Népszabadság, 1972. március (30. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-01 / 51. szám
FBI-besúgó kihallgatásával folytatódott a „harrisburgi hetek" pere A pennsylvaniai Harrisburgban, ahol az amerikai háborúellenes mozgalom ellen indított kirakatper folyik, hétfőn a bíróság egész nap Boyd Douglas FBI-besúgót hallgatta ki. Boyd Douglas, a szövetségi nyomozóiroda besúgója, aki ugyanabban a fegyházban „ült”, ahol a katonai behívók megsemmisítése miatt több éves börtönbüntetését töltötte Berrigan, hétfőn azt állította a bíróság előtt, hogy a pap 1970 áprilisában beszélt neki öszszeesküvő terveiről, ő pedig színleg vállalta az összekötő szerepét. (Reuter) A brit bányászsiker után Győzelem küszöbén a skóciai gyárfoglalók (Londoni tudósítónktól.) A brit belpolitikai életen a bányászsztrájk győzelmének következményei uralkodnak. Miután Edward Heath miniszterelnök televíziós nyilatkozatában a kormány vereségét „a demokratikus többség vereségének” nyilvánította és a felgyorsuló infláció rémével fenyegette meg az országot. Carold Wilson az ellenzék nevében 24 órával később elmondott válaszában a bérek értékének szándékos „elkoptatásával” és a tömeges munkanélküliség tudatos kialakításával vádolta meg a kormányt. * Az ingerült bírálatoknak és magyarázkodásoknak ebben a feszült légkörében a baloldali sajtó úgy üdvözli a skóciai UCS hajógyáraknak kilátásba helyezett, váratlan 35 millió font sterlinges állami beruházását, mint újabb jelét annak, hogy a torykormány hátrálni kényszerül a munkásmegmozdulások elől. Tavaly a munkások azért szállták meg a Clyde folyó négy hajógyárát — melyek teljes üzemben tartását azóta is ők biztosítják —, mert a kormány megtagadta a nyolc és fél ezer dolgozó folyamatos foglalkoztatásához igényelt 6 millió font segélyt. Most pedig egyszerre 35 millió fontot hajlandó beruházni a mindeddig „sánta kacsának”, vagyis életképtelen vállalkozásnak nyilvánított gyárakba. Ezzel nagymértékben biztosítja három hajógyár jövőjét. James Airlie az üzemi bizalmiak nevében „bölcs lépésnek” nevezte a kormány elhatározását, s egyúttal megismételte a munkások szilárd követelését, hogy csak akkor hajlandók együttműködni a hatóságokkal, ha garanciát kapjnakmind a négy gyár jövőjére. Ismeretessé vált, hogy a negyededik gyár sorsáról eredményes tárgyalások folynak két amerikai , tartályba sóépítő vállalattal. Így tehát nagyon valószínű, hogy a bányászok után a gyárfoglaló ha- ióépítők is hamarosan a teljes győzelmüket ünnepelhetik. Baloldali körökben azonban annak a gyanúnak adnak kifejezést, hogy miközben a kormány véde- l kezve hátrál, az alkalmas pillanatban általános ár- és béregyezmény kicsikarásával próbálja majd megmenteni gazdasági koncepcióját és a munkáspárti vezetők, valamint a szaktanács jobboldali elemei máris készek ilyen egyezmény megkötésére. Erre következtetnek abból, hogy Wilson — bármennyire is élesen támadta Heath-t — közben védelmébe vette a volt munkáspárti kormány ár- és bérpolitikáját, holott a közvélemény szerint az sem volt sokkal jobb, mint amit a toryk csinálnak és végeredményben a Munkáspárt választási vereségéhez vezetett. A Wilson-beszédből „egy általános ,,ipari béke” irányvágy csendült ki. Victor Feather, a brit szaktanács főtitkára pedig úgy nyilatkozott, hogy hajlandó lenne „tárgyalni a kormánnyal a bérekről, ha egy ilyen megbeszélés kiterjedne az árak és a munkanélküliség problémájára is”. Szabó L. István Szélsőbaloldali csoportok és rendőrök összecsapása Párizsban A Renault-gyár munkásai meghiúsították a provokációkat Legalább tíz személy kórházba került és harminchármat letartóztattak a Renault-gyárnál lelőtt Pierre ■ Overney meggyilkolása ellen tüntető szélsőbaloldali csoportok és a rendőrség hétfő éjszakai összecsapásánál. Mintegy húszezren vonultak fel Párizs utcáin Jean-Paul Sartre, a neves filozófus és író és Simone de Beauvoir írónő vezetésével. A tüntetés végcéljánál