Népszabadság, 1968. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-13 / 241. szám

10 NÉPSZABADSÁG 1968. október 13, vasárnap A NYOMOZÁS VEZETŐI A CSŐLAKÓ a gyerekgyilkos elfogásáról Amint erről egy korábbi közle­ményben hírt adtunk, a rendőr­ség elfogta a június 16-án meg­gyilkolt Blázsik István 12 éves is­kolai tanuló és a szeptember 10-én meggyilkolt Nagy József 13 éves iskolai tanuló gyilkosát. Az utóbbi évtized egyik legna­gyobb erőfeszítéssel folytatott nyomozása, a két szörnyű bűn­ügy bizonyítása hamarosan befe­jeződik, s immár teljes a kép arról a kettős gyerekgyilkosság­ról, amely annyira megrázta a közvéleményt, s amelynek felde­rítésére szinte az egész ország rendőrségét mozgósították. A ri­porter, mint a nyomozás egy-egy fázisának szemtanúja, korábban is hírt adott arról, hogy ebbe a rendkívül kiterjedt felderítő munkába hogyan kapcsolódott be a lakosság, hogyan próbáltak az emberek ezrei segítségére lenni a rendőrségnek abban, hogy a gyermekgyilkos mielőbb kézre ke­rüljön. De ezúttal ne a riporter beszéljen, hallgassuk meg e ve­szélyes bűnöző kézre kerítésének leghitelesebb történetét azoktól, akik a nyomozás közvetlen irá­nyításában részt vettek: dr. Pal­kó Jenő rendőr alezredestől és dr. Szende Andor rendőr alezre­destől. Rengeteg bejelentés — Június 16-án késő este telt bejelentést a rendőrségen a Blá­zsik család, hogy 12 éves fiuk a délután folyamán, a Népligetből, az építők napja alkalmából ren­dezett ünnepségről eltűnt — ele­veníti fel a júniusi napokat Palkó elvtárs. — Bár a kutatást azonnal megkezdtük, a gyerek fényképét kiadtuk országos körö­zésre, már akkor élt bennünk a gyanú — éppen az eltűnés körül­ményei miatt —. hogy Blázsik Pista bűncselekmény áldozata lett. Ezt néhány nap múltán csak megerősítette az a tény, hogy a gyereket sehol sem találtuk. A legkülönbözőbb személyleíráso­kat kaptuk azoktól, alak a céllö­völde előtt egy középkorú férfi­val látták — s ennek alapján ké­szült ez a bizonyos „robotkép”, amit a sajtó is közölt —, de ez sem vezetett nyomra. Ennek elle­nére ellenőriztük a hozzánk érke­ző sok száz bejelentés mindegyi­két, de eredménytelenül. Minden jel azt mutatta, hogy olyan bűnözővel van dolgunk, aki beteges hajlamú, s aki csavargó életmódot folytat. Mivel nem ta­láltuk a holttestet sem — bár ezt is roppant erőkkel kutattuk —, végeredményben a kör bezárult a népligeti eltűnés körülményeivel. Így kénytelenek voltunk a nyo­mozást kiterjeszteni tulajdonkép­pen mindenkire, aki a legcseké­lyebb mértékben is számba jöhe­tett: minden általunk ismert ho­moszexuális személyre, csavargó­ra, bűnözőié. Ennek során is sok — mint ki­derült hamis nyomon járó — be­jelentést ellenőriztünk, valameny- nyinek utána jártunk; volt olyan nap, amikor az ország rendőrsé­ge egyszerre kétszáz bejelentés alapján próbált adatokat szerez­ni, nyomra bukkanni. Látható volt azonban már akkor, hogy a tettes jól elrejtette áldozatának holttestét, s nem hagyott nyomot maga mögött. A tubus száma: 080—268 — Alig másfél órával a gyil­kosság után fedeztük fel szep­tember 10-én a 13 éves Nagy Jó­zsef holttestét — folytatja Szende elvtárs. — A csepeli rendőrkapi­tányság egyik nyomozójának ép­pen a 38/B autóbusz végállomása környékén akadt dolga, amikor távolabb, egy kis akácos erdő szélén észrevett egy guggoló fér­fit, aki valamit matatott a föl­dön. Pusztán