Népszabadság, 1969. október (27. évfolyam, 228-254. szám)
1969-10-18 / 243. szám
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondok mindazoknak, akik szeretett feleségem és édesanyám Onody Györgyné sz. Papp Erzsébet búcsúztatásán részt vettek és együttérzésüket kifejezték. A gyászoló család. Köszönetet mondunk a Rákospalotai Növényolaj Gyár vezetőségének és dolgozóinak, a munkatársaknak és mindazoknak, akik szeretett férjem halála alkalmával részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. Földesi Józsefné és lánya Magdi. Üvegeseket, éjjeliőröket, takarítónőket, épületasztalosoktatókat keresünk felvételre. ÁLLÁST KERES Vasiparban jártas szakember vagyok, vas és műanyag menet és lyukfúrás és más munkák elvégzését vállalom. Fúrógépem van. „Jó lehetőség H. 652” jeligére a kiadóba. ____ Fiatal, családos gépészmérnök tervezői, kutatói, magánoktatói gyakorlattal állást keres. Lakás szükséges. ,, Kalorikus épületgépész H. 728” Jeligére a kiadóba.________ Képesített könyvelő, kalkulátor, komoly kereskedelmi gyakorlattal, mint mtsz-/ ktsz-ügyintéző, állást változtatna. — „Pesti telefon, gépkocsi H. 781” Jeligére a kiadóba. ÁLLÁST KÍNÁL Azonnali belépéssel felveszünk kovács, esztergályos, lakatos, hegesztő szakmunkásokat, valamint férfi segédmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Erdészeti Fa- és Vegyesipari Vállalat (volt Kocsigyár) munkaügyi osztályán, Szentendre, Eötvös utca 1.__ Állami Szanatórium, Sopron, Várisi út 2. keres felvételre szakácsot, férfit vagy nőt. Diétás főzésben jártas személy előnyben. Pályázatot az Intézet gazdasági hivatalánál kell benyújtani. Beton- és Vasbetonipari Művek váci telepe (Vác, Kisrét dűlő 1. szám), azonnali belépésre felvesz csőszerelőket, valamint könnyűgépkezelő vizsgával rendelkező targoncavezetőket. Munkásszállást, üzemi étkezést, utazási hozzájárulást biztosítunk. Kéthetenként szabad szombat. Felvétel személyes jelentkezés esetén._____________________ Szolpok megyei 8010 kát. holdas tsz felvételre keres agrármérnököt, növényvédő gépészmérnököt. Leveleket „Jászság 2721” jeligére a budapesti Magyar Hirdető címére kérjük._____________________ Orvoscsalád bentlakó gyakorlott háztartási alkalmazottat keres. Dr. Kunos István, Budapest VI., Majakovszkij u. 102. A Főv. Tanács Szociális Otthon felvételre keres: érettségizett leá nyolcat tanfolyamos ápolónőnek, érettségizett adminisztrátorokat, alacsony nyomású kazánhoz fűzőt. Munkásszálláson szállást, félárú vasúti jegyet, kedvezményes étkeztetést biztosítunk.. Cím: Főv. Tanács Szociális Otthon, Bp. XI., Kamaraerdei út 35-39. Telefon: 258— 853. — Megközelíthető: Kosztolányi Dezső térről a 87-es autóbusszal 15 perc. Kétgyermekes orvosházaspár házvezetőnőt keres, lakást biztosít. — Diákberény, orvoslakás. Telefon: 6. A Dunámért Egyesült Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, Adony, felvételre keres, belső ellenőrt számviteli képesítéssel, közgazdászt legalább mérlegképes könyvelői képesítéssel. — Jelentkezés az ÁFÉSZ Központi Irodájában a személyzeti vezetőnél. — Útiköltséget felvétel esetén térítünk. — Fizetés megegyezés szerint. Orvoscsalád megbízható