Népszabadság, 1970. október (28. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-18 / 245. szám
NÉPSZABADSÁG ♦ VASÁRNAPI MELLÉKLET Rónay György: A közelítő tél Hervad már? Nem, a kert még csupa nyár. Lobog két sárga dáliánk. Nincs ugyan annyi dal, de hajnalonta még egy-egy sárgarigó rikolt, s búgnak a vadgalambok. Élj! — Mondom. — Éld nyaradat, míg a hideg szelek le nem tarolják. Szedd a diót, viseld gondját a kertnek, irtsd a gyomot, metéld a vadhajtást, s ha belefáradsz, ülj ki a napra, idd hunyt szemen át a fényt, s úgy érj, mint a gyümölcs, kései körte, birs ... — Harkály rebben a lombban, s egy levél lekering: őszömet olvasom színében. Este állok a ház előtt, nézem, a Göncöl mint csúszik észrevétlen nyugati almafánk fölé, s hallgatom a szemöldökfában a szavak szorgos percegését. Középiskolás fokon Rendkívül érdekes, tanulságos és megdöbbentő történelemórát tartott nekünk Nemeskürty István október hatodikán a tizennégy aradi vértanúról. Akik a népszerű történelmi hagyományok és legendák újraértékelését, újszempontú vizsgálatát, vagy akár a hamisításoktól történő megtisztítását is kétesértékű, sőt helytelen tevékenységnek vélik, azok már a tévéfilm címénél méltatlankodni kezdhettek. Miért kell az aradi tizenháromból tizennégyet csinálni? Miért kell megzavarni a már klasszikus formában kikristályosodott hagyományt? Muszáj mindenképpen újítani a régi histórián, muszáj bebizonyítani, hogy „minden másképpen volt”, mint ahogy eddig tudtuk? Nemeskürty István Ez történt Mohács után című könyvében egyszer már kifejtette azt a véleményét, hogy a mohácsi csatát viszonylag épen vészelte át a magyarság, hanem a következő évek belső viszályai, nemesi torzsalkodásai, azok szolgáltatták ki az országot a töröknek. Most az aradi legendakörről fog nyilván kiderülni valami szenzáció, s az egyszerű ember már tényleg nem fogja tudni hányadán is áll október hatodikával. Nos, a várakozás ellenére semmiféle történelmi újítás nem vezettetett be. Már a százéves lexikonokban is azt olvashatjuk az Arad címszó alatt, hogy az október hatodikai kivégzések után, „október 25-én itt végeztetik ki Kazinczy Lajos magyar honvédtábornok”. Nemeskürty tulajdonképpen nem is őt, a tizennegyediket állítja a történet középpontjába, de elfelejtett emlékének felidézése jó alkalom arra, hogy új szemszögből is rámutasson az ismert eseményekre. Egy történelemórát láttunk, ahol a kitűnő tanár elénk tárta október hatodika jelentőségét, előzményét, okait és bemutatta szereplőit. Előadását szemléltetőeszközökkel tette elevenebbé. Térképek, táblázatok, okiratok, rajzok helyett ez alkalommal a filmet használta fel az ismeretközlés elmélyítésére. Filmje, bár igen magas nívón, mégis iskolás. A szó legnemesebb értelmében. Célja nem a történelmi szereplők egyéniségének és döntéseinek művészi felderítése volt, hanem az általános helyzet ismertetése didaktikus, vagyis oktatói célzattal. Az emlékekben megmerevedett történelmi ábra megmozdult, az emlékművé kövült hősök megszólaltak és mozogni kezdtek — de csak azt mondták és tették, amit egy emlékmű mondhat és tehet. A tizennégy hős közül egyet sem ismerünk meg igazán, viszont leckeszerűen jól megjegyezzük történelmi szerepük lényegét. Aulich Lajos honvédelmi miniszter jóformán csak egy napiparancs diktálásának rövid ideje alatt mutatkozik meg, Leiningen Károly egy augusztusi csónakázás idilljében indokolja meg tömören, miért harcol osztrák létére a császár ellen, még a filmben