Népszabadság, 1972. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-07 / 5. szám
1972. január 7. péntek Megkoszorúzták Veres Péter sírját Csütörtökön a Mező Imre úti temetőben családtagok, barátok, pályatársak, politikai és kulturális életünk képviselői emlékeztek Veres Péterre, születésének 75. évfordulóján. Beszédet mondott Darvas József, az írószövetség elnöke. A sírt az MSZMP Központi Bizottsága, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Művelődésügyi Minisztérium, a Magyar Írók Szövetsége és a Petőfi Irodalmi Múzeum képviselői koszorúzták meg. Plasz János szobrászművész búcsúztatása Csütörtökön a Farkasréti temetőben családtagok, barátok és pályatársak mély részvéttel vettek búcsút Götz János fiatalon elhunyt szobrászművésztől. Az ígéretes tehetségű alkotót a Magyar Képzőművészek Szövetsége nevében Kiss Kovács Gyula, Munkácsy-díjas szobrászművész, a barátok és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója nevében Kutas László szobrászművész búcsúztatta. Aláírták a magyar—szovjet kulturális munkatervet Csütörtökön a Művelődésügyi Minisztériumban aláírták az 1972 —1973-ra szóló, kétéves magyar —szovjet kulturális munkatervet. A megállapodást magyar részről dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese, szovjet részről V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete látta el kézjegyével. Jelen voltak az ünnepélyes aktuson a Művelődésügyi Minisztérium és a szovjet nagykövetség vezető beosztású munkatársai is. A most aláírt, két évre szóló kulturális munkaterv egyebek között művészegyüttesek, szólisták kölcsönös vendégszereplését is lehetővé teszi. A napokban lép fel a magyar fővárosban Szergej Obrazcov, a világhírű bábművész. A Szovjetunióba utazik a Thália Színház együttese és a Budapest Táncegyüttes, s hazánkba látogat a Szovjet Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara. Magyarországon fogjuk üdvözölni az észt drámai együttest, a Virszkij vezette ukrán népi táncegyüttest, a Komi Népi Táncegyüttest is. 1972-ben és 1973-ban újabb 250—250 magyar ösztöndíjas hallgató kezdi meg tanulmányait a Szovjetunióban, s 1200 magyar ösztöndíjas diák egy-egy tanévben kint tanul majd a Szovjetunióban. Háromszáz középiskolás számára nyílik lehetőség szovjet fiatalokkal való kinti közös táborozásra. A kétéves munkaterv továbbra is lehetőségeket biztosít a felsőoktatási intézmények kölcsönös, közvetlen kapcsolatainak erősítésére, közös kutatások megvalósítására, vendégtanárok, vendégelőadók kölcsönös meghívására. Jelentős segítséget nyújtanak a szovjet szakemberek a magyarországi orosz nyelvoktatás színvonalának emelésében. Évenként 200 orosz szakos egyetemi és főiskolai hallgató, leendő orosz nyelv- és irodalomtanár részesül hathónapos szovjetunióbeli képzésben. Ezenkívül az egyetemek közvetlen megállapodása alapján mintegy 100 orosz szakos hallgató utazik ki egyhónapos továbbképzésre, termelési gyakorlatra. Évenként 160 orosz szakos általános iskolai pedagógus egyhónapos, 130 középiskolai, illetve felsőoktatási orosz nyelvtanár ,hathetes tanfolyamra utazhat a Szovjetunióba. Bővül a művészeti intézmények, a múzeumok, a könyvtárak, a művészetoktatási intézmények és színházak közvetlen együttműködése is. (MTI) nálva a legalitást, kiállítást rendezzenek, közönséget szervezhessenek. A csoport titkára Kondor György lett, pedig akkor még a huszadik évét sem töltötte be. Az első kiállítást az erzsébeti Vasas Székházban, a Csiliben rendezték. Képeikről „a proletárlakások élete sötétlik" — írta a Népszava. Kondor képe, az Elesettek is munkanélkülieket ábrázol, reménytelenül állnak a gyár előtt. A kiállítás anyagát ő maga rakta kézikocsira és vitte át Óbudára. Innét került a kiállítás a Józsefvárosba, ahol már kétezren nézték meg. Kondor Gyurka boldog volt: „A dolgok szépen mennek.” 1941-ben két kiállítást rendezett a csoport a magántisztviselők székházában. Kondor György két képét állította ki. A Könyöklő munkás olaj képéről őszülő munkás tekint ránk. Két szeméből bizalom árad. Kérges keze vád és ígéret. A másik kép, a Hajnal a vonaton, talán Kondor legjelentősebb alkotása. Alvó, meggyötört asszonyt visz munkára a korai vonat. Kevés volt az éjszakai pihenés. Kevés a bér, az élelem, az öröm a munkás életében. Sötét a tónusa mindkét képének. Ez jellemzi későbbi rajzait, festményeit is. A tréfakedvelő, mindig vidám, jókedvtől áradó húszéves fiatal kitűnően ismerte, érzékelte, látta és láttatta a dolgozó emberek elesettségét, gyötrelmeit. Nemzeti függetlenséget, békét — erre mozgósítja a kommunista párt a magyar népet és más pártállású szövetségeseit a második világháború alatt. Meghallják a jelszót a képzőművészek is. 1941. március 21-én kiállítás nyílik a Magdolna utcai vasasszékházban: a Szabadság és Nép freskópályázatra érkezett műveket mutatják be. Kondor György freskóterve nem valósulhat meg. A vázlatról jegyzőkönyvet vesznek fel a defenzív osztály vizsgálói. A negyvennyolcas téma — a vámházról leszedik a pestiek a német sast — a vizsgálat szerint azt bizonyította, hogy Kondor György ártani akart a Magyarország és „nagy német szövetségese” közötti jó viszonynak. Kondor Györgyöt több száz társával együtt letartóztatták és hetekig kínozták az Andrássy laktanyában. Onnan kerültek a Margit körúti fegyházba. Mindazokra, akik valódi függetlenséget, békét akartak, könyörtelenül lesújtottak Hitler magyarországi csatlósai. Megrémültek az 1942. március 15 -i németellenes tüntetéstől. Kondor György linóleummetszeten örökítette meg az emlékezetes eseményt, következményével együtt. Megkötözött férfi fekszik a padlón, felette szétterpesztett láb és egy gumibotot markoló durva ököl. A Margit körúti fegyházban — minden kínzással, koplalással, megaláztatással dacolva — megint csak Kondor Gyurka a kollektíva és a fegyház egyik legvidámabb tagja. Ő a szombat délutáni műkedvelő előadások főrendezője, szereplője. Az egyes számok között ötletes tréfákkal, igazi és kitalált történetekkel szórakoztatja a „nagyreményű” rabközönséget. Még bábszínházát is rendez maga készítette bábfigurákkal. Előadásokat tart a szocializmus kérdéseiről, irodalomról, művészetről. Mihez nem értett Kondor Gyurka? A legszívesebben bent is rajzolgatott, festegetett. A harisnyaműhelyben dolgozott. Csillag Géza rabtársunk, a „műhelyfőnök”, biztosított számára külön asztalt, kartont és alkotási időt, így születhettek meg a börtönéletet megörökítő alkotásai, a Tanuló elvtárs, a Jugoszláv partizán, a Séta a börtönudvaron, a Kilátás a börtönből. Az utóbbin a szomszédos Ganz-gyár kivilágított ablakai árasztják a fényt a környező sötét világba... A börtönben készítette egyik remekművét, egy kis agyagszobrocskát: férfi búcsúzik kedvesétől. Ajándékul szánta feleségének házasságuk évfordulójára. (Hathetes házasok voltak, amikor letartóztatták.) Sendületlenül hitt a szabadulásban. Akkor is, amikor búcsúznunk kellett, mert egy fegyenctranszporttal a dachaui koncentrációs táborba szállították. Ott sem adta meg magát. Kapcsolatokat teremtett más nemzetiségű deportáltakkal; megszervezte, hogy a kollektíva betegei valami tápláléktöbblethez jussanak; sétára vitte azokat, akiknek az élethez már nem volt erejük, kedvük. Kitartani, életben maradni — volt a célja. De új ellenség támadt: a flekktífusz, ő is megkapta, s az élethalálharcban alul maradt. Halálának pontos dátumát társai sem tudják már. Csak annyit, hogy tavasz volt. Akkortájban indult meg az utolsó roham, amely meghozta Magyarország megtisztítását a fasiszta megszállóktól. Fiatalon halt meg, mégsem élt hiába. A szocialista Magyarország előharcosa volt. Emléke ma is bátorít, erőt ad. Nonn György NÉPSZABADSÁG Új, bővített kiadásban jelent meg Aczél György Eszméink