Népszabadság, 1970. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-21 / 44. szám
1970. február 21. szombat NÉPSZABADSÁG Kádár János látogatása a Duna Intercontinental Szállóban Kádár János több párt- és állami vezető — Nyers Rezső, Fehér Lajos, Németh Károly, valamint dr. Fekete Károly, az V. kerületi pártbizottság első titkára és Csehik Ferencné, a kerületi tanács elnöke — társaságában látogatást tett a Duna Intercontinental Szállóban. A vendégeket Szurdi István belkereskedelmi miniszter, Finta József és Kovácsi László tervezőmérnökök, valamint Réder György, a szálloda igazgatója fogadta. Péter János szófiai sajtóértekezlete az európai biztonsági konferenciáról, a tervezett Stophe Hrandt találkozóról Szófiai tudósítónk jelenti: Péter János külügyminiszter péntek délután Szófiában sajtóértekezletet tartott. Bevezetőben elmondta, hogy tárgyalásai minden vonatkozásban sikeresek voltak. — Nagyon elégedett vagyok a látogatással — mondotta Péter János — és biztos vagyok abban, hogy a Magyar Népköztársaság vezető testületei örömmel fogadják majd beszámolómat. Az európai biztonsági értekezlet témakörébe tartozó kérdésekre válaszolva a külügyminiszter hangsúlyozta: " A Varsói Szerződés tagállamai alkalmas időpontban határozták el a budapesti felhívás kibocsátását. A nemzetközi viszonyok sok tényezője hat ma abba az irányba, hogy összeülhessen az európai biztonsági konferencia. Kezdetben sokfelé volt idegenkedés és kétkedés a javaslattal szemben. A különböző kétoldalú tárgyalások során ez nagyban enyhült, az értekezleten való részvétel készsége egyre erősebb és általánosabb lett. Ma már kimondott ellenzője nincs is. Egy kérdésre válaszolva Péter János elmondta, hogy május végén a NATO miniszteri tanácsülést tart, a tervek szerint Rómában. Feltételezni lehet, hogy ott foglalkoznak majd az európai biztonsági értekezlet kérdéseivel is. Európa népeinek közös érdeke, hogy minél pozitívabban foglalkozzanak ezzel a problémával. , Ugyanakkor az európai semleges országok között is tárgyalások folynak az európai biztonsággal kapcsolatos feladataikról. Sok kétoldalú tárgyalás várható május előtt a szocialista és a kapitalista országok képviselői között is. Ezeket arra kell felhasználnunk, hogy minél teljesebb egyetértés alakuljon ki az értekezlet időpontjára és napirendjére vonatkozóan — hangsúlyozta a külügyminiszter. Az NDK sajtótudósítóinak kérdésére adott válaszában Péter János rámutatott: " A Magyar Népköztársaság kormánya teljesen támogatja az NDK kormányának az ország nemzetközi jogi elismerésére irányuló igényét. Ez erőteljes kifejezést nyert a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség nemrégiben lezajlott berlini látogatása idején is. Üdvözöljük azt is, hogy az NDK kormánya tárgyalások megindítását kezdeményezi az NSZK-val. A béke és a biztonság szempontjából jelentős lépésnek tartanánk Willi Stoph miniszterelnök és Brandt kancellár találkozását. Természetesen ez a találkozás csak akkor segítheti elő a biztonságot, ha nem illúziók között jön létre és nem okoz csalódást. Ez pedig akkor következik be, ha az NSZK képviselője azzal megy a tárgyalásokra, hogy kész elismerni a Német Demokratikus Köztársaságot. Boston: tömegtüntetés Washington: könnygáz és gumibot (Washingtoni tudósítónktól.) Az Egyesült Államokban csütörtökön és pénteken folytatódtak az ifjúsági tömegtüntetések a chicagói ítélet, a vietnami háború végét követelő mozgalom vezetőinek bebörtönzése ellen. Boston belvárosában hétezer fiatal vonult fel s tartott tiltakozó nagygyűlést a helyi közigazgatás székháza előtt. A fiatalok a háború végét, Dellinger és társai szabadon bocsátását és Hoffman bíró elmozdítását követelték. Washingtonban csütörtök este egyetemi hallgatók, a Watergate épületkomplexum előtt terveztek felvonulást. A Watergate néhány percnyire van a Fehér Háztól, s itt lakik a kormány több vezetője, köztük Mitchell