Népszabadság, 1972. október (30. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-26 / 253. szám

HALÁLOZÁS A Lemezárugyár mély fájdalom­mal tudatja, hogy Harangozó Róbert az anyag- és áruforgalmi oszt. veze­tője és a napszervezeti párt titkára 51 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése: 1972. o­któb­er­ 27-én délután 1 órakor lesz a rákos­­k­eresztúri új köztemetőben. Szabó András egykori rimaszom­bati asztalosmester életének 90. évé­ben Ózdon elhunyt. Temetése októ­ber 27-én du. fél 4 órakor lesz a gyári temetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mély fájdalmunkban fejezzük ki köszönetünket a Látszerészeti Esz­közök Gyára vezetőinek az anyagi segítségért, dolgozóinak részvétükért az Esztergomi Megyei Börtön dolgo­zóinak anyagi segítségéért, részvé­tükért, a nagy számú rokonságnak, az összes társadalmi szerveknek, összes ismerősöknek, hogy a szere­tő férj és édesapa, idős Marton La­jos ny. főterm. hirtelen elhunytéval fájdalmunkat és veszteségünket részvétükkel enyhíteni segítették, özv. Marton Lajosné és 11 gyerme­ke, Esztergom, Kossuth L. u. 98. Pár éves, lehetőleg mély­építési, munkahelyi gya­korlattal rendelkező épí­tőipari technikust nor­­matechnológus­ beosztás­ban alkalmazunk. Jelent­kezés telefonon vagy sze­mélyesen Vízügyi Építő Vállalat, Budapest I., Márvány u. 1/c., munka­ügyi osztályon. Telefon: 154—095 141 mellék. ÁLLÁS Felvételre keresünk szakképzett melegkonyhás étterem­vezetőt és helyettest nagyatádi ÁFÉSZ szoros elszámolású Esnszkancs a Vendéglátóipar­ Kombinátjához. Jelentkezés: az ÁFÉSZ lg.-elnökénél, NAGYATÁD, PETŐFI UTCA u. 82. alatt [ÁLLÁST KERES Vizsgázott gépkocsielőadó állást változtatna. „Sür­gős 103 195" jeligére Fel­­szabadulás téri hirde­tőbe. Tanítónő—erősáramú vil­lamosmérnök tervezőiro­dái, üzemviteli gyakor­lattal, házaspár állást keres. Dunántúl előny­ben. „Lakás szükséges 401 630" jeligére szom­bathelyi hirdetőbe. Bentlakásos munkahelyre elhelyezkedne járáshibás gépírni tudó nő. Válaszo­kat ..Paralizis 103 159" jeligére Felszabadulás téri hirdetőbe. Fiatal gépésztechnikus (30 éves) gépkocsival, pesti lakással, pécsi eset­leg Pécs környéki válla­lat, kisss, tsz részére budapesti műszaki ügy­intézést, anyagbeszerzést és egyéb munkaköröket főállásban vállalna no­vembertől. Sokoldalú, tárgyalóképes 104 655" jeligére Felszabadulás téri hirdetőbe. Csepeli Motorkerékpár­gyár Nyírbátori Telepe azonnali belépéssel fel­vesz­ nagy gyakorlattal rendelkező gépipari tech­nikust — művezetői munkakör betöltésére —, valamint lakatos, hegesz­tő, esztergá­lyos szak­munkásokat, 18. életévü­ket betöltött férfi és női segédmunkásokat. A la­katos, hegesztő, esztergá­lyos szakmákban kiemelt teljesítménybérezés. Je­lentkezni lehet: Nyírbá­tor, Vágóhíd utca 39. szám alatt. ÁLLÁST KÍNÁL Budapesti Húsipari Vállalat FELVÉTELRE KERES húsipari szak­munkásokat, férfi és női segéd­munkásokat húsipari szakmára (reszortmunkásként), rövid idő alatt betanítunk férfi és női munkaerőket, állatgondo­zókat, általános adminisztrá­torokat, élelmiszeripari technikusokat, mérlegelőket. Vidéki munkások ré­szére munkásszállást biztosítunk ! jelentkezni tehet: Budapest IX., Gubacsi út 6. Munkaerőgazdálko­­dási csoport. Telefon: 142—694. MAGYAR PAMU­TIPAR Budapest IV. ker. (újpest) Erkel u. 30. felvesz 15. életévüket betöltött lányokat szövő, fonó, cérnázó, csévélő­ betanulóknak. Szállást biztosítunk. Jelentkezés: személyesen vagy levélben a gyár munkaügyi osztályán. FELVESZÜNK gépkocsi­vezetőket, szemétrakodó munkásokat, autószerelőt, motorszerelőt, lakatost, kőművest, olajkályha­szerelőt, olajkályha-és kazánfűtőt, lakatosokat (KRESZ-tábla kihelyezésére), villanyszerelő szak­munkásokat, emelőgép­karbantartó csoportvezetőt FŐVÁROSI Köztisztasági HIVATAL. BUDAPEST IX., ECSERI ÍRT 7. SZ. Felvételre keresünk gyakorlattal rendel­kező önálló ügyintézőt, aki SZTK ügyinté­­zői tanfolyamot is­ végzett. Kőolajvezeték Vállalat PB Főosztály, BUDAPEST V., ALPÁRI GY. U. 4. Telefon: 180-693, 187-520, 180-487. J­á­ni Kalffa Meal­fy­ör­gy­i faipari üzembe üzemvezetői Ipari üzem pályázatot hirdet általános gépészmérnöki, vegyészmérnöki vagy vegyész­technikusi állás betöltésére. Fizetés kollektív szerint. Feltétel: legalább 5 éves szakmai gya­korlat. Ajánlatokat „UNIVERZÁLIS 80 4 99" jeligére a békéscsabai hirdetőbe kérjük. Kőműves és ács szak­munkásokat, segédmun­kásokat, kubikosokat — kubikosbrigádokat — keresünk teljesítmény­bérrel, azonnali belépés­sel. Szállást biztosítunk. Jelentkezés: Április 4 Építőipari Szövetkezet, Budapest VIII., Auróra U. 23. Munkaügy. Autóvillamossági szerelőt felveszünk azon­nali belépéssel. Fizetés kollektív szerint. Jelent­kezés a termelőszövetke­zet elnökénél, Délbalaton Tsz, Balatonszentgyörgy. Budapesti Falemezművek (Budapest XXII., Budafok, Háros u. 7.) felvesz vízvezetékszerelőt, villanyszerelőket, autószerelőt, asztalost, géplakatosokat, BW-kazánhoz fűtőket (alacsony nyomású kazánhoz), műszerészeket, 1 fő nyergesvontatóvezetőt, kazánkezelőt, karosszérialakatost. TOVÁBBÁ ALKALMAZUNK betanított munkára és segédmunkára férfi és nődolgozókat, megfelelő képesítés­sel és szakmai gya­korlattal felveszünk.­­ Lakást biitosítani nem tudunk.­­ Írásbeli jelentkezőst kérünk ..Fatömegcikk M84” jeligére az újpesti hirdetőbe. A Kisújszállási Városi Tanács VB pályázatot hirdet egészségügyi és­ szociálpolitikai osztályve­zetői állás betöltésére. Pályázhatnak azok, akik orvos doktori diplomával rendelkeznek. Illetmény a 108 1967. Mn­M számú rendelet alapján. A pá­lyázathoz kérünk önélet­rajzot csatolni, melyet a városi tanács vb sze­mélyzeti csoportvezetőjé­hez kell­­benyújtani. A Bogádmindszenti Álla­mi Gazdaság kelemenli­geti baromfitelepének vezetésére keres 1 fő technikusi végzettséggel és megfelelő gyakorlattal rendelkező személyt azonnali belépési lehető­séggel. Jelentkezés: sze­mélyesen vagy írásban a személyzeti vezetőnél. A CARBON Könnyűipari Vállalat, Komló, Kossuth Lajos u. 21. felvesz azonnali belépésre bútorüzemébe gyakorlattal rendelkező gyártás­fejlesztésben jártas faipari mérnököt Ugyancsak jelentke­zését várjuk első­sorban nőtlen vagy hajadon fiatal faipari mérnöki diplomával rendelkezők részéről tervezői munkakörbe. Jelentkezni írásban vagy személyesen lehet a vállalat személyzeti vezetőjénél. A Főv. 3. m. Építőipari Vallatni FELVESZ: kőműves, ács, állványozó, vasbeton­szerelő, hidegburkoló, bádogos és tetőfedő szak­munkásokat, valamint fenti szakmákra segítőket. Jelentkezés: Budapest VIII., Csokonai u. 6. sz. (az Emke aluljárónál) Telefon: 141—62*. Valamint: SZTK ügyintézőket, építőipari technikusokat, kalkulátor­ és építéselőkészítői munkakörökbe. Jelentkezés: Budapest XIII., Lehel út 10/a. (Személyzeti oszt.) Telefon: 400—543. 