Népszabadság, 1969. szeptember (25. évfolyam, 203-227. szám)
1969-09-07 / 208. szám
Valamikor — nem is olyan régen — a gyomosodás ellen az asszonyok naphosszat kapáltak. Amikor az ipar extenzív fejlődése már elszívta a munkaerő egy részét a mezőgazdaságtól, az asszonyokat ügyes kapálógépek pótolták. A gép megsokszorozza az ember fizikai erejét, de a művelet, amelyet elvégez, változatlanul ugyanaz, amelyet az asszonyok korábban végeztek. Kapálás. A különbség csupán a munka termelékenységében van. Manapság olyan vegyszerekkel kezelik a gyomos földet, amely a gyomot kiirtja, de veszélytelen a hasznos növényre. A művelet, amelyet a vegyszert szétterítő gép végez, nem kapálás, valami más. Nincs olyan szép és rövid neve, mint amannak, de nem is az elnevezés, a dolog lényege az, ami megváltozott. Egy ismert régi célt: a gyomnövények elpusztítását nem mechanikai, hanem vegyi eszközzel érik el. Amott a munka eszköze: a kapa vagy a gép a munka folyamatában változatlan marad, emitt a munka eszköze: a vegyszer a munka folyamatában felhasználódik. Ez a jelenség — vegyszer használata kapa helyett — nagyon sokszor és nagyon sok helyen fordul elő, s amiként nem egyfajta kapa létezik, nem egyetlen vegyszer alkalmas a gyomirtásra. Mindig újabb és újabb vegyszert keresnek és találnak. Vegyük hozzá, hogy nemcsak gyomirtásra lehet vegyszert használni, hanem sok minden egyébre. A példát azért említettem, hogy kiderüljön: napjainkban nemcsak arról van szó, hogy mind több vegyi anyagot használunk — hanem minőségi változásról. Az ipari forradalom kezdetének jellegzetes műszaki tendenciája a gépesítés volt. A XX. század elejének műszaki tendenciái között felemlíthetjük az elektrifikálást és az automatizálást. Az utóbbi negyedszázad — a tudományos technikai forradalom kezdetének — műszaki tendenciái között szerepel minden bizonnyal: a kemizálás. Nagyon sokszor és nagyon sok helyen fordul elő az is, hogy konvencionális szerkezeti anyag (fém, fa, papír) helyett műanyagot, pontosabban a műanyagok valamelyik fajtáját használják. A technika történetében egy-egy kj szerkezeti anyag megjelenése mindig nagy hatást váltott ki. Miben van az új szerkezeti anyagok, a műanyagok jelentősége ebből a szempontból? Lássunk ismét egy példát. A tejet üvegedénybe „csomagolják” s abban szállítják, tárolják, si kerül a fogyasztóhoz. Maga a csomagolás nagyon jól gépesített munkafolyamat. Nagyon kevéssé gépesített és sokszor bosszúságot okozó „folyamat” az üvegedények visszaváltása, majdvisszaszállítása a tejüzembe. Ha lehetséges az üveg helyett valami más, olcsóbb anyagból az edényt előállítani, akkor megszüntethető a körfolyamat, mert az egyszeri csomagolásra szánt edényt — miután megtette kötelességét — a fogyasztó egyszerűen eldobja. Tudjuk, hogy ez lehetséges. Az eldobható csomagolóedény műanyagból készül, amely zsákokban érkezik a tejüzembe és ott készül belőle kisméretű viszonylag olcsó műanyag-feldolgozó gépen az edény, amelybe a tejet csomagolják. Mégpedig a műanyagedény és a tej egyidejűleg, párhuzamosan és egyforma sebességgel készül, egyik sem vár a másikra, tehát egyiket sem kell tárolni. Mi az, ami itt lényeges? Az, hogy olyan csomagolóanyagot használnak, amely végleges alakját a tejipari technológiai folyamatba beiktatva nyeri el, tehát nem előzetesen és más helyen erre specializált üzemben „formálják”, hanem a