Népszabadság, 1970. november (28. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-11 / 264. szám

6 Fotódokumentációs kiállítás Laoszról Laosz 25 éve címmel fotódoku­mentációs kiállítás nyílt meg Bu­dapesten — a Magyar Szolidari­tási Bizottság rendezésében — a Hazafias Népfront Belgrád rak­parti székházában. A bemutatót Kiss Károly, a SZOT alelnöke, a szolidaritási bizottság helyettes elnöke nyitotta meg. Több mint száz művészi felvétel ismerteti Laosz negyedszázados történetét,­­ a laoszi hazafiak hazájuk füg­getlenségéért vívott hősi küzdel­mét. A fotók hírt adnak az ame­rikai agresszorok elleni harcról is. NÉPSZABADSÁG 1970. november 11, szerda 7. Sziklatomb az előcsarnokban Amikor Zirci Csaba, az Általá­nos Épülettervező Vállalat fiatal mérnöke és KISZ-titkára ezt az utazást Balázs Péterrel, Bodnár Lászlóval s még néhány ifjú mérnöktársával eltervezte, sokan kinevették őket. — Hogyan képzelitek? Nyugat­ra harminc mérnököt? S éppen Svédországba? Talán disszidálni, a KISZ lobogója alatt? S felsoroltak néhány állítólagos szerencsefit, aki itthagyott csa­­pot-papot és most mesébe illő fi­zetést kap a svédeknél, ahol csu­pa álompalotát építenek. A fiatal vámtiszt — induláskor — másért bosszankodott. Neki az nem tetszett, hogy a 33 főnyi Exp­­ress-csoportból végül is csak 20 volt a KISZ-korú fiatal. — írják már meg végre — né­zett e sorok írójára szemrehá­nyóan —, hogy az Express fia­talokat utaztasson. A pénzes öre­gek evickéljenek az Ibusszal. Megtettünk jó néhány ezer ki­lométert repülővel, hajón és vo­nattal. Bejártuk Leningrád, Hel­sinki, Stockholm zugait és láttunk valamit az újjáépülő Kelet-Ber­­linből is. Az Express jó le­hetőséget teremtett, amelynek Zirci Csabáék örültek s megpró­báltak jól élni vele. Tavak és ligetek között Helsinki elbűvölő város. Nem nagy, történelmi emlékekben sem gazdag, hiszen fiatal főváros. De otthonos, tiszta, a régebbi és az új városrészek, házak harmóniá­ja különösen jó ízlésre vall. Kár, hogy a szűkszavú idegenvezető a városra vonatkozó sztorikat, az emberekre jellemző apróságokat elspórolta. Viszont kiderült, hogy az utazók példásan készültek Hel­sinkiből. Szinte mindenki tudta, hol áll Sibelius acélcsövekből öt­vözött, a szélben orgonaként zen­gő emlékműve. S a híres szikla­­templom, amely kívülről világ­­háborús bunkernek látszik, belül viszont a modern építőművészet remeklése. Az már más dolog, hogy a ráköltött tízmilliók miatt botrány kerekedett. A helsinki fiatalok követelték, hogy ha eny­­nyi sok a felesleges pénz, azt for­dítsák inkább Afrikában és Ázsiá­ban a nyomor enyhítésére. S azután következett Tapiola és Otaniemi. A két világhírű szput­­nyikváros, vagy ahogyan a mi építészeink nevezik, alvó város. Nem úgy épült, mint a mi kelen­földi vagy Kacsóh Pongrác úti lakótelepünk. Tapiola és Ota­­niemi a természet szépségeinek teljes tiszteletében fogant. Ma­radtak a ligetek, a tavak, a szik­lák, s közöttük szórták el a szí­nes, hangulatos épületek sokasá­gát. Több lakásos toronyházakat, társasházakat, kis családi villá­kat. Az ember úgy érzi, hogy egy-egy ilyen ház nem is épült, hanem úgy nőtt ki a földből, mint a virág. S olyan természetes tartozéka a tájnak, mint