Népszabadság, 1973. október (31. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-02 / 230. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér NÉPSZABADSÁG 1973. október 2., keddA­Z MSZMP KÖZPONTI LAPJA XXXI. évfolyam 230. szám A negyedik negyedév Néhány éve a negyedik negyed­év még az év végi hajrá, a ro­hammunka, a mértéktelen túl­óráztatás időszaka volt a vállala­toknál. Igyekeztek pótolni mind­azt, amit az év előző kilenc hó­napjában elmulasztottak. Pénz, anyag, ember nem számított, csak egy dolog volt fontos: a gyártmá­nyok terv szerinti mennyisége december 31-ig elkészüljön. Hogy aztán az ilyen termelést óha­tatlanul a minőségi reklamá­ciók tömege követte, s hogy a kö­vetkező év első hónapjait a rek­lamált hibák kijavítására kellett fordítani, az már nem a tárgyév problémája volt, tehát nem is tö­rődtek vele. Sajnos akad ma is vállalat, ahol a negyedik negyedév még mindig ilyen hajrával jár. A vállalatok nagy többségénél azonban ma már előrelátóbb a tervezés, a progra­mozás, szervezettebb a munka, az anyagbeszerzés, szigorúbb a gyár­tásközi ellenőrzés, a termelés job­ban igazodik a megrendelők által kívánt határidőhöz, a szállítási szerződésekhez. Ezt bizonyították az első félévi terv teljesítéséről közzétett adatok, s az azóta eltelt három hónap tapasztalatai. Bár a harmadik negyedév adatait még nem ismerjük, az eredmények nagyjából lemérhetők. Jelzik, hogy az iparvállalatok a terv idő­arányos részét teljesítették, még valamelyest túl is szárnyaltak, eleget tettek exportkötelezettsé­geiknek, sőt a tervezettnél több terméket, értékesítettek a külföldi piacokon anélkül, hogy ennek ká­rát látta volna a belföldi ellátás. A szervezettebb, egyenletesebb termelés a vállalatok hatéko­nyabb gazdálkodását igazolja, hogy sok helyütt takarékos anyag­felhasználással, ésszerű munka­erő-gazdálkodással, a rezsiköltsé­gek folyamatos csökkentésével az árak emelése nélkül is túl tudták teljesíteni a tervezett nyereséget, s az előirányzottnál nagyobb bér­­fejlesztést hajthattak végre a to­vábbi jó munka ösztönzésére. Ha ilyen körülmények közt a negyedik negyedév már nem is a hajrá ideje, mégis az év nagyon fontos időszaka. Mert ahogyan a sportban a kiegyensúlyozott ver­senyző a finisre is tartogat erőt, a gazdasági életben is jól ki lehet használni a hátralevő három hó­napot a kedvező tendenciák erő­sítésére. Nem hajrával, roham­munkával, hanem céltudatos szer­vezési intézkedésekkel, jobb kész­letgazdálkodással, a kapacitások felülvizsgálatával és körültekintő kihasználásával még sokat lehet tenni a gazdálkodás eredményes­ségének növeléséért. Feladat van bőven. A tervezett lakások, befejezendő beruházások átadása, az ellátás, a karácsonyi vásárra való felkészülés, a téli időjárás olyan követelményeket állít a vállalatok elé, amelyek nagy részét a most kezdődő há­rom hónapban kell teljesíteni. Az exportrendelések nem kis része is a negyedik negyedévet terheli. S végül, de nem utolsósorban a negyedik negyedév egyben a jövő évi terv készítésének időszaka is. Az utolsó három hónapban vég­zett munka, a negyedik negyedév­ben hozott intézkedések és dön­tések nagymértékben befolyá­solják az 1974-es terv esélyeit, végrehajtásának feltételeit. Az a vállalat jár el ésszerűen, amelyik a ma teljesítményével már a hol­nap eredményei felé is megteszi a lépéseket. Sőtér Edit Helyezzék szabadlábra Luis Corvalant és a többi üldözött chilei hazafit A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának nyilatkozata A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságát, a magyar kommunistákat, dolgozó né­pünket mélységesen felháborítja a chilei jobboldali katonai junta kegyetlen irtó hadjárata a chilei ha­zafiak ellen. A chilei demokratikus erők a Népi Egység kormányának hároméves fennállása alatt következetesen és önfeláldozóan harcoltak az or­szág nemzeti érdekeiért, az egész