erejével című könyve Második, bővített kiadásában jelent meg Aczél Györgynek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KB titkárának 1970-ben a Kossuth Könyvkiadónál napvilágot látott Eszménk erejével című kötete. A kötet első részében az elmélet és a gyakorlat dialektikáját érvényesítő elemzést találunk kulturális életünk fő ideológiai kérdéseiről, a párt kultúrpolitikájának alapelveiről, művelődéspolitikánkról, a szocialista demokrácia és a szocialista kultúra összefüggéseiről. A mostani kiadásban már helyet kapott Aczél Györgynek az MSZMP X. kongresszusán elhangzott felszólalása is, valamint újabban tartott előadása A konkrét helyzet konkrét elemzése — kulturális politikánk egyik módszertani elve címmel. A magyar tudománypolitikával foglalkozó részben többek közt tudománypolitikánk irányelveiről, a társadalomtudomány és a tudománypolitika összefüggéseiről olvashatunk, s a bővített kiadásban megtaláljuk a Magyar Rádió kerekasztal-beszélgetéséhez készített Tudomány és politika című vázlatot, amely — egyebek közt — a tudományos-technikai forradalom problémáival is foglalkozik. A harmadik fő rész elsősorban a falusi közművelődés, az ismeretterjesztés és a népművelés problematikáját, az ifjúság nevelésének, a gondolkodó, kulturált közösségi ember kibontakoztatásának problémáit, feladatait tárgyalja. A kötet e részében kapott helyet az anyanyelvünk kérdéseivel foglalkozó hozzászólás, amely a budapesti Kossuth Klubban hangzott el, a magyar nyelv hete alkalmából. Z iKÖNYVSZKiViLirai Az év első hetében, amikor ötmillió tv-kritikus vitatkozik a szilveszteri műsorról, hagyományosan nehéz az olvasáshoz kedvet csiholni. Mégis érdemes megkísérelni, hiszen nem is egy fontos vagy legalábbis érdekes könyvújdonság jutott a kezünkbe az ünnepektől zaklatott héten is. Stílusosnak látszik, hogy — más műfajok múltat idéző tradícióihoz hasonlóan — A SZÁZADELC magyar irodalmának utóéletére vessünk bevezető pillantást. Nem megírási időpontjában (1936), hanem tárnájában idézi e kort Laczkó Géza memoárregénye, a Királyhágó. Sokunknak volt a regény önként vállalt „kötelező olvasmánya” emberes édesünk esztendeiben. És mert a munka torlódása olykor arra csábítaná a kritikust, hogy emlékeire támaszkodjék, csupán átlapozással értem volna be, ha — s éppen ez a ha lehet az igazi művészet titka — már az első oldalak nem bilincselték volna magukhoz a figyelmet. „Kik az életbe léptek, féljetek élni!” — sikoltja az első rész címe, s bár az érdeklődés futna előre, az igazi téma az Eötvös Kollégium világa felé, a harmadik személyűvé szemérmesített és objektivált önéletírás adalékai jólesően késleltetik a célhoz érkezést. A kolozsvári színésznő-anya törvénytelen fiának diákévei — társadalmi csúfsága és a földbirtokos apához fűződő érzés kálváriája — körül a millenniumi világ görögtüzes hazugságai bontakoznak ki. A Laczkó Géza műveit jellemző gondos fegyelem meg-megbomlik a lázas epizódok és a kamaszösztönök szép bujaságában, de a zsákutcák hangulata is a kor társadalmi, érzelmi és erotikus valójához tartozik. A vívódások, álmok, fülledt keresések vargabetűi ölelik körül a regény legjobb, minden vonatkozásban maradandó részeit: a század elejei kollégium — Bége, Kodály, Szekfű, Kuncz Aladár, Balázs Béla s a többi társ — ábrázolását. A kollégistai utód óhatatlanul meghatódik a regény olvastán, és szomorúan állapítja meg, hogy a ma középkorú és ifjabb egyetemisták életéről máig sem született hasonlóan szép dokumentumregény ... (Szépirodalmi) Szomory Dezső emléktáblájának részvétlenségbe fúló felavatása sugalmazta azt a bánatos töprengést egyik tisztelője számára, hogy egyáltalán fel lehet-e támasztani e hajdan dús sikerű és — sokban ellentétes nézőpontú — kortársai által nagyra becsült író emlékét. Réz Pál kismonográfiája szépen idézi fel Szomory életútját, ifjonti lázadásának dacát és