Népszabadság, 1973. július (31. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-15 / 164. szám

* m\. C jF Jp5| M Ck £2i C C jF f | Km CT \f Ck IT*! £0% Aam d JLm V j£um CjS I I CS V** 1 I Vb4V V*sfr W I Nem nagy a Margitszigeti Nagyszálló, de az emlékei annál értékesebbek. Sajnos nincs rendszeresen vezetett vendégkönyve, pedig nem egy kiváló művész ihletője, pihenőhelye volt, s ez kiolvasható műveikből is. De hazai és nemzetközi konferenciák sikerében is sok része lehet a romantikus, megnyugtató környezetben emelt és az idők során ötször átépített szállodának, amely most készül a századik évfordulójára. A tölgyek alatt manapság a hazai és a külföldi autósok margitszigeti parkírozása a nagy gond, valaha a szigetre jutás volt az. Széchenyi István elmondja, hogy 1837- ben maga evezett át a mindig festői paradicsomnak tartott helyre. 1850 táján még csak Budáról lehetett egy kis harang megszólaltatásával áthívni a révészt, hogy átevezzen utasával a szigetre. Csak 1869-ben kötötte össze a Nádor és a Klotild nevű kis gőzhajó a szigetet a partokkal. Akkortájt indult meg a síneken járó lóvasút is a szigeten, és közlekedett 1928 áprilisáig. Azt szokták mondani, hogy a történelem nem ismétlődik meg. Az viszont lehetséges — több helyen szóvá tették mostanában is —, hogy talán újra életre kellene hívni a lóvasutat, amely a Nagyszállóig vezető úton poroszkált, jóval kisebb lármát és port idézve fel, mint az autóbusz. És a romantika sem mellékes dolog a szigeten ... (Egyébként a Margit-hídról bevezető szárnyhidat csak 1900-ban építették meg; a sziget mind növekvő hazai és idegenforgalma attól az időtől számítható.) Száz évvel ezelőtt, 1873-ban minden különösebb ünnepélyes aktus nélkül nyílt meg a 162 szobás szálloda. A szobák száma most sem több. A legutóbbi átépítésnél is főképp az éttermet, a hallt, az előcsarnokot alakították újjá, ez utóbbit a fény- és árnyjátékra tervezett, diófából készült faburkolat teszi igen vonzóvá. A szobák stílusa, berendezése hagyományos, nem is lehetne más ebben a környezetben, amelyről Krúdy Gyula azt írta: „Itt az őstermészettel együtt élvezhetni a civilizációt.” Halte is A szálló, a fürdő Ybl Miklós tervei szerint épült valaha, és ő tervezte meg a vízesést is meg az akkor nagy szenzációt keltő gőzmosodát is. Ybl világfürdőről álmodott, a gyógyítás volt az elsődleges szempont. Később, főleg a harmincas években, a szórakoztató jelleg nyomult előtérbe, a fővárosi arisztokrata aranyifjúság vette birtokába a szigetet. Éjszakai élet? Nyugtató csend? Koronként változott a cél, a jelleg. Az ott nyaraló, telelő, pihenő alkotók a csendes szigetet szerették. Arany János is: „A tölgyek alatt szeretek pihenni, / Hová el nem hat város zaja, semmi.” Arany János és családja újra és újra visszatérő vendége volt a szállodának; a Pestre néző oldal második emeletén laktak. A Vörös Rébék első fogalmazványát három szállodai számla hátlapjára írta. Pedáns öregúr lévén, a számlákat gondosan átkötötte, megőrizte Kapsz József szigeti vendéglős számláit is, amelyekből kiderül, hogy Aranyék reggelenként tejet, kávét, kenyeret fogyasztottak, ebédre a legtöbbször bifszteket, szűzsültet, sertéskarajt, rétest vagy fánkot, fagylaltot. Vajon megvan-e a szállodai kis íróasztal, amely mellett Arany műve született? Nem tudják. Azoknak a zöldes vászonfüggönyöknek sem ismerik lelőhelyét, amelyeket a mind gyengébben látó Arany János szobájának ablakain helyeztek el, hogy óvják a szállodai szobába erősen beömlő külső fényektől. Arany mind kevesebbet sétált a szálló körül a sziget útjain, de sétált, amíg csak erejéből tellett. Ma gyógyásnak épült Mint valami érzékeny szeizmográf, úgy jelezte a szigeti törzsvendégek anyagi helyzetét érkezésük, illetve távolmaradásuk. Amikor