bentlakó háztartási alkalmazottat keres. Főző segítség van. „Megbecsülés 240 546” jeligére Felszabadulás téri hirdetőbe. A Berettyó Vízgazdálkodási Társulat (Berettyóújfalu, Széchenyi utca 8. bt.) felvételre keres kotrómestereket és DT 54- es erőgépre gépkezelőket. Kőműves, ács, asztalos, tetőfedő, bádogos, víz-, fűtésszerelő, villanyszerelő, festő, parkettás, parkettacsiszoló, lakatos, autószerelő szakmunkásokat. E. 302. kotrógépkezelőt tehergépkocsi vezetőt, kubikosokat, rakodómunkásokat, raktári segédmunkásokat, kőműves segédmunkásokat (16. évet betöltött fiúkat is), azonnali belépéssel felveszünk . Munkásszállás díjtalan. Rendelet szerinti hazautazási költséget térítünk Jelentkezni lehet: Bp. IX., Viola u. 45 sz. alatt a Prosperitás Ktsz munkaügyi osztályain_______________ Villanyszerelő, egyben autóvillamossági szerelő, azonnal elhelyezkedne. „Lakás szükséges H. 10” jeligére a kiadóba. Szakmunkások! Az Országos Szakipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz festő-mázok), fényező, hidegburkoló, lágyszigetelő, hőszigetelő és hangszigetelő szak- és betanított munkásokat, budapesti és vidéki munkahelyre. Munkaidő heti 44 óra, minden szombat szabad. Jelentkezés: Budapest V., Báthori u. 12. UI. em. 229. Munkaerőgazdálkodás. Orion Rádió és Villamossági Vállalat felvesztőket szerelő-forraseté, gépmunkára, férfiakat betanított és segédmunkára, szerkesztőket, műszaki rajzolókat, szerszámkészítőket, marósokat, esztergályosokat, idomköszörűst, rádió-, ívműszerészeket, mechanikai műszerészeket, érettségizett nőket, fiatalkorúakat, takarítónőket. Kéthetenként szabad szombat. Vidékről bejáróknak útiköltség hozzájárulást biztosítunk. JELENTKEZÉS: munkaerőgazdálkodáson, Bp. X. Jászberényi u. 29. szám. Telefon: 149-420. Lányokat egy műszakos ülő munkára, kivarróként, 14 évtől alkalmazunk. Betanulási idő 3 hónap, betanulási bér 950 Ft. Utána jó kereseti lehetőség. Vidékieknek kérésre szállást biztosítunk. Jelentkezés levélben vagy személyesen. Újpesti Gyapjúszövőgyár, Budapest IV., Berni út 1. ,U. KERELETI LEHEK)M!,v.vóL FELVÉTELRE KERESÜNK: 44 órás munkahét, minden második szombat szabad. Esztergályos, géplakatos, köszörűs, marós, szerszámedző, hegesztő, alacsony nyomású Marabu kazánhoz fűző szakmunkásokat. Korszerű automata gépekhez férfi és női betanított gépmunkásokat. 16. évüket betöltött fiúkat és lányokat vasipari szakmára betanítunk. Gyakorlati évek után szakmunkásvizsgát tehetnek, de addig is jó kereseti lehetőség. Férfi és női segédmunkásokat, valamint műszaki rajzolókat, kellő gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírókat. Olcsó, jó minőségű étkeztetés, munkaruha, vidékről bejáró dolgozóknak vasúti kedvezményt biztosítunk. Munkásszállásal nem rendelkezünk. Szerszám és Gépelem Gyárak Forgácsoló Szerszámgyára, Budapest XIII. Reitter Ferenc u. 132—138. __________ Elemelt bérezés, 44 órás munkahét. Vidékiek részére szállást biztosítunk, utazási hozzájárulást térítünk. Jelentkezészemelyesen 43. sz. RÉV, BUDAPEST XI. DOMBÓVÁRI U. sfk (4-es, 41-es, 43-as, 47-et villamossal.) Kiemelt vállalat garanciális munkára magas órabérrel, állandó premizálással felvesz építőipari, szakipari és nevelőipari szakmunkásokat, nyugdíjazás előtt állókat is, házgyári épületek szereléséhez kiemelt bérrel női segédmunkásokat, építőipari technikusokat. 