Népszabadság, 1971. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-02 / 258. szám
2 népszabadság 1911. november 2. kedd A szocialista országok és a forradalmi erők egységének megteremtésére szükség Közös közlemény Koszigin havannai tárgyalásairól Alekszej Koszigin, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, aki október 26-tól 30-ig baráti látogatást tett Kubában, vasárnap visszaérkezett Moszkvába. A havannai tanácskozásról kiadott szovjet-kubai közös közlemény bejelenti: Koszigin baráti beszélgetést folytatott Fidel Castróval, Raul Castróval, Osvaldo Dorticosszal és más kubai vezetőkkel. A barátság és a teljes kölcsönös megértés légkörében folytatott megbeszélések során megvitatták a Szovjetunió és a Kubai Köztársaság testvéri barátsága, a két ország politikai, gazdasági, kulturális és egyéb területeken való együttműködése további megerősítésének kérdéseit. Átfogó véleménycserét folytattak továbbá a kommunista világmozgalom és a nemzeti felszabadító mozgalom problémáiról, valamint az alapvető nemzetközi kérdésekről. A két fél mély megelégedéssel nyilatkozott a Szovjetunió és a Kubai Köztársaság aktív és sokoldalú, gyümölcsöző együttműködéséről. A szovjet fél megerősítette, hogy kész a jövőben is sokoldalú támogatást nyújtani Kubának a szocialista vívmányok megerősítéséért, az imperialista erők provokációi elleni harcban; állást foglalt a guantanamói amerikai katonai támaszpont kubai területen való törvénytelen fenntartása ellen. A kubai vezetők őszinte köszönetüket fejezték ki a Szovjetuniónak a Kubának nyújtott állandó segítségért és támogatásért. Mint a közös közlemény leszögezi: a felek megerősítették azt a kölcsönös törekvésüket, hogy a jövőben is minden eszközzel erősítik és fejlesztik a testvéri barátságot a Szovjetunió és Kuba között a marxizmus-leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvei alapján. A szovjet és a kubai fél kifejezte teljes egyetértését a jelenlegi nemzetközi helyzet és a világon végbemenő társadalmi fejlődés értékelésében. A két fél ismét megerősítette azt a meggyőződését, hogy a jelenlegi viszonyok között sürgető szükség van a szocialista országok és minden forradalmi erő egységének megszilárdítására. A tárgyaló felek elítélték az Amerikai Egyesült Államoknak az indokínai háború kiszélesítésére irányuló agresszív cselekményeit, és szolidaritásukról biztosítják a térség népeit. Ezután elítélték a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elleni provokációkat, és támogatják a KNDK kormányának az ország békés egyesítésére irányuló ismert programját. A Szovjetunió és Kuba teljes támogatásáról biztosította azt a küzdelmet, amelyet az arab népek vívnak az izraeli agresszió következményeinek felszámolásáért és a Közel-Kelet tartós és igazságos békéjének megteremtéséért. A véleménycsere során a felek aláhúzták az európai biztonság szavatolásának nagy jelentőségét Európa és az egész világ stabil békéjének elérése szempontjából. A kubai fél támogatja a Szovjetuniónak és más szocialista országoknak az európai biztonsági és együttműködési értekezlet összehívására irányuló erőfeszítéseit. A két fél kifejezte azt az azonos véleményét, hogy a Német Demokratikus Köztársaságnak a teljes egyenjogúság elve alapján részt kell vennie minden olyan lépésben, amely Európa és az egész világ békéjét érinti. Állást foglaltak a Német Demokratikus Köztársaságnak és a Német Szövetségi Köztársaságnak az ENSZ-be való egyidejű felvétele mellett, és megelégedésüket fejezték ki a Kínai Népköztársaság törvényes ENSZ-jogainak helyreállítása fölött. Megvitatva a béke és a nemzetközi biztonság szavatolásának kérdéseit, síkraszálltak a szigorú nemzetközi ellenőrzés mellett végrehajtandó általános és teljes leszerelés és egy olyan világkonferencia összehívása mellett, amely megvitatná a leszerelés problémáival összefüggő valamennyi kérdést. A szovjet és a kubai fél megelégedéssel állapította meg, hogy Latin-Amerikában, Ázsiában és Afrikában a nemzeti