Népszabadság, 1968. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-04 / 103. szám
1968. május 1. szombat NÉPSZABADSÁG Sz. D. Zotov vezérőrnagy, szovjet katonai attasé búcsúztatása a Kerepesi temetőben Pénteken a Kerepesi temetőben mély részvéttel, katonai pompával búcsúztatták Szergej Dmitrijevics Zotov vezérőrnagyot, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének elhunyt katonai attaséját, az attasétestület doyenjét. A koporsót a Kossuth-mauzóleum előtt felállított ravatalon helyezték el, amelyet elborítottak a kegyelet, a megemlékezés koszorúi. A búcsúztatáson részt vett és a ravatalnál díszőrséget állt Csémi Károly altábornagy, a honvédelmi miniszter első helyettese, a néphadsereg vezérkari főnöke, Szilágyi Béla külügyminiszterhelyettes, Molnár György, a KISZ központi bizottságának titkára. Ugyancsak díszőrséget álltak a néphadsereg tábornoki és parancsnoki karának több tagja, a társfegyveres testületek, a Magyar Honvédelmi Szövetség, a Magyar Partizán Szövetség vezetői. Lerótták kegyeletüket a ravatalnál F. J. Tyitov nagykövet vezetésével a Szovjetunió budapesti nagykövetségének munkatársai, más diplomáciai képviseletek vezetői, katonai és légügyi attaséi; I. V. Tutarinov vezérezredes, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnokságának magyarországi képviselője, valamint K. I. Provalov vezérezredes, a szovjet hadsereg ideiglenesen hazánkban tartózkodó csapatainak parancsnoka és a parancsnokság más magas rangú tagjai. A Honvédelmi Minisztérium katonai tanácsa és a néphadsereg nevében Csémi Károly altábornagy, a budapesti szovjet nagykövetség és a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok képviseletében A. M. Szorokin nagykövetségi tanácsos, a hazánkban akkreditált katonai és légügyi attasék nevében pedig Nikola Narancsics ezredes, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság katonai és légügyi attaséja, az attasétestület új doyenje búcsúzott Sz. D. Zotov vezérőrnagytól. A beszédeket követően, díszössztűz közben, ágyútalpra helyezték a koporsót, s azt a búcsúztatásra egybegyűltek menete a temető kapujáig kísérte. A kegyeletes aktus a szovjet himnusz hangjaival ért véget. Sz. D. Zotov holttestét repülőgépen hazájába, a Szovjetunióba szállították. (MTI) Megnyílt az Air India új budapesti irodája India légügyi marsallja a két ország légügyi kapcsolatairól Budapesten, a Vörösmarty téren megnyílt az Air India új, reprezentatív irodája. Az ünnepi megnyitásra hazánkba érkezett M. S. Chaturvedi, India légügyi marsallja, akit pénteken fogadott dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, s szívélyes beszélgetést folytatott vele a két ország közlekedési kapcsolatának szélesítéséről. Az új iroda megnyitása alkalmából M. S. Chaturvedi fogadást adott; a fogadáson részt vett Földvári László közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes, Hűvös Sándor, a KPM légügyi főosztályának vezetője, Lénárt György, a MALÉV vezérigazgatója, J. C. Kakar, India magyarországi nagykövete. Az Air India Vörösmarty téri új irodáját a megnyitás előtt bemutatták a sajtó képviselőinek. Az újságírók kérdésére a légügyi marsall kifejtette: bár egyelőre közvetlen légi összeköttetés még nincs India és Magyarország között, a későbbiek során ennek megteremtésére is sor kerülhet; ezt a már