a szik­lák, a zöldellő cserjék vagy az óriás fenyők. Csend, napfény, jó levegő, ki­tűnő utak. Mindez nagyon tet­szett fiatal építészeinknek, de azt is mindjárt megállapították, hogy az ilyen építkezéshez ilyen táj is kell. A kelenföldi lakótelep pél­dául a városi szemétlerakodó he­lyén épült. Nehéz lett volna a „táj szépségeit” az építkezésbe bekalkulálni. Tetszett a régi hagyományt új köntösbe öltöztető otaniemi szau­na is. Egyszerű, lapos tetejű koc­kaépület egy tó partján. Belül vi­szont kék vizű uszoda, villany­nyal fűtött szaunakályhák és me­leg színű csempékkel borított fa­lak. — Az építkezés jó minősége a legtanulságosabb — jegyezte meg Zirci Csaba a szauna százfokos párás levegőjében, miközben ijed­ten néztük, hogyan válik az izzó kőre loccsantott víz fojtogató gőz­zé, s hogyan kúszik a hőmérő hi­ganyszála 105, majd 110 fok fölé. Lázálom vagy valóság Megnéztük a Dipolit, a finn fiatalok klubját. A prospektus így nyilatkozik róla: „Lázálom vagy a jövő századot idéző látvány? A zabolátlan képzelet szülte vagy a kor parancsára épült?” Megnéztük az előcsarnokot, amelyben az építők meghagyták a szikla­tömböket. Tárgyalóterem, olvasó, pihenősarok, bárok, bü­fék, ebédlők szabálytalan rend­ben, nyers betonfalakkal és mennyezettel, mégis célszerűen, ízlésesen a bátor képzelet, az al­kotó talentum vonzó eredménye­ként. A látottak nyomán felparázs­­lott a vita is. — Ezt nálunk nem engednék. — Meg kellene próbálni! — Bolondos ötletnek tartanák, pedig nem az, csak merész és szokatlan. A klub reprezentatív étterme — amely a gazdag turisták ked­véért épült, s az ősember bar­langja nevet viseli — már nem váltott ki ilyen tetszést. Az alumí­nium fóliával bélelt fekete csillo­­gású óriás terem vörös terítékei­vel és lámpáival inkább valami pokolbeli képet idéz, mintsem az ősember lakóhelyét. A klubot a közös munkával szerzett pénzből építő és fenntar­tó diákszövetségnek egyébként szállója is van. Zirci Csaba s a többi KISZ-fiatal számára tanul­ságos volt, hogyan lehet jó ötle­tekkel, közös erőfeszítéssel, fel­sőbb támogatás nélkül is pezsgő ifjúsági életet teremteni, tettvá­gyat és érdeklődést kelteni a fia­talokban. Nem alvó város A nagyszerű élmény felszította fiataljaink vitázó kedvét. Zirci Csaba például így summázta vé­leményét: — Tapiola és Otaniemi nem al­vó város. A fővárostól 15 kilomé­terre kellemes, otthonos lakóhely, kertváros, ahová élni, a termé­szet szépségeit élvezni, pihenni, egyszóval: hazasiet az ember. Rá­adásul a közlekedés is kitűnő. Szó esett a mi kaszárnyaszerű lakótelepeinkről. Az óriási bér­házakról, amelyekben — mint például Kelenföldön — ezer-ezer­­kétszáz ember is lakik. Tapiolá­­ban nincs ilyen zsúfoltság. A két finn kertváros valóban sok kényelemmel, jó kereskedel­mi hálózattal, szolgál­tatóüzemek­kel ellátott lakóhely. S valóban annyira nem alvó város, hogy a lakosság 80 százaléka helyben ta­lál munkaalkalmat, hogy az üz­lethálózat meg az iskola a laká­sokkal egyidőben készült el. Nem kell semmiért bejárni a főváros­ba. A bevásárlóközpont például fényes üzletsor, ahol nemcsak a magántőke, hanem a szövetkezeti kereskedelem is versenyt fut a vásárlók igényeivel. Olyan, mint a legjobban