44 órás munkahét, minden szombat szabad. Vidékiek részére szállást biztosítunk. Különélést fizetünk. Utazási hozzájárulást térítünk. JELENTKEZÉS személyesen: 43. sz. RÉV BUDAPEST XI., DOMBÓVÁRI ÚT 19. (4, 41, 43, 47-en villamossal.) A Fővárosi 4. sz. •Építőipari Vállalat alkalmaz, magas kereseti lehetőséggel, kiemelt teljesítménybérrel, minden héten szabad szombattal, különélési pótlék és téli munka biztosításával, munkásszállás vagy albérleti díj térítésével. Az alábbi szakmákban szakért segédmunkásokat: kőműves, ács-állványozó, bádogos, tetőfedő, burkoló, villanyszerelő, épületlakatos és festő. JELENTKEZÉS: Budapest V., Bástya u. 35. (Kálvin térnél). Munkaügyi osztály. A Veszprém megyei Sütőipari Vállalat felvesz sütőipari szakmunkásokat a vállalat összes üzemeihez, valamint gépkocsivezetőket, portásokat, sűtőket, férfi és női segédmunkásokat Ajka kenyérgyár munkahelyre. Fizetés kollektív szerződés szerint. A férfi dolgozóknak szállást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat üzemgazdasági osztályán ( Veszprém, Schönherz Zoltán u. 1. sz.) vagy az ajkai kenyérgyárban. A Hajdúszoboszlói Gépjavító Állomás felvételre keres lakatos, hegesztő szak- és betanílott munkásokat, valamint segédmunkásokat. Bérezés órabér szerint, gyakorlati időtől függően. Jelentkezni lehet az állomás termelési csoportvezetőjénél reggel 8-tól du. 15 óráig. Ferencvárosi Házgyárba felveszünk betonozó-elemgyártó, vasbetonszerelő szakmunkásokat, férfi, női betanított és segédmunkásokat KIEMELT BÉREZÉS: 44 órás munkahét, minden második szombat szabad. Vidékiek részére szállást biztosítunk. Utazási hozzájárulást térítünk. JELENTKEZÉSzemélyesen: 48. SZ. RÉV. 9, 87. HÁZGYARA Bp. IX., Gyáli út 37. (18, 81-a fUlamul.) Kézírásokból jellemrajzot készít Nyers József írásszakértő és elemző, Szászvár. Vidékiek kiválóan megtanulhatnak tudományos levelezőoktatásommal németül, angolul, franciául, olaszul, svédül, eszperantóul. Tandíj havonta hatvan Ft. Kérjen próba tanítást féltandíjért! Csongor nyelvpedagógus, Budapest 70, postafiók száztizenhat. Vidékieknek! Angolul, németül, oroszul, olaszul, franciául, spanyolul, eszperantóul, levelezésben telefonetikus nyelvtaní Doktor Farkas szaktanár, Budapest, Zugló, Tábornok huszonegy. Nerebunda majdnem új huszonötezer forintért eladó. Telefon: 151-887. ESKÜVŐI BCHAKOS.CSONT ÉS ÚJ árukészletből. XIV., Kerepesi út 75/b. (Lumumba utcai megállónál.) 630—107. Kárpitozott bútorok, fotelok, székek részletre, Vm. Baross u. 77. Kárpitos, 1961-es Opel Rekord teljesen felújított, motorral eladó. Érdeklődni délutánonként: Sükösd, Dózsa György út 165. Marusa Ferenc. Műszakilag vizsgázott TLT Pannónia és 05-ös Jáva alkatrészek olcsón eladók. Mezőberény, József Attila 87. Honda 250 S. S. eladó, Szuper Sport, Kiskunhalas, Nyár utca 1. üzemképes Warszawa eladó, Arany, Paks, Cseresznyés. Tel.: Paks 22 Eladó műszakilag vizsgázott 407-es Moszkvics. Megtekinthető munkanapokon, Kuni kegyes, Gyep arét 2. Kónya, Volkswagen 1300-as, 1968-as típus, 18 000 kai, eladó: Szabó Gergely, Budapest XTV. Kassai tér 2. Fázik?! Kormánysaél védőt, lábvédőt, oldalkocsit Szentesitől, VI., Rippl Rónai 40. 