Népszabadság, 1971. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-14 / 11. szám
Tömeggyűlés Bolívia fővárosában Kedden La Pazban tömegfelvonuláson ünnepelték meg a jobboldali puccskísérlet bukását. A tüntetés után a város főterén tízezer ember tartott nagygyűlést, amelyen megjelent és beszédet mondott Juan José Torrez köztársasági elnök is. Torrez a többi között hangoztatta: hajlandó „népi gyűlést” létrehozni abból a célból, hogy az ellenőrizze a kormányprogram végrehajtását. Hozzáfűzte továbbá: kormánya nem fog habozni, hogy a bolíviai forradalmat elmélyítse, és közelebb vigye a dolgozók által követelt célokhoz. Torrez tábornok nyilatkozatot adott a PAP lengyel hírügynökség tudósítójának. Utalt arra, hogy körmártya máris reformokat hajtott végre a mezőgazdaságban, a közoktatásban, és rövidesen hozzákezd az államapparátus átszervezéséhez is. Egyidejűleg végre kell hajtanunk — jelentette ki — a politikai élet mélyreható reformját is. Azt akarjuk — folytatta —, hogy Bolívia gyorsan fejlődő országgá váljék, amelyben szóhoz jut a közvélemény és a néptömegek akarata. Egy másik La Paz-i jelentés szerint a bolíviai kormány megszüntette az egyik amerikai bányaipari társaság, az International Metal Processing Corporation (IMPS) koncesszióját. A nagyvállalat 1965 óta hasznosította az értékes ónbányászati melléktermékeket. (MTI) A brazil kormány továbbra is halogatja a hetven fogoly szabadon bocsátását A hetven brazil politikai fogoly szerda este még mindig nem indult el Rio de Janeiróból Chilébe. A kormány időhúzó taktikája szembeötlő: öt nap telt már el azóta, hogy a kormány elfogadta a Bucher nagykövet ellenében szabadon bocsátandó 70 politikai fogoly listáját; két nap azóta, hogy a jövendőbeli „száműzöttek” a riói katonai repülőtérre érkeztek és 24 óra azóta, hogy a gerillák megadták a kormány által kért utolsó biztosítékot is. A gerillák írásban is kötelezték magukat arra, hogy szabadon engedik Giovanni Bucher svájci nagykövetet, ha megérkeznek Chilébe vagy Algériába a politikai foglyok. A gerillák ezzel kapcsolatos üzenetét kedd este találták meg Rio de Janeiro Copacabana nevű tengerparti kerületében, egy könyvtárban. A gerillák egyik feltétele az volt, hogy a 70 ember megérkezéséről szóló hírügynökségi beszámolókat és fényképeket a brazil újságok közöljék le. Ily módon meggyőződhetnek róla, hogy az alku megtörtént. Időközben a chilei kormány vízumot adott a 70 embernek. A brazil hatóságok az újságíróknak megígérték, hogy legkevesebb öt órával a politikai foglyok indulása előtt tájékoztatják őket. Szerda este azonban, az újságírók még semmiféle tájékoztatást sem kaptak. Ebből többen arra következtetnek, hogy a foglyok valószínűleg csak a késő éjszakai órákban vagy csütörtök hajnalban indulhatnak Santiago felé. (MTI) Jackson nagykövet elrablása ügyében Angol külügyi államtitkár Uruguayban Szerdán Montevideóba érkezett az angol külügyminisztérium egyik magas rangú képviselője, hogy az uruguayi kormány tagjaival tanácskozzék. Oliver Wright külügyi államtitkár Douglas Hume külügyminiszter felkérésére utazott Uruguayba, hogy a helyszínen mérje fel a Jackson brit nagykövet elrablása után kialakult helyzetet. Az államtitkár azonnal a montevideói brit nagykövetségre hajtatott, majd Jorge Peirano uruguayi külügyminisztert kereste fel. Az AFP szerint az uruguayi külügyminiszter még szerdán a fővárostól 300 kilométerre levő Santa Teresába repül, hogy az ott-tartózkodó Pacheco elnököt tájékoztassa a brit államtitkárral lezajlott megbeszéléséről. Mint ismeretes, Pacheco elnök kormánya kijelentette, nem változtat eddigi politikáján és nem hajlandó szóba állni a gerillákkal. Megfigyelők szerint a brit államtitkár kísérletet tesz arra, hogy az uruguayi kormányt ésszerűbb magatartásra bírja. (MTI) A francia monopoltőke Algéria-ellenes kampányba kezdett (Párizsi tudósítónktól.) A nagy francia