Népszabadság, 1971. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-23 / 120. szám

2 A francia-angol csúcstalálkozó után Pompidou és Heath saját ellenzékével néz farkasszemet A francia elnök Bonnba utazik A pénteken véget ért francia- angol csúcstalálkozót kommentál­va a hírügynökségek és a sajtó­jelentések egybehangzóan úgy vé­lik, hogy Pompidou elnök és­­ Heath miniszterelnök tárgyalásai elhárították az útból Anglia kö­zös piaci csatlakozásának akadá­lyait, noha egy sor fontos részlet­­kérdésben még kemény alkudo­zásokra lehet számítani a hatok­­ júniusban kezdődő megbeszélé­sein. Ugyanakkor az AP ameri­kai hírügynökség tudósítója sze­rint a francia és a brit vezetők­nek, noha egymással sikerült megegyezniük, saját hazájukban még erős ellenzékkel kell szem­benézniük. A legelkeseredettebb csatákra a brit parlamentben kell számítani. A hatalmon lévő kon­zervatív pártban és az ellenzéki Munkáspártban egyaránt megta­lálhatók a közös piaci csatlakozás esküdt ellenségei. Véleményük szerint a csatlakozás többe kerül­ne Angliának, mint amennyit nyerne rajta. A közvéleményku­tatási intézetek adatai szerint egyelőre az angol közvélemény többsége is csatlakozásellenes. Párizsban a lapok szintén azt hangsúlyozzák, hogy a „közös pia­ci csata” következő ütközetét Heathnek magában Angliában kell megvívnia, s több francia lap is kiemeli, hogy Heathnek nehezebb feladata lesz most Lon­donban, mint amilyen Párizsban várt reá. Pompidou viszont valószínűleg­­ azokkal kerül szembe, akik a né­hai De Gaulle elnök eszméinek örököseiként emlegetik önmagu­kat. Szerintük nincs rá biztosíték, hogy Nagy-Britannia, amelynek csatlakozását a Közös Piachoz De­­ Gaulle az 1960-as években kétszer is meghiúsította, ma már „euró­paibb”, mint az említett időszak­ban volt. Ez a francia ellenzék a többi között attól is tart, hogy Nagy-Britannia, valamint a másik három csatlakozni kívánó ország — az Ír Köztársaság, Dánia és Norvégia — belépése alapjában megváltoztatná az Európai Gaz­dasági Közösség jellegét. A nyugatnémet kormány szó­vivőjének nyilatkozata szerint a szövetségi kormány üdvözli a párizsi tárgyalások eredményét, amely alátámasztja Bonn meg­győződését, hogy „Európa csak a Közös Piac kibővítése útján tud­ja­ minden erejét latba vetni a jövő fejlődésének” érdekében. Rüdiger von Wechmar nyugat­német kormányszóvivő egyéb­ként bejelentette, hogy Pompidou francia elnök és Brandt kancel­lár július 5-én és 6-án a szoká­sos francia—nyugatnémet konzul­táció keretében találkozik Bonn­ban. (MTI) Bombamerényletek Párizsban angol kirendeltségek ellen (Párizsi tudósítónktól.) Szombatra virradóra Párizs há­rom különböző kerületében bom­bamerényletet hajtottak végre angol vállalatok franciaországi kirendeltségei ellen. Az első rob­banás egy angol utazási irodában okozott tetemes kárt és egy járó­kelőt is megsebesített. Néhány perccel később a Rolls-Royce képviseletének egyik garázsában, majd a Land Rover lerakatában történt robbanás. A hátrahagyott röpcédulák sze­rint a támadással „egy nemzet­közi szervezet” akart tiltakozni „az angol és francia fasizmus újjáéledése ellen”, a rendőrség azonban egyelőre nem tud sem­mi bizonyosat. Igen kellemetlenül érinti a ha­tóságokat, hogy a merényletek csak néhány órával azután tör­téntek, hogy befejeződött a fran­cia—angol csúcsértekezlet, és Heath brit miniszterelnök el­hagyta az Elysée-palotát. A dollárárfolyam mélypontjával megtörtént a márka „hideg felértékelése" Miután a dollárnak a nyugat­német márkához viszonyított ár­folyama — mint arról lapunk tegnapi számában beszámoltunk — 3,5 márka alá, vagyis az ár­folyam szabad