Népszabadság, 1970. június (28. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-03 / 128. szám
2 Új pályára tért át a Szojuz-9 A Szojuz—9 űrhajó kedd délután, magyar idő szerint 16 óra 33 perckor, befejezte a 14. fordulatot a Föld körül. Az űrhajósok teljesen elvégezték az űrrepülés első munkanapjának programját. Az 5. körben Andrijan Nyikolajev manővert hajtott végre a kézi tárolóberendezéssel, utána bekapcsolta a pályamódosító hajtóművet. A művelet eredményeként az űrhajó új pályára tért át, amelynek jellemzői a 14. fordulatban a következők voltak: legnagyobb eltávolodása a Föld felületétől 267 kilométer, legkisebb eltávolodása 213 kilométer, keringési idő 89,05 perc, a pálya síkjának az egyenlítő síkjával bezárt hajlásszöge 51,7 fok. Az űrrepülés első napjának programját teljesítve Nyikolajev ezredes megfigyelte és lefényképezte a Föld felületének különböző földrajzi és földtani formátumait. Szevasztyjanov űrhajós pedig elemezte a fülkeablakoknak a hajtóberendezés működése következtében előállott terhelését, továbbá meghatározta a fülkeablakok közelében feltűnő részecskék és különböző tárgyak méreteit. Ezenkívül megfigyeléseket végeztek a hajtóberendezés működése következtében észlelt fényeffektusokról. Nyikolajev megkezdte a kísérleteket, amelyek alkalmával azt vizsgálják, milyen tulajdonságokat mutat az ember a különböző dinamikus műveletek során, mint az irányító berendezés kezelője. A kitűzött időpontokban az űrhajósok étkeztek. Négyszer vesznek magukhoz táplálékot: reggeliznek, tízóraiznak, ebédelnek és vacsoráznak. Ebéd után az űrhajósok rövid pihenőt tartottak. Lefekvés előtt megmérték vérnyomásukat és az űrhajó naplójában feljegyezték a nap eredményeit. A Szojuz—9 moszkvai idő szerint 6 órától 16 óráig a szovjet rádiózás övezetén kívül tartózkodott. Moszkvai idő szerint 14 órakor megkezdődött az űrhajósok második munkanapja. Az egyik rádió-összeköttetéskor tolmácsolták az űrhajósoknak Neil Armstrong amerikai űrhajós üdvözletét. Nyikolajev és Szevasztyjanov megköszönte a jókívánságokat. A Szojuz—9 űrhajóval szilárd kétoldalú rádiókapcsolat áll fenn. Az űrhajóról a közlemények a 15.008, 18.06 és a 20.008 mHz frekvencián történnek. Az űrhajóról vett televíziós képek jó minőségűek. Az űrhajóról érkező információk feldolgozása folyamatban van. (TASZSZ) Moszkvai tudósítónk űrkommentárja A SZORGOS KUTATÓMUNKA JEGYÉBEN. Nem véletlenül hangsúlyozta Andrijan Nyikolajev a felbocsátás előtt: „A Szojuz–9 útja valódi munkaűrrepülés lesz.” Nyikolajev és mérnök partnere, Vitalij Szevasztyjanov az űrhajó útjának első huszonnégy órájában szorgosan dolgozott, sok fontos kísérletet végzett, ellenőrizte, mire képes ez a kitűnő űrhajótípus , de látványos, a televízióközönség előtt is bizonyító mutatványokra nem került sor. Kerek egy nappal az indulás után összesen egy rövid televíziós közvetítést láthattak a nézők az űrből, az is inkább afféle gyorshíradás volt: élünk, jól vagyunk, teljesítjük a megbízatást. Mindez természetesen nem tartja vissza, sőt inkább ösztönzi a megfigyelőket — és űrügyekben ki nem számítja ma már magát megfigyelőnek? —, hogy különböző tényekből és összefüggésekből megpróbáljanak következtetéseket levonni: mi várható a Szojuz–9 útjától? Tény, hogy a szovjet űrhajózás egyik legkipróbáltabb és valószínűleg leghiggadtabb alakját küldték fel újra a világűrbe nyolc év után. Nyikolajev emellett időtartam-rekorder is volt: néhány perc híján négy egész napot keringett a Voszhod–3 fedélzetén. Nevéhez fűződik az első szabad lebegés az űrhajóban: az őt megelőző Gagarintól és Tyitovtól eltérőleg kibújt a pilótaüléshez fűzött hevedereiből. Mindezek alapján arra lehet következtetni, hogy a sokfajta funkciót ellátó Szojuz űrhajóknak további tulajdonságait, manőverezési és navigációs képességét és még más lehetőségeit is kipróbálja a tapasztalt Nyikolajev. És ha tekintetbe vesszük azt a sokszor ismételt tényt, hogy a szovjet űrprogram jelenlegi fő célkitűzése a hosszabb