Népszabadság, 1969. szeptember (25. évfolyam, 203-227. szám)
1969-09-11 / 211. szám
4 A frank betegágyánál Párizsi tudósítónk jegyzete Gyengélkedését, fokozódó elerőtlenedését sokáig titkolták. Aztán jó ideig nem volt ildomos beszélni betegségéről, gondolva: amiről nem beszélnek, az nincs is. A pénztvilág ismerői előtt azonban már jóval az augusztus eleji 12,5 százalékos leértékelés előtt nem volt titok: a frank beteg. S most, miután a devalvációval a kormány is bevallotta a betegséget, így érvel: a diagnózis világos: a frank tényleges értéke alatt volt korábbi nemzetközi paritásának, ezért voltak vele szemben bizalmatlanok, ezért menekültek tőle. A terápia — folytatják — szintén világos: le kellett szállítani a frankot tényleges értékére, és akkor visszatér iránta a bizalom. A pénzügyminiszter gálánsan és franciás szellemességgel ezt úgy fejezte ki, hogy „a gyógykúrától a frank karcsúbb és sokkal kívánatosabb lesz”. Az első jelek azonban nem igazolták ezt a várakozást. A devalvációt követő három hét alatt a Banque de France 253 millió frankot fizetett ki a külföldről visszaérkezett valutáért. Ezért a 253 millió frankért azonban pontosan annyi dollárt kapott, egyetlen centtel sem többet, mint amenynyit a devalválás előtt 225 millióért adott el. A 28 milliós különbséget a spekulánsok simán zsebre vágták. A spekulánsok még nyerészkedni akarnak A visszaérkezett valutamenynyiség azonban ezzel a ráfizetéssel is elenyésző. Alig több mint öt százaléka annak a horribilis összegnek, amely a frank hosszú betegsége során kiözönlött. A frank tehát hiába lett karcsúbb, egyelőre nem lett kívánatosabb. A spekulálók egyáltalán nem sietnek visszaváltani dollár-, főleg pedig nyugatnémet márkakötegeiket. Nem elégíti ki őket a máris bezsebelhető 12,5 százalékos nyereség. Többet várnak. A nyugatnémet márka felértékelésére is számítanak. Ha csak azt követően váltják majd vissza valutájukat frankra, még nagyobb haszon üti márkákat. Azok, akik a leértékelést jobbról vagy magából a gaulleista párt berkéiből bírálják, éppen ezért a többi között a devalváció időpontját tartják szerencsétlennek. Szerintük a nyugatnémet választási kampány idején, amikor vita folyik a márka esetleges felértékeléséről, feltétlenül számítani kellett volna arra, hogy ez károsan befolyásolja majd a ,/megoperált” frank felépülését. Sőt egy esetleges újabb spekulációs hullám, egy újabb valutakiáramlás akár katasztrófáját is ollózhatja. Ez pedig elkerülhetetlenül magával rántaná az angol fontot, megingatná a dollárt, ezzel együtt az egész nyugati pénzvilágot. Alighanem ez utóbbitól való félelem a magyarázata annak a feltűnő készségnek, amellyel a Világbank egymilliárd dollár kölcsönnel sietett a frank segítségére. Az Egyesült Államok, az NSZK és más nyugati országok pedig szükség esetén további másfél milliárd dollár kölcsönt helyeztek kilátásba. A Közös Piac ellenintézkedése Ez azonban csak a beteg frank állapotának további romlását akadályozhatja meg. Magához a gyógyuláshoz, a labilis francia gazdaság stabilizálása, a kereskedelmi mérleg egyensúlya volna szükséges. A pénzügyi kormányzat ezt a belső fogyasztás szűkítésével, az import csökkentésével, egyszersmind az export fokozásával kívánja elérni. Arra számít, hogy a frank 12,5 százalékos leértékelésével ennyivel megdrágul minden külföldről behozott áru, ugyanakkor ennyivel olcsóbbak lesznek a külföldi vásárlók számára a francia termékek. Az eddigi jelek szerint azonban erősen kétséges, hogy ez a számítás beválik-e. A mezőgazdasági termékeket illetőleg máris kudarcot vallott. A közös piaci partnerek ugyanis, hogy saját mezőgazdaságukat megvédjék a konkurrenciától, megfelelő vámintézkedésekkel elzárták az olcsóbbá lett francia mezőgazdasági termékek útját. De bizonytalan az is, hogy vajon a francia ipar, amely technikában több vonatkozásban elmaradt