Népszabadság, 1970. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-17 / 218. szám

2 Luis Corvalan és Allende megbeszélései A chilei jobboldal újabb akciókra készül Szerdán Santiagóban véget ért a Chilei Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának kétnapos plé­numa. A részvevők egyhangúlag jóváhagyták a politikai bizottság beszámolóját a szeptember 4-i el­nökválasztások után kialakult helyzetről. Salvador Allende, a Népi Egy­ségfront győztes elnökjelöltje üze­netet intézett a plénumhoz, amely­ben méltatja a Chilei EP nagy ér­tékű hozzájárulását választási győzelméhez. A plénum külön delegációt je­lölt ki, amely Luis Corvalannak, a párt főtitkárának vezetésével meglátogatta Allendét és eszme­cserét folytatott vele az ország politikai helyzetéről — jelenti az MTI. A perui székhellyel működő Inter Press Service latin-ameri­kai hírügynökség jelenti: Chilé­ben a jobboldal és az alessandris­­ta erők újabb akciókat készítenek elő, hogy megakadályozzák a vá­lasztáson győztes, Allende hata­lomra kerülését. Szeptember 19-én a nemzeti ünnep alkalmából sor­ra kerülő parádén tüntetéseket akarnak szervezni Frei mellett. Ezen kérni akarják a jelenlegi el­nököt, hogy „őrizze meg a de­mokráciát és akadályozza meg, hogy az ország a kommunizmus kezére kerüljön­. A jobboldali Nemzeti Párt soraiban az állam­csínyre való közvetlen felhíváso­kat is terjesztenek. Az alessandristák ezt megelő­zően egy másik akciót is tervez­nek. Szeptember 18-án Frei köz­­társasági elnök részt vesz a kated­­rálisban tartandó Te Deumon, amelyet a nemzeti függetlenségi ünnep alkalmából tartanak min­den évben. Az alessandristák megkísérlik majd körülvenni az elnök kocsiját és követelik majd, hogy az elnök „mentse meg az ország demokratikus jövőjét”. A Nemzeti Párt gyűlésén az egyik parlamenti tag megjegyezte, hogy készek mindenre a „szabad­ság fenntartása érdekében”, majd­­ hozzátette, hogy a Nemzeti Párt lehetetlenné fogja tenni Allende közigazgatását. — Nem hagyhat­juk el csak úgy a hatalmat — mondotta —, és ha kell, fegyvert is fogunk. Ugyanakkor a választáson har­madik helyre került elnökjelölt, Törnie kijelentette, hogy a ke­reszténydemokraták nem fogják Alessandrit támogatni a parla­mentben. Mint ismeretes, Törnie már korábban Allende támogatá­sára tett ígéretet. Tüntetések, sztrájkok Hollandiában Hollandiában — mint Juliana királynő keddi trónbeszédében is utalt rá — a dolgozók és az ifjú­ság elégedetlenségét tükröző moz­galom bontakozott ki. Amszterdamban kedden 2000 építőipari munkás tüntetett a vá­ros utcáin, és magasabb béreket követelt. Rotterdamban nemrég a kikötőmunkások háromhetes sztrájkja bénított meg minden tevékenységet. Bérsztrájkot foly­tattak az eindhoveni Philips-mű­­vek és több más üzem dolgozói is. A holland rendőrség ország­szerte „ellenőrző műveleteket” hajt végre, s több személyt letar­tóztatott. A holland biztonsági szervek közlése szerint felélénkült a tiltott fegyvercsempészés is. Állítólag fő­képpen Belgiumból és az NSZK- ból csempésznek fegyvereket Hol­landiában. (Reuter) Brit javaslat a brüsszeli tárgyaláson A hatok egyelőre nem foglalnak állást Nagy-Britannia képviselője szerdán átfogó támadást indított a közös piaci országok közös ál­láspontja ellen a brüsszeli belé­pési tárgyalásokon. Sir O'Neill, a csatlakozási tár­gyalásokat folytató angol küldött­ség vezetője azt kérte, hogy álla­pítsanak meg különböző átmeneti időszakot a brit ipar és mezőgaz­daság számára a teljes csatlako­zásig. Tájékozott források szerint három évet kért ahhoz, hogy Nagy-Britannia fokozatosan a kö­zös piacihoz igazítsa az iparcik­kekre vonatkozó vámrendszerét, ugyanakkor hosszabb időszakot szeretne a mezőgazdasági termé­kek esetében. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy Anglia, mint tag, egy ideig nagyobb előnyöket él­vezne iparcikkeinek az EGK-or­­szágokba irányuló exportjában, mint a többi közös piaci ország az Angliába irányuló mezőgazda­­sági kivitelüknél. A hatok részéről nem reagáltak a brit javaslatra. Hans-Georg Sachs nyugatnémet nagykövet, a tagországok állandó képviselőinek jelenlegi szóvivője, nem nyilatko­zott, csak meghallgatta a brit képviselőt Valószínű azonban, hogy a Közös Piac válasza eluta­sító lesz, bár az NSZK kedvezően fogadja azt, hogy Nagy-Britannia hajlandó azonnali 40 százalékos vámcsökkentésre. Az EGK-nak ehhez annak idején négy évre volt szüksége. (Reuter) A Scinteia a fasiszta Antonescu hatalomra jutásának évfordulójáról A Scinteia szerdai számában terjedelmes cikk foglalkozik Ro­mánia történelmének egyik legsö­tétebb eseményével, a militarista­fasiszta diktatúra hatalomra jutá­sának 30. évfordulójával. A cikk bevezetőben részletes át­tekintést nyújt azokról a nemzet­közi körülményekről, amelyek An­­tonescu tábornok fasiszta rendsze­rének hatalomra jutását m­egköny­­nyítették. A fasizmus előretörésé­vel szemben „1940 végére a Szovj­­etunió maradt a fő akadály az egész Európa leigázására irányuló tervek útjában” — állapítja meg a Scinteia. A román kormánykö­rök politikájukban egyre jobban teret engedtek a belső fasiszta cso­portosulások és a hitleri Német­ország nyomásának. A cikk ezután megállapítja, hogy Antonescu hatalomra jutása után megnyitották az országhatá­rokat a náci csapatok előtt, a fa­siszta kormány pedig csatlakozott a hármas paktumhoz, bekapcsolva Romániát a német hegemónia alatt álló államok politikai-katonai tömbjébe. „A militarista-fasiszta diktatúra elkövette azt a szörnyű­séges böntényt, hogy az országot a nép akarata ellenére beletaszí­totta a szovjetellenes háborúba” — hangsúlyozza a Scinteia, ki­emelve, hogy ez a lépés ember­életek százezreit követelte, óriási pusztításokat okozott, az ország le­rombolásához vezetett. A cikk végül méltatja azt az önfeláldozó harcot, amely a Ro­mán Kommunista Párt vezetésével folyt a fasiszta diktatúra ellen. (MTI) NÉPSZABADSÁG 1970. szeptember 17. csütörtök KÜLFÖLDI ESEMÉNYEK — sz­enátus Sorban Tolsz­tyikovot nevezték ki a Szovjetunió új pekingi nagykö­vetévé. Tolsztyikov tagja az SZKP Központi Bizottságának és a Legfelsőbb Tanács Elnökségé­nek. (MTI) Nyugat-Berlinről szeptember 30-án kezdődnek meg ismét a négy nagyhatalom tárgyalásai. A legutóbbi üléssorozatot júliusban tartották. (Reuter) Csou En-laj kínai miniszterel­nök, a KKP Politikai Bizottságá­nak tagja kedd este fogadta a Vietnami DK kormányküldöttsé­gét, amely hivatalos kereskedel­mi tárgyalásokat folytat a kínai fővárosban. (Új-Kína) Gini indiai elnök szeptember 21-én hivatalos látogatásra a Szovjetunióba utazik. Hivatalba lépése óta először keresi fel a szovjet fővárost. (AP) Háromezer madridi építőmun­kást elbocsátottak állásából, mert részt vettek a munkásbizottságok által kezdeményezett nagyszabá­sú sztrájkakcióban. Az elbocsá­tásokat letartóztatások előzték meg, a rendőrség igyekezett le­fogni a munkásbizottságok veze­tőit. A spanyol építőmunkások 44 órás munkahetet és egyhónapos szabadságot követelnek. (AFP) Egész napos csatát vívott New Orleansban a Fekete Párducok egy csoportja az amerikai roham­rendőrséggel. Negyedórás tűzpár­­baj után a rendőrök 14 négert le­tartóztattak. (UPI) A Szíriai Baath-párt küldött­sége a LEMP Központi Bizottsá­gának meghívására látogatást tett Lengyelországban. (MTI) A jugoszláv kormány elfogadta az el nem kötelezett országok csúcstalálkozójáról szóló jelen­tést, amelyet Mirko Tepavac és Tom­a Granfil, a jugoszláv kül­döttség két tagja terjesztett elő. (Tanjug) Közös közleményt hoztak nyil­vánosságra a Szomáliai Demok­ratikus Köztársaság Legfelsőbb Forradalmi Tanácsát és kormá­nyát képviselő küldöttség NDK- beli látogatásáról és tárgyalásai­ról. A megbeszélések eredménye­képpen az 1971—75-ös évekre szóló hosszú lejáratú­­kereskedel­mi szerződést írtak alá. (MTI) A haladó erők győzelmével végződtek a helyi közigazgatási választások Okinawa több váro­sában és községében. A jelenté­sek szerint kilenc