Népszabadság, 1972. június (30. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-18 / 142. szám
NÉPSZABADSÁG ♦ VASÁRNAPI MELLÉKLET ©Mire várnak az erzsébeti öntödében? Bach, farmerban E Azt mondta a KISZ-titkár a pesterzsébeti vasöntödében, hogy nagyon rossz helyre jöttem hozzájuk, ha az ifjúsági törvényről akarok érdeklődni. Meg különben is korán van még, hiszen nem jelentek meg a végrehajtási jogszabályok. Mi történhetett volna eddig? Azért elindultunk a műhelybe. Meleg, por és zaj — meg sem hallják, hogy mit akarok. Jagicza István a fülembe kiált — hát jókat fognak nevetni, hogy micsoda kérdései vannak... — Azért csak próbáljuk meg! Kiválasztottunk együtt négy fiút Ezek után odahívta őkft e Létraszerű falépcsőn másztunk fel a kultúrterembe, ott mondtam el nekik, hogy miért jöttem. Egyikük sem neveA m tett. Csak azt mondták, amit ő az előbb, hogy itt még az ifjúsági törvény óta nem történt semmi. — Miért? — Mert olyan lassan készülnek a végrehajtási jogszabályok. Addig nem csinálhatunk semmit. — Bizonyos, hogy nem? — Szerintem az, hogy egy pinceklubra ad a vállalat pénzt vagy nem, jóindulat kérdése, lehetne azt a törvény nélkül is — mondja Lajos János 23 éves gépformázó. A többiek lehurrogják, hogy meg kell érteni, a gyáregységnek nincs pénze, meg olyan közösség sincs, amely miatt érdemes lenne. — Hát akkor a lakás — dobja be az újabb témát Lajos János, az örök ellenzéki, de most még Jagicza István is egyetért vele. Pedig ő nemrég kapott 15 ezret erre a célra. — Persze, mert én kohómérnök vagyok és öt évre úgyis ideköt a szerződésem. Egy segédmunkás ezt nem tudná elintézni, de még egy technikus sem. El kell hinnem, mert a gyáregységvezető is mondta; Jagicza az első az üzem történetében, aki ilyen összeghez jutott. Mondták is mindketten: ez felfogható úgy, mint az ifjúsági törvény egyetlen, helyileg is kézzelfogható bizonyítéka. 0 — Más nincs? — Hát akkor elkezdjük a „panasznapot” — válaszolták. Én meg nem értettem, hogy most tulajdonképpen miért akarnak panaszkodni. Hiszen szerintük az ifjúsági törvény megszületése óta — végrehajtási jogszabályok nélkül — nem is történhetett semmi. Aztán a hangsúlyból, abból, hogy olyan dolgokat mondtak el, ami személy szerint érintette őket, rájöttem. hogy most sérelmeket emlegetnek. — Illő lenne, hogy időnként a fiatalok is kapjanak kitüntetést. Most is mennyit kiosztottak, de a harminc éven aluliaknak egy sem jutott. — A KISZ-vezetőket meg sem kérdezték? — Dehogynem. Utólag. Amikor már eldöntötték, hogy kik kapnak. — Én javasoltam akkor néhány fiatalt — mondja a KISZ-titkár —, de mindegyik ellen mondtak valami kifogást. — így van a bérrel is — panaszkodnak tovább. — Miért törvényszerű, hogy mi mindig kevesebbet keresünk, mint az idősebbek. Nem feltétlenül az életkortól függ a teljesítmény. — Ebbe is bele kellene szólnia az ifjúsági szervezetnek — mondom én. — Talán nem kérdezik meg? Hát... és hümmögés a válasz. Aztán fiangonyi Dezső technológus kifakad; — Ügy van az, ha valamit kifogásolunk, mindjárt mondják, hogy mi is gazdasági vezetők vagyunk, elsősorban a gyár érdekeit nézzük. ~4T De hát akiket ide sorolnak: mérnököket. technikusokat — azok is panaszkodnak. Például a továbbtanulás