sokat emlegetett Damjanich János is csak Óbecsen, 1848. június 25-én kerül premier planba, amikor a népfelkelő Pilvax-beli ifjak zabolátlan, anarchikus forradalmnságát egy rövid jelenetben a forradalmi hadsereg fegyelmébe kényszeríti. Sorolhatnánk végig a tizenhárom, illetve tizennégy hőst. Egyénenként kinek-kinek csupán egy-két rövid jelenet adatott a bemutatkozásra. Természetes, hogy néhány mondatba és mozdulatba igyekezett sűríteni egész életét. Nem dokumentumfilm ez tehát, nem is játékfilm, hanem történelmi illusztráció. Rangos, mintaszerű és korszerű illusztráció. Legszívesebben oktatófilmnek nevezném, mert legfőbb értéke nem a téma művészi feltárása, hanem a tudományosan feltárt ismeretek dramatizálása, megjelenítése. Ha művészi filmnek veszem, sok elemét kifogásolhatnám sematizmusa miatt, ha oktatófilmnek tekintem, akkor remekül sikerült. Feltétlenül meg kell említeni Hajdufy Miklós rendező művészi filmhez méltóan gondos, szép munkáját, amire nyilván a forgatókönyv néhány megragadó, művészi megoldású jelenete késztette. Először is a keretjáték: a film elején osztrák katonák gerendát rekvirálnak egy épülő háznál, s megsejtjük: akasztófát fognak készíteni belőle. A film végén a katonák visszaszolgáltatják a gerendákat, látszólag visszaállt a rend, a gerendák a régi helyen hevernek a régi tulajdonos telkén , de a beléjükvert ormótlan vaskampók a nemzeti tragédia tárgyi bizonyítékaiként döbbentenek meg. Még egy remek jelenetet említenék, amelyik művészi epizódként önállósult szinte: Paskievics cári tábornok fogadása a fogságba esett magyar tábornokok tiszteletére. Az enyhén pompázatos terem, a győztes diplomatikus nagylelkűsége, az osztrák követ merevsége, a kapituláltak lelkiismeret-furdalása, az egyenruhák finom játéka és a katonazenekar szalonzenéje néhány perc alatt mindenféle értekezésnél világosabban érzékeltette, hogyan és miért éppen az oroszok előtt tették le a fegyvert a magyar tábornokok. Ezekben a jelenetekben a költészet, a hozzáköltés elemét vitte a filmbe az író. Másutt inkább csak a történelmi folyamatból kiragadott pillanatok és események ügyes öszszekötésének gondja foglalkoztatta. Jó tanárként kötötte le figyelmünket, fontos dolgokra oktatott. Egy egész népet tanított történelemre középiskolás fokon, örvendetes esemény ez a dedósokhoz szóló, avatagon romantikus történelemfilmek alig enyhülő dagálya idején. JOVÁNOVICS MIKLÓS LUNCZER ANIKÓ: ŐSI VÁROS Gyász és öröm Schenk: Belizárja, vagyis a Pesti Magyar Színház megnyitása óta szinte hagyomány nálunk — ha nem is haladó —, hogy majdnem minden színház sebtiben előkapart és korántsem irányadó darabocskával nyitja meg kapuját. Most új színház nyílott Budapesten. A köznyelv Gyurkó-színháznak keresztelte át, hivatalos neve, a Huszonötödik Színház helyett, igazgatójáról és vezető egyéniségéről, Gyurkó Lászlóról neveztetvén el. Az író személye és neve biztosítékként szolgál arra, hogy a magyar drámairodalom új otthona lesz: irodalmiszínházi műhely. Első, méltóságteljes nyitódarabjukul regényt választottak, egy harmincvalahány esztendővel ezelőtt írott regényt, Németh László Gyász című művét. Ez a mű, szikár szerkezetével, monumentalitásával, belső erejével és lélektani gazdagságával olyan, mint egy görög tragédia. Egyetlen, hatalmas szerep a Kurátor Zsófi köré szerveződő vidéki valóság. Arról szól — hasonlóan a Németh-drámák vezérmotívumához —, miként préseli a társadalom az egyént előbb szerepjátszóvá, alakoskodóvá, majd miként sajtolja ki belőle az életnedveket, az emberséget és a szeretetet, miként szárítja ki és torzítja el egyéniségét. A nyitódarab tisztelgés Németh László előtt, de nem a Németh László-i színház előtt. Ironikus helyzet: drámaíró regénye a programvalló premier. De helyeselni kell, mert roppant dráma húzódik meg a regény lapjain. 