Népszabadság, 1970. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-17 / 218. szám

Nyugdíjasok gondjairól, a kor- és kereseti határról, a méltányosságról HOZZÁSZÓLÁSOK Augusztus 25-én jelent meg a „Megfelelő munkát a nyugdíjasnak is” című írásunk. Megállapítása és mon­danivalója az olvasók egyetértésével találkozott. Többen hozzászóltak, tapasztalataikkal alátámasztották a cikk érveléseit, mások a nyugdíjasok foglalkoztatásával kap­csolatban figyelemreméltó és hasznosítható javaslato­kat tettek. Alább ezekből a levelekből közlünk szemel­vényeket. Kitűnő mérnök: folyosót eligazító Wolf László budapesti ol­vasónk egyetért a cikk mondanivalójával, szerinte is sok gond van a nyugdí­jasok foglalkoztatása kö­rül. „Az érvényben levő nyugdíjtörvény értelmében férfiaknál hatvan év a nyugdíjkorhatár — írja. — De ha nyugdíjazása után valaki dolgozni akar, s hogy milyen munkahelyre tud elhelyezkedni, az nagymér­tékben attól függ, hogy mi­lyen viszonya van vagy volt a feletteseivel. Az in­tézményeknél, a hivatalok­ban gyakran előfordul, hogy átszervezésnél vagy más al­kalmakkor olyan nagy ta­pasztalattal rendelkező mérnök-, közgazdász- vagy más egyetemi végzettséggel rendelkező szakember is nyugdíjasállományba ke­rül, aki még szívesen dol­gozna néhány évig. Mások iránt, ha szerencséjük van, az­ intézmény lojalitása ab­ban nyilvánul meg, hogy a legegyszerűbb, sokszor mondvacsinált munkakörök­ben alkalmazza őket. A köztudatban ugyanis kiala­kult egy helytelen szemlé­let, mely szerint a nyug­díjas mint munkaerő csak a legegyszerűbb munkára használható. Ezt a magam példáján is tudnám bizonyítani, de er­re vonatkozóan említhetek általam ismert jó néhány igen tanulságos esetet is. Néhány éve az egyik buda­pesti intézménynél átszer­vezést hajtottak végre. En­nek kapcsán több mérnök is kikerült a hivatalból, nyugdíjazták őket. Közülük kettő olyan, aki évtizede­ket töltött mérnöki munka­körben. Egy egész iparág műszaki és közgazdasági ügyeivel foglalkoztak. Mind­ketten egészségesek, szelle­mileg frissek és ma egy­mást hetenként váltva egy folyosón levő íróasztal mel­lett ülnek eligazítói beosz­tásban.” Adminisztrátori munkakörben „Az országban sok olyan munkahely van, ahol a nyugdíjasokat adminisztrá­torként foglalkoztatják — írja Klaniczay Jenő Mező­kövesdről. — Közülük sok az olyan, akit a szakmai felkészültsége nemcsak az adminisztrátori teendő, ha­nem előadói munkakör el­látására is alkalmassá teszi. A fizetése azonban neki sem több, mint annak, aki adminisztrátori munkakört lát el. Én negyvenéves közszol­gálattal rendelkezem. Egész­ségem olyan, hogy még tu­dok dolgozni Sérti az ön­érzetemet, hogy sokunktól elfogadják az adminisztrá­tori feladatnál többet érő munkát, de ötszáz forint­nál nem fizetnek többet. Az alkalmazó szervek tisztában vannak azzal, hogy el tud­juk végezni a bonyolultabb megbízatást is, ezért szíve­sen alkalmaznak ügyinté­zésben jártas nyugdíjasokat. Havi ötszáz forintért erre a munkakörre nem kapnának munkaerőt. Azt gondolom, mivel én naponta négy órát dolgozom, méltányos lenne egy közepes átlagú admi­nisztrátori fizetés legalább 50 százalékát folyósítani, ha már a plusz értékű munkát nem is számítom. Ezt