a legfejlettebb kapitalista országokétól, képes lesz-e kihasználni a megnövekedett exportlehetőségeket? A belső fogyasztásnak —az export javára való — szűkítésére szeptember 1-től alaposan korlátozták a hitelakciókat. A legtöbb tartós fogyasztási cikket emiatt rövidített részletakcióra adták. Már ez is ellenkezik a pénzügyi kormányzatnak azzal az ígéretével, hogy a leértékelés nem sújthatja a bérből és fizetésből élőket, nem ronthatja a frank vásárlóerejét. A legsúlyosabb és a legközvetlenebb csapás azonban mégsem ez, hanem az árak fokozatos emelkedése. Bár a pénzügyminiszter a devalvációt követően szeptember 15-ig befagyasztotta az árakat, a közszükségleti cikkek egész sora — sok élelmiszer, mezőgazdasági termék, élvezeti cikk, ruhanemű, szolgáltatás és természetesen importáru — megdrágult, összegezve a helyzetet: a beteg frank gyógyulását tehát egyrészt akadályozzák a kapitalista világ ellentmondó pénzügyi és gazdasági körülményei, másrészt a terápia, amely a gyógykezelés minden terhét a dolgozó emberek amúgy is görnyedező vállára rakja, súlyos és jogos aggodalmat kelt a tömegek körében. A nép fokozódó elégedetlenségét viszont a kormány úgy próbálja lecsendesíteni, hogy az áldozatvállalás szükségességéről szónokol, s hazafias szólamokat ejt erről. Ki hozzon áldozatot? Áldozatra természetesen szükség van. Abban ugyanis mindenki egyetért — a jobb- és a baloldal egyaránt —, hogy a frank beteg és gyógyítása, ha nehéz is, elkerülhetetlen. A vita lényege az alkalmazott gyógymód körül folyik. A Francia Kommunista Párt és a szakszervezetek szerint nem olyan gyógykezelést kellett volna választani, amely annak árát a dolgozó emberekkel, hanem olyat, amely a gazdagokkal fizetteti meg. Szigorúan korlátozni kellene a spekulációt. Eszerint harmincszázalékos adóval kell terhelni a nagytőkét, meg kell vonni a milliárdokra rúgó állami támogatást a mammutvállalatoktól és alaposan le kell faragni a horribilis hadikiadásokat. S ha folyik is vita a frank betegágyánál arról, hogy vajon a beavatkozás kélő időben történt-e és az alkalmazott terápia meghozza-e a gyógyulást, annyi bizonyos, hogy az FKP és a szakszervezetek által javasolt rendszabályokra, még mindig nem lenne késő. Párizs, 1969. szeptember. Fábián Ferenc Szovjet segítséggel épül a finn atomerőmű A Szovjetunió és Finnország között kedden Helsinkiben megállapodás jött létre az első finnországi atomerőmű felépítéséről a Szovjetunió részvételével és műszülei közreműködésével. A megállapodást szovjet részről Sz. Szkacskov, a külföldi gazdasági kapcsolatok állami bizottságának elnöke, finn részről pedig Vainö Leskinen iparügyi miniszter írta alá. (TASZSZ) NÉPSZABADSÁG 1969. szeptember 11. csütörtök Megkezdődött a cukorgyártási idény Háromszázötvenezer vagon cukorrépát dolgoznak fel a gyárak (Tudósítónktól.) Tegnap Nagy László, a Magyar Cukoripar vezérigazgatója a cukorgyártási idény kezdete alkalmából sajtótájékoztatót tartott. Elmondotta, hogy szeptember 4. és 22. között mind a tizenegy cukorgyár megkezdi a termelést. Hatvan és Sarkad kezdte meg elsőként a feldolgozást, majd Mezőhegyes, Ercsi, Szerencs és Selyp folytatta a sort. A cukorgyárak megfelelően felkészültek a gyártási idényre. Karbantartásokra 210 milió forintot, beruházásokra pedig 360 millió forintot fordítottak az idén. Most már eljutottak oda, hogy valamennyi cukorgyárban gépek segítségével rakják ki a cukorrépát a vagonokból. Az alapos felkészülésre az idén különösen nagy szükség volt, ugyanis minden eddiginél nagyobb cukorrépatermést kell feldolgozniuk a gyáraknak. A holdanként termésátlag eléri a 205 —210 mázsát, s ez azt jelenti, hogy az idén 170 ezer kataszteri holdról nagyobb mennyiségű cukorrépát takaríthatnak be a mezőgazdasági üzemek, mint tavaly 180 ezer holdról. Tavaly 340 ezer vagon cukorrépát vettek át a gyárak, az idén 350 ezer