Népszabadság, 1971. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-26 / 21. szám
2 KÖZEL-KELET Asszad és Arafat Algírban Jasszer Arafat, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet központi bizottságának elnöke jól tájékozott algíri források szerint vasárnap délután részt vett azon a csúcstalálkozón, amely az algériai fővárosban zajlott le a már szombaton odaérkezett Hafez Asszad szíriai kormányfő és Rumedien algériai elnök között a közel-keleti helyzetről és a Palesztinai ellenállási mozgalomról. Khadafi líbiai elnök vasárnap este Tripoliban egy tömeggyűlésen mondott beszédében kijelentette, hogy hamarosan elnökválasztásokat tartanak, amelyen nem kívánja jelöltetni magát. A kairói Al-Ahram jelentése szerint a legközelebbi napokban Szíriában is megkezdődtek az előkészületek az országos elnökválasztások megtartására. (MTI) Amerikai segély a jc A Newsweek című amerikai hetilap szerint Husszein jordán király „amerikai mintára” átszervezi 55 ezer főnyi hadseregét. A királyi hadsereget, amely eddig négy hadosztályból állt, most három dandárra fogják felosztani. Egyidejűleg az Egyesült Államok veszi át Nagy-Britannia szerepét a jordán fegyveres erők technikai ellátásában. A Newsweek azt is tudni véli, hogy Husszein tisztogatást kezdett a hadseregben ,,Palesztinai elemek” eltávolítására. rdániai hadseregnek A Palesztinai Felszabadítási Szervezet központi bizottságának szóvivője a hét végén úgy nyilatkozott, hogy a jordániai kormány megszegte az ellenállókkal kötött megállapodásokat, amennyiben a fővárosból csak részben vonta ki a hadsereg egységeit és sok gerillát még mindig börtönben tart. Husszein király vasárnap kétórás minisztertanácsot tartott, s ezen bizalmáról biztosította Vaszfl Teli miniszterelnököt. Obote elnök távollétében Katonai hatalomátvétel Ugandában A kelet-afrikai Ugandában, dr. Milton Obote elnök távollétében, a hadsereg egy része megdöntötte a kormányt és az AFP francia hírügynökségnek Nairobiból keltezett, az ugandai rádióra hivatkozó jelentése szerint Amin tábornok, a hadsereg vezérkari főnöke katonai kormányt alakított. Az új katonai vezetőség első rendelkezése az volt, hogy 6.30 órától (helyi idő) napkeltéig kijárási tilalmat vezetett be. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint további intézkedésig lezárták Uganda határait. A kampalai rádióban egy, magát az ugandai hadsereg katonájának nevező férfi tört angolsággal bejelentette, hogy a hadsereg azért szánta el magát a hatalomátvételre, mert Obote elnök az ország kulcsfontosságú hivatalait saját törzsbelijeivel töltötte be, a hadsereg megosztására és szerepének csökkentésére törekedett. Az ország gazdasági helyzete egyre romlott, az árak emelkedtek. A rádióközlemény szerint az új kormány katona- és rendőrtisztekből fog állni. A rádió felhívta a köztisztviselőket, hogy jelenjenek meg hivatalukban. Babisha alelnök, aki a nemzetközösségi értekezleten részt vett Obote elnök távollétében az ország élére állt, rádiónyilatkozatában azt tanácsolta Oboténak, hogy Singapore-ból hazatérőben álljon meg Nairobiban és ne folytassa útját Ugandába. Obote hétfő este az indiai Bombay érintésével megérkezett Nairobiba, Kenya fővárosába. Bombayból való elutazásakor nem volt hajlandó nyilatkozni arról, hogy visszatér-e Ugandába. A hétfői katonai puccs okairól különböző feltételezések vannak. Egyes hírmagyarázók rámutatnak, hogy Obote elnök fokozott államosítási programot hirdetett meg. Egy 1967-es egyezmény értelmében Uganda közös piacot létesített Tanzániával és Kenyával. Uganda 1962. október 9-én szabadult fel a 70 éves angol gyarmati uralom alól és lett a Brit Nemzetközösség független tagja. A