Népszabadság, 1970. december (28. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-01 / 281. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ára: so fillér 1970. december 1, tedd A MAGYAR SZOC­IALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXVIII. évfolyam, 281. szám Világos célok, egységes cselekvés A Varsói Szerződés országai vezetőinek találkozója Leonyid B a világpolitika időszerű kérdéseiről Az SZKP főtitkárának beszéde Jerevánban Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságán ide főtitkára vasárnap beszédet mondott Jere­vánban, a Szovjet-Ör­ményország és az Örmény KP 50 éves jubi­leuma alkalmából rendezett ün­nepségen. Bevezetőben megemlé­kezett a köztársaság fél évszáza­dos eredményeiről, majd az SZKP közelgő XXIV. kongresszusának tiszteletére kibontakozott szocia­lista versenyről, az idén záruló ötéves terv eredményeiről szó­lott. Beszédének további részében nemzetközi kérdésekkel foglal­kozva kifejtette, hogy a szovjet külpolitika lényege a szocializ­mus érdekeinek védelme, a né­pek felszab­adító harcának támo­gatása, az államok közötti békés együttélés elvének következetes védelmezése, a béke és a népek közötti barátság szilárdítása. A VDK elleni amerikai agresszió A világ más térségeiről szólva Leonyid Brezsnyev megállapítot­ta, hogy a Közel-Keleten is mind nyilvánvalóbb az agresszor nem­zetközi elszigetelődése, s erősödik a barátság és együttműködés a közel-keleti nemzeti felszabadító mozgalom erői, valamint a Szov­jetunió és más szocialista orszá­gok között. E kedvező feltételek közepette szükséges, hogy a béke­szerető erők növeljék az erkölcsi és politikai nyomást az agresszor­­ra és pártfogóira. Az európai kontinensen javu­lásra valló változások történnek — mondotta a szónok. A szov­jet—nyugatnémet szerződés rati­fikálásának kérdése körül az NSZK-ban kirobbant politikai harcot érintve leszögezte a töké­letesen világos szovjet álláspon­tot, hogy a Szovjetunió normális jószomszédi viszonyt akar az NSZK-val. Ezután a szónok méltatta En­gels születésének 150. évforduló­ját, majd így folytatta: A Varsói Szerződés tagországai testvérpártjainak és kormányainak vezetői közös meg­­állapodás alapján december elején Berlinben találkozót tartanak. (MTI) Hat napon át párttagságunk, szocializmust építő társadalmunk és a nemzetközi kommunista moz­galom figyelmének reflektorfényé­ben tanácskozott s hozta meg dön­téseit a Magyar Szocialista Mun­káspárt X. kongresszusa, teljesít­vén feladatát: elkészítette a leg­utóbbi években végzett munka mérlegét, elemezte fejlődésünk problémáit, kijelölte a szocialista építés magasabb szinten való foly­tatásának a következő négy évre szóló munkaprogramját. Amikor minden eddiginél na­gyobb érdeklődésre hivatkozunk, akkor ez bizonyítható valóság: a rádió és a televízió közvetítésében milliók követték a tanácskozást. A napilapok olvasottsága is rend­kívüli érdeklődésről tanúskodott. A Népszabadság november 22-i száma, amely a Központi Bizottság előzetes, írásbeli jelentését közöl­te, több mint egymillió példány­ban fogyott el és a kongresszus napjaiban — az átlagos 750 ezer­hez képest — mindvégig 900 ezer felett volt a példányszáma. Két­ségtelen, hogy az egész ország együtt volt, együtt gondolkodott a pártkongresszussal. S ez a gon­dolati összeforro­ttság mindvégig érzékelhető volt