Népszabadság, 1969. szeptember (25. évfolyam, 203-227. szám)

1969-09-07 / 208. szám

V­alamikor — nem is olyan régen — a gyomosodás ellen az asszon­yok nap­hosszat kapáltak. Amikor az ipar ex­­tenzív fejlődése már elszívta a mun­kaerő egy részét a mezőgazdaságtól, az asszonyokat ügyes kapálógépek pótol­ták. A gép megsokszorozza az ember fizikai erejét, de a művelet, amelyet el­végez, változatlanul ugyanaz, amelyet az asszonyok korábban végeztek. Kapá­lás. A különbség csupán a munka ter­melékenységében van. Manapság olyan vegyszerekkel kezelik a gyomos föl­det, amely a gyomot kiirtja, de veszély­telen a hasznos növényre. A művelet, amelyet a vegyszert szétterítő gép vé­gez, nem kapálás, valami más. Nincs olyan szép és rövid neve, mint aman­nak, de nem is az elnevezés, a dolog lényege az, ami megváltozott. Egy is­mert régi célt: a gyomnövények elpusz­títását nem mechanikai, hanem vegyi eszközzel érik el. Amott a munka esz­köze: a kapa vagy a gép a munka fo­­lyamatában változatlan marad, emitt a munka eszköze: a vegyszer a munka folyamatában felhasználódik. Ez a je­lenség — vegyszer használata kapa he­lyett — nagyon sokszor és nagyon sok helyen fordul elő, s amiként nem egy­fajta kapa létezik, nem egyetlen vegy­szer alkalmas a gyomirtásra. Mindig újabb és újabb vegyszert keresnek és találnak. Vegyük hozzá, hogy nemcsak gyomirtásra lehet vegyszert használni, hanem sok minden egyébre. A példát azért említettem, hogy kide­rüljön: napjainkban nemcsak arról van szó, hogy mind több vegyi anyagot hasz­nálunk — hanem minőségi változásról. Az ipari forradalom kezdetének jelleg­zetes műszaki tendenciája a gépesítés volt. A XX. század elejének műszaki tendenciái között felemlíthetjük az elektrifikálást és az automatizálást. Az utóbbi negyedszázad — a tudományos technikai forradalom kezdetének — mű­szaki tendenciái között szerepel minden bizonnyal: a kemizálás. N­agyon sokszor és nagyon sok helyen fordul elő az is, hogy konvencionális szerkezeti anyag (fém, fa, papír) helyett műanyagot, pontosabban a műanyagok valamelyik fajtáját használják. A tech­nika történetében egy-egy k­j szerkezeti anyag megjelenése mindig nagy hatást váltott ki. Miben van az új szerkezeti anyagok, a műanyagok jelentősége eb­ből a szempontból? Lássunk ismét egy példát. A tejet üvegedénybe „csomagolják” s abban szállítják, tárolják, si kerül a fo­gyasztóhoz. Maga a csomagolás nagyon jól gépesített munkafolyamat. Nagyon kevéssé gépesített és sokszor bosszúsá­got okozó „folyamat” az üvegedények visszaváltása, majd­­visszaszállítása a tejüzembe. Ha lehetséges az üveg he­lyett valami más, olcsóbb anyagból az edényt előállítani, akkor megszüntethe­tő a körfolyamat, mert az egyszeri cso­magolásra szánt edényt — miután meg­tette kötelességét — a fogyasztó egysze­rűen eldobja. Tudjuk, hogy ez lehetsé­ges. Az eldobható csomagolóedény mű­anyagból készül, amely zsákokban érke­zik a tejüzembe és ott készül belőle kis­méretű viszonylag olcsó műanyag-fel­dolgozó gépen az edény, amelybe a tejet csomagolják. Mégpedig a műanyag­edény és a tej egyidejűleg, párhuzamo­san és egyforma sebességgel készül, egyik sem vár a másikra, tehát egyiket sem kell tárolni. Mi az, ami itt lénye­ges? Az, hogy olyan csomagolóanyagot használnak, amely végleges alakját a tejipari technológiai folyamatba beik­tatva nyeri el, tehát nem előzetesen és más helyen erre specializált üzemben „formálják”, hanem a