10 ezer kh. szántóval, szakosított szarvasmarha- és szakosított sertéstelep­pel rendelkező termelő­szövetkezet üzemi-ál­lat­orvosi munkakör betölté­sére pályázatot hirdet. Fizetés: az 1/1972. TOT- irányelvek szerint. A pályázatot írásban kér­jük benyújtani, legké­sőbb 1972. november 15- ig az alábbi címre: Pe­tőfi Mg. Tsz. Dombegy­ház, Béke u. 5. A Labor Műszeripari Művek esztergomi 1. és a. m. gyára azonnali belépéssel felvesz lakatos, hegesztő, forgácsoló szök­és betanított munkásokat, gép­munkásokat. A jelzett szakmák­ban segédmunkások részére átképzést­­ biztosítunk. Dolgozóink részére kul­turális és sportolási lehe­tőséget, egyszeri meleg­étkezést és a vidékről bejáróknak útiköltség­hozzájárulást biztosí­tunk. Munkásszállással a vállalat nem rendel­kezik. Jelentkezés a válla­lat munkaerőgazdál­kodásán a szükséges okmányokkal. Esztergom, Rudas László u. 44. sz. OKTATÁS Vidékiek eredményesen megtanulhatnak levelező oktatással, külföldi lélek­­technikai módszeremmel németül, angolul minden fokon. Csongor Sándor nyelvpedagógus, Bp. 70. Pf. 116. Ajánlott levelek­re részletesen válaszolok. Fővárosi 4. sz. Építőipari Vállalat szakmai betanító tanfolyamokat indít az alábbi szakmákban 1972. november 1-vel: kőműves, épületburkoló, ács­állványozó, tetőfedő­szigetelő, betonelem­­gyártó. Tanfolyamok idő­tartama: 6 hónap. Vidéki jelentkezők részére munkásszál­lást, utazáshoz és étkeztetéshez törté­nő hozzájárulást biztosítunk. Tanfolyamon törté­nő részvétel térítés­­mentes. Jelentkezni lehet személyesen és veveiben. Budapest IX., Hámán Kató út 3—5. Munkaügyi osztály. Motorosok, Rigáizok, Simsonotok, Kom­árosok, figyelem! Hengerfúrást, dugattyúkikészítést, fő­­tengelygörgőzést, láncke­rekek, fogaskerekek, ten­gelyek készítését vállalja. Eger, gépműhely, Dózsa György tér 1. Egy db egyéves LP—4 tí­pusú közúti pótkocsi ki­tűnő állapotban eladó. Érdeklődni lehet Nagy­községi Tanács VB Költ­ségvetési üzem, Jászapá­ti, Velemi Endre u. 2. Telefon: 95 Autótula­jdonosok! Vállalatok! Szövetkezetek! Magánosok! Lökésgátló­javítást minden autótípushoz rövid határidővel vállalunk. 6 havi garancia. Óbudai Gépipari Szövetkezet, Budapest Ill., Bogdáni út 3. Ügyintéző: Lebovits Gyula. Telefon: 687—670. Esküvői ruha kölcsönzése új árukészletből, XIV., Kerepesi út 70/b. 630— 107. Metróval a Pillangó utcai megállónál. Ikarus 311-es autóbusz jó állapotban eladó. Or­szágos Rendező Iroda, 328—906. 