azon­ban hiába említem felette­seimnek. Arra hivatkoznak, hogy ezt tiltja a rendelet. Ezt a rendeletet módosítani kellene.” Ahol munkaerőhiány van „A jelenleg érvényben le­vő rendelkezések szerint a nyugdíjasok nyugdíjuk kor­látozása nélkül évi 6000 fo­rintot kereshetnek — írja Varga István (Budapest). — Persze ennek a jogosságát lehet sokféleképpen magya­rázni, de azt hiszem, ez a korlátozó rendelkezés már nem időszerű. Vannak munkahelyek, ahol nincs korlátozás, az ott dolgozó nyugdíjasok az évi 6000 fo­rintnál többet is kereshet­nek. Ez sérti sok kisnyug­díjas igazságérzetét. Miért nem részesedhet más nyug­díjas is ebben a kedvez­ményben ? Idejét múlta a rendelke­zés azért is, mert sok te­rületen nagy a munkaerő­­hiány. Szerintem, ahol szükség van a munkáskézre, ott lehetővé kellene tenni, hogy nyugdíjasokat is tel­jes értékű munkaerőként foglalkoztassanak. Ezzel nemcsak a nyugdíjas jár jól, hanem a népgazdaság is. Illetékeseknek ezt már régebben felvetettem. Min­denféleképpen próbálták ja­vaslatom helytelenségét magyarázni, de egyetlen olyan érvet se tudtak fel­hozni, amely elfogadható lett volna. Nem is lehet azt megmagyarázni azoknak, akik bírják erővel, tudnak és szeretnének is dolgozni, keresni anélkül, hogy kor­látoznák a nyugdíjukat.” Nyugdíjazásra „beütemezve" Bacher Járásné Egerből arról ír, hogy sok helyütt erőnek erejével nyugdíjba küldik azokat az embereket is, akik egészségesek, bírják a munkát, s szeretnének még néhány évet a megszo­kott munkahelyükön dol­gozni. „Ismerek több olyan hatvan év körüli embert, aki panaszkodik, hogy már évek óta nem adnak neki olyan munkát, ami érdemle­ges lenne — írja. — Van egy ismerősöm, aki kiváló­dolgozó-kitüntetésben ré­szesült, s főnöke már 50 éves korában beütemezte, hogy két­ év múlva nyug­díjba küldi. Amikor eljött az idő és az illető megem­lítette, hogy szeretne még néhány évet dolgozni, a fő­nöke kijelentette: szó sem lehet erről, mert felborul az ütemterv, már megvan az utód, aki várja, hogy a helyébe kerüljön. Nem hinném, hogy az ilyen módszer humánus lenne. Azok az emberek, akik el­érik a nyugdíjkorhatárt, de még frissek, egészségesek és még szeretnének néhány évet dolgozni, összeroppan­nak, ha erőszakkal nyugdíj­ba küldik őket. Vannak közhivatalok ,például bíró­sági, ahol még 65—70 éves bírók is dolgoznak. A ta­pasztalat azt mutatja, hogy munkájukat nagyon jól el tudják látni. Miért nem le­het más munkakörben is ezt meghonosítani ? Nem feltétlenül fontos az embe­reket ötvenöt vagy hatvan­éves korukban nyugdíjba kényszeríteni.” Tétlenségre kárhoztatva ? „Néhány éve akaratom ellenére nyugállományba helyeztek — írja dr. Phi­­lipp Ilona budapesti tanár­nő. — Végül sok herce­hurca után hozzájárultak ahhoz, hogy egy évig fel­függesztett nyugdíjjal esti iskolában taníthattam. Meg­ígérték azt is, hogy félállás­ra szerződést kötnek velem, s évekig folyamatosan ta­níthatok. Hangsúlyozták, hogy erre nyugodtan szá­míthatok. Ez az ígéret azonban rö­vid életűnek bizonyult. Egy évig a Marcibányi téri zenei általános iskolában tanítot­tam. Működésemmel az is­kola vezetősége és a szülők is elégedettek voltak, nem is szólva tanítványaimról. A kerületi oktatási