kelet-afrikai ország lakóinak száma 8 133 000, területe 236 028 négyzetkilométer. Hivatalos nyelve az angol, az elterjedt érintkezési nyelv a szuahéli. Hadserege 2700 katonából áll. Súlyos ítéletek a guineai invázió vádlottainak ügyében A guineai nemzetgyűlés vasárnap ítéletet hozott a tavalyi fegyveres invázióban való részvétel vádjával letartóztatott személyek ügyében; 91 vádlottat halálra ítélt (33-at távollétében), 72 személyt örökös kényszermunkára. A halálra ítéltek közül hat elfogott portugál zsoldoskatona, a többiek valamennyien guineaiak. Többen közülük magas funkciót töltöttek be korábban a politikai vagy gazdasági életben. Örökös kényszermunkára ítélték Adolf Marx nyugatnémet állampolgárt, egy guineai sörgyár igazgatóját. Ugyancsak örökös kényszermunkára ítélték Conakry érsekét is. Líbia hétfőn bejelentette: egymillió dolláros adományban részesíti Guineát, hogy segítsen nemzeti szuverenitásának megőrzésében. (MTI) Leleplezések az amerikai törvényhozásban a Szabad Európáról (Washingtoni tudósítónktól.) Clifford Case amerikai szenátor hétfőn közzétette a Szabad Európa Rádió és a CIA titkos kapcsolatairól szóló vizsgálata eredményeit. E vizsgálat alapján a szenátor — aki egyáltalán nem ellenzi a SZER tevékenységét — arra a megállapításra jutott, hogy a Szabad Európa Rádió költségeinek mintegy 90 százalékát közvetlenül és bizonyíthatóan az Egyesült Államok kormánya fedezi. Ezért javasolta, hogy a CIA helyett, amely titokban finanszírozza e tevékenységét — a SZER költségvetését ezentúl az amerikai törvényhozás határozza meg. Case leleplezései kényes helyzetbe hozták az amerikai kormányzatot, amely minden alkalommal azt bizonygatta, hogy a Szabad Európa magántársaság s a kormányhoz semmi köze. Case szerint a legutóbbi húsz évben az Egyesült Államok költségvetéséből a CIA több száz millió dollárt utalt át a Szabad Európa Rádióhoz, valamint az azonos funkciót betöltő orosz nyelven sugárzó Szabadság Rádióhoz. A szenátor megállapította, hogy a tavalyi költségvetési évben e két rádióállomás együttes költségvetése 34 millió dollárt tett ki. Ebből 30 millió dollárt a CIA fedezett. És bár a SZER azt állítja, hogy „adományokból” fedezi működését, Case kiderítette, hogy ugyanezen idő alatt — noha a tv-állomások ingyen sugározták az adakozásra buzdító hirdetéseket — nem egészen 100 ezer dollár gyűlt össze adományokból... Vajda Péter NÉPSZABADSÁG KÜLFÖLDI ESEMÉNYEK : néhány sorban Az NSZEP Központi Bizottsága és a Német Kommunista Párt vezetőségének küldöttsége hétfőn Berlinben eszmecserét folytatott. Az NSZEP küldöttségét Walter Ulbricht, a kb első titkára vezette. A Német Kommunista Párt részéről Kurt Bachmann, a párt elnöke vezette a delegációt. (ADN) A római sportpalotában vasárnap több mint 20 ezer kommunista részvételével ünnepi gyűlésen emlékeztek meg az OKP létrejöttének 50. évfordulójáról. Leonyid Kogan világhírű szovjet hegedűművész New York-i koncertje alatt cionista huligánok szalmiákszeszbombát robbantottak a hangversenyteremben. (TASZSZ) Az angol postások 230 ezer főt képviselő szakszervezete a hat napja tartó sztrájk folytatása mellett döntött. A szállításügyi szakszervezet főtitkára utasítást adott arra, hogy a szállítók ne vállalják a postások munkáját. (MTI) McGovern szenátor vasárnap a Pacific Egyetemen mondott beszédében hangoztatta, hogy az Egyesült Államoknak felül kell vizsgálnia a Kínával szemben kialakított álláspontját, el kell ismernie Pekinget és normális diplomáciai kapcsolatokat kell létesíteni vele. (MTI) Lengyel parlamenti delegáció érkezett Bonnba a nyugatnémet szociáldemokrata és szabad demokrata párt parlamenti csoportjának meghívására. (PAP) Az