Népszabadság, 1968. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-21 / 273. szám

4 A kiút: a koncentráció A­z USA autógyárai eközben erőteljesen benyomulnak az euró­pai autóexportőr országok piacá­ra. 1962-től kezdve a General Motors, a Ford és a Chrysler szüntelenül növelték befekteté­seiket Európában és leányvállala­taik ma már az európai autóel­adások 29 százalékát bonyolít­ják le, szemben az 1962-es 23 százalékkal. Az amerikai autó­gyárak betörése erőteljes ellen­állásra készteti az európai orszá­­ gokat. A Die Welt 1968. január 19-i száma így ír: „Az európai autóiparban csak egy logika van: a koncentráció. Az amerikai kon­szernek és az agresszív japán marketing ostroma következté­ben sem Németország, Francia­­ország, sem Olaszország számá­ra nincs más kiút. Ez különösen vonatkozik Nagy-Britanniára, ahol a Ford, a General Motors és a Chrysler az állandó gazda­sági válság által megrendült piacon a tisztán angol termelőket defenzívába szorította, és szá­mukra a piacnak darabszám te­kintetében 40 százalékát, érték te­kintetében 52 százalékát hagyta meg.” A­ngliában ez év elején össze­fogták a nemzeti autóipart, egye­sítették a két legnagyobb brit céget, a British Motor Holdings! (Austin, Healey, Jaguár, MG, Morris) és a Leyland Motor Cor­­ porationt és így megszületett a British Leyland Corporation, amely 400 millió fontos össztő­kével kézben tartja az angol autógyártás felét. F­ranciaországban még most sem ültek el (és nem is fognak egyhamar elülni) azok a hullá­mok, amelyeket a Fiat—Citroen fúzió kudarcának botránya ka­vart. Mi is történt? A hazai kon­junktúrát és a kelet-európai ked­vező piaci lehetőségeket ügyesen kihasználó olasz Fiat megegye­zett a nem valami rózsás pénz­ügyi helyzetű, évi 500 ezer kocsi­­egységet gyártó francia Citroen­nel, hogy egyesülnek. Ezzel a lépéssel létrejött volna Európa legnagyobb autógyára. A Fiat az elmúlt évben ugyanis 1,33 mil­lió autót gyártott, és 1968. első félévének termelési adatai alap­ján arra következtethetünk, hogy idei termelése eléri a másfél mil­liót is. A­z egyesülés két okból is ked­ NÉPSZABADSÁG 1968. november 21. csütörtök Csata az autópiacon O­któber elején a General Mo­tors (GM) elnöke bejelentette, hogy 1970 nyarán XP 887 jelzéssel kisautót dobnak piacra. A Ford már tavasszal jelentkezik Delta nevű kiskocsijával. A­merikában a nagykocsi mel­lett a kisautók is mind népsze­rűbbek és az autógyárak úgy akarnak kilábalni a múlt évi csaknem 14 százalékos termelés­­csökkenésből, hogy „amerikani­­zálják” a kisautógyártást. Céljuk kettős: egyrészt arra számítanak, hogy kiszorítják az Egyesült Ál­lamokból az európai konkuren­ciát, másrészt remélik, hogy a kisautókkal sikerül végre teljesen meghódítani az európai piacot. Hogy minél előbb elavuljon a veszély, amelyet az amerikai autógyártás jelent Európa szá­mára, reális: az USA-monopóliu­­mok minimális többletköltséggel tudják felfuttatni termelésüket. A General Motors például szin­te állandóan kapacitáskihasz­nálatlansággal küszködik, de en­nek ellenére minden évben kény­telen milliárdokat fordítani a gyártásfejlesztésre, új formák, modellek kidolgozására, hogy fel­színen maradhasson az egyre éleződő hazai versenyben és rá tudja kényszeríteni a vásárlót, hogy jóval a tényleges elavulás előtt cserélje ki autóját moder­nebb változatra. V­ance Packard neves amerikai publicista Tékozlók című, nagy port kavart könyvében a többi között bemutatja az amerikai autógyárak „művészetét”, hogy „hogyan lehet két év alatt el­avulttá tenni egy négyezer dollá­ros autót?” Az ötvenes évek vé­gén, mint emlékezetes, az autó­gyárak szenvedélyesen növelték a kocsikon a lámpák számát. A hatvanas évek elején aztán az az autótulajdonos, aki nem akarta, hogy a gyerekek kinevessék az utcán, sürgősen szabadulni igye­kezett kellemetlenül elavult ko­csijától. . A gyárak az új modellek kidol­gozásánál és reklámozásánál a fő hangsúlyt változatlanul a kül­­sődlegességekre fektetik. A Ge­neral Motors a Pontiac 1969-es modelljének reklámozásában a kocsi belső kiképzésének ,,földön­túli kényelmét”. „Grand Prix rádióantennáját” emeli ki, a Ford Lincoln—Mercuryja pedig állító­lag a „legdrámaibb (?) külsejű” kocsi. És most jön Japán A GM az új kiskocsi árát 1900 dollár alattira tervezi. A Volks­wagen, amely a legnagyobb ver­senytárs, mintegy félmillió autót értékesít évente az amerikai pia­con, 1749 dollárért adja a „cse­rebogarat”. A GM egyáltalán nem csinál titkot abból, hogy az XP-vel elsősorban a Volkswa­gent akarja kiszorítani. A ver­seny előreláthatóan nagy és elke­seredett lesz: a nyugatnémet cég­nek igen nagy szüksége van az amerikai piacra, mivel hazai eladási lehetőségei­­rosszabbod­nak. A múlt évi termelés-vissza­esés az NSZK-ban még az ame­rikainál is­­nagyobb volt, 19 szá­zalékos. Ebben az évben — a kül­ső piacok fokozott kihasználása révén — a wolfsburgi Volkswa­­gen-művek növelte termelését: 968-ban mintegy 1,7 millió egy­séget állítanak elő s a nemzetkö­zi forgalmat valószínűleg új re­kordszintre (az 1967. évi 0,3 milliárd márkáról) több mint 10 milliárd márkára emelik. É­les versenyre számíthatunk hát: a nyugatnémet autógyártás­nak nemcsak az amerikai kis­autókkal, hanem, az olasz és az utóbbi időben egyre expanzívabb japán autógyártással is meg kell küzdenie. Japán 1963 végén még csak az ötödik volt az autógyár­tás világranglistáján, de a múlt év­ben (3,14 millió kocsiegység gyár­tásával) már megelőzte a nyugat­németeket. 1967-ben, egy év alatt, a japán autógyárak 57 százalék­kal növelték a személygépkocsi­­termelést. A U. S. News & World Report amerikai folyóirat augusz­tus 5-i száma szerint „az USA-t máris új invázió fenyegeti. A hajdan újdonságnak számító ja­pán kocsik egyre nagyobb szám­ban jelennek meg az amerikai országutakon”. A japán autók már csaknem egész Ázsiát el­árasztották, népszerűek Ausztrá­liában, Dél-Afrikában, felveszik a versenyt­ az amerikai gépko­csikkal Latin-Amerikában és betörnek Európá­ba is. A viszony­lag nem drága, nagyszerű műsza­ki konstrukciójú gépkocsik nem kis hányada — 17 százaléka — kerül külföldre, főleg az USÁ- ba. A Toyota-cég a VW és az Opel után a legnagyobb USA- exportőr. A japán kormány ter­vezi, hogy a hatékonyság további növelésére 1972-ig a kis autógyá­rakat csatolja a két óriáshoz, a Toyotához és a Nissanhoz, ez­ lett volna a francia tőkének. 1. Létrejött volna egy mammut­­monopólium, amely alkalmas a veszélyes amerikai konkurrens (1963-ban a francia Simeát egé­szen váratlanul bekebelezte a Chrysler!) visszaszorítására. 