Népszabadság, 1972. február (30. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-06 / 31. szám

1/ Vasárnapi 1 . ■_ ____________­ _______________________________ g_v ...3 CSATA LAP PO­RÓ­BÁN Amióta a televízió még a legtávolabbi földrészről is házhoz szállítja a látvá­nyosságot, a közvélemény figyelme rendkívüli módon nyilvánul meg a téli olimpia, a hó és a jég nagy ünnepe iránt. Nyolc esztendővel a tokiói nyári játé­kok után újra a távoli Japán, a felkelő nap országa látja vendégül ezekben a napokban a világ legjobb sportolóit, ez­úttal a téli olimpia résztvevőit. Ma már valóban nincsenek távolságok, s ezért az arany-, ezüst- és bronzérmekért még többen szállnak síkra, mint négy éve Grenoble-ban, amely pedig Európa szí­vében van. Igaz, az induló országok szá­ma — összesen 35 — jóval kevesebb, mint a nyári játékokon, mert a világ nagy részén a hó és a jég ritka tüne­mény. Ezeknek a nemzeteknek a fiai arra kényszerülnek, hogy a távolból fi­gyeljék a franciák, a svájciak, a cseh­szlovákok, a svédek, a norvégok, az amerikai, a szovjet és más sízők versen­gését az érmekért... p||| Chamonix, 1924 Ez egyszersmind azt is magyarázza, hogy a téli olimpia miért csak „kisöcs­­cse” a nyárinak, története még nincs egészen ötven éves. Az első kísérleteket ugyan már 1908-ban megtették, amikor még a nyári játékok keretében London­ban kísérőműsorként műkorcsolyázó­versenyt, 1920-ban Antwerpenben pedig jégkorong-mérkőzéseket rendeztek. Ko­moly formában azonban csak ezután ve­tődött fel a külön téli olimpia terve. Ér­dekes módon éppen az északi országok féltették saját nagy versenyeik népsze­rűségét tőle, ezért az első versenyeket — amelyet 1924-ben, a franciaországi Chamonix-ban rendeztek 16 ország sportolóival —, csak később „rehabili­tálták”, ismerték el hivatalosan az első téli olimpiai játékoknak. Eleinte Pierre Coubertin, a modern olimpiák atyja is azt akarta, hogy Chamonix csak úgy vonuljon be a sport történetébe, mint a VIII. olimpia téli játékai. Nem így tör­tént, és most már a XI. téli és a XX. nyári olimpiánál tart a sportvilág! A téli olimpiákon az eltelt csaknem öt évtizedben 225 aranyérmet adtak át. Ezek közül a legtöbbet a kezdetben kü­lönösen nagy szerepet játszó Norvégia (45) szerezte, utána a Szovjetunió (30) következik, jóllehet, csak húsz éve vesz részt a játékokon. A sorban az Egye­sült Államok következik (24), majd is­mét északiak. Finnország, Svédország (21—21), s azután már csak tíz nemzet büszkélkedhet több-kevesebb arany­éremmel. A nemzetek sorrendjében Ma­gyarország a 14. helyen áll: a műkor­csolyázók szereztek eddig összesen öt érmet, egy ezüstöt és négy bronzot. Most ismét csak műkorcsolyázó, Almássy Zsuzsa indul. Ez a harmadik téli olim­piája ... Chamonix után St. Moritz, Lake Pla­cid, Garmisch-Partenkirchen, újra St. Moritz, Oslo, Cortina d’Ampezzo, Squaw Valley, Innsbruck, Grenoble volt a olimpia eddigi állomáshelye és­­ egyiknek megvolt a maga több-kevesebb hőse. Az első híres bajnokot érthetően a norvégok adták a háromszoros arany­érmes sífutó, Thorles Haug személyé­ben, akinek még életében szobrot emelt hazája Kongsbergben. De már ez idő tájt feltűnt a 12 éves Sonja Hennie is, akit papája vitt el Oslóból Chamonix­­ba. Itt még meg kellett elégednie a nyolcadik hellyel: egyszer lecsücsült a jégre, de hoppla kiáltással felugrott, s nagyszerűen folytatta gyakorlatát. Négy év múlva azonban Sonja Henrie meg­kezdte uralmát. A műko­rcsolyázás ko­ronázatlan királynője, Miss Hoppla — ahogy később is hívták — St. Moritz után Lake Placidban és 1936-ban Gar­­misch-Partenkirchenben sem talált le­győzőre. Beírta nevét a téli