helyszínen, ott, ahol a tulajdonképpeni termék készül. Vagyis a vegyi anyag közvetlenül beiktatódik egy termelési folyamatba, ezúttal nem munkaeszközként, hanem a munka tárgyaként. (A vegyi anyag ebben az összefüggésben sem csökkenti a gépesítést. De ahogy a gyomirtási példában, itt is arról van szó, hogy most más munkafolyamat gépesítésére van szükség.) A vegyipari ,,keresztrejtvénye " Van a vegyi anyagok gyártásának egy nagyon fontos jellegzetessége. Míg nagyon sok iparágban a nagyobb termékmennyiség előállításához több munkaeszközre van szükség (ha kétszer annyi az esztergálnivaló, kétszer annyi esztergára és kétszer annyi esztergályosra van szükség), addig a vegyiparban a nagyobb termékmennyiség előállításához nem több, hanem csak nagyobb munkaeszközre van szükség. Amikor a harmincas években Magyarországon megkezdték a pétisó gyártását, az ehhez szükséges ammóniát napi 30 t kapacitású berendezésen állították elő. Új műtrágyagyárainkban napi 200 t kapacitású berendezések működnek. A Péti Nitrogénművek most épülő és rövidesen üzembe kerülő új ammóniaüzemének napi 400 t kapacitása van és a legközelebb építésre kerülő gyárban az ammóniagyártó kapacitás napi ezer tonna körül lesz. Itt két lényeges dolgot kell felemlíteni. Az egyik az, hogy egy kétszer akkora kapacitású berendezés beruházási költsége nem kétszer akkora, hanem jóval olcsóbb; a második pedig, hogy a kapacitásnövekedést nem követi a munkaerő-szükséglet növekedése, az csaknem változatlan, s így a vegyiparban igen gyorsan emelkedhet a munka termelékenysége. De a kemizálás, mint műszaki tendencia nyilván csak akkor fejlődhet ki, ha a kisvolumenű termékek is olcsón hozzáférhetők. Lehetséges ez? A vegyiparnak mint népgazdasági ágazatnak az a jellegzetessége, hogy számtalan olyan terméket állít elő (illetőleg kénytelen előállítani), amelynek kizárólagos fogyasztója. Előállítja, s rögtön felhasználja valami más termék előállítására. Sokszor 6—10 lépcsőn, közbülső terméken keresztül valósul meg valamely vegyiparon kívül felhasználható termék gyártása. Bizonyos gyártási lépcsők egyszerre több termékhez vezetnek, s az ikertermékek nem egyformán hasznosíthatók. Mindebből aztán az következik, hogy a vegyi anyagoknak a vegyiparon belüli összefüggései nagyon bonyolult ipari szerkezetet képviselnek. Valahogy úgy van ezzel a szerkezettel, mint a keresztrejtvénnyel, amelynek függőlegesen és vízszintesen is egyeznie kell. Az imént említett gyártási alternatívák folytán ez a vegyipari szerkezet lehet ilyen vagy olyan, de az egész vegyipar gazdaságossága nagymértékben ettől a szerkezettől függ. Ha ez a szerkezet jó, akkor a kisvolumenű termékek is olcsón előállíthatók. A magyar vegyipar egyébként most olyan fejlődési periódusban van, amelyet éppen a belső szerkezet átalakulása jellemez. A kemizálás nagyon érdekes „munkamegosztási” folyamat, amelyben nemcsak a vegyiparnak van szerepe, hanem a felhasználó gazdasági szektoroknak is, hiszen a minőségi változások éppen a felhasználóknál jönnek létre. És ez felhívja a figyelmet egy másik összefüggésre. Mondjuk egy negyedszázaddal ezelőtt a szappan volt, az egyetlen és univerzális mosószer. Most nagyon sokféle van és mást használunk mosogatásra, megint mást áztatásra, ismét mást pamutmosásra, mást szintetikus szövetekre és így tovább. Ez természetesen azt jelenti, hogy a felhasználó technikai kultúrája