2. Egy színésznő mennybemenetele Kurátor Zsófi szerepe. A huszonkét esztendősen elözvegyült fiatal anya érzékeny félelmei, sebzettsége a kajtató szemektől, túlsrófolt figyelme pletykák és megszóló mormolások nyelvi falánkjára, a nyakasan magára öltött gyászoló külszín alatt lapuló testi vágyak, életkedv; az önkéntes bezárkózottság, a maga mellé csendőrt fogadó, erényt játszó erény világi apácasága és lassan mindenki ellen forduló harapós gyanakvása; a gyermekében is ellenséget érző fölsértettség; a kisfiú halálát kiszáradtan fogadó könnytelenség, a részvétlenség hűvössége, a fokozatos kikopás a falu közösségéből és az életből, az emberi kapcsolatok ellazulása, egészen a magába süppedő tárgyszerűségig — ez a hatalmas drámai ív csodálatos szerepet kínál egy színésznőnek. Helyesen ragadták meg az alkalmat, hogy Berek Katinak élete leggazdagabb színskálájú feladatát kelljen eljátszania. Nem volna helyes annak vitatásával foglalkozni most, hogy vajon valóban van-e monodráma vagy a kifejezés csupán a divat szülötte? Amit a Huszonötödik Színházban játszanak: nem monodráma, hanem dráma. Berek bejárja az utat fiatalságtól a koravénségig, játékos szertelenségtől kényszerfegyelmen át a gonosszá száradásig. Alkatilag kemény egyéniségét kölcsönzi Kurátor Zsófi sziklamakacsságának. Levetkőzte színészi modorosságait és a feladat súlya alatt tiszta, szép alakítással kíséri végig a fiatalasszonyt önbüntetésének stációin, rémlátásainak kálváriáján. Néhány túlnyomatékosított szövegmondás, túlritmizált tagolás, szövegszabdalás a dikcióban, elhagyható volna, de ne akarjunk egyszerre mindent és elégedjünk meg a színésznő jelentős eredményeivel. 3. Kétségeink is vannak persze. Elsősorban ez, aki nem olvasta vagy régen forgatta a regényt, mennyit érthet meg a színpadi cselekményből? Mindjárt ellenvetéssel is szolgálunk: a hézagosra formált, kihagyásos cselekmény, a regény ívének felszabdalása, időbeli felbontása és a késleltetett információk talán balladai feszítettséget adnak azok számára, akikben nem él elég elevenen a regény. Tény, hogy nemesen egyszerű szerkezetet cserélt fel a dramatizálás bonyolultabbra és nehezebben áttekinthetőre. De a regény minden motívuma megjelenik a színpadon, semmi nem sikkad el, ha nem szövegben, hát táncban, némajátékban vagy a világítás hullámzásában fedezhetjük fel. (A színpadra átdolgozó nevét nem tünteti fel a színlap, így feltehetően kollektív munkával van dolgunk: színésznő, igazgató, rendező és a többi munkatárs közös alkotásával.) 4. Két korong van a színpadon. Rajta sötétbarna ágy — hol hűvösen hívogató, hol átizzadtan gyűrött. Hat fahasáb — néha bútor, máskor málha vagy sírkövek. Többnyire a kórus dekoratív ülőhelye. Nem égő petróleumlámpa. Kékszegélyes mosdótál. Még néhány használati tárgy egészíti ki a színpadi felszerelést. A háttér durván fröccsentett falsemleges, szinte kozmikus teret sugall, de felkelti a bezártság képzetét is és foltjaiban az ország térképét sejthetjük távoli képzettársítással. Két hosszú pálcika: egyszer rokka, egyszer kötőtű. Néhány kötéldarab: egyikük összekötözötten rózsafüzérként