Népszabadság, 1972. június (30. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-01 / 127. szám

4 Jelentés Nam Dinhből Hanoi tudósítónk riportja Pirkadatkor érkeztünk a város­ba. Hanoitól idáig vert bennünket a nyári zápor, villám villámot, mennydörgés mennydörgést köve­tett. Szakadt az eső, mintha dé­zsából öntötték volna. Egyszóval jó utunk volt, igazi, mint itt mondják, antiimperialista idő. Ilyenkor nem repülnek a Phan­­tomok, félnek a viharfrontoktól. Ilyenkor csak a B-52-esek tá­madnak, azoknak mindegy, hogy milyen az idő, mert nagy magas­ságból bombáznak. De hát ezt a vidéket eddig nem látogatták a stratégiai bombázók. Szokás szerint teáztunk rövid ideig, miközben a házigazdák megjegyezték, hogy hamarosan lőni kezdik a partvidéket. S va­lóban, fél hatkor elkezdett re­megni a föld, s tompa, mély han­gú dörrenések szakították meg az elvonult zápor után a városra te­lepedett csendet. Reng a föld, himbálóznak a mennyezeti lámpák, pedig nem is a várost, csak a partvidéket lö­vik. Többször jártam már Nam Han tartomány partvidékén. Ott áll alig néhány kilométerre a tengerparttól Délikelet-Ázsia ta­lán legnagyobb katolikus temp­loma, ha ugyan áll még. Most kezdték az aratást. Ezernyi asz­­szony és leány görnyed ilyenkor a rizsföldeken,­ hogy betakarítsa az életet. S fél hatkor rájuk zú­dul a hajóágyúk tüze. Támadás ebédidőben Nam Dinh Szeged nagyságú ipari központ. Szép város volt, az átlagosnál szélesebb utcákkal, szép parkokkal, gondozott terek­kel. Egyes utcákon óriáskígyók­ként csövek fekszenek az útpad­kán, a vízvezeték cseréjére vagy­­bővítésére készültek. A csövek most összetörtek, felszakadtak. Sok most a rom, a városban, né­mely utcában megfeketedett már — ezek a régi bombák nyomai. Mellettük az egészen frisseké. A legutóbbi három bombázás­ból egyet említek, a május 23-i­t. Ez volt a legnagyobb arányú, a legpusztítóbb támadás. Dé­li 12 óra 5 perckor érkeztek a Phantomok. Az ebéd és a déli szieszta ideje ez mindenütt Viet­namban. A tűző nap forró suga­rai elől ilyenkor árnyékos helyek­re bújnak az emberek, s pihen­nek. Negyvenfokos volt a hőség árnyékban. Szellő sem rezdült, még bárányfelhők sem úsztak az égen. Pihenő közben zúdultak a bombák a békés város lakóira. Néhány perc alatt száznál több rombolóbombát, sok-sok légiaknát tartalmazó konténert dobtak a városra. A barbár támadás kö­vetkeztében 25 ember meghalt, 80 megsebesült. A bombaszaggatta ipari kerü­letből széles út vezet a textilkom­binát lakótelepéhez: ez a Tran Dán Ninh sugárút. Végén autó­busz-pályaudvar volt, mellette a régi temető. Kopjafaszerű sírem­lékek és jeltelen sírok sorakoz­nak itt egymás mellett. Legtöbb a kereszt, jelezve itt is, hogy ez Vietnam legnagyobb katolikus vidéke. Szemben a temetővel, a sugár­út túloldalán apró földszintes, szalmatetős házacskák sorakoz­tak. Valamikor ez volt a város pereme. Korom és hamu lepi itt most a romokat, némelyik még most, az éjszakai zápor után is füstöl. A házak romjain túl egy új la­kótelep romjai. Az elmúlt évtized­ben épült a textilkom­binát dol­gozói számára. Korszerű három­­emeletes házak, köztük parkok, játszóterek, üzletek voltak itt Most romhalmaz az egész telep. Az egy héttel ezelőtt még élet­vidám lakótelep most csöndes, csak