Népszabadság, 1969. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-24 / 19. szám

6 ­NET SZAB­AD­SAG 1%­. január 14. pént­k MINDENKI TETT... MUNKATÁRSUNK PAKISZTÁNI RIPORTJA K­hal­id Waheed, a kereskedelmi kamara elnöke rawalpindi házá­ban egy csésze kávé mellett a rulettel példázta Pakisztán belpo­litikai helyzetét. Csak éppen azt nem mondta meg, hogy ki, milyen erő forgatta meg a kereket...? Mert a többi meglehetősen vilá­gos: bármilyen nagy garral szi­dalmazzák most a félreállított po­litikusok és nyugdíjazott marsal­lok Ajub Kíjont és rendszerét , a tömegmozgalmat, amely mind alaposabban rázza Nyugat- és Ke­let-Pakisztán politikai és állami rendszerét, nem azok kezdték, s főleg nem azok irányítják, akik most a leghangosabban kiabálnak. Ők csak a már megindult villa­most szeretnék elérni, vagy hogy a kamara elnökének példázatainál maradjunk: mindegyikük sietve tesz, hátha üti valami a markát, ha megáll a szerencsekerék. Ajub Khan évtizede Pakisztánban Mohammed Ajub­­ Khan kerek tíz esztendővel eze­­­előtt — a hadsereg főparancsno­­­­ka volt akkor — átvette a ha­tal-­­­mat és katonai diktatúrát vezetett­­ be. Politikai ellenfelei ma is azzal vádolják, hogy diktátor, amit alig­ha igazol az a tény, hogy ezt meglehetősen nyíltan mondhatják : gyűléseken, újságokban, akár a­­ kormány kezében levő lapokban is. Az bizonyos, hogy Pakisztán­­ politikai rendszere elüt a nyugati , parlamenti mintát másoló sok or­­j­szágétól: általános, titkos választó- , jog alapján csupán a helyi köz­igazgatási vezetőket választják, minden ezer lakos formál egy-egy „alapdemokráciát”. A parlamenti­­ képviselőket és a köztársaság el­­­­nökét azonban már nem a vá­­­­lasztók nagy tömege, hanem a helyi közigazgatás vezetői választ­ják meg. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen rendszer nem könnyíti meg a tömegeknek, hogy kifejezésre juttassák törekvéseiket, ettől füg­getlenül azonban demokratikus vagy diktatórikus is lehet, attól függ, hol, milyen tartalommal töl­tik meg. Tény az, hogy ennek az évnek a végén mind a helyi köz­­igazgatási vezetők, mind a képvi­selők s az elnök mandátuma is lejár s új választásra kerül sor. Miután ezt az egész rendszert Ajub hozta létre — ne felejtsük el, hogy ez a rendszer egy kerek , évtizeden át stabilitást és belső nyugalmat biztosított —, minden­­ közigazgatási vezető attól fél, hogy­­ ha Ajub rendszere megdől, nekik i is menniük kell, így azután még­­­­lehetős valószínűsége van annak, hogy ha nyugodt körülmények között tartják meg a választáso­kat, ahogy legutóbb is, is­mét Ajub Khan győz. Éppen ezért az ellen­zéki pártok igyekeznek meglova­golni a tömegmozgalmat, szeret­nék még a választás előtt kenyér­törésre vinni a dolgot, s rákény­szeríteni az elnököt, hogy adja á­t most a helyét. Nehéz lenne megmondani, hogy ez mennyiben érdeke Pakisztán­nak. Egy bizonyos: a pakisztánii nagytőke és a hadsereg tudja, mit várhat Ajubtól. Ajub tíz éve szá­mukra a sikerek évtizede volt. A külvilág is jól ismeri A­jub Khant, k­ül­politikába a legutóbbi években fokozatosan eltávolodott az egy­oldalú nyugati elkötelezettségtől, rendezte kapcsolatait több szocia­lista országgal, köztük a Szovjet­unióval is. Az ellenzék Pakisztán jelenlegi nehézségei megoldására semmilyen pozitív alternatívával nem állt elő. Kikből áll, mifajta is voltakép­pen a pakisztáni ellenzék? Az ellenzék egyik csoportjuk, a „politiku­sok” — Mumtaz Daul­ana és Choudry Mohammed Alis társaik —, olyan emberek, akiket Ajub Khan tíz évvel ezelőtt