okinawai vá­ros közül hétben a haladó erők jelöltjei győztek a polgármester­választásokon. (TASZSZ) Az NDK Népi Kamarája 18. ülésszakán megvitatta és elfo­gadta a polgári védelemről szóló törvényt, a dolgozók továbbkép­zésével foglalkozó határozati ja­vaslatot, az NDK és a Szíriai Arab Köztársaság között kötött jogsegélyegyezményt és az 1969. évi költségvetés teljesítéséről szó­ló jelentést. (MTI) Luigi Longo, az Olasz Kommu­nista Párt főtitkára, aki Bulgá­riában üdült és gyógykezeltette magát, szerdán hazautazott. (BTA) Konsztantyin Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára szerdán fogadta a Viet­nami—Szovjet Baráti Társaság küldöttségét, amelyet Tran Huu Dac, a r miniszterelnökségi iroda vezetésével megbízott miniszter vezet. (MTI) Géprablók bíróság előtt A wroclawi vajdasági bíróság szerdán megkezdte Waldemar Frey lengyel állampolgár bűnpe­rének tárgyalását. Frey a múlt hónap 7-én erőszakkal eltérítette útvonaláról a LOT légitársaság Szczecin—Katowice útvonalon közlekedő menetrendszerű repü­lőgépét. Frey röviddel a felszállás után kezében kézigránáttal kényszerí­tette a gép személyzetét, hogy Katowice helyett Hamburgba re­püljön. A főpilóta látszólag bele­egyezett a követelésbe, de Nyu­gat-Németország helyett a Berlin schönefeldi repülőtéren szállt le. Az NDK hatóságai Freyt kiadták a lengyel hatóságoknak.­­ Egy nürnbergi bíróság szerdán nyolc hónaptól két és fél évig ter­jedő börtönbüntetésre ítélte azt a nyolc csehszlovák államplgárt — négy férfit és négy nőt —, akik június 8-án a Német Szövetségi Köztársaságba térítettek egy csehszlovák utasszállító repülőgé­pet. (MTI) Megállapodás a CGT és a CFDT között a két szakszervezet akcióegységéről (Párizsi tudósítónktól.) Fontos állomásához érkezett a francia szakszervezeti akcióegysé­­gért folytatott küzdelem. A két legnagyobb szakszervezeti tömö­rülés, a CGT és a CFDT vezető­sége több hetes párbeszéd ered­ményeképpen megállapodott, hogy a dolgozók alapvető követelései­nek kiharcolásáért egybehangolt akciót kezd. E követelések: a bérek vásárló­erejének megvédése, a bérmini­mum felemelése, a munkaidő csökkentése, a nyugdíjkorhatár leszállítása (Franciaországban je­lenleg mind a férfiak, mind a nők csak 65 éves korukban jogosul- t tak nyugdíjra — A szerk.), a nyugdíjak alsó határának emelé-­­ se, a szakszervezeti jogok védel- l ma és további kiterjesztése, az­­ adórendszer demokratikus re-­ formja. 1968 tavasza óta — többszöri­­ sikertelen kísérlet után — most először jött létre ilyen megállapo­dás a két nagy szakszervezeti tö­mörülés között. Ha tekintetbe vesszük, hogy a CGT — mintegy két és fél millió taggal — a fran­cia szervezett dolgozók felét, a CFDT pedig további egynegyedét egyesíti, ez egymagában is kieme­­li a létrejött akcióegység fontos­ságát. A további három kisebb szak­­szervezeti tömörülés — amely együttvéve a szervezett dolgozók­nak csak egy­negyedét egyesíti — a megállapodást illetően egyelőre tartózkodó. Legalábbis ami e szakszervezetek konzervatív ve­zetőségét illeti. Bizonyos jelek azonban arra mutatnak, hogy e szakszervezetek tagsága mind ha­tározottabban az egyezményhez való csatlakozás mellett foglal ál­lást. Fábián Ferenc Új tisztségviselők az ENSZ főbizottságai élén Edvard Hambro nyilatkozata a jubileumi ülésszakról Mint már jelentettük, az ENSZ jubileumi ülésszakának keddi nyi­tó ülésén, megválasztották az ülés­szak új elnökét, Edvard Hambro norvég fődelegátus személyében, aki ezután beszédet mondott. Ugyancsak a nyitó ülésen került sor a közgyűlés hét főbizottsága elnökeinek megválasztására. Ezek a következők: politikai bizottság — Andres Aguilar nagykövet (Ve­nezuela) ; gazdasági és pénzügyi bizottság — Walter Guevara Arze nagykövet (Bolívia); szociális, hu­manitárius és kulturális bizottság — Maria Groza (Románia); gyám­­sági bizottság — Vernon Johnson Mwaanga nagykövet — (Zambia); ügyviteli és költségvetési bizott­ság — Max Wershof (Kanada); jo­gi bizottság — Paul Bamela Engo (Kamerun); különleges politikai bizottság — Abdul Sántád­ Ghaus (Afganisztán). Edward Hambro, a közgyűlés 25. ülésszakának elnöke szerdai New York-i sajtóértekezletén ki­jelentette, hogy véleménye sze­rint a túszok fogva tartása a re­pülőgép-eltérítések után az ele­mi emberi jogok és a nemzetkö­zi jogszabályok megsértését je­lenti. A norvég diplomata szerint az ENSZ-nek foglalkoznia kell e rendkívül fontos és nyugtalanító problémával., Hambro kijelentette: a nem­zetközi jog és a józan gondolko­dás egyaránt megköveteli, hogy a Kínai Népköztársaság tagja le­gyen a világszervezetnek. Egy kérdésre válaszolva az ülésszak elnöke kifejtette: úgy véli, hogy a jubileumi ülésszakra érkező államférfiak és politiku­sok többsége „megpróbálja majd kihasználni az alkalmat az együtt­működés és megbékélés szellemé­nek érvényesítésére”. A kérdés egybként arra vonatkozott, vajon várható-e a nagyhatalmak csúcs­­találkozója New York-i összejö­vetelük alkalmából.­­ Az ENSZ-küzgyűlés 25. üléssza­kán részt vevő magyar küldöttség első csoportja, Rácz Pál külügy­miniszter-helyettes vezetésével, szerdán New Yorkba utazott. (MTI) A singapore-i miniszterelnök Moszkvában Li Kuang-ju, singapore-i mi­niszterelnök — aki kedd óta a szovjet kormány vendégeként hi­vatalos látogatáson van a Szov­jetunióban — szerdán a Kreml­ben látogatást tett Nyikolaj Pod­­gornijnál, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnöksége elnö­kénél. A szovjet kormány szerdán vil­lásreggelit adott a vendég tiszte­letére. Dmitrij Poljanszkij, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese pohárköszön­tőjében rámutatott, hogy a singa­pore­ i miniszterelnök látogatása a Szovjetunióban a két ország kö­zött létrejött jó viszony tanúbi­zonysága. Li Kuang-ju kijelentette: Sokat merítettem mai beszélgetéseink­ből. Meggyőződésem, hogy ez elő fogja segíteni a Singapore-i Köz­társaság és a Szovjetunió még gyümölcsözőbb gazdasági és egyéb kapcsolatainak fejlődését. (TASZSZ) A kambodzsai hazafiak katonai sikere A kambodzsai hazafiak szerdán felrobbantottak egy hidat a kato­nai fontosságú Skoun várostól hat kilométerre északra, s ezzel meg­akadályozták a kormánycsapatokat abban, hogy felmentsék a 6. fő­útvonal mentén a kormány fő erőitől elvágott különítményt. Egy kambodzsai zászlóaljat, amely megpróbált áttörni észak felé, visszavertek. Ily módon a nyolc zászlóaljból álló több mint 4000 főnyi különítmény, amely a Phnom Penht Kompong Thom tartományi fővárossal összekötő 6. főútvonal felszabadításával pró­bálkozott, változatlanul rendkívül szorongatott helyzetben van. A fővárostól mintegy 80 kilo­méterre északra kialakult hadszín­tér legfontosabb városai a hazafias erők birtokában vannak. (MTI) Befejeződött a 20. Pugwash-konferencia Az Egyesült Államokban levő Fontanában befejezte munkáját a 20. Pugwash-konferencia, amely­nek munkájában a világ csaknem 40 országának több mint 100 ki­váló tudósa vett részt. A béke és a nemzetközi együttműködés a 70-es években témakörben meg­tartott értekezlet napirendjén olyan időszerű kérdések szerepel­tek, mint Európa és a világ biz­tonságának megerősítése, a lesze­relés, a nemzetközi tudományos együttműködés. (TASZSZ) Nlxon európai programja Mint már közöltük, Nixon ame­rikai elnök szeptember 27-től ok­tóber 5-ig európai körutazáson vesz részt. Rómában, az utazás első állomásán az olasz köztár­sasági elnök vendége lesz és fel­keresi VI. Pál pápát is. Ezt kö­vetően találkozik az amerikai VI. flotta parancsnokaival és meg­tekinti a flotta hadgyakorlatait. Nixon látogatást tesz a NATO dél-európai főhadiszállásán is. Az elnök elfogadta Franco tá­bornok régebbi keletű meghívá­sát is és elmegy Madridba. Az elnök programján szerepel még egy angliai látogatás, ahol talál­kozhat Heath miniszterelnök­kel. Eldöntötték, hogy Nixon eluta­zik Jugoszláviába is, de kérdéses még, hogy szándékszik-e talál­kozni Pompidou francia elnök­kel Párizsban? (MTI)

Next