kicsit jobban ment a soruk, kiköltöztek a szigetre, ha meg elkerülte őket a pénz, távolmaradtak hosszabb-rövidebb ideig. Bár Molnár Ferenc szerint: „A hotelszámlával adós lehetett maradni”. Igaz, de ez nem a Nagyszállóra, hanem a szomszédos, jóval olcsóbb, zöld zsalugáteres, 50 szobás, a Nagyszállóhoz tartozó Kisszállóra vonatkozott. „Mikor az úri nép kivonul a szigetről, én bevonulok” — írta Bródy Sándor, aki midőn pénzhez jutott, Pestre telefonált, és konflissal hozatott különleges gulyáshúst, amelyet az odahívott barátaival főzött meg és fogyasztott el. Az ilyenfajta rendetlenségnek persze nem örültek a szállodában a konyha, az étterem dolgozói, de eltűrték. Egy kicsit bizarr párhuzammal élve: múltkoriban az olasz Juventus labdarúgócsapat a szakácsát is magával hozta, ezt is egy kicsit zokon vették a szigeti vendéglátók. Bródy Sándor fia, Hunyady Sándor író is gyakran lakott itt, mondják róla, hogy sokszor lődözött csúzlival varjakra; a varjúsütés módszerére Helyes György, a Kisszálló alkalmazottja (Arany Jánost is kiszolgálta) tanította meg. Türr István tábornok volt az első vendég. Szép Ernő lett a leggyakoribb. Köztük, utánuk mennyi, de mennyi híres név ... Nagy Lajos, Szomory Dezső, Kárpáti Aurél, Kiss József, s az újabbak közül például Amerigo Tót, Viktor Vasarely, Dávid Ojsztrah, Anna Moffo, Margarete Tynes, Rajkin, Marina Vlady, Barnard professzor stb., stb. Igen, kár, hogy nincs pontosabb vendégkönyv, bár — a gyakorlat azt mutatja — bármilyen világhírességről, nagy politikusról van is szó, mit is írhatna le néhány sorban szokványos dicséreten kívül ... Szigeti séták címen rövid ideig újságot is írtak, kiadtak a vendégek, jobbára rajongó leírásokat. Krúdy Gyula volt a főszerkesztő, a legtöbb cikk írója. Szélesebbre táruló kapuk A második világháború csúnyán megsebesítette a szigetet, a szállót, „Budapest tündérkertje”, miként Jókai nevezte, romokkal lett teli. De ahogy mondani szokták — s ez jelen esetben a szigetre vonatkozik —, szebb lett, és még szebb lesz, mint valaha. Ez a törekvés most, a századik születésnap alkalmával rendezendő ünnepségsorozaton is kitűnik majd. Ezekről a tervekről beszélgetek Ottó Vilmossal, a Nagyszálló igazgatójával. Az igazgató megemlíti azt a törekvésüket, hogy igyekeznek szélesebbre tárni a kapukat; ez a többi között azt jelenti, hogy a legutóbb a téli hónapokra bevezették a 200 forintos panzióárat. Ez ugyan korántsem olcsó, ám mindenesetre olcsóbb, és a sikert mutatja, hogy máris igen sok új hazai vendég szállta meg a téli hónapokban a szigetet. A 40 forintos menü sem olcsó éppen, de mindenesetre haladás, és a vendégkör szélesedését hozta. Mi tartozik még a jubileum programjához? A Margitszigetet megörökítőképzőművészeti pályázat , és kiállítás. Továbbá: megjelenik Konrádyné dr. Gálos Magdának a szigetről szóló könyve magyarul-németül. Lesz kiállítás a 100 éves szigeti gasztronómiáról. Megtörténik az újonnan épülő gyógyszálló alapkőletétele. Az építkezés 1973 végén kezdődik, nyitás a terv szerint 1975-ben. A termál gyógyszálló 600 millió forintos költséggel, 400 ággyal épül, legfőképp gyógyászati céllal, de a vendégek szórakoztatásáról is gondoskodnak. A jellege tehát kettős lesz: gyógyítás és szórakozás. Persze a kettőnek, ha jól csinálják, sok köze lehet egymáshoz. A jubileumi programban szerepel Arany János emléktáblájának leleplezése is. Azt remélik, hogy az ünnepségekre olyan látogatók is érkeznek, akik most először ismerkednek meg majd alaposabban a szigettel, a szállodával... és azután visszatérő vendégekké válnak ... GYÖRGY ISTVÁN Arany János egyik számlája. A szálló és a fürdő a századforduló táján. A szálló hallja ma. o NÉPSZABADSÁG ♦ VASÁRNAPI MELLÉKLET r TABI LÁSZLÓ: Réges-régen, még