929—5-ig. — Völgyesi. Idén vizsgázott 403-as Moszkvics eladó. Veres­egyház, Fürdő u. 7. Na­­­­ponta 18 órától. R. 4. személygépkocsi, karambolozott, eladó. — Megtekinthető hétfő, péntek kivételével du. 6—8-ig, Budapest I., Sánc u. 13. Kozma. BÚTOR Réka mié, heverő, fotel­ágy, szekrény ágy 1000 előleggel, garnitúrák ke­vés előleggel eladók. Bp. Dohány u. huszonkilenc Fotelágyak, rekamiék, heverik, garnitúrák. Áb­rahám kárpitosnál, Nagy mező 58. Részletfizetés. KULTURCIKK Aofolatechanikás zongo­ra, modern pianinó Li­­povniczky ezüstkoszorús zongorakészítőnél. Javítá­sok. Rákóczi út 34. Angelmechanikás zongo­ra, modern törpe pianinó eladó. Fenyőné, Lenin körút huszonhat. Javítá­sok. Rövid, páncéltekés bécsi zongora sürgősen eladó. Futó Antalné, Budapest VII . Péterfy Sándor 7. in 4. JÁRMŰ Warszawa 223. eladó. Trabantra cserélhető. — Négyszázhetvenhárom, ötszázhetvenhat. VW 1300-as, CX-es el­adó. Érdeklődni: V., Aulich u. 7., házmester­­nél._______________________ írj Zsiguli eladó. Érdek­lődni: Nagy József, Bp. XXI., Halásztelek u. 4. Nyert Zsaporozsec eladó. ..Lottó 103 240" jeligére a Felszabadulás téri hir­detőbe. 200, 0 Mercedes igényes­nek eladó. Telefon: 426— 055, 144—061. Megegyezéses áron eladunk 4 db GAZ 51-m típusú te 2 db Csepel D 350-es típusú UMMttképes tehergépkocsit M 2 db DruulM motorfűrész­gépet tipizálás miatt. Erdő- és Fafeldelgyen Gazdaság, Szombathely, Namuterschmidt u. 1. Telefon: 14—240. A­z Egység Fodrása Szövetkezet megvételre kínál 1 db 3 m 0 kút és egyéb gödör fúrására alkalmas elővágóért Eladási ára: 7000 Ft irányár. 1 db kifogástalan állapotban levő Marabu 4-es vegyestüzelésű melegvizes kazánt, fülefelület: 9,9 m­. Érdeklődni lehet: Budapest XIX., Gábor Andor u. f. M., műszaki vezetőnél. Telefon: 270—004. Eladó 4 db átalakított CER rendszerű szárító­berendezés komplett gépi fel­szerelése, PON 50-es típusú olajégőkkel, szárító­kocsikkal, perforált alumínium szárító­tárcákkal és egyéb segéd­­berende­zésekkel. Megtekinthető: MÉK Tramit­­telep, SZEGED, DOROZSMAI U. 41. Érdeklődni: MÉK Műszaki Osztály, SZEGED. BOCSKAI V. II. ügyintéző: Novák. Telefon: 133-07/41-es mellék. KÖZLEMÉNYEK A Vígszínház november havi bérleti elő­adásai: 1-én C-bérlet 1. előadás, 2-án Kombinált bérlet 3. sorozat 1. előadás, 3- án Z-bérlet 1. előadás, 7-én B-bérlet 1. előadás 9-én D-bérlet 1. előadás, 12-én, vas. este G-bérlet 1. előadás, 14-én K-bér­­let 1. előadás, 16-án Bemutató bérlet 2. előadás, 17-én E-bérlet 2. előadás, 19-én, vas. délután S-bérlet 1. előadás, 19-én, vas. este fél 8 órakor R-bérlet 1. előadás, 20-án H-bérlet 1. előadás, 21-én Kombinált bérlet 1. sorozat 2. előadás, 22-én L-bérlet 1. előadás, 23-án M-bérlet 1. előadás, 25- én F-bérlet 2. előadás, 26-án, vas­ este Kombinált bérlet 7. sorozat 2. előadás, 27-én A-bérlet 2. előadás. A Pesti Színház november havi bérleti előadásai: 17-én Bemutató bérlet 1. elő­adás, 18-án VI. bérlet 1. előadás, 19-én, vas­ este VII. bérlet 1. előadás, 22-én III. bérlet 1. előadás, 23-án IV. bérlet 1. elő­adás, 24-én V bérlet 1. előadás, 27-én I. bérlet 1. előadás. A Hajdú-Bih­ar megyei Beruházási Vál­lalat (Debrecen, Külsővásártér 18.) kisajá­tította a 2478. telekkönyvi betétszámú és 205. helyrajzi számú Hajdúszoboszló, Lu­ther utca 1. sz. alatti házasingatlant. A telekkönyv szerint az ingatlan felerészé­nek tulajdonosa dr. Zsoldos Henrik, aki­nek lakcíme ismeretlen. Kérjük az itt megnevezett tulajdonost, esetleg örökö­seit, vagy más olyan személyt, aki az­ in­gatlanra nevezett tulajdonostól tulajdon­jogot szerzett, hogy a fent megjelölt vál­lalatnál jelentkezzék. Moszkvics, Warszawa, Volga hengerfúrás, csap­ágyazás, dugattyúk, sze­lepek kívánt méretben kaphatók. XIII., Kell! u. 29. Varga gépműhely, 201—304. Csapok, tengelyek, fura­tok és palást köszörülé­sét 500 mm-ig, darabo­lást, 250 mm-ig azon­­nalra vállalok. Molnár gépműhely, Bp. VIII. ker. Köztársaság tér 13 Telefon: 334—926. Pop 5-ös lak eladók. ..Német 103 187" jeligére Felszabadulás téri hirde­tőbe. Új állapotban levő DPPA —50 típusú lengyel soro­zatvágó körfűrész eladó. Ár: megegyezés szerint. Érdeklődni: Háziipari Szövetkezet, Lajosmizse. Telefon: Lajosmizse 44. Eladó 1 db NDK gyártmányú, 3 tonna emelő­képességű autódaru. Érdeklődni lehet az Orosházi ÁFÉSZ központjában, Horváth László ipari­­ osztályvezetőnél. Telefon: 73. Telex: 02 446 S­ZOLGÁLTATÁ Ruvaszkölykök eladók, kitűnő anyától és világ­győztes apától. Szűcs Fe­renc, Bp. XVIII , Pest­lőrinc, Nagyszeben 39. 17 óra után. Idős hölgyet vagy férfit lakásért eltartanék, ápolnám. Kizárólag mis­kolci lakásért. Ajánlato­kat: 99 972 számra a ka­­r­posvári hirdetőbe. iDm Érdligeten (Budapesthez 20 percre) egy 3 lakáson társasházion I. emeleti 3 szobás 80 alapterü­letű lakás 200 n.-ös gyü­­­mölcsösrésszel azonnali beköltözhetőséggel eladó. 190 000 kp. plusz 30 000 OTP. Érdeklődni: Lehu­s Aladár. Bp. XI. Nagy­szőlős u. 4. — Telefon: 1­062—582. Stell 10-es gépfnt ven­nék. Passap Duomat­ic és DX—2000 kötőgépek mű­ködésének teljes magyar fordítása. 10-es, 12-es síkkötő gépekhez minta­­füzet, kezdő kötözök ré­szére kapható. Késmárki. Bp. VII. ker. Lenin körút 8. Nagyobb mennyiségű cső- , vés és morzsolt kukorica­­ eladó. Ár megegyezés ■ szerint. Egyesülés Mg Tsz, Borda, Bács me­gye. Telefon: 3 Törzskönyvezett német juhászkutyák és kölykök részletfizetésre is kapha­tók. Irányár: 2000—5000 Ft-ig. Mészáros Zoltán: Szolnok, 6-os posta. Pf. 4. Nyaralójához bejárati ajtók, ablakok, zsalus ajtók, zsalus ablakok, garázskapuk, verandaab­lakok, léc, staffli. II. ürömi utca negyven­ fő, anyagkereskedésben. (Újlaki templomnál.) Síkkötő-kerdőfése min­den méretben kapható, utánvételre is. Bp. XX., TELEK Balatonakarattyán, ben­zinkútnál 118 n.­d) köz­műves, 44 m­’-es félig kész. büféremleltetés* faépülettel eladó Tel.: 414—122. Pecz, VII . Ma­jakovszkij 13. ürömi utca negyvenöt, Aligától Füredig telket anyagkereskedésben. vennék hétvégi hanaa). (Újlaki templomnál.) ..Partközelben 104 tel*’ ------------------------------------------jeligére Felszabadulna Síkkötő-kerdöfésű min-­téri hirdetőbe den méretben kapható, í ~ ~ utánvételre is. Bp. XX . Családi ház ephesére Nyári Pál 49. 270-142. ?»P­­* .«■-* *» . «■*.«* Csető igényesnek is, eladó Via, ---------|------------------------------- . villany van, vasútállomás Rózsák legszebb fajtáiról 2 perc. Szentendre. Ara­küld díjtalan árjegyzéket ! cU “• H/b. Korsós.______ kertész Budapest mellelö Gye-X*., Csillagfán u «.___­ nesdiáson, @ buszme,­Meauiklapokat készít *¡» mellett házhely és­­gyönyörű mintákká! A1*1 "d6‘ “?y“n0t‘, 1200 " Józsefné, XII. ker. V.i­ m**0Mita Is elartí mn.mamr u ugyanott leégett epület roemaior u. 30.