Népszabadság, 1970. április (28. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-19 / 91. szám

ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KOVÁCS ISTVÁN A közel-keleti események középpont­jában e héten Lisco diplomáciai tevékenysége állt. Az amerikai államtitkár útitervé­ben több arab ország és Izrael meglá­togatása szerepel. Ez ideig Kairóban és Tel Avivban fejezte be tárgyalásait, s az amerikai politika ellen irányuló tünte­tések miatt lemondta Jordánia főváro­sába, Ammanba tervezett látogatását. Lisco küldetését „tájékozódó jellegű­nek” nevezték Washingtonban. Szeretné megismerni és befolyásolni az arab or­szágok vezetőinek álláspontját az ame­rikai fés egyben az izraeli érdekek irá­nyába. Kétségtelen ugyanis, hogy az Egyesült Államok és Izrael jelenlegi ve­zetőinek érdekei egybeesnek: Washing­ton és Tel Aviv egyaránt halálos ellen­sége a haladó arab rendszereknek. Lisco kairói látogatása, egyiptomi hí­rek szerint, nem járt eredménnyel. A lapok rámutattak, hogy az amerikai ál­lamtitkár Kairóban azt próbálta elhi­tetni, hogy az Egyesült Államok támo­gatja a Biztonsági Tanács határozatát. A tények azonban az ellenkezőjét mu­tatják: Izrael azért képes megtagadni a Biztonsági Tanács határozatát, mert él­vezi az Egyesült Államok támogatását. Az arab munkások szövetsége nyílt le­vélben ki is fejezte, hogy „Sisco akkor érkezik az egyiptomi fővárosba, amikor Bakr el-Bakrban még nem száradt meg az amerikai gyártmányú Phantomok ál­tal megölt iskolás gyerekek vére.” Sisco Tel Avivban, az újságíróknak kiosztott írásos nyilatkozatában ugyan­csak azt állította, hogy az Egyesült Ál­lamok támogatja a Biztonsági Tanács határozatát. Ez azonban nem egyéb ci­nikus képmutatásnál. A tárgyalásokon az izraeli politikusok megismételték igényüket az újabb ame­rikai bombázókra, és kérték, hogy az Izrael által korábban, a következő öt évre igényelt 1 milliárd dollár gazdasági segítséget emeljék fel másfél milliárdra. A tárgyalások eredményéről Tel Aviv­ban sem tettek közzé tájékoztatást. Két­ségtelen azonban, hogy az Egyesült Ál­lamok továbbra is legfőbb támogatója marad Izraelnek. Igaz, az Egyesült Ál­lamokban már hallatszanak bizonyos bíráló hangok is, amelyek úgy vélik, a Tel Avivnak nyújtott segítség minden politikai haszon nélkül való, és az Egye­sült Államok népszerűtlensége a Közel- Keleten, szinte arányosan növekszik az Izraelnek nyújtott támogatással. Ezt támasztják alá a Jordánia főváro­sában lefolyt heves Amerika-ellenes tüntetések is, amelyek miatt Sisco egye­lőre lemondta tervezett ammani látoga­tását. Ami Ammanban történt, az a közel-keleti helyzet egyik új vonását tükrözi: az antiimperialista tömegak­ciók, mint új, hatásos tényezők jelent­keznek a közel-keleti országok politiká­jában. Csütörtökön Bécsben ünnepélyes ke­retek között megnyílt a szovjet—ame­rikai megbeszélések második ülésszaka a stratégiai fegyverek korlátozásáról. Emlékezetes, hogy között olyan fegyverrendszerről tár­gyalnak, amelyek még csak most van­nak kialakulóban. A Szovjetunió és az Egyesült Államok kölcsönös megegye­zéssel elejét vehetné, hogy a fegyver­kezési verseny ne terjedjen tovább olyan irányba és olyan területre, amely­­kiszámíthatatlan következményekkel járna. Ezért is korlátozódik a megbe­szélés a két világhatalomra, hiszen ez