olajtársaságok valóságos hisztériába estek amiatt, hogy Algéria — mint a jelentésekből kiderül, alapos indokkal — leállította az egyik francia cégnek a nyersolaj szállítását. A Franciaország és Algéria viszonyát szabályozó 1962-es eviani egyezmény, valamint az 1965-ös újabb megállapodás idején Algéria olajipara teljesen külföldi vállalatok birtokában volt, hiányoztak a hazai szakemberek, az ország ezért kiszolgáltatott helyzetben lépett egyezségre az olajszállításokat illetően. Azóta Algéria — a francia vállalatok kivételével — valamenynyi külföldi cég olajtelepeit államosította, az ország olajbányászatának kétharmadát saját kezébe vette, szakembereket nevelt ki, kutatóintézeteket, laboratóriumokat, kereskedelmi hálózatot szervezett és már képes egész olajipara irányítására. A nyersolaj világpiaci ára közben számottevően emelkedett. A tavaly nyáron megkezdett tárgyalásokon Algéria javasolta, hogy egy barrel nyersolaj árát 2,08 dollárról emeljék 2,85-re. Bár ez az ár még mindig igen kedvező (Líbia például nemrég emelte az árát 2,35-ről 3,15-re), afrancia cégek nem hajlandók megfizetni. Algéria ezenkívül nehezményezi, hogy Franciaország az elmúlt évek során nem adta meg azt a műszaki és anyagi támogatást Algéria iparosításához, amelyre a kedvező olajegyezményekért, cserében kötelezte magát. Ezek Algéria lépésének az előzményei. Kétségtelen, hogy a jövő hétfőn feszült légkörben kezdődnek újra Párizsban a francia—algériai tárgyalások. A nagy francia olajcégek azonban most olyan hangulatot akarnak kelteni, amelyet alkalmasnak vélnek tárgyalópartnerük sarokba szorítására. Az Algéria-ellenes kampány szóvivőjévé előlépett Jacques Soustelle, a hírhedt OAS egyik volt vezére például azt követeli, hogy Franciaország nyilvánítsa semmisnek az algériai háború befejezését deklaráló eviani egyezményt. A közhangulat befolyásolását szolgálják az olajcégek nyilatkozatai, amelyek szerint, ha Algériának magasabb árat fizetnek, akkor Franciaországban alaposan fel kell emelni a nyersolaj, a benzin és minden olajtermék árát. Az igazság ezzel szemben az, hogy Franciaországban az olajtermékek ára (amely egyébként a legmagasabb egész Európában) így oszlik meg: adó 47,5 százalék, szállítás, finomítás és kereskedelmi haszon összesen 44,6 százalék, az Algériának fizetendő rész pedig mindössze 7,9 százalék. Fábián Ferenc BOLÍVIA Kivel — ki Latin-Amerika szinte egymás után feszíti szét a sablonokat. A legfrissebb bizonyság erre éppen az, ami a hét elején Bolíviában történt. A katonai vezetésű rendszer egy katonai összeesküvéssel szemben a néptömegekhez fordult, s éppen e néptömegek, legfőképp a munkások határozott fellépésével, gyakorlatilag néhány óra alatt leverte a lázadást. Ezúttal tehát a legfontosabb tanulságot nem is az kínálja, hogy ezúttal a száznyolcvan-egynéhányadik hatalomátvételi kísérlet zajlott le a latin-amerikai országban. Hanem az, hogy Bolíviában négy hónap alatt immár másodízben hiúsította meg az imperialista támogatású jobboldal puccsát a hadsereg nemzeti érzelmű vezetőinek és a haladó erőknek a veszély pillanatában ismételten kikovácsolódott akcióegysége. A két eseménysorozat ugyan külső jegyeiben feltűnően hasonlít egymásra, van azonban köztük lényeges különbség. Tavaly októberben Torrez tábornok a hatalom sáncain kívül rekesztve kötött szövetséget az antifasiszta erőkkel, amelyek impozáns fellépése sorsdöntő volt abból a szempontból is, hogy a tábornok bejusson az elnöki palotába. Most viszont Torrez tábornok az állami-politikai hatalom csúcsáról fordult a tömegekhez, a forradalom fegyveres védelmére híva fel a munkásokat, a parasztokat, a diákságot. Bolíviában októberben is, most is az ország jövője forgott kockán. Az volt — s az ma is — a kérdés, hogy meg tud-e maradni, s tovább tud-e haladni Bolívia az önálló nemzeti lét, a teljes politikai és gazdasági függetlenség kivívásának az útján. Torrez