Népszabadság, 1970. március (28. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-08 / 57. szám
O NÉPSZABADSÁG ♦ VASÁRNAPI MELLÉKLET Külpolitikánk negyedszázada (Folytatás az előző oldalról.) kinyilvánítja készségét az imperialistaellenes akcióegység megteremtésére a Kínai Népköztársasággal, kezdeményezi a kétoldalú államközi kapcsolatok kölcsönös előnyös fejlesztését. Szocialista külpolitikánk harmadik nagy eredménye, hogy baráti kapcsolatokat alakított ki a világ fejlődő országainak többségével. A jelen korszak egyik fontos jellemzője, hogy Ázsia, Afrika, Latin-Amerika népei és államai az imperializmus tartalékából a szocialista világrendszer szövetségesévé válnak. A Magyar Népköztársaság szüntelenül támogatta és támogatja e népek felszabadító mozgalmát. Síkraszállunk a gyarmati rendszer teljes és végleges felszámolásáért. Segítjük az igazságos ügyért harcoló vietnami népet, az arab felszabadítási mozgalmat, Angola, Mocambique, Portugál-Guinea és Dél-Afrika népeit. Lehetőségeink mértéke szerint készek vagyunk támogatni ezen államokat az előttük álló feladatok megoldásában, politikai függetlenségük és szuverenitásuk megszilárdításában, gazdasági elmaradottságuk leküzdésében, független nemzetgazdaságuk létrehozásában és népeik életszínvonalának emelésében. Hazánk Ázsia, Afrika és Latin-Amerika 54 fejlődő államával létesített diplomáciai kapcsolatot. Kapcsolatainknak a békés egymás mellett élés szellemében történő fejlesztésében — az állami szuverenitás kölcsönös tiszteletben tartása, az egyenjogúság és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvei alapján — eredményeket értünk el a fejlett szapitalista államokkal is. Nem hazánkon múlt, hogy e kapcsolatok hosszú ideig roszszul alakultak. Az imperialista uralkodó körök a legkülönbözőbb eszközök alkalmazásával — pénzzel és csábítással, aknamunkával és felforgatással, bojkottal és embargóval, az ellenforradalom erőinek felkészítésével és támogatásával, vádaskodással és rágalmakkal — kísérleteztek a Magyar Népköztársaság belső társadalmi rendjének megdöntésével. Az elmúlt negyedszázad során azonban e kísérletek sorra-rendre kudarcot vallottak. Úgy tűnik, s ez eddigi szocialista politikánk egyik nagy eredménye, hogy a fejlett kapitalista országok kormányai kénytelenek tudomásul venni a történelem befejezett és megváltoztathatatlan tényét , a dolgozó nép örök és visszavonhatatlan hatalmát hazánkban. Szubjektív óhajaik ellenére erősödik bennük az a felismerés, hogy a magyar nép társadalmi rendszerének kérdése kívül esik illetékességük és lehetőségük határain. Külpolitikája békeszerető elveinek megfelelően, a Magyar Népköztársaság — összhangban a világbéke, az érintett országok népei és népünk érdekeivel — ezután is kész kapcsolatainak fejlesztésére valamennyi fejlett kapitalista országgal hazánk európai ország, ezért a Magyar Népköztársaság megkülönböztetett figyelmet szentel földrészünk békéjének. Európa, ahol több mint harminc országban mintegy hatszázmillió ember él, a szocializmus és a kapitalizmus közötti társadalmi, ideológiai és politikai harc, a két rendszer társadalmi versenyének egyik legfőbb területe. Bármilyen európai fegyveres konfliktus újabb világháború tűzfészkévé válna. A Varsói Szerződés tagállamai 1966-ban Bukarestben és 1969-ben Budapesten megtartott tanácskozása, valamint az 1967-ben megrendezett Karlovy Vary-i értekezlet megjelölte az európai biztonság megteremtésének konkrét programját. Kormányunk európai törekvései kettős irányúak. Egyrészt síkraszáll az európai realitások elismertetéséért, másrészt szorgalmazza az összeurópai biztonsági konferencia összehívását. Az európai realitások elfogadása az Odera -Neisse-határ, az NDK