korábban megkötött légügyi egyezmény is lehetővé teszi. katonatiszt, akiknek az ünnepekkor a családja élenjáró a templomba menésben. „Ha az ő gyerekeik áldozhatnak, akkor te miért mozogsz velünk, Irén?” — kérdezik tőlem. Ezért látnám jónak összehívni a párttagok feleségeit, beszélni velük. Ne nevessen, de egy sor közülük a templomon kívül a pártoktatásra is eljár, szóval megértjük mi egymást! Mikor szegény apósom meghalt, pap nélkül temettünk, először Kaposfüreden. Anyám azt mondta: „Jaj te lányom, még az se lesz, aki kikísérje őket! Mit szólnak a faluban?” Végül annyi nép volt, hogy azóta is azt beszélik az emberek. Nem mondom, tettek megjegyzést is, és az idősebbektől, akikbe belerögződtek a régi szokások, ezt meg lehet érteni. De még ők is változnak. A két pap esete megrázta őket. A véletlen úgy hozta, az egyik pap a sógorom lett. Az unokatestvéremet szöktette meg, kivetkőzött és elvette. Nem tételeztem föl róla, nagyon komoly ember volt, bántott is az elején. Mit teszünk egy pap rokonnal? Hát jóban vagyunk. Dunaújvárosban, a vasműben dolgoznak mindketten, szépen megvannak. Mostanában voltunk náluk és „panaszkodott” a sógor: „Nézd, ez a Bözsi minden reverendámból kosztümöt csinált! Mi lesz, ha vissza akarok menni?” Na, de a kudarc! Van még egy, amit csak megmondok. Tíz évig voltam tagja a járási pártbizottságnak, aztán a legutóbbi választáskor kihúztak. Sírtam. Napokig sírtam miatta. Igaz, megyei tanácstag lettem, öt községben teszem is a munkát, mégis fáj az a másik nagyon. Hogy női dolog a sírás? Sok hitvány ember van, aki férfinak vallja magát, de nem ér egy pipabagót sem! Úgy mérem a jövőt is, hogy nekem már mindig az emberekért kell dolgoznom. Szép majorunk van, épül a hatszázas hizlalda, cukorrépa- meg gabonakombájnt veszünk, befejezzük a gépszínt. Aszalóra kellene még okvetlenül egy marhaistálló, de nem akarják megadni a 400 ezres kölcsönt. Hej, pedig mennyi potyapénzt kidobunk az ablakon! Nem vagyok én a gyenge tsz-ek támogatásának ellene, de sok közülük már régóta kikeveredhetett volna. Régen, ha egy zselici ember találkozott egy kaposfüredivel, meg sem ismerte, mert az senki volt. Most meg azt mondják „a zselici szövetkezetek a gazdasági adottság miatt nem jók”. Ha akkor meg tudtak élni, most miért nem tudnak? Mi is gondoltunk már szörpüzemre, de előbb inkább a kertészetet fejlesztjük. Itt Kaposvár tövében ezt érdemes. Most van 45 holdunk, amikor meglesz a hármas egyesülés — mert én biztos vagyok benne, hogy mégis meglesz! —, akkor 100 holdat csinálunk. Azt kérdezi, elmenni? Én paraszt vagyok, a szüleim is azok, itt születtem, itt érzem jól magam és különben sem szeretem a csámborgást. Amikor kormánykitüntetést kaptam, Volgával vittek fel az Országházba. Ünnepség után átmentünk a Vadász-terembe. Nem mertem én ott semmihez se nyúlni, hogy jövök én ahhoz, hogy ott... Az emberek mégis azzal fogadtak itthon: „Nem törődöl te mivelünk, Irén, elmegy te már innen!” Nem én. Én itt vagyok otthon. Pünkösti Árpád SOK VAGY KEVÉS? Tsz-munkaerőgondok és megoldások Mostanában újságban, rádióban, értekezleteken és a legkülönfélébb fórumokon egyre több szó esik a falusi foglalkoztatottsági gondokról. A hírek szerint több tsz-vezetőség egyre nehezebben tud megfelelő munkát adni a tagoknak. Nem csodálkozhatunk azon, ha most sokan