felszabadító mozgalom hatalmas erővé vált. Együttérzésükről és támogatásukról biztosították azt a harcot, amelyet e kontinensek gyarmati sorban élő népei vívnak a nemzeti függetlenség és a szuverenitás eléréséért. Megállapították azt is, hogy fellendült a forradalmi mozgalom a latin-amerikai országokban, és elítélték az imperializmus és a reakciós oligarchia próbálkozásait a mozgalom elfojtására. Szolidaritásukat fejezték ki a chilei népi egységkormánnyal és a perui kormány által megvalósított strukturális átalakításokkal. Határozott támogatásukról biztosították azokat a társadalmigazdasági intézkedéseket, amelyeket ezek az országok megvalósítanak nemzeti kincseik viszszaszerzéséért, gazdasági és politikai függetlenségük megszilárdításáért. Elítélték azokat a gazdasági megtorlásokat, amelyeket az imperialisták alkalmaznak, hogy folytathassák e népek kizsákmányolását és elnyomását. A tárgyaló felek megértéssel nyilatkoztak a panamai népnek arról az óhajáról, hogy érvényesíti teljes szuverenitását egész nemzeti területe felett. (MTI) TUDÓSÍTÓNK JEGYZETE Még hosszú ideig beszédtéma lesz Kubában Alekszej Koszigin szombaton befejeződött hivatalos ötnapos látogatása. Részint abból a szempontból is, hogy ritkán tapasztalt érdeklődés és tisztelet kísérte a szovjet kormányfő útját. Mint ahogy kubai testvérpártunk lapja, a Cranma találóan megfogalmazta: „Az október végi napok szokatlanul melegek voltak, s ilyen meleg volt az a fogadtatás is, amelyben a kubaiak százezrei részesítették a szovjet miniszterelnököt, amerre járt..Mindezt úgy értékelik Havannában, mint a kubai nép tiszteletét és köszönetét az eddigi támogatásért. Hiszen Kubában gyakran hivatkoznak rá, hogy annak idején a Szovjetunió elsőként sietett a fiatal szocialista ország segítségére, s azóta is a sokirányú szovjet támogatás ezernyi példáját lehet tapasztalni Kubában. Már önmagában is sokat mond az a tény, hogy 162 nagyobb ipari létesítmény építését fejezték be, illetve kezdték meg szovjet közreműködéssel. Havannában különös hangsúlylyal értékelik Castro beszédének egyik részét: „Országunk — mondotta — felbecsülhetetlen segítséget kapott a szocialista tábortól, elsősorban a Szovjetuniótól. Sorc üzemünk, mezőgazdasági szektorunk gépei szovjet eredetűek. A szovjet nép iránt érzett rokonszenvünk, köszönetünk egyik kifejezési módja az lehet, ha megbecsüljük ezeket a gépeket , s hatékonyan dolgozunk velük .. Ugyanezzel a gondolattal találkozhattunk akkor is, amikor a főváros tőszomszédságában a lakásépítőkkel való találkozáskor Koszigin elvtárs annak a véleményének adott kifejezést „hogy ha valaki két év múlva idelátogat, egy új szocialista Havannára talál ...” Fidel Castro — folytatva a gondolatot — válaszbeszédében arra utalt, hogy „egyetlen módszer, amivel ezt el lehet érni, a munkaerő jobb kihasználása s a takarékosság.. A meleg baráti légkörben lezajlott szovjet—kubai tárgyalások során is sok szó esett róla, hogy a kubai kormány, amely nagyon is sajátos körülmények között munkálkodik a szocializmus építésén — bizony nem kevés nehézséggel küzd. Ebben a helyzetben nem csupán az anyagi-technikai, a védelmi fejlesztésnek van felbecsülhetetlen jelentősége, hanem azoknak a forradalmi tapasztalatoknak is, amelyeket a szovjet nép a munkában szerzett. Havanna, 1971. november 1. Király Ferenc Szögesdrót mögött Connally Connally, aki szögesdrót mögé került, az Egyesült Államok pénzügyminisztere. Nem kell kétségbe esni, nem az FBI találta gyanúsnak vagy bűnösnek Amerika-ellenes felforgató tevékenységben a derék texasit, s a szögesdróttal elkerített térség sem az Egyesült Államok területén található. Connally Thieu dél-vietnami, „demokratikusan megválasztott” elnök díszvendégeként került ilyen, ugyan egy kicsit kényelmetlen, de legalább többé-kevésbé biztos helyre Saigonban. A dísztribünt vette körül szögesdrót és mérhetetlen tömegű rendőr, csendőr és egyéb biztonságot garantáló ember, amikor vasárnap Thieut ünnepélyesen beiktatták tisztségébe. Az