félreállí­­tott. Idős emberek, volt állami tisztviselők,­­ akiknek egyetlen erősségük, hogy a konvencionális parlamenti demokrácia, visszaállí­tását sürgetik. S annak érdeké­ben, ho­gy­ valahogy le ne marad­jana­k a tömegmozgalom kocsijá­ról, a vallási fanatizmus pártjá­val, a Dzsam­at-i-Iszlamival szö­vetkezve ,,az iszlám elárulásával"– vádolják Ajub Khant. A vallási ve­zetők hangadó csoportja a töme­geket Ajub felvilágosult intézke­dései ellen izgatja. Például azért, mert korlátozta a többnej­űséget, és az első feleség hozzájárulásá­tól tette függővé azt, hogy valaki még egyet-kettőt vagy többet „fo­gadjon fel”. A Dzsamat-i-Iszlaminál is han­gosabbak az állítólagos „balolda­liak". Mindenekelőtt Z­ulfiquar Bhutto újonnan alakult Népi Ha­ladó Pártja, amelynek vezére je­lenleg börtönben van. Bhutto annyiban ,,baloldali", amennyi­ben dühödt India-ellenessége ér­dekében kész a Kínával való fo­kozottabb együttműködésre. Más­különben aligha lehetne a kínai kommunistákkal való rokonszenv­­vel gyanúsítani. Bhutto a diák­­mozgalom kedvence, pillanatnyi­lag rendkívül népszerű, azonban a komolyan gondolkodó emberek nem felejtik el neki, hogy nem-­­ régen még Aiub külügyminisztere és hűséges embere volt, s pálfor­­dulása kicsit túlságosan gyors . . . A Bhutto pártját támogató Avatni (népi) Liga hangadó cso­portjának Kína-barátsága egészen más tőből fakad: Maulana Bhas­­hani, a veterán parasztvezér rea­litásokkal nem számoló ultrafor­­radalmiságából. Az Avami Ligá­ból vált ki egyébként az őszinte baloldaliak progresszív népi cso­portja is. Bhashanival s minden­fajta kal­and­orpolitikával szemben ez az egyetlen — bár kicsiny —, de valóban baloldali csoportosu­lás. Bázisa mindenekelőtt Kelet- Pakisztánban van. Népszerűtlen szövetséges Ajub Kharmal szemben lép f­el Asgbar Khan, a volt légi marsall is. Aránylag fiatal ember, negy­­ven-va­la­hány éves, Ajub közeli barátjaként ismerték. Néhány év­vel ezelőtti nyugdíjazása után a pakisztáni légitársaság elnöke lett, s csak néhány hónappal ezelőtt, amikor az Ajab elleni mozgoló­dások kezdődtek, határozta el, hogy politikai pályára lép. A pa­kisztáni közéletet megfertőző kor­rupció elleni küzdelem zászlaját ragadta fel, s hamarosan igen népszerű lett. Benne nemcsak a forrófejű fiatalok, de a mérsékel­tek is bíznak. Politikai karaktere megítélését megnehezíti, hogy sen­ki nem tudja, mit akar. ő maga sohasem mondta meg. Mint légi­­marsall, közvetlen kapcsolatban állt a pakisztáni légierőket fel­­fegyverző amerikaiakkal s bizo­nyosan innen származnak azok a hírek, amelyek CIA-összekötteté­­sekkel vádolják. Ezek azonban nem hivatkoznak tényekre. A külső megfigyelő számára egy tényező különösen figyelemre méltó: az ellenzéki vezetők — s ebben Asghar Khan sem kivétel — egytől egyig azzal vádolják Ajub Khant, hogy a taskenti egyezmény aláírásával örökre el­szalasztotta Pakisztán lehetőségét Kasmír megszerzésére. Az Ajub Khan elleni tüntetések a demok­ratikus jelszavak mellett a val­lási fanatizmus és a szélsőséges nacionalista uszítás — nem utol­sósorban dühödt India-ellenes­­ség — jegyében folynak. Ez a szellem határozottan elüt Ajub Khan józan, az összeütközéseket kerülő politikájától. A mai helyzet egy másik — a maga módjain pozitív — jellem­vonása viszont ugyanakkor az, hogy az ellenzéki vezetők, a gyű­lések szónokai, az újságírók, a po­litikusok között — legalábbis nyíltan — senki sem kívánja visz­­sza azt az időt, amikor Pakisztán a CENTO és SEATO aktív tagja volt. Az Egyesült Államok egyebek közt azért