nyomozóösztönére hallgatva, elindult feléje. Ekkor az ismeretlen — akinek az arcát a nyomozó a távolság miatt sem lát íatta — felugrott s a bozót­ba ' eltűnt. A nyomozó futott úti i iá, de hiába, nem találta. Él­lé* »en a friss földhányás alól rövidesen előkerült az akkor szá­munkra még ismeretlen kisgye­rek, Nagy Jóska holtteste. A helyszínen egyébként csak egy kerékpár-névtáblát — Nagy Jó- zsefné néven — és egy tubus ba­bakrémet találtunk, távolabb — és később — egy piros kerékpárt. A tubus szériaszámát jegyezzük meg: 080—268. A névtábla alap­ján gyorsan azonosítottuk a kis­gyerek személyét, s rövidesen is­mertük aznapi „mozgását”, vagyis azt, hogy hol járt utoljára. Esze­rint az anya küldte át fiát nagy­mamájához, és saját piros női ke­rékpárját is odaadta neki, hogy azzal menjen. Fontosnak tartot­tuk, hogy felkutassuk azokat az esetleges tanúkat, akik a gyere­ket láthatták ezekben az órák­ban. Így találtunk egy idős há­zaspárra, akik elmondták, hogy éppen a csepeli temetőből jöttek, amikor találkoztak egy gyerek­kel, aki piros kerékpárt tolt, s mellette egy elhanyagolt külse­jű férfi haladt. Ennyit hallottak a beszélgetésükből: „Messze me­gyünk még?” — kérdezte a fiú. „Nem” — hangzott a válasz. A házaspár azonban csak hozzáve­tőleges személyleírást tudott adni a férfiról; viszont a kisgyereket — fénykép alapján — felismer­ték. Ezzel párhuzamosan, vagyis a második gyilkosság utáni na­pokban, persze folytattuk a ki­terjedt nyomozást a Blázsik-ügy- ben is — szól közbe Palkó Jenő —, noha alapos gyanúnk volt ar­ra, hogy a két bűnügy tettese ugyanaz. Ennek során jutot­tunk el az egyik csepeli építőipa­ri vállalathoz, ahonnan több, a nyomozás szempontjából feltétle­nül figyelemre méltó, de még sok ellenőrzést kívánó adatot szerez­tünk be. Így például azt, hogy a vállalattól többen is részt vettek a Népligetben az építők napja ünnepségein. Aztán, hogy dolgo­zott itt egy Bodgál Zoltán nevű segédmunkás, aki homoszexuális hajlamú és aki korábban kapcso­laton tartott fenn egy fiatalkorú fiúval. A fiúról megtudtuk, hogy még a tavaszon elment a válla­lattól; augusztus 22-én Bodgál is kilépett, bár öltözőszekrényében hátrahagyott még néhány holmit. Mindez csak néhány volt a sok ezer — zömében tévesnek bizo­nyult — nyom közül. Nagy bűn elől a börtönbe — Mindenesetre hozzákezdtünk Bodgál és a fiú felkutatásához, és Bodgált egyik kerületi kapitány­ságunk fogdájában találtuk meg — mondja Szende alezredes. — Átnéztük az iratait, vagyis a jegy­zőkönyveket, s ebből kiderült, hogy miközben országosan renge­teg embert — főleg züllött, lum­pen, csavargó alakokat — igazol­tattak rendőreink, s ennek során össze is szedtek jó néhányat kö­zülük, Bodgált is igazoltatni akar­ták az egyik külső kerületben. De amikor az észrevette a rendőrö­ket, eldobta a kezében tartott tás­kát és menekült. Elfogták. Viszont feltűnt a rendőri jelentésben, hogy amikor a menekülőt elfog­ták, azonnal „vallani” kezdett: a táskát a Keleti pályaudvaron lop­ta. Ha ehhez még hozzávesszük, ami később derült ki, hogy Bodgál előző nap, vagyis szeptember 12-én jelentkezett a rendőrségen, egy „függőben levő ügyét ren­dezni” — mint mondta, szeretne bevonulni télire a börtönbe, átte­lelni —, már végképp gyanús volt a személye. Aztán előkerítettük a fiút is vi­dékről, akivel korábban kapcso­lata volt, s aki azt vallotta, hogy Bodgál