ünnepélyességet természetesen Saigont módon kell érteni: még a környező utcákra is csupán rendőröket engedtek és nemes egyszerűséggel hírül adták a főváros lakosainak, hogy mindenkire lőnek, még azokra is, akik a környező ablakokból mernek kíváncsiskodni. Maradt tehát ünneplő gyülekezetnek a zsandárhad, a tribünön helyet foglaló díszvendégek — köztük a „legdíszesebb” Nixon küldötte, Connally —, no meg maga az ünnepelt, Thieu. Egyébként nem vehetjük rossznéven Connallytól, hogy inkább a szögesdrót mögé bújt Saigonban. Még texasi kormányzó korában, Kennedy fogadásakor, Dallasban ő is kapott a közös autóban az elnöknek szánt golyókból. Akkor viszonylag könnyebb sérülésekkel megúszta. Minek hívná ki most újra a sorsot — egy ilyen Thieu miatt! N. J. A svájci parlamenti választások eredménye Svájc választásra jogosult 3,6 millió állampolgára közül vasárnap alig kétmillióan járultak az urnák elé, hogy megválasszák a nemzeti tanácsból és az államtanácsból álló szövetségi gyűlést, Svájc parlamentjét. A választások érdekessége, hogy először szavazhattak a nők, akik eddig Svájcban nem rendelkeztek választójoggal. Vasárnap a svájci nők alig ötven százaléka élt ezzel a joggal. Többen kijelentették, azért nem szavaznak, mert „nem tudnak eligazodni” a bonyolultnak tűnő pártviszonyok és választási előírások között. A genfi kantonban a vasárnapi választások a Svájci Munkapárt győzelmét hozták. A helyi parlamentben a Svájci Munkapárt a legerősebb politikai párt és a korábbiakhoz képest mandátumainak száma eggyel gyarapodott. Kezdeményezés a leszerelési végértekezlet támogatására A BVT moszkvai értekezletének üzenete (Moszkvai tudósítónktól.) A Béke-világtanács leszerelési bizottságának kezdeményezésére Moszkvában tartott nemzetközi találkozó — amelyen különböző felfogású tudósok és közéleti tényezők vettek részt — közös üzenetben hívta fel az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy határozatokkal egyengesse a leszerelési világkonferencia előkészítésének útját. Moszkvában hétfőn a találkozó részvevői sajtóértekezleten egészítették ki az általuk elfogadott dokumentumokat és válaszoltak az újságírók kérdéseire. Köztük volt Romes Csandra, a BVT főtitkára, Björnestedt, az ENSZ-titkárság leszerelési aligazgatója, Noel Baker, a nemzetközi leszerelési összekötő bizottság brit elnöke, La Pira professzor, volt firenzei polgármester, a testvérvárosok mozgalmának egyik alapítjója, Josue de Castro, a fejlődő országokkal foglalkozó nemzetközi központ brazil elnöke. Fjodorov akadémikusnak, a szovjet békebizottság alelnökének rövid megnyitója után Romes Csandra elmondta, hogy a BVT nemzetközi mozgalmat kezdeményez a leszerelési világkonferencia támogatására. A mostani, moszkvai találkozónak éppen az az egyik legnagyobb tanulsága — fűzte hozzá —, hogy van lehetőség rá, hogy ezzel az akcióval a legkülönbözőbb szervezetek egységes felépítésére számíthatunk. Riquard professzor, a tudományos dolgozók Joliot-Curie és Bernal által alapított nemzetközi szövetségének francia főtitkára bejelentette, hogy szervezete november 21. és 23. között Berlinben konferenciát rendez, amelynek tárgya: „Az ABC fegyverek és a tudósok felelőssége”. S. P. Az indiai és a pakisztáni kormányfő a háborús helyzetről Indira Gandhi indiai miniszterelnök, aki nyugat-európai körútján jelenleg Londonban tárgyal, drámai szavakkal ecsetelte a kelet-pakisztáni menekültek helyzetét és az indiai—pakisztáni határon kialakult feszültséget. Az indiai miniszterelnök nem tagadta, hogy az indiai—pakisztáni határon katonai erőket vonultattak fel, kijelentette azonban, hogy kormánya csak olyan intézkedéseket hozott, amelyek az ország védelme szempontjából szükségesek. Az amerikai Newsweek című képeslapnak Jahja Khan pakisztáni elnök úgy nyilatkozott, hogy India és Pakisztán háborúja ,,küszöbön áll”, s ezért az indiai félre próbálta hárítani a felelősséget. Az elnök elismerte, hogy a központi kormányzat eddig valóban nem kezelte egyenrangú