hullámzása óta mélypontjára süllyedt, gyakorla­tilag bekövetkezett a márka „hi­deg felértékelése”. Minthogy a legutolsó hivatalos árfolyam — május 9-én — 3,66 márka volt, a hideg felértékelés 4,5 százalékos. Pénzügyi szakértők szerint azon­ban az árfolyam 6 százalékos módosítására lenne szükség, mert a nyugatnémet szövetségi bank­ban felhalmozódott dollárkészle­tek még mindig nem csökkennek. Schiller gazdasági és pénzügymi­niszter a márka hivatalos és hat­­százalékos felértékelésének híve, de ennek a szövetségi bank köz­ponti tanácsának tagjai ellene vannak. A Süddeutsche Zeitung azt ír­ja: még nem tudni, mit tesznek avégett, hogy az NSZK-ban fel­gyülemlett 70 milliárd dollár­készlet legalább 30 milliárddal csökkenjen. Tájékozott körökre hivatkozó sajtójelentések arra számítanak, hogy a szövetségi bank a jövő héten több milliárd dollárt fog erősen leszállított ár­folyamon a valutapiacra dobni. Az amerikai KP a dollárválságról Az Egyesült Államok Kommu­nista Pártja sajtóközleményben foglalt állást a nyugati valuta­­válsággal kapcsolatban. A nyi­latkozat megállapítja, hogy az Egyesült Államok fizetési mérle­gének deficitje, a dollár válsága az amerikai imperializmus ag­resszív politikájának egyenes kö­vetkezménye. (MTI) A vietnami háború legújabb rokkantja (A Daily World rajza.) Harcok Indokínában Szombatra virradóra heves tü­zérségi támadás érte az ameri­kaiak három támaszpontját, illet­ve megerősített állását Dél-Viet­­namban. A három támadás követ­keztében együttvéve harminc amerikai katona vesztette életét, ötven másik pedig megsebesült. A hazafias erők az amerikaiak által „Charlie 2” fedőnévvel jel­zett tüzérségi támaszponton okozták a legnagyobb vesztesé­get, a saigon­i amerikai parancs­nokság szóvivője részletekkel azonban nem szolgált. Előzőleg a dél-vietnami kor­mánycsapatok erőteljes amerikai légi támogatással folytatták ak­cióikat az A Shau völgyben. A kambodzsai kormánycsapa­tok főparancsnokságának közlése szerint a hazafiak szombaton ko­ra reggel aknákkal lőtték a kor­mánycsapatok egy megerősített állását a főváros közelében. (MTI) NÉPSZABADSÁG 1971. május 33. vasárnap KÜLFÖLDI ESEMÉNYEK — néhány sorban Edward Gierek, a LEMP Köz­ponti Bizottságának első titkára fogadta a Német Kommunista Párt Kurt Bachmann elnök ve­zette küldöttségét. (PAP) Tyereskova, a világ első női űr­hajósa és férje, Nyikolajev űrha­jós-ezredes Szófiába érkezett, ahol részt vesz a bolgár kultúra nap­ján. (BT­A) Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára fogadta Manescut, a moszkvai román nagykövetet, utóbbi kérésére. (TASZSZ) Az Uruguayi Kommunista Ifjú­sági Szövetség országos kongresz­­szusán Montevideóban felszólalt Rodney Arismendi, az Uruguayi EP első titkára is. (TASZSZ) Az NDK külkereskedelmi ka­marája elnökének vezetésével NDK gazdasági küldöttség tartóz­kodik Angliában a londoni Ke­reskedelmi Kamara meghívásá­ra. (ADN) Nixon európai utazásának hírét egy héten belül másodszor cá­folták hivatalosan Washington­ban. Az elnök ez idő szerint nem készül Európába. (MTI) Kubai kikötőbe látogat a hó­nap végén — egy korábbi meg­állapodás értelmében — az At­lanti-óceán középső részén tar­tózkodó szovjet hajóraj: egy ten­geralattjáró és egy kisegítő hajó. (TASZSZ) Philadelphiában megtámadták az Egyesült Államok Kommunis­ta Pártjának helyiségét a Zsidó Védelmi Liga nevű szervezet me­rénylői. A rendőrség ugyan meg­késve beavatkozott, de letartóz­tatásra nem került sor. (MTI) A Dél-vietnami Köztársaság hamarosan megnyitja nagykövet­ségét a jugoszláv fővárosban — jelentette be Nguyen Thi Binh asszony, a dél-vietnami ideigle­nes forradalmi