Népszabadság, 1969. március (27. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-01 / 50. szám

1989. március 1, szombat Hálásak vagyunk a szocialista országok segítségéért Objektív nehézség? Senana­a­-e cayloni minisz­erelnök nyilatkozata tudósítónknak Dudley Senanayake, Ceylon miniszterelnöke, az ország fővá­rosában nyilatkozatot adott Kal­már Györgynek, a Népszabadság és az MTI delhi tudósítójának. Tudósítónk megkérdezte: A fejlődő országok, közöttük Cey­lon is, mennyiben támaszkodhat­nak a szocialista országok baráti segítségére? — Hálásak vagyunk azért a se­gítségért és támogatásért, amelyet a szocialista országoktól kaptunk és kapunk most is — hangoztat­ta válaszában a miniszterelnök. — A segítséget és a támogatást Ceylonban hasznos célok érde­kében használtuk fel. Szerte az országban sok ipari létesítmény tanúskodik ennek a segítségnek a hasznos voltáról: egy acélüzem, egy autógumigyár és egy őrlő­üzem, csak néhány példa arra, milyen célok érdekében használ­tuk fel a Szovjetuniótól kapott segítséget. Tub­iriyában a Német Demokratikus Köztársaság segít­ségével egy nagy textilkombinát épült. Lengyel segítség tette le­hetővé egy fémipari üzem felál­lítását. A Csehszlovákiától ka­pott segítséget egy textilgyár, több , tetőcserépgyár, egy cukor­gyár és egy vízi erőmű bizonyít­ja. Magyar és ceyloni közremű­ködéssel most épült fel egy izzó­lámpagyár. A fejlődő országoknak azonban nagyobb segítségre van szüksé­gük ahhoz, hogy elérjék a fejlesz­tés jelenlegi tízéves szakaszának mégoly szerény céljait is. Ko­moly igényeket kell kielégíteni, és ezért tág tere nyílik a fejlődő országok és a szocialista országok közötti további együttműködésnek — állapította meg a ceyloni mi­niszterelnök. Hangoztatta: — A gazdasági fejlesztéshez nyújtott segítség csak­ egyik for­mája annak a támogatásnak, ame­lyet a szocialista országok az ázsiai és afrikai fejlődő országok­nak gazdasági előrehaladásuk meggyorsításához adhatnak. A se­gítség egy másik — és még fon­tosabb — formája, a kereskede­lem. A gazdasági fejlődéshez szükséges külső anyagi eszközök zöme exportjövedelmünkből szár­mazik. Ezen a területen sürgősen össze kell hangolni a nemzetközi­­tevékenységet, hogy biztosítani le­hessen a fejlődő országok export­­jövedelmének állandó növekedé­sét. Nagyon fontos lenne továbbá olyan körülmények megteremté­se, amelyek segítenék a fejlődő országokat mezőgazdasági és ipa­ri termelésük tervezésében, és amelyek némi biztosítékot nyújta­nának arra vonatkozóan, hogy ezek az országok termékeiket a jövőben külföldi piacon helyez­hetik el. A gazdasági életnek sok olyan ága van, amelyben a fejlett országok sokkal több mezőgazda­sági és más nyersanyagot tud­nának átvenni a fejlődő országok­tól. A vietnami konfliktus rendezé­sének esélyéről szólva a miniszter­­elnök kifejezte reményét, hogy a párizsi béketárgyalások eredmé­nyének jelentős hatása lesz Dél­­kelet-Ázsia jövőjére. A közel-keleti helyzet robbané­­konyságára utalva Dudley Sena­­na­vake rámutatott, hogy az ázsiai fejlődő országok gazdasági életé­re súlyos terhet ró a Szuezi-csa­­tornának ebből a megoldatlan konfliktusból eredő hosszan tartó lezárása. Az izraeli politika a