Népszabadság, 1968. július (26. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-21 / 170. szám

10 NEPSZABADSAG 1968. július 21, vasárnap HAZáteeié Minden erőt mozgósítva kutatják az eltűnt kisfiút A mikor leszállt a kis állo­máson, valami ellenáll­hatatlan kényszer arra ösztönözte, hogy futni kezdjen visszafelé, ameddig a lába, a tü­deje bírja. Azután mégis elindult a faluba. Lassan poroszkált, ka­lapját mélyen a szemébe húzta. A kocsma előtt gondolt egy nagyot és merészet, belépett, kért egy po­hár sört. A kocsmáros úgy meg­nézte, mintha a Holdról érkezett volna és gyorsan ráfordította a kulcsot a pénzesfiókra. Ez a mozdulat jobban fájt neki, mint az ostorcsapás. Kihörpintet- te a sört és elindult faluszéli há­zuk felé. Marta a szégyen, zakla­tott gondolataiban fel-felvillan- tak a múlt esztendő képei, bár­hogy küzdött is ellenük. A város lett volna a hibás? Nem! Otthon bukott meg, mielőtt Budapestre került volna. A város csak bete­tőzte a bukást. Elkényeztetett gyerek volt, pe­dig szegénységben nőtt fel. Apja beteges, megviselt ember, korán meghalt. Anyja nevelte. Ö volt a háznál a világ közepe. S a vele egykorú gyerekek között is. Sa­nyi nagy koponya, még sokra vi­szi Társai játék közben bámulták hadvezéri képeségeit. Tizennyolc éves volt, amikor a szövetkezet megalakult. Mindenki természetesnek tartotta, hogy ő legyen az ifjúsági brigád vezető­je. Ami vezetői hajlandóságait il­leti, abban nem is volt hiba. Kész volt társait irányítani. Csakhogy ez a csata már jóval több volt, mint a Perjés-dombi számháború, ahol Sanyi mindig legyőzhetetlen- nek bizonyult. Először is nem ér­tett jól ahhoz, amit csinált. Ta­nulnia kellett volna, hogy jól ve­zethesse gyakorlatban társait. Amikor a nála húsz esztendővel idősebb elnök iskolába iratkozott, hívta őt is. Azt felélte, még vár, neki még futja az idejéből. S megy az anélkül is. Pedig rosz- szul ment a dolog. A brigád­ban veszekedések, viharos szócsa­ták követték egymást és a munka sem haladt. Az első év végén alig vittek haza valamit. A fiatalok pedig megtették, ami néhány év­vel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, Sanyit letaszították ve- zéri helyéről. Csak tengett-lengett a faluban. Arról álmodozott, hogy világgá megy, s valahol meghódítja a sze­rencsét Szidta a falut, az örökös tejet, a kenyeret, amit anyja elé­be tett A horpadt tetejű kis há­zat a szobák nyomott, nehéz le­vegőjét, a felhólyagzott keskeny, barna ajtókat Ede kapóra jött neki. A nyurga fiatalember roko­ni látogatásra járt a faluba éven­te egyszer, kétszer. Mendenki úgy tudta, hogy egy nagy pesti gyárban művezető. Ha vezérigaz­gatót mond, azt is elhitték volna neki, olyan elegánsan feszített mindig. S olyan főhercegi dumá­ja volt, ahogyan a kíséretében levő jó barátja, Kasza megállapí­totta. — Gyere Pestre, te tökfej! — biztatta Ede Sanyit. — Ott dől a pénz az ilyen belevaló srácnak. — & van élet! — hódította Ka­sza. — Megdöglenék ebben a tér­dig érő porban. — Hiszen ha volna, aki az utam egyengeti — kapott Sanyi a szón. — 'Most aztán elég — fölényes­kedett Ede. — Ha egyszer hívlak, be is duglak valahová. — Ahol dől a pénz? — Amíg engem látsz, nem ko­pik fel az állad. Sanyi az anyját hamar elin­tézte. — Megyek és