Népszabadság, 1970. november (28. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-11 / 264. szám
6 Fotódokumentációs kiállítás Laoszról Laosz 25 éve címmel fotódokumentációs kiállítás nyílt meg Budapesten — a Magyar Szolidaritási Bizottság rendezésében — a Hazafias Népfront Belgrád rakparti székházában. A bemutatót Kiss Károly, a SZOT alelnöke, a szolidaritási bizottság helyettes elnöke nyitotta meg. Több mint száz művészi felvétel ismerteti Laosz negyedszázados történetét, a laoszi hazafiak hazájuk függetlenségéért vívott hősi küzdelmét. A fotók hírt adnak az amerikai agresszorok elleni harcról is. NÉPSZABADSÁG 1970. november 11, szerda 7. Sziklatomb az előcsarnokban Amikor Zirci Csaba, az Általános Épülettervező Vállalat fiatal mérnöke és KISZ-titkára ezt az utazást Balázs Péterrel, Bodnár Lászlóval s még néhány ifjú mérnöktársával eltervezte, sokan kinevették őket. — Hogyan képzelitek? Nyugatra harminc mérnököt? S éppen Svédországba? Talán disszidálni, a KISZ lobogója alatt? S felsoroltak néhány állítólagos szerencsefit, aki itthagyott csapot-papot és most mesébe illő fizetést kap a svédeknél, ahol csupa álompalotát építenek. A fiatal vámtiszt — induláskor — másért bosszankodott. Neki az nem tetszett, hogy a 33 főnyi Express-csoportból végül is csak 20 volt a KISZ-korú fiatal. — írják már meg végre — nézett e sorok írójára szemrehányóan —, hogy az Express fiatalokat utaztasson. A pénzes öregek evickéljenek az Ibusszal. Megtettünk jó néhány ezer kilométert repülővel, hajón és vonattal. Bejártuk Leningrád, Helsinki, Stockholm zugait és láttunk valamit az újjáépülő Kelet-Berlinből is. Az Express jó lehetőséget teremtett, amelynek Zirci Csabáék örültek s megpróbáltak jól élni vele. Tavak és ligetek között Helsinki elbűvölő város. Nem nagy, történelmi emlékekben sem gazdag, hiszen fiatal főváros. De otthonos, tiszta, a régebbi és az új városrészek, házak harmóniája különösen jó ízlésre vall. Kár, hogy a szűkszavú idegenvezető a városra vonatkozó sztorikat, az emberekre jellemző apróságokat elspórolta. Viszont kiderült, hogy az utazók példásan készültek Helsinkiből. Szinte mindenki tudta, hol áll Sibelius acélcsövekből ötvözött, a szélben orgonaként zengő emlékműve. S a híres sziklatemplom, amely kívülről világháborús bunkernek látszik, belül viszont a modern építőművészet remeklése. Az már más dolog, hogy a ráköltött tízmilliók miatt botrány kerekedett. A helsinki fiatalok követelték, hogy ha enynyi sok a felesleges pénz, azt fordítsák inkább Afrikában és Ázsiában a nyomor enyhítésére. S azután következett Tapiola és Otaniemi. A két világhírű szputnyikváros, vagy ahogyan a mi építészeink nevezik, alvó város. Nem úgy épült, mint a mi kelenföldi vagy Kacsóh Pongrác úti lakótelepünk. Tapiola és Otaniemi a természet szépségeinek teljes tiszteletében fogant. Maradtak a ligetek, a tavak, a sziklák, s közöttük szórták el a színes, hangulatos épületek sokaságát. Több lakásos toronyházakat, társasházakat, kis családi villákat. Az ember úgy érzi, hogy egy-egy ilyen ház nem is épült, hanem úgy nőtt ki a földből, mint a virág. S olyan természetes tartozéka a tájnak, mint