a milicista őrök vannak itt, s néhány ember­ a legszükségesebb * * s helyreállítási munkákat (villany- és vízvezeték) végzik. A hajdani lakók elhagyták lakhatatlanná vált otthonaikat. Ismét iskolák és óvodák Távol az ipartelepektől, 6—8 méteres mélységű bombatölcsér mellett egymásra borultak a Tran Dang Ninh nevet viselő is­kola tégla- és vasbeton falai és fö­démjei, maguk alá temetve az is­kola egész berendezését Gyere­kek, tanítók szerencsére akkor nem tartózkodtak itt. Most az önkéntes brigád tagjai válogatják a használható téglákat, s a ro­mákkal feltöltik a tölcsért. Köz­tük sokan ebben az iskolában tanultak, illetve tanítottak még egy héttel ezelőtt. Ezenkívül még két iskolát romboltak le a légi kalózok, s két tanítónőt öltek meg: Nguyen Thi Kim Danht és Vu Thi Minh Thuyt. A város középpontjában évszá­zados fák alatt szép kultúrparkot képeztek ki szabadtéri színpaddal, játékszerekkel. Esténként még egy héttel ezelőtt is szórakoztató mű­sorokat adtak itt a város szín­játszócsoportjai. Most romokban hever a nyári színpad, tépettek az évszázados fák, csak a parkot övező lakóházak és a nagy klub épületeinek acélvázai merednek az égnek. Nam Dinh óvárosa elképzelhe­tetlenül sűrűn lakott. A házak szinte egymásra épültek, köztük az utcáit is olyan keskenyek, hogy a járművek nagy óvatosság­gal és csaknem egyirányúan ha­ladhatnak. A Hong Sat utcán (vasművesek u­tcája) egy ötmázsás bomba robbant, óriási krátert üt­ve az egymásra épült házak kö­zött. Ngo Thi Tuy 37 éves asszony azonnal maghalt, gyermekei és férje megsebesültek. Egy téglaha­lom között gyermekjátékok ma­radványai, mesekönyvek lapjai láthatók. Itt óvoda volt május 23-a előtt. Le Van Tam 47 éves gyári munkás bekötözött fejjel, sebe­sült­ vállal kesereg egy téglaraká­son, mellette megtisztított tég­­larakások sorakoznak. Gyerme­keivel menti a romok közül a menthetőt. A rézművesek szomszédos ut­cájában az előzőhöz hasonló a kép. Ott egy pékséget talált teli­be egy ötmázsás bomba. A haj­dani műhely egyik sarkában el­görbült tepsik halmaza hever, köztük a sütésre előkészített tész­ta szénné égett maradványai. Romeltakarító brigád dolgozik itt is, s néhány ember már elkezdte a kemence helyreállítását. Kell a kenyér, a péksütemény a környék lakosainak, mert bár innen is evakuálták a lakosság e­gy részét, úgy látszik, túlságosan is sokan maradtak itt — köztük gyerme­kek és állapotos asszonyok is. Tévedés? Ismét arról számolhattam be, hogy sok objektumot bombáztak, amelyeknek nincs katonai jelen­tőségük. A felsorolt lista nem is teljes, hiszen nem írtam a kór­házról, az 1967-ben már félig le­bombázott katolikus templom újabb romjairól, sok-sok kiégett lakásról, a városközpont lakó­házainak megbontott tetőzetéről és sok másról. A Phantomok pilótái műszereik segítségével jól céloznak. Akik 2—3 méteres szélességű kis hida­kat is eltalálnak, nem dobnak bombát feltételezett katonai ob­jektumoktól több kilométernyire lévő iskolákra, pékségekre és sza­badtéri színpadra tévedésből. Az iskolák, lakóházak bombázása nem tévedés, nem véletlen, nem célzási hiba, hanem tudatos gaz­tett. Nam Dinh, május 27. Tóth Pál — ------------“T- CSAK KIMOSSA ÉS HORDJA, DE FEKON NE FELEDJE KEZELÉSI TANÁCSAINKAT PRESS HV­T. Mindig