Népszabadság, 1973. január (31. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-03 / 1. szám
4 Háromnegyed évszázada a szakszervezeti mozgalom élén Hetvenöt évvel ezelőtt alul,ült meg a Szakszervezeti Tanács 1898. JANUÁR 2-ÁN reggel — vasárnap léven, a gyárakban s a kisipari műhelyekben jórészt szünetelt a munka — kétszáz munkás tanácskozásra gyűlt egybe egy budapesti vendéglő különtermében. A megjelentek 23 fővárosi szakegyletet képviseltek, s azért jöttek össze, hogy megvitassák a szakmai szervezkedés halaszthatatlan kérdéseit és megteremtsék a mozgalom hatékony központi irányító szervét. Hiábavaló volna ma már találgatni, tudatában voltak-e a részvevők a tanácskozás messzeható jelentőségének, mit érezhettek a küldöttek, amikor az elnöklő Matos Jenő szabómunkás megnyitotta az ülést, amikor figyelmesen meghallgatták Teszársz Károly vasöntő beszámolóját a mozgalom nehéz helyzetéről. Amikor a vita után meghatározták a Szaktanács feladatait, amikor megválasztották a végrehajtó bizottságot, eszükbe ötlött-e, hogy olyan országos vezető szervet indítottak útjára, amely tartósan tényleges szervezője, mozgalmi központja lesz a magyar munkásság osztályharcos tömegszervezeteinek. Merték-e hinni, hogy e központ késői utódja valamikor majd a néphatalom körülményei között szervezi a szocializmus teljes felépítésére a kizsákmányolástól végleg megszabadult dolgozók hárommilliós táborát? Akkor bizony aligha gondolhattak erre. Hiszen a neki-nekigyürkőző munkásmozgalom már évek óta sikertelenül próbálkozott a szakmai szervezkedés vezető szervének megteremtésével. Először 1891-ben — a II Internacionálé brüsszeli határozata alapján — az akkori szociáldemokrata pártvezetőség alakította meg a Szakszervezeti Tanácsot, majd 1394-ben kétszer is újjáalakították. Ezek a szervek azonban csak vegetáltak. Vezető testületüket nem demokratikus módon, nem a szakszervezetek küldöttei választották, s összetételük nem volt alkalmas arra, hogy a mozgalomban dúló viszályok közepette egységbe foghatták volna a zsenge szakegyleteket. A nyomdászok lapja, az egykorú Typographia a mozgalomban megszokott családias közvetlenséggel vonta meg a mérleget: „Az eddig fönnállott úgynevezett Szaktanács nem ért egy pipa dohányt sem. A szakszervezetek közti kapcsot nem képezte, bérharcok alkalmával tehetetlen volt, és új szakszervezetek létesítését vagy a létezők erősbítését nem tudta előmozdítani ..." AZ IZMOSODÓ szakszervezeti mozgalom központi szervének létrehozását a Magyarországi Szociáldemokrata Párt állandóan szorgalmazta, és az 1898-as tanácskozás idején a helyzet is megérett rá. Ma láthatjuk igazán azt, amit az egykori érdemes részvevők még nem láthattak tisztán — a 75 év előtti tanácskozás jelentőségét. A történelmi távlatból azt is megállapíthatjuk, hogy a gyűlés helyesen határozta meg az irányítóközpont legfontosabb feladatait: 1. szervezkedés előmozdítása minden szakmában; 2. egységes segélyezés, jogvédelem, munkaközvetítés kiépítése; 3. ellenállási pénztárak létesítése; 4. statisztika felvétele, rendszeres készítése;5. a rokon szakmák országos szövetségeinek létrehozása; 6. a szakszervezeti sajtó fejlesztése és irányítása; 7. szakszervezeti kongresszus összehívása. Az értekezlet megválasztotta a Szakszervezeti Tanács héttagú végrehajtó bizottságát, amelynek elnöke Teszársz Károly lett. Teszársz puritán szocialista harcos, igazi munkásvezető volt, nemcsak az öntőknek és a vasmunkásság szélesebb táborának, hanem az egész akkori magyar szakszervezeti mozgalomnak legtekintélyesebb személyisége lett, részt vett a szociáldemokrata párt