Népszabadság, 1968. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-24 / 276. szám

Karácsonyra, újévre • •Ötvenezer palack pécsi pezsgő (Tudósítónk­tól.) Valaha nem­csak itthon ked­velték, hanem ismerték az egész világon is a Pécsett ké­szült Littke pezsgőt. A hí­res cég a po­zsonyi gyár után Magyaror­szágon máso­dikként jelent, meg 1859-ben a különleges ital­lal. (Budafokon csak az 1880-as években kezd­ték a gyártást.) Tizennyolc esztendei szü­net után az idei karácsonyi, szil­veszteri ünne­pekre ismét megjelenik a pécsi pezsgő az üzletekben és a vendéglőkben. A Mecsekvidéki Állami Pincegazdaság pécsi, Ist­ván téri pincéjében — ahol más­fél évtizeden át csak bort tároltak és kezeltek — két éve érik már a palackokban az újfajta pezs­gő. ötemeletnyi mélységben el­terülő, három kilométernyi hosz­­szú pincefolyosókon kétmillió, pezsgővel megtöltött palackot hal­moztak fel, s ebből az első ötven­ezer palack tartalma már fogyasz­tásra érett. Milyen lesz az új pezsgő? A pé­csiek azt mondják,­ hogy ízre, za­matra hasonlít majd az egykori Littke-féle gyártmányhoz, mert egyrészt az alapanyagnak való bort ugyanúgy a zalai szőlőkből hozzák, mint valaha, másrészt pe­dig ugyanazokban az egyenlete­sen alacsony hőmérsékletű pin­cékben érlelnek. Különbséget a gyártási technológia korszerűsö­dése jelent: amíg a legtöbb he­lyütt az érett pezsgőben össze­gyűlt seprőt még ma is jégdugó­val „kilövik” a palackból, addig Pécsett a kész pezsgőt zárt rend­szerben,­ nyomás alatt­ szűrik, s így azon kívül, hogy az ital sem­mit sem veszít szénsavtartalmá­ból, tökéletesen megtisztítják az üledéktől. A pécsi pezsgő Pannónia márka jelzéssel jelenik meg a közeli he­tekben: négyféle fehér — száraz, félszáraz, félédes és édes —, va­lamint két színes — egy félédes rose és egy édes vörös­­ válto­zatban. Jövőre félmillió, 1970-től pedig évente egymillió palack ke­rül forgalomba. Naponta több ezer palack pécsi pezsgőt kezel­nek új rendszerű szűrőberendezéssel. (Erb János felvétele.) »­3Biiaaiain­3iaiiaiinBiiair Idegenforgalom Egy bácsi szólít meg a Körúton, merre kell menni az Erzsébet­­hídhoz. Megmondom. Olyan „nett", s aranykeretes szemüvege is van, meg mernék esküdni rá, amerikás magyar. Mivel eleget olvastam már az idegenforgalmi szemlélet­ről, érdeklődöm: — Hogy tetszik itt nálunk? — Nagyon szép. Sokat fejlődött Budapest, amióta utoljára erre jártam. Az emberek nagyon ked­vesek, a kirakatok bőségesek. Ki nem fogy a dicséretből. Büszkén és tisztelettel kérdezem: — Honnan tetszik lenni? Ka­nadából? Amerikából? — Nem, édes fiam. Az önse­gélyző hozott el egy napra, Bal­mazújvárosból. Változás A modern idők rohanó tempó­járól beszélgetünk barátommal. Eljutunk odáig, hogy a fiatalok is bizonytalankodnak, változnak az eszményképek. — Tizenkét éves fiamtól nem­rég megkérdeztem, mi akar lenni. Azt mondta, hogy nőorvos, aki televíziót is tud javítani. — Derék dolog. De tegnap megint szóba ke­rült, mi akar lenni. És azt mond­ta, hogy orvos, aki táncdalt is tud énekelni. Reggel Szép családi történetet mesélt el valaki. A szokásos reggeli rumli van is lakásban. Két