ellátott üdülőhely. Megkérdeztem egy kereskedő­től, hogyan tudnak megélni a fő­város szomszédságában. — Színvonal és kiszolgálás dol­ga — felelte. — Úgy iparkodunk ellátni a vevőt, hogy mindent megkapjon és ne legyen szíve máshová menni. Szórakozóhelyek, sportlétesít­mények dolgában is jól áll a két kertváros. Az iskola mellé uszo­da épült. Az egyik toronyház te­tején elegáns étterem várja a vendégeket. Árai nem éppen ol­csók, de arrébb van olcsóbb is. . Ifjú építészeink egyáltalán nem estek pánikba, amint a finn ta­pasztalataikat az itthoniakkal összemérték. Néhány jó tanácsot ők is tudtak­ volna adni, de nem tagadták, hogy nagyon sokat ta­nultak a világ élvonalában járó finn kollégáiktól. S az alkotás cél­szerűségéről folytatott vita to­vább gyöngyözött Stockholmban is, ahová a fedélköz székein átvé­szelt hajóút után érkeztünk meg, kicsit elgyötörten, de nagy kuta­tókedvvel. Kékesdi Gyula (Folytatjuk.) Válozatos építkezés — ez jellemzi Tapiolát. NEVELÉSRŐL A gyermekirodalomról Sok írás jelenik meg mostaná­ban az olvasásról, a köny­vekről, az olvasónevelés kérdései­ről. Többnyire hangsúlyozzák, hogy a könyvvel való barátság akkor lesz tartós, ha az a „leg­kisebb” gyermekkorban kezdődik. De hogyan őrizzük meg a gyer­mek barátságát az irodalommal? Jó könyvet adjunk neki! Csakhogy a 2­6 éveseknek szóló gyermekkönyvek világában meglehetősen tanácstalanok a szülők. A járatlanság, a bizony­talanság még a jó irodalmi ízlé­sű, olvasni szerető felnőttek nagy részére is jellemző. Mindaz abból ered, hogy a közvélemény ennek a korosztálynak a gyermekköny­veit még ma sem tekinti iroda­lomnak. Az emberek többsége a tanmesék világában él, és a gyer­mekeknek megjelent művekből nem irodalmi igénnyel, hanem didaktikai elgondolásokkal válo­gat. Csak igen keveset, esetleg semmit sem tud arról, hogy az utóbbi negyedszázad alatt egy valóban irodalmi igényű gyermek­­irodalom alakult ki. Gyermekkönyvkiadásunk rend­kívül sokrétűen, a korosztályokon belül is változatosan adja a szép­re, az irodalom szeretetére neve­lés lehetőségeit. Mesekönyveink európai viszonylatban is rango­sak. Gyermekversköteteinkben szinte egyedülálló az a természe­tes összhang, amely líránkat és a gyermeklírát egybefűzi. Képes­könyveink a gyermeklélektani ku­tatások legújabb eredményeit fi­gyelembe véve kerülnek kiadásra. De a gyermekirodalmat népsze­rűsíteni kell! Nem kereske­delmi okokból, mert a könyv előbb-utóbb úgyis elfogy, hanem a népművelés, az ízlés fejlesztése, a tudatos esztétikai nevelés vé­gett. A rendszeres ismertetést éppen a 2­ 6 évesek irodalmával kell kezdeni. Az iskolásokat is irá­nyítják olvasmányaik megválasz­tásában, de éppen mert olvasni tudók, önálló tapasztalatszerzésre, válogatásra is képesek. A kis­gyermek a tekintetben teljesen ki­szolgáltatott a felnőttnek, tehát a szülővel kell megismertetnünk a jó gyermekirodalmat, hogy ne terhelje gyermeke emlékezetet ér­téktelen szöveggel, ne rontsa íz­lését művészietlen képekkel. Ne mondjon olyan meséket, verseket, amelyek érzelmileg vagy szerke­zeti felépítésükben nem felelnek meg a kisgyermek életkori sajá­tosságainak, fárasztják, untatják őket. Ennek a korosztálynak a ké­pes-, mesés-, verseskönyvek