Népszabadság, 1968. február (26. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-14 / 37. szám

21 Amerikai provokáció a koreai demilitarizált övezetben A KCNA hírügynökség bejelentette, hogy kedd hajnalban tíz felfegyverzett személy hatolt be a demilitarizált övezetbe és megtámadta a KNDK határőreit. A határőrség a támadást visszaverte. A hírügynökségi közlemény a provokációért az amerikaiakat teszi felelőssé, s hangsúlyozza, hogy az eset ismétlődése súlyos következményeket vonhat maga után. A phenjani rádió kommentárjában részletezte az Egyesült Államok és a dél-koreai bábkormány egyre fokozódó katonai előkészületeit, amelyek nyilvánvalóan a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen irányulnak. A rádió éberségre hívta fel a KNDK lakosságát. Dirksen amerikai republikánus szenátor sajtóértekezletén a Pueblo-incidensről kijelentette, reméli, hogy az amerikai kémhajó személyzete még a hajó elfogása előtt megsemmisített minden olyan berendezést, amely terhelő adatokat szolgáltathat az amerikaiakkal szemben. A szenátor egy percig sem tagadta, hogy a Pueblónak kémkedés volt a feladata. Beszédére az adott közvetlen okot, hogy a KNDK hatóságai állítólag a koreai partok közelében a tengerben kutatnak a Puebli elektronikus felszerelései után, amelyeket a legénység a vízbe dobott, amikor látta, hogy már nincs menekülés. (MTI) Eskol fenyegeti Jordániát Levi Eskol izraeli miniszterelnök hétfő este éles hangú beszédben foglalt állást a legutóbbi jordániai—izraeli incidensekkel kapcsolatban. Kijelentette: — Nem titok, miszerint Izrael jelenleg azon fáradozik, hogy jelentősen megnövelje haderejét. — Éspedig oly mértékben, hogy túlhaladja júniusi ütőképességét. Mint mondotta, az izraeli hadsereg képes lesz a jövőben az eddiginél hatékonyabban tevékenykedni. Eskel kijelentését Jordánia-ellenes fenyegetéssel kötötte össze és azt állította, hogy Izrael mindeddig mérsékletet tanúsított ezekkel az incidensekkel kapcsolatban, „de a mi türelmünknek is van határa”. (AP) Upadhyaya politikai gyilkosság áldozata lett? A jobboldali hindu Jansangh párt vezetősége kedden nyilatkozatban szögezte le, hogy elnökének halálát „nyilvánvalóan gyilkosság okozta”. Mint közöltük, Upadhyaya holttestét Benares városától nem messze a vasúti pályán találták meg, szétzúzott koponyával és több csonttöréssel. A párt vezetősége szerint az adatok arra utalnak, hogy nem szerencsétlenség történt. A pártelnök rejtélyes halála politikai feszültséget okozott Indiában. (Reuter) Tízmillió dolláros olasz hitel Algériának Hétfő este Algírban közös közleményt adtak ki Fanfani olasz külügyminiszter háromnapos algériai tárgyalássorozatáról. A közös közlemény szerint Fanfani és algériai kollégája, Buteflika, egyetértettek abban, hogy támogatnak minden igazságos és tartós megoldást, amely a közel-keleti válság rendezésére irányul. A két miniszter „rendkívül veszélyesnek” minősítette a Délkelet-Ázsiában kialakult helyzetet és leszögezte: kormányuk mindent megtesz a rendezéshez vezető út megkönnyítésére. Fanfani az első nyugati külügyminiszter, aki Algériában hivatalos látogatást tett, a közlemény szerint egyezményeket is aláírt. Olaszország 10 millió dollár értékű hitelt nyújt Algériának. Az összegből Algéria olasz gyárberendezéseket vásárol. A miniszterek megvitatták az algériai földgázkincs értékesítésének kérdéseit, s oktatási, egészségügyi és mezőgazdasági együttműködési megállapodásokat írtak alá. (MTI) Feszültség és elégedetlenség Indonéziában A CTK djakartai tudósítójának jelentése szerint Suharto