chilei nép javát szolgáló társadalmi és gazdasági átalakulásért. A chilei hazafiak küzdelmük során mindvégig tiszte­letben tartották az alkotmány előírásait, a demok­ratikus szabadságjogokat, az erőszakkal hatalomra jutott katonai junta viszont a kegyetlen leszámo­lás szellemét, a véres terror gyakorlatát szabadí­totta az ország népére. A katonai junta napról napra nagyobb bűnöket követ el. A terror áldozatául esett Salvador Al­­lende elnök és a hazafiak ezrei. Tömegével vetik börtönbe a chilei nép legjobbjait, üldözik a de­mokrácia és a haladás minden hívét. Letartóztat­ták Luis Corvalan elvtársat, a Chilei Kommunista Párt főtitkárát, a törvénytelenül feloszlatott chilei parlament szenátorát, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő harcosát, a chilei nép hű fiát. A junta kegyetlen leszámolásra ké­szül vele szemben. A világ valamennyi kommunistájával, a szocia­lizmus, a haladás, a demokrácia minden hívével együtt felháborodásunkat és tiltakozásunkat fejez­zük ki a junta egyre fokozódó terrorja miatt; mélységesen aggódunk Corvalan elvtárs és minden chilei hazafi életéért. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága, a magyar nép követeli: azonnal helyez­zék szabadlábra Luis Corvalan elvtársat, a kom­munista, szocialista, radikális párti és más haladó gondolkodású chilei hazafiakat, haladéktalanul vessenek véget a chilei demokratikus erők elleni embertelen hajtóvadászatnak. Világszerte erősödik a tiltakozás a chilei fasiszta terror ellen Chilében a katonai junta egyre fokozódó terrorral próbálja meg­szilárdítani helyzetét. Bejelen­tették, hogy a junta felfüggesz­tette a Népi Egység kormánya ál­tal előirányzott béremeléseket. Folytatódnak a letartóztatások, a fasiszta rezsim katonái még a kórházakat is átvizsgálják. A chilei katonai junta véres le­számolásra készül Luis Corvalan, a Chilei Kommunista Párt letar­tóztatott főtitkára ellen. Corva­lant Santiago egyik elővárosában, a katonai akadémián különleges cellában őrzik. Hadbíróság elé fogják állítani, hogy — mint az AFP írja — halálos ítéletet mond­janak rá. Folytatódik a hajtóva­dászat a Népi Egység vezetői és a velük rokonszenvezők ellen is. Mintha köztörvényes bűnözők lennének, vérdíjat tűztek ki a po­litikai és szakszervezeti vezetők fejére. A szemtanúk borzalmas terror­ról számolnak be. A Newsweek amerikai magazin Santiagói vá­góhíd című helyszíni riportjá­ban a cikk szerzője­­ beszámol: személyesen győződött meg az emberirtásról, a főváros hullahá­zában több mint 200 holttesttet — zömükben fiatal munkásokét­­ látott. A hullaház egyik alkal­mazottjának a lánya elmondotta, hogy az államcsínyt követő két hétben 2796 holttestet szállítot­tak be. Vittorio Lonso olasz tudós, aki egy ENSZ-intézmény munkatár­saként tartózkodott Chilében, így emlékezik a helyszínen tapasztal­takról: tömegesen tartóztatták le már az első perctől kezdve a de­mokratákat és a baloldaliakat, de olyanokat is, akiket még csak a Népi Egység rokonszenvezőinek sem lehetett tartani. Kínozták, bántalmazták őket, és megfenye­gették a családjukat. Az embervadászatban három imperialistabarát latin-amerikai rendszer, Bolívia, Brazília és Uru­guay rendőri alakulatai is részt vesznek. Ezek azért jöttek — lep­lezte le a tudós —, hogy felku­tassák az országaikban fekete­listán levő, és Chilében a puccs előtt menedékjogot kapott szemé­lyeket. Lonso elmondotta, hogy a hadseregen belül is rendkívül erőteljes az elnyomás, mivel a puccs kezdetekor sok csendőr megtagadta a tisztek parancsai­nak teljesítését. — Találkoztam egy ejtőernyős-vadásszal, aki fel­indul­tan mondotta el: arra kény­szerítették, hogy lője agyon a pa­rancsmegtagadó csendőröket. Ily módon állítólag több mint két­ezer csendőrt mészároltak le. (Folytatás a 2. oldalon.) PÉCS, KERTVÁROS Pécs legfiatalabb városrészében, a Kertvárosban szaporodnak az új lakóházak. Itt épült