a rendőrök várták a felvonulókat és felszólították őket, hogy oszoljanak szét. Mintegy tízezren engedelmeskedtek a felszólításnak, a többiek azonban barikádokat emeltek és egyórás csatát vívtak a rendőrökkel. Szélsőbaloldali csoportok hétfőn a Renault-művekben is megkísérelték, hogy tüntetéseket, sztrájkot szervezzenek. Az üzem dolgozói azonban, az FKP és a CGT éberségre intő felhívását követve, visszautasították a provokációs kísérleteket. Az üzem 34 ezer dolgozója közül csak néhány száz szüntette meg rövid időre a munkát. A CGT élesen tiltakozott az ellen, hogy —mint az a múlt heti incidens során kiderült , az üzemiben polgári ruhás, felfegyverzett titkosrendőrök működnek. Egyúttal elítélte az ultrabalos csoportok provokációs tevékenységét is. Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkárhelyettese kijelentette, hogy a Renaultművek dolgozóinak fegyelmezett magatartása, amellyel meghiúsították egy felelőtlen sztrájk kirobbantását, megmutatta az ultrabalos csoportok elszigeteltségét. „A múlt pénteki incidensnél hidegvérrel meggyilkolt fiatalember halála azonban nem hagy közömbösen bennünket — tette hozzá. — A vérontásért azokat terheli az igazi felelősség, akik politikai spekulációikat arra építik, hogy ultrabalos csoportokkal harcoljanak a kommunista párt ellen.” (MTI) Automata Hold-obszervatórium terve Mihajlov akadémikus cikke a Pravdában Elméletileg teljesen kész olyan automata Hold-obszervatórium terve, amely különböző megfigyeléseket és kutatásokat végez, a Földről irányítják és rádió- illetve televízió segítségével nagy mennyiségű információt juttat a Földre — írja a keddi Pravdában Alekszandr Mihajlov akadémikus. A szovjet tudós kiemeli, hogy az elmondottak még inkább vonatkoznak a Vénusra, a Marsra és más bolygókra. Ezeknek a bolygóknak elérése űrhajós által és az űrhajósok életfunkciójának megőrzése a több hónapig tartó űrrepülés során, óriási erőfeszítéseket és anyagi áldozatokat követel. Mihajlov véleménye szerint a sikert ezen a területen még igen sokáig az automaták hozhatják meg. Mindez természetesen nem vonatkozik az orbitális állomásokra, amelyeken az ember jelenléte elengedhetetlen — írja a tudós. A Luna—20 szovjet automata állomás pontos repülése még inkább megerősíti ezt a véleményt — állapítja meg Mihajlov. Mmmmmmi MÁRCIUS 1. 74 RS 4 DAL () MR/ TOSÍTÁS százalék Még kereken egy hónap és elavultnak tekinthető a jelenlegi statisztikai adat, amely szerint az ország lakosságának 97 százaléka jogosult a társadalombiztosítás szolgáltatásaira, az ingyenes orvosi és kórházi ellátásra. Április elsején lép ugyanis hatályba a kormánynak a múlt heti ülésén hozott határozata a kötelező betegségi biztosítás kiterjesztéséről. A kormányrendelet kimondja, hogy a kötelező biztosítás ezentúl kiterjed a kisiparosokra, a magánkereskedőkre, az egyénileg gazdálkodókra, az egyszerűbb mezőgazdasági szövetkezetek tagjaira, valamint az egyéb jövedelemadó fizetésére kötelezett személyekre, akiknek eddig nem volt betegségi biztosításuk vagy önkéntes alapon vettek ebben részt. Ezzel tehát lényegében mindenki részesül a társadalombiztosítás szolgáltatásaiban, gyakorlatilag a teljes lakosság, az ország népességének száz százaléka. Az igazság kedvéért és a félreértések elkerülésére, rögtön hozzátesszük, hogy az ingyenes orvosi kezelésért és kórházi ellátásért néhány százezer újabb biztosított, mivel egyszemélyben munkáltató és munkavállaló is, járulékot fizet. Ennek fejében a bérből élő alkalmazottakra vonatkozó valamennyi társadalombiztosítási szolgáltatást igénybe veheti, a pénzbelieket is, kivéve a táppénzt és a gyermekgondozási segélyt. Aligha vitatható tehát, hogy a rendelet újabb előrelépést jelent az intézményes egészségvédelemben. A rendelet különben szem előtt tartja a kisebb jövedelműek érdekeit. Mindazok, akik havi 1000 forintnál kevesebb jövedelem után adóznak, mentesülhetnek a járulék fizetése alól. Az