1962 -et a Opel Caravan príma állapotban eladó V., Régiposta utca 17, Hatvany Isé. Egy jó állapotban lévő 407-es Moszkvics személygépkocsi, műszaki vizsgázott, eladó. Megtekinthető minden nap 17 órától, szombat, vasárnap egész nap. Kisújszállás, Bacsó Béla út 8. A. 16-os újszerű állapotban 15 000 km-rel sürgetlen eladó. 466—389, dr. Hermann, Bp. Orom u. 18. a. Használt motorkerékpárt készpénzért veszek. 114— 528, délután 0 órától. Autósok figyelem! Minden típusú gépkocsihoz gömbcsuklókat, csapszegeket és mindennemű futómű alkatrészeket készítünk, javítunk. X., Liget u. 40. Fűzi. Újszerű 1700-as Opel Rekord eladó. Érdeklődni lehet: Sellye 3-as telefonon. — Megtekinthető Sellye, Sport út 1. sz. Ford Taunás M 17 átíratható, príma állapotban 50 ezerért eladó. V. Régiposta u. 2. VI. em. Varga^ 200—351. Gyújtásbeállító ceruza 45 Ft, Horny, Újpest, Váci út 25. Utánvéttel! Vízszivattyú 0,5-től 2 HP-ig, 2208 világítási áramra, vízszivattyú 220 voltra, kompresszor 6 atm., gyári körfűrész újszerű állapotban eladó. Műszaki üzlet, Majakovszkij utca 24. Telefon: 423—946. _ Eladásra felajánlunk 11 db UE 28 traktort, 1 db 3011 Zetorfc, 1 db K 26 Zetort. A gépek műszaki állapota kifogástalan. Az megegyezés acerrnt. Búnakalász Mg Tsz, Bogain ér, üsűtéseseterga, 1000-es, simaégyes, eladó. Budapesten. Telefon munkaidőben : 140—840/22—12. Gyertyavizsgáló ceruza 47 Ft, Horny, Újpest, Váci út 26. Utánvéttel! Wartburg CJ-s családi ok miatt eladó, esetleg részletfizetési kedvezmény. Budai, Bp. V., Néphadsereg u. 13. Megtekinthető 3-tól, vasárnap egész nap. Simca Ariane SL 1963 műszakilag és 6 személyre vizsgáztatva, kifogástalan állapotban eladó Bpest, 467—662.________ 806 kcm-es Gera, 2 hengeres modern négyütemű motorkerékpár eredeti állapotban (generálózva nem volt) eladó. XVIII., Pestlőrinc, Baross u. 24. Virág.___ Homoksány kétéves Volkswagen 41 000 kilométerrel eladó. Telefon: 406—090. Vennék 407-es, 403-as Moszkvics Combit, üzemképtelen is tehet. Bp. XVI., (Asztm.) Hunyadi Uj 25. Kapitány Renault R—10 harmincezret futott nyolcvonkét■rért. eladó. 356—867. Wartburg de Luxe személygépkocsi igényesnek eladó. Sárbogárd, Ady E. utca 66. Szekrénnyel kombinált garnitúrák, rekamlék, felújított kombinált szekrények, részletfizetésre. Kérjen ismertetőt. Relsch, Városmajor u. 6. Sez Ionok, ágybetétek 900 forinttól. Mintát küldök. Szállítás díjtalan. Gellér kárpitos. Pápa. Jazzdobfelszerelés eladó. Szolnok, Beloiannisz . 88. Fodrászüzlet. Pianínó, barna, márkás. Zongorajavítások részlet Stroklnál , Dózsa György út 9. Keletihez közel. Zongora, pianínó világmárkák, eladás, vétel, javítás garanciával. — Részletkedvezmény. Sasvári, Lenin körút 21. 426-819. Harmonikák, jazz-orgonák javítása, hangolása garanciával. Postamunkát vállalok. Vétel, eladás. Cser hangszerkészítő, Bp., Rákóczi út 61. Angol mechaniksta zongora, modern törpe pianino eladó. Fenyőné, Lenin körút huszonhat. Javítások. Matador jazzorgona, négyoktávos, 15 W-os Regent erősítővel kifogástalan állapotban, észletfizetésre is sürgősen eladó. Patay István, Zalaegerszeg, Napfény Étterem. Zongora páncéltökés. Produktív Genossenschaft gyártmányú eladó. Érdeklődni lehet a Posta Központi Hírlap Iroda gazdasági hivatalánál 184—697 telefonszámon. 