a sziklák, a zöldellő cserjék vagy az óriás fenyők. Csend, napfény, jó levegő, kitűnő utak. Mindez nagyon tetszett fiatal építészeinknek, de azt is mindjárt megállapították, hogy az ilyen építkezéshez ilyen táj is kell. A kelenföldi lakótelep például a városi szemétlerakodó helyén épült. Nehéz lett volna a „táj szépségeit” az építkezésbe bekalkulálni. Tetszett a régi hagyományt új köntösbe öltöztető otaniemi szauna is. Egyszerű, lapos tetejű kockaépület egy tó partján. Belül viszont kék vizű uszoda, villanynyal fűtött szaunakályhák és meleg színű csempékkel borított falak. — Az építkezés jó minősége a legtanulságosabb — jegyezte meg Zirci Csaba a szauna százfokos párás levegőjében, miközben ijedten néztük, hogyan válik az izzó kőre loccsantott víz fojtogató gőzzé, s hogyan kúszik a hőmérő higanyszála 105, majd 110 fok fölé. Lázálom vagy valóság Megnéztük a Dipolit, a finn fiatalok klubját. A prospektus így nyilatkozik róla: „Lázálom vagy a jövő századot idéző látvány? A zabolátlan képzelet szülte vagy a kor parancsára épült?” Megnéztük az előcsarnokot, amelyben az építők meghagyták a sziklatömböket. Tárgyalóterem, olvasó, pihenősarok, bárok, büfék, ebédlők szabálytalan rendben, nyers betonfalakkal és mennyezettel, mégis célszerűen, ízlésesen a bátor képzelet, az alkotó talentum vonzó eredményeként. A látottak nyomán felparázslott a vita is. — Ezt nálunk nem engednék. — Meg kellene próbálni! — Bolondos ötletnek tartanák, pedig nem az, csak merész és szokatlan. A klub reprezentatív étterme — amely a gazdag turisták kedvéért épült, s az ősember barlangja nevet viseli — már nem váltott ki ilyen tetszést. Az alumínium fóliával bélelt fekete csillogású óriás terem vörös terítékeivel és lámpáival inkább valami pokolbeli képet idéz, mintsem az ősember lakóhelyét. A klubot a közös munkával szerzett pénzből építő és fenntartó diákszövetségnek egyébként szállója is van. Zirci Csaba s a többi KISZ-fiatal számára tanulságos volt, hogyan lehet jó ötletekkel, közös erőfeszítéssel, felsőbb támogatás nélkül is pezsgő ifjúsági életet teremteni, tettvágyat és érdeklődést kelteni a fiatalokban. Nem alvó város A nagyszerű élmény felszította fiataljaink vitázó kedvét. Zirci Csaba például így summázta véleményét: — Tapiola és Otaniemi nem alvó város. A fővárostól 15 kilométerre kellemes, otthonos lakóhely, kertváros, ahová élni, a természet szépségeit élvezni, pihenni, egyszóval: hazasiet az ember. Ráadásul a közlekedés is kitűnő. Szó esett a mi kaszárnyaszerű lakótelepeinkről. Az óriási bérházakról, amelyekben — mint például Kelenföldön — ezer-ezerkétszáz ember is lakik. Tapiolában nincs ilyen zsúfoltság. A két finn kertváros valóban sok kényelemmel, jó kereskedelmi hálózattal, szolgáltatóüzemekkel ellátott lakóhely. S valóban annyira nem alvó város, hogy a lakosság 80 százaléka helyben talál munkaalkalmat, hogy az üzlethálózat meg az iskola a lakásokkal egyidőben készült el. Nem kell semmiért bejárni a fővárosba. A bevásárlóközpont például fényes üzletsor, ahol nemcsak a magántőke, hanem a szövetkezeti kereskedelem is versenyt fut a vásárlók igényeivel. Olyan, mint a legjobban