Népszabadság, 1972. március (30. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-09 / 58. szám

1972. március 9. csütörtök NÉPSZABADSÁG 1971: Tizennyolcm­illiárd forint italokra A­z Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság idei terveiből — A fő feladat a felvilágosítás Szeszfogyasztás terén hazánk évek óta az első tíz állam között foglal helyet nemzetközi viszony­latban. Az elmúlt esztendőben — előzetes adatok szerint — mintegy 18 milliárd forintot költöttek Magyarországon italokra. Né­mi vigaszt legfeljebb az nyújthat, hogy az alkohol fogyasztásának üteme lelassult, 1971-ben ugyan­is 4,4 százalékkal fogyott több szeszes ital, mint az előző évben, a megelőző két esztendőben vi­szont 14,14 százalék volt a for­galomnövekedés. Egyidejűleg je­lentősen, 25,8 százalékkal emelke­dett az üdítő italok fogyasztási aránya. Még néhány figyelmet érdemlő adat a szeszstatisztikából:­­a ven­déglátóiparban a szeszes italok forgalma 6 százalékkal csökkent, a boltokban azonban 23,7 száza­lékkal nőtt. Rumból, pálinkából, brandyből csaknem 40—40 száza­lékkal adtak el többet az üzletek, mint tavaly, mint az azt megelő­ző évben. Kereskedelmi beszerzé­si áron számítva az egy főre jutó tavalyi italszámla — beleértve a csecsemőket is­ — átlagosan csak­nem 1200 forintot tett ki. (Az üdí­tő italokra költött összeg átlaga csupán 96 forint volt.) Az Alkoholizmus Elleni Orszá­gos Bizottságnak tehát továbbra is bőven van tennivalója. A tes­tület idei munkaprogramja — en­nek megfelelően — számos fontos feladatot ölel fel. — Továbbra­ is a felvilágosító munkát, a tudatformálást tekint­jük a fő feladatnak — hangsú­lyozták a bizottság titkárságán. — Természetesen, nem mondhatunk le az adminisztratív eszközök al­kalmazásának szorgalmazásáról sem. Az érvényben levő rendelke­zések megtartásának fokozott el­lenőrzésével is lehetne javítani a helyzeten, s előbbre lépni az iszá­j­kosság visszaszorításában; e téren­­ különösen nagy szerepe van a tár­sadalmi aktivitásnak, és a taná­csok ellenőrző tevékenységének.­­ Napirenden tartjuk, hogy a kö­­­­zép- és szakiskolákban tanuló fiatalok körében a pedagógusok kellő gondot fordítsanak az alko­­­­holizmus elleni nevelésre. Ezzel­­ kapcsolatban szeretnénk elérni, hogy a téma osztályfőnöki órában­­ is helyet kapjon. Öt rövidfilm ké­szül, amelyeket majd a tévé ik­tat műsorába, hogy ezzel is segít­se az alkoholizmus elleni harcot. Ugyanezt a célt szolgálja külön­böző propagandaanyagok, köny­vek, brosúrák kiadása, plakátok készítése. Egyebek­­közt az idén készítjük elő azt a gazdag szemléltető anya­got is tartalmazó összeállítást, amely az alkoholizmus okozta egészségi károsodásról ad sokol­dalú tájékoztatást. Egészségügyi és tudományos albizottságunk ke­­rekasztal-értekezletet rendez terá­piás kérdésekről. A Vöröskereszt reszortfelelősei útján igyekszünk továbbfejleszteni az üzemekben a preventív terápiás és utógondozó munkát. A társadalmi bizottságok aktivistái részt vesznek az alko­holisták felkutatásában, az ön­kéntes, illetve szükség esetén kényszerelvonás kezdeményezé­sében. Volt alkoholisták klubjá­nak