nem értik pontosan, miért van ez így. Hiszen éveken át azt olvashatták, hallhatták és tapasztalhatták, hogy a magyar mezőgazdaság nagy munkaerőhiánynyal küzd, mert a kívánatosnál jóval többen — különösen a fiatalok közül sokan — hagyták ott a tsz-eket, kerestek máshol munkát. Mindenképpen időszerű tehát ennek a problémakörnek az alapos szemügyre vétele és megvitatása Tény, hogy az utóbbi másfél évtized alatt 700 ezer fővel, mintegy 32 százalékkal csökkent a mezőgazdasági keresők száma, így ma már csak másfél millió ember dolgozik rendszeresen a magyar mezőgazdaságban. A mezőgazdasági keresők aránya az 1949. évi 54 százalékról 1967-ig 29 százalékra csökkent. Önmagában ennyi ember távozása se okozott volna nagyobb gondot, ha elsősorban a túlnépesedett vidékekről mentek volna el, ha kevesebb fiatal lett volna a távozók között, és a gépesítés gyorsabb ütemben fejlődött volna. Ezek a számadatok, százalékarányok, mivel csak az országos átlagot jelzik, különben sem igazítanak el bennünket kielégítően. Hiszen például Szabolcsban még ma is 55 százalék körül van a mezőgazdasági keresők aránya, Komárom megyében viszont már 20 százalék alá került. Tény az is, hogy a munkaerőgondokkal az elmúlt években főleg csak a kedvezőtlen természeti adottságú és a mák okból gyenge tsz-ek küzdöttek. A jól osztó, erős szövetkezetekben szívesen dolgoztak az emberek. Az ipari megyékben aránytalanul gyorsabban csökkent a mezőgazdasági keresők száma, mint az ország többi részén. Ugyanakkor néhány mezőgazdasági megyében — a jelentős elvándorlás és az úgynevezett ingázás ellenére — még számottevő munkaerő-felesleg maradt. Növekvő munkakedv Sokszínű és bonyolult volt ez a probléma az elmúlt években, és — a bekövetkezett előnyös változások ellenére — az ma is. A kezdeti nehézségek leküzdése után szövetkezeteink nagyobb része megerősödött és évről évre jobb, biztosabb megélhetést nyújt tagjainak. A kormány ismert intézkedései a tsz-nyugdíjról, a tsztagok szociális ellátásának javításáról, a felvásárlási árak emeléséről, az önállóbb gazdálkodás megteremtéséről, szintén sokat javítottak a szövetkezeti tagok helyzetén. Különösen a jó tsz-ekbe két év óta sok az új jelentkező. Az új tsz-törvénynek azok az előírásai — melyek a közös munkában való részvétel mérvétől teszik függővé a háztáji föld nagyságát, a táppénz és a nyugdíj mértékét is — igen erősen ösztönzik a tsz-tagokat a munkára, így egyre több szövetkezetben — főképp a jól fizető, erős tsz-ekben — gond a tagok, családtagok megfelelő foglalkoztatása. Mindez természetesen összefügg a tssz-forma sajátosságaival, és a mezőgazdasági termelés idényszerűségével is. Az úgynevezett munkacsúcsok idején, májusban, októberben jut munka minden tagnak, családtagnak, fiatalnak, idősnek, sőt az alkalmi munkásoknak is. Viszont a téli hónapokban kevés a munkaalkalom. Tulajdonképpen kik és menynyit dolgoznak a tsz közös földeken, az állattenyésztési majorokban, a többi munkahelyeken és a háztáji gazdaságokban? 1967-ben 924 ezer család egy vagy több tagja dolgozott tagként a tsz-ekben. Az összes tagok száma elérte az 1 millió 30 ezret, közülük 687 ezer volt munkaképes korban. A tszcsaládokban mintegy 400 ezer volt a munkaképes és kisebb-nagyobb rendszerességgel besegítő családtag. 