sportok történetébe a legendás norvég síugró, Birger Ruud, gyorskorcsolyázó honfitársa, Ivar Bal­­langrud, majd a háború utáni nagy csil­lagok közül elsősorban az osztrák síző, Toni Sailer, a francia Jean-Claude Killy, a műkorcsolyázónő amerikai Carol Heiss, a szovjet gyorskorcsolyázónő, Li­­gyia Szkoblikova (Innsbruckban mind a négy számban elvitte az aranyérmet), hogy csak néhány nagy nevet említ­sünk. feli­d -e­SO-Vihar-­Közben az utóbbi években a fehér olimpiára — főleg a sízők miatt — sö­tét árnyékok esnek. A nézeteltérések amiatt támadtak, mert elsősorban a francia, az osztrák, a svájci s az ame­rikai versenyzők is tehetségüket, tudá­sukat a nagy sígyártó cégek szolgálatá­ba állították, amelyek — látva a téli olimpiák nagy hatását, a televíziós köz­vetítések páratlan reklámlehetőségét — semmi pénzt nem sajnáltak, hogy már­káikat népszerűsítsék A sílécekre, a mezekre különböző márkák nevei ke­rültek, és ez hallatlan propagandát je­lentett a gyártó cégeknek. A nagy baj­nokok a reklámozásért csinos összegeket vágtak zsebre és a téli olimpia lassan hirdetési kampánnyá változott... Ekkor lépett közbe Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság most már ,84 éves, milliomos elnöke. Miköz­ Öten felhőkarcolókat építtet Chicago kö­rül, a sportban bekövetkezett fejlődést nehezen ismeri el. Azt hiszi, hogy 1972- ben ugyanúgy lehet sportolni, mint a század elején, amikor többségében csak azok sportoltak, akik jómódúak voltak. Brundage nehezen v­eszi tudomásul, hogy változott az amatőrizmus fogalma, s ma már a nagy teljesítmények eléré­séhez sokkal több időre — s ennélfogva több támogatásra — is van szükség, mint régen. Az első nagy összecsapás Brundage és a sívilág között négy éve, Grenoble-ban tört ki. Amikor a NOB-elnök látta, hogy a sílécekről nem tün­tették el a gyártó cégek neveit, megta­gadta, hogy személyesen adja át az ér­meket az alpesi számok győzteseinek és helyezettjeinek. A sportvilág ettől függetlenül ünne­pelte az új bajnokokat, aztán a Gre­noble is elmúlt. A harc azonban tovább folyt. Három éve már-már úgy látszott, hogy kedvező fordulat következik és a Nemzetközi Sí Szövetség (amely szem­ben állt Avery Brundage-zsal), mégis­csak dűlőre jut a NOB elnökével. Arról volt szó, hogy a szövetség ellenőrzi a sízők járandóságát, de később kiderült, hogy a gyárak továbbra is közvetlenül a versenyzőket fizetik. Olyasmi is előfor­dult, hogy egy nagy sícipő-cég ismert versenyzőkkel oktatótábort nyitott a napi 50 dolláros térítéssel. Brundage újra dörgött, mint Zeusz. Kijelentette, hogy emiatt több neves sí­­zőt nem engednek Sapporóban rajthoz állni. Ekkor a síszövetség gyorsan intéz­kedett, s betiltotta a kifogásolt edzőtá­bort, de a NOB elnöke még mindig nem nyugodott Újabb levelében kilátásba helyezte, hogy mindazokat a versenyző­ket eltiltják a téli játékoktól, akik az úgynevezett Világkupa-versenyen úgy vesznek részt, hogy mellükön és hátu­kon az Evian-cég feliratával síelnek. S í Schranz dollárjai ■—-------------------------------­ Kitört a legteljesebb bizonytalanság. Brundage még két héttel a játékok kez­dete előtt is megismételte fenyegetését. Az egyes országok sportolói közben már elutaztak Sapporóba, és itt várták rész­vételükről a döntést, amelyet végül is csak a NOB hozhatott meg. Az kétség­telen, hogy Brundage sok tekintetben maradi nézeteket vall, s ha igaza is van abban, hogy az olimpia nem lehet szendvicsemberek versenye, túlságosan gyorsan akart döntést kierőszakolni. Ha a síversenyeket most hirtelen törlik a programból, az feltétlenül felborította volna a sapporói játékokat. Végülis kompromisszum született, de — intő példaként — az osztrákok nagy ver­senyzőjét, Karl Schranzot a NOB nem Sapporo nagy látványossága a téli olimpia idején a hófesztivál, amelynek hószobrai az ősi japán kultúrát idézili. 