vagonra számítanak. A vezérigazgató beszámolt arról, hogy a jó termés nemcsak a kedvező időjárásnak köszönhető. A termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok az idén kitűnően művelt talajba vetették a cukorrépa magját, növelték az istállótrágyázott területet és több műtrágyát is kaptak, a cukorrépatáblák. Mintegy 75 ezer holdon már szemenkénti vetést alkalmaztak, amellyel elérték, hogy kevesebb kézi munkára volt szükség a növényápolás idején. Tavaly még csak 226 betakarító gépsorral rendelkeztek a mezőgazdasági üzemek, az idei őszön már 380 segíti a cukorrépa betakarítását. Az összterület 21 százalékáról, tehát mintegy 36 ezer holdról gépekkel takaríthatják be a termést. A gyárak jó előre megegyeztek a termelőkkel, milyen ütemben veszik át a termést, s megállapodtak a MÁV-val is a termés szállításának határidejeiben, és reménykednek, hogy ezzel sem lesz az idén nagyobb gond. Úgy tervezik, hogy január végére végeznek a cukorrépa feldolgozásával. A mezőgazdasági üzemek november közepére betakarítják a cukorrépát, addigra viszont a gyáraknak megfelelően fel kell készülniük a téli tárolásra, mintegy 160 ezer vagon cukorrépát tartósan kell tárolniuk. A cukoripar naponként 15 ezer vagon cukorrépát tud átvenni. Felkészültek a répaszelet értékesítésére: az idén már 50 ezer vagon szárított répaszeletet értékesítenek, s mintegy 200 ezer vagon nedves répaszeletből kétszer préselik ki a vizet. Így a mezőgazdasági üzemeket jelentékeny többletszállítási költségtől kímélik meg. Mintegy 41 ezer vagon cukrot termelnek az idén a cukorgyárak. Ebből belföldön 36 ezer vagonnal, külföldön pedig 5 ezer vagonnal értékesítenek. A Nemzetközi Újságíró Szervezet felhívása A több mint 150 000 tagot tömörítő Nemzetközi Újságíró Szervezet a nemzetközi szolidaritási nap alkalmából szerdán nyilatkozatot tett közzé, amely felhív minden becsületes újságírót: törekedjék arra, hogy véget verjen a vietnami tömeggyilkosság, s hogy kialudjanak a konfliktusok tűzfészkei. A szövetség felhívja tagjait, támogassák mindazokat a javaslatokat, amelyek az európai s a többi földrész biztonságának szavatolására irányulnak. Harcol, jön minden újságíró az emberi jogokért, a szabadságért és az igazságosságért. A nyilatkozat megállapítja, hogy a szervezet eddig is erkölcsi és anyagi segítséget nyújtott a tömegtájékoztatás mindazon dolgozóinak, akik a békéért és az általános haladásért küzdenek, s a jövőben is így fog tenni. A nyilatkozat befejezésül megállapítja: a haladásért folytatott harcban arra kell törekedni, hogy a sajtó, a rádió és a televízió az emberek, a béke, a szabadság és az igazságosság érdekeit szolgálják. Budapesten tartják értekezletüket a szocialista országok tudományos akadémiái Szeptember 16. és 22. között a Magyar Tudományos Akadémia rendezésében Budapestenkerül sor a szocialista országok tudományos akadémiáinak kétévenkénti értekezletére. Az értekezleten részt vevő tíz tagakadémia tíz közös témában tart beszámolót az eddig elért eredményekről és előterjesztik javaslataikat a munka további összehangolására. Az értekezlet napirendjén szerepel a többoldalú kutatási témákkal összefüggő munkák helyzete, az akadémiák szerepe, s az akadémiák részvétele a nemzetközi tudományos szervezetekben. A legutóbbi, szám szerint ötödik értekezletet 1967. szeptemberében Csehszlovákiában rendezték, s az ott javasolt tudományos feladatok végrehajtásáról szóló részjelentések alapján a Csehszlovák Tudományos Akadémia tartja az első beszámolót a budapesti értekezleten. Két év alatt 3000 új munkahely IPAROSODIK A NAGYKÁTAI JÁRÁS Frissen tatarozott kastély előtt állunk Tápiószelén Kiss Tiborral, a nagykátai járási tanács elnökhelyettesével. A kastélyt gondozott park szegélyezi, a kerítésen tábla jelzi: Magyar Állami Pénzverde jelvénygyártó üzeme. Bent az épület tiszta, világos