1500-as Volkswagen 40 000-et futott, kifogástalan eladó. Várpalota, orvosi rendelő. Renault R—10 garcasban tartott 25 ezer kilométert futott eladó. Róna, X., Füzér u. 34/a. 1 használt, 4,5 tonnás, 1 használt 3,5 tonnás Csepel tehergépkocsi, 1 GAZ 69-es parancsnoki személy gépkocsi, üzemképes állapotban azonnal eladó. Cím: Jászalsószentgyörgyi Petőfi Tsz. A Devecseri Építőipari Ktsz elad egy 204-es új típusú Warszawa személygépkocsit. Érdeklődni: Hősök tere 2. .Telefon: 78. NSU 1200 C. személygépkocsi, másfél éves, garázsíodott, príma állapotban eladó. „Tavaszi átadásra 205 508” jeligére a szegedi hirdetőbe. 3,5 tonnán Csepel Dicsei tehergépkocsi kitűnő állapotban azonnal eladó. ÁFÉSZ, Lovasberény, CJ R. 10-es 2000 kilométerrel eladó. — Bán László, Szolnok,Vegyiművek. Bármilyen millkilométeres gépkocsit átvennék. „Készpénz 26 031” tengere Felszabadulás téri hirdetőbe. Eladó 353-as Wartburg de Luxe, Esztergom, Győri János utca 2. NSU 1000-es gépkocsi 23 ezer km-rel igényesnek eladó. Telefon: 452—891. Wartburg de Luxe, garázsírozott, igényesnek eladó. Telefon: 364—824, 10—15 óráig. Használt gépkocsit veszek, tízezer kp. a többi részletre. Értesítés „Megbízható 27 040” jeligére Felszabadulás téri hirdetőbe. Austin 800 kcm-es kisfogyasztású személygépkocsi pótmotorblokkal, alkatrészekkel, kifogástalan állapotban betegség miatt eladó, 45 VOO-ért. Bp. II., ürömi u. 18. Házfelügyelő. Gombbehúzó szerszámok, prések, rozsdamentes gombkellékek, újdonságok. Szemfelszedő gépek, automataták Rókásnál, VII., Dózsa György út 44. szám.! Rózsakiállítás! Helyszínen megrendelheti rózsafakségletét, több mint 200 fajta nemzetközi bokor-, futó-, babarózsa újdonságaimból. Kérje díjtalan árjegyzékemet. Szálkas rózsakertészet, Pusztaszabolcs. ELADUNK egy nyersolajjal működő, takarmány és egyéb magvak szárítására alkalmas toronyszárítót. NYÍREGYHÁZI KONZERVGYÁR, Béres Gyula. Telefon: 14—*6/169. Villanyhegesztő dinamót vennék. Várhelyi Dezső, Farmos, Bajcsy-Zsilinszky U. 646. Eladó komplett fogorvosi berendezés. Érdeklődni: Szolnok, Szabadság u. 6. emelet. Polietilén tasaikhegesztő gép eladó. Édesipari Szövetkezet, Bpest VIII , Illés u. 9. Tel.: 334—102. Eladó excenterprések, és 1 tonnás, félkaros golyósprés 36-os, orsóval. Szalagfürészforrasztó. Bp. VII., Nefelejte u. 59. — Jónás műszerész. Húsdaráló 220-as világítási áramra üzembiztos újszerű állapotban eladó. Bp. XIV., Miskolci u. 60. Autóból készült fűrészgép eladó. Balatonfenyves, Fő út 160. Bíró. Rózsatövek, teahibridek, baba és futó, dísz,cserjék, díszfák, örökzöldek, különféle virághagymák, nagy választékban. Kérjen díjmentes árjegyzéket. Tóth József, Budapest Hl., Márton u. 80. Csillaghegy,_____________ Két helyiség raktárnak, műhelynek, elsősorban tsz részére január 1-től kiadó. Telefon: 492—428, hétköznap 18—20, szombat, vasárnap 14—16 óra között. Szépségápolás. Szőrtelenítés