1972. február 6. A TARTALOMBÓL: Egy hét „Menthetetlenek'' megmentése Az ír tragédia történelmi háttere A szovjet kritika helyzetéről Thurzó Gábor elbeszélése Magyarul Wroclawi téglák Ki mit tud? Fiatalok: A tehetség útja engedi rajthoz állni. Az osztrák ver­senyző ugyanis nemcsak hogy áruba bo­csátotta magát a legkülönbözőbb cégek­nek, de nemrégiben még kérkedett is ezzel. — Azzal vádolnak, hogy a sízés jóvol­tából 72 000 dollárt keresek egy évben. Magunk között, ennél jóval többet... — mondta és jót nevetett Japán számára mindez valóságos drá­ma volt. A nyolc évvel ezelőtti nagy si­kerű nyári játékok óta hallatlan szor­galommal, lelkesedéssel készültek erre az újabb nagy seregszemlére, az első ázsiai téli játékokra. S ha Brundage azt mondta is, hogy a téli olimpia sportese­mény, s nem üzleti vállalkozás , a té­nyek sokszor mást mutatnak. A megfi­gyelők, a messziről érkezett vendégek első benyomása, hogy a hó és a jég ün­nepe nagyon költséges mulatság. Sapporo teljes egészében­ 200 milliárd jenjébe kerül Japánnak — mondják a szervezők, s ez azt jelenti, hogy költsé­gei háromszorosan múlják felül a leg­utóbbi, a grenoble-i játékok kiadásait. A téli olimpia színhelye, Sapporo, Hok­­kaido-sziget egymilliós fővárosa 30, a szállodatulajdonosok 25, Hokkaido ke­rület 5, más szervezetek 30, míg a japán állam 10 százalékot vállalt a „nagy had­művelet” költségeiből. Miként Tokió, Grenoble, Mexikó é­s München­ is —, Sapporo szintén hatal­mas pénzügyi és kereskedelmi vállalko­zás. Csupán a televíziós közvetítések jogdíjából 850 ezer dollárt kapnak a rendezők. Ezenkívül a belépőjegyek árából, a különböző cikkek eladásából, a turizmusból igyekeznek fedezni a be­fektetést. Bár Sapporo nem annyira állami ügy, mint Tokió volt, a japánok mégis nagy erőfeszítéseket tettek. Több mint hat éve 240 személy teljes napi munkaidejét az előkészületeknek szentelte, ezren 200 ezer munkanapot fordítottak a létesít­­­mények, pályák építésére. A csütörtöki megnyitó óta 3500 személy dolgozik az olimpia sikeréért, s hatszáz tolmács áll rendelkezésre, hogy az idegenek ne érezzék elveszettnek magukat. 1p.11 Japán remények Japán eddig tizenegyszer vett részt a nyári játékokon, és összesen 131 érmet gyűjtött. Ezzel szemben nyolc téli olim­pián Nippon sportolóinak eddig mind­össze egyetlen bronzéremre futotta az erejéből. A házigazdák most elérkezett­nek látják az időt, h­ogy a hazai kör­nyezetben legalább három-négy aranyat otthon tartsanak. S ennek érdekében nagy áldozatoktól sem riadtak vissza: 800 millió jent fordítottak a sportolók előkészületeire, s ebből az összegből 40—40 százalékot az állam és a külön­böző sportszövetségek, 20 százalékot a sportszerető japán közönség vállalt. Mindezt azért, hogy a felkelő nap or­szágának fiai dicsőséget szerezzenek az Eniwa- és a Teine-hegyek lejtőin, illet­ve a makomanai jégcsarnokban. Az or­szágban jelenleg is több mint hétmillió a síző, s egy vagy két érem azzal a re­ménnyel kecsegtetne, hogy ez a szám rövid idő alatt a kétszeresére emelkedik. És akkor Ázsia is versenybe száll az amerikai és európai síiparral... Már átadták az érmeket a XI. téli já­tékok első győzteseinek és még nyolc napon át a képernyőn követhetjük a versenyeket. A viharos előzmények után sokan azt jósolták, hogy talán ez lesz az utolsó fehér olimpia. Aligha, legfel­jebb a leköszönő Avery Brundage szá­mára. LUKÁCS LÁSZLÓ O NÉPSZABADSÁG ♦ VASÁRNAPI MELLÉKLET

Next