igazságügyminiszter is. Mintegy 800 fiatallal szemben, körülbelül ugyanennyi gumibotos, gázálarcos rendőr sorakozott fel. A rendőrök már az épülettől távolabb szétoszlásra szólították fel a tüntetőket, akik nem engedelmeskedtek a felhívásnak. Azonnal működésbe léptek a rendőrbotok. Magam láttam egy 18 év körüli fiatal lányt, aki kezét arca elé emelve, próbált védekezni a fejére zúduló ütlegek ellen. A lány vérezve és sikoltva a földre esett. A késő délutáni órákban a környező utcákban sorozatos összeütközésekre került sor kisebb tüntető csoportok és a rendőrök között. A rendőrség könnygázgránátokat dobott a tüntetőkre, összesen 145 tüntetőt tartóztattak le csütörtökön a washingtoni Watergate környékén. Vajda Péter A furkósbotokkal támadó rendőrök a hajánál fogva vonszolják el az egyik tüntetőt a michigani egyetem diákszállásáról. Ezer michigani egyetemista tiltakozott a chicagói per és a vietnami háború ellen. k A nemzetközi politika és a pártélet soron levő feladatai mellett két nagy társadalmi kérdés, két szerteágazó kérdéskomplexum szerepelt a Központi Bizottság napirendjén: az ifjúság és a nők helyzete. Nem lehet az első kommentár és nem is lehet egyetlen cikk feladata értékelni azokat a széles körű vizsgálatokat, vitákat és elemzéseket, amelyeknek összesített eredménye a párt vezető szerve elé került, ismertetni az átfogó jelentéseket és a javaslatokat, amelyek alapján a Központi Bizottság határozatokat hozott. Csupán egy-két kérdést ragadunk ki, azokat, amelyek az első megközelítésre a leglényegesebbeknek látszanak. Ilyen volt az ifjúsággal kapcsolatban a társadalom felelősségének kérdése. Mire helyezte a plénum itt a hangsúlyt? Mindenekelőtt arra, hogy az ifjúság helyét és szerepét kijelölni, mai lehetőségeit realizálni és holnapi távlatait biztosítani — nem lehet reszortfeladata ilyen vagy olyan szervnek, hanem a szó teljes és korlátlan értelmében össztársadalmi ügy, ez alól sem egyén, sem kollektíva nem vonhatja ki magát, senki, aki felelősséget visel és érez az országért, a népért, a szocializmusért. Szükséges volt-e ezt így aláhúzni? Úgy hisszük, nagyon is. Tudjuk, hogy az ifjúság érdekében sok mindent még meg kell tenni, amit e pillanatban központi eszközökből nem tudunk megtenni, mert korlátozottak a lehetőségeink. Ám azt is tudja mindenki, hogy sojat, nagyon sokat lehet segíteni, a legégetőbb problémákon enyhíteni, ha a munkahelyeken, a szövetkezetekben, a különféle helyi szervekben, a tanácsoknál, a tömegszervezetekben stb. megvan a készség, a szándék, a kellő figyelem és ügyszeretet, ha az a tudat uralkodik, amely annak tekinti az ifjúságot, ami: az ország jövőjének. Nagy része van és kell is, hogy legyen az ifjúság dolgában az ifjúsági szövetségnek, az iskoláknak, az egyetemeknek, a tanoncoktatásnak, és mindazoknak az intézményeknek, amelyeknek sajátos feladata az ifjúságról való gondoskodás. De nyilvánvaló: ha meg akarunk birkózni a halmozódó teendőkkel, sokkal inkább az egész társadalom ügyévé kell tenni az ifjúsággal való foglalkozást, nevelését, segítését, erényeinek fejlesztését, hibáinak leküzdését. Mi áll ennek az útjában? Nem utolsósorban a felnövekvő nemzedék megítélésében tapasztalható egyoldalú szemléletek, mint például az olyan általánosító vélemény, miszerint az ifjúság követelődző, szerénytelen, agreszszív. Ha egyszer így tesszük fel a kérdést, hogy mi jellemzi az ifjúságot, azaz a zömét, a nagy többségét, akkor a pozitívumokat kell hangsúlyozni, a helytállást a tanulásban, a munkában, azt, hogy a fiatalok százezrei szorgalmasan készülnek a szocialista építésben rájuk váró feladatokra, illetve részt vesznek azok megoldásában, hogy az ifjúság természetesnek tekinti a társadalmi rendet, amelyben él. És ha kritikusan áll szemben egy sor jelenséggel, akkor ennek alapvető oka az, hogy jobb szocialista gyakorlatot szeretne. Nem mintha mindig és minden esetben tudná, hogy ez