tábornok, aki az Indonéz Köztársaság elnöki teendőit látja el, kedden ünnepélyes keretek között beiktatta a parlament új tagjait. Suharto tábornok és hívei ugyanis a parlament 347 tagja közül 124-et „megfelelőbb személyekkel” váltottak fel, további 67 képviselőt kinevezés útján juttattak a parlamentbe, úgy hogy a parlamenti képviselők száma 414-re emelkedett. „Jól értesült körök szerint — írja a CTK tudósítója — első pillantásra világos, hogy a parlamenti erőviszonyok ezzel a hadsereg javára változtak meg, és a politikai pártok befolyása lényegesen korlátozódni fog." Suharto kijelentette, hogy a választási törvény kihirdetésétől számítva legalább 18 hónapon, de legfeljebb öt éven belül, általános választásokat tartanak Indonéziában. Azt is kifejtette, hogy az országban jelenleg tapasztalható politikai feszültség és elégedetlenség annak következménye, hogy „az új rend erői között éles nézeteltérések állnak fenn a jelenlegi politikai és gazdasági nehézségek megoldását illetően”. Mint a CTK tudósítója hangsúlyozza, az indonéz parlamentben végrehajtott változtatások erősíthetik ugyan Suharto helyzetét, de nem segítik elő az ország politikai helyzetének megszilárdítását. AMIKOR AZON A PÉNTEKI NAPON kollégáimmal kirohantunk a Fehér Házból, s „Taxi! Taxi!” kiáltásokkal próbáltunk a washingtoni ebédidei csúcsforgalomban szinte reménytelen módon járműhöz jutni, hogy leadjuk lapjainknak az anyagot a Johnson-sajtóértekezletről, az ebédidejükben sétálgató emberek vettek körül bennünket. „Mondják — hangzott innen is, onnan is a kérdés —■, mit mond az elnök, behívnak további tartalékosokat?” Ugyanez az izgalom tapasztalható napok óta mindenütt. Ismeretlenek szólítják meg egymást még az autóbuszokon is, ami pedig annyira szokatlan Washingtonban. „Mit gondol, mi lesz mindebből?” „Felöltetik-e velünk az egyenruhát?” „Vietnam ... Saigon ... Hue... vajon hány halottunk van?” Ezekben a napokban mindegy, hogy mit mond Romney New Hampshire-ben, hiába kerül első oldalra az elnöki üzenet az oktatásügy helyzetéről, a téma a vietnami háború. Este vendégségbe vagyok hivatalos. A máskor oly blazírt középosztálybeli emberek még azzal sem törődnek, hogy illetéktelen „kommunista fül” — mint egyszer a társaság részegség határán levő tagja jellemezte „helyzetemet” — hallja a dolgokat. „Amerika még nem vesztett el a történelemben egyetlen háborút sem” — hallom az egyik részvevőt. Jól emlékszem, tavaly novemberben és decemberben éppen ő volt az, aki lelkesenvisszhangozta Westmoreland tábornok, dél-vietnami amerikai főparancsnok kijelentéseit, miszerint Amerika „kezdi megnyerni a vietnami háborút”, az „ellenség kifulladt, s olyan szilárd immár a helyzet a dél-vietnami nagyvárosokban, hogy az amerikaiak hamarosan teljesen átadhatják a pacifikálási feladatokat a saigoni rendszernek”. RAKATUNK MOST IS LELKES, s még mindig fenntartás nélkül hisz kormányának. „Ez a szabadságharcosok agóniája — mondja. — Néhány fanatikus ember utolsó kétségbeesett akciója.” „De hiszen azt hallottuk, hogy a szabadságharcosok tömegesen dezertálnak, megadják magukat és demoralizáltak, honnan veszik akkor az elszánt emberek ilyen nagy tömegét, hogy egyszerre csaphatnak le több tucat dél-vietnami városban?” — hallom az ellenvetést. „Jobban gyűlölnek bennünket, mint annak idején a franciákat, akikre pedig megsemmisítő vereséget mértek. Gyűlöletre és utálatra nem lehet eredményes pacifikációt felépíteni, uram!” „De hiszen veszteségeik tízszer— tizenötször nagyobbak, mint a mieink” — hangzik az ellenérv. Harsány gúnykacaj