idő szerint csak a Szovjetunió és az Egyesült Államok képes a legkorsze­rűbb hadászati eszközök jelentős fej­lesztésére. Helsinkiben a kiindulás biztatónak ígérkezett. Azóta azonban az Egyesült Államok kormánya hideg zuhannyal hűtötte le a várakozást, mert még a SALT-tárgyalások második fordulójá­nak megkezdése előtt kibővítette a Sa­­feguard rakétaelhárító rakétarendszert és hozzálátott a MIRV-típusú több rob­banófejjel ellátott rakéták kifejlesztésé­hez. Az amerikai kormány, mint jelentik, Bécsbe érkező képviselőjét nem bízta meg új javaslat előterjesztésével. Gerard Smith, az amerikai küldöttség vezetője az ülésszakot megnyitó beszé­dében csak a tárgyalási szakasz jelen­tőségét emelte ki. Vlagyimir Szemjonov szovjet külügyminiszter-helyettes utalt Brezsnyev Harkovban tett kijelentésére, amely szerint a Szovjetunió üdvözölné az ésszerű megegyezést a stratégiai ver­seny megfékezéséről és minden tőle tel­hetőt megtesz, hogy ezek a tárgyalások hasznosak legyenek. Szemjonov hangoz­tatta, hogy a tárgyalások kedvező pers­pektívájának kibontakoztatásához mind­két fél jóakaratára és erőfeszítésére szükség van. De meglesz-e a szükséges jóakarat és az erőfeszítés mindkét fél részéről? A világ szeretné remélni. Bár baljós jel, mint arra a New York Times utal, hogy Nixon elnök visszautasította a szená­tusnak a nukleáris fegyverek telepítése befagyasztására vonatkozó javaslatát. A háború tüze ismét átfogja Franz Jónás osztrák elnök és Szemjo­nov szovjet külügyminiszter-helyettes a konferencia ünnepi megnyitóján. a szovjet-amerikai SALT-értekezlet (Strategic Arms Limitation Talks), vagyis a hadászati fegyverek korláto­zását szolgáló tárgyalások első szaka­sza november 17-én kezdődött Helsin­kiben. A 35 napos tanácskozásról akkor mindkét fél elégedetten távozott, bár az eszmecsere egyetlen konkrét ered­ménye az a döntés volt, hogy április 16-án Bécsben folytatják a megbeszélé­seket. Ezek az eszmecserék új mozza­natot képviselnek a leszerelési tárgya­lások történetében. Itt ugyanis egyebek egész Indokmát. A dél-vietnami súlyos csaták közelében már hosszú ideje dúló laoszi háború mellett, a harcok kiterjedtek Kambod­zsára is. A­ csaták eddig lényegében a jobboldali puccsista kormánycsapatok és az ország semlegességéhez ragaszkodó felkelők között zajlottak. Napok óta vi­szont a saigoni bábkormány csapatai is mélyen behatolnak Kambodzsa terüle­tére és segítik a puccsistákat. Úgy tűnik, az ellenállók lényegesen erősebbek annál, hogy a puccsisták akár a saigoni csapatok támogatásával meg­akadályozhatnák térnyerésüket. Lol Nol kormánya ezért a nacionalizmus felszí­tásával terrorhadjáratot indított Kam­bodzsa 600 ezer főnyi vietnami nemze­tiségű kisebbsége ellen. Ennek eredmé­nyeként vérengzések, tömeggyilkossá­gok sorozata kezdődött országszerte. Lon Nol kormánya most arra készül, hogy áttelepítéssel, kiszolgáltassa a Kambodzsában élő vietnamiakat a sai­goni rezsimnek. Nem kétséges, hogy az újabb szenvedés, megpróbáltatás és ter­ror kezdetét jelentheti e térség" mérhe­tetlenül sokat szenvedő népeinek. De ha lehet, még súlyosabb következ­ménnyel járhat Lon Nol kormányának az a döntése, hogy katonai segítséget kér Washingtontól. A Phnom Penh-i kormány fegyvereket, hadianyagokat — és ehhez természetesen amerikai inst­ruktorokat, kiképzőket, vagyis