véglegesen rövidhullámmá.. Goog kozmetika. Budapest VI., Népköztársaság útja 53. II. hét. Átvennénk Budapesttől 60 km-es körzetben megszüntetendő lakatosrészteget, üzemmel együtt. — „Lakatos szövetkezet H. 707” jeligére a kiadóba, és a szállításra megrendelhető bokor-, futó-, babarózsák. Olcsó árjegyzéket kérésre Ingyen küldi Boros rózsakertész, Pusztaszabolcs. Szőlőoltványszükségletét csemege- és borfajtákat, őszi szállításra azonnal megrendelheti: Gyöngyös, postafiók 101.___________ Dinnye- és vegyes kertes szelet, 25—30 holdat, részmüvelésre vállalnék, öntözéses terület előnyben. — Farkas András, Hort, Rákóczi u. 68. Cirok kel ászát megvásárolom, felesben seprűnek feldolgozom. Seprű kötő felszerelést cirokért cserélek. Kristály, Tápiószentcmárton. KÖZLEMÉNYEK A Tudományos Minősítő Bizottság közli, hogy Tóth Ferenc: „A vibráit friss beton és a vibrátor kölcsönhatása, különös tekintettel a betontömörítő rúdvibrátorok méretezésére” c. kandidátusi értekezőnek nyilvános vitája október 21-én de. 9 órakor lesz az Akadémia nagyterme, ■. (Bp. V., Roosevelt tér 9.). ~ Kovács Károly: „Virágzásritmus vizsgálatok, valamint azok jelentősége a fűnemesítésben és a vetőmagtermesztésben” c. kandidátusi értekezésének nyilvános vitája október 21-én de. 10 órakor lesz az Akadémia kistermében (Bp. V., Roosevelt tér 9.). A KGM Ipargazdasági, Szervezési és Számítástechnikai Intézete az automata mosógéppel kapcsolatos piackutatási kérdőívek beküldői között jutalomsorsolást rendezett. Ennek eredményei: I. díj: egy automata mosógépet, nyert a 06397. számú kérdőív kitöltője. II. díj: egy mosógépet és egy centrifugát nyert a 09192. számú kérdőív kitöltője. III. díj: egy mosógépet nyert a 06713. számú kérdőív kitöltője. A nyeremények december 6-ig vehetők át az intézet gondnokságán: Budapest I., Krisztina krt. 55. Tegye még szebbé otthonai a legújabb és legszebb szintetikus és hagyományosalapanyagokból készült függönnyel a BETEX nagy választékából, a Centrum Divatcsarnok és Otthon Aruhákban október 25-ig tartó függönybemutatón. Varrószolgálat a helyszínen: 109/6 VÁCI század bajtársi találkozót tart Gresham (Mackó) különtermében 1969. X. hó 20-án este 19 órakor. Minden bajtársat szeretettel várunk. A Közép dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnöksége megvételre ajánl töltés kaszálásból nyert szénát 1000 mázsa gyenyegységben Gerjén—Paks terségyben. Az: megyezés szerint. Érdeklődni lehet: Szekszárd, Beszeredi u. 14. Szakaszmérnökség. Palánták óriásvirágú, árvácska, szászraorszép, nefelejcs, korai margaréta, fátyolka, törökszegfű 30 fill. Harangláb, gyűszűvirág, harangvirág, dupla törökszegfű, késői margaréta 50 fül. Csilláéiért, évelő szatica 1 Ft. Nemes ,sarkaláb, színes margaréta 2 Ft. Tulipán 1,20. Több évelő magvak, palánták, árjegyzékét válaszbélyegért, Fülöp, Dénesfa. SZIM Esztergomi Marógépgyárasztergom Ságvári u. 28. vállal DERMKON ágazást rövid Határidőre. ferdekledni teheti a Mirogépgyár kooperációja*, Villányi FrisjesnáL Épület üvegező munkára IV. n.évre szabad kapacitást keresünk ! Új épületek üvegezésére folyamatos munkalehetőséget biztosítunk! Állami vállalatok és ktezek jelentkezését várjuk! Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat, Székesfehérvár, Ady Endre u. 13.________ RÓZSÁK! Félezer fajta hkíi pompás újdonság. Ezüstfenyők! Válogatott, szép formák. Szálkás természet Budapest III. ker. Erdőalja u. 86. (Táborhegy). Óbuda, Miklós térről induló 37/E busz telepünk kapujában áll meg, gyalogolni egy lépést sem kell. Árusítás reggeltől estig, Vidékre postán gyorsáruként szállítunk. Tájékoztató nagy árjegyzékünket díjmentesen megküldjük. Ajtók, apaxok, vikenaház, beépített zoba, konyha, gardróbszekrény modern kivitelben kaphatók, rendelésre készítek, XIII., Dráva u. 6. Votruba. Bélyeg gyűjteményt, sorozatokat, tömegbélyeget vennék, vidékről is. Leírást ármegjelöléssel „Bélyeggyűjtő 26 030” jeligére beásra a beállítás téri hirdetőbe. Szőlőoltvány szükségletet országosan elismert termelőnél már most megrendelheti őszi szállításra. Sasain, szőlőskertek, ezerjó, hárslevelű, onoearizling, kékfrankos, leányka, I. oszt. 5 Ft, H. oszt. 2,50 Ft. Megrendelést „Elismert termete ’ jeligére a hatvani hirdetőbe._______________ Holland eredetű, menédzs illatú erdei ciklámen, kertben, síron három hónapig nyíló, tövenként nyolc forintért utánvéttel. Szertiványi agrármérnök, Budapest XXV., Egressy út 98. Yahes közel gyümölcsös házhely eladó. Balatonboglár, Munkácsy u. 12 Benzinkútnál. 156—206 négyszögöl gyümölcsös eladó, 64-es fővárosi buszhoz közel Solymáron. Érdeklődni lehet napközben: 148 205 Karaliné, személyesen szombat délután és vasárnap. Solymár, Vasút u. 23. Balatonvilágostól Fűzfőig terjedő részen, közveten vízport kis telket, telekrészt készpénzért vennék vagy nyaralóba betársulnék. Telefon: 166— 763.___________________ Dad, Drótostető 2823/47 helyrajzi számú B—3 sorszám alatti 215 négyszögöles ingatlan eladó. Érdeklődni levélben: Rátkay Zoltán, Hódmezővásárhely, Zrínyi u. 37. as. alatt. Eladó Szentgyörgyhegyen 400 n.-es szőlő a buszmegállónál, szép kilátás a Balatonra. Érdeklődni: Tapolca, Kossuth Lajos u. 7. Balatonbogláron 210 négyszögöl gyönyörű, vízpiarti villatelek eladó. „Boglár 969” jeligére a debreceni hirdetőbe. Keszthely mellett, Gyenesdiáson, közműves telek eladó. Pusztai, Keszthely, Petőfi u. 11. Kerítésoszlopcaő 30 db 250x10 cm-es eladó, ára kukoricával is fizethető. Bp. XIV., 65 db 200—350 kg-os bika és 65 db 6 hó—1 év közötti üsző eladó. Az megegyezés szerint: 50 db 7 hó feletti vemhességü üszőt, keresünk megvételre. Árajánlatot kérünk. Magyar—Bolgár Barátság Mg. Tsz. Baka. _ 21 méhcsalád, vándorlásra alkalmas 24 keretes Hunor kaptárba®, 45 családig felfejleszthető tökéletes felszereléssel eladó. Budapest VIII., Rigó u. 14. I.n. 10. Rózsák, bokor, futó, baba fajták, gladiális, tulipán, jácint. Kérje árjegyzékemet. Székely, Bp. III., Vörösvári út 18. sz. Vállalati szerződésre kiadnám zuglói kertes családi házam egy részét. Központi fűtés, garázs. „Kiküldetés 26 663” jeligére Felszabadulás tért hirdetőbe. TELEK | Kt-iszáz négyszögöles házhely termő fákkal Érdparkvárosban eladó. Vincellérházi megállónál. Bajcsy-Zsilinszky út 121/2, Kovács. Vennék nagy érd Ligeti telket építőanyaggal, adnék hűvösvölgyi, rózsavölgyi, déli fekvésű, építési korlátozás nélküli kisebb telket. „Készpénzért 1969” jeligére siófoki hirdetőbe. Balatonvilágoson 200 n.