bravúrjait, a szecesszió egészében való szerepét, nyelvi különösségeit, a drámaírói játékok komolyságát, elszigetelődését és komorrá mélyülő festőiségét. Utal a művészi buktatókra és bicsaklásokra is, nagyon is méltánylandó részvéttel a végső tragédia iránt. A II. József és a Hermelin felújítása bizony megkopottnak éreztette Szomory csillámát; a szellemi kontaktus lazulását az irodalomtörténeti tiszteletadás sem ellensúlyozhatja — sőt vizsgálnia kellene. (Szépirodalmi) ASSZONYI SORSOK fájdalmas hányatottságát örökíti meg két memoárkötet, Bella Chagall könyve, az Égő gyertyák, már csak azért is érdekes, mert férjének — korunk klasszikus festőművészének — nemrég közzétett emlékezéseivel rokon mind tárgyában, mind hangulatilag. A vityebszki gyermekkort, a szülői házban megélt zsidó ünnepek súlyos varázslatosságát kapta feledhetetlen emlékül, s e jobbára komor misztikum köré vázolja a kereskedőcsalád társadalmi helyzetének — a gyermek számára még alig érzékelhető gettólégkörnek — riadalmait. Már-már egzotikus áhítatot áraszt a könyv, finom értékű kordokumentumként. (Corvina) Mitka Grabcseva önéletrajzi regénye, a Tüzecske, csupán műfajilag kapcsolható az imént ismertetett kötethez — a forradalmárrá érés, fegyveres aktivitás, politikai elkötelezettség életformája a bolgár munkásosztály prózai eposzává magasztosul az emlékekben. A kegyetlen gyermekkorú falusi kislány „beroppanása” a fővárosi gyárba, az ifjúmunkások közötti tapasztalatgyarapodás, a fasizmus elleni szervezkedés, majd — a regény felforrósodott második felében — a hegyekben vívott partizánharcok véres heroizmusa semmiféle ellágyulást nem enged: a barátságokat is az elvtársi összetartozás határozta meg, s a férje iránti szerelem is csak a fájó elszakítottság harcos esztendői után teljesülhet ki a végső egymásra találásban. Szigorú szavú, megkapóan őszinte emlékezésében a lélek edződésének sok-sok adalékát eleveníti meg Grabcseva — kemény vonásokkal rajzolva meg nem csupán a kor fő ellentmondásait és az államhatalom csendőrszadizmusát, de azokat a nehézségeket is, amelyek az átlagemberek félelméből vagy kapzsiságából eredően súlyosították az ifjúmunkások, a kommunisták és a partizánok harcait. Ne a megírásban keressünk sajátos művészi erőt, hanem a megörökítés tárgyi igazságaiban és erkölcsi súlyában. (Kossuth) Az antifasiszta ellenállásban, a fegyveres harcokban fogant HÁBORÚS EMLÉKEK nemcsak azért mutatkoznak maradandó témáknak, mert az idősödő nemzedékek lelkiismereti önvizsgálata vagy a kalandos megformálás diktálja a regényeket, hanem mert a világ jelenkori zaklatottsága is kötelezi az írástudókat a múlt megidézésére. A jugoszláv Vukasin Micunovic regénye, A csetnik vajda, egy szerb-horvát lakosságú „Kisváros’' történeti groteszkjét nyújtja: a királypárti, de a hitleristákkal is cimboráió — azokkal főképp a kommunisták és a partizánok gyűlöletében közös —, az amerikaiak felé is kacsingató fegyveresek undok komikumát állítja pellengérre. Rablók is, pandúrok is egyszerre: primitív vakság és hiú nagyra vágyás tömöríti őket, hogy azután az első adandó alkalommal egymás nyakát is kitörjék a koncert. Nyersen ironikus epizódokkal indul a cselekmény. A stílus eszerint folytatódik tovább is — a „hősök” vad barbarizmusát és nevetséges nagyképűségét új meg új adalékokkal duzzasztva —, a szerkezet akkor tömörül, amikor két amerikai pilóta foglyul ejtése kótyagosítja meg a kisvárosi bandát. Talán mert a helyzet zűrzavarosságát kevéssé ismerjük, de talán az ábrázolás darabossága miatt is, némileg elnyújtottnak tetszik a regény: a történeti válságokat csak belülről bolygató ábrázolás inkább részleteiben, mint egészében ragadja magával, az olvasót (Magvető) A lengyel Kazimierz Koéntetőski izgalmas regénye (Száz lóval száz határig) fél Európán át vágtató cselekményével köti le az érdeklődést. (Kossuth) F. R.