feszültség növelésére irányul A TASZSZ nyilatkozata a közel-keleti helyzetről Az izraeli militaristák az utób­bi napokban egész sor újabb ag­­ressziós cselekményt követtek el a szomszédos arab államok ellen — állapítja meg a TASZSZ nyi­latkozata. — Hivatalos izraeli személyek nyíltan újabb katonai akciókkal fenyegetik az arab or­szágokat, köztük Libanont és Irakot. Izrael agresszív akcióit épp ak­kor követi el, amikor erőfeszíté­sek történnek, hogy a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i hatá­rozata alapján békés politikai rendezést érjenek el a Közel- Keleten. Izrael akciói szemlélte­tően bizonyítják, hogy a jelenlegi izraeli politikáért felelős szemé­lyek olyan vonalat követnek, amely a közel-keleti helyzet éle­zésére irányul. Fokozzák a fe­szültséget, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy a gyakorlatban olyan feltételeket teremtsenek, amelyek kizárnák e térség tartós békéje megteremtésének lehető­ségét. Izrael szélsőséges körei a sovi­nizmustól, az arab népek iránti gyűlölettől és ellenséges érzület­től elvakultan hosszú háborúra akarnak berendezkedni a Közel- Keleten, miközben egyes külföldi támogatóik segítségében remény­kednek. Az ilyen tervek azonban csúfos kudarcot eredményezhet­nek a Tel Aviv-i uralkodó körök számára. Ami a Tel Aviv-i politikusok­nak a „tömeges megtorlásokra” vonatkozó kijelentéseit illeti, nem lenne szabad megfeledkez­niük arról, hogy a népieknek a hó­dítók és a megszállók ellen ví­­­vott harca a nemzetközi jog sze­rint jogos és igazságos. Minél to­vább tartózkodnak izraeli csapa­tok a meghódított arab területe­ken, annál erősebb és szélesebb lesz az araboknak a megszállók elleni felszabadító harca. Nem lenne szabad erről megfeledkez­niük azoknak a rövidlátó poli­tikusoknak, akik az elhúzódó há­borúra alapozzák terveiket, s ezt a tárgyalásokról hangoztatott üres frázisokkal leplezik. A Szovjetunió szilárdan kiáll amellett, hogy a Közel-Keleten,a Biztonsági Tanács 1967. novem­ber 22-i határozatával összhang­ban haladéktalanul békés politi­kai rendezésre kerüljön sor. A Közel-Kelet államainak és népei­nek végül is lehetőséget kell kap­niuk arra, hogy a tartós és igaz­ságos, az erőszaktól és az agres­­­szor önkényétől mentes béke lég­körében élhessenek — fejeződik be a TASZSZ nyilatkozata. Ellenforradalmi szervezkedés Brazzaville-ben A brazzaville-i Kongói Nemzeti Forradalmi Tanács pénteki ülésén bejelentették, hogy a közelmúlt­ban két nagyobb ellenforradalmi szervezetet göngyölítettek fel. Az említett szervezetekkel nyil­vánvalóan kapcsolatban álló Félix Mouzabakany belügyminisz­ter a felelősségre vonás elől meg­szökött, de később sikerült kézre keríteni. Az események miatt a Nemzeti Forradalmi Tanács azonnali ha­tállyal elrendelte a hadsereg, a rendőrség és a csendőrség egyet­t­len, úgynevezett forradalmi biz­tonsági szervbe való tömörítését. A tanács ülésén, amelyen Ma­rién Ngouabi őrnagy, államfő, a­­ tanács vezetője elnökölt, egyhan­­­­gúlag elfogadott határozatban­­ szólították fel a forradalmi tör­vényszéket, hogy „késedelem nél­kül lásson munkához, s példásan büntesse meg a reakciós és ellen­­forradalmár elemeket”. A kiadott közleményből az is