---------------500 n..#1 területtel *r-Díjnyertes szülőktől ö­deklődni: Friss Józsefné, hetes tacskókölykök el- Qyenesdiás 190.__________ adók 1200 Ft-ért. Zsám­ . „ “ ~ ‘ . .. .. bék. dr. Vereckeiné. 1 rdi Unácshaaanal, lí­------­----------------------------------- útvonalon közműves tel-Négy szorgalmas, több , kék eladók. Érdeklődni: éves vendéglátó gyakor- ' Bp. 10-es VMK, V . Sza­fttal rendelkező félsz©!- j lag u 5. Dr. Kurdy ügy­­gála és szakács szakma- i vednél. 17 óra után, tó­­val rendelkező független ,­lefon: 129—650. fiatalember az ország­­ bármely területén meleg- *«— mm——a konyhás, nem szoros az- u ■ T letet átvenne. ,,A vendég ||AZ mindenekelőtt H. 45 165" __ jeligére a kiadóba. ; HÁZ Fogsorjavítás megvárha­tó. Royal Szálló mellett, Lenin krt. 51. 423—429. VEGYES Létra­, állványkölcsönzés vidékre is. — Telefon: 132—821. VÍV TÍPUSÚ ELOSZTÓK (MEZŐSTÁBLÁK) m VIV 0.4 Bt-02 0.4 Bt-04 0.4 Bt-03 10 Bt-01 és 02 A rendeléseket rövid szállítási határidőre teljesítjük, akár csupán az elosztókra vonatkoznak, akár szereléssel együtt. Villanyszerelőipari Vállalat Budapest VII., Stp. u. 23. Telefon: 221-039. VÁLLALKOZÁSI OSZTÁLY, ügyintéző: Gáti Endre A Baranya megyei Építőanyagipari Vállalat mohácsi telepéről azonnali szállításra az alábbi termékeit kínálja: 4040,6-os járdalapokat, kiemelt és süllyesztett útszegélyeket, kerti­­szegélyeket, 30—40—50—60-as talpas betoncsöveket, kútgyűrűket. Nagyobb tételű vá­sárlás esetén enged­ményt biztosítunk. Érdeklődni lehet Pécs 14—914-es telefonon vagy a helyszínen. LAKÁS Azonnal átadnám lelé­­péssel két szoba komfor­tos, gondnoki állással betöltendő lakásomat jól jövedelmező trafik, lán­­gossütő lehetőséggel. Az állást csak férfi töltheti be, esetleg Pest közelben kertes házra cserélném. Érdeklődni lehet: Bp. IX., Ipar u. 2., termény­üzletben. 2 szoba, összkomfortos plusz műhely, családi ház eladó. Azonnal be­költözhető. Cím: Érd VI. ker. Csanádi u. 2. Azonnal beköltözhető kétszobás családi ház Pestlőrin­cen (Hősök tere környékén) készpénzért eladó. Tel.: 316—189, es­te 5-től 8 óráig. Beköltözhető családi ház eladó: 110 000 Ft. Monor, Veres Pálné út 5. Pilis­vörösváron szoba konyhás családi ház mellékhelyiségekkel — beköltözhetően — 15® ezer forintért eladó. Ér­deklődni lehet: Pilisvö­rösvár, Zrínyi Miklós út 52. sz. alatt. Karácsony­­liget. ____________________ Beköltözhető kertes ház eladó Bp. XX., Pester­zsébet, Szabadka út 98. Eladó 3 szoba konyhás verandás családi ház 210 n.-es telekkel. Buszmeg­állótól 3 percre. Török­bálint, Rákóczi F u. 6. Sikondafü­rdön egy kertes nyaraló eladó. ..Százöt­venezer 415 904" jeligére a komlói hirdetőbe.­ Kisebb üzem létesítésére is alkalmas 4 szobás la­kás eladó, 2 kat. hold belsőséggel. Cserneczky József, Kétbodony, Rá­kóczi út 15. ÖRÖKLAKÁS Társasüdülő épül Bala­ton mellett Alsóörsön. Nyolc fűthető, melegvi­zes lakrész még leköt­hető. 29. ügyvédi Mun­kaközösség, Budapest I., Fő U. 11. hu 5—6-ig. Csopakon, közvetlen Ba­­laton-parton épülő tár­sasüdülőben néhány egy­ség 30 000 Ft-tal lefog­lalható. ..Csónaktárolás lehetséges 102 697" jel­igére a Felszabadulás té­ri hirdetőbe. IKI­ N­TITN GÉP . YIY

Next