létrehozásával, a gyógyult be­tegek terápiás foglalkoztatásával és rehabilitációjuk előmozdításá­val is támogatják önkéntes segí­tőtársaink a társadalmi utógon­dozást. TANULNAK A JOVO APOLONOI Egerben, a Heves megyei tanács egészségügyi szakiskolájában általános betegápolónőket, valamint csecsemő- és gyermekápoló­­nőket képeznek. A tanulóknak több mint húsz tárgyból kell az elméleti és gyakorlati ismereteket elsajátítaniuk. (Erezi K. Gyula felvétele — MTI Foto.) Nyárias zápor a fővárosban Szerda délután öt és hat ó­ra között villámlás, mennydörgés kí­séretében nyárias zápor zúdult a budapesti utcákra. Mivel a Meteorológiai Intézet az ország különböző pontjain le­vő húsz megfigyelő állomásról kapja rendszeresen jelentéseit, az esti órákban érdeklődtünk az in­tézet ügyeletén, hol volt m­ég zá­por, zivatar. Kiderült, hogy a­­ főváros kivételével sehol. (A lő-­­ cinci állomás is csupán három-­­ milliméteres csapadékról tájé­­­­koztatott, s arról,­hogy a legna­gyobb óránkénti szélsebesség 45­­ kilométer volt.) Szolnokról, Sió-­­­fokról és Zalaegerszegről jelen­tettek­ meg zivatarfelhőket — csapadék nélkül. — MÁK (Kairói tudósítónktól.) Gyomrot cseréljen, aki hazát cserél... Alighanem erre a pro­fán következtetésre jutott az a magyar fiatalasszony, aki egyip­tomi férjét követve, Kairóba köl­tözött, de szülőhazájától távol is, az otthon megszokott ételek, ízek rabja maradt. Most ennek issza a levét. Valószínűleg sohasem került­­volna kapcsolatba az egyiptomi rendőrséggel, ha nem szereti a mákos kalácsot, a mákos rétest, a mákos metéltet. De mivel szereti, írt az anyukájának, aki más ha­zai finomságokkal együtt, küldött neki egy zacskó mákot. Bár ne tette volna! A mák ugyanis Egyiptomban veszélyes portéka. Behozatalát ugyanúgy tiltják, mint a hasisét, az ópiumét és más kábítószerekét. Az ártalmatlan­nak hitt magyar mákot tüstént lefoglalták, s vizsgálatot indítot­tak a címzett ellen, aki leplezetle­nül hódol a mákos bejgli kultu­szának. A rendőrség természetesen tud­ja, hogy a mák önmagában nem kábítószer. De sajnos, azt is tud­ja, hogy ha a mákot elvetik, ak­kor az kikel, szárba szökken, tar­ka virágot bont és végül zizegő­zörgő gubát érlel, amely — mint tudjuk — az ópium természetes lelőhelye. A buzgó nyomozók még azt is kiszámították, hogy a mákos zacskó tartalma mekkora terület bevetésére­ lenne elegendő. Az nem számít, hogy a fiatalasz­­szonynak van-e földje vagy nincs,, hiszen a vetőmagot, jó pénzért áruba lehet bocsátani. Nem irigylem szegény, kül­földre szakadt hazánk lányát. Be kell bizonyítania, hogy a mák Magyarországon ugyanolyan kö­zönséges élelmiszer, mint Egyip­tomban a bab vagy a rizs. Ilyen értelmű igazolást természetesen kaphat a nagykövetségtől, a kül­kereskedelmi kirendeltségtől, de a rehabilitált mák ize már vala­hogy nem az igazi. B. S. TOLNA MEGYE Javul a szolgáltatás (Tudósítónktól­) Tolna megyében bővítik a szol­gáltatáshálózatot, 1971-ben nyolc százalékkal nőtt a szolgáltatások mennyisége. A negyedik ötéves terv megyei pénzügyi alapját pá­lyázat útján osztották el. A legna­gyobb részt — mintegy 22 millió forintot — a gépjármű-javító és -fenntartó vállalatok fejlesztésére fordítják. Tolna azon kevés me­gye közé tartozik, ahol nincsenek­­ és a közeljövőben se lesznek meg­­­­oldhatatlan szervizgondok, mert­­ a javítókapacitás viszonylag ará­nyosan fejlődik a gépkocsik szá­mával. 