rontotta meg. A fiú el­mondta, hogy hová jártak ki a leggyakrabban; a csepeli akácos­ba, ahol Nagy József holttestét megtaláltuk. De Bodgált e napok­ban mégiscsak a táskalopás és egyéb hasonló bűncselekményei felől faggattuk, tudatosan nem ej­tettünk szót előtte a két gyilkos­ságról. Pedig ekkor már tudtuk róla azt is, hogy 18 évet ült bör­tönben. Miközben idegfeszítő önuralom­mal, csak az apróbb bűncselekmé­nyeket taglalva hallgattuk ki, em­bereink megállapították, hogy a gyári öltözőszekrényben talált érintetlen tubus babakrém széria­száma szintén 080—268, csakúgy, mint a helyszínen talált tubusé. Ebből nyilvánvalóvá vált, hogy a helyszínen és az öltözőben talált krémet legalábbis egyszerre vásá­rolták, s roppant véletlen kellett volna ahhoz, hogy a két tubusnak két tulajdonosa legyen. Elkészültek a különböző vegy­vizsgálaták is azokról a nyomok­ról, amelyeket Bodgál és a meg­gyilkolt Nagy József ruháján egy­formán fel lehetett fedezni, pél­dául a piros kerékpárról lepat­tant parányi festékről, illetve a kisgyerek ruháján s Bodgál zakó­ján egyformán megtalált vegyi szennyeződésről. Az elszólás A tizedik kihallgatási napon ejtettünk szót először Bodgál előtt ferde hajlamairól, de még mindig hallgatva a gyilkosságokról. Bod­gál — hogy úgy mondjam — ját­szotta a vagányt, az erős, konok bűnözőt, és tagadta, hogy homo­szexuális lenne. Ekkor szembesí­tettük azzal a fiatalkorúval, akit megrontott. Megdöbbent, elismer­te. És elszólta magát; azt állította, hogy köztük a kapcsolat csak jú­nius végén szakadt meg, „hiszen — s ennek igazolására ezt mond­ta: — együtt voltunk az építők napján is, késő éjszakáig”. A fiú viszont azt állította, ő minden szombatját és vasárnapját falujá­ban töltötte május vége óta, s azért is költözött le vidékre má­jusban, hogy megszabaduljon Bodgáltól. Ellenőriztük az alibit, a gyerek igazat mondott, s ekkor Bodgál elé tárva a tényeket, a gyanúsított hirtelen megtört. El­mondta: mind a két gyilkosságot ő követte el. De mielőtt bármilyen részletbe mentünk volna — hiszen a bizo­nyításnál egy döntő dolog, Blázsik Pisti holtteste hiányzott — java­soltuk neki, mutassa meg, hová rejtette el. Először szabódott, ke­ressük meg mi, aztán egyenesen a csepeli akácosba vezetett bennün­ket, nem messze onnan, ahol Nagy Jóskát elásta. S most valamit sze­retnék megemlíteni: kérdezhetik, miért nem kutattunk a környé­ken, amikor Nagy Jóska tetemét már felfedeztük? Kutattunk. Ku­tyákkal is, egyébként is. De nem találtuk. Mielőtt azonban a hely­színen ásni kezdtünk volna — hogy teljes legyen a bizonyosság — megkérdeztük Bodgáltól, mi­lyen helyzetben van a föld alatt a holttest, hol a fej és a láb? El­mondta pontosan, sőt azt is meg­említette, hogy az egyik cipő kü­lön van bedobva. A feltárt hely­szín tökéletes bizonyítékot adott a beismerő vallomáshoz. Csak mindezek után szembesítettük a tanúkkal, akik a Népligetben, majd Csepelen látták Bodgált a két kisgyerekkel. Ezt követően mondta el a részleteket, hogyan csalta el céllövészet és cukorka ürügyén Blázsik Pistát a Népli­getből, hogyan ölte meg még az­nap, hogyan ismerkedett meg Nagy Jóskával, és csalta el szin­tén különböző ígérgetésekkel, ho­gyan menekült, hogyan törekedett mindenáron „kis bűneiért” a bör­tönbe, hogy a nagyobb bűnért ott ne keressék, s így állt össze vé­gül teljesen mindannak a képe, ami valójában