miatt. Nemrég is mi történt? Három mérnök jelentkezett közgazdásznak, másik három meg marxista egyetemre, technikumba. A gazdasági vezetők egyik kérelmet sem írták alá azzal az indokkal, hogy nincs szükség annyi mérnökközgazdászra, meg nem jó az, ha egyszerre annyian mennek tanulmányi szabadságra. Abba persze nehéz beleszólni, hogy kinek van igaza. De hát azért van például a KISZ-szervezet, hogy az ilyen kérdést megvitassa. Mi volt a véleményük? — Csak olyan rubrikák vannak a kérvényen, hogy a párt-, a szakszervezet és a gazdasági vezetők hozzájárulása. Olyan nincs, hogy a KISZ-é. Ez érdekes észrevétel, de azért érvnek rossz. Jagicza István érzi is. Rögtön mondja, hogy azután elment reklamálni. — És mi történt? — Az enyémet és még egy fiúét aláírták, a többit nem. 0 Ezek az egyéni sérelmeik. Ami egyúttal törvényes jogaik csorbítását is jelenti, de hát azt nem tudják. Vajon miért? Nem olvastak az ifjúsági törvényt? Hangonyi Dezső a gyáregység és a kerületi KISZ-bizottság propagandistája is. Azt mondja — átrágta magát a törvényen; az üzemben és több iskolában is tartott róla előadást. A másik négy fiút ott előttem is emlékeztette: „Tudjátok, ez csak keret, nem konkrét, és csak akkor lesz hatása, ha elkészülnek a végrehajtási utasítások.” Ez nem egészen igaz. Az országgyűlés minden törvényt azért hoz, hogy hatása legyen. Vannak persze, akik elengedik a fülük mellett azokat a jogszabályokat. amelyeknek a megsértéséért nem büntetik őket. Az ifjúsági törvénynek olyan rendelkezései is vannak, amelyek már most, további jogszabályok nélkül is megvalósíthatók: az ifjúsági szervezetek jogai, az állami szervek, szövetkezetek vezetőinek ezzel kapcsolatos kötelességei. Érdekes módon ez mindnyájuknak elkerülte a figyelmét. Amikor elmondtam nekik, csak anynyit válaszoltak: „És mi van, ha elmondjuk a véleményünket? Akkor is minden úgy van, ahogy a gazdasági vezetők akarják. Mert mi vagyunk a kishalak ...” _____ 6. Minek van akkor itt az erzsébeti vasöntödében a KISZ? — Mi rendezzük az ünnepségeket és ha valami elmaradás van, minket hívnak társadalmi munkára. Ennyi, semmi több — feleli a KISZ-titkár. És ez az egy, amelyben teljes az összhang a gazdasági vezetőkkel. Vagada János gyáregységvezetőnek is feltettem ugyanezt a kérdést. — Ezek a fiúk, bárminemű megmozdulás van, ingyen csinálják a dekorációt, segítik a gazdasági munkát. — ön szerint mi a KISZ legfőbb funkciója? — A politikai. Ami megnyilvánul a KISZ-gyűlések tartásában, a társadalmi munkára való mozgósításban. Az érdekvédelmit nem is említette. „Majd ha elkészülnek a végrehajtási jogszabályok...” Ez az, amire az erzsébeti vasöntödében és máshol is türelmesen vagy kevésbé türelmesen, de várnak. Pedig nem valószínű, hogy az egyes tárcák vállalatokra bontva határoznák meg a tennivalókat. Jagicza István azt mondta, meg kell várni, amíg az ember eléri a negyven évet, akkor már nem lesznek ilyen problémái. Hát az bizonyos. De az a 15 —20 év, ami a mostani fiataloknak ehhez hiányzik, nagyon hosszú idő. Gyorsabb, eredményesebb, bár kevésbé kényelmes megoldás lenne, ha mindenütt kicsit jobban odafigyelnének az ifjúsági törvényre és harcolnának is érte. Bár az sem árt, ha a negyvenévesek