Népszabadság, 1969. október (27. évfolyam, 228-254. szám)

1969-10-23 / 247. szám

4 NÉPSZABADSÁG 1959. október 23. csütörtök Borászok modern iskolája Mátraalján Ha valaki belép a gyöngyösi felsőfokú mezőgazdasági techni­kam­ódon, ütött-kopott falai kö­zé, akaratlanul is megkérdi: ho­gyan lehet itt eredményes nevelői munkát kifejteni? A kérdés indo­kolt. Ez a jelentős felsőfokú okta­tási intézmény hét esztendeje mű­ködik a városban a lehető leg­zordabb, legmostohább körülmé­nyek között. Rengeteg gondot okoz a tanároknak, a hallgatóknak, hogy az iskola még ma is kilőne, jórészt régi szerzetesrendi épület­ben van szétszórva. A tanárok kétszeres erőfeszítésére van szük­ség, hogy a hallgatókat megtanít­sák a korszerű földművelés — s mivel az iskola profiljába tarto­zik —, a szőlőtermelés alapisme­retéb­e, megszerettessék velük a könnyűnek egyáltalán nem nevez­hető, de annál szebb hivatást. Nehéz volt, de kivárták Annak ellenére, hogy a feltéte­lek nem voltak a legkedvezőbbek, a tanárok erőfeszítéseit mégis je­lentős eredmény koronázta. Az iskola már eddig is több száz ki­váló kertészeti és szőlészeti szak­embert bocsátott szárnyra, akik főként a mátraaljai híres bor­vidék fellendítésén munkálkod­nak. Már a megye legtávolab­bi termelőszövetkezetébe is elju­tott a híre, hogy ebben az iskolá­ban jó kezekben vannak a növen­dékek, megtanítják őket a mester­ség fortélyaira. Ezért mindenütt szívesen, tárt karokkal fogadják az innen kikerülő fiatal szakem­bereket. Nem lennénk azonban hívek az igazsághoz, ha azt állítanánk, hogy az iskola tanárai beletörőd­tek sorsukba, egy pillanatig se gondoltak az oktatás céljának al­kalmasabb épületre, ahol jobb feltételek között, nyugodtan tanít­hatnának. De bizony gondoltak. Elképzelésükben mindig egy mo­dern, korszerű oktatási eszközök­kel, laboratóriumokkal felszerelt, kollégiummal, tágas, világos elő­adótermekkel ellátott iskola élt, ahol majd még inkább megmu­tathatják, mire képesek. Az első esztendőkben rajtuk kívül aligha jutott valakinek az eszébe az is­kola korszerűsítése. Hiába járták a hivatalos fórumokat, gondjai­kat megértették ugyan, de együtt­érzésnél, sajnálkozásnál nem kap­hattak egyebet. Csak amikor az is­kola minden esztendőben sikere­sen birkózott meg a nehézségek­kel, s mind nagyobb igény támadt a szü­észszakem­berek iránt, ak­kor csillant fel halvány remény új iskola építésére. Az ígéret nem volt több enyhe biztatásnál, ők mégis készpénznek vették. Ettől kezdve a tanári karnak aligha volt dédelgetettebb álma, mint az, hogy milyen legyen, hova épüljön fel a technikum. — Rendületlenül hittük, hogy egyszer elérkezik a mi időnk is — mondja Hodászi Miklós igazgató. — Nehéz volt kivárni, de most már, ha minden jól megy, a jövő év végére beköltözünk az új isko­lába. Az építkezésről négy eszten­dővel ezelőtt hoztak döntést, s ta­valy nyáron megtörtént az első kapavágás. Nagyüzemi pincészet kicsiben Az íróasztal fiókjából szemlél­­­­tető makettek, a tervrajzokról ké­­­­szült fénymásolatok kerülnek elő. Még az avatatlan szem is észre­veszi: a tervezőmérnök valóban merész ívelésű, impozáns, de a célnak leginkább megfelelő isko­la épületét öntötte formába. Er­­­­ről tanúskodnak a számok is. Az­­ épület alapja százharminc méter­­ hosszú, belterülete negyvenezer­­ légköbméteres lesz, s hatvannnál­. Hó forintba kerül. Minden meg­­­­található benne, ami egy korsze­­­­­ű oktatási intézmény működésé­hez szükséges. Egy tömbbe épül két