és az NSZK közötti államhatár elismerését, az NDK teljes jogú nemzetközi elismerését, Nyugat-Berlin különleges politikai egységként való tudomásulvételét, a müncheni diktátum kezdettől való érvénytelenségének kinyilvánítását jelenti. Az összeurópai biztonsági konferencia összehívása meghatározó szerepet játszhatna kontinensünk politikai atmoszférájának megjavításában. Az erőszakról való lemondást tartalmazó szerződéstervezetnek, az európai államok gazdasági együttműködése fejlesztése problémáinak, valamint más közös érdeklődésre számot tartó kérdéseknek a konferencián történő megvitatása fontos hozzájárulást jelenthetne Európa békéjének és boldogabb jövőjének biztosításához. A Magyar Népköztársaság nemzetközi tevékenységének eredményeként hazánk egyenjogú, megbecsült tagja a nemzetek közösségének. A Magyar Népköztársaság 85 állammal áll diplomáciai kapcsolatban. Hazánk két évig az ENSZ Biztonsági Tanácsában szolgálta a világbéke ügyét, jelenleg pedig a 25 hatalmi leszerelési bizottság tagjaként fáradozik az általános és teljes leszerelés problémáinak az emberiség javára történő előmozdításán. Történelmi eredményeink elérésében meghatározó jelentősége van népünk szocialista építőmunkájának és elvi politikánknak. Még a velünk nem rokonszenvező politikai körök is értékelik hazánk gazdasági fejlődését és következetes politikáját. Kénytelenek elismerni, hogy az elmúlt 25 év alatt egy évszázad gazdasági elmaradottságát küzdöttük le. Bel- és külpolitikánk egyenesvonalúsága, következetessége ugyancsak hazánk megbecsülését erősíti barát és ellenség szemében egyaránt. Amikor az országon belül bajok voltak, hibákat követtünk el, csökkent hazánk nemzetközi presztízse, a nemzetközi osztályharcban való részvételünk hatékonysága , fordítva, amikor pártunk alkotóan alkalmazta a tudományos szocializmus általános igazságait hazánk konkrét viszonyaira, amikor eszmeileg, politikailag és szervezetileg egységesen lépett fel, összeforrott a tömegekkel, nemzeti ügygyé tette a szocializmus építését, akkor növekedett nemzetközi tekintélyünk, külpolitikánk hatékonysága. Az elmúlt évtizedekben barátaink megelégedéssel fogadták, ellenségeink pedig kénytelen-kelletlen tudomásul vették, hogy külpolitikánk elkötelezett, osztálypolitika. Annak iránya: a szocializmus ügyének szolgálata, a béke védelme. Ez a politika állandó, elvi alapokon nyugszik, nem függ konjunkturális elemektől, nem hatnak rá csábító szirénhangok. Nemzetközi tevékenységében pártunk és kormányunk nem tér ki a történelmi fejlődés által napirendre tűzött kérdések higgadt, egyenes megválaszolása, a nagy konfliktusok idején a megfontolt, nyílt állásfoglalások elől. Szocialista hazánk második negyedszázadának küszöbén elégedetten nézhetünk a megtett útra, az előttünk álló feladatokra. Az elkövetkező évtizedek osztály-összeütközéseink alapvető tartalma a szocializmus pozícióinak térhódítása lesz. Eddigi internacionalista magatartásunk szellemében, népköztársaságunk bel- és külpolitikája a jövőben is népünk érdekeit, a szocialista közösség javát, a világ forradalmi megváltoztatását fogja szolgálni. H CZINKE FERENC RAJZAI „Keresi 13 éves fiát, Miklóst!" AKIT KERESTEK Bezártuk a főrendezői szoba ajtaját. Ha hozzák majd a kávékat, hármat kopogtatnak, csak akkor nyitjuk ki. Különben nem lehetne nyugodtan beszélgetni. Márpedig jó lenne egy órát szánni a huszonöt esztendőre. Az apropó ? A Szabadság 1945. január 27-i száma. Nagy, több száz érdeklődést tartalmazó rovat: „Ki tud róla?” Egy közlemény a sok közül: — „Szinetár Ernő dr. keresi 13 éves fiát, Miklóst. Sürgős értesítést kér. Címe: Szent István Kórház, idegosztály, G-pavilon.” — Ez te vagy ? — Ki más volna? Amint ez