kész. Rakja ösz- sze a batyum! Az elnökkel nehezebben boldo­gult. — Ne menj sehová. Mi még szá­mítunk rád. Tanfolyamra mész, s egy év múlva újra a helyeden le­szel és a pénzed is meglesz. — A pénz nem minden — felel­te Sanyi hetykén. — Megfullad az ember ebben a tetű faluban. En. élni akarok. — Ez a por nem mocskolja be az embert — mondta az elnök. — S élni másutt is csak az tud, aki dolgozik. Sanyi unta a prédikációt. Mun­ka, küzdelem. Nagy szavak, A múlt évben is hétrét görnyedve gürcöltek, mégis alig jött össze a betevő falat. S annyi ember van, aki könnyen él. Vasalt nadrágban, nyakkendősen dolgozik, este szó­rakozni jár. rr O is jól szórakozott már az első budapesti estén. Ede és Kasza társaságában egy Váci úti kisvendéglőben. Előbb Ede fizetett, azután Kasza vendégelte a fiút. Besöröztek de­rekasan. — Valami jobb helyen illene folytatni — vetette fel Ede éjfél­tájban a gondolatot. — Ahol mél­tóképpen megfizetnéd a belépőt. — A belépőt? — hökkent meg Sanyi. — Azt, kisfiam. Ilyen úri brancsba, mint a miénk, nem lehet ám csak úgy se szó, se beszéd be­lesodródni. Sanyi kényszeredetten nevetett, de Kasza hamar komolyra fordí­totta a szót. — Mennyi készpénz lapul ná­lad? — ötszáz — felelte Sanyi rosz- szat sejtve. — Szerényen talán kifutja. Egy belvárosi vacsorázóhelyen el is verték az ötszáz forintot Hazafelé menet Sanyi megpendí­tette, hol volna hát az a munka­hely, ahol dől a pénz. — Holnap majd nézünk vala­mit — nyugtatgatta Ede, s nem akarta folytatni a témát. Sanyi nem hagyta annyiban. — Azt ígérted, hogy magadhoz veszel. Oda, ahol te vagy a mű­vezető. A két vagány jóízűen felneve­tett. — Az csak süketelés volt, kis­fiam. Egy művezető az nimand. Érted? Egyszóval nulla. Az nem ér rá nagy dohányt keresni. Sanyi elszontyolodva baktatott a két cimbora között Ede meg­sajnálta és iparkodott felvidítani. — Mégis, mit szeretnél? — Valami jó szakma kellene. — Szamárság, kisöreg. Kita­nulsz valamit és kifújhatod a tü­dődet óránként öthatvanért. (Mii kilencért lazsálunk Kaszával, mint segédmunkás urak. S ha szólnak, még mi verjük a tamtamot. Dicséretükre szólva, másnap el­kísérték Sanyit egy üzembe, ahol ha nem is kilenc forintért, de jó órabérért felvették segédmunkás­nak. Ládákat, szerszámokat szállí­tottak a gyárudvaron. Sanyi nem ilyen munkára várt, de elhatároz­ta, hogy dolgozni fog. Kicsit meg­bánta, hogy otthagyta a falut, de nem akart megfutamodni. A mű­vezető szikár, hajlott hátú, keser­nyés mosolyú ember néhány nap múlva felfigyelt rá. Faggatni kezdte, honnan jött. Miért hagyta ott a szövetkezetét? Mindjobban tetszett neki a fiú. — Maga még elég fiatal ember ahhoz, hogy szakmát tanuljon — mondta egyszer Sanyinak. — Szí­vesen segítenék. — Mennyi lenne a dohány? — kérdezte Sanyi az Edétől eltanult hangon. — Átmenetileg kevesebb. De aztán minden magától függ. — Nekem ám kell a pénz. Idős anyám van otthon, s még nem él­tem semmit. — Élni sokféleképpen lehet — felelte a fanyar ember. — Sok­szor én sem tudom, hogyan volna jobb. De azért vigyázzon és gon­dolkozzon azon, amit mondtam. Könnyen melléfog az ember. Edének nem tetszett az ötlet. Minek törje magát az ember? In­kább ügyeskedni kellene valamit. Lehetetlen, hogy három ilyen be­levaló legény ne