vállfán tartsa. % Langyos vízben mossa. AM Langyos vízben öblítse. - -i Szobahőmérsékleten, vállfán szárítsa, [örökre vasalva ^_^kranmoss^apolja^^i_^____i_^_^ NÉPSZABADSÁG 1972. június 1. csütörtök F.tíz hónap múlva m­m/.elkö/i v/övetkz/eli nap Jú­lius 2-án — immár 50. alka­lommal — világszerte m­egün­­neplik a nemzetközi szövetkezeti napot. A szocialista országokban, s így hazánkban is, a megemlé­kezéssel a figyelmet a szocialista építőmunka nagy terveinek meg­valósítására irányítják. Ebben a szellemben látott napvilágot az Országos Szövetkezeti Tanács el­nökségének felhívása is. A felhívás a többi között hang­súlyozza: A magyar szövetkezeti mozgalom napjainkban megbe­­csült részvevője a nemzetközi szö­vetkezeti mozgalomnak. A Ter­melőszövetkezetek Országos Ta­nácsának felvételével először je­lent meg olyan szervezet a nem­zetközi szövetkezeti tanácskozá­sokon, amely szocialista mezőgaz­dasági termelőszövetkezeteket képvisel. Az országgyűlés ipari és mezőgazdasági bizottságának ülése: Fejleszteni kell a mezőgazdaságigép-gyártást (Tudósítónktól.) Szerdán az országgyűlés ipari és mezőgazdasági bizottsága a KGM és a MÉM tájékoztató je­lentése alapján együttes ülésen tárgyalta meg a mezőgazdasági­gép-gyártás, -forgalmazás, -alkat­részellátás helyzetét. Belák Sán­­­­dornak, a mezőgazdasági bizott­ság elnökének megnyitója után­­ Gergely István MÉM-miniszter­­helyettes fűzött szóbeli kiegészí­tés­t a jelentéshez. Gergely István elmondotta, hogy a mezőgazdaság gépesítése az elmúlt évtizedben jó ütemben haladt. Mindenekelőtt ennek kö­szönhető, hogy például egy má­zsa búza termelésére ma már nem egészen egy munkaórát for­dítanak nagyüzemeinkben. Tizen­két évvel ezelőtt még 9—10 mun­kaórát igényelt egy mázsa búza előállítása. A gépesítés iránti igény a gazdálkodás színvonalá­nak növekedése nyomán egyre nagyobb. A ma még sok kézi munkaerőt követelő ágazatokban a gépesítés a haladás fő felté­tele, s az egyedi gépek helyett gépsorokat, komplex géprendsze­reket kérnek a gazdaságok. Heiczman János KGM-minisz­­terhelyettes — szintén a jelentés kiegészítéseként — elmondotta, hogy a két nagy mezőgazdasági gépgyár, a mosonmagyaróvári és a budapesti, a gépipar átlagát meghaladó mértékben növelte a harmadik ötéves terv időszaká­ban term­elését, s a negyedik öt­éves terv is gyors fejlődéssel szá­mol. Fokozni kell a mezőgazda­ságigép-gyártásban a gyártmány­­fejlesztést és gyorsítani kell az új gépek gyártási ütemét. Az iparág nagy gondja, hogy világ­­színvonalon álló termékeket vár tőle a mezőgazdaság, de terme­lőeszközeinek jelentős hányada elavult, kiöregedett. A termelés fejlesztésére korlátozottak a le­hetőségek. Ezeket jól ki kell hasz­nálni, s az ötödik ötéves terv ké­szítésekor még nagyobb figyel­met kell fordítani a mezőgazda­ságigép-gyártás feltételeinek ja­vítására. A miniszterhelyettesek beszá­molói után a két bizottság tag­jai kérdéseket tettek fel, majd hozzászólásaikban beszámoltak tapasztalataikról, elgondolásaik­ról. Szóltak arról, hogy a Mező­­gépesítési Egyesülés koordinációs tevékenységét javítani kell. A kisgépgyártás, -forgalmazás szin­tén nagyobb figyelmet érdemel. A mezőgazdasági üzemek igényei — pénzügyi helyzetüknek megfe­lelően — évente erősen ingadoz­nak, s