76 ezer állandó alkalmazott és körülbelül ugyanennyi alkalmi munkás is dolgozott a közös gazdaságokban, így a tsz-ekben levő és a velük rendszeres kapcsolatban álló öszszes keresők száma elérte az 1,2 milliót, mintegy 13 százalékkal haladta meg az 1964. évi szintet. Ez a jelentős változás azért következett be, mert a szövetkezeti családokban maradó és a tsz-be visszatérő fiatalok száma az utóbbi két évben már meghaladta a nagy számban kiöregedő tagok és családtagok számát. Télen: csak a fele... Az említett 1,2 millió kereső közül azonban csak kevesen tudtak rendszeresen munkához jutni. Alig érte el a 600 ezret azok száma, akik félévet meghaladó, vagyis 120 tízórás napnál több időre kaptak munkát. A 340 ezret meghaladta azoknak a tagoknak és családtagoknak a száma, akik 40 munkanapnál kevesebbet teljesítettek. Sokat kifejez az is, hogy például 1966 januárjában 525 ezren dolgoztak a tsz-ekben, de csak 288 ezren kaptak 15 napnál hoszszabb időre munkát, 1966 májusában 1 millió 99 ezren végeztek munkát a tsz-ekben, közülük 530 ezren dolgoztak többet 15 napnál, 1966 októberében 1 millió 137 ezren vettek részt a közös munkában és 523 ezren teljesítettek többet 15 napnál. Télen tehát fele annyi embert tudnak csak a tszek foglalkoztatni, mint az őszi nagy munkák idején. Ez az arány akkor is nagy, ha tudjuk, hogy falun sokan vannak olyanok — idősebb emberek, családanyák, kétlaki családok besegítő tagjai stb. —, akik a tsz-től nem is igénylik a folyamatos foglalkoztatást. Milyen változásra lehet a jövőben számítani? A gépesítés, a kemizálás, lefaraghat természetesen a munkacsúcsokból. De például a gépesítés az októberi munkacsúcsot 1970-re csak kis mértékben tudja enyhíteni, hiszen termőre fordul sok új telepítésű gyümölcsös, szőlő és növekszenek a szállítási igények is. Ez azt jelenti, hogy az októberi munkacsúcs idején két év múlva is legalább 160 ezer alkalmi munkavállalóra, besegítőre lesz szükség. A feladat tehát többféle. A nagy munkák idején erős és gyenge tsz-ben egyaránt elő kell teremteni az elegendő kézimunka-erőt. A kevés munkaalkalmat hozó hónapokban pedig az eddiginél jobban kell megoldani a dolgozni kívánó férfiak, nők, fiatalok, idősek foglalkoztatását. Mindez azonban nem egyszerű. Ismeretes, hogy sok gyenge tsz még ma is nagy munkaerőgondokkal küzd és nagy károk származnak az elmaradt, vagy a késve elvégzett munkák miatt. Elengedhetetlenül szükséges, hogy a gyenge tsz-ek minél több fiatalt megnyerjenek és munkába állítsanak. Sajnos, az új belépők ezeket a tsz-eket messze elkerülik. Mindenki az erős tsz-ekben akar tag lenni. És a fiatal jelentkezők — ez is jellemző — elsősorban állandó munkahelyekre pályáznak. Ilyen munkahely azonban kevés van a tsz-ekben — becslések szerint — csak mintegy 350 ezer és a 40 százalékuk már nem is — a régi értelemben vett — „paraszti” munkahely. Mit érdemes, mi előnyös ? Meg lehet érteni, hogy a jó tsz-ekben a vezetők a munkaalkalmak előteremtését tartják már a súlyosabb problémának és az időszerűbb feladatnak. Ezt az új helyzetet figyelembe vették a legutóbb megjelent törvények, rendeletek is, melyek növelték a tsz-ek önállóságát, lehetővé tették a tevékenységi körük bővítését és azt, hogy a tsz-ek a legváltozatosabb kölcsönösen előnyös együttműködést valósítsák meg egymással, az állami