Apollo—14 űrhajó január 31-re tervezett rajtját megelőző visszaszámolás hétfő délután, az előzetes terveknek megfelelő időpontban megkezdődött a floridai űrrepülőtéren. (MTI) Gierek és Jaroszewicz Szczecinben és Gdanskban Edward Gierek, a LEMP KB első titkára és Piotr Jaroszewicz miniszterelnök vasárnap Szczecinben, a „Warski” hajógyárban, ahol a napokban ismét megszakadt a termelőmunka, találkozott a gyár kollektíváival — jelenti a PAP lengyel hírügynökség. A találkozón megvitatták az ország időszerű politikai és gazdasági problémáit. A gyár kollektívájának képviselői a találkozón támogatásukról biztosították a párt új vezetőségét. Kifejezték bizalmukat Edward Gierek és az ál-tala kezdeményezett megújhodási folyamat iránt. A gyár dolgozói a párt politikájának nyújtott támogatás jegyében újra felvették a termelőmunkát. Edward Gierek és Piotr Jaroszewicz vidéki körútján hétfőn Gdanskba érkezett. A lengyel minisztertanács határozatot hozott arról, hogy az ország nyugati és északi visszacsatolt területein a római katolikus egyház megkapja mindazon ingatlan és ingó vagyon tulajdonjogát, amely 1945 után egyházi használatba került. A rendelkezést a hétfői lengyel lapok közölték. (MTI) 1971. január 26, kedd Elhunyt Hermann Matern Kétnapos állami gyász az NDK-ban Hermann Matern, a Német Szo- ■ cialista Egységpárt Politikai Bi- zottságának tagja, a párt közpon- ti ellenőrző bizottságának elnö- j ke, az NDK Népi Kamarájának alelnöke, súlyos betegség követ-keztében, 77 éves korában vasár- nap elhunyt. Hermann Matern 1907 óta vett részt a munkásmozgalomban. 1919-ben lépett be a Német Kom-munista Pártba. 1946 óta megszakítás nélkül tagja az NSZEP Politikai Bizottságának. Érdemeiért 1953-ban, az NDK legmagasabb kitüntetésével, a Karl Marx Ér-demrenddel jutalmazták. Hermann Matern temetésének megszervezésére párt- és kormánybizottságot alakítottak Erich Honeckernek, a politikai bizottság tagjának, a központi bizottság titkárának a vezetésével. Hermann Matern holttestét kedden ravatalozzák fel Berlinben, az NSZEP Központi Bizottságának épületében. Szerda délután a központi bizottság épületében az NSZEP Központi Bizottsága, a népi kamara, az államtanács, a minisztertanács és a Nemzeti Front Országos Tanácsa együttes állami aktussal adózik az elhunyt emlékének. Ezzel egyidejűleg kerülsor Hermann Matern hamvasztás előtti búcsúztatására. Kedden és szerdán állami gyász lesz a Német Demokratikus Köztársaságban. (ADN) Ma újabb MDK—NSZK államtitkári eszmecsere Berlinben ma folytatják az NDK és az NSZK közöti államtitkári szintű eszmecserét. Kohl, az NDK és Bahr, az NSZK állam-titkára negyedik alkalommal ta- lálkozik egymással a múlt év no- vemberében megkezdett véle- ménycsere keretében. Az NDK külügyminisztériumának szóvivője vasárnap tiltakozást jelentett be a szabad demokrata párt nyugat-németországi tartományi frakciói vezetőinek január végére tervezett nyugatberlini összejövetele, továbbá Heinemann nyugatnémet államfő és Brandt kancellár ugyanerre az időre bejelentett nyugat-berlini hivatalos ténykedése ellen. (MTI) Közvetlen telefon-összeköttetés az NDK és Nyugat-Berlin között Az ADN jelenti: rövidesen megjavítják a távbeszélő-össze- köttetést az NDK és Nyugat-Berlin önálló politikai egység között. Az NDK posta- és távközlésügyi összeköttetés céljaira, minisztériuma 1971. január 31-én üzembe kíván helyezni néhány vezetéket az NDK és Nyugat-Berlin közötti közvetlen távbeszélő- Brandt párizsi tárgyalásai (Párizsi tudósítónktól.) Hétfő délelőtt kétnapos hivatalos látogatásra Párizsba érkezett Willy Brandt. A nyugatnémet kormányfő különvonata útán a francia főváros felé kora reggel megállt