fogadja ezt a kijelentést. „Ugyan, ki hisz ezeknek az állítólagos holttestszámlálásoknak — hallom. — Hiszen túlnyomórészt dél-vietnami kormányforrásokból származnak ezek a számok, s még az amerikai tudósítók szerint is erősen, „inflációs jellegűek” ezek az adatok. Olvasta a Washington Postban a leírást arról, hogy amikor a saigoni hatóságok elhívták a tudósítókat valahová, ahol a szabadságharcosok állítólag különösen súlyos veszteségeket szenvedtek, a helyi parancsnokok a helyszínen beismerték, hogy a csaták hevében semmiféle holttestszámlálást nem tudtak még végezni, s örülnek, hogy élnek...” AZTÁN a BESZÉLGETÉS a közeljövő kilátásaira terelődik. Tízszázalékos pótadó, katonai behívások, infláció... Sötét kép. Akinek katonaköteles fia van, amiatt aggódik, hogy behívják és Vietnamba viszik. A társaság egyik tagja, aki speciális robbantási kiképzést kapott, s tartalékos, arról beszél, hogy hallja: Johnson a szakemberek egyéni behívására kért felhatalmazást a kongreszszustól. A házigazda, akinek egyik lába rövidebb, mint a másik, irigy megjegyzések tárgya. „Persze magát mindez nem érinti” — mondják neki. A háború immár feltartóztathatatlanul betör az egyszerű amerikaiak otthonába, s már nem lehet nem törődni vele. Elmúltak azok az idők, amikor Washington legnagyobb szenzációja az volt, hogy már novemberben leesett az első hó, vagy hogy egy bolond megszökött az elmegyógyintézetből, s éjszaka jó lesz bezárkózni, mert fegyvert is szerzett magának. Vietnam nem is olyan rég még távol, nagyon távol volt innen. Az amerikaiak számára oly nehezen kimondható, különös nevű észak-vietnami városok bombázása annyira érdektelen volt sok egyszerű amerikai számára, hogy sokáig jóformán szó sem esett róla. Most pedig az idők jele az is, hogy a Fehér Ház sajtótermében sok olyan jobboldali amerikai újságíró, aki azelőtt nagy ívben igyekezett elkerülni, félrehúzott a napokban: „Maga mégiscsak kommunista újságíró, mondja csak, mit akarhat a Viet Kong? Gondolja-e, hogy az offenzíva még folytatódik?” A HÁBORÚ SZELE először csapta meg komolyabban Washingtont. S Johnson elnök, amikor azt mondta, hogy amerikai kormányzati körökben nincs pánik az események nyomán, nyilván csillapítani akart. De hogy az utca embere aggódik, az bizonyos. S joggal kérdezheti: ha oly nagy a nyugalom a Fehér Házban, s annyira tudnak előre mindent, miért töltötte Johnson elnök ébren az éjszaka nagy részét azon a napon, amikor a szabadságharcosok megkezdték az offenzívájukat? Árkus István A vietnami háború és az amerikai átlagember 1968. február 14. szerda NÉPSZABADSÁG KÜLFÖLDI ESEMÉNYEK —* néhány sorban Drezdában kedden tömeggyűlésen emlékeztek meg az 1945. február 13-i pusztító erejű angol— amerikai bombatámadásról, amelynek során a város nagy része romba dőlt és 35 000 lakosa életét vesztette. (MTI) Belgrádban 84 éves korában elhunyt Ilja Milkics, Lenin egykori közvetlen munkatársa, aki Svájcban dolgozott együtt Vlagyimir Iljiccsel, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után pedig Moszkvában elnöke lett a jugoszláv munkás- és katonaküldöttek tanácsának. (MTI) A Dél-jemeni Népi Köztársaság katonai küldöttsége, amely február 2. óta Grecsko szovjet honvédelmi miniszter meghívására tartózkodik a Szovjetunióban, kedden látogatást tett Grecsko a Marsallnál. (TASZSZ) Nicolae Ceausescu, a Román KP főtitkára kedd reggel fogadta V. Kouckyt, a Csehszlovák KP titkárát és tárgyalásokat folytatott vele. Koucky kedden elutazott Bukarestből. (MTI) Dr. Gunnar Jarring, az ENSZ közel-keleti megbízottja kedden Nicosiából