Népszabadság, 1971. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-14 / 11. szám

Tömeggyűlés Bolívia fővárosában Kedden La Pazban tömegfel­vonuláson ünnepelték meg a jobboldali puccskísérlet bukását. A tüntetés után a város főterén tízezer ember tartott nagygyűlést, amelyen megjelent és beszédet mondott Juan José Torrez köz­­társasági elnök is. Torrez a többi között hangoztatta: hajlandó „né­pi gyűlést” létrehozni abból a célból, hogy az ellenőrizze a kor­mányprogram végrehajtását. Hoz­záfűzte továbbá: kormánya nem fog habozni, hogy a bolíviai for­radalmat elmélyítse, és közelebb vigye a dolgozók által követelt célokhoz. Torrez tábornok nyilatkozatot adott a PAP lengyel hírügynök­ség tudósítójának. Utalt arra, hogy körmártya máris reformokat haj­tott végre a mezőgazdaságban, a közoktatásban, és rövidesen hoz­zákezd az államapparátus átszer­vezéséhez is. Egyidejűleg végre kell hajtanunk — jelentette ki — a politikai élet mélyreható re­formját is. Azt akarjuk — foly­tatta —, hogy Bolívia gyorsan fejlődő országgá váljék, amely­ben szóhoz jut a közvélemény és a néptömegek akarata. Egy másik La Paz-i jelentés szerint a bolíviai kormány meg­szüntette az egyik amerikai bá­nyaipari társaság, az Internatio­nal Metal Processing Corporation (IM­­PS) koncesszióját. A nagyvál­lalat 1965 óta hasznosította az értékes ónbányászati mellékter­mékeket. (MTI) A brazil kormány továbbra is halogatja a hetven fogoly szabadon bocsátását A hetven brazil politikai fogoly szerda este még mindig nem in­dult el Rio de Janeiróból Chilébe. A kormány időhúzó taktikája szembeötlő: öt nap telt már el az­óta, hogy a kormány elfogadta a Bucher nagykövet ellenében sza­badon bocsátandó 70 politikai fo­goly listáját; két nap azóta, hogy a jövendőbeli „száműzöttek” a riói katonai repülőtérre érkez­tek és 24 óra azóta, hogy a geril­lák megadták a kormány által kért utolsó biztosítékot is. A gerillák írásban is kötelezték magukat arra, hogy szabadon en­gedik Giovanni Bucher svájci nagykövetet, ha megérkeznek Chi­lébe vagy Algériába a politikai foglyok. A gerillák ezzel kapcsola­tos üzenetét kedd este találták meg Rio de Janeiro Copacabana nevű tengerparti kerületében, egy könyvtárban. A gerillák egyik fel­tétele az volt, hogy a 70 ember megérkezéséről szóló hírügynök­ségi beszámolókat és fényképeket a brazil újságok közöljék le. Ily módon meggyőződhetnek róla, hogy az alku megtörtént. Időköz­ben a chilei kormány vízumot adott a 70 embernek. A brazil hatóságok az újság­íróknak megígérték, hogy legke­vesebb öt órával a politikai fog­lyok indulása előtt tájékoztatják őket. Szerda este azonban, az új­ságírók még semmiféle tájékozta­tást sem kaptak. Ebből többen ar­ra következtetnek, hogy a foglyok valószínűleg csak a késő éjsza­kai órákban vagy csütörtök haj­nalban indulhatnak Santiago felé. (MTI) Jackson nagykövet elrablása ügyében Angol külügyi államtitkár Uruguayban Szerdán Montevideóba érkezett az angol külügyminisztérium egyik magas rangú képviselője, hogy az uruguayi kormány tag­jaival tanácskozzék. Oliver Wright külügyi államtitkár Doug­­las­ Hume külügyminiszter felké­résére utazott Uruguayba, hogy a helyszínen mérje fel a Jackson brit nagykövet elrablása után ki­alakult helyzetet. Az államtitkár azonnal a mon­­tevideói brit nagykövetségre haj­tatott, majd Jorge Peirano uru­guayi külügyminisztert kereste fel. Az AFP szerint az uruguayi külügyminiszter még szerdán a fővárostól 300 kilométerre levő Santa Teresába repül, hogy az ott-tartózkodó Pacheco elnököt tájékoztassa a brit államtitkárral lezajlott megbeszéléséről. Mint ismeretes, Pacheco elnök kormá­nya kijelentette, nem változtat eddigi politikáján és nem hajlan­dó szóba állni a gerillákkal. Meg­figyelők szerint a brit államtitkár kísérletet tesz arra, hogy az uru­guayi kormányt ésszerűbb ma­gatartásra bírja. (MTI) A francia monopoltőke Algéria-ellenes kampányba kezdett (Párizsi tudósítónktól.) A nagy francia