történt... Két tragikus bűncselekmény nagy erőfeszítéseket követelő fel­derítéséről számolt be a nyo­mozás két közvetlen irányítója. S bár megrázó mind a két eset, s bár mindazok, akik a tettes felku­tatásában közvetve vagy közvet­lenül részt vettek, végeredmény­ben hivatásukat teljesítették, fá­radságos munkájukat siker koro­názta, s ezért valamennyi szülő csak elismerését fejezheti ki ne­kik. Egy roppant veszélyes bűnö­zőt tett ártalmatlanná a rendőr­ség. , Szabó László A RIBILLIÖT a házfelügyelő in­dította el, amikor kapuzárás után a liftakna mögötti zugolyban rá­akadt a csölakóra. Már kinyitotta lakása ajtaját, amikor a gyanús mocorgást meghallotta. A házfel­ügyelő nagy darab, határozott férfi, de éjfél táján úgy látszik, flz ilyen erőteljes, nagy darab fér­fiak sem olyan határozottak, mint világos nappal. A házfelügyelő halkan bekopog­tatott Vanákékhoz, hogy segítsé­get kérjen. Néma csend. Másod­szori kopogtatásra halk csöröm­pölés hallatszott, majd Vanák ki­nézett a kémlelőlyukon. A pará­nyi résen át gyanús illatok csap­ták meg a házfelügyelő orrát. Beleszagolt a levegőbe: tehát még­is igaz, amit beszélnek. Vanákék esténként pálinkát főznek. A súlyos helyzetre való tekin­tettel a házfelügyelő mégis elásta a csatabárdot. Valamit súgott Vá­rtáknak, majd együtt indultak el a másik földszinti lakó, Káli úr aj­taja elé. Káli-úr torzonborz hajza­ta hamarosan megjelent az ajtó­résben. Ijedten pislogott a várat­lan látogatókra, s a világért sem akarta jobban kinyitni az ajtót. Amikor végre megértette, hogy miről van szó, fürdőköpenyt ka­pott magára, és lábujjhegyen kö­vette társait a csőlakó búvóhelye felé. Rémült, vézna kis férfi volt a csőlakó. Vacogott a foga, fázósan, dideregve húzta össze kopott or­kánkabátját. — Kicsoda maga? — rivallt rá a házfelügyelő, fensőbbséges szi­gorral. A kis ember hebegve magya­rázta: — Talán tetszett már látni en­gem errefelé ... hiszen itt lakunk nem messzire, a Csajka utcában. — Sosem láttam! Azonnal iga­zolja magát! AZ ISMERETLEN kotorászni kezdett kabátja belső zsebében, de mielőtt még elővehette volna iga­zolványát, Vanákné hideglelősen felsikoltott. — De hiszen ez a cinlcotai rém! A fényképét az újság is közölte! A rém csuklani kezdett ijedté­ben. — Kérem... én évek óta nem jártam Cinkotán. Vanákné kezében már ott volt az újság. Brutális arcú, kerek fe­jű, testes férfi képe nézett farkas­szemet az elképedt emberekkel. — Szakasztott olyan! — visítot­ta Vanákné eszelősen. A csőlakó maga is megnézte a képet. — De kérem szépen, ennek én a mellényzsebébe is bele ... — Egy szót se, hapsikám! — mennydörögte a házfelügyelő. — Hurokra kerültél! Bűnhődni fogsz! Elhatározták, hogy azonnal ér­tesítik a rendőrséget. Káli vállal­kozott is rá, hogy elszalad telefo­nálni. Addig azonban nem állhat­nak a lépcsőházban. Zárt ajtók mögött kell szigorú biztonságban tartani a rémet. — Vigyük be Vanákékhoz — ja­vasolta a házfelügyelő. Vanák kétségbeesetten tiltako­zott. — Nem kérem, a világért sem. Nálunk ugyanis ... A házfelügyelő elérkezettnek látta az időt a leszámolásra. — Önöknél ugyanis pálinka fő, ugyebár. — Sose fantáziáljon, maga nagy­okos — replikázolt Vanákné ha­sonló hangnemben. De menten fel is sikoltott, mert az ajtórésen át kellemetlen bűz tört a lépcsöház- ba. — Űristen! Odaégett a cefre! — Szeszfőzde egy pesti bérház­ban, ugyebár — háborgott