öl nyaralótelek, Felsősétányon, második sorban eladó. Bp. 457—562. Szántód állomás és Szántód rév között 800 n.-öles telek eladó. Érdeklődni: Zamárdi, Nagyváradi u. 12. vagy Szőke Sándor, 334—160. Eladó Balatonalmádiban 300 n.-ös telek megosztva is, termő szőlővel, gyönyörű kilátással a Balatonra. Cím: Vigh István, Székesfehérvár, Horváth I. K ép. III. em. 4. Telefon: 81—70. HÁZ Termelődte ve .kezetek, figyelem! Ajkán az állomár mellett, üzlethelyiségetek alkalmas ház eladó. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni: naponta 16 óra után, Bakonyinénál. ____ 3 szobás, buszkomfortos családi ház azonnal beköltözhetően eladó, vagy kisebbre cserélhető, megegyezéssel. Verecscel Béla, Budafok, Kálvária u. 37. Eladó XI. ker. Cinkotán szoba, konyilas házrész, 160-as telekkel, HÉV-hez, buszhoz közel. Esetleg Kecskemétire elcserélhető. Érdeklődni ugyanott XVI. ker. Cinkota, Tervező u. 18. Kétszobás, rartvetrandás ház eladó Budaörs, Kőhíd 13. Kocsit beszámítok. Keszthely legszebb helyén 3 szobás, öszkomfortos, kertes új családi ház beköltözhetően igényesnek eladó. Vállalati üdülőnek is alkalmas. „Sürgős” jeligére keszthelyi hirdetőbe. Dunaújvárosi 2 szoba, összkomforton ház, alápincézett, melléképületekkel, kerttel, gyümötcsfákkal, budpesi lakáscserével eladó. Zuglói ház is érdekel Budapest, XIV., Gyarmat út 53 b. Kivisék. Balatonhoz tíz kilométerre kétszobás, összkomfortos beköltözhető ház, fiatal gyümölcsössel eladó vagy r. ,vgy budapestire cserélném. Mizsel, Berhidft. IV kötlönhetően eladó kétszobás, pártverandán, komfortosó lakásból álló usajátfi hu., 150 négyszögöles telken, két,pánz,fizetésfidl. Megtekinthető hétköznap du. 6 órától és vasárnap egész nap. Budapest XVIII ker. Pestimre, Eke u. 24. Bem Ferencné és Kalocsai Ferencné. Kétszobás családi ház beköltözhetően eladó. — Pesthidegkút, Kisa.Fony utca 24. Adonyhin ház eladó krdeklödnl: vasara., p. Adony, Damjanich u. 43. Két szoba, hall. osztomfortos, melegvizes, telefonos, garázsos családi ház beköltözhetően kp eladó „Kispest H 659” jeligére a kiadó be Kiadó 3 Szoba C.«?kootfortos családi ház 400 n.-es gyümölcsösben, 1000 tő vágó rózsa vai, 25 ma pincével, XXII., Panoráma u. 29. (Törley kastély mellett), Für-Nagy-Budapesttől 8 lemre 2 szobás családi ház 500 n.-es telekkel beköltözhetően eladó. ..Otthon 253 399” jeligére Felszabadulás tér! hirdetőbe. ÖRÖKLAKÁS 11 szoba, luxus exörc-akás beköltöztetően eladó. 0 km-es kocsit esetleg beszámítok. „Kacsoh H. 701” jeligére a kiadóba. Beköltözhető szoba, hallos, személyzetis, összkomfortos öröklakás Szt. István parknál készpénzért eladó. Telefon este: 406—803. Lánchíd utcában 2 .Soba összkomfortos öröklakás azonnal beköltözhetően 250 000 Ft készpénzért eladó. Érdeklődés: este 6—8-ig, 686—907, vagy „Buda 252 438 ’ jeligére Felszabadulás téri hirdetőbe. MEGHÍVJUK az érdeklődőket a . /) MEIFTIEX ‘ V lengyel külkereskedelmi vállalat SZABÁLYOZÁSTECHNIKAI ELEMEK KIÁLLÍTÁSÁRA október 20 tól 27-ig, a Lengyel Kultúrába Budapest VI., Nagymező u. 15. ..GÉPEK mmm rom INGATLAN