Népszabadság, 1971. december (29. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-01 / 283. szám

Megkezdődtek a magyar—algériai tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról.) Mindazonáltal még sok területen vannak kihasználatlan lehetősé­gek, amelyeknek tanulmányozása a jelenlegi tárgyalások feladata. Rumedien elnök álláspontjának kifejtését azzal kezdte, hogy em­lékeztetett: Algéria hétéves küz­delemben, másfél millió hazafi feláldozása árán vívta­ ki függet­lenségét. Megállapította, hogy Al­géria jól gazdálkodott a szabad­ság esztendeivel, államosította a népgazdaság legfőbb ágait, kiko­­vácsolódott egy új vezető gene­ráció, és most a figyelem a föld­reform felé fordul. Hangsúlyozta, hogy Algéria önerőből épít — az országnak, gazdag olaj- és gáz­kincse révén, jelentékeny a devi­zatartaléka és -bevétele —, de minden téren igénybe veszi ba­rátai segítségét. Meleg szavakkal emlékezett meg a Szovjetunió és a többi szocialista ország, köztük hazánk pozitív szerepéről Algé­ria új, szocialista társadalmának építésében. A nemzetközi kérdésekről szól­va Bumedien elnök kifejtette ál­láspontját a közel-keleti kérdés­ben, majd hangsúlyozta országá­nak azt a kívánságát, hogy Nyu­­gat-Afrika ne váljék a veszély térségévé, hanem a béke és az építőmunka földje legyen. Eluta­sította a Nyugat-Afrika felé irá­nyuló, befolyási övezetet kereső NATO-törekvéseket. Aláhúzta, hogy bár a Földközi-tenger de­­militarizálása mellett vannak, szükségesnek látják a szovjet flotta jelenlétét, minthogy az amerikai hadiflotta e térségben tartózkodik. Az európai bizton­ságról kijelentette, hogy az Afri­ka ügye is, ezért szeretné, ha a probléma megoldódna. A ma­­i gyári algériai kapcsolatokat átte­­­­kintve, mindkét fél egyetértett az együttműködés fejlesztésében.­­ A meleg, baráti hangulatú, őszinte tárgyalások során több­­ kérdésben közelebb kerültek az­­ álláspontok. Mivel a csaknem­­ négyórás tárgyaláson sorra ke­­­­rü­lt minden kérdés, a két elnök­­ délutánra tervezett négyszemközti eszmecseréje elmaradt. Úgy tud- t­ják azonban, hogy egy ilyen be-­­­szélgetésre sor kerül. Kedd délután a Losonczi Pál­­ kíséretében levő szakminiszterek­ és szakértők folytattak tárgyalá-­­­sokat algériai kollégáikkal. Este Bumedien elnök vacsorát­­ adott Losonczi Pál tiszteletére. A­­ vacsorán a két elnök beszédet mondott­ sóhoz. — Ugyanakkor azt is je tudjuk — tette hozzá —, hogy az ENSZ-nek minden területen felü kell vizsgálnia tevékenységét, és alkalmazkodnia kell azokhoz a változásokhoz, amelyek a világ­ban az elmúlt időszakban bekö­vetkeztek. Különösen vonatkozó­ ez az Afrikában és Ázsiában vég­­bement változásokra.­­Bumedien a következőkben a magyar—algériai államfői talál­kozó jelentőségét hangsúlyoz­va ilyen eszmecseréken mód nyílik a problémák kiküszöbölésére. — Mind a kétoldalú együttműködés mind a sokoldalú együttműködés egyaránt fontos e területen. A vé­leménycsere, az eszközük és­­ módszerek kölcsönös vizsgálati hozzájárul országaink barátságá­nak elmélyítéséhez és sök­kenth­eti a kulturális, műszaki, gazdasági és egyéb együttműködés bővíté­sét, amely a két baráti népnek ér­deke, s az egész emberiségnek is hasznára válik. Befejezésül Bumedien legjobb kívánságait tolmácsolta a magyar népnek, és pohárköszörítőjét az algériai—magyar barátság élteté­sével fejezte be. Losonczi Pál Bumedien kíséretében az algériai főváros utcáján. N­YARI BUMEDIEN: Eszmecserénk hozzájárul országaink és népeink barátságának elmélyítéséhez Bumedien bevezetőben mele­gen üdvözölte az Elnöki Tanács elnökét és a küldöttség tagjait, majd a két nép küzdelmeiről szólva a többi között kijelentet­te: — Mindkét ország hosszú harc után — a harc szakaszai esetleg eltérőek