gyerek hajba kap, a kisbaba sír, a kutya marcangolja a szőnyeget, a reggeli adakoznál. A mama zokogva borul férje nyakába: — Mikor viszel el innen? ... Szerénység A gyerek számítgat, hogy még ebből felelhet karácsonyig, abból ír dolgozatot, s akkor valami csak lesz a félévi bizonyítványig. — Tulajdonképpen hányadik is vagy az osztályban? — Ha sikerül egy hellyel fel­jebb rukkolnom, akkor az utol­só előtti. Pillanatfelvétel Az üzletben szemüvegkeretek között válogat valaki, amikor egy fiatalember rohan be, sugárzó arccal, kezében fényképezőgép. — Ha meg tetszik engedni,­­— lihegi —, hogy én jöjjek előbb torra. Nagyon sürgős. — Tessék. A fiatalember odanyújtja a ma­sinát az eladónak. — Gyorsan töltsön bele egy te­kercs filmet. A főnökömre rádőlt a szekrény, és most kapálózik alatta. Regény A népszerű író ismert arról, hogy műveiben szívesen szerepeltet élő sze­mélyeket, persze megváltoztatott né­ven. Ilyenkor ismerősei lázasan talál­gatják, kikről is lehet szó. Nemrég új, mondjuk, hangjátéka után egy elég rosszmájú társaságban tanakod­tak: — Te ráismertél valakire? — Még az íróra sem. Prémium A munkahelyen az egyik kar­társa nagy lélegzetet vett és bi­zalmas meghallgatást kért az igazgatótól. Elmondta neki, hogy elsején prémiumot szeretne kap­ni. — Kérem, ez elég kínos szá­momra — válaszolt a főnök — is­merné az ön munkáját, ugyebár, megérti... A kartárs nagyon megér­tő.­— Hogyne. Én nem is gondol­tam arra, hogy a legnagyobb pré­miumot kapjam. Csak az utána következőt, hogy befogjam a szá­mat. Maszekolás Az első betűtől az utolsóig igaz történet. Az újságírót jó sora kül­földi kiküldetéshez juttatta. Eszé­be jutott, hogy egy ilyen úton rengeteg a tapasztalat, a megírni­­való, amellett „fő a mellékes”, így hát felkeresett egy, másik épület­ben levő szerkesztőséget, a veze­tőt. — Nem hozhatnék valamit ön­nek is? A szerkesztő elgondolkodott: — Feltétlenül, feltétlenül. Ho­va is utazik? Igazán hozhatna egy elosztófejet az autómba. Nyíl Amerikai lap olvasólev­éből. * „Az orvos penicillininjekciót írt elő. A nővér bevezetett a rendelőbe, vet­kőztem le. Körülnéztem közben,­­ a falon felfedeztem a ráfestett nagy, fel­tűnő vörös jelzést, egy nyilat, amely a padlón is folytatódott, s egy oda erősített táblácskára mutatott. Leha­joltam, hogy el tudjam olvasni, mi van rajta. Ez volt: MOST VAN A HELYES TESTHELYZETBEN AZ IN­JEKCIÓHOZ. v. J. 1968. november 24. vasárnap KÉPSZABADSÁG Saobaruval és I­­se­ven Szombaton Vecsésen, a Kun Bé­la téri általános iskola előtt ün­nepséget rendeztek a párt meg­alakulásának 50. évfordulója al­kalmából. Az ünnepségen megjelent Léná­val István, a Pest megyei pártbi­zottság titkára, Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője mondott ünnepi beszédet, majd leleplezték Gold­­mann György vecsési szobrászmű­vész Munkás című alkotását. Budapesten tan­ácskoztatt­a KGST-országok bankjainak képviselői November 21 és 23 között Bu­dapesten tanácskoztak a bolgár, a csehszlovák, a­­lengyel, a magyar, a mongol, az NDK, a román és a szovjet központi, illetve külkeres­kedelmi bankok képviselői, vala­mint