1970-ben mindössze 4400 személygépkocsi volt a megyé­ben s az ötéves terv végére 11—­ 12 ezerrel számolnak. A közel­múltban az ipari-kereskedelmi szolgáltató bizottság jóváhagyta azt a tervet, hogy a Tolnai Gép­ipari Szövetkezet is bekapcsolód­jék a vevőszolgálati hálózatba az AFIT és a Szekszárdi Vasipari Vállalat mellett, az ötéves terv végére pedig Dombóvárort épít az AFIT egy százezer órás évi kapa­citású szervizt. Javult a megyében a gépipari­elektromos cikkek vevőszolgálata is. A szekszárdi szerviz mozgó egységei például 88 helységben végezték a háztartási gépek ja­vítását. A végzett vizsgálatok szerint a javítási idő még a ne­hezebben megközelíthető útvona­lak mentén fekvő helységekben sem haladja meg az öt napot. Eb­ben az ötéves tervben a GELKA Bonyhádon és Dunaföldváron lé­tesít újabb szervizt és fejleszti a fiókhálózatot. Hogyan lett a 60 filléres facsemetéből 11 forintos? Négy évre­­ítélte a bíróság az üzérkedő, vesztegető magánkertészt A Pesti Központi Kerületi Bí­róság szerdán hirdetett ítéletet Demeter Béla 56 éves magánker­­tész, budapesti lakos és társai bűnügyében, amelynek előzmé­nyeiről ismételten beszámoltunk. Demeter kertészetében külön­böző facsemeték, díszcserjék ter­melésével és eladásával foglalko­zott, s forgalmát a Hermes Szö­vetkezeten keresztüli bonyolította le. Mivel sok megrendelője volt, akik általa nem termelt árukat is kerestek, hogy a vevőket ne sza­lassza el, kiszolgálta őket olyan cikkekkel is, amelyeket más ter­melőktől vásárolt fel. Az ezekkel kapcsolatos üzleteit is a Hermes útján bonyolította le. Üzletelései során kihasználta azt a lehetősé­get, hogy vevői csak a szövetke­zet árjegyzékében szereplő ára­kat ismerték, Demeternek viszont olcsóbb beszerzési forrásai voltak. Előfordult, hogy darabonként 60 fillérért vásárolt fel nagy mennyi­ségű fűzfacsemetét az egyik erdő­­gazdaságtól, s még aznap 11 fo­rintos áron eladta az egyik víz­ügyi igazgatóságnak. Meggymagot két tételben is vásárolt a Kecske­méti Konzervgyártól: 1,70 forin­tért a nyers, 4 forintért pedig a száraz mag kilóját, majd 40 fo­rintért adta tovább ezeket. Mint­egy 633 ezer forint értékű áru­készlettel üzérkedett ily módon, s körülbelül 410 ezer forint ille­téktelen nyereségre tett szert. Ezenkívül több részletben 27 ezer forintot adott Gubicza Jó­zsef 42 éves budapesti lakosnak, a Hermes Szövetkezet főosztályve­zetőjének, aki ezért Demeter ja­vára sorozatosan megszegte hiva­tali kötelességét. Mindenben igye­kezett neki kedvezni s többször biztosított számára üzletkötése­ket. Így például Gubicza kérte fel a szövetkezet 306. számú bolt­jának igazgatóját, Molnár László­­né Halasi Terézia 48 éves buda­pesti­ lakost és Muck Tibor 46 éves szövetkezeti főkönyvelőt, hogy juttassanak üzletelési lehe­tőséget Demeternek. Az ő révü­kön, írásbeli megbízásuk alapján jutott