hatvan- s két­százhúsz sze­mélyes lépcsőzetes előadóterem, négyszintes, 260 személyt befogadó kollégium, szokatlanul nagymé­retű tornaterem, több laborató­rium, üzemi konyha, étterem, irodahelyiségek, három nevelői lakás stb., stb. S egy meglepetés, amiről Horváth János, a szőlé­szeti tanszék vezetője beszél: az épület alatt egy nagyüzemi pin­cészet kicsinyített mása. Beton- és ászokhordókat építenek be. A hallgatók helyben tanulhatják a korszerű­ pincegazdálkodás mes­terségbeli fogásait. Aligha terveztek, építettek még iskolát olyan féltő gonddal, kö­rültekintéssel, ahogy ezt tervezték és építik. A tanárok között nem akad, aki ne adta volna hozzá a maga elgondolását. Százszor is megrágtak egy-egy javaslatot. Hodászi Miklós igazgató csaknem három évtizedes nevelői múltra tekinthet vissza, de még soha nem dolgozott olyan lelkesedés­sel, fiatalos hévvel, mint most. Hosszú éjszakákat töltött a tár­gyalóasztal mellett, míg papírra került a terv. Nincs olyan nap, hogy ne ellenőrizné az építkezés menetét, s ne intézkedne, ha vá­ratlanul előbukkan valamilyen akadály. Csizmazia Árpád, a technikum gazdasági igazgatója olyan tevé­kenyen vett részt az építkezés előkészületeiben, mintha a saját magáét építené. Megszámlálha­tatlan szakértői, bírósági tárgya-­ láson vett részt. Ilyen is adódott bőven. A különböző területek ki­sajátítása, a kártérítések rende­zése nem ment zökkenő nélkül. Fontos feladatának tartotta, hogy a jogi vonatkozású ügyek simán rendeződjenek, a károsultak mi­nél hamarabb kézhez kapják az igénybe vett épületekért, tel­kükért járó kártérítést, nehogy bárki rossz szemmel nézzen a születő létesítményre. A megyei építőipari vállalat munkásai mintha átéreznék a ta­nárok féltő aggodalmát, különös gonddal ügyelnek munkájukra. Az építkezés, ha nem is túlságo­san gyorsan, de elég jó ütem­ben folyik. Tavaly nyár óta le­rakták az alapokat, elkészítették a betonozást, a csatornahálózatot, a falazásnál a második szintnél tartanak. A daru egymás után emeli be az elemeket, egyik emelet a másik fölé kerül. Az építők gondos igyekezete Egyed Júlia, az építkezés ve­zetője szerint még a tér beállta előtt javarészt" tető alá kerül az épület, s ha csökkentett ütemben is, de egész télen folytathatják a munkát. Mindent megtesznek, hogy határidőre elkészüljenek. A technikum igazgatóját s a tanárokat már újabb tervek is foglalkoztatják. Nem messze az iskolától, a város szélén, kísérleti tangazdaságot is akarnak kiala­kítani. Jelenleg tíz—tizenkét holdnyi területen folyik ott a gyakorlati oktatás, de néhány éven belül ezt a területet negy­ven—ötven holdnyira akarják fej­leszteni. Így tág lehetőség nyílik a nagyüzemi szőlőtermelés bemu­tatására, s arra is, hogy a techni­kum ebben a tangazdaságban új, a táj jellegének, éghajlati és ta­lajviszonyainak megfelelő szőlő­fajtákat kísérletezzen ki, honosít­son meg. Ezzel a tevékenységgel az lesz a céljuk, hogy a feljövő­ben levő mátra-hegyaljai borvi­dék hírnevét tovább öregbítsék. Gém György TÖRIK A KUKORICÁT Szinte tavasziasan kellemes időben látott hozzá a kukoricatörés­­hez a rákoskeresztúri összefogás Tsz tagsága. Képünkön: Egye­nesen a kocsiba szedik a dús szemű csöveket. (Kéri Dániel felvétele.) Lottonc­zi Pál látogatása Vas megyében Slosoncsik Pál, az Elnöki Tanács elnöke szerdán látogatást tett Vas megyében. A vendéget délelőtt Szombathelyen, a megyei pártbi­zottságon a megye párt-, tanács és tömegszervezeti vezetői fogadták és tájékoztatták a megye politikai és gazdasági helyzetéről, a lakos­ság életéről. A tájékoztatót baráti beszélge­tés követte, majd Losonczi Pál ellátogatott a Nyugat-magyaror­szági Fűrészekhez, ahol megte­kintette a fűrész- és forgácsoló­üzemet, valamint a mozaikparket­­ta gyártását, s elbeszélgetett a dolgozókkal.