is népszerűtlen, mert Izrael oldalán áll a mohamedán arab országokkal szemben. Azért az egyért senki nem támadja Ajub Khant, hogy gyakorlatilag meg­torpedózta a SEATO-t, amelynek Thaiföld mellett egyetlen valóban ázsiai tagja. Ajub felmondta a peshawari amerikai kémtámasz­, pontot, ahonnan az a bizonyos U—2-es annak idején felrepült. S azt sem teszi senki szóvá, hogy pa­píregyezménnyé vált a CENTO... Az események motorja Egy kérdésre tartozunk még válasszal: arra, amelyre a keres­kedelmi kamara elnöke nem fe­lelt: mi hozta az ország politikai életét mozgásba? Ha nem az el­lenzék, akkor milyen erők? Pakisztánban az elmúlt tíz év­ben a gazdasági fejlődés üteme megközelítette az évi 6 százalékot, ami a fejlődő országok átlagát te­kintve igen komoly eredmény. Az ipari termelés az Ajub-rendszer évei alatt 1­10 százalékkal, a me­zőgazdasági 40 százalékkal emel­kedett. Ebből azonban mindenek­előtt a burzsoázia húzott hasznot — a tömegek helyzete alig lett jobb. Az egy főre jutó átlagjöve­delem — forintban számítva — még most sem haladja meg a havi 200 forintot (40 pakisztáni rúpia), 125 millió emberből 20 millió tud csak írni és olvasni. Ilyen, körülmények között — látva az épülő üzemeket, óriási vízi erőműveket, Islamabadot, az új fővárost, hatalmas hivatali épületeivel, a gazdagok, tisztvise­lők, katonatisztek minipalotáival,­­ nyilvánvalóan gyűlik, halmo­zódik az elégedetlenség. S ha en­nek a politikai rendszer nem en­ged sokáig szabad kitörést, felhal­mozódik, hajtóenergiává válik, mozgásba lendít mindent. Ez történik ma Pakisztánban. Ajub Khan a jelek szerint min­dent elkövet, hogy alkalmazkod­jon az új helyzethez. Engedmé­nyeket tesz, ígér, változtat, amin hirtelen tud. Meg kell mondani, a burzsoázia és a hadsereg szim­pátiája kíséri. Ezek szívesen ven­nék, ha a jól ismert vezető kép­viselné továbbra is érdekeiket. De egyúttal már új lehetőségek felé is pillantgatnak, s készek — a nagytőke esetében ez most már nyilvánvaló — cserbenhagyni azt az embert, akit tíz éven át az or­szág legnagyobb fiaként reklá­moztak. Kalmár György Tüntető diákok bebörtönzött társaik szabadon bocsátását köve­telik Karachiban, január 21-én. Patológia és politikai uszítás Tévedett — s alighanem szán­dékosan — a nyugatnémet DPA hírügynökség, amely a 17 éves Bauer Sándor hétfői, nyilvános öngyilkosságáról hírt adva, azt is jelentette, hogy „a magyar fia­talság körében nagy lehet az iz­galom”. A valóság az, hogy sem a fiatalság, sem az idősebbek kö­rében nem okozott megrázkódta­tást a szerencsétlen, idegbeteg fiú önégetése. Mindenki megértette, hogy itt patologikus, a betegség területére tartozó esetről van szó. A történteknek — bár­mennyire is szeretnék néhányan Nyugaton az ellenkezőjét — ide­haza nem támadt politikai vissz­hangja. Az eset érthetően beszéd­témává vált, sajnálkozás tá­madt. Valóban sajnálni való, ha egy fiatalember — aki két évvel ezelőtt már más módon el akarta dobni magától az életet — má­sodszor is öngyilkosságot követ el, méghozzá azon a szörnyű mó­don, amelyet Bauer Sándor vá­lasztott. Azok, akik minden alkalmat megragadnak, hogy uszítsanak a szocialista országok ellen, ezúttal is megkísérelték, hogy Bauer tet­tét a maguk számára kiaknázzák. A már említett DPA, a hatás fo­kozására, telexein azt a teljesen légből kapott álhírt is szétküldte, hogy „hétfő óta a magyar egyete­meket rendőri egységek őrzik”. A Szabad Európa Rádió hősnek tartja Bauert, s bár a müncheni urak sem helyeselhetik nyíltan cselekedetét, s óvnak hasonlóktól, mindenesetre ebből az alkalomból is rázendítettek uszító szólamaik­ra. A kölni rádiósok is kiváló sti­lisztikai érzékkel szőtt körmon­datokban igyekeznek bizonygatni a szerencsétlen fiatalember ■ eg­­zaltált tettének általuk kitalált politikai jelentőségét. Nos, ezek a propagandafogások átlátszóak és ezért is hatástalanok. Meg azért is hatástalanok, mert mi már sok mindent megéltünk az elmúlt évtizedekben, sok minde­nen mentünk keresztül s ezekből levontuk a tanulságokat, a szo­cializmus tanulságait. Szomorú dolog, ha oktalanul el­pusztul egy fiatal élet. Az orvosi megállapítások szerint Bauer labilis alkatú, tudatzavarban szenvedő, beteg ember volt. Az első öngyilkossági kísérlet után hosszabb ideig tartó és gondos orvosi felügyelet talán elejét ve­hette volna a másodiknak, talán nem. Sajnos az orvostudomány sok esetben tehetetlen bizonyos alkati adottságokból származó tudatzavarokkal szemben. Az or­vos számára a fiú naplója és kü­lönböző régebbi vizsgálatok ered­ményei is ezt támasztják alá. A közvélemény azonban egészséges, s józanul reagál azzal a hisztériá­val szemben, amelyet ellenségeink olyan sokféle módszerrel és alka­lomból próbálnak időről időre felkelteni. P. 1. Háromszázmilliót költ műszaki­­ fejlesztésre a MÁV pécsi igazgatósága korszerűsítik a pécsi és a déli Balaton-park­ fő­vasu­lv­onaiakat Dél-Dunántúl vasúti forgalmát lebonyolító MÁV pécsi igazgató­ságán elmondták, hogy az idén 300 millió forintot költenek a mű­szaki fejlesztésre. Ennek az ösz­szegnek a legnagyobb részét a pályahálózat korszerűsítésére for­dítják. Régi gond, hogy a fővárost Péccsel összekötő fővonal Dombó­vár és Pécs közötti szakasza már nagyon elavult, lassítja a vasút forgalmát. Különösen a Pécstől néhány kilométernyire levő aba­­ligeti pályaszakaszon kényszerül­nek időrabló óvatosságra a sze­relvények. Ezt a rendkívül el­avult, kacskaringós vágányt a Dombóvár és Pécs közötti re­konstrukció első lépéseként az idén átépítik. A vonatok új nyomvonalon közlekednek majd, s ehhez mindenekelőtt új alag­utat kell építeni. Beremenben épül az ország leg­nagyobb cementgyára: az oda irá­nyuló teher- és személyforgalom lebonyolítására adják át hamaro­san a Villányt Nagyharsánnyal összekötő új vasútvonalat. Foly­tatja a pécsi igazgatóság a déli Balaton-part vasútvonalának fel­újítását. Az idén előreláthatólag a Balaton­boglár és Balatommária­­fürdő közötti szakasz épül újjá és ezenkívül négy állomás mű­szaki berendezéseit is átépítik. Nagy összegeket költenek a biz­tonságtechnikai berendezésekre. Csak néhány hete helyezték üzembe Bétszilason az úgyneve­zett integra dominó biztosító­­szerkezetet, s az idén hasonló be­rendezéseket kap a simontornyai, a vasas-hirdi és a pécs-vasasi ál­lomás. Mivel mind nagyobb köz­úti forgalom keresztezi a Báta és Bátaszék közötti vasútvonalat, az átjáróknál az idén kiépítik a fénysorom­póren­dszert. Megnyílt a Gábor Andor-emlékmúzeum Gábor Andor egykori lakásának falai között — a XIV. kerület, Zichy Géza utca 6. szám alatt — emlékmúzeum létesült, amelyet csütörtökön Goda Gábor Kossuth­­díjas író adott át a közönségnek. A megnyitóünnepségen jelen vol­tak Gábor Andor családtagjai, köztük az Egyesült Államokból erre az alkalomra­ Budapestre ér­kezett unoka, dr. Gábor Magda, aki az író hagyatékát a magyar államnak ajándékozta,­­ jelentő­sebb összeget ajánlott fel az em­lékmúzeum céljára. Az emlékmúzeumot hetenként három alkalommal — szerda, péntek és vasárnap — 10—14 óra között tartják nyitva. A Gábor Andor Emlékmúzeum egy részlete.

Next