amerikai katonai személyzetet — kér. Lol Nol segélykérelmével az utolsó szépségflastrom is lehullott a puccsista kormányról. Emlékezetes, a puccsisták közvetlenül az államcsíny után azt állí­tották, hogy az ország semlegességét akarják biztosítani, amit szerintük No­­rodom Szihanuk veszélyeztetett. Ígérték a korábban kötött egyezmények betar­tását és a semlegességi politika folyta­tását. Azóta kiderült: valójában kevés laszt. Előbb „tanulmányozzák” a kérést. Nemigen tévednek azok, akik Nixon péntek estére tervezett Vietnamról szóló nyilatkozatának elhalasztását a kam­bodzsai kéréssel és nem az Apollo—13 visszatérésével magyarázzák. Lan Nol kérése ugyanis kellemetlen pillanatban, a kambodzsai tömeggyilkosságok felfe­désekor érkezett. Az amerikaiak dél­vietnami tömeggyilkosságai után Wa­shingtonban félnek, hogy ezek a fasiszta módszerek teljesen egybeforrnak az Egyesült Államok nevével. Emiatt emel­tek szót többen is a kambodzsai kérés ellen az amerikai szenátusban. Mans­­field szenátor figyelmeztette a kor­mányt, ne adjon fegyvert, és ahelyett, hogy támogatná, határolja el magát a kambodzsai rendszertől. Nixon döntéséből tehát új veszélyek fakadhatnak az indokínai háború kiter­jedésére. Ha Washington közvetlenül és nyíltan beavatkozik a katonai segélyen keresztül a kambodzsai háborúba is, , hosszú időre elveszhetnek a délkelet­ázsiai háború tüzének kioltásával kap­csolatos remények. ÚJRA A FÖLDÖN Néhány napon keresztül gyakrabban kapcsoltuk be a rádiót, jobban vártuk az újságokat, hogy megismerjük min­den részletét annak a drámai küzde­lemnek, amelyet az Apollo—13 űrhajó­sai vívtak életükért, a Földbe való visszatérésért. A csaknem végzetessé vált „űr­baleset” eddig feltételezett oka a parancsnoki kabinban levő oxi­géntartályok egy részének hétfő éjjel bekövetkezett robbanása volt. A robba­nás után megállapították, hogy a kelet­kezett károk és az oxigénhiány miatt lehetetlen végrehajtani a tervezett holdutazást. A közvélemény figyelme tulajdon­képpen ettől kezdve fordult igazán az űrhajósok felé. A fellövés előtt ugyanis a hivatalos közlések rutinfeladatnak nevezték az Apollo—13 útját, s így az amerikai átlagember is inkább e rutin­­feladat költségei miatt bosszankodott — mint arról az amerikai lapok beszá­moltak. Az Apollo–13 utasait fenyegető ve­szélyre szinte órák alatt példamutató összefogás bontakozott ki a világon. Az amerikai tudósok megkezdték kidolgoz­ni a három űrhajós megmentésének módjait. Koszigin, a szovjet kormány miniszterelnöke az amerikai elnökhöz intézett üzenetében "minden segítséget felajánlott a mentéshez, és utasította a szovjet hadsereg illetékes csoportjait, álljanak készen a segítségnyújtásra; más kormányok is felajánlották szolgá­lataikat, miközben az egész világ — a bőr színére, felekezetre, ideológiai fel­fogásra való tekintet nélkül — izgult a három emberért. Az egész emberiség — három emberért. A három űrhajós szerencsésen vissza­tért a Földre. A képen­ mosolyogva kö­szönik a segítséget és köszöntik az em­bereket, akik harcoltak és aggódtak ér­tük. Köszöntötték az emberi szolidaritás megnyilvánulását. Rómában a Nép téren 70 ezer mezőgazdasági dolgozó és családtagjaik tartottak tiltakozó gyűlést, amelyen követelték a kormánytól a mezőgazdaság fokozott támogatását.

Next