tudna összeütni valami gyümölcsöző vállalkozást. Sanyival megfogadtatták, hogy le­építi a művezetőt, ha az tovább dumálna neki. Ittak néhány korsó sört, rum­mal a nagy elhatározásra. Eláztak és Sanyi reggel elkésett a mun­kából. -A művezető szemrehányá­sokkal fogadta. — Nem úgy kezdi, mint aki ko­molyan vette, amit mondtam. — Ha nem tetszik, el is mehe­tek — telelte Sanyi hetykén, s várta a hatást. Nem történt sem­mi, még a művezető békítgette. Este pedig Ede tartott tanulságos magyarázatot, hogy így kell ezek­kel, különben az ember fejére nő­nek. E gy délután a művezető hosz- szas kerülgetés után azzal állt Sanyiék elé, hogy ma­radjanak benn néhány órát. — Rá kellene verni egy kicsit, sok a cipelnivaló. Az emberek morogtak, Sanyi­nak sem tetszett az ötlet, várták a cimborák. — Rá kellene verni, nem ér­tik?! — förmedt rájuk a műve­zető gorombán. — Arra, aki hajszolja az em­bert! Nem így gondolta? — lé­pett elébe Sanyi felpaprikázva. A művezető végignézett rajta. — Rongy ember maga! Úgy lá­tom, közönséges naplopó! Sanyi agyát elöntötte a vér, a keze ütésre lendült. A vézna em­ber azonban ezt már nem várta meg. Elfutott. Aznap este nagyot mulattak egy Duna-parti kocsmában. Két jól öltözött, felcicomázott lány is hozzájuk keveredett, s így a há­rom cimbora zsebe hamar ki­ürült. — Sétáljunk! Menjünk másho­vá! — vezényelte Ede a társasá­got Viháncolva, nevetgélve mentek a Duna-parton, mind kijjebb a városból. Kasza ment elöl, udva­riasan cipelve az egyik lány tás­káját, Ede a másikat szórakoz­tatta. — Súlyos karkötője van. — Meghiszem azt — vihogta a lány, kissé tántorogva a sok ital­tól. Egy elhagyott helyen adott jelre a két gazfickó a lányokra támadt. Kasza elfutott a táskával, Ede pe­dig valósággal letépte a karkötőt partnere kezéről. — Hallgattasd el őket, amíg biztonságban nem leszünk! — kiáltotta Sanyinak és futni kez­dett Kasza után. Egy arra tartó férfi megpróbál­ta útját állni, de Ede hatalmas csapással leterítette. Sanyit telje­sen megbénította a zűrzavar. Er­re a támadásra nem volt elkészül­ve. Legszívesebben ő is futott vol­na, csakhogy a lányok észrevették bizonytalanságát. Nekiestek, bele­kapaszkodtak, karmolták, rúgták. Sanyi csak hosszas erőlködés után menekült, egyenesen a rendőrjár­őr karjaiba. ... Ez járt eszében a hazafelé vivő úton. Ilyen emlékekkel bal­lagott a poros napégette úton. Átlumpolt éjszakák, börtönben töltött hónapok. Keserűen nyelte nyálát. Amikor a házuk elé ért, anyját pillantotta meg a veran­dán. Tejet ivott, kenyeret maj­szolt hozzá. Nem szólt, csak fel­állt az asztal mellől és várta a fiát. Sanyi már csak néhány méterre volt a szülői háztól, de érezte, hogy az út neheze még hátra van. Kékesdi Gyula Népliget, hajnali 4 óra. Itt lát­ták utoljára, június 16-án, az épí­tők napján, a kis Blázsik Istvánt; a rendőrök egyszer már átfésül­ték a mutatványosbódé környé­két, most pénteken azonban be­jelentés érkezett a rendőrséghez, hogy az a körözött férfi, akivel együtt látták a kisgyereket a cél­lövölde előtt, éjszakánként vissza­tér a Népligetbe. Több száz rendőr, karhatalmis- ta, két tucat nyomozókutya veszi körül a kora hajnali órákban a kiterjedt Népligetet, hogy négy­zetméterről négyzetméterre ismét átkutassanak minden