kormány külügy­minisztere belgrádi sajtóértekez­letén, hivatalos látogatásának be­fejeztével. (MTI) Indonéziában letartóztatták Hadji Huseint, a parlament tit­kárát. „Titkos kommunista kap­csolatokkal” vádolják, holott a hatvanas évek közepén maga is tevékenyen részt vett a kommu­nisták elleni hajszában. Közép- Celebeszen 125 katonát, köztük több tisztet tartóztattak le „föld­alatti kommunista szervezkedés” címén. (Reuter) Trudeau kanadai miniszterel­nök kíséretével szombaton Kijev­­be Taskentba utazott. (MTI) Az ECOSOC, az ENSZ gazda­sági és szociális tanácsa határo­zatban foglalt állást­ amellett, hogy minden államot teljes szu­verenitás illet meg a területén található természeti kincsek fe­lett. (TASZSZ) Az Egyesült Államok kormánya úgy döntött, hogy hivatalosan is fedezni fogja a Szabad Európa rá­­dió és az úgynevezett Szabadság adó költségeit — közölte Case sze­nátor, aki hónapokkal ezelőtt ki­mutatta, hogy a két rádióállomást a CIA-n keresztül finanszírozzák. (MTI) Iráni látogatásra hívta meg To­dor Zsivkovot, bolgár kollégáját Hoveida iráni miniszterelnök, aki szombaton kezdte meg hivatalos tárgyalásait Szófiában. (MTI) Japán felszólította Franciaor­szágot, hogy ne hajtsa végre ter­vezett nukleáris robbantásait a Csendes-óceán déli övezetében, mert a kísérletek ártanak a nem­zetközi légkörnek és a környezet­re­ is károsuit. (AP) A nyugatnémet FDP főtitkárá­vá Karl-Hermann Flach újságírót, a Frankfurter Rundschau főszer­kesztő-helyettesét választották. A szabad demokrata pártban eddig nem volt ilyen tisztség. (MTI) Kínai katonai küldöttség érke­zett Conakryba, a guineai kor­mány meghívására. A delegációt Csang Ta-csö, a KKP Központi Bizottsága katonai bizottságának tagja, a népi felszabadító hadse­reg tüzérségének parancsnoka ve­zeti. (Új-Kína) KÖZEL-KELET További személycserék Egyiptomban Anvar Szadat egyiptomi elnök felmentette megbízatása alól Fati Ghanemet, az Al Tahrir lapkiadó vállalat elnökét. A kiadó gondo­zásában jelenik meg az Al Gum­­hurija, az angol nyelvű Egyptian Gazette, a francia nyelvű Jour­nal d’Egypte. Ezek a lapok az Arab Szocialista Unió közelmúlt­ban leváltott vagy letartóztatott vezetőinek befolyása alatt álltak. A kiadóvállalat élére Musztafa­­ Badavit, egy másik lapkiadó igaz­­­­gató tanácsának tagját nevezték­­ ki.­­ Az egyiptomi Olaj- és Bánya­­­­ipari Munkások Szakszervezete­­ leváltotta elnökét, Ali Szajed­­ Alit, akit megfosztott szakszerve­­­­zeti tagságától is. Ali Szajed Ali­­ parlamenti képviselő is volt, man­­­­dátumától a nemzetgyűlés múlt­­ heti ülésén fosztották meg. (ME-­­­NA) Arafat algíri nyilatkozata Jasszer Arafat, a Palesztinai El­lenállási Szervezet központi bi­zottságának jelenleg Algírban tartózkodó elnöke sajtóértekezle­ten beszélt a mozgalom helyzeté­ről. " Harcunk nemcsak a cioniz­mus ellen irányul. Ezt a harcot az imperializmus, és elsősorban az amerikai imperializmus ellen is vívjuk — mondotta egyebek között. Arafat kijelentette, hogy Jordá­niában tett látogatásakor Rogers amerikai külügyminiszter köve­telte az ellenállási mozgalom fel­számolását. Végül bejelentette, hogy a Pa­lesztinai Felszabadítási Szervezet nemzetközi szolidaritási kong­resszust kíván szervezni a törvé­nyes jogaik helyreállításáért küzdő Palesztinai arabok tá­mogatására. (TASZSZ) A francia ENSZ-nagykövet U Thantnál Jacques Kosciusko-Morizet francia ENSZ-fődelegátus pénte­ken felkereste U Thant ENSZ-fő­­titkárt, akit tájékoztatott a közös piaci hatok külügyminisztereinek a közel-keleti helyzetről hozott határozatáról. A hatok külügyminisztereinek határozata teljes támogatásáról biztosítja