ellátott üdülőhely. Megkérdeztem egy kereskedőtől, hogyan tudnak megélni a főváros szomszédságában. — Színvonal és kiszolgálás dolga — felelte. — Úgy iparkodunk ellátni a vevőt, hogy mindent megkapjon és ne legyen szíve máshová menni. Szórakozóhelyek, sportlétesítmények dolgában is jól áll a két kertváros. Az iskola mellé uszoda épült. Az egyik toronyház tetején elegáns étterem várja a vendégeket. Árai nem éppen olcsók, de arrébb van olcsóbb is. . Ifjú építészeink egyáltalán nem estek pánikba, amint a finn tapasztalataikat az itthoniakkal összemérték. Néhány jó tanácsot ők is tudtak volna adni, de nem tagadták, hogy nagyon sokat tanultak a világ élvonalában járó finn kollégáiktól. S az alkotás célszerűségéről folytatott vita tovább gyöngyözött Stockholmban is, ahová a fedélköz székein átvészelt hajóút után érkeztünk meg, kicsit elgyötörten, de nagy kutatókedvvel. Kékesdi Gyula (Folytatjuk.) Válozatos építkezés — ez jellemzi Tapiolát. NEVELÉSRŐL A gyermekirodalomról Sok írás jelenik meg mostanában az olvasásról, a könyvekről, az olvasónevelés kérdéseiről. Többnyire hangsúlyozzák, hogy a könyvvel való barátság akkor lesz tartós, ha az a „legkisebb” gyermekkorban kezdődik. De hogyan őrizzük meg a gyermek barátságát az irodalommal? Jó könyvet adjunk neki! Csakhogy a 26 éveseknek szóló gyermekkönyvek világában meglehetősen tanácstalanok a szülők. A járatlanság, a bizonytalanság még a jó irodalmi ízlésű, olvasni szerető felnőttek nagy részére is jellemző. Mindaz abból ered, hogy a közvélemény ennek a korosztálynak a gyermekkönyveit még ma sem tekinti irodalomnak. Az emberek többsége a tanmesék világában él, és a gyermekeknek megjelent művekből nem irodalmi igénnyel, hanem didaktikai elgondolásokkal válogat. Csak igen keveset, esetleg semmit sem tud arról, hogy az utóbbi negyedszázad alatt egy valóban irodalmi igényű gyermekirodalom alakult ki. Gyermekkönyvkiadásunk rendkívül sokrétűen, a korosztályokon belül is változatosan adja a szépre, az irodalom szeretetére nevelés lehetőségeit. Mesekönyveink európai viszonylatban is rangosak. Gyermekversköteteinkben szinte egyedülálló az a természetes összhang, amely líránkat és a gyermeklírát egybefűzi. Képeskönyveink a gyermeklélektani kutatások legújabb eredményeit figyelembe véve kerülnek kiadásra. De a gyermekirodalmat népszerűsíteni kell! Nem kereskedelmi okokból, mert a könyv előbb-utóbb úgyis elfogy, hanem a népművelés, az ízlés fejlesztése, a tudatos esztétikai nevelés végett. A rendszeres ismertetést éppen a 2 6 évesek irodalmával kell kezdeni. Az iskolásokat is irányítják olvasmányaik megválasztásában, de éppen mert olvasni tudók, önálló tapasztalatszerzésre, válogatásra is képesek. A kisgyermek a tekintetben teljesen kiszolgáltatott a felnőttnek, tehát a szülővel kell megismertetnünk a jó gyermekirodalmat, hogy ne terhelje gyermeke emlékezetet értéktelen szöveggel, ne rontsa ízlését művészietlen képekkel. Ne mondjon olyan meséket, verseket, amelyek érzelmileg vagy szerkezeti felépítésükben nem felelnek meg a kisgyermek életkori sajátosságainak, fárasztják, untatják őket. Ennek a korosztálynak a képes-, mesés-, verseskönyvek