Colombey-les-Deux Eglises közelében, és a kancellár a falu temetőjében megkoszorúzta De Gaulle tábornok sírját. Brandt a nap folyamán két ízben tanácskozott Pompidou köztársasági elnökkel, egy alkalommal pedig Chaban Delmas miniszterelnökkel. A megbeszélések fő témája a Közös Piac szoros gazdasági, pénzügyi és politikai egységgé való fejlesztésének nyugatnémet terve volt, amelyet az egy hónappal ezelőtt Brüsszelben tartott tanácskozáson Franciaország hevesen ellenzett. A nyugatnémet küldöttség sürgette Angliának a Közös Piacba való felvételét is. Szerepelt a napirenden Nyugat-Berlin kérdése is, különösképpen Bonn keleti politikájával, valamint az európai biztonsági értekezlettel összefüggésben. — Brandt testes aktatáskával érkezett Párizsba — állapítják meg a politikai megfigyelők az első napi tanácskozás után. Ennek ellenére úgy vélik: reális a remény, hogy a nézetek közelebb jutnak egymáshoz. A nyugatnémet kancellár kész bizonyos engedményre a Közös Piac kérdésében, ha a francia elnök viszont több megértésre hajlandó Bonn keleti politikáját illetően. . Brandt hétfő este úgy nyilatkozott, hogy elégedett az első napi tanácskozásokkal. Brandt kancellár ma még rövid megbeszélést tart Pompidou elnökkel, és Canathan-Delmassal, majd a delegációk plenáris ülésével véget érnek a francia—nyugatnémet tanácskozások. Brandt kancellár ma délután elutazik Párizsból. Fábián Ferenc Strauss fenyegetéseinek árnyékában megkezdődött a CDU kongresszusa Hétfőn megkezdődött Düsseldorfban a nyugatnémet Kereszténydemokrata Unió, a CDU rendkívüli kongresszusa. Megnyitása előtt a CDU bajorországi testvérpártja, a CSU, nyíltan, erőteljes hangon figyelmeztette a CDU-t: ne fogadjon el olyan programot, amely nem egyezik meg a CSU nézeteivel. Josef Strauss egyik helyettese szombaton egy rádióinterjúban T meg éppen azzal fenyegetőzött, ha a CDU balszárnya keresztülvisz a kongresszuson olyan programpontokat, amelyekkel a CSU nem ért egyet, akkor a két testvérpárt útjai a Bundestagban el fognak válni. Maga Franz Josef Strauss ilyen értelmű levelet intézett Kiesinger pártelnökhöz. A CDU ettől nyilván megijedt, erre vallott Kiesinger hétfői megnyitó beszéde is, amely úgyszólván csakis régi, nacionalista, konzervatív frázisokból állt. — A kormány fejvesztett keleti politikát folytat — mondotta Kiesinger —, minden szükség nélkül és minden ellenszolgáltatás nélkül. Strauss üdvözlő beszédében úgy viselkedett, mint a győztes hadvezér, nagylelkűen, vállveregetően foglalkozott a CDU-val. A CSU elnöke a külpolitikával kapcsolatban hangoztatta: Meg kell akadályozni, hogy a kormány „visszavonhatatlan lépéseket” tegyen. (MTI) A gazdasági réregszilárdítási program részeként leértékelték Jugoszláviában a dinárt A jugoszláv szövetségi kormány Ribicsics kormányfő elnökletével szombat éjféli hatállyal 20 százalékkal leértékelte Jugoszlávia nemzeti valutáját, a dinárt. Ezek szerint az új árfolyam, amelyet az amerikai dollárhoz viszonyítanak — az eddigi 12,50 helyett 15 dinár lesz. Az intézkedést Belgrádban a gazdaság megszilárdítási programjának részeként vezették be. Február végéig előterjesztik az új külkereskedelmi rendszer alapelveit, s az ehhez kapcsolódó egyéb intézkedéseket. A lakosság takarékbetét-állományának értékét vasárnapra virradóra hat százalékkal felemelték. A JKSZ végrehajtó irodája közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozza: „Fontos, hogy minden intézkedés az alacsony jövedelmű dolgozók életszínvonalának megóvására irányuljon." A JKSZ végrehajtó irodája február első felére összehívta a JKSZ elnökségének teljes ülését a jugoszláv kommunisták előtt álló további feladatok megvitatására. (MTI)