ideig keringő, állandó űrállomás-űrlaboratórium komplexumok kiképzése, valamint gondolunk az űrrepüléseknek ugyancsak többször aláhúzott, népgazdasági vonatkozásaira, akkor elképzelhetjük, hogy milyen gazdag, megfeszített tempójú tudományos munka folyik a Szojuz—9-ben, nem utolsósorban a további, még szélesebb hatókörű kísérletek biztos megalapozása céljából. Ehhez a tudományos munkához kitűnő partnernek mutatkozik Vitalij Szevasztyjanov, ez a mérnök-tudós, aki különben Feoktyisztov, Jegorov, Jeliszejev (két úton is), Kubaszov és Volkov után a hatodik nem katona, nem hivatásos űrrepülő,, hanem tudósszakember tagja a láthatóan egyre bonyolultabb tudományos kutatómunka irányában orientálódó szovjet űrkísérletezésnek. ^ Nemes János Armstrong a szovjet csillagvárosban Neil Armstrong amerikai űrhajós hétfőn vendége volt a csillagvárosnak, ahol a szovjet űrhajósok élnek és felkészülnek az űrrepülésekre. Armstrong ismertette a holdraszállásra való felkészülését, majd kifejezte azt a meggyőződését, hogy eljön a nap, amikor a Holdat az amerikai és a szovjet űrhajósok és más népek képviselői közösen fogják tanulmányozni. Georgij Beregovoj szovjet űrrepülő átnyújtotta a vendégeknek a Szojuz űrhajók miniatűr modelljét, Valentyina Nyikolajeva-Tyereskova pedig a csillagváros emlékérmével ajándékozta meg a vendéget. Megindító pillanat volt, amikor Armstrong átnyújtotta Valentyina Gagarinának és Valentyina Komarovának a Jurij Gagarin és Vlagyimir Komarov arcképét ábrázoló érmeket, azok hű mását, amelyeket eljuttattak a Holdra. Armstrong kedden Moszkvában ellátogatott a Lenin-mauzóleumba, majd megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját és virág- csokrokat helyezett el a Kreml falánál, ahol Jurij Gagarin és Vlagyimir Komarov, valamint Szergej Koroljov akadémikus, a szovjet űrhajók néhai főkonstruktőre van eltemetve. Alekszej Koszigin, a szovjet minisztertanács elnöke kedden a Kremlben fogadta Neil Armstrongot és Jacob Beamet, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetét, akik az amerikai elnök részéről a szovjet népnek küldött ajándékként átnyújtották az Apollo—11 űrhajón Földre hozott holdkőzet mintapéldányait. Armstrong elmondta, milyen benyomásokat szerzett a Holdon. Koszigin miniszterelnök megköszönte az ajándékokat és megemlékezett az űrhajósok nagy bátorságáról és érdemeiről a világűr meghódításában. Hangsúlyozta, hogy a világűr meghódításának kizárólag békés célokat kell szolgálnia, a tudományos és műszaki haladás érdekeit és a nemzetközi együttműködés fejlődését kell szem előtt tartania. (TASZSZ) NÉPSZABADSÁG KÜLFÖLDI ESEMÉNYEK , néhány sorsan, Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára kedden fogadta Zenen Kliszkot, a LEMP Politikai Bizottságának tagját, központi bizottságának titkárát, aki a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban tett látogatásáról hazatérő lengyel parlamenti küldöttség élén érkezett Moszkvába. (TASZSZ) A mongol párt- és kormányküldöttség, amely Jumzsagij Cedenbal vezetésével utazik Bulgáriába, kedden Moszkvába érkezett. (TASZSZ) A román nagy nemzetgyűlés és államtanács küldöttsége Emil Bodnaras vezetésével hivatalos baráti látogatásra a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba és a Kínai Népköztársaságba utazott. (MTI) A szudáni forradalmi tanács elnöke, Numelli június közepén I Tito elnök meghívására Belgrádba látogat. (Tanjug) Mobutu, Kinshasa Kongó elnöke hazarendelte Nendaka bonni, illetve Bomboko washingtoni nagykövetet. (AP) A CDU hecckampánya (Bonni tudósítónktól.) . A Franz-Josef Strauss főszereplésével megtartott szombati bonni revansista gyűlésen már szép számmal lehetett látni olyan jelszavakat, hogy „Brandt és Scheel hazaáruló”, „Ezzel a kormánnyal szemben nemzeti ellenállást kell tanúsítani” stb. Az ilyen stílusú közönséges uszítás azonban — úgy látszik — nemcsak a revansista szervezetek gyűlésein lesz látható és hallható az elkövetkező időkben, hanem a CDU választási összejövetelein