idősebbek még jól emlékezhetnek a felszabadulást megelőző időkre, amikor az ország lakosságának több mint kétharmada, pontosan 69 százaléka kívül esett a társadalombiztosítás keretein. Ha az ilyen ember megbetegedett, úgy ez kétszeresen is bajnak számított, mert nemcsak a munkából volt kénytelen elmaradni, hanem az orvosi kezelés költségei is többnyire súlyos anyagi gondokat okoztak. Különösen nagy csapást mért a családi kasszára, egy esetleges hosszabb kórházi kezelés, ez különben sok más országban ma sem kisebb gond, mint a régi Magyarországon volt. Példák hosszú sorát lehetne felsorolni arra, hogy a betegség kezdeti szakaszában sok ember el sem ment az orvoshoz, nem volt rá pénze, emiatt aztán gyakran már későinek bizonyult a szakszerű gyógyítási kísérlet. Igaz, ez régen volt, de nem árt, ha olykor eszünkbe jut a mai, megváltozott körülmények között is, amikor már természetessé vált, hogy bárki, aki betegnek érzi magát, orvoshoz megy vagy orvost hív magához. Ez az állapot sem alakult ki magától, ehhez a társadalmi és gazdasági fejlődéssel párhuzamosan szocialista alapokra kellett helyezni a lakosság egészségügyi ellátását is. A továbbiakban pedig, az ugrásszerűen megnőtt igények kielégítésére szükségessé vált az egészségügyi intézmények hálózatának folyamatos és fokozatos bővítése, ami különben ma is és a jövőben is szüntelenül napirenden szereplő követelmény. Köztudott, hogy a közeljövőben parlamentünk elé kerül az egészségügyi törvény tervezete. És bizonyára nincs messze az az idő sem, amelyben megszokott és magától érlelődő állampolgári jog lesz a minden tekintetben és mindenre kiterjedő, ingyenes társadalombiztosítás. Árkus József VÁROS FEJLESZTES Lakótelep vagy városrész? Hogyan nevezzük a tömeges budapesti lakásépítkezések színhelyeit, lakótelepeknek-e vagy városnegyedeknek? Formálisnak tetszenék a vita, ha tárgya nem érdemi várospolitikai témát érintene. Nevezetesen azt, hogy a 10— 20, 40—60 ezer lakóval benépesülő területek a főváros egységes fejlesztésének részeiként értékelhetők-e, vagy pedig a környéktől elszigetelt településeknek. Nem kétséges: a cél az, hogy a sok ezer családnak új otthont nyújtó területek kifejezzék az egységes fővárosi szemléletet; e lakónegyedek az egész ország és egész Budapest hozzájárulása nyomán rajzolódnak ki, a város minden pontjáról érkező dolgozó embereknek nyújtva új otthont. Az ő életkörülményeik rendszeres javítása éppúgy célja és rendeltetése e városnegyedeknek, mint a főváros bármely más területének, e lakónegyedeknek a városképet jelentősen javító, gazdagító, kiegészítő részeivé kell válniuk, amelyek az egész környék fejlődésére ösztönöznek. Mindezek ellenére sokan hajlamosak a lakótelep elnevezést tartalmi okok miatt alkalmazni új városrészeinkre. Nem ok nélkül, hanem nagyon is élő jelenségekből ítélve és következtetve. A tervezésnek azok a kezdeti betegségei, amelyek önmagukban véve is szigetnek ábrázolták és valósították meg a tömeges lakásépítkezések területeit, múlóban vannak. Viszont változatlanul gyengék azok a szálak, amelyeknek e városnegyedeket a szó igazi értelmében is össze kellene kötniük a fővárossal. A közlekedési kapcsolatokról van szó; néhány éve a kelenföldi lakónegyed „az isten háta mögött” képzetét keltette az odaköltözőkben. Ma az ott lakók már nem is emlékeznek erre az aggályukra, ellenben joggal teszik szóvá, hogy Kelenföldön, e sok tízezer lakosú városrészben nincs újságospavilon, hiányzanak az utcatáblák. Most már 15 ezer újpalotai lakos érzi magát a valóságban is a térkép szélén, mert rossz a közlekedés, keskenyek a főváros szívéhez vezető vivőerek. Ráadásul ezeket az ereket nemcsak a munkába indulók veszik igénybe, hiszen kilométerekről kell elhozni a leveshúst, a mosatott fehérneműt, a gyereket az iskolából, jókora távolságokat megtenni fodrászhoz, telefonhoz, patikához. Sajnos a taxizás kényszerű és költséges eszköze a színháztól, társadalmi