a kongresszusi teremben is. Hiszen ezen a nyílt, demokratikus szellemű, felelősség­teljes tanácskozáson, a kongres­­­szus szószékén mindaz hangot ka­pott, ami a párt tagjait, a dolgo­zó tömegeket foglalkoztatja, fejlő­désünk átfogó problémái éppúgy, mint az egyszerű emberek hétköz­napi ügye-gondja, vagyis az ezer­arcú élet teljessége, a szocializ­must építő milliók tapasztalata és véleménye. Pártunk legfelsőbb testülete ezen az élénk, magas elvi színvo­nalú és mai valóságunkat objektí­­van visszatükröző tanácskozáson elfogadta a Központi Bizottság írásos és szóbeli beszámolóját, a Központi Ellenőrző Bizottság je­lentését, a módosított szervezeti szabályzatot, a párt és a nép mun­kájának eredményeit rögzítő és további feladatait kijelölő kong­resszusi határozatot. Kádár János elvtárs vitazáró beszédét, amely­ben mintegy összegeződött a kong­resszus egész munkájának szelle­me, cselekvő lendülete, összefor­­rottsága a tömegekkel. Ez azt je­lenti, hogy a párt tagsága és ve­zetése, népünk nagy többségének véleményével egybehangzóan, egy­ségesen értékeli helyzetünket és alapvető feladatainkat. A X. párt­­kongresszus jóváhagyta a párt ed­dig követett politikáját és ugyan­csak a párttagsággal, dolgozó né­pünkkel egyetértésben, ennek a politikának következetes folytatá­sa mellett döntött. Ez az egyetér­tés és egység munkánk nagy ered­ményeinek és fejlődésünk gond­jainak megítélésében, valamint a tervek és a feladatok vállalásában, további sikeres haladásunk fő fel­tétele, politikánk még következe­tesebb, még hatékonyabb megva­lósításának döntő biztosítéka. A X. pártkongresszus jellegét egyértelműen úgy határozhatjuk meg, hogy ez a munka kongres­­­szusa volt. Amint a kongresszus határozata mondja: „Az ország fejlődésének eddigi eredményeire és a testvéri szocialista országok együttműködésére támaszkodva, a magyar nép szilárd alapokon és magasabb szinten munkálkodhat tovább a szocializmus teljes fel­építésén.” Ennek megfelelően a Központi Bizottság beszámolója, a többi kongresszusi dokumentum, valamennyi felszólalás egyaránt azt vizsgálta, hogyan mozdíthat­juk előbbre a munkát a fejlődés különféle területein, mit kell ten­nünk és az eddiginél jobban ten­nünk, hogy pártmunkánkat, szo­cialista építőmunkánkat a mai és a növekvő követelmények szín­vonalára emeljük. Ehhez adnak jó vezérfonalat, rengeteg útmutatást, ennek a magasabb színvonalú munkának követelményeit és fel­tételeit jelölik meg a X. kongres­­­szus dokumentumai. Egyszersmind ez az, ami szer­ves összefüggést teremt a kong­resszus valamennyi dokumentu­ma, állásfoglalása, útmutatása kö­zött. Például a kongresszus min­denekelőtt a most kijelölt felada­tok magasabb követelményeire való tekintettel módosította a pártélet alkotmányát. Az új szer­vezeti szabályzat alapul szolgál a párt eszmei, politikai és szerve­zeti erejének, harcképességének fokozásához, mindezzel pedig ah­hoz, hogy pártunk vezető szerepe még erőteljesebben és hatéko­nyabban érvényesüljön a szocia­lista építés minden területén. A felszólaló küldöttek vala­mennyien megbízatásuk felelőssé­gével léptek a kongresszus szó­székére, tudván, hogy minden sza­ h vuknak súlya van, és hogy annak a kollektív munkának részesei, amely kijelöli a párt politikáját, a szocializmust építő társadalom feladatait. Ennek a politikának az összegezése