konkrétan mit követel, hogy ezt hogyan kell vagy hogyan lehet megvalósítani. De magától értetődik, hogy egy nemzedékben, amely ösztönösen is a szocializmus jobb megvalósítását követeli, sokkal nagyobbak a lehetőségek a szocialista eszme meggyökereztetésére, csak segíteni kell valódi törekvéseinek felismerésében, tudatosításában. Nem idealizálni akarjuk az ifjúságot. Ha úgy tesszük fel a kérdést, milyenek a mai fiatalok — egyebekként —, csak egy lehet a válasz: különbözőek. Van köztük álforradalmár türelmetlenkedő, feltűnést kereső és ultraradikális, aki a szocialista építés és a szocialista állam forradalmi jellegét tagadja és van köztük közömbös individualista; van, aki egyszerűen csak a kötelességét teljesíti és félig-meddig semlegesen, kívülállóként szemléli a közösség erőfeszítéseit és van, aki önfeladozó igyekezettel szolgálja a kisebb vagy nagyobb kollektíva ügyét. Más- más módon kell közeledni a különböző típusokhoz. De mindenképpen abból kell kiindulni, hogy az egész felnőtt társadalom ügye , az ifjúság ügye, a szülők nem háríthatják át a maguk részét az iskolára, sem fordítva, a vállalatoknál, az üzemekben biztosítani a fiatalok részvételét, beleszólási jogát, előmenetelét, ugyanúgy visszahat az iskolában tanuló ifjúságra, ahogy a képzés színvonala, gyakorlatiassága meghatározza azt, hogy a fiatalok megtalálják a maguk helyét a termelésben, a társadalmi életben. Minden szinten és minden területen gondoskodni kell arról, hogy az ifjúság érdekeit és érdeklődését, véleményét és tettvágyát jobban tekintetbe vegyék. Sőt, túl azokon a gyakorlati intézkedéseken, amelyekről a Központi Bizottság tárgyalt és amelyeket meg kell valósítani, azon múlik, hogy a felnőtt társadalomban mélyebben tudatosodjon, aktívabb hatóerővé váljon az ifjúságért való felelősség. Különnösképpen vonatkozik ez a kom-munistákra, akiknek abból kell kiindulniuk, hogy a most felserdülők lesznek azok, akik majd be- és fejezik az elődök művét, akik a szocializmus teljes felépítését elvégzik és előkészítik az átmenetitét a kommunizmusba, arra a társadalmi formációra, amely a párt minden harcának célja. Ennek a távlatnak a tudatában kell foglal-lkozni az ifjúsággal, ezzel az igénnyel kell nevelni a fiatalokat. És ez az igény magas igény! Olyan ifjúságot kell nevelni, amelynek a marxizmus, a leninizmus nem száraz lecke, kötelező penzum, hanem eszköz és módszer a valóság átalakításában, amelyet bátrait és önállóan alkalmazni tud. Nem örökké tartó állapot az a heterogén erkölcs és világnézet, amellyel a felnőttek között ma még sűrűn találkozni és amelyben a múltból visszamaradt elemek ellentmondásosan keverednek a jelen és a jövő haladó, forradalmi felismerésével. A mai ifjúságot úgy kell kezelni, felvilágosítani, bírálni, szerepkörére felkészíteni, hogy világos legyen előttünk és előtte, neki már túl kell lépnie ezen az ellentmondásos állapoton. S ez elsősorban azon múlik, hogy világnézetét hogyan tudjuk alakítani. Ezt a feladatot megoldani — erre is nagyon nagy nyomatékkal figyelmeztetett a Központi Bizottság — nem lehet egyedül és kizárólag felvilágosítással, tanácsokkal, mégoly okos szavakkal. Elengedhetetlen feltétele a szocialista nevelésnek, hogy a korábbinál lényegesen nagyobb mértékben, bátrabban, határozottabban bevonjuk az ifjúságot az érdemi mimikában megosszuk vele gondjainkat, az arra érdemeseket a vezetésben is foglalkoztassuk, hogy a fiatalok elé tárjuk a problémáikat és ezzel is részesévé tegyük őket a felelősségnek. A szocialista demokratizmus is ezt kívánja meg, de nem kevésbé az a felismerés, hogy csak a munkában, a konkrét tevékenységben mutatkozhat meg. lábon mi rejlik, pl. az, hogy ki az álradikális szájtépő és ki valóban forradalmár. A felnőtt társadalomtól még sok egyebet is kíván az ifjúság nevelése, de mindenekelőtt azt kell hangsúlyozni, hogy vonják be jobban az ifjúságot a társadalmilag fontos munkába, bízzanak