Népszabadság, 1969. szeptember (25. évfolyam, 203-227. szám)
1969-09-11 / 211. szám
A szovjet gazdasági reform és a magyar meenaitizmus egész eszméje azonos Nyers Rezső nyilatkozata a Szovjetunióban járt magyar pártdelegáció tapasztalatairól Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, hazautazása előtt a Szovjetunióban látogatást tett pártdelegáció tapasztalatairól nyilatkozott Nemes Jánosnak, a Népszabadság és Hável Józsefnek, az MTI moszkvai tudósítójának. " A szovjet gazdasági reform tapasztalatainak tanulmányozása számunkra rendkívül hasznos volt, egyebek között azért is, mert öszszevethettük azt a mi új gazdasági irányítási rendszerünkkel. Hangsúlyozni kívánom, hogy nemcsak sok érdekes és nálunk is hasznosítható megoldási módot láttunk a pártmunkában, valamint a vállalatoknál, a minisztériumoknál, a felső irányító szerveknél, hanem újra meggyőződhettünk róla: a szovjet reform és a magyar új mechanizmus irányát, célkitűzéseit, egész eszméjét tekintve azonos. Különbségek természetesen adódnak, legfőképpen a módszerekben, amelyek mindenekelőtt a két ország feltételeiből — elsősorban az eltérő nagyságrendekből — következnek. A szovjet elvtársak a reform eddigi eredményeit kedvezően értékelik, és mi is a gazdaság gyors, dinamikus fejlődését tapasztaltuk. Az új irányítási rendszer szerint dolgozó vállalatok — a szovjet üzemek kétharmada — növelték termelésüket, emelkedett náluk a munka hatékonysága, csökkent az önköltség és jelentős nyereséggel dolgoznak. Ezek az üzemek a régi irányítási rendszerű vállalatokkal összehasonlítva, a gazdasági hatékonyság minden vonatkozásában számottevő előnyhöz jutottak. Mindezek alapján érthető, hogy a párt és a kormány vezetői csakúgy, mint a minisztériumi emberek és a vállalati irányítók, félreérthetetlenül hangsúlyozóik, tovább kívánnak haladni a három évvel ezelőtt megkezdett és bevált úton. Sőt ma éppen az foglalkoztatja a gazdaság különböző posztjain dolgozó vezetőket, hogyan lehetne a szerzett tapasztalatok alapján „elmélyíteni” a reformot — vagyis megfontolt további lépésekkel még intenzívebbé tenni a szovjet gazdaság minden ágának fejlődését. A gazdasági reform továbbvitelénél a műszaki haladásé a fő szerep — hangoztatták beszélgető partnereink. A műszaki haladást azonban nem csupán ágazati-műszaki problémának tekintik, hanem itt is vezérelvként jelentkezik a hatékonyság, a gazdaságosság, vagyis az, hogy minél kisebb befektetéssel, minél nagyobb hatásfokot érjenek el. Mondani sem kell, hogy a műszaki haladás középpontba állítása a szovjet gazdaságnak a mi gazdasági életünkkel való sokoldalú kapcsolata, kooperációja, a külkereskedelmi forgalom növekvő volumene miatt számunkra is rendkívül fontos. Az anyagi érdekeltség elvét ugyancsak erősíteni kívánják a szovjet gazdaságban. Ennek rendszere — tapasztalataink szerint — a miénkhez hasonló. Figyelemre méltó viszont, hogy a közvetlen béren felüli juttatások — premizálás, nyereségrészesedés stb. — a szovjet vállalatoknál általában jobban ösztönöz a nagyobb teljesítményre, inkább hat a munka termelékenységének emelésére, mint nálunk. Ez ismét figyelmezteti azokat a vállalatainkat, amelyek nehezen szakítanak az egyenlősdivel Úgyszintén hasznos tapasztalat, hogy a mi törekvéseinkhez hasonlóan, a tudományos-kutató tevékenységet közelebb kívánják hozni a termelés szférájához, s a tudományos intézeteket is átállítják az önálló gazdasági elszámolás rendszerére. Érdekes megoldásokat láttunk a tervezésben is, különösen a hosszú távú prognózisok kidolgozásában és népgazdasági alkalmazásuknál. Problémáikról szólva a szovjet elvtársak elmondották: nem elégedettek a munka termelékenységének növekedésével. Nem is a százalék szerint kimutatható haladás okoz gondot, hanem az a körülmény, hogy a bérek emelkedése gyorsabb ütemű, mint a munka termelékenységéé. Foglalkoznak a műszaki fejlesztést jobban ösztönző árrendszer kimunkálásával, valamint