ez gondot okoz a gyártók­nak és a kereskedelemnek. Töb­ben kifogásolták a gépek nem megfelelő minőségét, a növekvő gépárakat. A gépgyártásban job­ban ki kellene használni a KGST-n belül a kooperációs le­hetőségeket. Gácsi Miklós, az ipari bizottság elnöke a két tár­ca közti jobb együttműködés fon­tosságát hangsúlyozta. Az együttes ülés befejezése­ként Belák Sándor foglalta ösz­­sze a vitát. Magyar álláspont a stockholmi környezetvédelmi konferenciával kapcsolatban Az Egyesült Nemzetek Szerve­zetének határozata alapján június 5-én összeül Stockholmban a kör­nyezetvédelmi világkonferencia. Hírügynökségek jelentése szerint a Német Demokratikus Köztársa­ság ellen diszkriminációt alkal­maznak, s a világkonferencián nem akarják a Német Szövetségi Köztársasággal azonos jogokkal fogadni az NDK delegációját. Dr. Csatorday Károly külügyminisz­ter-helyettes ezzel kapcsolatban az alábbi felvilágosítást adta: — A megnyitás előtt álló stock­holmi környezetvédelmi konfe­rencia, világkonferencia, amely­nek fő célja — ahogyan az ENSZ- határozat is kimondja — a nem­zetközi együttműködés előmozdí­tása az emberi környezet védel­me és megjavítása érdekében. Hogyan lehet nemzetközi együtt­működésről beszélni, ha annak kialakításában nem vehet részt minden állam egyforma jogok­kal? Sajnálatos módon egyes nyu­gati körök merev magatartásuk­kal, a nemzetközi realitások és az egyetemesség elvének figyelmen kívül hagyásával mind a mai na­pig megakadályozták, hogy né­hány ország — köztük különösen a Német Demokratikus Köztár­saság — a többi álla­mmal egyen­lő alapon részt vegyen a konfe­rencia munkájában. Rendkívül károsnak tartjuk azt a diszkriminációs politikát, amely nem annyira az NDK-nak árt, mint magának a konferenciának, mert megakadályozza a teljes nemzetközi összefogást a közös veszélyek ellen. Ezt még egyszerű jelenlétünkkel sem kívánjuk — még akár hallgatólagosan sem — tudomásul venni. Ezért, amennyi­ben az NDK egyenjogú részvéte­lét nem biztosítják, a magyar kormány delegációja nem vesz részt a június 5-én megnyíló kon­ferencián. Szeretnénk remélni, hogy a konferencia szervezői végül is jobb belátásra jutnak és elhárít­ják az akadályokat az NDK és más kizárt országok egyenjogú részvétele elől — fejezte be nyi­latkozatát dr. Csatorday Károly. * A csehszlovák külügyminiszté­rium szóvivője szintén nyilatko­zatban jelentette ki, hogy Cseh­szlovákia sem vesz részt a stock­holmi környezetvédelmi értekez­leten, mivel az NDK ellen diszk­riminációt alkalmaztak. ESŐ UTÁN REZIBEN Az Almásdombon állunk, a fa­lu fölött, és nézzük az eső utáni napsütésben fénylő tájat. Alant a nevezetes Gyöngyösi csárda, mel­lette a viharvert, görcsös öreg fa tövében két híres futóbetyár sír­ja. A tsz 2190 holdas kis birodal­ma eleven terepasztalként terül el alattunk, s így Benda Sándor elnök és Lantai Miklós főagro­­nómus gyaloglás, kocsikázás nél­kül mutathatja meg a rétet, a gesztenyést, az erdőt, a búzatáb­lákat. A domb másik oldalán a rezi bor terem. A háztáji szőlők és a kis pincék is ott bújnak meg a domboldalban, alant pedig a vár tövében épült régi falucska, Rezi öreg és új házai sorakoznak. Kik laknak az új házakban? Gelencsér Lajos, a tsz pince­mestere a saját nádtetős, fehér falú