osztályon most mégsem akarnak ve­lem szóba állni, nem akar­ják a szerződésemet meg­hosszabbítani. Egészséges vagyok, a munkát még bí­rom. Miért akarnak engem tétlenségre ká­rhoztatni ?” Meghívjuk önt a Centrum Csepel Áruházba, ahol a Férfi Fehérneműgyár árusítással egybekötött kiállításán a legszebb poliészter-pamutingek közül válogathat. Szeptember 17-én, csütörtökön 16 órától a vállalat és az áruház vezetői vevőankéton szeretnék megismerni az ön kívánságait és észrevételeit. Férfi Fehérneműgyár Centrum Csepel Áruház Jugoszláv együttes sikere Több mint nyolc éve va­gyok az érsekcsanádi tanács vb-titkára. Nem emlék­szem, hogy az elmúlt nyolc év alatt valamely együttes olyan nagy sikert aratott volna községünkben, mint legutóbbi a Stara­ Moravice népi együttese. A jugoszláv vendégek megérkezése előtt egy héttel minden jegy el­kelt. Ez a jugoszláviai ma­ NÉHÁNY SORBAN Fehér András (Nagybá­­tony, Alkotmány u. 64.) ír­ja: községükben két gyógy­szertár van, de mindkettőt bezárták. Emiatt nehezen tudják beszerezni az orvos által felírt gyógyszereket. * „A kerületi ingatlankeze­lő vállalat lakásomban nemrég javításokat végzett — írja Kerekes Mihály (Budapest, XIX., Nagykő­rösi út 16.) — Ekkor laká­somat kifestettem. Nem sokkal, később az egész la­kóház tatarozásához is hoz­záfogtak. Rendbe tett laká­somat teljesen feldúlták, minden asztalosmunkát a lakásban végeztek, így a parketta teljesen tönkre­ment. Az ablakokat kitör­ték.”* Varga István (Budapest, XIX., Zólyom u. 19.) na­gyon sok társa nevében pa­naszkodik, hogy a Budapest —Lajosmizse közötti vonat­járat füttye Pestimrétől Kispestig hallatszik a nap minden szakában. Sorompó hiányában a vonat füttyel jelzi érkezését, így inti óva­tosságra a síneken áthaladó­kat. Nemcsak a baleset el­kerülése, hanem a kibírha­tatlan füttykoncert meg­szűnése miatt is szükség lenne ezen a vonalon a so­rompók megépítésére. * Csányi Lászlóné (Buda­pest, XXII. ker., Római út 28.) szóváteszi, hogy az üz­letekben nem lehet kapni villásdugót, villanykapcso­lót, kislámpakapcsolót. * Weszelovszky Margit (Endrefalva) helyteleníti, hogy a cipőipar kevés nagy­méretű női cipőt s szandált gyárt. Szükség lenne 40— 42-es méretre is, de ilyet nagyon ritkán lehet kapni. ★ A balatonmagyaródiak közül sokan aláírták azt a levelet, amelyben a közleke­désre panaszkodnak. A köz­ségből sokan járnak Nagy­kanizsára és Komárvárosba dolgozni. Minden műszakra van buszjárat, csupán az esti műszak utáni hazauta­zás okoz gondot. Ez a busz­járat más úton közlekedik, s emiatt az éjszakai mű­szakból hazajövet öt kilo­métert kell gyalogolniuk. LEVELESNÉ­L INTÉZKEDIK" Többen szóvá tették, hogy a 2-es villamos Szabad­ság-híd alatti megálló­ja rosszul világított. " — Elnézést, kedveském, de én mindennap erre utazom! (Mészáros András rajza.) HETI POSTÁN­KBÓL Rádiószerelők a Szamosközben Mi, a székesfehérvári rá­dióállomás Béke szocialista brigádjának tagjai elhatá­roztuk, hogy a felajánlott egynapi keresetünkön kí­vül munkával is segítjük az árvízkárok mielőbbi felszá­molását. Brigádunk első hatfős csoportja Kisaron kezdte meg a munkát. A helyi tanács vezetői, ami­kor megtudták, hogy hír­adástechnikai szakemberek vagyunk, nem