is segítenek nekik a végrehajtásban. MOGYORÓ KATALIN PROTEST-SONG Czerényen meghúzódó hirdetés a ^ TIT műsorfüzetében: Bach összes orgonaművei, májustól novemberig, kéthetenként, péntek délután fél 7 órakor a Bécsi kapu téri templomban. A belépőjegy 12 forint. Középkorú Zenekedvelő 6 órára ér fel a Várba. Ömlik az eső. Több száz főnyi sor kígyózik az ódon terecskén a templomtól csaknem a Bécsi kapuig. Csöndben, türelmesen várnak és áznak. Középkorú Zenekedvelő is beáll a sorba, s hamarosan megállapítja: korelnök lehetne a fegyelmezetten várakozó, esőverte tömegben. A túlnyomó többség tizen- és huszonéves, fiúk és lányok, farmerban, némelyek „topisan”. A fiúk közt nem kevés a hosszú hajú, a szakállas, s a lányok ruhája sem Rotschild Klára szalonjából került ki. Szóval, „mai fiatalok”, akik közül sokan kint rekedtek. Fél 7: kijön a TIT embere, sajnálattal közli, hogy minden jegy elkelt, de a nagy érdeklődésre való tekintettel ma este 8-kor, valamint hétfőn is megismétlik a koncertet. (Ez nemcsak a mai műsorra, hanem az egész sorozatra vonatkozik: mindegyik koncertet háromszor tartják meg.) Középkorú Zenekedvelő a 8 órás előadásra vált jegyet. Belép a fiatalokkal zsúfolt barokk templomba a legnagyobb barokk mester muzsikáját hallgatni. Megilletődött csend. A padsorok elé áll az elhangzó műveket ismertető Földes Imre és bámulatos könnyedséggel vezet be Bach fúgaépítkezésének világába. Előadása során Bach életét is felvázolja, felvillantva a barokk óriás életének humoros epizódjait is. S felcsattan a szívből jövő nevetés. Aztán fölhangzik a fenséges muzsika. Peskó György varázsolja elő a remekmívű orgonából. A korálelőjátékok, a partiták, a toccaták, a prelúdiumok és a fúgák betöltik a templomot. A fiatal közönség moccanatlan figyel. Középkorú Zenekedvelőnek átvillan az agyán: ugyanők a beatkoncerteken eksztázisban dobognak, fütyülnek, üvöltenek. S megért vagy inkább megsejt valamit; olyasmit, hogy e fiatal elmékben-szivekben nem válik oly élesen külön Bach vagy Bartók világa akár a beattöl, mint az ő tudatában. S látván, az esőtől nedves ruhában ülő fiatalokat, úgy érzi: beérik Kodály vetése. Búg az orgona, elhangzik az utolsó akkord is. Taps nincs. FÁBRI ERVIN Három Mária... és egy Katalin A levél alatt, amit kaptam, aláírás helyett ez áll: „Három Mária, két Erzsébet, három Ilona és egy Katalin." Ekképpen névtelennek is tekinthetném, s akkor igazság szerint a papírkosárba kellene kerülnie. Annak azonban, hogy "az aláírás mindössze ennyi, súlyos oka van. „Mi kimondottan női üzemben dolgozunk, legalább kétszázan, ötvenen vagyunk fiatalok, harmincán 18—24-ig, magányosak. Vidékiek, volt állami gondozottak és kilencen barátnők. Albérletben lakunk a VII., a Vili. és a IX. kerületben. Nagyon szeretnénk valahová tartozni... Nem tudjuk, hogyan kezdjük el..." „Ilyenkor érzi az ember, mint sok értekezleten, hogy minden csak szöveg. Azt szeretnénk kérdezni, miért nincsen egyik lapban sem ifjúsági rovat, egy egészen kis rovat. Fiatalok, gyertek ebbe és ebbe a klubba, pontos címmel, kedden vagy csütörtökön, első emelet hatos ajtó, várunk minden fiatalt.. „Én vagyok a legidősebb a fiatalok között és tudok fogalmazni. Egy levelet már megírtam, de