olajtársaságok valóságos hisztériába estek amiatt, hogy Algéria — mint a jelenté­sekből kiderül, alapos indokkal — leállította az egyik francia cégnek a nyersolaj szállítását. A Franciaország és Algéria vi­szonyát szabályozó 1962-es eviani egyezmény, valamint az 1965-ös újabb megállapodás idején Algé­ria olajipara teljesen külföldi vál­lalatok birtokában volt, hiányoz­tak a hazai szakemberek, az or­szág ezért kiszolgáltatott helyzet­ben lépett egyezségre az olajszál­lításokat illetően. Azóta Algéria — a francia vál­lalatok kivételével — valameny­­nyi külföldi cég olajtelepeit álla­mosította, az ország olajbányásza­tának kétharmadát saját kezébe vette, szakembereket nevelt ki, kutatóintézeteket, laboratóriumo­kat, kereskedelmi hálózatot szer­vezett és már képes egész olaj­ipara irányítására. A nyersolaj világpiaci ára köz­ben számottevően emelkedett. A tavaly nyáron megkezdett tárgya­lásokon Algéria javasolta, hogy egy barrel nyersolaj árát 2,08 dol­lárról emeljék 2,85-re. Bár ez az ár még mindig igen kedvező (Lí­bia például nemrég emelte az árát 2,35-ről 3,15-re), a­­francia cégek nem hajlandók megfizetni. Algé­ria ezenkívül nehezményezi, hogy Franciaország az elmúlt évek so­rán nem adta meg azt a műszaki és anyagi támogatást Algéria ipa­rosításához, amelyre a kedvező olajegyezményekért, cserében kö­telezte magát. Ezek Algéria lépésének az előz­ményei. Kétségtelen, hogy a jövő hétfőn feszült légkörben kezdődnek újra Párizsban a francia—algériai tár­gyalások. A nagy francia olajcé­gek azonban most olyan hangula­tot akarnak kelteni, amelyet al­kalmasnak vélnek tárgyalópartne­rük sarokba szorítására. Az Algé­ria-ellenes kampány szóvivőjévé előlépett Jacques Soustelle, a hír­hedt OAS egyik volt vezére pél­dául azt követeli, hogy Franciaor­szág nyilvánítsa semmisnek az al­gériai háború befejezését deklará­ló eviani egyezményt. A közhangulat befolyásolását szolgálják az olajcégek nyilatko­zatai, amelyek szerint, ha Algériá­nak magasabb­ árat fizetnek, ak­kor Franciaországban alaposan fel kell emelni a nyersolaj, a benzin és minden olajtermék árát. Az igazság ezzel szemben az, hogy Franciaországban az olajtermékek ára (amely egyébként a leg­magasabb egész Európában) így oszlik meg: adó 47,5 százalék, szállítás, finomítás és kereskedel­mi haszon összesen 44,6 százalék, az Algériának fizetendő rész pe­dig mindössze 7,9 százalék. Fábián Ferenc BOLÍVIA Kivel — ki Latin-Amerika szinte egymás után feszíti szét a sablonokat. A legfrissebb bizonyság erre éppen az, ami a hét elején Bolíviában történt. A katonai vezetésű rend­szer egy katonai összeesküvéssel szemben­­ a néptömegekhez fordult, s éppen e néptömegek, legfőképp a munkások határo­zott fellépésével, gyakorlatilag néhány óra alatt leverte a láza­dást. Ezúttal tehát a legfontosabb tanulságot nem is az kínálja, hogy ezúttal a száznyolcvan-egy­­néhányadik hatalomátvételi kí­sérlet zajlott le a latin-amerikai országban. Hanem az, hogy Bo­líviában négy hónap alatt immár másodízben hiúsította meg az imperialista támogatású jobboldal puccsát a hadsereg nemzeti ér­zelmű vezetőinek és a haladó erőknek a veszély pillanatában ismételten kikovácsolódott akció­egysége. A két eseménysorozat ugyan külső jegyeiben feltűnően hason­lít egymásra, van azonban köz­tük lényeges különbség. Tavaly októberben Torrez tábornok a hatalom sáncain kívül rekesztve kötött szövetséget az antifasiszta erőkkel, amelyek impozáns fel­lépése sorsdöntő volt abból a szempontból is, hogy a tábornok bejusson az elnöki palotába. Most viszont Torrez tábornok az állami-politikai hatalom csúcsá­ról fordult a tömegekhez, a for­radalom fegyveres védelmére híva fel a munkásokat, a parasz­tokat, a diákságot. Bolíviában októberben is, most is az ország jövője forgott koc­kán. Az volt — s az ma is — a kérdés, hogy meg tud-e maradni, s tovább tud-e haladni Bolívia az önálló nemzeti lét, a teljes poli­tikai és gazdasági függetlenség kivívásának az