a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank és a KGST- titkárság megbízottai. A tanácskozás részvevői véle­ményt cseréltek a nemzetközi pénzpiac helyzetéről és megvitat­ták a KGST-tagországok bankja közötti munka egyes időszerű kér­déseit. Lengyel id­enfo­rgalmi kiállítás nyílt Miskolcon A budapesti Lengyel­­ Idegen­­forgalmi Tájékoztató Iroda (OR­­BIS) kiállítást rendezett Miskol­con, a Rónai Sándor művelődési házban. A kiállításon bemutatják a Len­gyel Népköztársaság idegenfor­galmi nevezetességeit, a lengyel népviseletet és modern divatot, a képzőművészeti alkotásokat és a híres lengyelországi műemlékek színes tablóit. A kiállításon tájé­koztatják az érdeklődő közönsé­get a lengyelországi üdülő- és ki­rándulóhelyekről, utazási kedvez­ményről és turisztikai lehetősé­gekről. A kiállítást, amelyet Mis­kolc után bemutatnak több más városban is, december 2-ig tart­ják nyitva. Szerencse a gyárban Csütörtökön kezdték meg a „Sport** borítékos sorsjegyek árusítását. A for­galomba hozott tízmillió sorsjegy kö­zül máris elkelt mintegy négymillió. Nagy érdeklődés, valóságos forgalmi akadály és, sajnos, szemét kíséri az utcai árusítást. Az­­ élelmes lottóáru­­sok jóvoltából a szerencsejáték né­hány üzemet la­jzó szerint lázba ho­zott. Ezek közé tartozik az Elzett angyal­földi lemezárugyára is. Pénteken jó helyen, éppen az értékesítési osztá­lyon kezdték az árusítást és mind­járt a harmadik sorsjegy 50 000 forin­tot nyert. A szerencsés fiatal, Vastag Mária már át is vette a főnyereményt. S ki nyert még az üzemi szerencse­­játékon? A Lemezárugyár mellékfog­lalkozású totó-lottó szelvény árusa, aki szombaton már kénytelen volt sza­badságot kivenni, úgy fellendült az üzlete . .. K. J. Tápéi fonott áruk bemutatója (Tudósítónktól.) Az Országos Piackutató Intézet Nagymező utca 20. szám alatti ki­­állítóhelyiségének ki­rakata előtt tegnap óta sok érdeklődő áll meg néhány percre: a kirakatban a Tá­péi Háziipari Termelőszövetkezet egyik tagja ül és készíti a gyé­­kényszövetet. A kiállítást szombaton nyitot­ták meg és december 1-ig tartják nyitva délelőtt 10-től este 7 óráig... A megnyitón megjelent Rév La­jos, az OKISZ elnöke is. A teremben szék támlákat, ülő­kéket fonnak a tápéi asszonyok, és közben a tárlókban a disz kész termékeinek sorát (pappeao-­­kát, szatyrokat, falvédőket stb.) lehet megtekinteni. Évi 15 milliós forgalmat bonyo­lít le a túlnyomó részben gyé­kényt, kisebb részben rafiát mű­szálat feldolgozó szövetkezet Ma már legfőbb törekvésük, hogy az exportigények kielégítése mellett a hazai piacot is ellássák. (Némi­leg piackutatás a céljuk azzal ii, hogy a bemutatott tárgyakra, elő­bútorokra egyéni megrendelést is felvesznek.) Holdanként tíz kiló szemes takarmány Megalakult az ország első takarmánybankja Takarmánybankot alapítottak Pécsett a baranyai termelőszövet­kezetek. A mecseki és a Dráva menti tsz-ek szövetségének kez­deményezésére — az országban elsőként — létrejött takarmány­gazdálkodási társulásnak máris 22 szövetkezet a tagja. A közös gazdaságok szántóterületük min­den holdja után 10 kilónyi sze­mes takarmányt bocsátanak