félként a keleti tartomány népét, „most azonban megpróbálják kijavítani a hibákat”. Azt állította, hogy a december 20-án életbe lépő új alkotmány a katonai, külpolitikai és adózási ügyek kivételével „maximális autonómiát” biztosít Kelet-Pakisztánnak. Londoni tudósítónk írja: Gandhi a londoni sajtóklub ebédjén dicsérőleg nyilatkozott a szovjet—indiai szerződésről és visszautasította azokat a feltevéseket, hogy ez a szerződés állítólag korlátozza Indiát nemzeti céljainak megvalósításában. A csaknem tízmillió pakisztáni menekültről szólva elmondotta: — mindenképpen a hazatérésüket szeretnénk elősegíteni. A nyugat-bengáliai helyzet nemcsak gazdaságilag, társadalmilag és politikailag jelent tehertételt Indiának,hanem az ország biztonságát is érinti. Kérdésekre válaszolva Indira Gandhi kijelentette, hogy hajlandó találkozni Jahja Khannal, de tárgyalni csak a két ország viszonyáról tudna és nem a keletbengáliai problémáról, amely Indián kívül álló ügy. Gandhi asszony nyugati utazását londoni politikai körökben úgy értékelik, hogy India miniszterelnöke meg akarja győzni a tőkés hatalmak kormányait: vonják meg támogatásukat az indiai szubkontinens békéjét veszélyeztető erőktől. „Segély imperializmus" (Washingtoni tudósítónk hírmagyarázata.) Az amerikai szenátus a múlt hét végén meglepetésszerű módon leszavazta a Nixon-adminisztráció által beterjesztett külföldi segélyprogramot. E törvény előirányzatainak többsége közvetlen katonai célokat szolgál. Az amerikai szenátus korábban mindig támogatta a külföldi segélyeket, az idén azonban sajátos összefogás alakult ki, olyan — egyéb kérdésekben homlokegyenest ellenkező nézeteket valló — szenátorok között, akik a kormányzat „csomagtervének” különböző öszszetevőit ellenezték. Nemmel szavaztak az indokínai háború liberális ellenzői, azok, akik attól féltek, hogy Kambodzsa új Vietnammá válhat. Nemet mondtak azok, akik szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben radikálisan csökkenteni kell a segélyprogramokat, és így szavaztak azok is, akik szerint „meg kell büntetni” az ENSZ kínai vitájában az Egyesült Államok ellen szavazó engedetlen szövetségeseket, megtorlást kell alkalmazni az ENSZ-szel szemben is. Fulbright, a szenátus külügyi bizottságának vezetője a szavazási „fordulópontnak”, egy átértékelés tünetének nevezte, rámutatva, hogy „a külföldi segélyek fokozódó mértékben váltak a hidegháború eszközévé”. Fulbright szerint kialakult egyfajta „segélyimperializmus”: Washington dollárösszegekkel akarta biztosítani más országok függő helyzetét. Természetesen bármilyen jelentős is a szavazási eredmény, az amerikai establishment hangulatváltozása és az ország belpolitikájában erősödő feszültség szempontjából azért korántsem jelzi az amerikai segélyprogramok korának végét. A mai amerikai állam egyik alapvető realitása, hogy a kormányzat végeredményben majdnem mindig meg tudja akadályozni a számára kedvezőtlen törvényhozási döntések érvényesítését. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a segélyekkel való manipulálás továbbra is az amerikai külpolitika egyik legfontosabb eszköze marad. A kérdés most az, milyen formában talál az adminisztráció kiutat a jelenlegi helyzetből. A kormány szeretne egy utólagos törvényhozási döntést kicsikarni, hogy a jelenlegi segélytörvény lejárta — november 15. — után 90 napig folytatni lehessen az összegek folyósítását. 1972 elejére viszont „új segélytörvényt” készítenének elő. A Pentagon bevetette „a fenyegetés nehéztüzérségét”: a hadügyminisztérium hétfői nyilatkozata szerint, ha csökkentik a segélyösszegeket, nem folytatódhat a külföldön állomásozó amerikai csapatok kivonása. A szenátus külügyi bizottsága azonban maga szeretné a külföldi segélyprogramok megrostálását elvégezni. Végeredményben valószínűleg kompromisszumra kerül sor, de bármilyen formát is öltsön ez, mégis azt jelzi majd, hogy az amerikai vezető rétegek többsége növekvő bizalmatlanságot tanúsít a Nixon-doktrína iránt... Vajda Péter