rá többet, segítsék jobban abban, hogy kifejtse az alkotóképességeit A másik nagy kérdés, amelyet a Központi Bizottság tárgyalt, a nők helyzete volt, más szóval azok a feltételek, amelyek között a társadalom nagyobbik fele él. A két téma persze össze is függ egymással, meg külön is válik. Hadd szóljunk csak egy vonatkozásáról, arról, hogy a nők helyzetének további javítása is összefügg a társadalmi tudattal, a szemlélettel. Akárcsak az ifjúság esetében, itt is nagyon sok kíván sságot kellene kielégíteni, amelyet anyagi lehetőségeink határolnak be. A keresőképes nők 65 százaléka dolgozik ma már az iparban, a mezőgazdaságban vagy másutt, a városokban ez az arányszám felmegy 80—85 százalékra; ugyanakkor a háztartással és a gyerekneveléssel járó teendők zömét a nők látják el. Sokat tettünk és teszünk, hogy a nőkre nehezedő kettős terheken könnyítsünk, hogy a sokat emlegetett második műszakban kevesebb és könnyebb legyen a dolguk. Ám ebben a tekintetben is úgy vagyunk, mint minden egyébbel: az igények nagyobbak, mint amire a központi eszközökből futja De vajon ezzel eljutottunk az ultima ratióhoz, a végső érvhez? Korántsem, számtalan ki nem használt lehetőséget említett fel a Központi Bizottság elé terjesztett jelentés, amelyeknek valóra váltása nem az objektív, nem a tárgyi feltételek hiányán múlik, hanem a szemléleten, a figyelmen, a törődés szándékán és következetességén. Semmiféle objektív, akaratunktól független oka nincs annak, hogy több munkahelyen megsértik az egyenlő munkáért egyenlő bért szocialista elvét — a nők rovására. Mint ahogy semmiféle objektív oka nincs annak, hogy a nők messze a számarányuk alatt kapnak csak helyet a különféle szinteken a vezetésben; vagy hogy a társadalmi szervekben a képviseletük csak kis hányada annak, ami számuknak és a társadalmi életben betöltött szerepüknek, a munkában rájuk eső résznek megfelelne. Nem vagyunk szószólói sem az ifjúság avantgardizmusának, sem valamiféle feminista törekvéseknek; az irányítás és a döntés tapasztaltságot, tudást kíván és erre a legmegfelelőbbeket kell kiválasztani; senki se gondol arra, hogy pontos számarányokat kell kialakítani akár a nemek, akár az életkor szerinti megoszlásról van szó. De azt igenis megkövetelhetjük, hogy az arányok tükrözzék a képességet, a rátermettséget és ilyen tekintetben egyenlően kezeljük a különböző társadalmi csoportokat, köztük a nőket, akiknek helytállása a munkában, a szocialista építésben éppúgy, mint a család körében döntő, nagy erő, amely nélkül sohasem érhettük volna el azt, amit elértünk és nem is haladhatnánk előre. Éppen ezért kell harcot hirdetni azzal a szemléletbeli korlátoltsággal szemben, amely a nőket másodrendű állampolgároknak tekinti, amely lebecsüli részvételük jelentőségét a közéletben, vagy hátrányos helyzetbe hozza a terhes nőket, a kisgyermekes anyákat stb. A jelentés sokoldalúan feltárta mindazokat a hibákat, amelyekkel itt találkozni, a határozat pedig kijelölte a teendőket, elsősorban a közvetlenül megvalósíthatókat, amelyek végrehajtásával már ma javíthatnánk a nők helyzetén. Mint az elmondottakból is kitűnik, olyan belső kérdéseket tárgyalt meg a Központi Bizottság, amelyek a társadalom egészét érintik, teljesebb megoldásuk öszszefügg munkánk, politikánk egészével; ebben az értelemben még csak egy mondattal utaljunk a Központi Bizottságnak arra a döntésére, hogy ez év végén öszszehívja a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusát, a párt legfelsőbb fórumát. A felszabadulás óta eltelt történelmi időszak második negyedszázadát vezeti be ez a kongresszus, útmutatásai megjelölik majd azt az általános irányt, amelyben a most tárgyalt kérdések végső megoldása felé lépünk. Az erre való felkészülés hónapjait nem utolsó sorban azzal tehetjük eredményessé, ha a most hozott határozatok végrehajtását segítjük elő. A KÖZPONTI BIZOTTSÁG ÜLÉSE UTÁN Ami a szemléleten múlik