2. A Citroen-rész­vények abszolút többségével rendelkező Michelin autógumitröszt a részvények fe­jében a Pirelli olasz autógumi­­gyártó cégnél kapott részesedéssel a világranglistán az ötödikről a negyedik helyre ugrott volna elő­re. De Gaulle dönt, Agnelli csalódik H­ogy a francia kormány mégis meghiúsította az egyesülést, és szoros­ együttműködésre korlá­­­tozta a két vállalat kapcsolatait, annak mélyreható okai vannak. De Gaulle helyesli az amerikai tő­ke visszaszorítását, hiszen ez po­litikai alapkoncepciója, de — és itt ez a fontos — francia vezetés­sel. Márpedig ha létrejön a Fiat —Citroen fúzió, abban nem vi­tás, a prímás a Fiat, és az új nagy cég valószínűleg elsorvasztja az önálló francia gépkocsigyártást. Agnelli, a Fiat főrészvényes ve­zérigazgatója természetesen csa­lódottan vette tudomásul a fran­cia kormány döntését és válasz­totta a kooperáció lazább for­máját. A Fiat gyáralapító unoká­jának véleménye az hogy néhány éven belül összesen hét autó­gyár marad csupán Európában, mégpedig a három detroiti óriás, egy angol, egy nyugatnémet, egy francia és egy nemzetközi jelle­gű Fiat-csoport. Hogy jóslata mennyiben igaz, azt csak az el­következő 5—10 év fogja eldön­teni. Egy azonban már biztos: az egyre jobban éleződő konkurren­­ciaharc hihetetlenül meggyorsít­ja a koncentrációt, növeli a lát­ványos „házasságok” és a nagy összecsapások számát az autó­iparban. H­alász György ISKOLAAVATÁS Kőbánya épülő városközpontjában, a Bánya utcában három­emeletes, 12 tantermes iskola épült. A tanítás az új iskolában már az oktatási év kezdetén megindult s az avatóünnepségre most szombaton, a párt megalakulásának 50. évfordulója alkal­mából kerül sor. (Kéri Dániel felvétele.) Hanoi lap megemlékezése a magyar párt jubileumáról A Nhanh Dán, a Vietnam­ Dol­gozók Pártjának központi lapja szerdán meleg hangú cikkben méltatta a magyar kommunisták pártjának 50. évi jubileumát. A cikk felidézi a Kommunis­ták Magyarországi Pártja 1918. november 24-én történt megala­kítása óta eltelt fél évszázados idő­szak legfontosabb eseményeit, is­merteti a Magyar Szocialista Munkáspártnak a szocialista épí­tésben elért sikereit. „A Magyar Szocialista Munkáspártot és a Vietnami Dolgozók Pártját, Ma­gyarország kormányát és népét, valamint a vietnami kormányt és a vietnami népet a harcos szoli­daritás és a kölcsönös segítség­­nyújtás kapcsolatai fűzik egybe.” A vietnami nép az amerikai ag­resszió ellen vívott nemzetmentő harcában mindenkor számíthatott a magyar párt és a magyar nép hatékony támogatására és tevé­keny segítségére — írja a lap. „ A magyar testvérpárt megalakí­tásának 50. évfordulója alkalmá­ból forró üdvözletünket küldjük a magyar kommunistáknak, a ma­gyar munkásosztálynak, a magyar népnek, és további sikereket kí­vánunk a szocialista építésben, a nemzeti függetlenségért, a demok­ráciáért és a társadalmi hala­dásért vívott harcban” — írja a Nhanh Dán. „Fehér foltok44 a recski főutcán A 3500 lakosú Recsket úgy tartják számon Heves megyében, mint ahol a népművelési munka az átlagosnál jobb. Most a jövő évi népművelési terv készítésé­nek első napjaiban nem véletle­nül éppen Recsket kereste fel Szalay István, a megyei tanács elnökhelyettese. Szalay István közérdekű, jelentős problémát fe­szegetett azon a beszélgetésen, melyet a recski tanács elnökével Maruzs Jánossal, a községi nép­művelési ügyvezetőjével, Vadasi Norberttal és a művelődési, ház igazgatójával, Gál Mihállyal foly­tatott. A népművelés hatóköre B­izony nagyon hasznos lenne, ha minden magyar községben elhangzana most a Recsken fel­tett első kérdés: — A község 900 családjából hányhoz jut el rendszeresen — különböző módokon és utakon — a népművelési munka hatása? — Mintegy a családok fele ilyen — ez Gál Mihály nehezen kimondott, megfontolt vélemé­nye, és a többiek egyetértenek vele. A­zt is hozzáteszik még, hogy a másik 50 százalék se teljesen