vezetésében, és hamarosan elismerést szerzett a munkásmozgalom nemzetközi salaain is. A Szakszervezeti Tanács 1898 januári megalakítása, tevékenységének kibontakozása a magyar munkásmozgalom erősödésének egyik jele volt. A tanácskozás után néhány héttel a Bánffy-kormány munkásüldöző belügyminisztere, Perczel Dezső körrendeletben hívta fel a megyei törvényhatóságokat, hogy ,,az országban mind veszélyesebb mértékben terjedő szocialista mozgalom” ellen erőteljesebben lépjenek fel. Ám háromnegyed évszázad történelme tanúsítja, hogy körrendelet és terror nem tartóztathatja fel azt, ami a társadalom fejlődésében törvényszerű, és a szakszervezeti mozgalom megerősödésének nem állhatták útját. A SZAKSZERVEZETI TANÁCS, (majd a Szakszervezetek Országos Tanácsa) vezetésével nőttek szakszervezeteink erős, országos tömegszervezetekké, a társadalmi fejlődés fontos tényezőivé. Működése tekintélyt szerzett a mozgalomnak és a szervezett munkás fogalmának mind a dolgozók körében, mind a tőkések és a kapitalista államhatalom előtt. A Szakszervezeti Tanács 1945 előtti tevékenységét azonban mindinkább a forradalomellenesség jellemezte. Egynémely szakszervezeti poszt ugyan időnként baloldaliak, sőt kommunisták kezébe vagy befolyása alá került, maga a Szaktanács azonban mindinkább a fékezés, a megalkuvás szerve, majd pedig a jobboldali szociáldemokrácia féltve őrzött fellegvára lett. A szervezetek „egységét” nemcsak a fasizmustól védte, hanem a forradalmi erők ellen is. A felszabadulás után azonban már semmi sem akadályozhatta meg, hogy a szakszervezeti mozgalom s vele együtt a Szakszervezeti Tanács is a munkásegység jegyében szülessen újjá, s a munkáshatalomért, a szocializmus felépítéséért vívott évszázados küzdelem erőben, tekintélyben, hatáskörben növekvő eszköze legyen. Kabos Ernő NÉPSZABADSÁG A JÓ FELKÉSZÜLÉS EREDMÉNYE Ünnepi csúcsforgalom — zsúfoltság nélkül „Gyorsmérleg” a MÁV-nál és a Volánnál Az új esztendő első munkanapján összeállították a vasútnál és a Volánnál az ünnepek utazási mérlegét. 12,5 millió utas — Soha nem tapasztalt rendben bonyolódott le a karácsonyi és újévi forgalom — hallottuk a MÁV- vezérigazgatóságon. — December 23-tól január másodikáig 12,5 millió utas volt a vonatokon. A vasút sikere elsősorban az alapos felkészülésnek köszönhető. Az ünnepi forgalom megszervezését ugyanis a tavalyi tapasztalatok alapján már hetekkel előbb megkezdték. Gondoltak arra, hogy az ünnepek alatt szinte minden vagonra szükség lesz, ezért a karbantartást úgy irányították, hogy karácsony előtt minden személykocsi kikerüljön a javítóműhelyekből. Így sikerült forgalomba állítani kétszáznál több mentesítő vonatot, amely már lehetővé tette, hogy megszűnjék a régebbi években szinte törvényszerű ünnepi zsúfoltság. A legforgalmasabb vonalakon — főképp Miskolc és Debrecen felé — most a mentesítő gyorsvonatokra is helyjegyet adtak ki, és természetesen annyi vonatot indítottak, hogy minden infort szprember 23-án például háromnegyed óra alatt nyolc gyorsvonat indult Miskolc irányába.) Nemcsak a vonatokon, a fővárosi főpályaudvarokon is megszűnt, a zsúfoltság. Két ok miatt: egyrészt az utazóközönség sokat segített azzal, hogy 110 ezer menetjegyet váltott elővételben (1971-ben csak 42 ezret), másrészt jobb szervezéssel sikerült a szerelvényeket, jóval az indulási idő előtt bevontatni a csarnokba. Poggyászkuli Már önmagában az a körülmény, hogy sehol sem volt tolongás, sokat javított az utazás kulturáltságán. Ezt azonban ezúttal nemcsak a jó menetrend összeállításával segítette a vasút: a Keleti pályaudvaron két fontos berendezés