elnök maga is egyértelműen nyilatkozott erről, amikor a puccs elleni kísérlet hírét bejelentve hangoztatta: a lázadást „a külföldi tőke által támogatott fasiszta tisztek csoportja kezdeményezte, azzal a céllal, hogy megdöntsék a kormányt és gátat vessenek az országban megindult átalakulási folyamatnak”. Az a tény, hogy Torrez tábornok nemcsak elfogadta, hanem maga igényelte a néptömegek támogatását és cselekvő fellépését, rendkívül fontos fejlemény. Arra utal ugyanis, hogy a bolíviai nemzeti forradalom vezetői Dvandó tábornok kormányzásának, majd a tavaly októberi jobboldali puccskísérlet időszakának egyebek között azt a nagy tanulságát is levonták, hogy független nemzeti reformprogramjuk fennmaradásának legbiztosabb záloga, ha a tömegekre támaszkodnak. Igaz, októberben egyszer már szó volt egy népi kormány megalakításáról, ám ez elmaradt. Ennyiben természetesen óvatosan kell fogadni azokat a mostani puccsveszély közepette elhangzott ígéreteket, amelyek arról szóltak, hogy munkásképviselőket vonnának be a kormányba, s a rendszer programjának végrehajtását egy később felállítandó „népi gyűlés” ellenőrizhetné. A lényeg azonban mégiscsak az a felismerés, amit ezek az ígéretek Torrez tábornok kormányának egész magatartásával együtt tükröznek: az igazi nemzeti függetlenséget csak a tömegekkel együtt lehet megvédeni és fenntartani. Serény Péter SZOLGÁLTATÁSOK Jó munka és figyelmesség A Borsod megyei tanács, illetve a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság a napokban tárgyalta a szolgáltatások fejlesztésével kapcsolatos korábbi kormányhatározat végrehajtását. A vizsgálat tapasztalatai, amelyeket egyébként országos vizsgálatok eredményei is megerősítenek, arra utalnak, hogy a lakossági szolgáltatások csaknem minden ágában növekedett az ipar, a kereskedelem teljesítménye. A hatóságok, ellenőrző szervek figyelmét pillanatnyilag az említett, fontos kormányhatározat gazdaságpolitikai, beruházási stb. kérdései kötik le és viszonylag kevesebbet foglalkoznak a szolgáltatások nem kevésbé fontos minőségi kérdéseivel. Pedig nem mindegy, hogy milyen a szolgáltatás minősége, például a mosodába adott ruha tisztasága, vasaltsága, a megjavított háztartási gépek megbízható működése, a járműjavítók munkájának minősége. De ide tartozik a kiszolgálás figyelmessége és az is, hogy a lakosság változó igényeit, szükségleteit hamar felismerjék. A borsodi tapasztalatok is mutatják, hogy a legutóbbi időben sok jó kezdeményezés javította a lakosság ellátását. A putnoki kiszmosásra, iparcikkjavításra stb. kiterjedő „hozom-viszem” szolgálata például az ózdi járás ellátatlan bányászközségeinek kiszolgálásával nagyobb forgalmat bonyolít le, mint egyik-másik nagyobb miskolci vállalat. A miskolci Centrum Áruház tucatnyi díjtalan szolgáltatással siet vevői szolgálatára s az áruház vásárlási tanácsadásai segítenek a vásárlóknak eligazodni a sokféle új fogyasztási termék között. Aranyat érnek azok a szerelők és más szakemberek, akik a lakáson keresik fel a „beteg” készülékeket, segítenek alkatrészeket beszerezni, s tanácsaikkal nemcsak szakmai, hanem sokszor a készülékek gazdaságos és biztonságos működésével, garanciális kérdések tisztázásával kapcsolatban is jó útmutatásokat adnak. Véleményünk szerint erre külön képezni is kellene őket. A le nem számlázható vagy csak csekély összegeket kívánó szolgáltatások folyamatos és közvetlenebb kapcsolatokat teremthetnek a lakosság, a szolgáltatóipar és a kereskedelem között. Foglalkozni kellene azokkal a jelenségekkel is — főleg a szolgáltató-javító iparban —, amelyek ennek ma még útjában állnak. Részletesebb elemzést kívánna, hogyan kerülhet olyan sok, tulajdonképpen „befejezetlen” termék a piacra, amelyet aztán garanciális javítás címén kell készre gyártani a szervizekben. Még mindig probléma az alkatrészellátás, illetve -forgalmazás és a vele kapcsolatos érdekeltségi