a ház­felügyelő, s már indult is Káli úr ajtaja felé. Az agglegény is eré­lyesen tiltakozott. — Miért nem engedi? — kér­dezte felelőssége teljes tudatában a házfelügyelő. — Ez az én dolgom — hangzott a rideg válasz. A NAGY LÁRMA HALLATÁN egy álmos, szőke nő nézett ki az ajtórésen. A házfelügyelő diadal­masan felordított. — Ahá! Tehát őnagysága me­gint itt van. Nem megtiltottam, hogy bejelentés nélkül itt éjsza­kázzon? — Ez a kettőnk dolga! — for- tyant fel Káli. — Ügy gondolják, hogy a kettő­jük dolga, ugyebár? — kérdezte a ház patrónusa élesen. — Meg­botránkoztatni a ház tisztességes lakóit? — De miért nem magához visz- szük ezt az embert? — kérdezte Káli. — Elvégre a maga lakása a hivatalos helyiség. — Mert az előszoba esténként tele van gyanús szajrékkal — csi­cseregte Vanákné, szinte olvadoz- va a gyönyörűségtől. A házfelügyelő felhördült. Han­gos veszekedés támadt, az emeleti ajtókon is sorra kukucskáltak ki a lakók, hogy megtudják a zene­bona okát. S akkor a kapu üveg­lapjához tapadva, megjelent egy torzonborz női fej. Kerek, lapos arc, szúrós tekintet, kusza, szürke haj. — Ahá! — vijjogta a kísértet. — Itt vagy, te jómadár! — Hát ez kicsoda? — kérdezte a házfelügyelő, mire a csőlakó — aki már egészen jól érezte ma­gát a kavarodásban — letörten, egykedvűen felelte: — Ö az én nagy bűnöm, uraim, nem a cinkotai rémtett. A felbőszült asszony akkor már betörtetett a kapun, s a népes hallgatóságnak kezdte magyaráz­ni. — Az ördög vinné el az ilyen nebántsvirágot. Ha szól neki va­lamit az ember, világgá rohan és leissza magát. S már vonszolta is maga után áldozatát. Vanákné ámulva nézte őket. — Ha egyszer felesége és ottho­na van, mit keresett itt ez az em­ber? — A nyugalmat! — felelte Va­nák csendesen. — Nyugalom. Az kellene mini­annyiunknak — dörmögte Káli úr is, mire a csődület részvevői újra harcra, támadásra készen mére­gették egymást. A nagy kavarodásban egymás fejéhez vagdosott vádak súlya alól ugyanis csak a csőlakó tisztázta magát. Kékesdi Gyula Iparosodik Berettyóújfalu (Tudósitónktól.) A berettyóújfalui járásban az iparban jelenleg 1670-en dolgoz­nak, kevés tehát az ipari munka- lehetőség. A vidéki iparosításra vonatkozó pórt- és kormányhatá­rozatok Berettyóújfalut is az el­sődlegesen fejlesztendő körzetek közé sorolták, s nemiág megkez­dődtek a tárgyalások néhány bu­dapesti gyáregység odatelepítésé­ről. A helyszíni szemle és a tárgya­lások eredményeként a Hajdú- Bihar megyei Tanács VB szerző­dést kötött az Elzett Fémlemez- ipari Művekkel, hogy a budapesti vállalat egyes gyáregységeit Be­rettyóújfaluba telepítik. A tanács 56 ezer négyzetméter­nyi területet bocsát a gyár ren­delkezésére és saját költségén elvégzi a víz- és villanybekötést, a szükséges útépítést. A beruhá­zást a megyei tanács 32 millió fo­rint vissza nem térítendő hitellel segíti, a letelepülő vezető szakem­bereknek pedig 30 lakást ad. A Berettyóújfaluban felépítendő gyár teljes beruházási összege 111 millió forint lesz, s az építést két ütemben, 1971, illetve 1975-ig valósítják meg. A gyár munkába állása csaknem megduplázza az iparban foglal­koztatottak számát a járásban, s különösen kedvezően hat a mun­kaerőmérlegre, hogy az 1630 dol­gozónak 40 százaléka nő lesz. Be­rettyóújfaluban máris megkezdték a jelentős- beruházás előkészíté­sét. H. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék