Népszabadság, 1969. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-22 / 17. szám

1969. január 22. szerda Akit ostornak rendelt a gondviselés Újra m­­egsuhogtatta ostorát Eörsi István, a magyar glossza­­írás Attilája. Ez alkalommal a filmátvételi bizottság­a mérte félelmetes csapásait (az Élet és Irodalomban). De valahogy még­sem éreztük olyan lélegzetelál­lítónak a rohamot, mint a huno­két. Vajon miért? Előre kell bo­csátani: magából az interjúból, amelyre Eörsi reagál és amelyet a MOKÉP igazgatója a Film­kultúrának adott, kitűnik, hogy hibák vannak a filmátvétel kö­rül, a bizottság tevékenységének bizonyos — korántsem összes!. — elvei tisztázatlanok, gyakor­lata ellentmondásos. De hát ez kiderült a Filmkultúrából is. Emellett az is kiderült, hogy az interjú szerzőjének, Kenedi Já­nosnak elképzelései elég nagy tájékozatlanságról és még na­gyobb naivitásról tanúskodnak. De most ne erről beszéljünk, hanem arról, hogy mi az a plusz, amellyel Eörsi szükséges­nek látta megtoldani Kenedi kö­vetkeztetéseit. Kenedi nem ke­vesebbet mond el, mint azt, hogy „a filmátvétel mechanizmusa a jelek szerint nem ura a helyzet­nek”. Ehhez meg is teszi a maga — vitatható, de megvitatandó — javaslatait. Eörsi ezekre mint evidenciákra hivatkozik, mint magától értetődő igazságokra, de ezzel ő nem elégedhet meg. Akit osto­rnak rendelt a gond­viselés, annak keresnie kell az ostorozandókat is; egy Attilához egy Aetius kell. Eörsi meg is ta­lálja a maga rómaijait, a hiva­talnokokat. Nem azért van baj — így Eörsi — a magyar filmát­vétellel, mert ezt vagy azt rosz­­szul csinálják, hanem mert hiva­talnokok csinálják, akik persze „jórészt kinevezett művészeti szakemberek”, akik tehát nem is érthetnek a művészethez. A „hi­vatali szemlélet’’ az, amelyből a prüdéria következik, a „hiva­tali ablakokból” tűnik minden hamisnak stb. Eörsi különféle szocialista or­szágok filmjeinek bemutatását követeli, Kenedi még többet, feltehetően jórészt okkal. Ám hogyhogy nem jut eszébe Eörsi­­nek, hogy azoknak a filmeknek a gyártását is „hivatalnokok” ha­tározták el, szervezték meg, se­gítették elő. Azután itt van egy egész sora a magyar filmeknek, amelyekért Eörsi kivont karddal hadakozik: azokat is „hivatalno­ki szemek” olvasták el, hagyták jóvá és „hivatali ablakból” járul­tak hozzá forgalmazásukhoz. (Sőt az a gyanúnk, jó néhány hivatalnok működik közre a nyugati filmgyártásban is.) Hogy valamelyik országban a filmvásárlás munkájával érdem­ben gyakorló művészeket bíztak volna meg, arról nincs tudomá­sunk. Eörsi pedig ezt bizony­gatja: a hivatalnok tehát üljön a hivatalban és hivatali szellem­ben nézzen ki a hivatali ablakon. A filmművész meg­­­vásároljon filmeket... Aligha hinnék egyéb­ként, hogy az erre képes művé­szek vállalkoznának ilyen fel­adatra. Nem az ő dolguk ez — mondanák —, hanem az erre fel­készült, a művészethez is, a for­galmazáshoz is, a gazdasági dol­gokhoz is értő hivatalnokoké. S igazuk lenne. A kérdést más­képp nem is lehet felvetni. Hogy van-e elég ilyen hivatalno­kunk? Biztos nincs. De hogy van sok, aki jobban ismeri a helyze­tet, mint Kenedi és Eörsi, aki­nek művészi és ideológiai ítéle­te is megalapozottabb, mint az övéké, az bizonyos. Arról kell gondoskodni, hogy ezeknek a száma gyarapodjék, hogy általá­ban jobban legyenek felkészítve a feladatukra. Ugyanis — hogy eláruljuk a nagy „felismerést”, amelynek je­gyében e sorok íródtak —, van­nak jó és kevésbé jó és rossz és egészen rossz hivatalnokok. Mint ahogy vannak jó és kevésbé jó és rossz és egészen rossz hadve­zérek. Az utóbbiak közé — akár a hivatalnokok, akár hadvezérek — azokat szokás sorolni, akik ostorukkal összevissza csapkod­nak és közben Attiláknak képze­lik magukat. (R.) NEPSZABADSAG GONDOLATOK A­­KÉPE­RNYŐI ELŐTI ISMERKEDÉS BORS MÁTÉ­VAL. A kialakított kép az új so­rozat hőséről az első bemutatko­zás után kissé vázlatos. Az bizo­nyos, hogy nem másolták le sem Princről, sem a Tenkes kapitá­nyáról, és csak furfangossága ro­konítható némileg Tersánszky, Tamási, Rideg kedvelt hőseivel, de egyelőre még inkább csak Sztankay Istvánt látjuk, Bors Mátét csak megsejtjük mögötte. Hogy egyéniséggé lesz-e, arra majd a következő négyszer egy óra ad választ. Az első epizódban (Szervezzünk anarchiát!, rendezte Herskó János) nem is annyira az ő személye problematikus, mint a film összebékíthetetlen kettőssége. Az ifjú nézőkhöz szóló történet ugyanis úgy vált át az azonosulást igénylő izgalmas eseménybonyo­lításból az idézőjeleket használó, elidegenítő paródiába és vissza, hogy az ellentétes hatások meg­semmisítik egymást. Nem lehet összeötvözni például az anarchis­ta vezér morbid humorú lövöldö­­zési jelenetét a hadifoglyok szö­késével. Ez nem jókedvű kika­csintás a meséből, hanem más műfaj, stílszerűtlen elrugaszko­dás, melytől az egész dicséretre méltó próbálkozás komolytalanná válhat, beleértve azt a reális tör­ténelmi hátteret, amelyből kiin­dult. Ugyancsak a felemás kon­cepcióról vall Antal Imre önma­gában kitűnő alakítása. Az általa megformált Dániel Ekle eredeti fi­gura­­a többi között arra is hiva­tott, hogy a korszak valóságos eseményeiről informáljon menet közben), de nem korabeli. Jelleg­zetesen mai intellektus, aki egy időgépen fél évszázadot szágul­dott vissza, és belekerült egy olyan szituációba, melyet kellő humorral vállal. Játéka tehát (akárcsak Dégi Istváné) elüt a többiekétől. Most. Ám nem biztos, hogy végleg. Minthogy a Bors­kompánia további kalandjait még négy másik rendező szignálja, le­het, hogy a figurák itt-ott módo­sulnak, színesednek vagy fakul­nak. Még az is megtörténhet az érdekes kísérlet eredményekép­pen, hogy az alkotók egyéniségé­nek különbözősége paradox mó­don végül is egységet teremt e kezdeti bizonytalanság ellent­mondásaiból. FILMEKRŐL. A hét legértéke­sebb külföldi játékfilmje: Doktor Vera. Vjatyics Berezsnih ízléssel, bensőségesen és határozott tehet­séggel p­ergeti le előttünk egy, a németek által megszállt területen maradó orvosnő bátor áldozatvál­lalását. Kevés csinnadratta, sok humánum, a nácik nem ordítoz­nak benne és nem is bárgyúk. Be­rezsnik igen találóan ábrázolja őket is, félelmetesen udva­riasnak és hidegen eltökélt­nek, fölényességükben sebezhe­tőknek diszkrét egyénítésben. Vera doktornőnek nemcsak velük kell megküzdenie, hanem — a városka felszabadulása után — az együttműködés vádjával is. Ám amennyire hiteles a jellemzés (a doktornőn kívül egy öreg felcser, egy sebesült szovjet ezredes, egy kollaboráns újságíró, egy idős műtősnővér, és a Berek Kati szinkronhangjával még plaszti­­kusabbá vált színésznő esetében), annyira kitűnik a dramaturgiai fordulatok enyhe valószínűtlen­sége. Vera nővér kórházának leg­­gyanúsabb betege — az ezredes — csak azért menekül meg, mert a német rendőrfőnököt az utolsó pillanatban mindig elhívják az ágya mellől. És azért hívják el, hogy az ezredes a film végén megjelenhessen, és — mint egyet­len mentőtanú — kiszabadíthassa a hősnőt szorult helyzetéből. De ezek a jóindulatúan naiv véletle­nek nem ássák alá a film belső hitelét, nem zavarják a biztos művészi eszközökkel megterem­tett atmoszféráját. Az 1957-ben készült A legszebb pillanat, rendezője a hazánkban bemutatott első neorealista olasz film (Augusztusi vasárnap) alkor­­ója, Luciano Emmer, s egyik for­gatókönyvírója Vasco Pratolini. A fájdalommentes szülés témája mögött felvillan az olasz orvosok és ápolónők egzisztenciális prob­lémája is, de sajnos mindkettőt elborítja a könnyed érzelmesség­­nek az a híg változata, mely az egykor rangos szerzők kifáradását már akkor jelezte. A hasonló tárgyú, nálunk is bemutatott s 1956-ban készült francia Fájda­lom nélkül bizony ennél jóval ha­tásosabb, megragadóbb volt, az Emmerhez hasonló vénájú J. P. Le Chanois nem feledkezett bele idillikus hangulatokba. A Szerelmi körhinta sztárok felvonultatásán kívül az égvilá­gon semmit sem nyújtott. Rolf Thiele és társai villanásnyi ötle­teket dagasztottak kínos-keserve­sen filmnovellákká. De ezek jó ötletek is valamikor a harmincas években születhettek, és mások már sokkal jobban megírták. Ha éppen ilyenre vágyunk, régi, ötle­tes bulvárszerzőink hagyatékából bőven meríthetnénk. Ha éppen meg akarnánk csinálni, mondom jobban csinálnánk. Színészünk is van hozzá, rendezőnk is, nem is kerülne sokba. Még el is adhat­nánk­­ az osztrákoknak. Hegedűs Tibor Marad az érettségi Az érettségi körül kialakult több éves vita tapasztalatairól s a döntésről tájékoztatta a Műve­lődésügyi Minisztérium gimná­ziumi osztályának vezetője az MTI munkatársát.­­ A vizsgálatok és viták elem­zése alapján a Művelődésügyi Minisztérium vezető testülete ar­ra a döntésre jutott, hogy az érettségi vizsga közoktatás poli­tikailag, pedagógiailag és pszi­chológiailag jelentős tényező. Az érettségi vizsgára szükség van, a létéről, jogosultságáról szóló vi­tákat lezártnak kell tekinteni. Lényeges változást nem terve­zünk. Változatlanul fenntartjuk: az érettségi vizsga jogilag nem kötelező, de minden középiskolás számára ajánlatos. Az iskolare­form szellemének és az egységes eljárásnak érvényesítése érdeké­ben az 1969—70-es tanévben az érettségi vizsga elnökei és a vizs­gabizottság tagjai számára mód­szertani kézikönyv megjelenteté­sét tervezzük. KULTURÁLIS HÍREK A FINN NEMZETI SZÍNHÁZ bemutatta Örkény István Tóték című színdarabját. Rónai Ru­dolf, hazánk helsinki nagykövete fogadást rendezett ebből az alka­lomból.­­ A MAGYAR FILMMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGÉNEK III. közgyűlé­sét szombaton tartják a Fészek Klubban. Fábri Zoltán megnyitó­ja után Kovács András mondja el az elnökség beszámolóját. A MAGYARORSZÁGI DÉL­SZLÁVOK DEMOKRATIKUS SZÖVETSÉGE kiadja Nikola Tor­­dinac népi balladákat, hősi éne­keket tartalmazó gyűjteményét.­­ A NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI INTÉZET június 4. és 8. között Budapesten rendezi meg 13. vi­lágkongresszusát „A színház az ember társa” címmel. ­ Új dokumentum fényében Ady Endre és Achim­­ András KEVESEN TUDJÁK, hogy a békéscsabai parasztvezér jó ba­rátságban volt Ady Endrével. Mi­kor, hol és hogyan keletkezett ba­rátságuk? Ady első párizsi utazá­sa után a Budapesti Napló szer­kesztőségében kezdett dolgozni. Az első, itt megjelent cikke után egy hónapp­ai érdeklődése Mezőfi Vilmos agrárszocialista mozgal­mára irányult. 1905. február 17-én, az ak­kor még Mezőfi pártjához tartozó Achim L. Andrásról cikk jelent meg a Budapesti Naplóban, amelynek a szerzője valószínűleg Ady Endre: „Társat kapott — huszonnégy óra múlva — Mezőfi Vilmos, az első magyar szocialista képviselő. Békéscsaba választói ma nagy szótöbbséggel Achim L. András szocialista parasztgazdát válasz­tották meg képviselőjüknek. Ér­dekes alakja lesz az országgyűlés­nek az az Achim András minden­képpen. Nemcsak azért, mert szo­cialista. Hiszen (most már így mondhatjuk) van már ott szocia­lista. Azért sem, mert földművelő ember, van a parlametnek már más három parasztgazda tagja. De érdekes lesz azért, mert pa­rasztgazda is, meg szocialista is, és érdekes lesz az egyénisége ré­vén. Mert egyéniség Achim And­rás, sőt ne haragudjék meg n­­­em­ szocialista világ, ha sie­tünk kijelenteni — értékes egyé­niség.” Ady akkori ítélete Achimról éppen úgy magán viseli biztos íté­­őképességét, mint későbbi ver­sei. Ennek az Ady által írt cikk­nek az a történ­eti jelentősége, hogy Achim, mikor kilépett a he­lyi politika kereteiből, rögtön ma­gára vonta Ady figyelmét. Ady Endre a Parlamentben lát­­tatta meg először Achim L. And­­■ást. Achim bemutatkozó beszédét ártotta. A Budapesti Napló 1905 május 12-én így kommentálta Achim beszédét: „A nép ma Achim András sze­mélyében jelent meg az urak kö­zött. És a terem urainak, de még a karzat hölgyeinek is el kellett ismerniük, hogy a nép ezúttal jól van képviselve. Achim András talán a legszebb férfi a magyar képviselőházban. A bal mező kö­zepe táján állott szólásra, fent a hegyen. Érdekes, okos fejére kí­váncsisággal szegeződtek a pillan­tások. A paraszt Apolló nem jött zavarba. Nyugodtan, biztosan kez­dett beszélni. A hangja zengő, meleg, szép férfi hang. A beszéde egyenes, szabatos, szép férfibe­széd. Mondatai világos, kerek, be­fejezett mondatok ... — A beszéd Mezőfi Vilmosnak nem tetszett, de annál jobban tetszett a bal mezőnek. Mezőfi kijelentette, hogy nem ért vele egyet, Kossuth Fe­renc pedig felszólította, lépjen be a Függetlenségi Pártba. Ez egye­lőre nem történt meg, de Achim szívesen­ fogadta a meleg gratulá­ciókat, amelyekkel elhalmozták.'’ Ez a kommentár feltehetően Adytól való, bár nincs aláírva, de teljes mértékben az Achimról szóló tudósítások gondolatmene­téhez igazodik, és a használt szó­készlet is­ Adytól való. Hogy a gratulálók között ott volt-e Ady, talán sohasem lehet megtudni. ACHIM CSALÁDJA szerint az ismerkedés a Parlamentben tör­tént meg, így hát Ady és Achim megismerkedésének dátuma 1905 májusának közepe. A barátság gondolatával és érzésével Ady Endre közeledett a nálánál vala­mivel idősebb Achim L. András­hoz. Achim már ebben az időben híres ember, Ady nevét csaknem egy évvel később kapja szárnyra az ország irodalmat és újságot ol­vasó nép­ének az érdeklődése. 1906 februárjának elején — minden kétséget kizáróan — Ady és Achim már barátok. Ady Új versek című kötetének a megje­lenése után egy héttel Achim na­pilapjában, a Békés megyei Hír­adóban a lap felelős szerkesztője, Szentmiklósi József vezércikket írt A magyar Ugaron. Pogány zsoltárok dicsérete címmel. A ve­zércikk a lap vasárnapi számában és három hasábon jelent meg. Ta­lán ez a lap reagált először az Új versek megjelenésére, s ez az adat, tudtommal, nem ismert az Ady-irodalomban. „A dudvás, kutyatejes, szamár­­kórós magyar Ugarban új eke in­dult ... Tüzes, vad erő kormá­nyozza a szarvakat és megy-megy szilajon az új, nagy eke. — Mö­götte hullámzik, liheg az Ugar, reszket a kutyatej, sápad a sza­­márkóró s a pusztuló hitványság nyomán, mély barázdákból új Élet kél. A nagy eke szarvánál Ady Endre áll. A fiatal álmod­a­­tók legkülönbje, a zsoltárok nap­szemű teleszín fia, akinek életet a Szilágyság adott; erőt, színt, hangot, illatot a Szajna világa. Lelke a pogány, a gazdag, az ezer­­sugaras, amit megálmodott — együvé gereblyélte a »Pallas« és Ady Endre új versei ma jelennek meg az olvasni igazán tudók, a nyomorúságosan kevesek számá­ra .. EZT A CIKKET ugyan nem Aehim írta, mögötte mégis őt ta­láljuk. Szentmiklósi képtelen lett volna arra, hogy az Új versekről egyedül ilyen méltatást írjon. Ahogy rendszerint történni szo­kott, Aehim újságíróival mindig megbeszélte a lapban megjelenő fontos cikkeket. Egyébként az Új versek tiszteletpáldányát is Aehim kapta meg. Ki érthette volna job­ban meg A magyar Ugaron című versciklus tartalmát és fedezhette volna fel benne a forradalmi újat, mint éppen Aehim? A magyar parlamentben ő követelt először földosztást, ő szervezte meg az első önálló parasztpártot, azaz ő volt az első és egyik legmerészebb a magyar Ugar felszántásában. E cikk keretén belül csak arra van lehetőség, hogy Ady és Aehim barátságából néhány moz­zanatot emeljünk ki, így minden­képpen azt, hogyan hatott Adám­ra Ady költészete? Bölöni említi, hogy Aehim Ady-versekkel kelt és feküdt. De írt erről a hatásról maga Aehim is abban az egyetlen fennmaradt levélben, amelyet 1918. március 23-án írt Adynak. Ott így nyilatkozott: „Hejh,­ édes­apám, lelkem danoló mada­ra, tanáld már ki, danold már ki azt a nótát, amitől egyszer nem is olyan régen, olyan szépen ég­tek itt az úri kastélyok és plébá­niák .. Adyra szintén nagy hatással volt Aehim egyénisége és politi­kai programja. Sza­bó Dezső Achimról szóló írásában elmond­ja, hogy Ady neki és Kaffka Margitnak egy alkalommal az egyik Márvány utcai kiskocsmá­ban háromnegyed óráig beszélt Achimról. „Sohasem hallottam Adyt valakiről ilyen mélyről jövő melegséggel beszélni.” Nemrég mutatta ki Domokos József Ady két verséről, a Fölszállott a pá­váról és a Dózsa György lakomá­­ján-ról, hogy azok közvetlen ihle­­­tője Aehim. MIND ADYNAK, mind Adám­nak kevés szívbéli jó barátja volt. De ők ketten testvér módjára szerették és becsülték egymást. Ez a barátság mindenekelőtt poli­tikai fegyverbarátság volt. Barát­ságukból nem az a fontos, hogy ki hatott kire? Történetileg az a nagy jelentőségű tény, hogy a szá­zadforduló utáni első évtizedben a két kiemelkedő demokrata meg­találta egymást és radikális ple­bejus politikát dolgoztak ki a polgári forradalom következetes befejezésére. Király István Pécs, az MTA Dunántúli Tudományos Intézetének munkatársa

Next