debütált az ünnepek alatt. Munkába állították az első Rapid típusú takarítógépet, amelynek óránkénti teljesítménye tízezer négyzetméter. Még nagyobb sikere volt a poggyászbulinak. Ezek az ügyesen megszerkesztett kiskocsik — egyelőre 30 van belőlük, de az idén több százat vásárolnak — a pályaudvar bejáratánál várják a csomagokkal érkező utasokat. Mindenki felpakolhatja rájuk a bőröndjeit, kitolhatja a vonatig, s otthagyja a peronon. Kétségtelen: az önkiszolgáló ingyen hordáinak nagy jövője van. Késés nélkül A MÁV szakemberei azt mondják: az ünnepi forgalom sikerét a kedvező időjárás is segítette. Még inkább örültek azonban a jó időnek a Volánnál, ahol négyezer autóbusz volt szolgálatban karácsonykor és újévkor. A Volán Tröszthöz kedd délutánig befutott jelentések szerint az országban az autóbuszok sehol sem késtek le a vonatcsatlakozásokat, és a csaknem 18 ezer járat pontosan közlekedett. Egy esztendő alatt ötszázzal gyarapodott a Volán autóbuszállománya, és ez lehetővé tette, hogy a mostani ünnepek alatt ezerrel több mentesítő járatot indíthattak, mint 1971 karácsonyán és szilveszterén. A menetrenden kívül indított 4126 mentesítő járatnak 198 ez°r utasa volt, csaknem ötvenezerrel több, mint egy évvel ezelőtt. Az előrelátó, gondos felkészülésre vall az is, hogy az ünnepi forgalomban műszaki vagy egyéb hiba miatt egyetlen autóbusz sem rekedt az országúton. M. L. TÉLI MUNKA AZ ALMÁSKERTBEN A kecskeméti Szikra Állami Gazdaság 637 hold almáskertjében 5 szocialista brigád dolgozik. A kedvező időjárást kihasználva metszik a fákat, a gépek pedig szórják a műtrágyát. (Fehérváry Ferenc felvétele / MTI Fotó.) Meghalt, hogy mások élhessenek... Kreutz Róbert születése 30. évfordulóján EGY LÉPÉS VÁLASZTOTTA EL az élettől, a szabadságtól, állmai megvalósulásától, amikor meg kellett halnia. Huszonegy éves lett volna néhány n.nap múlva. Nem érhette meg a születésnapját. Gyilkosai kihozták az ostromgyűrűvel már csaknem körülzárt Budapestről, szülővárosából, hogy az elnéptelenedett soproni iskola vigasztalan, kopár tantermében kimondhassák rá a halálos ítéletet. Mi volt a „bűne”? Azt mondta az embereknek: Mentsétek, ami még menthető, álljatok ellent, fékezzétek meg a pusztítókat, az országvesztőket! A fasiszta hordák raboltak, öltek, vérszenijük nem csökkent karácsonykor a szeretet ünnepén sem. Elnémították sok más szabadságharcossal, forradalmárral, hazafival együtt Kreutz Róbertetis. Édesanyja szerdán kezébe veszi a kis koszorút, és elhelyezi fia emléktábláján, a Hámán Kató utca 54-es házon, ahol Róbert született. Ma lenne ötvenesztendős. Alig tudja elhinni. Ő még olyannak látja, amilyen akkor volt, amikor az életre készül, tele reménnyel, bizakodással, harci kedvvel. Még éppen csak kikerült az iskolából, aki látta, azt hihette, gondtalan gyerek, alacsony termetű kamaszfiú, olyan, mint a többi korabeli, azoktól semmiben sem különbözik. Ha csak abban nem, hogy — ha jobban szemügyre vették, látni való volt — feltűnően széles vállú, izmos, a mozgása határozott. Aliívuii. ui/atM A. v crj'ctim mi kulldték a kis Kreutz Robit a vasastornászok és sokan a szakmabeli ifjúmunkások közül. A KŐBÁNYAI PRECÍZIÓS SZERSZÁM- ÉS GÉPGYÁR szerszámkészítő üzemében tanult, onnan került Csepelre, a Weiss Manfréd-gyárba. Ott röpirataikat terjesztett, elbocsátották. Még nem volt húszéves, a megbízhatatlanok listájára került a neve. Ettől kezdve nehezen jutott munkához. Olyan viszontagságos volt az élete, mint ez idő tájt sok tízezer más munkásé. Édesapja, aki nemrég halt meg, gyakran beszélt róla a fiataloknak. Elmondta, hogy fia már nagyon