azzal is, hogy a gyors műszaki fejlődés milyen differenciálást tesz szükségessé a személyi jövedelmekben, annak az elvnek megfelelően, aki többet ad a társadalomnak, jobban részesüljön a megtermelt javakból. Szóba kerültek megbeszéléseink során a szocialista országok integrációjának kérdései is. Azt tapasztaltuk, hogy nézeteink vagy azonosak, vagy pedig szovjet elvtársaink is hasonló irányokban keresik a szocialistaországok gazdasági integrációjából adódó lehetőségek kiaknázásának, a törvényszerűségek felhasználásának, a fejlődés meggyorsításának az útját, mint mi, összefoglalóan azt mondhatom: ez a rendkívül hasznos és tanulságos út újra megerősített bennünket abban a meggyőződésünkben, hogy tapasztalataink kicserélése, a bennünket foglalkoztató kérdések beható megvitatása jó gyakorlat, amelyet a jövőben it alkalmazni fogunk. Gazdasági irányítási rendszerünk lényegbeli azonossága lehetővé teszi, hogy gazdasági kapcsolatainkat, fejlődésünk irányát mindkét ország számára kedvezően összehangoljuk — mondotta befejezésül Nyers Rezső. * Szerda este hazaérkezett az a pártküldöttség, amely Nyers Rezeő vezetésével egy hetet töltött a Szovjetunióban. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Nemes Dezső, a Politikai Bizottság tagja, Sándor József, a Központi Bizottság tagja és Venéczi János, a budapesti pártbizottság titkára fogadta. Jelen volt N. N. Szikacsov követtanácsos, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is. Az új líbiai kormány letette a hivatali esküt Líbia első köztársasági miniszterelnöke, a 35 éves dr. Mahmud Szolimán al Maghrebi, szerdán sajtóértekezletet tartott hivatalában. Újságírók előtt többek között kijelentette, hogy a forradalmi kormány fenntartás nélkül együttműködik az arab testvérországokkal, kiváltképpen a Palesztinai kérdésben. Az új kormányt egy nappal előbb, kedden eskették fel. Hét polgári és két katonai személyből áll, és háromnapos szakadatlan ülésezés után alakította meg a forradalmi tanács, az ország vezető szerve. A tanács élén a 27 éves Moammer el Kadhafi áll, akit századosból ezredessé léptettek elő, és elismerésül a forradalom győzelmében játszott szerepéért, a fegyveres erők főparancsnokává nevezték ki. A tripoli rádió közölte, hogy Arafat, az El Fatah Palesztinai felszabadítási szervezet vezére szerda reggel Benghaziba érkezett és tanácskozott az új líbiai vezetőkkel. Hírügynökségi jelentések elmondták, hogy bár Tripoliban nem minden közhivatal működik és a bankokat továbbra sem nyitották ki, az üzleti élet virágzó. Az utcákon tengernyi ember sétál és Líbia történetében most első ízben — sok asszonyról lekerült a fátyol. Hozzákezdtek az egy hete kikötőn kívül rostokoló fehérhajók kirakásához is. A líbiai légitársaság, amelyet korábban líbiai királyi légitársaságnak neveztek, most pedig líbiai köztársasági légiforgalmi társasággá kereszteltek át, megindította repülőgépeit külföldre. (MTI) TUDOMÁNYPOLTIKA liírt mitikusok és tudósok A Társadalmi Szemle júliusaugusztusi száma piros fedelével mostanában sok helyen feltűnik a pártmunkások asztalán és kezében: a Központi Bizottság tudománypolitikai irányelveit, amelyek folyóiratában teljes terjedelmükben megjelentek, tanulmányozzák a pártszervezetekben. E határozat az első olyan pártdokumentum, amelyben a tudományos kutatás, a műszaki fejlesztés a velük összefüggő gazdasági, valamint társadalmi és politikai feladatok egymással összekapcsolva átfogóan szerepelnek. Azokból az erőfeszítésekből, amelyeket a területi pártszervezetek tesznek a tudománypolitikai irányelvek helyi feldolgozására és alkalmazására, propagálására, kitűnik, hogy felismerték a határozat jelentőségét. De az is látszik, hogy az irányelvek érvényesítése a pártmunkábak sokkal alaposabb előkészítést igényel, mint az egyszerűbb párthatározatok végrehajtása. Jó helyzetben vannak ott, ahol sok a tudományos intézmény és a pártszervezetekben tevékenykedő tudós, aki