lehettek egymástól — szerezte vissza végül is szabadsá­gát, szuverenitását. Mindkét or­szág jól tudja, hogy a világbéke és a nemzetközi együttműködés csak­ a népek közötti egyenlősé­gen, a lehetőségek kölcsönös biz­tosításán alapulhat. Az elnök ezután a közel-keleti kérdésről szólva, hangsúlyozta, hogy Algéria minden elszántsá­gával az izraeli agressziótól súj­tott arab országok oldalán áll s minden segítséget megad ahhoz a harchoz, amellyel visszaszerez­hetik a tőlük elrabolt területeket. Hasonlóképpen Algéria minden erejével támogatja a palesztin nép harcát, hogy visszatérhessen országába, ahonnan elüldözték. Részletesen szólt Bumedien elnök arról, hogy Algéria segíti Vietnam, Kambodzsa és Laosz antiimperialista harcát, majd ki­fejtette, hogy aggódik az India és Pakisztán közötti válság miatt. Algéria teljes erejével azon af­rikai népek oldalán áll — foly­tatta —, amelyek még mindig szenvednek a gyarmatosítástól. Felszólította valamennyi, a gyar­matosítás ellen küzdő országot: ismerjék el az afrikai népek jo­gát a szabadságra és az egységre, működjenek együtt velük, hogy mielőbb felszámolhassák elmara­dottságukat, emberhez méltó élet­­körülményeket teremthessenek. A fejlődő országok elmaradottságá­nak felszámolására kedvezőbb nemzetközi együttműködési rend­szert kell kialakítani — hangsú­lyozta. Ez erősítené a világbékét, előmozdíthatná a népek közötti jobb megértést. — Kétségtelen — mondotta Bu­­xnedi­en —, hogy az előzőkben ki­fejtettekkel összefüggésben nagy szerep hárulhat az Egyesült Nem­zetek Szervezetére, amelyben nemrég végre elfoglalhatta az őt törvényesen megillető helyét a Kínai Népköztársaság is.­­ Az elnök kifejezte reményét­, hogy Kína részvétele hozzájárul majd az ENSZ munkájának aktivizása- LOSONCZI PÁL: K»/...« törekvésünk olyan hely­zetet te­rim­teni, amelyben népeink békésen alkothatn­ak Losonczi Pál válaszbeszédében megköszönte a meghívást. Ezután elmondotta, hogy a magyar nép figyelemmel kíséri Algéria gazda­sági sikereit, majd így folytatta: — Őszinte, baráti légkörben folyó tárgyalásaink igazolják, hogy országaink kormányainak külpolitikai fő céljai azonosak: olyan nemzetközi feltételeket kí­vánunk teremteni, amelyek lehe­tővé teszik, hogy népeink bizton­ságban és békében végezzék al­kotó munkájukat. Törekvéseink egybeesnek az imperialista agresszió, a gyarma­tosítás és a neokolonializmus, a faji diszkrimináció minden for­mája elleni harcban is — mon­dotta Losonczi Pál, s a közel-ke­leti kérdésről szólva kijelentette: — Kezdettől fogva egyértelműen elítéltük az izraeli agressziót. El­engedhetetlennek tartjuk a meg­szállt arab területekről az izraeli csapatok teljes kivonását és kö­veteljük a palesztinai nép törvé­nyes jogainak helyreállítását. Mint önök előtt ismeretes, a mi véleményünk az, hogy a kö­zel-keleti helyzet rendezésének politikai lehetőségei még nem merültek ki. A Biztonsági Tanács határozatának végrehajtását úgy lehet elérni — tette hozzá —, ha a szocialista országok és a haladó arab országok összefognak az im­perialisták és izraeli szövetsége­seik halogató manőverei ellen. Egy ilyen összefogás jelentőségé­vel ellenfeleink is tisztában van­nak. Ezért egyik fő céljuknak te­kintik együttműködésünk megza­varását, bizalmatlanság keltését az arab országokban a Szovjet­unió és más szocialista országok iránt. Elnök úr, mi ismerjük és nagy­ra értékeljük az önök határo­­­zott kiállását az izraeli agres­- I szórnak és szövetségeseinek el­­­­képzeléseivel szemben. Nagyra becsüljük az önök elvi magatar- I tását, amelyet a szocialista és a haladó arab országok együttmű- J ködésének megzavarását célzó­­ imperialista mesterkedésekkel­­ szemben tanúsítanak. A fontosabb nemzetközi kérdé­­­­seket áttekintve, az európai hely­­■e­zetről­ Losonczi Pál megállapítot­­­­ta: a Szovjetunió,­ a szocialista­­ országok és más békeszerető or­szágok állhatatos, következetes­­ harca eredményeként Európában javul a légkör. Érlelődnek a fel­tételek a biztonsági értekezlet összehívására, az Európában ke­letkezett súlyos nemzetközi prob­­l­­émák megoldására. Azt a meggyőződését fejezte ki­­ az Elnöki Tanács elnöke, hogy a mostani eszmecsere hozzájárul a két ország és a két nép barát­ságának további erősödéséhez.