korán elkezdte megtanulni, mennyi hányattatást, szenvedést kell vallani az igazságért, a jobb, emberségesebb életért. „Amikor második polgáriba járt — emlékezett —, vitatkozni mert egy tanárral, aki hazafias szólamokkal tarkított előadásban leszólta a körülöttünk élő népeket, gyűlölettel beszélt róluk. Robit, mert ellentmondott, megverte ez a tanár. Másnap engem hívatott az igazgató, s tudtomra adta: fiamat a tanári konferencia kizárta az iskolából. A hetedik kerületben nem találtunk helyet, ahol tovább tanulhatott volna, a nyolcadikban üggyel-bajjal sikerült felvétetni a Homok utcád polgáriba.” A vasasszakszervezetben ismerkedett meg Kreutz Róbert Pataki Istvánnal. Az ő illegális csoportjába került, ő egyengette útját a csepeli gyárba. Marós volt, ügyesen dolgozott, jól boldogult. Egy alkalommal, amikor kommunista röpcédulákat találtak a gyárban, gyanúba került. Nem volt titok, hogy miként gondolkozik. Az üzem katonai parancsnoka őrizetbe vétette, s arra készült, hogy átadja a katonai ügyészségnek. Statáriális bíróság elé került volna. Akkor a náci Tód-szervezetnek a csepeli gyárba küldött tagjai közül néhány keresni kezdte a fiút. Csak annyit tudtak róla, hogy kitűnő munkás, jó hasznát veszik, követelték, jöjjön vissza a munkapad mellé. Ez volt a szerencséje: a nyilas katonai parancsnok nem akart ujjat húzni a fodtistákkal, inkább eltussolta az ügyet. KREUTZ RÓBERT NEM ALKUDOTT, a véletlen megmenekülés, a viszonylagos biztonság kínálkozó lehetősége nem tartotta vissza a küzdelemtől. Otthagyta a gyárat, ahol már túlságosan ismerték, s minden erejét, leleményességét a fasizmus és a háború elleni harc szolgálatába állította. Patakival és Pesti Barnabással együtt sok merész akcióban vett részt. Több más vasasifjúmunkás társaságában jelentkezett az egyik honvéd kisegítő karhatalmi alakulatnál, mert ott fegyverhez jutottak. ők maguk is gyűjtöttek fegyvereket és lőszert —, önálló harci vállalkozásokba kezdtek, hogy megrövidítsék a lakosság szenvedéseit, az öldöklő ostrom, a céltalan, eszeveszett nyilas dúlás szörnyű időszakát. Negyvennégy november végén újra elfogták. Akkor már bizonyossággal tudták róla, hogy a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagja, az ellenállási mozgalom egyik eredményes szervezője a fiatalok között. S kézrekerítését arra akarták felhasználni, hogy a többieknek — társainak — nyomára bukkanjanak. Kíméletlenül gyötörték, neveket, lakcímeket akartak megtudni tőle. A kisportolt, izmos szervezetet is megtörhették, de a lélek, a meggyőződés ereje legyőzhetetlennek bizonyult. Nem árulta el szabadon maradt társait. Felesége, Juliska már szíve alatt hordozta a gyermekét. — Ne gyászolj — üzent neki —, már nem halhatok meg egészen, mert a gyerek élni fog, ő már boldog lehet. Viselje az én nevemet ... VISELI IS, AMIKÉNT UTCÁK, terek, intézmények, üzemek, iskolák, ifjúmunkás- és úttörőszervezetek, termelőszövetkezetek, könyvtár, Budapesten, s szerte az országban. Az édesanya a többi emlékező között, most is a huszonegy éves fiára gondol. Még itt lehetne mellette, itt a közelében, ötvenéves férfiként, egészségesen, ha azokban az iszonyatos napokban nem tapossák el élete lángját a sopronkőhidai börtön udvarán. Amikor rászegeződtek a kivégző osztag fegyverei, megfogta Pataki István és Pesti Barnabás kezét. Mindhárman elszántan, keményen szembenéztek a fegyverekkel. Talán a békés jövendő felderengő napját vélték látni, a szürke, irdatlan börtönfalakon túl, a győzelmes életet, amelyet halálukkal is segítettek megtartani a túlélő milliók számára. Vadász Ferenc 1973. január 3. szerda