a „bank” rendelkezésére. Körülbe­lül 80 000 hold szántóterületen gazdálkodnak a tagszövetkezetek, s így a társulás 80 vagonos­ kész­lettel kezdheti meg működését A pécsi társulás célja, hogy rendszeres segítséget ..nyújtson az állattenyésztő szövetkezeteknek, ha elemi csapás éri őket, vagy egyéb objektív okok miatt ta­­karmányhiányban szenvednek. A kölcsön adott takarmányt mindig az új termésből kell visszafizetni. A bank 12 százalékos kölcsönzési díjat számít fel, ennek egy részé­ből külön takarmányalapot ké­peznek, továbbá szárító- és keve­rőüzemet létesítenek, bevezetik a takarmányozási szaktanácsadást és a laboratóriumi takarmány­­vizsgálatokat. A kölcsönzési díj többi részét osztalék címén meg­kapják a tagszövetkezetek. 21 Fokozzák az öntözést Győr-Sopron megyében (Tudósítónktól.) Fejlett az állattenyésztés a Győr-Sopron megyei mezőgazda­sági nagyüzemekben. Ezt bizo­nyítják a statisztikai adatok is, amely szerint egységnyi terü­letre az országosénál több számos állat jut. Az országos átlagnál jóval több húst és tejet adnak a népgazdaságnak. Tavaly 100 hold szántóra viszo­nyítva 83 és fél mázsa húst, va­lamint 150 hektoliter tejet érté­kesítettek. Ez a mennyiség csak­nem 30 mázsa hússal és 50 hek­tó tejjel nagyobb az országos át­lagnál. Viszont gondot okoz a gazdasá­goknak, hogy a nagyarányú állat­­állomány takarmányszükségletét nem tudják a megyében megter­melni, rendszeresen kapnak ta­karmányt központi készletekből is. Arra törekszenek most a me­gye mezőgazdasággal foglalkozó vezetői és a mezőgazdasági nagy­üzemek, hogy a takarmánynövé­nyek hozamainak növelésével — saját erejükből — megtermeljék az állattenyésztéshez szükséges takarmányt. Ennek legjobban bevált mód­szere az öntözött terület növelé­se. Jelenleg a megyében az ön­tözésre berendezett terület 44 672 hold. Ez csupán 12 százalékává megye mezőgazdaságilag művelt területének. A számítások szerint körülbelül 180 ezer holdra növel­hetnék az öntözött területet. Eh­hez minden adottság megvan, hi­szen a Kisalföldet folyók szelik keresztül-kasul, kitűnő a víznye­rési lehetőség a megyében. A mintegy 100 ezer holdas Kis-Rá­­ba öntözőrendszer terveit, mű­szaki berendezéseit és műtárgyait elkészítette már a Vízügyi Igaz­gatóság. A Hanság északi rész­én, a Mosoni-Duna mentén, valamint a Rábaközben pedig a gazdasá­gok egymással­­társulva öntöző­­fürtöket szeretnének létesíteni, amelyek 40—50 ezer hold öntö­zésére lennének alkalmasak. Hetvenegyezer forintot nyertek a lottón a négytalálatosak A lottó 47. játékhetére összesen 5 917 902 szelvény érkezett, öttalálatos szelvény nincs. Né­gyes találatot 50 fogadó ért el, nyereményük egyenként 71 015 fo­rint. A háromtalálatos szelvények száma 4401, nyereményük egyen­ként 403 forint. A 134 807 kétta­­lálatos szelvényre egyenként 16 forintot fizetnek. T­A­V­A­S­Z­I N­Y­Á­XI­I A BUDAPRINT Pamutnyomóipari Vállalat KORSZERŰ, ÚJ GYÁRTMÁNY- ÉS TEXTILMINTATERV kiállítása a Corvin Áruházban november 25-től 30-ig. „ÁBEL” filmnyomott POLYESTER szintetikus női divatanyag 90 cm széles 66,5 Ft Dustin barhent 70 cm széles 24,60 Ft DIVAT 1969

Next