Népszabadság, 1968. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-03 / 181. szám
12 Záporokat, zivatarokat jelez a meteorológia Az Európa fölött uralkodó nedves és száraz időjárási zónák a vártnál gyorsabban vonulnak keletre. A meteorológusok szerint szombatra növekvő felhősödés, s elsősorban a Dunántúlon esők, zivatarok várhatók. A kelet felé áramló esős front vasárnap fokozza a lehűlést. Az ország nagy részén erős felhősödésre, esőre, zivatarokra, s a zivatarok idején élénk északi, északnyugati szélre számíthatunk. *— Herbert Marktscheffel, az NDK közlekedésügyi miniszterhelyettese hazánkba érkezett, s pénteken a nyugat-magyarországi vasutak irányító apparátusát tanulmányozta. — HÓDMEZŐVÁSÁRHELY LEGNAGYOBB LAKÓHÁZA a városközpontban épült fel. A most elkészült 76 lakásos épület szomszédságában újabb hasonló lakóházat emelnek. • Az Isis szálló három hónappal a határidő előtt elkészült. A megyei tanács kereskedelmi osztálya díszes emlékplakettet ajándékozott a szálló építésében kitűnt dolgozóknak, a vállalat pedig pénzjutalomban részesítette őket. A Hotel Isis ma nyílik meg. — A RÉVFÜLÖPI HELYTÖRTÉTÉNETI MÚZEUM gyűjtői felkutatták a szomszédos Kővágóőrsön született Bozzai Pál költő és 48-as szabadságharcos emlékeit. Azonosították szülőházát is, a 23 éves korában elhunyt tehetséges költő sok érdekes életrajzi adatát derítették fel. — Aluljárót építenek a Hernád egyik mesterséges mellékfolyójának, a14 kilométer hosszú Bársonyos-csatornának a Garadna-patak és a csatorna torkolatánál. A Garadna — előreláthatólag már az év végén — a bujtató felett megépült új mederszakaszban egyenesen a Hernádba ömlik, s így a csatornát mentesítik a további eliszaposodástól. A HAJDÚSÁGI MŰVÉSZTELEP nyári kurzusa pénteken befejeződött. A zárás alkalmából kiosztották a város egykori tehetséges festőművésze, Káplár Miklós tiszteletére az idén alapított emlékérmet. Az emlékérem ezüst fokozatát Papi Lajos szobrászművész nyerte el. — 21 kiló heroint foglaltak le amerikai vámtisztviselők, s öt embert őrizetbe vettek. Az elkobzott kábítószer feketepiaci ára 7 millió dollár. — AZ Ö-Bükk HEGYSÉG jelzett turistaútjainak vázlatrajza és a nemzetközi -- térképjelkulcs megjelent. Mindkét kiadvány beszerezhető a Budapesti Természetbarátok Szövetsége, V., Váci utca 58. szám alatti üzlethelyiségében. A NYOLCMILLIÓ KÖTETES KÖNYVTÁR építési terveit hagyták jóvá Moszkvában. A legkorszerűbb berendezésű könyvtár a Barátság-parkban épül fel. — Befejeződött Szombathely egyik legszebb műemléképülete, a Szegedyház felújítása. A csaknem 200 éves klasszicista épület a megyeszékhely megnyíló központjának egyik ékessége lett. —• SÚLYOS ÉTELMÉRGEZÉS történt az indiai Monghurban. Eddig húsz ember halt meg, és több mint százat válságos állapotban kórházba kellett szállítani. Az ételmérgezés okát most vizsgálják. — ILLATOS EXPORT. A Herbária balmazújvárosi gyógynövényüzeméből megkezdték a kamilla exportálását. A fontos gyógynövényt korszerű szárítógépekkel, szalagszerűen dolgozzák fel. Eddig hét vagon kamillát indítottak útnak, az első szállítmányt New Yorkba. — Trópusi felhőszakadás zúdult Jáva nyugati részére. A folyók kiléptek medrükből, tizenöten a vízbe fulladtak, s nagy az anyagi kár is. — SZÖVETKEZETI ÁRUHÁZAT adtak át pénteken Tabon. Somogy megyében ez az első olyan áruház, ahol a vásárló egy helyen megtalálja az összes lakberendezési árut. 110 halálos baleset történt egy év alatt a Svájci Alpokban. Újkori történelmünk egyik legizgalmasabb szakaszában, a Magyar Tanácsköztársaság hónapjaiban játszódik GALAMBOS LAJOS Mit tudtok ti B. Máriáról? című regénye, amelyet folytatásokban közöl a Népszabadság. A fordulatos történet első része holnapi számunkban jelenik meg, Szőnyi Gyula illusztrációival. — Elhunyt Nagy Józsefné Gönczi Lldikó elvtársnő. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 21- én délelőtt 10 órakor lesz az Új köztemetőben. — A tokiói kubai követség épületeiben tűz pusztított pénteken. A rendőrségi jelentés szerint sérülés nem történt, de a faépületekben jelentős károk keletkeztek. A tűz okának megállapítására vizsgálat indult. — A 4. SZEGEDI FOTÓSZALON pénteken nyílt meg a Juhász Gyula Művelődési Házban. A tárlaton 12 hazai fotóklub és a lengyelországi szczecini fotósok kollekcióját is bemutatják. — Kibővült a soproni camping. Az Idegenforgalmi Hivatal augusztusra újabb 10 négyágyas faházat állított üzembe, s így már 220 vendég kaphat helyet a faházakban és a főépületekben. A NAPENERGIÁVAL MŰKÖDŐ DESZTILLÁLÓ BERENDEZÉST építenek a türkméniai Kara- Kum-sivatagban a tengervíz sótalanítására. A berendezés naponta 12 köbméter ivóvizet szolgáltat majd. — országos szőnyeg kiállítást rendeznek Békéscsabán. Az augusztus 17-én nyíló n. országos kiállításra az iparművészek, a szőnyegkészítő szövetkezetek és üzemek mintegy 100 művet küldtek be. — A SÚLYOS NIGÉRIAI ÁRVIZEK következtében víz alá kerültek az ország északi és déli részét összekötő közutak és vasútvonalak. Lagoszban, Nigéria fővárosában az utcákon 20—25 centis víz áll A nemzetközi repülőteret lezárták. Nyolcvan éve nem sújtotta ilyen nagy árvíz az országot Qont C. Ferraton, egy észak-franciaországi kisváros 104 éves lakosa kérvényt nyújtott be az elöljárósághoz: igazítsák ki anyakönyvi adatait, mert nem 1864. február 4-én, hanem február 20-án született. „ÉS ÉKSZ O JL Jk* r IC Y EL EM! ” Ezüst felvásárlásra kijelölt E L M, Óra-Ékszerboltok: Bp. I., Krisztina krt. 79. sz. Bp. Vili., József krt. 44. sz. BP- IV., Bajcsy-Zsilinszky u. 13. Bp. Vili., József krt. 7. sz. Bpui’i Pf^n'inULrt' V7 Bp. Xl , Bartók Béla út 56. sz. Bp. VII., Lenin krt. 17. sz. _r W11 . .. ._ Bp. VII. Rákóczi út 56. sz. Bp. x"- Böszörményi út 18. sz. Bp. VIII., Üllői út 42. sz. Bp- XX., Kossuth Lajos u. 34. sz. ARANYAT AZ 1, 10, 33, 27-ES BOLTOK KIVÉTELÉVEL MINDEN ÓRA- ÉKSZERBOLT VÁSÁROL 1963. augusztus 3. szombat NPSZABADSÁG Sieti rajzas kommentárutk FELESLEGES FUNKCIÓ (Mészáros András rajza.) A lottó nyerőszámai: 12, 15, 25, 38, 61 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Siófokon, a szabadtéri színpadon megtartott 31. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 12, 15, 25, 38, 61. Súlyos földrengés Manilában Borzalmas természeti csapás pusztított Manilában, a Fülöpszigetek fővárosában. A várost pénteken hatalmas erejű földrengés rázta meg. A hetes erejű földlökések központja Manilától mintegy 280 kilométerre észak-keleti irányban volt. A katasztrófa a legnagyobb pusztítást a belvárosban, a Santa Cruz kerületben okozta; itt többemeletes házak kártyavárként omlottak össze. Hírügynökségek jelentik, hogy Manila egyes térségei a pusztulás képét mutatják. Az utcákon és tereken hatalmas repedések tátonganak, és helyenként tűzvész pusztít. A mentési munkálatok azonnal megkezdődtek. Halálos baleset történt Tószeg község határában, ahol homokkitermelés közben ráomlott a föld Mári Lajos 25 éves gépkocsivezetőre és Bokor István 26 éves segédmunkásra; mindketten a helyszínen meghaltak. Juhász József 29 éves segédmunkás könnyebben megsérült. A felelősség megállapítására a vizsgálat megindult. Műhelygépkorsi a vietnami nép megsegítésére Pénteken ünnepséget tartottak Miskolcon, a 3-as számú Autóközlekedési Vállalat telepén. A vállalat dolgozói — a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Vietnamban járt küldöttségének kezdeményezésére — társadalmi összefogással egy korszerű munkagépekkel felszerelt műhelygépkocsit készítettek a hazája függetlenségéért harcoló vietnami nép megsegítésére. Az ajándékot nagygyűlés keretében Madácsi Lajos lakatos, szocialista brigád vezető adta át Dinh Ba Thi-nek, a DNFF budapesti állandó képviselete vezetőjének. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.16: Lányok, asszonyok. 8.36: Verbunkosok, népdalok. 9.07: Orvosok a mikrofon előtt. 9.15: Két zongoraszonáta. 10.10: Zenés műsor üdülőknek. 12.15: Daljátékrészt. 13.05: Írók műhelyében, Tatay Sándornál. 13.20: László Annie énekel. 13.35: Néhány perc tudomány. 13.50: Emlékezés Enrico Carusóra. 14.45: Hétvégi külpolitikai figyelő. 15.10: Fiatalok tánczene- műsora. 16.00: Hét vége. 17.48: Az én könyvtáram (Kardos Tibor). 18.15: Bach-művek. 19.30: Nem az én színpadom. Fővárosi színházak vetélkedése, IV. forduló. 21.05: Kapcsoljuk a Madách Színházat! Táncdalfesztivál 1968. Kb. 23.00: Szófiából jelentjük. Kb. 23.20:Népi zene. 0.10: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ 10.00: Az ellopott Hold. Mese, folytatásokban. 10.14: Bemutatjuk új operafelvételeinket. 10.32: Torony zene. 10.42: Zenés játék-részt. HVM: Rádiószínház: Autók és utak. Rádiójáték. 12.12: Furtwängler vezényel. 13.21: Lemezek közt válogatva. 14.08: Népek zenéje. 14.35: Orvosok a mikrofon előtt. 14.43: A Prágai fúvósnégyes játszik. 15.08: Kiáltás az éjszakában. R.változat. 15.39: Tiana Lemnitz operafelvételeiből. 16.05: Húszas stúdió. Szenvedélyek. 17.10: Operettdalok. 17.20: Egy hír a mikroszkóp alatt. 17.35: A boldogság dalaiból. 18.05: Falusi esték. Riport. 18.20: Táncdalok. 18.30: Közv. bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 18.50: Népdalok. 19.10: Hangverseny a stúdióban. 20.29: A hesseni rádió szimf. zenekarának hangversenye. 22.20: Szirmay Márta és Bartha Alfonz énekel. URH 18.05: Hanglemezparádé. 19.00: A XX. század zenéjéből. 20.07: Graziella Sciutti és Cesare Siepi énekel. 20.48: A dzsessz kedvelőinek. 21.00: Kamarazene. 22.24: Händel összes orgonaversenyei, II. TELEVÍZIÓ 9.00: Cook kapitány nyomában. Magyarul b. olasz filmsorozat, V. (befejező) rész (ism.). 9.50: Nótaszó (ism.). 10.10: Tíz hét Vietnamban. Filmsorozat. 4. Muong és Hoa Loc (ism.) 10.40: Támasz nélkül. Riportfilm (ism.). 11.05: Angyal kalandjai. A két nyakék (14 éven felülieknek). 11.55: A kapitóliumi Vénusz története. Magyarul b. NDK rövidfilm. 15.18: Tüskevár. 5. Hárman a berekben (ism.). 15.50: Délutáni előadás. A négy páncélos és a kutya. Magyarul b. lengyel filmsorozat. 2. öröm és bánat. 16.45: A Centrum Áruházak kirakata. 16.50: Hírek 16.55: Vasas—Győri Vasas ETO bajnoki labdarúgó-mérk. közv. a Fáy utcából. A szünetben: Reklámműsor. 18.50: A tv jelenti. 19.35: Cicavízió. 19.45: A sziklás folyó. Szovjet kisfilm. 20.00: TV Híradó. 20.20: Sport, humor, költészet. Részi, az Irodalmi Színpad műsorából, felv.-ről. 21.10: Táncdalfesztivál 68. A Magyar Rádió és Televízió táncdalversenye a Madách Színházból, III. elődöntő. 22.50: TV Híradó, 2. kiadás. 23.10: Jó éjszakát, felnőttek! Gusztáv idegen tollakkal . . . Megnyílt a Zenélő udvar hangversenysorozata A TIT idei hangversenysorozatát Kadosa Pál Kossuth-díjas zeneszerző nyitotta meg péntek este a budai Vár Erdődy-palotájának udvarában. A palota rendkívül kedvező akusztikájú udvarán sok érdeklődő jelenlétében tartották az első idei koncertet, Mossóczy Vilmos magyar barokk kantátákat vezényelt, majd Purcell Didó és Aeneas című művét dirigálta. Az augusztus végéig tartó koncertsorozat szóló-, szerenád- és oratóriumestekből áll, mindhárom műfajban a magyarországi zene érdekességeit párosítják a zeneirodalom népszerű értékeivel. MOSOK Madách Színház: Táncdalfesztivál, 68. Nyilvános elődöntő (este 9). Körszínház (a BNV lengyel pavilonjában): Isteni színjáték (8). Margiszigeti Szabadtéri Színpad: Pillangókisasszony (rossz idő esetén: aug. 5-én, hétfőn, 8). Budai Parkszínpad: Leányvásár (a győri Kisfaludy Színház vendégjátéka, 8). Városmajori Szabadtéri Színpad: Ez fantasztikus! (Irrushist comedy, 8). Zenélő Udvar (I., Táncsics M. u. 7.): Oratórium-est (A bérlet, fél 8).