­­ E baráti találkozón is kife­jezem azon őszinte reményemet, hogy Huari Bumedien urat, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság forradalmi tanácsá­nak elnökét, a minisztertanács el­nökét, a Nemzeti Felszabadítási Front elnökét az Elnöki Ta­nács és az egész magyar nép vendégeként, nem is hosz­­szú idő múltán, hivatalos lá­togatáson üdvözölhetjük a Ma­gyar Népköztársaságban — mon­dotta Losonczi Pál, és pohárkö­szöntőjét a két nép barátságának éltetésével fejezte be. A magyar államfő szerda reg­gel Oránba, majd Hassi-Mes­­saoudba látogat. Kovács István MMMSSMÉ, 1971. december 1. M­UNKA­ERŐ- VÁND­ORLÁS Az őszinte szó ereje Két mérnök ki akart lépni a­ Május 1. Ruhagyárból. Már tíz éve dolgoztak az üzem­ben csoportvezetői beosztásban. Az új helyen főosztályvezetői be­sorolást ígértek nekik, s több mint ezer forinttal nagyobb fize­tést. Mindezt őszintén megmond­ták az üzem vezetőinek, akik ne­héz helyzetbe kerültek, hiszen két értékes dolgozótól kellett volna megválniuk. Nem választották sem az ígér­getést, sem a könyörgést, hanem inkább az őszinteséget. Meg­mondták a két mérnöknek: fél évig szó sem lehet előléptetésről és magasabb fizetésről, bár mun­kájuk alapján megérdemelnék. A gyárnak azonban egyszerűen nincs rá lehetősége. Fél év után­ra persze ígérhettek volna fűz­­tát, hiszen így időt nyerhettek volna. Mégsem ezt tették, hanem nyíltan megmondták: a fél év le­telte után sem lehetnek főosztály­­vezetők, csak osztályvezetők, és a fizetésüket sem tudják ezer fo­rinttal emelni. A gyár vezetői nem sértődtek volna meg, ha a két mérnök ezek után kikéri a munkakönyvét. Ám azok nem ezt tették, hanem meg­köszönték az őszinte szavakat és­­ maradtak. A fél év azóta le­telt és most már mindketten osz­tályvezetők. De nem főosztályve­zetők. Emelték a fizetésüket. De nem ezer forinttal. Ki lehetne számítani és a két mérnök biztosan ki is számítot­ta, mit veszítettek vele, hogy fél évvel előtte nem vállalták el másutt a magasabb beosztást. S hogy mégis maradtak, ennek olyan szubjektív okai lehetnek, amit talán ők sem tudnának pon­tosan megmagyarázni. Mert ho­­­gyan magyarázhatnák meg pél­dául, mit jelentenek számukra a munkatársak, a barátok, a meg­szokott arcok, amiket ugyan má­sutt is meg lehet szokni, de még­sem ugyanazok. Mit jelent a mű­helyek, az iroda hangulata, ami másutt is lehet meghitt, vonzó, de mégsem lehet olyan, mint ott, ahol már tíz éve dolgoznak. Szerepet játsz­hatott a két mér­nök döntésében a jó értelemben vett számítás is: „Ha ittmara­dunk, hűségünk jutalma nem ma­rad el. Bár most átmenetileg többet kapnánk, kérdés: így lesz-e mindig, holnap, holnap­után? Érdemes-e felcserélni a biztosat a bizonytalannal? Ha ott főosztályvezetők leszünk, vajon a további előrehaladásunk lesz-e olyan gyors, mintha itt mara­dunk? A mi gyárunkat, annak a perspektíváit ismerjük, de vajon milyen a másiké?” Igen, ezek a megfontolások is szerepet játszhattak a döntésben. Mégis úgy gondoljuk, a mérleg serpenyőjében a munkahely, a pártszervezet vezetőinek őszinte­sége nyomott a legtöbbet. Nem­csak azért, mert az őszinteség a megbecsülés jele, hanem azért is, mert nincs jobb érzés annál, ha a dolgozó tudja: azt mondják ró­la, amit gondolnak, úgy értéke­lik munkáját, emberi magatartá­sát, ahogyan azt kimondják, le­írják. Az ilyen nyílt, őszinte munkahelyi légkör biztonságérze­tet ad, szárnyakat a nagy telje­sítményekhez. Sokféleképpen lehet megtarta­ni és sokféleképpen lehet elve­szíteni dolgozókat. S igaz az is, hogy a nagyobb pénz csábítását az őszinteség sem tudja minden esetben ellensúlyozni. De hogy a felelőtlen ígérgetésnél, a csupán, a marasztaláskor, az ott-tartás szándékaival elmondott dicséret­nél, felmagasztalásnál többet ér­nek az őszinte szavak még akkor is, ha keserű dolgokat kell ki­mondani, ezt mindenki tudja, a lel valaha is emberekkel foglalko­zott, embereket vezetett. Nem árt újra és újra felidézni ezt a ta­nulságot, valahányszor a munka­könyvért kopogtatnak az üzemek­ irodáinak ajtaján. Faragó Jenő VÁROSSZÉPÍTÉS A társadalmi munka ek­­mo­k­ra­t­izmusa A szű­kebb pátria iránti szere­tetből táplálkozó önkéntes város- és községszépítő mozgalom nem ismeretlen nálunk, jóllehet a leg­utóbbi években ritkábban volt rá példa, mint régebben. Salgótar­jánban is legfeljebb a „tisztasági hónap” keretében volt tapasztal­ható némi felbuzdulás. Ebben az évben viszont 30 ezer munkaórát áldoztak városuk építésére, szépí­tésére a város lakói. A mozgalmat Salgótarján vá­rosi rangra emelésének jövő esz­tendőben esedékes 50. évforduló­jára kezdeményezték. Csakhogy van ebben a mozgalomban új vo­nás is, és tulajdonképpen ezért érdemes írni róla. Még a múlt év tavaszán szo­cialista brigádok tettek javasla­tot a kezdeményezésre. Hogyan, miként öntsék formába az elgon­dolást — ez csak a későbbiek­ben forrt ki. A város vezetői ab­ból indultak ki, hogy demokrati­­kusabbá kell tenni a városszépí­tő munkát, nemcsak abban az ér­telemben, hogy benne a város vezetői éppúgy részt vesznek, mint egyszerű polgárai, hanem abban az értelemben is, hogy a lakosság maga döntse el, mit és hogyan tart szükségesnek elvé­gezni. Ezért körzetekre osztották a várost. Körzetet kaptak a gyá­rak, az intézmények, sőt még a rendőrség, a tanács és a városi pártbizottság is. A körzetek dol­gozói, lakói közösen döntik el, mit akarnak építeni, felújítani. Az első kapavágás után való­ságos versengés kezdődött meg a körzetek között. A városképet évek óta rontó szemétdombok, a közlekedést veszélyeztető kátyúk eltűntek. A kórház dolgozói, élü­kön a főorvosokkal, sportpályát építettek, rendbe hozták a járdá­kat, sőt még a közeli erdőt is rendezték, tisztították, hogy job­ban érezzék ott magukat a ki­rándulók. Sorolhatnánk a sok tíz- és százezer forintot érő munká­kat, amelyekre égető szükség volt már, csak egyszerűen nem volt és most sem lenne rájuk fedezet. Minden jel arra muta­t, hogy a tervezett húszezer munkanapot túlteljesítik majd a salgótarjá­niak. Gyakran hallani manapság pa­naszként, hogy a régebbi évek­hez képest visszaesett a társadal­mi munka, az önként vállalt köz­hasznú tevékenység. Van, aki a mozgalmak, az akciók formális vonásaival, mások a közöny, az anyagias szemlélet terjedésével magyarázzák a visszaesést. A salgótarjáni példa cáfolja azokat, akik szerint manapság nem haj­landók áldozatra városukért a lakói, s csak a fizetett munká­nak van vonzereje. Abban vi­szont van igazság, hogy a for­malizmust mindenképpen szám­űzni kell, ha önkéntes munkáról van szó. S ennek — mint a sal­gótarjáni példa is bizonyítja — a legjobb módszere az, hogy a la­kosságra bízzák a feladatok kivá­lasztását és a hogyant. Így találja meg mindenki a társadalmi mun­kában azt, ami valóban érde­kessé, vonzóvá teszi: a feladat kiválasztásának izgalmát, az ér­telmes és valóban hasznos mun­ka feletti örömöt, s nem utolsó­sorban a felelősség vállalását a közösség előtt. Csonka Károly

Next