fel a Pécsi Tervező Vállalat és a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat munkájával az első hazai ter­vezee­tt és kivitelezésű könnyűszerkezetes bölcsőde is; ez látható képünk előterében. MAI SZÁMUNKBAN: Vállalati pénzügyi konferencia Sopronban (4. oldal.) Szovjet—jugoszláv kapcsolatok Hosszú távra (5. oldal.) Cikksorozat Nyugat-Európa kazánfűtői 2. Házhoz szállított gyarmat (6. oldal.) Könyvekről (7. oldal.) A lottótárgynyeremények gyorslistája (8. oldal.) Tudomány és technika A láz (10. oldal.) Péter János Bayülken ebédjén Péter János külügyminiszter, aki az ENSZ-közgyűlésen részt ve­vő magyar delegáció vezetőjeként New Yorkban tartózkodik, hétfőn Szarka Károly nagykövettel, ha­zánk állandó ENSZ-képviselőjével együtt részt vett a Bayülken török külügyminiszter által a közgyűlé­si delegációk tiszteletére adott ebéden. (MTI) A genfi koordinációs bizottság ülése Genfben hétfőn ülést tartott az európai biztonsági és együttműkö­dési értekezlet koordinációs bi­zottsága, hogy áttekintse a konfe­rencia második szakaszának eddi­gi tevékenységét, és megszabja az értekezlet további munkarendjét. A 35 részvevő ország képviselői rövid általános vitát folytattak az értekezlet eddigi tapasztalatairól, majd bizottságot jelöltek ki a to­vábbi munkarend kidolgozására. (MTI) Koszigin hazautazott Jugoszláviából Szovjet—jugoszláv közös közlemény (Kiküldött munkatársunk tele­fonjelentése.) Alekszej Koszigin, a Szovjet­unió miniszterelnöke hétfőn — nyolcnapos hivatalos baráti láto­gatás után — visszautazott Moszkvába. Dubrovnik repülőte­rén vendéglátója, Dzsemal Bijedics jugoszláv kormányfő búcsúztatta. Este Belgrádban és Moszkvában hivatalos közleményt adtak ki a látogatásról és a szovjet—jugo­szláv tárgyalásokról. (A közle­ményt a 3. oldalon ismertetjük.) A jugoszláv sajtó kommentár­­jaival általában megvárta a köz­lemény megjelenését, de vasár­napi és hétfői tudósításaikban már értékelik a tanácskozásokat. A NIN, az egyik legtekintélye­sebb politikai hetilap, áttekinti a szovjet—jugoszláv viszony törté­netét, majd Koszigin mostani út­járól ezt írja: „Új fejezet kezde­tét jelenti az eddig is szilárd ala­pokon nyugvó szovjet—jugoszláv barátság és együttműködés fej­lesztésében.” A Vecsernye Novosztyi, a belg­rádi esti lap a látogatás hangu­latáról ír, arról a meleg fogad­tatásról, amelyben az ország min­den táján részesítették a Szov­jetunió miniszterelnökét. A Poli­tika is eredményesnek nevezi a megbeszéléseket és megállapítja, hogy Koszigin mostani látogatá­sa során lehetőség nyílott a „konkrét távlatok kijelölésére”. Az újság kiemeli, hogy a mosta­ni tárgyalások a belgrádi és moszkvai nyilatkozatok, valamint az 1971-es Titov Brezsnyev talál­kozó szellemében zajlottak le. A cikkíró megállapítja, hogy a bé­ke és haladás szempontjából igen nagy fontossága van annak, „ho­gy hét ország kapcsolatai az egyen­jogúság jegyében fejlődnek to­vább”. K. A.* Jugoszláviai látogatásáról ha­zatérőben Koszigin szovjet mi­niszterelnök hazánk felett átre­pülve, táviratban fejezte ki jó­kívánságait Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának, Lo­­sonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének és Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének. A szovjet kormányfő visszaér­kezett Moszkvába. (MTI) A Szovjetunió is elismerte Bissau-Guineát Hétfőn a Szovjetunió elismerte Bissau-Guinea Köztársaságot, és kész arra, hogy felvegye a diplo­máciai kapcsolatot a fiatal függet­len afrikai állammal. Ezzel kapcsolatban Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára táviratban üdvözölte Aristides Pereirát, Guinea (Bissau) és a Zöld-foki-szigetek Afrikai Függet­lenségi Pártjának főtitkárát. A Szovjetunión kívül Bangla­des, Kuvait, a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság, a Jemeni NDK és Jamaica ismerte el a fia­tal afrikai államot. (MTI)

Next