érintetlen, hiszen sok olyan csa­lád van, mely ha nem is rend­szeresen, de egy-egy tagja révén bekapcsolódik valamiféle népmű­velési megmozdulásba. Viszont a családoknak mintegy a negyed­része teljes mértékben tartózko­dó, sehová nem jár, még újságot sem olvas rendszeresen. A televí­zió természetesen Recsken is gyorsan terjed. De ma még az a helyzet, hogy 380 családnak van, 520-nak pedig nincs televíziója. R­ecsk főutcáját Kossuthról ne­vezték el. Szép, hosszú utca és legalább 250 család lakik benne. Közülük mintegy 45—50 él ilyen visszavonult, a művelődés eleven áramlatától távoli életet. Az úgy­nevezett „fehér foltok” a népi­­ műveltség térképén, tehát nem­­­csak az elhagyatott tanyavilágban fedezhetők fel, hanem még a­­ recski főutcán is. Akadnak utcák,­­ persze, ahol sokkal rosszabb az arány. A Rákóczi-telepen például száz család közül legalább 60 semmi­­­­féle népművelési munkába nem­­ kapcsolódik be. Ennek fő oka az, , hogy a telep egy kissé távol esik­­ a község központjától. A rossz út, a sár, a nem kielégítő közvilágítás sok embert visszatart attól, hogy esténként elhagyja a lakását. Ellentmondásos világ Így a helyi korszerűtlen körül­mények gyakran megakadályoz­zák azt, hogy — ilyen ellentmon­dásos a világ — az emberek meghallgassanak egy-egy elő­adást az űrhajósok teljesítményé­ről vagy az atomenergia békés felhasználásáról. A­z is kiderült, hogy a Rákóczi­­telepen ma még nincs semmiféle olyan középület, melyben össze lehetne jönni klubszerű esti be­szélgetésre. Nincs megoldás, nincs lehetőség. Mivel hallottam, hogy egy-két jehovista szektatag is van a községben, megkérdez­tem: — A jehovisták hogyan tudják­­ az imaestjeiket megtartani? ! — Valóban, azok házaknál jön­­­nek össze — válaszolta a tanács­­­­elnök. — A műveltség terjesztése ér­­­­dekében nem lehetne találni ha­sonló megoldást? . — Még nem gondoltunk rá. De a tanácstagi beszámolókat már mi is házinál tartottuk. Volt erre példa ... E­zek után ellátogattunk néhány házhoz, épp a főutcában. Egy-egy családnál nem sokat időztünk, de amit akartunk, azt megtudtuk. A tartózkodásnak, a visszahúzó­dásnak sok oka van. Mi érdekelné őket ? A­z idősebbek koruknál fogva nem szívesen mozdulnak ki es­ténként a házukból. Ki kívánhat­ja viszont a több gyermekes dol­gozó asszonyoktól, hogy olvassa­nak, tanuljanak, hiszen jóformán az evésre sincs elegendő nyugal­mas idejük. Mások a szép nagy ház foglyai. Örökké takarítanak, dolgoznak, de művelődésre nem szakítanak időt. Sok a könyvte­­len ház. És nem járnak a könyv­tárba sem. Nincs bennük ilyen igény. Meglátszik, ahol nincs fia­tal, vagy ahonnan a gyerekek már elkerültek és vitték maguk­kal kedves könyveiket is. V­alóban vannak tehát „fehér foltok” a recski főutcán is. A község vezetői családlátogatás nélkül is tudják ezt, de a beszél­getés a családok idősebb, fiata­labb tagjaival sok gondolatot éb­reszt. És ők, maguk, a visszahú­zódó recskiek tudják legjobban, hogy nagy igénytelenségükben mégis mi érdekelné őket. N­em egyformán fehérek ezek a foltok. Nincs két egyforma csa­lád. De mindegyiknek hasznára válna, ha lenne majd egy olyan fejezete is a most készülő nép­művelési tervnek, hogy­ mit tesz­nek azokért, akikhez eddig se a népművelők, se a könyvek, se a tv-adások, se az újságok nem ju­tottak el. M­egpróbálkozunk egy­­ilyen fe­jezettel is — jelentette ki Vadasi Norbert népművelési ügyvezető. B­izonyosan összébb is húzód­nak majd így a recski „fehér föl-, tok”. Tóth Benedek

Next