útján. Torrez el­nök maga is egyértelműen nyi­latkozott erről, amikor a puccs­ elleni kísérlet hírét bejelentve hangoz­tatta: a lázadást „a külföldi tőke által támogatott fasiszta tisztek csoportja kezdeményezte, azzal a céllal, hogy megdöntsék a kor­mányt és gátat vessenek az or­szágban megindult átalakulási folyamatnak”. Az a tény, hogy Torrez tábor­nok nemcsak elfogadta, hanem maga igényelte a néptömegek tá­mogatását és cselekvő fellépését, rendkívül fontos fejlemény. Arra utal ugyanis, hogy a bolíviai nem­zeti forradalom vezetői Dvandó tábornok kormányzásának, majd a tavaly októberi jobboldali puccskísérlet időszakának egye­bek között azt a nagy tanulságát is levonták, hogy független nem­zeti reformprogramjuk fennma­radásának legbiztosabb záloga, ha a tömegekre támaszkodnak. Igaz, októberben egyszer már szó volt egy népi kormány meg­alakításáról, ám ez elmaradt. Ennyiben természetesen óvatosan kell fogadni azokat a mostani puccsveszély közepette elhang­zott ígéreteket, amelyek arról szóltak, hogy munkásképviselőket vonnának be a kormányba, s a rendszer programjának végrehaj­tását egy később felállítandó „né­pi gyűlés” ellenőrizhetné. A lé­nyeg azonban mégiscsak az a fel­ismerés, amit ezek az ígéretek Torrez tábornok kormányának egész magatartásával együtt tük­röznek: az igazi nemzeti függet­lenséget csak a tömegekkel együtt lehet megvédeni és fenn­tartani. Serény Péter SZOLGÁLTATÁSOK Jó munka és figyelmesség A Borsod megyei tanács, illet­ve a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság a napokban tárgyalta a szolgáltatások fejlesztésével kapcsolatos korábbi kormányha­tározat végrehajtását. A vizsgá­lat tapasztalatai, amelyeket egyébként országos vizsgálatok eredményei is megerősítenek, ar­ra utalnak, hogy a lakossági szol­gáltatások csaknem minden ágá­ban növekedett az ipar, a keres­kedelem teljesítménye. A hatóságok, ellenőrző szervek figyelmét pillanatnyilag az emlí­tett, fontos kormányhatározat gazdaságpolitikai, beruházási stb. kérdései kötik le és viszonylag kevesebbet foglalkoznak a szol­gáltatások nem kevésbé fontos minőségi kérdéseivel. Pedig nem mindegy, hogy milyen a szolgál­tatás minősége, például a moso­dába adott ruha tisztasága, va­­saltsága, a megjavított háztartási gépek megbízható működése, a járműjavítók munkájának minő­sége. De ide tartozik a kiszolgá­lás figyelmessége és az is, hogy a lakosság változó igényeit, szük­ségleteit hamar felismerjék. A borsodi tapasztalatok is mu­tatják, hogy a legutóbbi időben sok jó kezdeményezés javította a lakosság ellátását. A putnoki kisz­mosásra, iparcikkjavításra stb. kiterjedő „hozom-viszem” szolgálata például az ózdi járás ellátatlan bányászközségeinek ki­szolgálásával nagyobb forgalmat bonyolít le, mint egyik-másik nagyobb miskolci vállalat. A mis­kolci Centrum Áruház tucatnyi díjtalan szolgáltatással siet ve­vői szolgálatára s az áruház vá­sárlási tanácsadásai segítenek a vásárlóknak eligazodni a sokféle új fogyasztási ter­mék között. Aranyat érnek azok a szerelők és más szak­emberek, akik a lakáson keresik fel a „beteg” készülékeket, segí­tenek alkatrészeket beszerezni, s tanácsaikkal nemcsak szakmai, hanem sokszor a készülékek gaz­daságos és biztonságos műkö­désével, garanciális kérdések tisztázásával kapcsolatban is jó útmutatásokat adnak. Vélemé­nyünk szerint erre külön képez­ni is kellene őket. A le nem számlázható vagy csak csekély összegeket kívánó szolgáltatások folyamatos és köz­vetlenebb kapcsolatokat teremt­hetnek a lakosság, a szolgáltató­­ipar és a kereskedelem között. Foglalkozni kellene azokkal a je­lenségekkel is — főleg a szolgál­tató-javító iparban —, amelyek ennek ma még útjában állnak. Részletesebb elemzést kívánna, hogyan kerülhet olyan sok, tu­lajdonképpen „befejezetlen” ter­mék a piacra, amelyet aztán ga­ranciális javítás címén kell kész­re gyártani a szervizekben. Még mindig probléma az alkatrész­­ellátás, illetve -forgalmazás és a vele kapcsolatos