bokrot, minden zugot. A eligazítás: fi­gyelni a talajt, a friss földhá­nyást is, és azonnal jelenteni — hátha nem él már a kisgyerek és a holttestet itt rejtette el a tet­tes... Hogyan tűnt el Blázsik Pista Miközben a rendőrgyűrű las­san szűkül, a Budapesti Főkapi­tányság -bűnügyi osztályának ve­zetője ismét felidézi, mi is tör­tént azon a napon: — Legalább tízezer ember volt kinn a Népligetben az építők napján. Blázsik Pista a szüleivel és kishúgával jött, s a fűre tele­pedtek. Ebéd után, úgy két óra körül, a fiú és a kislány eljött szüleitől, nézelődött A mutat­ványostéren átvezető út bal ol­dalán felállított céllövöldénél áll­tak meg. A kislány azt mondja, hogy bátyját megszólította egy rövid nadrágos, szandálos férfi és befizetett neki a céllövészetre. A fiú jól célzott és nyert. Az isme­retlen újból fizetett, nyilván így férkőzött a gyerek bizalmába. Ahogy megállapítottuk, körülbe­lül 70 forintot költött a gyerek céllövészetére. A kislány a nye­reménytárgyakkal visszaszaladt a szüleihez. Amikor a szülők oda­mentek a bódéhoz, hogy elhozzák fiukat, az már nem volt ott. Meg­állapítottuk, hogy a kis Pista előtt egy, a számunkra ismeret­len férfi is célba lőtt, mégpedig egy sárga színű bizsuláncra. El­találta, a lánc elszakadt, de nem esett le, így nem kapta meg. Ez­után a kisfiú lőtt a láncra, ő el­találta és meg is kapta. Ezúton is kérjük, jelentkezzen az a férfi, aki a bizsuláncra lőtt. Amikor a szülők nem találták a gyereket, hazamentek, gondolva, hogy Pis­ta is hazament. Vártak, aztán újra visszatértek a Népligetbe, de hiába keresték a kisfiút. Beje­lentették gyermekük eltűnését a rendőrségen. Köztudott, hogy fel­hívást és egy — sajnos nem tel­jesen használható — mozaikké­pet közöltek az újságok, amely­nek nyomán több mint ezer be­jelentés érkezett a Budapesti Fő- kapitányságra. Minden egyes be­jelentést leellenőriztünk! Átku­tattuk a Hűvösvölgyet, Zuglige­tet, a Kamaraerdőt, kiszaladtunk a Cséri-telepre, körülfogtuk, át­kutattuk, mert valaki azt telefo­nálta hogy ott látta a kisfiút és a körözött férfit. Másodszor va­gyunk itt, a Népligetben, ered­ménytelenül. Vidéken is folyik a kutatás. Az ország minden kör­zeti megbízottja parancsot kapott, hogy keressen fel körzetében minden házat, lakást, érdeklődjön a kisgyerek és a körözött férfi után! Eredmény: néhány csavargó A Népligetet kutató rendőrök egy jólöltözött fiatalemberre lesz­nek figyelmesek, amint az egyik fa mögött rejtőzik. Igazoltatás, kérdés, mit keres itt, hajnalban? — A menyasszonyomat figye­lem ... Ott lakik, abban a kis házban. Csöngetésre legalább tizenöt évvel idősebb nő dugja ki a fejét az ajtón, s mielőtt egyeztetni le­hetne, igazat mondott-e a fiatal­ember, fenyegetően felemeli az öklét és kiáltozik: — Te rusnya fráter, még haj­nalban is leselkedsz? Folyton le­selkedik utánam. Hiába, a szerelem ... Eredmény azonban csak annyi ebben a kora hajnali kutatásban, hogy horogra akadt néhány „csö­ves” — vagyis lakásnélküli csa­vargó. Ugyanaz a ruha — s mégsem az — A Hűvösvölgyben is annyi volt mindössze az eredmény, hogy elfogtunk egy április óta körözött sikkasztót — mondja a nyomo­zásvezető. — Azóta ott „lakott”. Mint mondta, csigákon élt. Saj­nos az eddigi bejelentések — te­le jó