kiviláglik, hogy feletre politikai és közigazgatási posztokra a ré­giek helyére sok új személyt ne­­­­veztek ki. (AFP) NEPSZABADSAG 3 Politikai viták alkalmával gyakran hallhatunk ilyen meg­határozásokat: „az átmeneti korszak velejárója__ tör­vényszerű gond ... objektív ne­hézség”. Az ilyen kategorizálás többnyire valóban elfogadható magyarázatként szolgál egy-egy közéleti probléma megjelenésének és természetének megértésére. Ugyanezeket a kifejezéseket azon­ban mind gyakrabban hallhatjuk kereskedelmi szakemberektől, üzemi és vállalati gazdaság­vezetőktől is, amikor némelyik közszükségleti hiánycikk vagy munkaszervezési fogyatékosság kerül szóba. A kategorizálás célja azonban ilyenkor nagyot fordul: objektív nehézség — mondják, és ezt egyúttal ment­ségnek is tekintik. A csepeli pártbizottság első tit­kára mondotta el a minap párt­munkásoknak: alaposan utána­néztek néhány ilyenfajta mente­getőzésnek és kiderült — a fel­lengzős kategóriák nagyon is min­dennapos tehetetlenséget takar­tak. Egyik esetben a félelem a kockázatvállalástól, vezetői rá­termettség hiánya, másik esetben a közérdek semmibe vevése, és végül a hozzá nem értés volt a gond valóságos okozója. Mikor mindezt nyíltan megmondták a szóban forgó gazdasági vezetők­nek, azok egyszerűen nem értet­­­ték, hogy miért nem fogadják el magyarázatként „az átmeneti kor­szak stb ... stb.-t”, amikor eddig szó nélkül tudomásul vették, és különben is nagyon szépen és rendkívül komolyan hangzik. A csepeli példa nem egyedi je­lenség: a budapesti pártbizottság legutóbbi tanácskozásán szóvá tet­te Németh Károly, a budapesti pártbizottság első titkára is. Elis­meréssel szólt a gazdasági veze­tők többségének példaszerű helyt­állásáról, bebizonyították, hogy a reform új körülményei között is tudnak közös céljainkért jól, eredményesen dolgozni. Köszöne­tet mondott ezeknek az elvtársak­nak, akik erejüket nem kímélve, megtettek mindent a reform si­keréért, gazdasági előrehaladá­sunkért. Hozzátette: az élet iga­zolta, hogy helyes volt türelme­sen lehetőséget adni mindenki számára a bizonyításra. Hiba len­ne azonban tovább várni, amikor most már kiderült egyesekről, hogy képtelenek rátermetten, jól vezetni, tehetetlenek és nem is értik az új gazdasági mecha­nizmust, nem értik, mi történik körülöttük. Az ilyen esetekben a további türelem tulajdonképpen már a reform ellen hat! S ha már a kategorizálásról szóltunk, hadd mondjuk ki: ez valóban egy objektív helyzet, objektív értékelés. Törvénysze­rű, hogy a felismerést tett is kövesse. Káderpolitikánknak megfelelő emberséges gondosko­dás a néhány helytállni képtelen gazdasági vezetőről, és helyükre olyan emberek kinevezése, akik valóban képesek hatékonyan, jól vezetni. Ez a közérdek törvénye. Sólyom József Elvtársi kötelesség Élénk vita kerekedett a Haj­­dú-Bihar megyei párt-végrehaj­­tó bizottság ülésén a pártépítés kérdéseiről. A vitakedv nem azért lobbant fel, mintha a párt erőinek gyarapodása nem lenne egészséges, hiszen 1968. október végéig a pártszervezetek 1475 új párttagot vettek fel a megyében, s ez a szám 451-gyel több mint a megelőző év azonos idejében fel­vetteké. Kedvezően alakult a pártban a fizikai dolgozók