közismert, megkerültem. És azóta is vagyok. Eredetileg arról lett volna szó, hogy arról beszélünk: Szinetár Miklós érdemes művész, kétszeres Jászai Mari-díjas, a Magyar Televízió főrendezője hogyan menekült meg ezelőtt huszonöt esztendeje kisgyermekként a fasizmus poklából. A hang azonban már kezdetben sem ünnepélyes, s a régi, elfeledett, de most, a jubileum előtti lapozgatások során felfedezett, elsárgult újságközlemény sem okoz meghatódást. — Hogy miként menekültem meg? Hosszadalmas lenne elmondani, de talán nem is fontos. Voltam valahol, eljött értem tábori csendőrnek öltözve egy tisztességes ember, elvitt, mintha letartóztatott volna, megpróbált biztonságba helyezni. Én meg nem éreztem jól magam, megszöktem. Átjutottam a fronton, Pestújhely környékén ért el a felszabadulás. Aztán beteg lettem, tüdőcsúcshuruttal kórházba kerültem. Amikor apám keresett, már benn voltam a VIII. kerületben. Az apám megmenekülése, az izgalmasabb. Azt ő jobban tudja elmondani, ha. Az igazgató főorvos ismert névről, hiszen én is odavalósi voltam, ő írt, hogy a fiam már túl van az életveszélyen. GYALOG Ma már tehát lehetetlen kideríteni pontosan, mi is történt Szinetár Miklóssal 1944 végén, 1945 elején. — Arra emlékszem — mondja —, hogy amikor olvastam a hirdetést a Bérkocsis utcában, ahol akkor voltam, kimentem a Szent István Kórházba. Ott megtaláltam az apámat. Természetesen kigyalogolt, hiszen szó sem volt semmiféle közlekedési eszközről. Az élet akkor indult. És elindult útjára egy kisfiú. Rongyos volt és éhes, éppolyan, mint százezer társa. Most viszont egy harmincnyolc éves férfi ül egy főrendezői szobában. Ez már rendhagyó dolog. Végül is a Magyar Televíziónak csak egy főrendezője van. S egyébként is ritka, ha valaki ilyen fiatalon ilyen magas beosztásba kerül és ennyi elismerés éri. — Ha már 1945 januárjában kezdtük, folytassuk is ott. Háborús termék vagyok, pontosabban a felszabadulás indított el egy úton, amelyen járok. Mit tudta én 1945-ben a világról? Azt, hogy valami borzalmas volt, amikor folyton remegnem kellett, és valami mást akartam csinálni. Így kerültem a kommunisták közé, akik gyűlölték azokat, akiket én is gyűlöltem. És akkor párttagnak tartottam magam, pedig persze nem voltam az. A Madách iskolában én voltam az a bizonyos bolsevik diák, a tanárok réme, aki folyton harcolt, mindent összeolvasott, de ami a tananyagot illeti... Ma Szinetár se adná azt a tanácsot a fiának, hogy úgy viselkedjék, mint akkor ő. Mindenesetre széles körben ismerték a VII. kerületben, diákszövetségi körökben. Néhány éve egy várnai üdülőben tisztáztuk, hogy a mi kettőnk ismeretsége is onnan van ... Persze az ilyesmi ma már csak legfeljebb egy-egy szervuszra elég. Az utak különbözőek lettek. Szinetáré még a rendhagyó időkhöz képest is rendhagyó. Kicsit talán szatírának is hangzik, pedig nem az. Rendkívüli idők, rendkívüli pályafutás. AKI KERESTE Dr. Szinetár Ernő, nemzetközileg is ismert ideggyógyász, ma a József Attila Kórház igazgató főorvosa. Furcsa lehet számára, hogy gyógyintézete annak a nevét viseli, akinek egykor az asztaltársaságához tartozott, sakkpartnere, barátja volt. Megmenekülése történetét valahol a harmincas évek elején kezdi. "Sőt, régebben, 1919 körül, amikor nyíregyházi kisdiákként — ez volt a Szamuely testvérek városa — valamit megérzott a forradalmi eszmékből. A húszas évek végén, a harmincas évek elején tagja lett aztán annak az orvostársaságnak, amelyből Weis Emil, Schönstein Sándor, Jahn Ferenc neve már fogalom, s Szinetár doktoron kívül csak Gartner Pál doktor él közülük. Volt szemináriumi előadó és sztájkszervező, és ma már nem is tudja, hogy harmincnégyben vagy harmincötben volt-e fogoly Sombor-Schweinitzer politikai rendőrségén. A divatos belvárosi idegorvos, mint egy kommunista ügy letartóztatottja a politikai osztály számára amolyan csodabogárnak számított. Négy nap múlva, néhány pofon és hathatós fenyegetések után kiengedték. Az évek teltek, jöttek a munkaszolgálatos behívók. 