sajnos csúnyán sikerült és újra íratták velem... A pontos címet .azért nem írhatom meg, mert szégyelljük, hogy 18—24 évesek vagyunk, és nem tudunk magunknak társaságot szerezni. Mi megfogadtuk kilencen egymásnak, tisztességesen fogunk férjhez menni. Jelenleg a nagy tisztességünknek magány lett az ára." Nem is rossz gondolat: miért is ne lehetne az újságban „egy egészen kis rovat”, ahol megírjuk, fiatalok, gyertek ekkor és ekkor, ide és ide. Az igazság azonban az, hogy a fiatalok többsége pontosan tudja, hová menjen; tanul vagy dolgozik valahol és nem a lapokban keresi a szája íze szerinti klub címét. A három Mária, két Erzsébet, három Ilona és egy Katalin azonban mégiscsak segítséget kér. Miért? „Vidékiek vagyunk és volt állami gondozottak.” Ezt névtelenül megírni az újságnak nem nehéz. Bemutatkozásnál, belépésnél elmondani már nem ilyen könnyű. Az az igazság, hogy a volt állami gondozottak sokáig, nagyon sokáig — mindaddig, amíg nincsen saját családjuk — úgy érzik, hogy ők a társadalom valamiféle külön megjelölt csoportját alkotják, valamilyen megkülönböztető jel van rájuk sütve. Az intézetekben töltött évek nyomai sokáig nem múlnak el. Többnyire félszegebbek, gyanakvóbbak vagy — éppen ennek ellensúlyozására — hangosabbak, támadóbbak, mint azok, akik családi otthonban nőttek fel. Az állami gondozottság intézménye nyilvánvalóan szükségmegoldás, talán egyik-másik intézetünk színvonala sem mindig olyan, hogy ne hagynának sokszor évekig nem gyógyuló sebeket a gondjaikra bízott fiatalokon. De hát a család nélkül felnőtt gyerekek még a legtökéletesebb intézetben sem kaphatják töredékét sem annak, amit a jó családi otthon nyújt. Igazán semmi akadálya sincsen annak, hogy ha a klubok, iskolai, baráti közösségek megírják nekünk, hol várják szívesen az egy Katalin nyolc barátnőjét, akkor közöljük az újságban. De hát ez kevés, nagyon kevés. Ezek a lányok — mint a többi volt állami gondozott — dolgoznak valahol. Nem munkahelyük ifjúsági szervezetének kellene, hogy gondja legyen rájuk? Nem azt akarom mondani, hogy a KISZ-nek magányos lányokkal kell foglalkoznia, hogy a KISZ-szervezet állítson fel házasságkötő iskolát-irodát. Eszem ágában sincs ilyesmit javasolni. Ebben az esetben azonban olyan fiatalokról — sok ezerről! — van szó, akik nemcsak hogy segítségre szorulnak, de ami bonyolítja a dolgot: önmaguk sohasem fognak szólni, soha nem fognak segítségért jelentkezni, kérni... Legfeljebb, mint ebben a ievédben, névtelenül. Mert úgy érzik, hogy az ő életükben valami szégyellnivaló folt van, amit titkolni kell. Olyan emberek, akiket önhibájukon kívül szorított félre az útról a sorsuk, s várják a segítő kezet, amely a többiek közé vonja őket. Nem a spanyolviaszt akarom feltalálni — sok társadalmi szerv igyekszik már nekik segíteni, s részt vesz, nem is eredménytelenül, ebben a KISZ is. De arról, hogy ez olyan nagyüzemek gondjává válna, ahol sok vidéki fiatalt alkalmaznak — szó sincsen. A legtöbb esetben csak az a fontos, hogy hadd jöjjön a munkaerő, adnak néki, jobb esetben, egy ágyat a munkásssálláson. Arra már nemigen gondolnak, hogy ez a munkaerő ember. Méghozzá fiatal, élni akaró, a társadalomban a maga helyét kereső ember. K. GY.