munkatermeiben 96 lány és fiatalasszony dolgozik. Az udvart ezek a fiatalok hozták rendbe, az ösvényeket fehér kaviccsal szórták be, virágokat ültettek. MUNKALEHETŐSÉG HELYBEN — ők aztán igazán tudják, mit jelent az, hogy helyben dolgozhatnak — mondja a járási tanács elnökhelyettese. — Szívesen vállalták ezt a könnyű, tiszta munkát még az érettségizett lányok is, hiszen ha ez nem lenne, akkor naponta 50—60 kilométert kellene utazniuk, hogy dolgozhassanak. Azzal, hogy a községi tanács megvásárolta és rendbe hozatta ezt a régi kastélyt, a pénzverde pedig felszerelte az új üzemet, csaknem 100 embernek teremtettek munkalehetőséget. Jól járt tehát a falu, de a vállalat is, hiszen ez a kis üzem most már havonta 3 és fél millió forintos termelési értéket állít elő. Az Állami Pénzverde tápiószelei új telephelye része annak az iparosítási programnak, amelyet három éve határoztak el a nagykátai járásban. — Akkor készítettünk először egy alapos munkaerőmérleget — mondja Antalfia Jenő, a járási pártbizottság első titkára. — Kiderült, hogy a munkaképes korú lakosságból csak 15 800 dolgozik a járás területén, viszont 18 800 ember Budapesten és más vidéki városban keresi meg kenyerét. A felmérések alapján megállapítottuk azt is, hogy mintegy hatezer embernek — főként lányoknak és asszonyoknak — nem tudunk a járásban munkalehetőséget nyújtani. A járási titkár nem titkolja: azzal a szándékkal hozták akkor nyilvánosságra ezeket az adatokat, hogy akad majd jó néhány olyan kitelepítésre ítélt vagy munkaerő gondokkal küzdő gyár Budapesten, amely elhatározza, a nagykátai járásban építi fel új üzemét. Nem így történt. Jelentkeztek ugyan üzemek, de csak azt ajánlották fel, hogy külön autóbuszt küldenek a járás falvaiba, naponta házhoz jönnek a munkaerőért. Kedvezményeket ígértek, munkásokat toboroztak. Azzal persze nem oldódott volna meg a járás gondja, ha növelik az ingázók számát. Hiszen, amikor felmérték a járás munkaerőhelyzetét, megállapították azt is, hogy nem kevesebb, mint 4600 olyan munkanélküli asszony van a falvakban, aki gyermeknevelési problémái miatt, csak helyben tudna munkát vállalni. ÍGÉRNI NEM SOKAT TUDTAK .Nem gondoltunk mi arra, hogy végképp megszüntessük az ingázást — jegyzi meg Antalfia Jenő. — De azt mindenképpen célul tűztük ki, hogy azoknak a fiataloknak, akik most vagy a következő években végzik el az általános és középiskolát, már ne az ingázás sorsa jusson. Ezeknek szakmát, hasznos életpályát, helybeli munkalehetőséget kell nyújtani. S mivel az üzemek nem jelentkeztek, hogy letelepednének a járásban, a járási vezetők kezdtek kilincselni. Nagyüzemeket, munkaerőgondokkal küzdő vállalatokat kerestek fel. Ígérni nem sokat tudtak: „csak” munkaerőt és az üzemépítés céljára megfelelő területet. Viszonylag simán sikerült megegyezni a Pénzverdével. Aztán megállapodtak a budapesti Klíma Ktsz-szel, hogy Szentmárionkátán■ létesít telephelyet, ahol hűtőgépeket, olajszűrőket, légszűrőket, hőcserélőket gyárit. Ez a két telephely már több mint 250 embernek adott helyben munkát. Rövidesen sikerült egy nagyobb vállalkozásban is megegyezni: a Pest megyei Vegyi és Kézműipari Vállalat elhatározta, hogy 13 és fél milliós beruházással új konfekcióüzemet épít Nagykátán. Mintegy 300 lánynak és asszonyának nyílt újabb állandó munkalélhetőség és 200 asszony bedolgozóként tevékenykedhetett volna. Az üzem saját építőbrigádjával hozzá is látott az építkezéshez. Közben fiatalokat toborzott ipari tanulóknak, a művelődési házban szabás-varrás tanfolyam indult, az asszonyok még a tanulás költségeit is magukra vállalták. És dolgoznak már? — Sajnos nem — válaszolnak a járás vezetői. — Jó részük most műszerészszakmát tanul. Ugyanis nem lett a konfekcióüzemből semmi. Már csaknem felépült az üzem, amikor az idei év elején egyszer csak leálltak az építők. Megjelentek a vállalat vezetői .