helyszínen, ott, a­hol a tulajdonképpeni termék készül. Vagyis a vegyi anyag közvetlenül beik­­tatódik egy termelési folyamatba, ezút­tal nem munkaeszközként, hanem a munka tárgyaként. (A vegyi anyag ebben az összefüggésben sem csökkenti a gépesítést. De ahogy a gyomirtási példában, itt is ar­ról van szó, hogy most más munkafo­lyamat gépesítésére van szükség.) A vegyipar­i ,,ker­e­sz­t­r­e­jt­v­é­n­y­e " V­an a vegyi anyagok gyártásának egy nagyon fontos jellegzetessége. Míg na­gyon sok iparágban a nagyobb termék­­mennyiség előállításához több munka­eszközre van szükség (ha kétszer annyi az esztergálnivaló, kétszer annyi esz­tergára és kétszer annyi esztergályosra van szükség), addig a vegyiparban a na­gyobb termékmennyiség előállításához nem több, hanem csak nagyobb munka­eszközre van szükség. Amikor a har­mincas években Magyarországon meg­kezdték a pétisó gyártását, az ehhez szükséges ammóniát napi 30 t kapaci­tású berendezésen állították elő. Új mű­trágyagyárainkban napi 200 t kapaci­tású berendezések működnek. A Péti Nitrogénművek most épülő és rövide­sen üzembe kerülő új ammóniaüzemé­nek napi 400 t kapacitása van és a legközelebb építésre kerülő gyárban az ammóniagyártó kapacitás napi ezer tonna körül lesz. Itt két lényeges dol­got kell felemlíteni. Az egyik az, hogy egy kétszer akkora kapacitású berende­zés beruházási költsége nem kétszer ak­kora, hanem jóval olcsóbb; a második pedig, hogy a kapacitásnövekedést nem követi a munkaerő-szükséglet növekedé­se, az csaknem változatlan, s így a vegy­iparban igen gyorsan emelkedhet a munka termelékenysége. D­e a kemizálás, mint műszaki tenden­cia nyilván csak akkor fejlődhet ki, ha a kisvolumenű termékek is olcsón hoz­záférhetők. Lehetséges ez? A vegyiparnak mint népgazdasági ágazatnak az a jellegzetessége, hogy számtalan olyan terméket állít elő (il­letőleg kénytelen előállítani), amelynek kizárólagos fogyasztója. Előállítja, s rögtön felhasználja valami más termék előállítására. Sokszor 6—10 lépcsőn, közbülső terméken keresztül valósul meg valamely vegyiparon kívül felhasz­nálható termék gyártása. Bizonyos gyár­tási lépcsők egyszerre több termékhez vezetnek, s az ikertermékek nem egy­formán hasznosíthatók. Mindebből aztán az következik, hogy a vegyi anyagoknak a vegyiparon belüli összefüggései na­gyon bonyolult ipari szerkezetet képvi­selnek. Valahogy úgy van ezzel a szer­kezettel, mint a keresztrejtvénnyel, amelynek függőlegesen és vízszintesen is egyeznie kell. Az imént említett gyár­tási alternatívák folytán ez a vegyipari szerkezet lehet ilyen vagy olyan, de az egész vegyipar gazdaságossága nagy­mértékben ettől a szerkezettől függ. Ha ez a szerkezet jó, akkor a kisvolumenű termékek is olcsón előállíthatók. A ma­gyar vegyipar egyébként most olyan fej­lődési periódusban van, amelyet éppen a belső szerkezet átalakulása jellemez. A kemizálás nagyon érdekes „munka­­megosztási” folyamat, amelyben nem­csak a vegyiparnak van szerepe, hanem a felhasználó gazdasági szektoroknak is, hiszen a minőségi változások éppen a felhasználóknál jönnek létre. És ez fel­hívja a figyelmet egy másik összefüg­gésre. Mondjuk egy negyedszázaddal ezelőtt a szappan volt, az egyetlen és univerzális mosószer. Most nagyon sok­féle van és mást használunk mosogatás­ra, megint mást áztatásra, ismét mást pamutmosásra, mást szintetikus szöve­tekre és így tovább. Ez természetesen azt jelenti, hogy a felhasználó technikai kultúrája