süvölvénykoromban, törzsvendége voltam az Angol Parknak, mely aztán — évtizedekkel később, válaszként Churchill fultoni hidegháborús beszédére — a Vidám Park nevet kapta. Nem a hullámvasút vonzott, melyet serkenő tériszonyom miatt nem vettem igénybe, nem is a céllövölde, hanem kizárólag a Szellemvasút című közhasznú intézmény. A tinédzsereknek, akik akkoriban még csak fiúknak és lányoknak neveztettek, a Szellemvasút lehetővé tette egymás mélyebb megismerését; éppen ebben van a közhaszna. A vaksötétben robogó, zötyögő, rángó kétszemélyes kocsikban ülő fiatal párok szeme elé minduntalan a borzalmak sorozata tárult: csontváz, hóhér, boszorka, vicsorító rémek minden mennyiségben. Mi célt szolgált mindez? Azt, hogy a halálra rémült kislány sikítva boruljon a mellette szorongó ifjú nyakába, s az szenvedélyes csókkal öntsön bátorságot belé. Az ismét napvilágra került ördögszekéren többnyire fülig piros szerelmespárok üldögéltek. (Apropó, pirulás, van ez még?) De miért idézem fel e történelem előtti időket? Mert ezt olvasom az újságban: „A Vidám Parkban felépített angol robogó nem rémíteni akarja a tekervényes folyosón utazókat, szörnyek helyett tudományos-technikai érdekességgel szórakoztat.” Elérzékenyülten tettem le az újságot. Ó, szegény szellemvasút... Mit érezhetett, amikor megtudta, hogy létének értelmét vesztette, mert fiaink és lányaink minden más járművön, továbbá a köztereken, utcákon, moziban önfeledten csókolóznak. Mit érezhet az egykori szellemvasút most, hogy tudományos és technikai érdekességeket mutogat? Kimentem a Vidám Parkba, beültem a robogóba és végigrázattam magamat tekervényes pályáján. Jelenthetem, hogy csakugyan nem rémít. Az emberiség történelme tárul az utazó elé az őskortól az űrhajózásig. Tanúsíthatom továbbá, hogy kevés fiatal pár utazott a szellemvasúton s azok sem pirulva, hanem tudásban, ismeretekben gyarapodva szálltak ki belőle. Kellett is már egy nyilvános hely, ahol nem folyik szerelmi élet. 2. Noha bármiféle üzletbe is csak végszükségben teszem be a lábamat (megviselt idegrendszeremre való tekintettel), a kereskedelmi hirdetéseknek valóságos rajongója vagyok. A rádióban például olykor elhangzik ismeretlen költő „A margarinhoz” című verse, melyet egy nagyon fiatal (nyolc-tíz éves) előadóművész szaval mély átéléssel, igaz gyönyörűségemre. A verses hirdetések különben is a gyengéim; újra és újra bizonyítják, hogy irodalmunknak a lírai költészet milyen erős oldala. Napok óta mégis egy prózai hirdetés foglalkoztat, melyet a héten olvastam: „Nem találja? Megkeresi a Fővárosi Cipőbolt vevőszolgálata.” Hogyan? — kérdeztem az első pillanatban —, talán bizony a Fővárosi Cipőbolt megkeresi helyettem a boldogság kék madarát? Vagy Mariska nénémet, aki 1925-ben Kanadába vándorolt, s akit azóta nem találok? „Éretlen élcelődés” — intettem le magamat. A Vevőszolgálat természetesen cipőt keres. Helyettem. Feltéve, hogy a cipőboltban nem találom. De hol van a cipő, ha nincs a cipőboltban? Hová dugták? Mért nem teszik ki a kirakatba? Továbbá: hány üzletben kell keresnem, amíg a Vevőszolgálathoz fordulhatok? Az ilyen segítőkész hirdetés tunyaságra ösztönzi a vevőt; bizonyosan lesznek, akik egyenesen a Vevőszolgálathoz sietnek és nem a cipőboltba, ha cipőt akarnak venni. Javaslom: aki a cipőboltban nem találja a keresett cipőt, kapjon erről igazolást az üzletvezetőtől, és csak öt ilyen igazolás birtokában fordulhasson a Vevőszolgálathoz. Akinek áhított cipőjét pedig a Vevőszolgálat sem tudja megtalálni, annak joga legyen a Cipőügyi Főhivatalhoz fordulni, mely hatóság írásos engedélyt adhat a kívánt cipőféleség további keresésére, vagy — indokolt esetben is tisztiorvosi igazolás alapján — a keresett lábbeli magánsuszter régvén történő előállítására.