tanácsaival és személyes közreműködésével segíthet a pártmunkásoknak. A Borsod megyei pártbizottság például a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem pártszervezetére támaszkodva tudósok segítségével mérte fel a megye tudományos helyzetét. A tudósok felkerestek minden olyan intézményi, üzemet, orvosi laboratóriumot stb., ahol tudományos és fejlesztőmunka egyáltalán szóba jöhet. S mindenütt hasznos eszmecseréket folytattak, gazdag információs anyagokat gyűjtöttek. Nemcsak a megyei tudományok állása felől és helyzetéről tájékozódtak, hanem mintegy új munkatársakat is toboroztak a tudománypolitikai irányelvek további feldolgozásához. Nyilvánvaló azonban, hogy például a szomszédos Szabolcs- Szatmár megyében, ahol nagyon kicsiny a tudományos bázis, hasonló munkát nehezebben produkálhatnak, de az ilyen területeken gondolni kellene a tudományban fejlettebb megyékkel való hasznos együttműködésre. Természetes, hogy a tudománypolitikai irányelvek feldolgozásának első időszakában a munka főként arra irányul, hogy az irányelveket a pártmunkások megértsék, s tanulmányozzák, miként lépjenek az irányelveknek megfelelően újszerű munkakapcsolatba a tudományban, a műszaki fejlesztésben érdekelt tudósokkal, kutatókkal, szakemberekkel. Nyilvánvaló,ez nem kampány, és nem lenne sok értelme, ha például a megyei pártbizottságoktól a járási pártbizottságokig mindenütt és minden szinten az irányelvek megbeszélésével foglalkoznának. Helyesebb ezzel azokat a pártszervezeteket foglalkoztatni, amelyek közelebb állnak a tudományos élethez. Az irányelvek alkalmazását tulajdonképpen minden olyan fontosabb párthatározattal kapcsolatban meg kell vizsgálni, amely alkalmas arra, hogy a párt politikájának érvényesítését a tudomány eredményeivel és közreműködésével elősegítse. Nemcsak arról van szó tehát, hogy a tudományokat fejlesszük, hanem nem kisebb mértékben arról is, hogy a tudomány segítségével tartalmasabbá, konkrétabbá tegyük magát a pártmunkát is. Az Irányelv — vezérfonal, türelemmel kell felkutatni kapcsolatait a gyakorlati élettel. Ez hoszszú távra szóló feladat, amelynek első lépése, hogy a pártmunkások a tudományos szakemberekkel együttműködve kimunkálják a közös nyelvet az irányelv útmutatásai szerint Szluka Emil KÖZEL-KELET Tel Am vaksága Sámuel Merlin izraeli filozófus és történész írja, hogy a hatnapos háborúban aratott katonai győzelem vakká tette az izraeli vezetőket mind a geopolitikai, mind pedig a nemzetközi realitásokkal szemben. Tegyük hozzá, hogy immár több mint két esztendeje ez a vakság határozza meg az izraeli politika logikáját és lélektanát. Az izraeli hadvezetés kétségbeesett igyekezettel őrzi-ápolja a háborús pszichózist, a lélektani nyomást; abban reménykedik, hogy az egymást követő bombatámadások, tüzérségi és gyalogsági akciók révén sikerül elérnie azt, amit eredetileg a hatnapos háborútól remélt: a haladó arab rendszerek katonai-politikai öszszeomlását. Nyilvánvalóan elsősorban ezt a célt szolgálta a Szuezi-csatorna nyugati partján megkísérelt keddi partraszállási akció is, amelyet egyesek a legnagyobb szabásúnak minősítenek az 197-es háború óta. Mint ismeretes, az egyiptomi csapatok visszavonulásra kényszerítették az izraeli támadókat. Izrael agresszív magatartása fokozódó idegességet tükröz. Ez érthető is, hiszen a haladó arab rendszerek nem gyengébbek, hanem erősebbek, s olyan új országok csatlakoztak hozzájuk, mint Dél-Jemen, Szudán és legutóbb a Líbiai Arab Köztársaság. Bebizonyosodott, hogy a közel-keleti kérdésben semleges vagy éppen Nyugat-barát uralkodókat és hatalmi csoportokat elkerülhetetlenül félresöprik a haladás és egyben az arab szolidaritás erői. Az izraeli agresszió tehát visszafelé sült el: célja és szándéka ellenére az ■ antiimperialista harc bázisát és az egységtörekvéseket erősítette az arab világban. A keddi és az azt megelőző izraeli támadások mögött azonban belpolitikai indítékok is