pincéje előtt beszélget Var­ga Zoltán főkönyvelővel és Bán­hegyi Zoltán párttitkárral. A kér­désre ő válaszol. — Főként a hajdani szegények. Sok szegény ember élhetett hajdanán­­Reziben, mert igen sok az új ház, Keszthely felől vado­natúj utcasor épült. — Régen a bicskázás volt a re­­ziek kedvtelése, más szórakozás­ra nem tellett — magyarázza Ge­lencsér kesernyés humorral. — Most inkább építkezünk. „Féltem az elnököt... “ Hatvanas, még erős tartású fér­fi Gelencsér Lajos, ő a házigaz­da. Az egyetlen tősgyökeres, Re­­zsbe való a jelenlevők között, ra­gaszkodik hozzá, hogy az ő nád­fedele alatt beszélgessünk. — Milyen is az emberi élet? — veszi át mindjárt a szót. — Ti­zenöt évvel ezelőtt, gazdako­romban azért féltem a közöstől, mert ott én már nem leszek gaz­da. Most meg azon tűnődöm, mi­féle gazda is voltam én régen. Se rang, se megbecsülés, se vendég. Apja amerikás magyar volt, aki összegyűjtött egy kis házra va­lót, s éppen az első világháború kitörése előtt tért haza. Elvitték katonának, nem is látta többet a család. Gelencsér nem emlékezik rá, hiszen kislegény volt meg ak­kor. Csak az anyjától tudja, hogy ismeretlen apja nagyon jó ember volt. — Kegyetlen nyomorban nőt­tem fel, mostoha keze alatt. Ka­tonának se váltam be, és na­gyon szégyelltem magam. Anyám akkor maga javasolta, hogy pró­báljak benősülni valahová, me­neküljek el otthonról. Egy este, etetés után mentem el­ lányké­rőbe, a kötényem is elfelejtettem leoldani. Fiatalsága egyetlen me­lengető élménye, hogy a kislány igent mondott. — Dolgoztunk, mint a többiek. Össze is kapartunk valamit S jött a második világháború. Azt hittem, mindennek vége, utána mégis jobb lett. Eljött a tsz-szer­­vezés ideje is. Megint azt hittük, vége mindennek ... S most egész­ségükre ebből a sűrű vörösből. Kóstolgatjuk a bort, Varga Zol­tánnak, Lantai Miklósnak, Bán­hegyi Zoltánnak és nekem is íz­lik. Csak az elnök nem nyúl a pohárért. Gelencsér Lajos aggo­dalmas tekintettel méregeti. — Húsz évvel fiatalabb nálam. Talán azért is merem kritizálni, és becsülöm is, ez az igazság. Fél­tem az elnököt. Rágja magát, pe­dig már túl vagyunk a nehezén. Azt mondják, éjjel is töpreng, számolgat alvás helyett. A gyom­rát meg valósággal szétrágta az idegesség. Mire jó ez? Amikor megválasztottuk, jólesett látni, hogy a vállára veszi az egész fa­lut. De most már nincsen egye­dül, itt vagyunk mi is, és na­gyon sajnálnánk, ha a szemünk láttára menne tönkre. Még messze a legjobbaktól A gondokról beszélgetünk. Az elnök gondjáról. Talajjavító prog­ramon töri a fejét. Szeretné rendbe hozni a gyengén termő domboldalakat, öntözött réteket,­ sok takarmányt szeretne, mert az állattenyésztés fellendítésében látja a jövőt. Benda Sándor 1957-ben Gödöl­lőn végezte el az agráregyetemet. 1960-­ban került Rezibe, oda nő­sült. Előbb tanácstitkár volt, majd főagronómus a tsz-ben, s 1970 áprilisában választották meg el­nöknek. A lelkiismeretes embe­reknek abból a fajtájából való, akik a maguk dolgával sohasem elégedettek. Benda is attól fél, hogy kevesebbet tesz, mint amennyit elvárnak tőle. Szerinte is jó dolog, hogy ma már 91 fo­rint jut egy-egy munkanapra, szépek a szőlők, a sertés-, a szarvasmarha-, a baromfifarm, a fafeldolgozó üzem biztosítja az

Next