is Észak-Rajna- Vesztfáliában, Alsó-Szászországban és a Saar-vidéken. Berbert Wehner, a szociáldemokrata párt bonni parlamenti frakciójának elnöke tehát teljes joggal állapíthatta meg kedden, hogy a jobboldal agitációja immár övön aluli eszközökkel folyik és egyetlen célja, hogy elsősorban a kormány keleti politikájának ürügyén pánikot keltsen a lakosság azon rétegeiben, amelyek bedőlnek a nacionalizmus válogatottan hazug érveinek. Wehner higgadtságra hívta fel az embereket és arra figyelmeztetett, hogy a CDU—CSU politikája csakis az NSZK teljes nemzetközi elszigetelődéséhez vezethet. Hajdú János 1970. június 3. szerda Gromiko a francia elnökkel, a kormányfővel és a külügyminiszterrel tárgyalt (Párizsi tudósítónktól.) Gromiko szovjet külügyminiszter franciaországi látogatásának második napján megkezdte hivatalos tanácskozásait francia kollégájával, Maurice Schumann-nal. Tárgyalt Chaban-Delmas miniszterelnökkel is. Kedden délben Pompidou fogadta Gromikót. A francia köztársasági elnök az Elysée-palotában ebéden látta vendégül a szovjet külügyminisztert, majd zártkörű megbeszélést folytatott vele. Délután és este a tárgyalások a külügyminisztériumban folytatódtak. Annyi vált ismeretessé, hogy a keddi tanácskozásokon általános nemzetközi kérdések szerepeltek a napirenden, ezek között különösen a közel-keleti, valamint a délkelet-ázsiai helyzetnek szenteltek nagy figyelmet. Külön foglalkoztak az európai biztonság problémájával és az e tárgyban összehívandó összeurópai értekezlettel. A Pompidouval folytatott tanácskozás során szó volt a francia köztársasági elnök ez év őszi hivatalos látogatásáról a Szovjetunióba. A két országot közvetlenül érintő, főleg gazdasági természetű kérdéseket jobbára csak általánosságban érintették. A szerdai megbeszéléseken — amelyek középpontjában Gromiko és Giscard D’Estaing pénzügyminiszter tárgyalása áll — minden valószínűség szerint sor kerül ezekkonkretizálására. Az Elysée-palotából távozó Gromiko az újságírók kérdéseire válaszolva igen szívélyesnek és hasznosnak minősítette eddigi megbeszéléseit, azt azonban még korainak tartotta, hogy azok tartalmáról érdemben nyilatkozzék. Fábián Ferenc Pompidou ma Lonniba érkezik Pompidou francia köztársasági elnök ma kétnapos látogatásra Bonnba érkezik, hogy a két ország közötti szokásos évi legmagasabb szintű megbeszélések keretében találkozzék Brandt nyugatnémet kancellárral — jelentették be kedden a bonni külügyminisztériumban. Ez lesz idén a második Pompidous Brandt találkozó. Az első január 30-án és 31-én volt a francia fővárosban. X Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter különben kedden Bonnból Párizsba érkezett, ahol a Nyugat-európai Unió ülésén — mint soros elnök — előterjeszti a miniszteri tanács évi jelentését. Élénk diposráciai tevékenység az arab világban Kedden a hírügynökségi jelentések élénk diplomáciai tevékenységről számoltak be az arab világból. A jordániai miniszterelnök, Talhuni rövid látogatásra Kairóba érkezett, ahová magával vitte Husszein király üzenetét Nasszer elnöknek. Jordániában viszont az ott-tartózkodó Khadafi, a líbiai forradalmi tanács elnöke Huszszein király kíséretében megszemlélte a hadsereg több egységét és megismerkedett a tűzszünet vonalon kialakult helyzettel. Figyelmet érdemel, hogy kíséretükben volt Takriti iraki hadügyminiszter és Ammas iraki belügyminiszter is. A líbiai külügyminiszter, Buszavi ugyanakkor Kuwaitban átadta az emírnek Khadafi üzenetét, majd továbbutazott Adenba. Szíriában Asszad hadügyminiszter algériai vendégeket fogadott: a nemzeti felszabadítási front küldöttségét, élén Ahmed Kaiddal, a Front vezetőjével. A delegáció megismerkedett a Szíriai hadsereg kiképzésével. Zahedi iráni külügyminiszter, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Jordániában, felkereste Irbid városát és ott megtekintette az izraeli tüzérség által okozott károkat. Kedden izraeli ütegek Irbid tartomány egyik körzetét is lőtték. A nap folyamán