hozzá Demeter az előbb említett fűzfacsemetékkel kapcso­latos nagyarányú üzleteléshez is, ami 140 ezer forint nyereséget hozott neki. A bíróság Demeter Bélát szö­vetkezet működésével leplezett és üzletszerűen elkövetett üzérkedés bűntettéért, valamint vesztegetés vétségéért négyévi szabadságvesz­tésre ítélte, amit szigorított bör­tönben kell letöltenie; ezenkívül kötelezték 633 ezer forint elkob­zást pótló egyenérték megfizeté­sére. Gubicza Józsefet vesztegetés és társadalmi tulajdon hűtlen ke­zelése bűntettéért két és fél évi, börtönben végrehajtandó szabad­ságvesztésre ítélte és kötelezte a felvett 27 ezer forint jogtalan vagyoni előny megfizetésére. Mol­nár Lászlónét és Muck Tibort mint bűnsegédeket az üzérkedés­ben, tízhónapi­g végrehajtásában háromévi próbaidőre felfüggesz­tett — szabadságvesztésre és hat­ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Az ügyész tudomásul vette a bí­róság döntését. Demeter, Gubicza és védőik enyhítésért, Molnár Lászlóné, Muck Tibor és védőik felmentésért fellebbeztek. (MTI) 9 IFJÚSÁGI HÁZ A II. KERÜLETBEN Május 1-re elkészül a II. kerületi ifjúsági ház a Mareibányi téren. Színházterem, előadóterem, úttörőszobák, könyvtár, szakköri he­lyiségek állnak majd a fiatalság rendelkezésére. Nyereségrészesedés ipari tamilóknak Az EGYT Gyógyszervegyészeti Gyárban nagy figyelmet fordíta­nak a több mint száz ipari tanu­lóra. A többi között havonta 250 fo­rint ösztöndíjat kapnak, tanulmá­nyi idejüket beszámítják a törzs­gárda tagságba, s munkájuk ered­ményessége szerint havi 100—300 forint jutalomban is részesülnek. Az idén először a vállalat nyere­ségrészesedést is fizet az ipari ta­nulóknak; a másodéveseknek 400, a harmadéveseknek 800 forintot. Változékony, enyhe idő A Szovjetunió euró­pai területének legna­gyobb részén — leszálló légmozgások hatására — kevés a felhő, regge­li ködöktől, néhány he­lyen fellépő ködszitá­­lástól, hószállingózás-­­tól­­eltekintve, száraz az idő. A nappali hőmér­séklet csak kevéssé tér el az évszaknak megfe­lelő átlagtól, az éjsza­kai lehűlés azonban igen erős, Moszkva— Leningrád térségében is eléri a mínusz 13—mí­nusz 20 fokot. Európá­nak a Stockholm—Varsó —Athén vonaltól nyu­­­gatra fekvő részén fel­hős, helyenként csapa­dékos az idő. Közép- Európa és a Balkán-fél­sziget nagy részén az évszaknak megfelelőnél 7—10 fokkal is maga­sabb a nappali hőmér­séklet. Szerdán hazánkban is felhős, igen enyhe idő volt. Eső csak néhány he­lyen hullott. Többfelé élénk, néhány helyen erős déli szél fújt. A hőmér­séklet 14 órakor általában 12—18 fok volt, de Baján, Szegeden, Békéscsa­bán elérte a 19 fokot. Időjárásunk ma is felhős, enyhe marad. Várható időjárás ma estig: Időnként megnövekvő felhőzet, szórványos esőkkel, esetleg egy-két helyen zivatarral. Megélénkülő, né­hány helyen megerősödő délkeleti, déli szél. A felmelegedés kissé gyen­gül, de még mindig enyhe marad az idő. A legmagasabb hőmérséklet 15- 14 fok között. 1972. március 8. 13 óra hideg áramlás meleg áramlás csl. Mm mi. in a hideg és a meleg levegő választóvonala (front) ^ eső,. 5rc hó,1 ' r köd, y zápor, A zivatar

Next