rendszer elavultsága. Még a számlán levő szolgáltatásokkal sem lehetünk ugyan elégedettek, mégis beszélnünk kell az apró figyelmességekről, tanácsokról is, amelyek nem számlázhatók. Egyébként ezek az apróságok — bizonyítja ezt a putnoki kisz nagy forgalma és népszerűsége is — végső soron visszahatnak a javító-szolgáltató üzemek gazdaságosságára. A figyelmes, jó munkánál ugyanis nincs jobb reklám. Szluka Emil 1971. JANUÁR 14. KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS Beszámol az igazgató Az idén első ízben kerül sor a vállalatoknál arra, hogy az igazgatók beszámoljanak a kollektív szerződés végrehajtásáról a dolgozóknak. Tételesen megvizsgálják az egyes fejezetekben foglalt rendelkezések megvalósítását, s az elemzés tapasztalatait írásban terjesztik a szakszervezeti tanács elé. Az írásbeli beszámolót a szakszervezet véleményével kiegészítve juttatják el a dolgozókhoz és vitára bocsátják munkásgyűléseken, aktívaértekezleteken vagy egyéb fórumokon, ahol mód nyílik alapos megtárgyalásra. Az írásos beszámolónak mindenekelőtt arra kell választ adnia, hogyan érvényesül a törvényesség a vállalatnál, betartják-e a munkát, a munkakörülményeket szabályozó kormányintézkedéseket és helyi rendelkezéseket. A tapasztalatok szerint főképp a túlmunkát, a fiatalok és a sokgyermekes anyák foglalkoztatását érdemes különösen alaposan megvizsgálni, mert sok helyütt mást tartalmaz a kollektív szerződés és más a gyakorlat. A túlmunka felső határát például igen sok vállalatnál áthágják, s az egészségi ártalom miatt csökkentett munkaidőt is jócskán meghosszabbítják stb. De sok helyütt figyelmen kívül hagyják azokat a szabályokat is, amelyek a fegyelmet szilárdítják, a hanyag munkára kártérítést szabnak ki. A beszámoló nyilván akkor szolgál jó ügyet, ha nemcsak e tényeket állapítja meg, hanem levonja belőlük a szükséges következtetéseket is. Ehhez sok segítséget ad majd a dolgozókkal való tanácskozás. A törvényességi vizsgálaton túlmenően arra is jó alkalom a beszámolóra való felkészülés, hogy ellenőrizze magukat a szabályokat, intézkedéseket is, vajon rendeltetésük szerint szolgálták-e a kívánt gazdasági fejlődést, megfeleltek-e a termelés, a gazdálkodás követelményeinek, a dolgozók érdekeinek. A tapasztalatok szerint például sok helyütt alapos számítások, mérlegelés nélkül szövegezték meg az ösztönzést, a különböző juttatásokat tartalmazó fejezeteket, s amikor az elosztásra, az előírt juttatások kiadására került sor, kiderült, hogy hiányzik a fedezet. A kollektív szerződés hitele, a vállalat és a dolgozók együttes érdeke megkívánja, hogy az éves számadás szembenézzen ezekkel a hibákkal, s a jó szándékú, de csupán óhajokra alapozott szabályozást a realitás talajára helyezze. Mindez azért nagyon fontos, mert ebben az évben új, öt évre szóló kollektív szerződéseket kötnek a vállalatoknál. A részletes beszámoló s a széles körű vita jó alapot adhat az új vállalati szabályok kialakításához. A vitában fény derül arra, hogy mi vált be, tehát mit célszerű a jövőben is fenntartani, s milyen kérdések igényelnek az eddiginél alaposabb elemzést, sokoldalúbb áttekintést, új, a vállalat „testére szabottabb” szabályozást. Mivel ez a munka a vállalati ötéves tervek kidolgozásával párhuzamosan megy végbe, mód van rá, hogy a kollektív szerződés a középtávú tervekkel összhangban szolgálja a gazdasági fejlődést, a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítását. Sikerül-e a beszámolókkal a dolgozók érdeklődését, aktivitását felkelteni, ettől függ az akció eredményessége. Ahol módot adnak rá, hogy az írásos anyag mindenki számára jó előre hozzáférhető legyen, ahol a vállalati, vezetői presztízs nem gátolja a mulasztások feltárását, ahol valóban igénylik az észrevételeket, javaslatokat, ott a régi kollektív szerződésről szóló számadás jelentős lépés lesz az új vállalati okmány kidolgozásához. Sőtét Edit