a kongresszus határo­zata, amely teljes mértékben a kongresszus kollektív munkájá­nak eredménye, a küldöttek gon­dolatainak és javaslatainak a fog­lalata. A kongresszuson elhang­zott sok részmegállapítás is fon­tos és eligazító jellegű: a kong­resszusi dokumentumokba foglal­takkal együtt kifejezi a párt kol­lektív tapasztalatát, a kommunis­ták gondolatait, marxista—leni­nista szemléletét, öntudatát, a munka és a kötelességteljesítés el­tökéltségét, amiből a határozatban rögzített feladatok valósággá vál­nak. Rendkívül fontos, hogy egész párttagságunk így tekintsen a kongresszus tanácskozására, útmu­tatásainak egységére, komplex jellegére. A párt politikája komp­lex mivoltában, összefüggésében szolgálja célunkat, a szocializmus teljes felépítésére irányuló mun­kánkat. Ennek a politikának nin­csenek mellőzhető, elhanyagolható részei, mint munkaprogram, nem a tennivalók választéka, hanem megbonthatatlan teljessége. A szo­cializmus teljes felépítéséért ma­gasabb szinten munkálkodni — nem utolsósorban éppen azt je­lenti, hogy minden tekintetben ér­vényesíteni kell politikánkat. Ennek első feltétele az, hogy pártunk minden tagja és a szocia­lizmus minden tudatos építője sa­játítsa el a kongresszuson meg­fogalmazott felismeréseket. Min­denkiben, akit a szocialista társa­dalom iránti felelősség tölt el, vannak kérdések, amelyeket a mindennapi munka, a fejlődő élet ad fel. Az élet ezután is rengeteg konkrét kérdésben követel majd állásfoglalást a kommunistáktól és mindenkitől, akit a maga poszt­ján felelősséggel ruháztak fel. A párt politikája, a X. kongresszus határozata és útmutatása lesz a jó és helyes döntések legfőbb tám­pontja. Ezért is szükséges, hogy késedelem nélkül kezdjük el a kongresszusi anyag tanulmányo­zását. (Folytatás a 2. oldalon.) Brezsnyev utalt rá, hogy az Egyesült Államok majdnem évti­zedes délkelet-ázsiai agressziós hadviselésének eredményeként az amerikai diplomácia zsákutcába jutott. A Szovjetunió és más szo­cialista országok támogatásával a harcoló vietnami nép meghiú­sította az amerikai hadigépezet terveit és számításait. Az ame­rikai diplomácia erről most zsonglőrködéssel próbálja elterel­ni a közvélemény figyelmét, az agresszorok azonban továbbra is agresszorok maradnak, amire mindennél jobban figyelmeztet­tek az amerikai repülőgépek kö­zelmúlt provokációs támadásai a VDK sok lakott területe ellen, valamint egynémely washingtoni politikusnak az a — maga szem­telenségében szinte példátlan — kísérlete, hogy ezt a banditizmust mintegy legalizálja, hogy az Egyesült Államokat valamiféle „joggal” ruházzák fel, miszerint gátlástalanul garázdálkodhat más államok területén és légiterében. — A vietnami háború felszámo­lásához vezető út világos. Meg kell szüntetni az Egyesült Álla­mok katonai beavatkozását, ki kell vonni az agresszor csapatait és biztosítani kell a vietnami nép számára, hogy maga intézhesse ügyeit. Vietnam népe a jövő­ben is teljes bizalommal szá­míthat a Szovjetunió segítségére és támogatására. A közel-keleti helyzet Az MSZMP kongresszusa — A magyar kommunisták nemrég véget ért budapesti X. kongresszusa, ahonnan az SZKP küldöttségének tagjai: Grisin, Ro­mánon elvtársak és én egyenesen ide jöttünk, Szovjet-Örményor­­szág jubileumára, újabb meggyő­ző bizonyítéka volt a testvéri szo­cialista országok, a nemzetközi