­­ Losonczi Pál ezután megtekin­­­­tette a megyeszékhely neveze­tességeit, új létesítmé­nyeit, majd­­ a megye vezetőinek­ társaságában­­ felkereste a bozsoki határőrlakta­­­­nyát. Az Elnöki Tanács elnöke el­beszélgetett a katonákkal, s meg­­tem­tette a laktanya helyiségeit. Losonczi Pál ezután az öt köz­ség határát egyesítő több mint­­hétezer holdas Kőszeghelyaljai Tsz-be is ellátogatott, ahol meg­tekintette a gazdaság állatállomá­nyát, korszerű gépjavító műhelyét s meghallgatta a beszámolót a szövetkezet fejlődéséről, a tsz ta­gok életéről. Magyar parlamenti küldö­ttség érkezett Párizsba - Párizs, október 22. (Tudósítónk telefonjelentése.) A francia nemzetgyűlés meghí­vására szerdán dr. Bencsik Ist­ván professzor, Hajdú-Bihar me­gyei képviselő, a mezőgazdasági állandó bizottság elnöke vezetésé­vel hattagú magyar parlamenti küldöttség érkezett Párizsba. A delegációt a bourget-i repü­lőtéren Francois Ledouarec és R­oland Boscary-Monsservin, a francia nemzetgyűlés alelnökei, Edmond Bricout, a nemzetgyűlés háznagya és francia—magyar ba­ráti csoportjának elnöke, vala­mint Louis Odru kommunista képviselő fogadták. Jelen volt Mód Péter, hazánk párizsi nagy­követe is. Küldöttségünk délután látoga­tást tett Jean de Lipkowski kül­ügyi államtitkárnál, majd Ed­mond Bricout, a francia nemzet­­gyűlés háznagya és francia—ma­gyar baráti csoport elnöke adott fogadást tiszteletükre. Este a de­legáció a Ch­amps Elysée színház hangversenyén vett részt. Csütörtökön Achille Peretti, a nemzetgyűlés elnöke fogadja­ a magyar parlamenti küldöttséget, majd a külügyi bizottság elnöké­nek és tagjainak részvételével megkezdődnek a tanácskozások. Nyolcnapos franciaországi láto­gatása során a delegáció többek között kulturális intézményeket, tudományos központokat is meg­tekint, és vidéki utakat is tesz. Fábián Ferenc Befejeződött nemzetközi városközlekedési konferencia A Technika Házában szerdán Sarlós Istvánnak, a fővárosi ta­nács vb-elnökének zárszavával befejezte háromnapos munkáját a nemzetközi városközlekedési kon­ferencia, amelyen több száz hazai és 22 országból mintegy 150 kül­földi szakember tárgyalt a városi közlekedéspoltika korszerű elvei­ről és a közlekedési üzemek fej­lesztéséről. A konferencián elhangzott ja­vaslatokat a Közlekedéstudomá­nyi Egyesület összegezi és a köz­lekedési ágazat vezetői elé ter­jeszti. SZABADSÁG? A SZÜLŐK SZERINT Évát egy ellenszenves, szakállas fickó so­dorta romlásba. Egy pökhendi, a világra, emberekre acsarkodó, mosdattam hippi, aki fölényével, akaratával letörte a lány ellen­kezését. Akadnak viszont olyan kívülállók, akik szerint Éva nem is nagyon ellenkezett. Elkényez­tetett, agyon­becézett lány volt, akinek minden gondolatát lesték a szülők, aki már általános isko­lás korában is úgy élt, ahogyan kedve tartotta. Az apa osztályvezető egy nagy­­vállalatnál. Az anya is jó beosz­tásiban dolgozik egy kisipari szö­vetkezetben. S ez a két ember nem ismert más kötelességeit, mint hogy egyengesse Éva útját. Semmit nem találtak elég jónak neki. Amikor az asszony kisütöt­te, hogy Éva Párizsban is tanul­hatna — az ott lakó nagybácsi szívesen fogadná —, a házaspár