arány­száma is. A vita azért bontakozott ki, mert a végrehajtó bizottság tag­jai nem hagytak szó nélkül egy nem nagy, mégis vizsgálódásra késztető adatot. Az említett idő­szakban ugyanis — különböző okok miatt — 135 párttagnak szűnt meg a párttagsága. A párt öntörvényű tisztulása persze egészséges folyamat. De az említett számnak csak kisebbik része adódott a fegyelmi úton való kizárásokból. Jóval többen vannak olyanok, akik törlés út­ján kerültek ki a pártból. Milyen tényezők játszanak köz­re abban, hogy mondjuk egy be­csületes, szorgalmas, a párt céljait magának valló munkásember, aki tíz—húsz esztendeig serényen te­vékenykedett a pártban, részt vett harcaiban és mindennapos tetteiben — egyszerre „elveszíti” kapcsolatait alapszervezetével, tá­vol marad rendezvényeitől, el­marad a tagdíjfizetéssel? Ez az a jellemző eset ugyanis, amit utó­lag, a törlés után, így regisztrál­nak: „A pártélet elhanyagolása. Tagdíj nem fizetés.” Nos, a vb-ülés előtt a pártbi­zottság aktivistái felkerestek több olyan elvtársat, aki ilyen okok miatt vesztette el párttagságát. A következtetés ismét igazolta az ismert, de néha elfelejtett igaz­ságot: nem minden pártszerve­zetben foglalkoznak kellő figye­lemmel és türelemmel az idő­sebb párttagokkal, különösen azokkal, akik nyugdíjazásuk miatt elkerültek régi munkahelyükről. Igen gyakori, hogy egy-egy párttagnak éppen nyugdíjba ke­rülése után lazul meg kapcsola­ta a párttal. Ennek több oka le­het. Sok a belső, lélektani indí­ték. A kikerülés a megszokott munkahelyről, a tevékeny mun­káspálya megszakadása, a féle­lem a „haszontalanság” érzésé­től. S ha ezzel egyidejűleg nem érzi elvtársai, a pártszervezet megkülönböztetett figyelmét, tö­rődését, ha nem talál területi pártszervezetében jó légkört, ak­kor könnyen bekövetkezhet a be­­felé fordulás, az elkeseredés, a passzivitás állapota. Pedig ta­pasztalatukra, munkájukra min­denütt szükség lenne. Ezért alakult ki az a gyakor­lat több nagyüzemben, hogy az idős párttagot volt pártszervezet* ismételten meghívja rendezvé­nyeire, régi elvtársai felkeresik a lakásán, vagy éppen közvetlen kapcsolatot teremtenek a terüle­ti pártszervezettel, hogy meg­könnyítsék elvtársuk beilleszke­dését az új környezetbe. Olyan esetről is tudunk, hogy az alap­szervezet titkára gépkocsit kül­dött betegeskedő elvtársáért, hogy ott lehessen régi pártszer­vezete ünnepi gyűlésén. Más­hol rendszeresen érdeklődnek egészségi állapota felől, megvizs­gálják, nincsenek-e anyagi ne­hézségei, tudja-e fizetni a tag­díjat és így tovább. Ahol ez a mélyen elvtársi, em­beri kapcsolat és gondoskodás megmarad, ott nem fordulnak elő az előbb említett „törést” ki­váltó esetek. Ezért hívta fel a végrehajtó bizottság különös hangsúllyal a pártszervezetek fi­gyelmét az idős párttagok meg­különböztetett megbecsülésére. Ez fontos feladata minden pártszer­vezetnek, párttagnak. Elvtársi kö­telessége. Havas Ervin Úttörő állami gazdaságok A hazai szántóföldeknek több mint tíz százalékát művelő állami gazdaságok a legtöbb szántóföldi, kertészeti növényből gazdagabb termést takarítottak be az orszá­gos átlagnál. Az állati termékek — tej, hús, gyapjú stb. — terme­lésében hasonlóan szép eredmé­nyeket