izraeli és Szíriai fegyveres erők között csaknem egyórás tűzpárbaj folyt. Izraeli repülőgépek kedden a Szuezi-csatorna északi és középső szakaszán egyiptomi létesítményeket támadtak. Mint Kairóban az Al Ahram hírül adta, a Palesztinai nemzeti tanács magas szintű bizottságot alakított és tett felelőssé a libanoni-palesztinai ügyekért, tekintettel a helyzet új fejleményeire, a Dél-Libanon ellen elkövetett izraeli agresszióra. Az arab világot érintő diplomáciai hírekhez tartozik, hogy Washingtonban Rogers amerikai külügyminiszter kedden találkozott Dobrinyin szovjet nagykövettel, akivel a közel-keleti helyzetről folytatott megbeszéléseket. Heves szabadságharcos támadások Dél-Vietnamban és Kambodzsában A dél-vietnami felszabadító fegyveres erők kedden nagyszabású támadást intéztek a délvietnami kormánycsapatok egyik támaszpontja ellen az ország északi részében. A támaszpont, amelyet korábban még az amerikai tengerészgyalogosok számára építettek, a Da Krong folyó völgyére néző egyik hegycsúcson van, hat kilométerre a laoszi határtól és harminchárom kilométerre a demilitarizált övezettől. Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi, hogy az ország északi tartományaiban fekvő támaszpontok ellen a szabadságharcosok az utóbbi időben több támadást hajtottak végre, s a dél-vietnami kormánykatonaság zászlóaljai április közepe óta tettek eredménytelen erőfeszítéseket a partizánakciók visszaverésére. A dél-vietnami Felszabadulás hírügynökség jelentésben összegezi a májusban lezajlott dél-vietnami harcok mérlegét. Eszerint a népi felszabadító fegyveres erők az országban harmincnyolcezer amerikai és saigoni katonát tettek harcképtelenné, az ellenség ezer állását és támaszpontját támadták meg, négyszáz repülőgépet lőttek le, illetve rongáltak meg, hétszáz páncélozott járművet és nagy mennyiségű hadianyagot semmisítettek meg egy hónap alatt. A Nhan Dán a jelentést kommentálva rámutat, hogy a dél-vietnami népi felszabadító fegyveres erők helyes stratégiai irányvonalat követnek és ennek eredményeként megőrzik a kezdeményezőképességet és élvezik a meglepetésokozás minden előnyét. A dél-vietnami Da Krong völgyi támaszpont ellen indított támadással egy időben Kambodzsában a kambodzsai partizánok heves támadást indítottak a Chup ültetvény térségében. Gumniár Myrdal professzor, a Vietnammal foglalkozó svéd bizottság elnöke kedden közölte, hogy a Phnom Penh-i puccsista kormány elkobzott egy nagyobb gyógyszerküldeményt, amelyet több segélyszervezet küldött a dél-vietnami partizánoknak. A népi erőknek szánt küldeményt a puccsista kormány lefoglaltatta. Myrdal professzor felszólította a svéd kormányt, hogy az ügyben erélyesen tiltakozzék a Len Nolkormánynál. (Washingtoni tudósítónktól.) Az amerikai fővárosban kedden nyilvánosságra került a saigoni és a Phnom Penh-i rendszer, valamint Thaiföld között létrejött katonai együttműködési megegyezés néhány kulcsfontosságú pontja. Eszerint Leonard Unger, az Egyesült Államok bangkoki nagykövete megállapodott három thaiföldi miniszterelnökkel abban, hogy Thaiföld „önkénteseket” küld a Lon Nol-kormány segítségére. Ezeknek az „önkénteseknek” kambodzsai számláját az Egyesült Államok fizeti: a thaiföldi katonai egységeket a legkorszerűbb amerikai fegyverzettel és felszereléssel látják el. Washington hozzájárult ahhoz, hogy a thaiföldi csapatok megszállják a kambodzsai főváros egyes kerületeit. Thaiföld és a saigoni rezsim a következő hetekben amerikai eredetű folyami naszádokat és más hadifelszerelést bocsát a Lon Nolkormány rendelkezésére. Ez a politikai manőver elkerülhetővé teszi Washington számára, hogy saját maga nyújtson közvetlen segítséget a Phnom Penh-i klikknek, amihez szenátusi jóváhagyásra lenne szüksége. Ugyanakkor azonban a „közvetett segítség” rendkívül kedvezőtlenül befolyásolja az inflációval küzdő amerikai gazdaság helyzetét: egyedül a dél-vietnami csapatok kambodzsai megszállásának költségei meghaladják a 200 millió dollárt. Vajda Péter