gazdaságokkal, erdészetekkel, vállalatokkal, gyárakkal, intézményekkel. Kétségtelen, hogy sok foglalkoztatási lehetőség van még magában a mezőgazdasági termelésben, a közös gazdaságban és a háztájiban is. A vetésszerkezeti módosításoktól azonban általánosságban nem várhatjuk az idényszerűség jelentős enyhítését. A munkaigényes kultúrák ugyanis — amellett, hogy újabb munkaalkalmakat teremtenek — növelik a munkacsúcsokat is. A tsz közös és háztáji gazdaságok évi együttes igénye 240 millió munkanap és ebből a háztájira 70 millió munkanap jut. Figyelemre méltó az, hogy a közösben és a háztájiban végzett állattenyésztés enyhíti a mezőgazdasági munka idényszerűségét. Sok tsz joggal gondol az úgynevezett feldolgozói előfeldolgozói és bedolgozói, valamint a szolgáltató és egyéb ipari tevékenység megszervezésére, bővítésére. Ezzel bizonyos részt vállalhatnának magukra a tsz-ek a szövetkezeten kívüli falusi munkaerő-feleslegek hasznosításában is. A magyar mezőgazdaság igen fontos szerepet tölt be a lakosság foglalkoztatásában. Hazánkban a dolgozók 82,5 százaléka, több mint 4 millió ember termelőterületeken dolgozik. Közülük 2 millió mezőgazdasági és erdőgazdasági termeléssel, a mezőgazdasági termékek forgalmazásával és feldolgozásával, valamint a mezőgazdasági termelés céljait szolgáló gépek, anyagok előállításával foglalkozik. Közvetlenül a mezőgazdaságban másfél millió ember tevékenykedik. Eszmecsere segítségével Mindez bizonyítja a mezőgazdasági foglalkoztatottság jelentőségét, annak szoros összefüggését a paraszti életszínvonal emelkedésével. Ma a mezőgazdaságban legalább háromszázezer olyan ember él, aki bár szeretne dolgozni, de az év 4-5 hónapjában lakóhelyén nem jut semmiféle munkaalkalomhoz. Nem olyan gazdag a magyar falu, és az ország se, hogy ezen ne kellene változtatni. Az nem lenne viszont helyes, ha még többen követnék az elvándorlók vagy az úgynevezett ingázók példáját. Ez egyes vidékeken, főként a gyenge tsz-ekben súlyosbítaná a munkaerőhiányt. Előirányzataink szerint a mostani, harmadik ötéves terv idején — az előző öt év 200 ezer fős csökkenésével szemben — mindössze 80 ezer fő kerül át a mezőgazdaságból más munkahelyekre. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdaság megszűnik a népgazdaság „kimeríthetetlen” munkaerőforrása lenni és bármiféle további csökkentés óvatos körültekintést igényel. Az ipar és a mezőgazdaság és az egész népgazdaság érdekeit — bizonyos, arra alkalmas munkák végzésénél — a falusi bedolgozói tevékenység bővítése szolgálhatna a legjobban. Láthattuk, hogy a mezőgazdasági munkacsúcsok lefaragása és vele párhuzamosan az idényszerűség enyhítése, a foglalkoztatottság növelése, sokágú, bonyolult probléma. Szerkesztőségünk éppen ezért szívesen helyt adna olyan cikkeknek, melyek rövid időn belül megvalósítható elgondolásokkal, javaslatokkal segítenék elő a tsz-ekben, a mezőgazdaságban, falainkban a foglalkoztatottság növekedését, a mezőgazdasági munka idényszerűségének enyhítését. Bizonyára sokan vannak olyanok falun, városon termelőüzemekben, kutatóintézetekben, a tanácsoknál, tsz-területi szövetségekben, pártszervekben, más intézményeknél, akik ezekkel a problémákkal régóta foglalkoznak és sok olyan tapasztalatuk és olyan véleményük van, mely az egész magyar mezőgazdaság jövője szempontjából figyelemre méltó. Tóth Benedek 5