je­lentik az irodalmat. Ha csak a leporellókból, lapozgatókból, ké­peskönyvekből, a gyermek legel­ső könyveiből válogatunk, hihe­tetlenül sokoldalú irodalmat ad­hatunk a szöveg nélküli, egy tár­gyat ábrázoló képeskönyvektől és a mesélő képektől, a rímből, vers­ből, szójátékból, dalokból alko­tott, a természetet, az évszakokat, a színeket, a számokat, a népme­séket képekben is megelevenítő tréfás, groteszk állattörténetekig. Mindegyiknek külön funkciója is van a kisgyerek érzelmi-értelmi nevelésében, s együttesen, a kép és a szöveg összhangjában, életre szóló örömöt adó irodalmi-eszté­tikai élmény. Ismert, hogy a művészetet az szeretheti meg igazán, aki már kiskorában fogékonnyá vált a természeti-környezeti szépsé­gekre, így ízlésünk, tehát irodal­mi ízlésünk is, az egymásra rakó­dó esztétikai élményeink, tapasz­talataink alapján alakul. A jó gyermekkönyv az esztétikumok újraélésével, az újabb szép fel­fedezésével gazdagítja a kisgyer­meket, aki azonosíthatja a törté­netet önmagával és a világgal, megérezheti belőle korunk ritmu­sát, mai irodalmunk stílusát vagy elmúlt korok, társadalmak életét, hangulatát. Olyan művészi élvezet részese lehet, amellyel teljesebbé, hajlékonyabbá, eredetibbé alakul­hat ízlése. A korszerű gyermekirodalom művészet, amelyre éppúgy érvé­nyesek az esztétikai törvények, mint a felnőttirodalomra. Mind­ezt ma még az írókon, költőkön, a szakembereken kívül általában a fiatal óvónők, tanítók, általános iskolai tanárok, könyvtárosok és pedagógia szakos tanárok tudják, mert tanulmányaik során vizs­gáztak a gyermek- és­­ifjúsági iro­dalom tantárgyából. Az utóbbi 23 év alatt sok vita volt a gyermek­­irodalomról. Tanulmányok, tan­könyvek, bibliográfiák jelentek meg. Az Írószövetségben működik az ifjúsági irodalmi szakosztály, s az irodalomtudomány egyik ku­tatási témája, az ifjúsági iroda­lom. Néha olvashatunk egy-egy gyermekkönyv-ismertetést a fo­lyóiratokban is. A nevelési lapok rendszeresebb bírálatai viszont többnyire csak a pedagógusokhoz jutnak el, l­ényegében a gyermek­­irodalomnak a sok erőfeszítés el­lenére ma sincs egyetlen önálló szaklapja sem, ahogy ez más európai országokban természetes. Hatékony fórumra lenne szük­sége a gyermekkönyvek al­kotóinak, ahol az író, az illusztrá­tor kritikai visszhangra, elisme­résre találna, a gyermekének jó könyvet kereső szülő pedig tájé­kozódhatna a gyermekirodalom­ról, s arról, hogyan, milyen mód­szerekkel, könyvekkel tehetné vonzóvá az irodalmat az olvasni még nem tudó vagy olvasó kis­gyermekének. Ne bízzuk a véletlenre a kis­gyermekek irodalmi ízlésének megalapozását. Tekintsük az ol­vasónevelés, az olvasómozgalom lényeges céljának a gyermekiro­dalmi propaganda megindítását, a közvélemény helyes tájékoztatá­sát s a szülői igény felkeltését a tájékozódás iránt. Bauer Tiborné­­ soproni óvónőképző tanára SZAKMAI TANÁCSADÁS BEMUTATÁS ELŐZÉKENY KISZOLGÁLÁS Kérjük, felvilágosításért, ajánlatért forduljon a Műszer- és Irodagépértékesítő Vállalat vevőszolgálatához és szakosztályaihoz KÖZPONT: Budapest VI., Népköztársaság útja 2. Telefon: 117-090. Telex: 3509. VEVOSZOLGÁLATI OSZTÁLY, Budapest XIII., Országbíró utca 44—46. Telefon: 202-448, 201-130.

Next