Jarring közel-keleti bé­kéltető misszióját, a Biztonsági Tanács 1967-es novemberi hatá­rozatát tartja a politikai rendezés alapjának és kifejezésre juttatja, hogy a hat NATO-ország hozzá kíván járulni a válság rendezését célzó diplomáciai erőfeszítések­hez. (AFP) Rogers kínai tárgyú bejelentése Boston Pekingbe utazik Rogers amerikai külügyminisz­ter bejelentette: a washingtoni kormány felkészült arra, hogy nem titkosnak minősülő tudomá­nyos és műszaki információt ad­jon át olyan országoknak, me­lyekkel nem tart fenn diplomáciai kapcsolatokat, közöttük Kínának. Rogers már januárban utalt erre a lehetőségre. Mostani szavaiból kitűnt, hogy már csak a lebonyo­lítás mikéntjét kell tisztázni. Az amerikai külügyminiszter az elégedettség hangján szólt ar­ról, hogy Kína beutazási enge­délyt ad amerikai újságíróknak és tudósoknak. Közölte, hogy az Egyesült Államok kész a kölcsö­nösségre. A New York Times szombati számában közölte, hogy James Reston, a lap főszerkesztő-helyet­tese és kommentátora rövidesen Kínába látogat. Ő lesz a New York Times harmadik munkatár­sa, aki április óta Kína földjére lép. (AP) Kijárási tilalom Éjféltől délutánig átfésülik Isztambult Az isztambuli katonai hatósá­gok, amelyek a rendkívüli állapot időtartamára a közhatalmat gya­korolják, 15 órás kijárási tilalmat rendeltek el. Szombaton éjféltől vasárnap délután három óráig senki sem mutatkozhat az utcán, a vasúti, országúti és tengeri for­galmat leállítják, mindenki köte­les a lakásában tartózkodni, a ha­tóságok pedig átfésülik az egész várost, hogy az elrabolt izraeli fő­konzul, Ephraim Elrom nyomára akadjanak. A rendőrség és katonaság a két­millió lakosú városban a legna­gyobb szabású embervadászatra készül, amelyet valaha is rendez­tek Törökországban. Izmirben pénteken este lövöl­dözés támadt az izraeli konzult kereső rendőri erők és diákok kö­zött. Egy diák életét vesztette, négy rendőr megsebesült az ösz­­szecsapásban. Egy illegális diák­­szervezet (a Dev-Genc) három tagját letartóztatták. Elrom elrablására hivatkozva egyébként több mint ezer embert tartóztattak le, jó részük őrizet­ben van. Elrom elrablói azt mond­ták, lelövik foglyukat, ha a ható­ságok nem engedik szabadon az összes letartóztatott politikai fog­lyot. (Reuter, AFP) Megszüntetik a szenátust Ceylonban A ceyloni par­lament képvise­lőháza másodszor is elfogadta a szenátus megszüntetésére vonat­kozó törvényjavaslatot. A cey­loni alkotmány értelmében, ha a képviselőház kétszer elfogad egy törvényjavaslatot, akkor az a szenátus jóváhagyása nélkül is törvényerőre emlkedik. A Bandaranaike-kormány több­ször hangsúlyozta, hogy a szená­tus gátolja a nép életszínvonalá­nak megjavítására irányuló hala­dó szellemű törvények elfogadá­sát. A szenátus megszüntetéséről előterjesztett törvényjavaslatot először tavaly októberben fogadta el a képviselőház, a szenátus azonban elvetette, ugyanis a fel­sőházban a tagok kétharmada az ellenzéki Egyesült Nemzeti Párt­hoz tartozik. (MTI) A Paraguayi KP nyilatkozata A Paraguayi Kommunista Párt Központi Bizottsága az argentin fővárosban közzétett nyilatkoza­tában hangsúlyozza, hogy teljesen egyetért az SZKP XXIV. kong­resszusának határozataival. A Szovjetunió gazdasági, politikai és társadalmi sikerei világtörté­nelmi jelentőségűek, és annak a gyümölcsöző munkának az ered­ményei, amelyet a hős szovjet nép végez kipróbált élcsapatának, a dicső lenini pártnak a vezeté­sével — hangzik a nyilatkozat. A központi bizottság elítéli a Kínai Kommunista Párt vezető­ségének szakadár tevékenységét és a Szovjetunió és az SZKP el­leni hazugság- és rágalomhadjá­ratot. (TASZSZ)

Next