kommunista mozgalom egységé­nek és összeforrottságának, a marxizmus—leninizmus győzedel­mes lobogója alatt — mondotta Leonyid Brezsnyev, majd ismét az európai földrész időszerű politikai kérdéseiről beszélt: — Az európai helyzet norma­lizálásának szempontjából ko­moly jelentőségű lenne néhány, Nyugat-Berlinnel összefüggő kér­dés rendezése. Erről a témáról a négy nagyhatalom — a Szovjet­unió, az Egyesült Államok, Ang­lia és Franciaország — képviselői jelenleg tárgyalásokat folytatnak. Véleményünk szerint teljességgel elérhető a helyzet orvoslása Nyu­gat-Berlinnel kapcsolatban. Csu­pán az kellene hozzá, hogy az ér­dekelt felek jószándékról tegye­nek bizonyságot és olyan határo­zatokat dolgozzanak ki, amelyek kielégítenék a nyugat-berlini la­kosság óhajait és ugyanakkor szá­molnának az NDK jogos érdekei­vel és szuverén jogaival — jelen­tette ki Brezsnyev. A szónok a továbbiakban mél­tatta Pompidou francia köztár­sasági elnök közelmúlt látogatá­sát, s kifejezésre juttatta azt a meggyőződését, hogy az annak eredményeként elfogadott közös szovjet—francia okmányok pozi­tív módon befolyásolják az egész nemzetközi helyzet alakulását. — A Szovjetunió következete­sen törekszik a békés és kölcsö­nösen előnyös együttműködés fej­lesztésére minden állammal, amely hasonlóan viszonyul ehhez a kérdéshez — jelentette ki Brezsnyev, s hozzáfűzte: — Hasz­nosnak tartjuk a kapcsolatok bi­zonyos fokú felélénkítését Ang­liával, további lehetőségeket lá­tunk kapcsolataink bővítésében Olaszországgal és néhány más nyugat-európai országgal. Brezsnyev megjegyezte, hogy a legtöbb európai állam kedvezően fogadta az összeurópai tanácsko­zás javaslatát, s a tanácskozás összehívása mind időszerűbb kér­dés. (TASZSZ) Nyugat-Berlin Az európai együttműködés Washington folytatja a VDK elleni bombatámadásokat (Washingtoni tudósítónktól) A Pentagon illetékes szervei hétfőn beismerték a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni amerikai bombatámadások foly­tatását. Mint közölték, amerikai bombázók azért támadtak egy ra­darral felszerelt vietnami légvé­delmi üteget, mert az „ugyan nem tüzelt a támadást végrehajtó amerikai gépre, de radarjával cél­ba vette a gépet”. A katonai szó­vivők szokás szerint ezt a táma­dást is „önvédelmi akciónak” ne­vezték. Legutóbb — egy héttel ez­előtt — a példátlanul súlyos ame­rikai bombatámadásokat részben a balul sikerült fogolyszöktetési akció támogatásával indokolta a Pentagon, részben azzal, hogy a VDK ütegei tüzeltek amerikai gé­pekre, részben pedig azzal, hogy a párizsi tárgyalásokon nincs elő­rehaladás. A mostani cinikus ér­velés azt tükrözi, hogy az ame­rikai szoldateszka kész új eszka­­lációs folyamat megindítására. Erre utalt vasárnapi nyilatko­zatában Fulbright, az amerikai szenátus külügyi bizottságának vezetője is. Fulbright azt is kije­lentette, hogy Laird hadügymi­niszter még a szenátus külügyi bizottságát is félrevezette „a té­nyek hamis tálalásával” és eltit­kolta a Hanoi környéke elleni bombatámadásokat. Fulbright rá­mutatott, hogy a döntő külpoliti­kai elhatározásokat ma a had­ügyminisztérium terveinek meg­felelően hozzák meg: ezt tükrözi Laird hadügyminiszter és Kissin­­ger elnöki tanácsadó növekvő be­folyása és Rogers külügyminisz­ter csökkenő szerepe. Vajda Péter (Hanoi tudósítónk helyszíni je­lentése a 2. oldalon.)

Next