jelentik az irodalmat. Ha csak a leporellókból, lapozgatókból, képeskönyvekből, a gyermek legelső könyveiből válogatunk, hihetetlenül sokoldalú irodalmat adhatunk a szöveg nélküli, egy tárgyat ábrázoló képeskönyvektől és a mesélő képektől, a rímből, versből, szójátékból, dalokból alkotott, a természetet, az évszakokat, a színeket, a számokat, a népmeséket képekben is megelevenítő tréfás, groteszk állattörténetekig. Mindegyiknek külön funkciója is van a kisgyerek érzelmi-értelmi nevelésében, s együttesen, a kép és a szöveg összhangjában, életre szóló örömöt adó irodalmi-esztétikai élmény. Ismert, hogy a művészetet az szeretheti meg igazán, aki már kiskorában fogékonnyá vált a természeti-környezeti szépségekre, így ízlésünk, tehát irodalmi ízlésünk is, az egymásra rakódó esztétikai élményeink, tapasztalataink alapján alakul. A jó gyermekkönyv az esztétikumok újraélésével, az újabb szép felfedezésével gazdagítja a kisgyermeket, aki azonosíthatja a történetet önmagával és a világgal, megérezheti belőle korunk ritmusát, mai irodalmunk stílusát vagy elmúlt korok, társadalmak életét, hangulatát. Olyan művészi élvezet részese lehet, amellyel teljesebbé, hajlékonyabbá, eredetibbé alakulhat ízlése. A korszerű gyermekirodalom művészet, amelyre éppúgy érvényesek az esztétikai törvények, mint a felnőttirodalomra. Mindezt ma még az írókon, költőkön, a szakembereken kívül általában a fiatal óvónők, tanítók, általános iskolai tanárok, könyvtárosok és pedagógia szakos tanárok tudják, mert tanulmányaik során vizsgáztak a gyermek- ésifjúsági irodalom tantárgyából. Az utóbbi 23 év alatt sok vita volt a gyermekirodalomról. Tanulmányok, tankönyvek, bibliográfiák jelentek meg. Az Írószövetségben működik az ifjúsági irodalmi szakosztály, s az irodalomtudomány egyik kutatási témája, az ifjúsági irodalom. Néha olvashatunk egy-egy gyermekkönyv-ismertetést a folyóiratokban is. A nevelési lapok rendszeresebb bírálatai viszont többnyire csak a pedagógusokhoz jutnak el, lényegében a gyermekirodalomnak a sok erőfeszítés ellenére ma sincs egyetlen önálló szaklapja sem, ahogy ez más európai országokban természetes. Hatékony fórumra lenne szüksége a gyermekkönyvek alkotóinak, ahol az író, az illusztrátor kritikai visszhangra, elismerésre találna, a gyermekének jó könyvet kereső szülő pedig tájékozódhatna a gyermekirodalomról, s arról, hogyan, milyen módszerekkel, könyvekkel tehetné vonzóvá az irodalmat az olvasni még nem tudó vagy olvasó kisgyermekének. Ne bízzuk a véletlenre a kisgyermekek irodalmi ízlésének megalapozását. Tekintsük az olvasónevelés, az olvasómozgalom lényeges céljának a gyermekirodalmi propaganda megindítását, a közvélemény helyes tájékoztatását s a szülői igény felkeltését a tájékozódás iránt. Bauer Tiborné soproni óvónőképző tanára SZAKMAI TANÁCSADÁS BEMUTATÁS ELŐZÉKENY KISZOLGÁLÁS Kérjük, felvilágosításért, ajánlatért forduljon a Műszer- és Irodagépértékesítő Vállalat vevőszolgálatához és szakosztályaihoz KÖZPONT: Budapest VI., Népköztársaság útja 2. Telefon: 117-090. Telex: 3509. VEVOSZOLGÁLATI OSZTÁLY, Budapest XIII., Országbíró utca 44—46. Telefon: 202-448, 201-130.