Népszabadság, 1972. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-09 / 7. szám
if NÉPSZABADSÁG ♦ VASÁRNAPI MELLÉKLET Illemtan a farmerban „A múlt század végéig magánházaknál tartották a citerabálokat, utóbb a kocsmákban: vasárnap volt a lányoklegények, hétfőn a fiatal házasok (ún. piroskontyosok), kedden az öregek bálja, s az ún. csonkacsütörtökön a cigányok bőgőtemetése vetett véget a farsangnak. (A lepedővel letakart nagybőgőt a cigányok halott módjára elsiratták.)” Katona Imre Sárköz című könyvéből olvasom az idézetet. 16—17 éves srácok hallgatják, majdnem figyelmesen. — Félelmetes, mennyire ráértek — mondja egyikük. — Lényegében akkor is volt házibuli. — Marha jó lenne egy bőgőt eltemetni a Körúton. Nevetés teli szájjal. — A hatos ott járna a bőgő fölött. Lecsendesednek, s megállapodunk, hogy az egykor volt farsangiszokásokon könnyű nevetni, de mi van helyettük? — Magnózás, beatklub... — ...És az öregek cikiznek. Apám állítólag zakatolni szeretett. — Most? — Nézi a tévét. Egyébként jó fej. A szerelésembe már beletörődött. Néhány kedves példa következik arról, hogy már az „ősök” is garbóban járnak, szóval nevelhetők. Általában pedig ők kezdik a vitát. Tizen- és huszonévesek. A rómaiak azt mondták: az ifjúság szél, juventus ventus. Nem tudni, mit szóltak hozzá a római ifjak. Általában az ifjúság viselt dolgairól a felnőttek tükréből kapunk képet. A tizenévesek nem szokták megírni önmagukat. Ha mégis — ritka kivételtől eltekintve —, a művek esztétikai gyengéik miatt nem maradtak fönn. Így a régi szokásokat, a korabeli ízlést, illemet, etikettet úgy ismerjük, hogy nem tudjuk, mennyire lázadtak ellene az ifjak. Ha csak az írott szónak hinnék, sajnálnám is a nők álltal megvetettet, így inkább az illemtani művek gyors avulásán tűnődöm. Mutatom a fiúnak az illemtankönyv címét: — Nem kellene valami hasonlót olvasnod? — Nem hiányzik. — Szerinted milyen a rendes viselkedés? — Itt? — Mondjuk. — Ha éppen volna, levenném a kalapomat, köszönni is kell, kérni, s csendben várni. — Lánnyal? — Szövegelünk egymással, találkozásról, mit szeretne, meg ilyesmit. — Persze tegeződve. — Tessék? Hát hogyan szólíthatnánk meg egymást? Végigmer. Kellemetlenül érzem magam, holott. ..nem le tegezni valakit első látásra ma semmi esetre sem sértő, sőt. Tegeződni azok tegeződjenek, akik egy munkahelyen dolgoznak, egy családba tartoznak, vagy olyan jó barátságban vannak egymással, hogy minden más megszólítás nevetséges lenne.’’ Pedig ez vidám jó tanács. — Ugyan — legyint a fiú az idézetre. — Engem ez nem érdekel. Nekem a felnőttekkel is csak az utcán van bajom. Mert megjegyzéseket tesznek a tollamra. Bezzeg, ha bejönnek a szervizbe, ahol dolgozom,, még utaznak is. Egyszerre nem számít, mekkora hajam van. Fehér blúz, sötét alj A fiú kicsit indulatos. Mellesleg a Csili régebben hevesebb indulatok kitörésének színhelye volt. Mondhatni, hírhedt hely. Ma? Szilveszter éjszaka egyetlen kezdődő bunyót állítottak le a rendezők. Akiknek persze hírük van. A hőbörgő idegent törzsvendégek szokták csitítani, mondván, itt nem érdemes, ezek kihajítják a teremből. A művelődési ház igazgatója, Horváth István szerint a fiatalokkal semmi baj nincs. A diákklubban, a tanfolyamokon részt vevőket fegyelmezni sem kell. — Van vitánk olykor. Az öltözködésről. — A farmer és egyéb szerelés miatt? — Félreért. A tánciskola záróbáljára az egyik iskola tanára követelte a lányoktól a fehér blúzt, a sötét aljat. Vele volt vitánk. Sikerült meggyőzni. Illemtan címmel Varjasi Rezső írt módszertani könyvet társastánc-pedagógusok számára. A jegyzet első kötete jelent meg 1967-ben. A második fele nem készült el. Ez önmagában is jelez némi bizonytalanságot. Az első rész alcíme: A társasélet szabályai és azok tanításának módszere. A kézikönyvet a sikerült művek közé sorolhatjuk. Rokonszenvessé teszi a többi között, hogy nem fogalmaz merev kategóriákban. Mitőlegyek jó A kérdés csupán az, megtanult-e már valaki viselkedni a tánciskolában? A magam élményeiből. Lekérés, felkérés, helyrekisérés. Előtte is tudtuk, utána sem tartottuk be például a séta közben című gyakorlatot. Első vizit a lányos háznál a virág a mamának, desszert a kislánynak, az egész tíz percnél tovább nem tarthat. Még olyan szerencsétlen téblábolást! A tíz percet senki sem tartotta be, a lány utálta a desszertet és így tovább. Azaz, minden porcikánk tiltakozott a nem természetes viselkedés ellen. Feltehetőleg „hercigek” voltunk. Nos, a mai negyedikes középiskolások véleménye erről: — Kész dili. Attól legyek jó, amilyen sohasem vagyok? Egy lány megjegyzése: — Én jártam egy fiúval, aki végigjátszotta. Vasárnap volt drótunk. Jött nyakkendővel, virággal, kisüveg konyakkal. Kérdeztem: begolyóztál? „Gondoltam, bemutatsz a szüleidnek.” Egész délután apámmal beszélgettek, anyám pedig tízszer elmondta: „Na, látod, milyen rendes fiú.” Ritka pocsék délután volt. — Mi lett volna jobb helyette? — Nincs jobb. Ha a srác hétköznapi formájában jön, kiutálták volna. Mit akar a tizen-, a huszonéves? Nem akar viselkedi, ha a viselkedésen a természetestől idegen megnyilvánulási formákat értjük. Szokásai? Az idézett sárközi népszokások elterjedését néhány kilométeres körzet jelentette. A mai fiatalok szokásai országhatárokat sem ismernek. A divatos nadrág, a tánc, a köszönés terjedési sebessége a járművekével vetekszik. Néhány éve még voltak, akik azt tartották, hogy a farmernadrág csak az első lépés a lejtőn, utána jön a vadnyugati, morál s persze a vadnyugati ideológia. A nadrágtól most már kevésbé tartanak, egyéb ruhadaraboktól még egy ideig. Körülbelül addig, amíg az idősebb korosztály is hordani nem kezdi, akkor már oké, akkor nincs ideológiai veszély többé. (George Grosz 1930-ban Berlinben megjelent kötetéből.) Fintor a dicséretre A mai képlet roppant egyszerű. Azt mondja a negyven-egynéhány éves gyakorló atya: — Mi még tudtunk viselkedni. Tudtuk, mi az illem, a tisztelet. Bezzeg a mai fiatalok... A gyakorló atya rendszerint elfelejti, hogy a háború után nemigen volt a felnőtteknek idejük az illem és más effélék figyelésére. A lódenkabát és a micisapka általános divatját valóban nem tarkította cifra szőrmellény, maxikabát, lánc és fityegő ... Ritka puritán viseletet diktált a pénztárca. Az aluljárókban sem ricsajóztak a tizenévesek, hiszen aluljárók serp voltait. De azért hét végén akkor is elcsattant néhány, Rejtőkönyvbe illő, irtózatos pofon. A bal tengőknek városszerte rettegett gyakorlói akadtak, miként arra néhány pohárka után tetszenek emlékezni. Mint dicsőséges hétvégekre. A Csili könyvtárában midikabátos, hullámos, hosszú hajú fiatalember kér újabb olvasnivalót. Miután a Pillangó című könyv nincs benn, pontosabban szólva, már megint elvitték, beéri valami más izgalmassal. Közvetlenül melyette állok, hallom tehát, hogy halk szavú, udvarias, öt méterrel távolabbról a jelenet bizonyos szemüvegen át viszont így festene: Torzonborz fickó. A hajhullámokról messziről lerí, hogy mesterségesen keletkeztek. A tíz-egynéhány évvel ezelőtt megjelent Vidám illemtanban erről így írtak a szerzők: „... a pomádéillatú fej igen kevés nőt lelkesít. Ennél visszataszítóbbat már csak egyet ismerünk, az ondolált, sőt — ó, borzalomb— a dauerolt férfihajzatot. Ez már igazi illetlenség ifjabb és éltesebb jampecurak!” Hát a srác a borzalom állapotában leledzik. ■ MAROS DÉNES Kié lesz a Pepita Oroszlán? A rádióállomások, hanglemezgyárak és az újságok évről évre összesítik a népszerűségi listákat, megválasztják „Az év együttesét”, „Az év énekesét”. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat is évek óta számba veszi a lemezforgalmat, tavaly pedig díjat alapított a legnépszerűbb énekesek és együttesek részére. A versenyzők minden eladott nagylemez után három, egy kislemezért pedig egy pontot kapnak. A Pepita Oroszlán „védői” tavaly Koncz Zsuzsa és az Omega együttes volt. Január közepén adják át az 1971-es díjakat. Még folyik az adatfeldolgozás, de az énekesek között Koncz Zsuzsa nagylemezeivel olyan fölényesen vezet, hogy minden bizonnyal ő lesz az első. Versenyben van még Szécsi Pál, Zalatnay Sarolta és Koós János is. Az együttesek között az Illés-együttes és az Omega együttes verseng az első helyért — az Illés-együttes esélye nagyobb. 1971-ben egyébként két Aranylemez készült. Az egyik Koncz Zsuzsa Szerelem című albuma, a másik az Echo együttes Gondolsz-e majd rám című kislemeze. A nagylemezeknél ötven-, a kislemezeknél százezer eladott lemez kell az Aranylemez eléréséhez. Koncz Zsuzsa egyébként az év elején kapta meg a díjat, azóta már újra 33 ezer lemeze fogyott el, tehát közel van a második Aranylemezhez. Az elmúlt év utolsó slágerlistája a következő volt: Nagylemezek: 1. Kis virág — Koncz Zsuzsa, 2. Lokomotív GT. Kislemezek: 1. Fák, virágok, fény — Zalatnay Sarolta, 2. Távollét — Szécsi Pál. Januárban jelenik meg a többi között a Bergendy-együttes saját számait tartalmazó nagylemez, az év első felében az Omega-, az Illés- és a Tolcsvay-album, valamint az Ausztráliából nemrég hazatért Syrius-együttes nagylemeze. H. Koncz Zsuzsa, az idei várományos, a tavalyi oroszlánnal. ■ „S járásuk hányaveti, lompos” — hangzik a vád. Varjasi Rezső bemutat néhány tánclépést, ahogy 10—15 évvel ezelőtt is tanították: — Csak a láb mozog, a törzs merev! A járás pedig: kidüllesztett mellkas, felhúzott váll, ami, ha nem elég magas, megfelelő válltömés pótolja. — Ma pedig, kérem — folytatja Varjasi Rezső a bemutatót — mozog a törzs, a csípő, járás közben lezser a tartás. Tudja, milyen hatás ez? Nézze meg az afroamerikai táncosokat! És érheti meg Európát a keleti, az indiai, a kínai, a japán mozgáskultúra hatása is. A fia, tatok látják filmen, tévében. Miért zárkóznának el, miért akarnánk, hogy elzárkózzanak előlük? Hátha kényelmesebb, egészségesebb tartást ad a Kísérleti általános iskolában tanító pedagógus szavai: — Általános felfogás, hogy a gyerek elsősorban otthon és az iskolában tanul viselkedni. Én nem tanítok illemet. Pedagógiai baklövésnek tartom azt a dorgálást, hogy ne csináld, fiam, nem illik. Szeretném, ha a tanítványaim megtanulnák, miként kell érvényesülni. Nem könyökölni persze, hanem érvényesülni. Arra szoktatom őket, amit tudnak, közöljék, védjék igazukat. Nem érdekel, szépenjelentkezett-e előtte. Okosat mondjon. Szerintem nincs illemtan. Egyéniség van, aki elhiteti, úgy viselkedik, hogy számára és számomra a legelőnyösebb. Ezen túl semmiféle kategóriát nem követelek.* Optimista megítélés szerint így festenek a dolgok: a mai írott és íratlan illemszabályok formát őriznek, évtizedekkel vagy évszázadokkal ezelőtti tartalom formáit. Ezek egy része alkalmas új tartalom befogadására, mások elpusztulnak, mert erre alkalmatlanok. Hogy vannak, akik nem ilyen derű - látóak, akik az emberi kapcsolatok tisztaságát, tartalmát féltik? De hát az illemtan őrizte meg azokat? Lehet persze sok mindentől félteni a fiatalokat. Csak éppen attól felesleges, hogy nem hordanak nyakkendőt és vasalt nadrágot. Ettől nem lesznek kevésbé emberek.