meghúzódnak. Tel Aviv mindinkább szükségét érzi annak, hogy Izraelben ébren tartsa a megcsappant harci szellemet és lelkesedést, a — különösen a közelgő választások előtt — azt a látszatot keltse, hogy a hódító agresszió eredménye megtartható. A Tel Aviv-i uralkodó körök nem mernek vagy nem akarnak szembenézni az igazsággal. A megkezdett hazárdjáték folytatásához az Egyesült Államok katonai és politikai támogatásából merítenek erőst. Éppen a napokban érkeztek meg az első Phantom típusú amerikai vadászgépek Izraelbe. Magától értetődik, hogy Washington Tel Avivőt támogatva, a saját közel-keleti befolyását és az imperializmus meggyengült pozícióit védi. Jórészt felemás amerikai magatartás adja meg a magyarázatot arra is, hogy miért nem járt mindeddig eredménnyel a négy nagyhatalom közzel-keleti ENSZ-konzultációja. S mivel Izrael továbbra is makacsul ragaszkodik a maga irreális békéjéhez — vagyis a jelenlegi status quónak megfelelő „stratégiai határak” rögzítéséhez —, mereven elutasítja a közel-keleti rendezés egyetlen reális alapját, a Biztonsági Tanács 1967. novemberi határozatát, két év múltán is fenyegető és valóságos veszély az újabb közel-keleti háború. Mindenekelőtt a békés megoldást kereső arab államok józanságának köszönhető, ha a keddihez hasonló konfliktusok „csupán” 4 tűzszünet ismételt megsértését jelentik. Bócz Sándor NEMZETI KINCSEK VÉDELMÉBEN A napokban látott napvilágot a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 27. számú törvényerejű rendelete, amely végre korszerűen szabályozza a levéltárak munkáját, feladatait és egyúttal gondoskodik a levéltári anyagok hatékony védelméről is. Sokan úgy gondolhatják, hogy ez a törvényerejű rendelet és a vele egyidőben kormányrendeletként kibocsátott végrehajtási utasítás csupán a szakembereket, tehát a levéltárak és az irattárak dolgozóit érdekli. Valójában nem kevesebbről van szó, mint az állampolgári jogok érvényesüléséhez a fokozottabb tárgyi, anyagi biztosítékok megteremtéséről. Igaz, az új jogszabálykomplexus elsődleges célja a történettudomány legfontosabb forrásainak a védelme, valamint az államigazgatási és a népgazdasági szervek munkájának eredményesebb segítése. Biztosítani kívánja a jogszabály erejével is a történeti irat jellegű dokumentumok és nem utolsósorban a kép- és hangfelvételek fennmaradását, megőrzését. Az ilyen anyagokat keletkezésük helyétől, idejétől, őrzési helyüktől és tulajdonuktól függetlenül nemzeti levéltári anyagnak tekinti és így is védelmezi. Jelentős előrelépés, hogy az 1945. esztendőt követő, már a szocialista átalakulást tükröző iratanyag őrzésére a Magyar Országos Levéltár mellé Xtt Magyar Központi Levéltárat hív életre. A levéltárak túlzsúfoltsága, raktározása, korszerűtlen körülményei következtében már félő volt, hogy éppen hazánk legnagyobb társadalmi átalakulásának, a szocialista fejlődésnek a dokumentumai vesznek el a jövő számára. Az állampolgárokat azonban közvetlenül is érinti e törvényes rendezés, bármennyire is az élettől távoli intézkedéseknek tetszenek az iratkezelési szabályozások. A gazdasági és igazgatási szervek adminisztratív tevékenységében elkerülhetetlen az írásbeliség: gyakran van szükség például döntések, határozatok rögzítésére, de hatósági bizonyítványokra és igazolásokra is. Az állam és az állampolgár számára sem lehet közömbös, hogy a rájuk vonatkozó döntéseket, a kedvezményeket, vagy éppen kötelezettségeket rögzítő iratokat hogyan őrzik, kezelik. Egyáltalán nem mindegy egyetlen ember számára sem, hogy a személy szerint rá vonatkozó, a saját ügyében született különböző iratokat gyorsan megtalálhatja-e és így hitelesen, sokrétűen bizonyíthatja igazát, védheti érdekeit. Az Elnöki Tanács új törvényerejű rendelete ezt a célt is hatékonyan szolgálja. Levéltáraink ugyanis nem csupán porosodó iratokat, a múlt történeti értékű dokumentumait őrzik, de hivatásuk a jelen és a jövő szolgálata is. Sólyom József