működik, másikuk szárítókötélként szolgál; többnyire kiismerhetetlen a feladata: a falusi világ köznapi gördülését, a napi teendők ritmikus ismétlődéseit, a munkájuk fölé hajoló, pletykálkodó kendők világát vonszolja be a színre. A barna berliner kendős, barna ruhák és fejkendők a világítás változásaiban néha a gyász feketéjét mutatják. Lágyabb és változatosabb képet nyújtanak, mintha csupa varjúnéne csosszanna be a színpadra. Csányi Árpád költői látványa és rafinált képzőművészeti tudása kínálja a játéknak ezt a szikár dekorativitást és eleve beletervezte atérbe a világítás drámai hatásait is. Néha ellenfényt kapnak a szereplők, sziluettjük látszik csak és nem csupán az átdíszítések, jelenetváltások, időmúlatás lebonyolítása érdekében, hanem hogy árnyalakokként mozogjanak előttünk a szereplők és folytassák az időben merészen ugráló életüket — a regény belső hullámzását, sebként lüktető ritmusát éreztetvén velünk. 5. Rendkívül részarányos a rendezés. Nem tobzódik ötletekben és nem áll szándékában mindenáron elkápráztatni a nézőt. Azért említendő ez dicsérőleg, mert mostanában hajlamosak a rendezők az ötletet az ötletért hajszolni meg azért is, mert egy rendezőként első ízben bemutatkozó művésznél, Szigeti Károlynál, aki mindeddig színházi koreográfusként működött (legjobb munkái: MaratiSade, A luzitán szörny), azt sem csodálnánk, ha az „első műves” alkotók bőségözönét zúdítaná ránk. Telehímezhette volna mozdulatbravúrral az előadást, a mondanivalót felfaló formával. Szigeti akkor és ott tágítja ki a játékot a pantomim felé, amikor annak szüksége van a külvilág tömör és ütőerejű megjelenésére. Zsófi szembefordulása a falu társadalmával, felhalmozódott gonoszsága például úgy jelenik meg a színpadon, hogy Berek Kati kapujával egy fémesen kongó edény fenekét ütögeti, az asszonyok kórusát akarja ezzel a kellemetlen hanggal elhessegetni magától. Ez az érzéki hatás szófukarságával többet mond, mintha fogalmilag jelenítették volna meg, vagy akár egy egész jelenetet szántak volna rá. Rendkívül gazdaságosan bánik Szigeti az effektusokkal és ez mindenképpen erény, még akkor is, ha többre vagyunk szomjasak és kívánnánk, hogy gyakrabban nőjön a játék a szövegmondás fölé. Jelentős eredményeket ért el a rendezés a jelképek beszédes alkalmazásában. Csak példaként említsük meg, hogy a színpad közepén terpeszkedő ágyat — családi élet, nemzés, szülés, állati létezés és nappal is a vetetlen ágyra menekülő sebzett visszahúzódás-beszorítottság cselekvő jelképét — a második részben támlájával a nézőtér felé fordítják, hogy a családi ágyból vesse meg Zsófi a családi sír füves dombocskáját. Kurátor Zsófi ágya sírrá válik a színpadon, és ez, túl a metaforán, erősen átélhető színpadi gondolat. 6. Egy újonnan megnyílt színház esetében persze okvetlenül felvetődik a kérdés: érdemes volt-e új intézményt alapítani? Erre a válasz csak igen lehet. Minden új színház új lehetőség, új szín a magyar teátrum színvilágában. Gazdagodás. Gyarapodás. Hogy ez az új színház más-e, arra az első bemutató után még nem válaszolhatunk ugyanilyen határozottsággal. A Huszonötödik Színház gyakorlatban megnyilatkozó színházelméleti felfogása, a színpad mély kulturáltsága, kiegyenlített, harmonikus szépsége; a játék takarékos monumentalitása; a színésszel, segédszemélyzettel való alkotói munka és az előadás jó néhány erőteljes mozzanat arra mutat, hogy az új színházművészet egyik műhelye alakulhat itt ki. MOLNÁR G. PÉTER :