érdekeltségi rendszer elavultsága. Még a számlán levő szolgálta­tásokkal sem lehetünk ugyan elé­gedettek, mégis beszélnünk kell az apró figyelmességekről, taná­csokról is, amelyek nem számláz­hatók. Egyébként ezek az apró­ságok — bizonyítja ezt a putnoki kisz nagy forgalma és népszerű­sége is — végső soron visszahat­nak a javító-szolgáltató üzemek gazdaságosságára. A figyelmes, jó munkánál ugyanis nincs jobb reklám. Szluka Emil 1971. JANUÁR 14. KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS Beszámol az igazgató Az idén első ízben kerül sor a vállalatoknál arra, hogy az igaz­gatók beszámoljanak a kollektív szerződés végrehajtásáról a dol­gozóknak. Tételesen megvizsgál­ják az egyes fejezetekben foglalt rendelkezések megvalósítását, s az elemzés tapasztalatait írásban terjesztik a szakszervezeti tanács elé. Az írásbeli beszámolót a szakszervezet véleményével ki­egészítve juttatják el a dolgozók­hoz és vitára bocsátják munkás­gyűléseken, aktívaértekezleteken vagy egyéb fórumokon, ahol mód nyílik alapos megtárgyalásra. Az írásos beszámolónak min­denekelőtt arra kell választ ad­nia, hogyan érvényesül a törvé­nyesség a vállalatnál, betartják-e a munkát, a munkakörülménye­ket szabályozó kormányintézke­déseket és helyi rendelkezéseket. A tapasztalatok szerint főképp a túlmunkát, a fiatalok és a sok­gyermekes anyák foglalkoztatását érdemes különösen alaposan megvizsgálni, mert sok helyütt mást tartalmaz a kollektív szer­ződés és más a gyakorlat. A túl­munka felső határát például igen sok vállalatnál áthágják, s az egészségi ártalom miatt csökken­tett munkaidőt is jócskán meg­hosszabbítják stb. De sok helyütt figyelmen kívül hagyják azokat a szabályokat is, amelyek a fe­gyelmet szilárdítják, a hanyag munkára kártérítést szabnak ki. A beszámoló nyilván akkor szol­gál jó ügyet, ha nemcsak e ténye­ket állapítja meg, hanem levonja belőlük a szükséges következte­téseket is. Ehhez sok segítséget ad majd a dolgozókkal való ta­nácskozás. A törvényességi vizsgálaton túlmenően arra is jó alkalom a beszámolóra való felkészülés, hogy ellenőrizze magukat a sza­bályokat, intézkedéseket is, vajon rendeltetésük szerint szolgálták-e a kívánt gazdasági fejlődést, meg­feleltek-e a termelés, a gazdálko­dás követelményeinek, a dolgozók érdekeinek. A tapasztalatok sze­rint például sok helyütt alapos számítások, mérlegelés nélkül szövegezték meg az ösztönzést, a különböző juttatásokat tartalma­zó fejezeteket, s amikor az elosz­tásra, az előírt juttatások kiadá­sára került sor, kiderült, hogy hiányzik a fedezet. A kollektív szerződés hitele, a vállalat és a dolgozók együttes érdeke megkí­vánja, hogy az éves számadás szembenézzen ezekkel a hibák­kal, s a jó szándékú, de csupán óhajokra alapozott szabályozást a realitás talajára helyezze. Mindez azért nagyon fontos, mert ebben az évben új, öt évre szóló kollektív szerződéseket köt­nek a vállalatoknál. A részletes beszámoló s a széles körű vita jó alapot adhat az új vállalati szabályok kialakításához. A vitá­ban fény derül arra, hogy mi vált be, tehát mit célszerű a jö­vőben is fenntartani, s milyen kérdések igényelnek az eddiginél alaposabb elemzést, sokoldalúbb áttekintést, új, a vállalat „testére szabottabb” szabályozást. Mivel ez a munka a vállalati ötéves ter­vek kidolgozásával párhuzamo­san megy végbe, mód van rá, hogy a kollektív szerződés a kö­zéptávú tervekkel összhangban szolgálja a gazdasági fejlődést, a dolgozók élet- és munkakörülmé­nyeinek javítását. Sikerül-e a beszámolókkal a dolgozók érdeklődését, aktivitását felkelteni, ettől függ az akció eredményessége. Ahol módot ad­nak rá, hogy az írásos anyag mindenki számára jó előre hoz­záférhető legyen, ahol a vállalati, vezetői presztízs nem gátolja a mulasztások feltárását, ahol va­lóban igénylik az észrevételeket, javaslatokat, ott a régi kollektív szerződésről szóló számadás je­lentős lépés lesz az új vállalati okmány kidolgozásához. Sőtét Edit

Next