élettől, tánctól, esti programoktóligencsak szeparált újpalotaiaknak. Az idén Békásmegyeren és Sashalmon kezdődnek lakásépítkezések, az újpalotainál is távolabbi „szűzföldeken”, nem szabad, hogy a beköltözők első ezrei, tízezrei még inkább „telepieknek” érezzék majd magukat. A XI. kerület szélén levő őrmezőn is sokan várományosai az újonnan készülő lakásoknak, s érthető az aggodalmuk, hiszen e terület vízellátását még nem biztosították. A járulékos beruházások késedelmes építése, a kommunális gondok mindeddig meglehetősen rossz értelemben véve közelítették a lakónegyedek népét a fővároshoz; mindaddig, amíg a lakosok „bemegyek a városba” megjegyzéssel indulnak útnak, hogy iskolát, üzletet, szolgáltató műhelyt,művelődési, szórakozási lehetőséget találjanak, érthető, hogy inkább telepen érzik magukat, mint budapesti városrészben. A városrész elnevezés, az egységes fővárosi szemlélet kötelez arra, hogy a formálódó, új lakónegyedek minden tekintetben egyenlőséget élvezzenek a meglevő városrészekkel, lakóinak életkörülményei, ellátása a régebbi városrészek lakóiéval azonosak legyenek. Fekete Gábor RENDELETET A RENDELETRE? Az ember villamosra száll, bömböl a táskarádió. Pedig rendelet tiltja ezt valamennyi tömegközlekedési eszközön. A húsüzletben kéri, hogy daráljanak fél kilót abból a száraz combból. Kérheti: szigorú belkereskedelmi rendelet szerint a darált húst a vevő által kért húsból kell elkészíteni. Ám gyakran hiába a kérés, mert előre összevagdalt fecnikből kapja a darált húst. A legtöbb ember ismeri azon rendeleteket, amelyek az emberek együttélését, egész életünk mechanizmusát szabályozzák, helyesen! A nagy többség e rendeletek nélkül, íratlanul is, megtartja az együttélés szabályait, normáit. Vannak azonban jócskán olyanok, akiket csak rendelettel lehet ezek megtartására bírni Nos, ezért kellenek a rendeletek. Keményebben fogalmazva: kényszeríteni kell egy kisebbséget a nagy többségi érdekeinek védelmében. De nálunk — valami hamis ,,emberbaráti"' okból — gyakran elmarad a megtorlás az efféle rendeletek megsértőivel szemben. Vagyis a kisebbség, néha egyetlen törvénysértő akarata érvényesül a nagy többség érdekét és akaratát kifejező rendeletekkel szemben. A nemdohányzó vasúti vagonokban nem szabad füstölni — ez ugyebár nyilvánvaló. Ugyanígy a távolsági autóbuszon is csak akkor, ha az a többi utast nem zavarja. Mégis, a közelmúltban a felfedezés erejével ható újólagos rendelettel szabályozták azt, amit már korábban szabályoztak. Csak éppen nem vagy nem mindig hajtották végre. Erre — micsoda tehetetlenségi bizonyítvány! — kiadtak egy rendeletet a rendeletre! Ez csupán egyetlen példa. Pedig számtalan bizonyítja, hogy ha egy bizonyos rendeletet nem hajtanak végre, akkor kiadnak egy másik, az előzővel párhuzamos vagy azonos rendeletet. Pedig nem a rendelet hiányzott, hanem az erély a következetes végrehajtásra. Ezért illúzió lenne azt hinni, hogy a rendelet kiadásával egy bizonyos ügy ad acta tehető! Rá kell szorítani a közösségi magatartás normái iránt érzéketlen embereket a rendeletek megtartására. Hiszen rendeleteink a tömegeket, társadalmunk valamenynyi tagját , végső soron még az értetlen embert is szolgálják. Éppen ebben van rendeleteink demokratizmusa! S ezt a demokratizmust nem lehet szinte teljesen az „öntudatra” bízni. Nem szabad elhitetni önmagunkkal, hogy egy-egy rendeletet csak ki kell adni, s az természetes folyamatként megvalósul! . . Nem! Aki tanúja volt már, amint jókedvű fiatalok kis híján , kilakoltatták a villamosról a város zaját amúgy is sokalló utast, aki szólni mert a bömbölő táskarádió miatt, az nem kerget illúziókat a rendeletek spontán megvalósulásában. Ideje lenne rendeletileg megtiltani, hogy olyasmire hozzanak rendeletet, amire már van. De minden szervtől, arra illetékes személytől megkövetelhetjük, hogy érvényesítse azokat a rendeleteket, amelyek megtartásáért ő felelős. Vincze György