1943-ban vitték volna Szinetár doktort Ukrajnába. Ekkor szökött meg, s egy páciense magától Keresztes-Fischer belügyminisztertől szerzett mentesítő iratot. Ez persze később, a nyilasok alatt már semmit sem ért. De akkor az István Kórházban, az idegosztályon működött az a kommunistákból alakult sejt, amely hamis iratokat gyártott, elbújtatta, akit lehetett, holott tagjai is bujkálókból álltak. Többek között egy bizonyos Dömösi nevű pavilonszolga, akit eredetileg Kovácsnak hívtak, s 1919 óta használt álnevet. A nyilas éra utolsó napjait aztán Szinetár doktor egy üregbe befalazva töltötte Kovács Nándorral, Dömösi fiával, aki a magyar Gestapótól lógott meg, mint KIMSZ-est fogták el. A világ kicsi. Kovács Nándort jól ismerem. Ma filmrendező. Az ő apja szerezte azt a katonaszökevényt, aki tábori csendőrnek öltözött, s elment az akkor 13 éves Szinetár Miklósért. Sikerült biztonságba helyeznie, s amikor a gyerek megszökött tőle, utánament és megtalálta. — A közlemény után ő jelentkezett, hogy tudja, hol van Miklós. Én azt hiszem, a fiam rosszul emlékszik. Nem Pestújhelyen feküdt tüdőcsúcshurutban, hanem Nyíregyházán tífuszban. Miután előkerült, a Nemzeti Segély Nagyhalásziba küldte, hogy a csont és bőr gyerek egy kicsit meghízzon. Ott betegedett meg, bevitték a városba a kórház „BALRÓL FÚJ A SZÉL“ Egy hatodikos diák ír egy háromfelvonásos drámát. A címe: Balról fúj a szél. Elmegy vele a Nemzetibe, Major Tamáshoz. Adják elő a darabot. Major elolvassa, elbeszélget a szerzővel és azt a tanácsot adja neki, hogy ne vacakoljon a gimnáziummal, új rendezőkre van szükség, nincs idő most a középiskolára. A szerző átjut a főiskola három felvételijén, négyszázötven közül tizedmagával. A főiskolán tanulni kezd, közben többször majdnem kicsapják. A Madáchban ő maga volt a forradalom, a főiskolán többször éri a kispolgárság vádja. Horvai és Marton Endre tanítja, harmadéves korában pedig Oláh Gusztáv elviszi magával az Operaházba. 1953-ban elvégezte a főiskolát, vörös diplomát kapott. És mindjárt — huszonegy éves korában — rendezői állást az Operettszínházban. Ő rendezte a színház nagy produkcióját, a Csárdáskirálynőt. Nádasdy Kálmánnak tetszett, hívta a főiskolára tanársegédnek. 1955- ben Apáthy Imrével elindítottak egy színészosztályt. Apáthy megbetegedett, Szinetár egyedül maradt. Huszonhárom éves korában önálló osztályvezető tanár volt a főiskolán, ahol tizenöt éve megszakítás nélkül tanít. Tanítványai közül nyolcan Jászai Mari-díjasok. Közben rendezett Szegeden, a Szovjetunióban, Olaszországban, Nyugat- Németországban, 1962 óta főrendező a Magyar Televíziónál. Csinált néhány emlékezetes, nagy produkciót. Kapott számos elismerést. Hivatalosat és nem hivatalosat. Egy ma már történelmi dokumentumszámba menő dedikációt Kodálytól: „Szinetár Miklósnak Háry, Székelyfonó újraalkotásáért, köszönettel Kodály Zoltán.” A háború viharában elkallódott, a felszabadulás napjaiban megkerült kisfiúból alkotó férfi lett. Ő ma is fiatalnak érzi magát, amolyan örök ifinek, diákszövetségesnek. Rendkívül nyugtalan ember, de türelmes is. — Ha az embernek valami nem tetszik, a mi nemzedékünknek valahogy mindig 1945, az akkori idők, majd a kezdeti évek jutnak eszébe. Arra a lendületre ma is szükség van. A beszélgetést 1945 januárjánál kezdtük és eljutottunk a máig. Ma már nincs olyan rovat az újságban: „Ki tud róla?” De vajon minden fontosat tudunk már egymásról? PINTÉR ISTVÁN