Kairóba érkezett, hogy megbeszéléseket folytasson Mahmud Riad külügyminiszterrel. Jarring az egyiptomi fővárosból még tegnap este ismét Nicosiába utazott. (MENA) A Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke február 27-re és 28-ra összehívta a nemzetgyűlés ülésszakát. (MTI) A mongol külkereskedelem fejlődése Mongólia külkereskedelmi forgalma a következő három évben 17 százalékkal növekszik az 1965. évihez viszonyítva. Ezen belül Mongóliának a KGST több országával lebonyolítandó forgalma 25 százalékkal nő — jelenti a Moncame hírszolgálati iroda. A Mongol Népköztársaság külkereskedelmi forgalma a legutóbbi 12 évben megkétszereződött. Mongólia jelenleg csaknem 30 országgal tart fenn rendszeres kereskedelmi kapcsolatot. (TASZSZ) Szólásszabadság bonni módra Nyugat-Németországban egyre erőteljesebb mozgalom bontakozik ki, amely követeli, hogy a kormány ismét engedélyezze a törvénytelenül betiltott Német Kommunista Párt legális működését. Néhány napja történt. Az NKP Politikai Bizottságának két tagja, Herbert Mies és Max Schafer Frankfurtban ismertetni kívánta a párt programját. A programtervezet ismertetésére összehívott sajtóértekezleten száznál több német és külföldi újságíró jelent meg és kényszerült tanúja lenni annak, hogyan értelmezik a nyugatnémet „jogállamban” a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságát. Mielőtt a sajtóértekezlet megkezdődött volna, egy rendőrrohamcsoport nyomult be a terembe és betiltottnak nyilvánította a rendezvényt. Felmutatták a betiltó parancsot is, amelyet Lüeke szövetségi belügyminiszter utasítására Schneider, a hesseni tartományi kormány belügyminisztere bocsátott ki. Az újságírók azonban nem a betiltó végzést, hanem a kommunista párt programtervezetét akarták megismerni, ezért gyűrűbe fogták és kérdéseikkel halmozták el a párt képviselőit. Olyan jelenetek következtek, amire a német és a nemzetközi sajtó képviselői hangosan kijelentették: „Mintha csak Görögországban vagy Spanyolországban volnánk!” A rendőrök ugyanis brutálisan rárohantak a kommunista vezetőkre, Herbert Miest kivonszolták az épületből és betuszkolták egy rendőrautóba. Közben Max Schafer, akit az újságírók gyűrűje egy ideig megvédett, röviden ismertette a párt programját az NSZK békés és demokratikus állammá való átalakításáról, a katonai kiadások csökkentéséről, a nép érdekeit szolgáló gazdaságpolitikáról, a baloldali erők akcióegységéről a reakciós, a militarista és az újfasiszta erők ellen. Befejezni azonban nem tudta, mert a rendőrlegények újabb rohama áttörte az újságírók sorait és őt is magukkal hurcolták. A két letartóztatott kommunista vezetőt hamarosan kénytelenek voltak szabadon bocsátani, ám tegnap újabb jogfosztó lépésre került sor. A rendőrség egy erős osztaga kedden megszállta a neumüsteri (Schleswig- Holstein) Plambeck u. Co. nyomdáját, hogy lefoglalja a párt programtervezetének több ezer példányát. A programot különmellékletként közölte volna egy hamburgi hetilap. A lefoglalás a flensburgi államügyészség javaslata alapján, a neumüsteri bíróság utasítására történt. Az incidensekből levonható logikus következtetés: a bonni állam értelmezésében a szervezkedési és sajtószabadság zárvanyitva áll a revansizmus és militarizmus legszélsőségesebb elemei előtt is, ám azonnal lesújt a rendőrbunkó, mihelyt a német hazafiak, a béke és a haladás hívei akarják hallatni hangjukat. Müncheni egyetemisták gyűlését hirdeti ez a plakát, amelyen az NKP programjának nyílt megvitatását, és a párt legalitásának helyreállítását követelik a diákok.