valósággal megszállottja lett az elegáns ötletnek. Éva Párizsiba került és szülei minden fillért összekuporgattak, hogy a nyaran­ta hazalátogató Évát és a nagy­bácsit jól kiszolgálják. Tavaly nyáron meg is érkeztek egy fe­kete Citroennel. Éva csinos volt és kitűnően beszélt franciául. Az idén viszont már hiába várták a szülők a nyári vakációra. A nagy­bácsi zűrzavaros leveléből csak annyit értettek meg, hogy lányuk­nak nyoma veszett, Párizsban hiába keresik. S ITT KAPCSOLÓDIK a tör­ténetbe a szakállas hippi. A vi­lágot megvető kamasz, aki Éva szülei szerint minden baj forrása lett. A lány állítólag egy Szajna­­parti kószálás során ismerkedett meg vele, s eleinte­ gyanakodva hallgatta zavaros filozófiáját. — Előttetek semmi sem szent? — kérdezte a fiútól borzongó kí­váncsisággal. — De igen. A magunk szabad­sága. Merünk igazat mondani, és úgy élni, ahogyan a kedvünk tartja. Évának megtetszett ez a hety­keség. Egész délután a fiúval sé­tált, majd leültek a Szajna part­ján és nézték a fodrozódó vizet. — Nem tartasz velem? — kér­dezte a fiú. — Hová? — húzódott el a lány újdonsült ismerősétől. — Bolond. Arra nem is kelle­­nél, amíg tele vagy mindenféle nyavalygással. S a szakállas elmondta, hogy világjárásra készülődik. Van né­hány ezer frankja, a nagybátyjá­tól örökölte. Azt akarja okosan elherdálni. — Szeretnék az emberiség ké­pébe röhögni — szavalta Évának. — Megmutatni nekik: látjátok, barmok, így kell élni. — A szüleid? — kérdezte Éva. — Pukkadjanak meg! Kövérre híztak a jólétben, megérik ők is a pénzüket. Évát ellenben szívesen magá­val vinné, mert jó anyagnak lát­szik. Olyannak, aki méltó rá, hogy ledobálja magáról ennek a rothadt világnak a gönceit, s az­­önnön akarata szerint élő em­ber legyen, így kezdődött. Éva beleszeretett a mosdatta, de egyébként éles eszű, határozott fiúba. Elhatároz­ta, hogy otthagy csapot-papot és együtt vágnak neki a világnak. Valami különös, egzotikus tájat kerestek, s végül úgy döntöt­tele, hogy Marokkó lesz útjuk első ál­lomása. TETSZETT AZ UTAZÁS és tetszett az idegen város is, Éva lassanként beleszokott a köny­­nyed, felelőtlen életmódba. Egyet­len zsákszerű ruhája volt, a de­rekán lánc, a lábán saru. A fiú farmernadrágba bújt, vastag autógumiból készült szandált és csíkos inget viselt. Eleinte a szál­lodák lépcsőjén, padokon alud­tak, de a rendőrök zaklatásait megunva, egy külvárosi piszkos kis hotelban béreltek szobát. On­nan jártak portyázásaidra. Ha kedvük kerekedett, elegáns étte­remben ebédeltek, megvetően vi­szonozva a portás gyanakvó pil­lantásait. A fiú szórta a pénzt és Éva aggódott is emiatt. — Az emberek mesterségesen tenyésztik ki a gondokat, hogy legyen min rágódniuk és bosszan­kodniuk — felelte a szakállas fi­lozófus könnyedélgel újabb üveg bort rendelt. Tagadhatatlan, hogy ők nem csináltak gondot mindennapjaik­ból. A mindennapok azonban idő­vel mégiscsak megszülték a gon­dokat. Hamarosan fogytán volt a pénz. Egyik este egy olcsó ven­déglőben telepedtek le, hogy el­szórják vagyonuk utolsó marad­ványait. Egy öregúr ült a szom­széd asztalnál, aki nagy érdeklő­déssel figyelte Évát. A fiú elfogta a pillantásait és átült az aszta­lához. Néhány percig elmélyülten beszélgetett az idős gavallérral, majd diadalmas ábrázattal visz­­szatelepedett Éva mellé. — Menj el az öregfiúval, tele van pénzzel! Éva azt hitte, hogy barátja tré­fál, de az nagyon is komolyan gondolta. — Hiszen szabad vagy. Csak magadnak tartozol felelősséggel.

Next