értek el. A nagyobb hoza­mok magyarázhatók a kedvezőbb anyagi-műszaki feltételekkel. De nemcsak ezekkel. Eléggé közis­mert,­hogy állami gazdaságaink sok olyan korszerű nagyüzemi el­járásnak adtak otthont, amely aztán viszonylag gyorsan terjedt a termelőszövetkezetekben is. A termelésfejlesztés lehetőségeinek következetes kutatása, kipróbá­lása, alkalmazása jócskán hozzá­járult, hozzájárul a termelési si­kerekhez. Az új gazdasági mechanizmus teremtette nagyobb üzemi önálló­ság nyomán újabb és újabb kez­deményezések bontakoznak ki. A Tatai Állami Gazdaság a pecse­nyekacsa-tenyésztésben és -neve­lésben végez ígéretes munkát. Vannak törzseik, amelyek 2,6—2,7 kilogramm takarmányból „ter­melnek” egy kilogramm húst. Az idén a tenyésztés eredményeként a tiszta fajtáknál lényegesen ked­vezőbb tulajdonságú első hibride­ket is felnevelik. Munkájuk nem­csak saját gazdaságukban teremt kedvezőbb feltételeket, a kitűnő tenyészanyagot más üzemeknek is eladják. A balatonbogláriak a szőlőtermelésben, a -feldolgozás­ban és borkészítésben kerestek és találtak olyan új utakat, amelyek sok más gazdaságban is alkalmaz­hatók, és nagyszerű eredménye­ket ígérnek. A pankotai gazdaság a hibrid sertésekkel, az általa ki­dolgozott takarmányozási rend­szerrel javítja eredményét, s mód­szereit szívesen adja át a többi mezőgazdasági nagyüzemnek. A gazdálkodás, a termelés sok ágát lehetne említeni. Bábolna neve immár fogalom a hazai ba­romfitenyésztésben és lassacskán az ország határain túl is. Az ipar­­szerű sertéshústermelés megszer­vezésében, kivitelezésében sok ál­lami gazdaság tevékenykedik. Né­hány gazdaság — így az agárdi, az enyingi, a sárszentmihályi, a szek­szárdi, a bábolnai, a mezőtúri — a mezőgazdasági építkezésekben is új utakat keresett. S miután az építőipar nem, vagy csak alig fog­lalkozott a mezőgazdasági építke­zések korszerűsítésével, ők dol­gozták ki az előre gyártott elemek­ből, szerelésszerűen készíthető, a mezőgazdaság céljainak megfelelő építési módot. Korszerűen, gazdaságosan ter­melni, úgy gyarapítani a jövedel­met, hogy a termelés növelése le­gyen annak a fő forrása. Ez a leg­lényegesebb feladat minden mező­­gazdasági nagyüzemben. E célt semmiképpen nem lehet a hagyo­mányokhoz ragaszkodva, vállal­kozó kedv nélkül elérni. Az új, gyakran kockázatos termelési módszerek kipróbálása ma szoro­san hozzátartozik az üzemvezetés­hez. Természetes dolog, hogy e té­ren a legtöbbet az állami gazdasá­goktól lehet várni. Mindenekelőtt azért, mert aránylag sokkal több szakembert foglalkoztatnak, mint a termelőszövetkezetek. Manapság — amikor erőtelje­sen kitágul a mezőgazdasági üze­mek vezetőinek látóköre — sok ötletről, elgondolásról hallani. Ezek megfontolása, s lehetőleg minden részlet pontos tisztázása új és új kezdeményezésekre ad al­kalmat. Bővülhet azoknak az ál­lami gazdaságoknak a köre, ame­lyek a népgazdaságilag legfonto­sabb termelési ágakban a legköz­vetlenebb gyakorlati példákkal is segítik a hazai mezőgazdasági kultúra növelését. A gazdaságok közvetlen érdekeltsége is amellett szól, hogy bátran cselekedjenek. Ezt kívánja közvetlen érdekük , az állami gazdaságok hivatásának teljesítése is. Almási István

Next