is megfelelő, vagyis erre a differenciálásra képes kell legyen, hogy jól és olcsón tudja ezeket a vegyszereket használni. Hasonlóképp áll a dolog a festékekkel is. Mondjuk egy negyedszázaddal ezelőtt volt a jól bevált olajfesték és a felhasználó kezében a pemzli. Manapság sok száz festéket hoznak forgalomba és néhány tucat festékfelviteli módot ismerünk. Mi következik ebből? Az, hogy ha egy festéket, amely nayon gondosan arra van beállítva, hogy bútorgyárban szórópisztollyal vigyék fel a konyhabútorra, arra használnak, hogy külső ablakrámát mázoljanak be vele ecset segítségével, akkor ez a festék az előző esetben kitűnően beválik, az utóbbi esetben három hét alatt lepattogzik. Hasznosítani tudni kell Természetesen nem lehet mindenki mosószer- vagy festékszakember. De a kor technikai lehetőségei mégiscsak megkövetelik, hogy a kor emberei az iparban, a mezőgazdaságban, sőt saját háztartásában — képes legyen e lehetőségek felismerésére és kiaknázására anélkül, hogy „szakember” lenne. Hiszen nem csupán a munkaeszközök változnak meg, hanem ezzel együtt a technikai kultúra is, s a technikai kultúrában való elmaradottság a fejlődés gátjává válhat. Ezek szerint a kemizálás kibontakozása nem csupán népgazdasági erőforrások és az érintett szektorokban kifejtett erőteljes fejlesztési és kutatási tevékenység kérdése. A technikai kultúra Magyarországon eléggé fejlett ahhoz, hogy a gépesítés vagy az elektrifikálás tendenciája teljesen kibontakozzék. (Elvégre százezer ember vezet gépkocsit vagy motorkerékpárt az országban, tízezrével ültek parasztemberek traktorra és nem lehet azt mondani, hogy mindegyikük motorszakértő.) Viszont a technikai kultúra nem eléggé igazított útba a tekintetben, hogy a kemizálás tendenciája is kibontakozzék. Vagyis nem szakemberképzésről van szó, hanem köznevelési kérdésről. Köznevelésünk a felszabadulás utáni időszakban lenyűgöző eredményt ért el a zenei kultúra iskolai elterjesztésében. Ilyesmire lenne szükség a technikai kultúra területén. DR. BENEDEK PÁL:© A kémia százada bg M KÖZÉPKORI ESETEK ÁZÉ GYÖRGY: ) Az elévülhetetlen érdem Muskotályi uramat kinevezték a határőrök kapitányává. Rövidesen kiderült azonban, hogy a fegyverforgatásban halökör. Ráadául fogalma sem volt arról, hol van a herceg birtokainak a határa. Így aztán a rablók akadálytalanul fosztogathatták a gazdaságot. Egy nagyobb támadásuk megsemmisítette az egész határőrséget. Maga a kapitány is csak jobbágynak öltözve menekült a vérfürdőből. Ekkor kinevezték főadószedőnek. Itt sem termett azonban több babér Muskotályi uram homlokára. Számolni nem tudott, összekeverte a tizedet a negyeddel, a rozsot a búzával, az egyházat a fegyházzal. A herceg jövedelme ezáltal rohamosan csökkenni kezdett. Le kellett őt váltani. A krónikások gazdája lett. Itt kitudódott róla, hogy nem tud latinul és a vallási tárgyú ábrákat nem tudja megkülönböztetni a pajzán gúnyrajzoktól. A herceg majdnem egyházi átok áldozata lett miatta. Ő lett ekkor a kereskedelmi flotta parancsnoka. Vezetése alatt a herceg hajói sorra elsüllyedtek. Tanácsadói szemrehányással illették emiatt. Miféle okból bízza a tehetetlen Muskotályka legértékesebb vagyontárgyait? A herceg így válaszolt: „Nagy érdemei vannak. Még gyermek voltam, amikor ő volt boldogult hercegi atyám udvari bolondja.” HEGEDŰS ISTVÁN: Jutalomüdülés. NÉPSZABADSÁG ♦ VASÁRNAPI MELLÉKLET