romeltakarí­tásra oszottak be bennün­ket, hanem felkértek a megrongálódott rádió- és tv-készülékek javítására. Szívesen vállaltuk ezt a munkát is, bár erre nem voltunk felkészülve. Né­hány nap eltelte után azon­ban sikerült elegendő anya­got és szerszámot össze­szednünk, s akkor már ko­molyan hozzáláthattunk a tönkrement háztartási gé­pek, televíziók, rádiók javí­tásához. Alig kéthetes tény­kedésünk alatt 75 rádiót, 18 tv-t, 40 mosógépet, számta­lan villanyrezsót, vasalót és más elektromos háztartási készüléket javítottunk meg. Kezdeményezésünkhöz egymás után csatlakoztak az ország rádió-, televízió­és mikrohullámú állomásai­nak dolgozói. A megyei ta­náccsal kötött megállapo­dásunk alapján Csengersi­­mán, majd később Jánk­­majtisban létesítettünk elektromos szervizállomást. Terveink szerint szeptem­ber végéig dolgozunk az ár­víz által leginkább szenve­dett községek, Csengersima, Komlódtótfalu, Nagygéc, Csegöld, Jánkmajtis, Dar­­nó, Kisnamény és más te­lepülések lakosságának megsegítésén. Eddig mint­egy nyolcvan dolgozónk vett részt e munkában, s több mint 700 háztartási készüléket javítottak meg. Flubert István a székesfehérvári rádióállomás vezetője gyár ajkú kisközség nincs messze országunk déli ha­tárától. Együttesével meg­hódította községünk lakos­ságát. Több mint két és fél órás szívet-lelket gyönyör­ködtető bunyevác, szerb, horvát, bánát, macedón, al­bán népi hagyományokon nyugvó táncokat mutattak be. Legnagyobb sikert a magyar csárdással érték el, amelynek koreográfiáját egy magyarul egyáltalán nem tudó, szerb nemzetisé­gű fiatalember, Marko Mar­­janovics állította össze és tanította be. Művelődési házunk még a nevesebb színházak vendég­­szereplése alkalmával is csupán félig szokott meg­telni. Most olyan nagy volt az érdeklődés, hogy az elő­adást telt ház előtt, kétszer­­háromszor lehetett volna megismételni. Dr. Kolozsvári Elek az érsekcsanádi tanács vb­­titkára Utazgattatás A közelmúltban szigorú rendszabályok léptek életbe a vasúti teherkocsik kiraká­sának meggyorsítására, az állásidő csökkentésére. Azok a vállalatok, ame­lyek késlekednek a kocsik kirakásával, tetemes állás­pénzt fizetnek. A rendszabálynak meg is van az eredménye. Észreve­hetően meggyorsult a vas­úti kocsik kiürítése. De egyes vállalatok megpró­bálják kijátszani a rendel­kezést, valóságos mozgórak­tárnak használják a vasúti kocsikat. Hogy elkerüljék az álláspénz fizetését, a cí­mükre érkezett áruval meg­rakott kocsikat egyik állo­másról a másikra küldözge­tik. A Miskolc, gömöri ál­lomásra hat, deszkával megrakott vasúti kocsi ér­kezett a helyi Tüzép-telep címére. A vállalat nem gon­doskodott az áru kirakásá­ról, de hogy elkerülje az álláspénz fizetését, a hat kocsi deszkát újbóli fel­adással, elküldte a felső­­zsolcai állomásra. Onnan visszaküldték a Miskolc, gömöri pályaudvarra. Az árut még azután sem rak­ták ki, hanem más irányba adták fel. Három kocsi ment Diósgyőrbe, három pedig Egerbe. Így utazgatott a hat vas­úti kocsi öt napig. Nem tu­dom, mi történt velük, de azt tudom, hogy a miskolci Tüzépnek csekély fuvardíj ellenében sikerült megúsz­nia az álláspénz fizetését. Szabó József a MÁV Miskolc, gömöri állo­más főellenőre

Next