is megfelelő, vagyis erre a dif­ferenciálásra képes kell legyen, hogy jól és olcsón tudja ezeket a vegyszere­ket használni. Hasonlóképp áll a dolog a festékekkel is. Mondjuk egy negyed­századdal ezelőtt volt a jól bevált olaj­festék és a felhasználó kezében a pemzli. Manapság sok száz festéket hoznak for­galomba és néhány tucat festékfelviteli módot ismerünk. Mi következik ebből? Az, hogy ha egy festéket, amely na­yon gondosan arra van beállítva, hogy bútorgyárban szórópisztollyal vigyék fel a konyhabútorra, arra használnak, hogy külső ablakrámát mázoljanak be vele ecset segítségével, akkor ez a festék az előző esetben kitűnően beválik, az utób­bi esetben három hét alatt lepattogzik. Hasznosíta­ni tudni kell T­ermészetesen nem lehet mindenki mosószer- vagy festékszakember. De a kor technikai lehetőségei mégiscsak megkövetelik, hogy a kor embere­i az iparban, a mezőgazdaságban, sőt sa­ját háztartásában — képes legyen e le­hetőségek felismerésére és kiaknázására anélkül, hogy „szakember” lenne. Hi­szen nem csupán a munkaeszközök vál­toznak meg, hanem ezzel együtt a tech­nikai kultúra is, s a technikai kultúrá­ban való elmaradottság a fejlődés gát­jává válhat. E­zek szerint a kemizálás kibontakozá­sa nem csupán népgazdasági erőforrá­sok és az érintett szektorokban kifejtett erőteljes fejlesztési­ és kutatási tevé­kenység kérdése. A technikai kultúra Magyarországon eléggé fejlett ahhoz, hogy a gépesítés vagy az elektrifikálás tendenciája teljesen kibontakozzék. (El­végre százezer ember vezet gépkocsit vagy motorkerékpárt az országban, tíz­ezrével ültek parasztemberek traktorra és nem lehet azt mondani, hogy mind­egyikük motorszakértő.) Viszont a tech­nikai kultúra nem eléggé igazított útba a tekintetben, hogy a kemizálás tenden­ciája is kibontakozzék. Vagyis nem szakemberképzésről van szó, hanem köznevelési kérdésről. Köznevelésünk a felszabadulás utáni időszakban lenyű­göző eredményt ért el a zenei kultúra iskolai elterjesztésében. Ilyesmire lenne szükség a technikai kultúra területén. DR. BENEDEK PÁL:© A kémia százada b­g M KÖZÉPKORI ESETEK ÁZÉ GYÖRGY: ) Az elévülhetetlen érdem Muskotályi uramat kinevezték a ha­tárőrök kapitányává. Rövidesen kiderült azonban, hogy a fegyverforgatásban hal­ökör. Ráadául fogalma sem volt arról, hol van a herceg birtokainak a határa. Így aztán a rablók akadálytalanul fosz­togathatták a gazdaságot. Egy nagyobb támadásuk megsemmisítette az egész határőrséget. Maga a kapitány is csak jobbágynak öltözve menekült a vérfür­dőből. Ekkor kinevezték főadószedőnek. Itt sem termett azonban több babér Musko­tályi uram homlokára. Számolni nem tudott, összekeverte a tizedet a negyed­del, a rozsot a búzával, az egyházat a fegyházzal. A herceg jövedelme ezáltal rohamosan csökkenni kezdett. Le kel­lett őt váltani. A krónikások gazdája lett. Itt kitu­dódott róla, hogy nem tud latinul és a vallási tárgyú ábrákat nem tudja meg­különböztetni a pajzán gúnyrajzoktól. A herceg majdnem egyházi átok áldozata lett miatta. Ő lett ekkor a kereskedelmi flotta pa­rancsnoka. Vezetése alatt a herceg ha­jói sorra elsüllyedtek. Tanácsadói szem­rehányással illették emiatt. Miféle okból bízza a tehetetlen Muskotályk­a legérté­kesebb vagyontárgyait? A herceg így válaszolt: „Nagy érdemei vannak. Még gyermek voltam, amikor ő volt boldogult hercegi atyám udvari bolondja.” HEGEDŰS ISTVÁN: Jutalomüdülés. NÉPSZABADSÁG ♦ VASÁRNAPI MELLÉKLET

Next