­badság például állandó külföldi tudósítókat tart fenn a világ sok országában. Bekapcsolódtunk az egész világot átfogó képtávíró­hálózatba. Kiépítettük országon belül a rádiótelexes hírszolgálati rendszert. Ennek következtében a szerkesztőségek Budapesten és vi­déken egy időben értesülnek a vi­lágeseményekről és a képtávíró gépek órák alatt juttatják el a legfrissebb képeket az országban történtekről. A gazdasági reform alapelvei­vel összhangban január 1-től meg­szűnik a papír, a lapkiadás és ter­jesztés állami dotációja. A papír­árak 30%-kal, a nyomdai költsé­gek átlagosan 60%-kal, s a ter­jesztési költségek több mint 70%­­kal növekednek. Ilyen körülmé­nyek között a sajtó előállításában részt vevő szervek csak a lapárak emelése után tudják fedezni az előállítási költségeket és képesek alapot teremteni a sajtó további fejlesztésére. Ennek a technikai fejlesztésnek máris látható eredményei voltak a Rádió- és Televízióújság, to­vábbá a Magyarország átalakítása kétszínnyomású ofszet techniká­val nyomott, tehát olvashatóbb, tetszetősebb kivitelű lapoknál. Ez most folytatódik, amikor a Ludas Matyi is áttér ugyanerre a for­mátumra és minden oldalon négy­színű eljárással, mintegy 40%-kal nagyobb terjedelemmel jut el több százezres olvasójához. Természetesen továbbra is lesz­nek kedvezményes árú lapok, amelyeknek eladási ára nem fe­dezi a ráfordítási költségeket. Eze­ket a kiadóvállalatok a többi la­poknál mutatkozó nyereség terhé­re állítják elő. Biztosak vagyunk abban, hogy a bekövetkezett vál­tozások abban az értelemben is hatnak majd, hogy a lapok szerkesztőségeit ar­ra fogják ösztönözni, hogy még jobb lapokat, folyóiratokat ké­szítsenek. Még csak annyit szeretnénk bu­dapesti olvasóinkkal közölni, hogy a sajtó árának részbeni felemelé­se lehetővé tette, hogy a Budapes­ten igen kényelmetlennek és rossz­nak bizonyult kapu alatti levél­­szekrény kézbesítési rendszert a posta megszüntette és ezután is­mételten a lakásba kézbesítik majd lapjainkat. Antin forgalom a tv- és rádióboltban Budapesten a Rákóczi téri Keravill-üzletben az első árusí­tási napon nagyobb a vevőfor­galom, a tv- és rádiókészülékek után érdeklődők száma, mint volt tavaly bármikor, s az első nap tapasztalatai alapján még na­gyobb forgalomra számítanak. Valamennyi tv-típus olcsóbb lett, jelentősen csökkent egyes rádió­­készülékek ára is. Több mint 800 forinttal olcsóbbak például a székesfehérvári televíziókészülé­kek (a Horizont, a Sztár, a Mona Lisa TE 662), az Orion AT 651 pedig 950 forinttal, a lengyel Topáz 1330 forinttal lett olcsóbb. Egyes rádiókészülékek 20 forint­tól 400—480 forintig olcsóbbod­tak, a kiváló minőségű, Capri 6401 például 460 forinttal, a Strand B 3100 népszerű táskará­dió 400 forinttal, a keresett VEF 10 szovjet táskarádió 480 forint­tal lett olcsóbb. A zsebrádiók ára általában nem csökkent, például a Sokol ára változatlanul 780 fo­rint, három másik típus ára maximum 60 forinttal emelkedett. A magyar magnók ára szintén nem változott, de több száz fo­rinttal csökkent a csehszlovák gyártmányú magnó mindhárom típusának az ára. Ugyanígy ol­csóbbak lettek egyes mono- és sztereó-lemezjátszók is, mint pél­dául a LSD-típusok, amelyeknek ára 180—280 forinttal csökkent. A bolt nyitása után nem sokkal elkelt két értékes tv-készülék, két nagy asztali rádió, egy magnó és négy táskarádió. Évek óta alig fordult elő az új év első napjai­ban ilyen forgalom.

Next