szándékkal, segítőkészséggel — nem vezettek eredményre. Pe­dig már többször is úgy éreztük, nyomában vagyunk a gyanúsí­tottnak. Jelentették például, hogy Pestimrén, a tsz búzaföldjén gyermekruhadarabokat, sőt egy olyan céllövőlapot is találtak, amit a mutatványos céllövöldékben használnak. Megvizsgáltuk a ru­hadarabokat, köztük egy gyer­meknadrágot, ami ugyanolyan anyagból készült, mint amilyen­ben a kis Blázsik Pista eltűnt. Méig a méret is azonos volt. A szülők viszont állították, hogy ezt a nadrágot, mármint a gyerekét ők átszabatták, a talált nadrágon viszont gyári varrást találtunk. Megkerestük a szabót: határozot­tan állította, hogy bár az anyag mintája teljesen egyezik, a talált nadrág mégsem azonos azzal, amit ő átszabott. — És a céllövőlaip? Sóhajtás. — Hát igen ... Lehet,. hogy a véletlenek játéka, lehet hogy... A közelben volt egy mutatványos­bódé, céllövöldével, talán onnan fújta oda a szél. Persze most azt is nyomozzuk, hogyan kerültek a búzatáblába a felnőtt- és gyerek­holmik. Mert bár a szabó vallo­mása, úgymond, kizárja, hogy a keresett kisfiúé a nadrág, mégis meg kell állapítanunk, kié, ha nem az övé volt? Láthatja, meny­nyi feltevést kell ellenőriznünk. Hovatovább már ezrek vesznek részt a nyomozásban ... Minden bejelentést megvizsgálnak Az egyik nyomozókutya éktele­nül kaparni kezdi a földet. Töb­ben is odasietnek. Izgatott vára­kozás. Néhány elásott állati csont az eredmény. — Mi lehet a kisgyerekkel? Él még egyáltalán? — Sajnos, azt hiszem, nem. A körülmények arra utalnak, hogy egy beteges hajlamú férfi csalta el a céllövöldétől. Ez esetben vi­szont olyan feltevésünk is van, hogy esetleg megijedt tettétől és öngyilkos lett. Ezért is léptünk érintkezésbe a román és a jugo­szláv rendőri szervekkel, hogy amennyiben ismeretlen férfi- vagy gyerekholttestet fognak ki a Du­nából, azonnal értesítsenek ben­nünket. — Van valami egyéb bejelen­tés, ami esetleg nyomra vezethet? — Minden bejelentést komolyan veszünk, egyiket sem vetjük el. Most például egy hallomásra uta­ló bejelentést vizsgálunk: egy ho­moszexuális férfi meghívta jú­nius 16-ára pesti barátját Székes- fehérvárra, aki azt üzente vissza, nőm megy, „mert építők napja van, jót lehet enni, lesz céllövöl­de, s más is akad...” Nos, ezt a két férfit is keressük, ugyanis mindkettő csavargó, állandó lak­hely nélkül. A legfontosabb most az lenne számunkra, ha jelent­kezne az a férfi, aki lőtt a bizsu­láncra. Sokat tudna segíteni a kö­rözött férfi személyleírásában! A Népliget átfésülése lassan be­fejeződik. Ez a bejelentés sem ho­zott újabb eredményt. De a rend­őrök nem sajnálják az időt és a fáradságot, hogy mindazoknak a bejelentéseknek a végére járja­nak, amelyek elősegíthetik ennek a homályos, minden jel szerint durva, nagy visszhangot kiváltott ügynek a felderítését. Szabó László ELADUNK 3 db új állapotban levő SCH—450 típ. HEGESZTŐDINAMÓT 5 db újszerű állapotban levő EET—500/H típ. ELEKTRO-HIDRAULIKUS TERPESZEMELŐT Teherbírás: 1300 mm-ig 500 kg 2600 mm-ig 300 kg Elektromotor: 42 V Felvilágosítást ad: Kovács Gábor, a 292—855/201 mell., vagy a 880—351-es telefonszámon. VEGYIMŰVEKET SZERELŐ VÁLLALAT Budapest XV., Mogyoród útja 42

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék