Népszabadság, 1973. október (31. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-21 / 247. szám

HÁRS LÁSZLÓ: Nem leszek az unokád 10. Harcias meseE­rdő-bezdő újdonsült anyókája — azelőtt Vasorrú Bába és Boszor­kány — vidáman pislogott. Majd váratlanul elszontyolo­dott. — Jaj, Buci királyficskám! Mi lesz ezentúl a mesékkel? Mire mennek majd nélkülem. Vagyis a Vasorrú Bába nél­kül, aki voltam. Megnyugtattam, hogy nagyszerűen meglesznek nélküle. Ezentúl legalább majd boszorkánytalanul és vasorlatla­­nul fogják mesélni a meséket. Izgulni akkor is lehet majd rajtuk, csak legfel­jebb elmarad a rémüldözés. Ez láthatólag megvigasztalta. Én meg nagy sietve beszálltam a piros autóba, hogy sürgősen folytassam uta­mat az élet vizének forrásához. — Jaj, ne menj oda! — kiáltott fel ré­mülten erdő-bezdő anyókája, amikor megtudta úti célomat. — Ne menj, ha kedves az életed. Ebből két dolgot tudtam meg. Először azt, hogy többé csakugyan nem Vasorrú Bába, hanem erdő-berdő jószívű anyó­kája. Másodszor azt, hogy ismeri a for­rás helyét. Megnyugtattam, hogy bízza csak ide a dolgot, nem kell engem fél­teni egy kis veszedelemtől. Különben is Pirók Zsuzsi élete legalább olyan ked­ves nekem, mint a magamé. Inkább árulja el, merre lelem a forrást. Ezzel sok időt és fáradságot takarít meg ne­kem. Semmiképp se akarta elárulni, hiába kérleltem. Akkor megfenyegettem, hogy visszacsavarom a vasorrát. Ettől úgy megrémült, hogy kibökte: a kerek erdő legszélén van egy irdatlan nagy szikla, azon van egy irdatlan kis hasadék. Ha abba bemegyek, meglelem a forrást. Köszöntem a szíves útbaigazítást. S most már csakugyan indulni akartam. De eszembe jutott a kunyhó, ami volt­­nincs. Szóltam a torkig lakott oroszlán­­boroszlánnak, maradjon ott és segítsen felépíteni erdő-berdő anyókájának kunyhóját. De nem ám mézeskalácsból vagy mogyorós csokiból. Miután ilyen szépen elrendeztem a dolgokat, búcsút intettem s elrobogtam. Egy-kettőre elértem a kerek erdő leg­szélét, legszélén az irdatlan nagy sziklát s abban a sötéten ásító irdatlan kis ha­­sadékot. De nem őrizte azt semmiféle szörnyeteg vagy fenevad. Óvatosságból azért bekiáltottam a sötét ásításba: Ha­hó, van ott valaki?! „Alaki” — hangzott odabentről a vá­lasz. Tehát valamiféle Laki vagy Alaki van odabent, állapítottam meg. Újra bekiál­tottam: Ha bent van, jöjjön sürgősen ki. „Ő senki” — érkezett odabentről a vá­lasz. Elnevettem magam. Hiszen akkor az az Alaki, vagyis ő­ senki. Vagyis a visszhang felelget nekem odabentről. Hiszen akkor szüret! A piros autót zsebrevágtam — más­képp nem fért volna be a szűk hasadé­­kon — és nekiindultam... A hasadék innenső nyílásán beléptem, a túlsó nyí­lásán kiléptem. És ott volt a forrás! De nem működött. Nem csurrant, még csak nem is cseppent. Ellenben egy táb­la fityegett rajta: „RÖGTÖN JÖVÖK”. Az olvasni nem tudók számára pedig ott volt egy festett kéz, amelynek kinyúj­tott ujja egy megnyomni való gombra mutatott. Bár tudok már olvasni, mégis megnyomtam. Kis kattanás hallatszott, majd magnószalagról ez a szöveg: „Itt a forrásőrző rettenetes Hétfejű Sárkány beszél. Másirányú elfoglaltságom miatt a megmérkőzés és a kiszolgálás szüne­tel.” Akármilyen irányú is volt az az elfog­laltság, én onnan el nem mehettem az élet vize nélkül. Már mondtam is a sár­kányidézőt : Sárkány-bárkány, egyedem-begyedem, bárkány-Sárkány, idejöjj sebesen. Sárkány-bárkány, idézőm egyszerű: hipp-hopp menten sárkány szárnyán ideszállj, Hétfejű. Abban a szempillantásban hatalmas zúgás-búgás támadt. S a magasból har­ciasan lecsapott a Hétfejű. Amikor meg­látott, visszahúzta sárkánykarmait és beszippantotta hét szájába a lángnyel­veit. — Te vagy az? — kiáltotta durcásan. — Pont most zavarsz, amikor a mamád éppen meg akart kínálni mazsolás ka­láccsal? Mit akarsz tőlem?! Meg akarok mérkőzni veled — felel­tem. S már gyürkőztem is, hogy elbán­jak vele, nem csupán az élet vizéért, ha­nem a Csipkerózsika meg a Jancsi és Juliska fondorlatok miatt is. — Megvívni? Veled? — A Hétfejű gyáván hátrált előlem. — Csak nem képzeled, hogy megvívok veled, amikor a mamád olyan kedves volt és kakaó­val traktált és még mazsolás kaláccsal is megkínált volna, ha bele nem ütöd az orrodat? Biztosan az élet vize miatt há­borgattál. Tessék, vidd. Honnan, honnan nem, máris előtünte­tett egy kis palackot és a váratlanul előbuggyanó forrásvízből megtöltötte. Csakhogy nekem két palackkal kell — mondtam. — Nem akarsz mindjárt egy hordó­val? Vagy egy városi locsolókocsival? — gúnyolódott. Nem szóltam semmit, csak kezdtem ismét nekigyürkőzni a küzdelemnek. Erre megtöltött egy második palac­­kocskát is és odadobta. — Tessék, vidd. És ne is lássalak. Nem is látott. Mert amint nálam volt a két palack, elővettem a zsebemből a kis piros autót, volánjához ültem és hipp-hopp, elporzottam. (Folytatása következik.) MEGFEJTÉS - NYERTESEK Az október 14-i keresztrejtvény helyes meg­fejtése: Saimaa. Turku. Tampere. Markka. — Vejnemöjnen. A sok ezer helyes megfejtés közül sorso­lással választjáik ki a nyerteseket. Helyszűke miatt csak a jutalmazottak nevét közöljük. Könyvjutalmat nyertek: Bér Katalin, Bicske; Cziglényi Krisztina, Vérteatorna; Grósz Csaba, Komló; Holló Haj­nalka, Balatonlelle; Juhász Mária, Isaszeg; Kotroczó Vera, Nádújfa­lu; Léber Beáta, Ta­tabánya; Madarász Erzsébet, Somogyvámos; Marczinkó Ágota, Süttő; Medgyessy András, Abaújszántó; Mészáros Endre, Kunbaja; Petrányi Imre, Bugyi; Petrei Emese, Ózd; Pintér Éva, Fábiánsebestyén; Póka Róbert, Nyíregyháza; Révai Ágota, Ivád; Roznyik Erika, Lőrinci; Rózsahegyi Mónika, Csömör; Staub Viktor, Székesfehérvár; Szigetvári Gyöngyi, Szabadbattyán; Szöllősi Oszkár, Baja; Till Éva, Hortobágy; Varkoly György, Ol­aszliszka; Buzás Éva, Grőber Péter, Hor­váth Tibor, Ifj. Kaló Jenő, Kirtyán Éva, Pál Anikó, Visontai Balázs, Budapest. A nyerteseknek a jutalmat postán küld­jük QL N­ÉVJEGY Aki engem nem szeret, megeheti a legyet, béka legyen ebédje, róka meg a segédje, ugorjon a Dunába, sündisznó a nyakába! Galamb ül a körtefán, erre jön eg­y kisleány, Táncos piros csizmája, gömbölyű az orcája, engem szeret, senki mást, lyukasmarka Tóbiást! Tóth Éva FALU LAKÓK NÉLKÜL Tréfás hagyomány szerint, ha meg­kérdezte valaki, nem is olyan régen, egy göcseji faluban, hogy hol kezdődik Gö­csej, az volt a válasz, hogy a szomszéd falunál. A tájékozatlan ember aztán el­gyalogolhatott a göcsörtös, kátyús, ka­nyargós utakon a másik faluba, de ott is hasonló választ kapott. Vagyis úgy átmehetett ezen a szép, dimbes-dombos, buckás, földtomporos tájon, hogy ész­re se vette: Göcsejben járt. Miért volt ez? Mert az ott lakók szégyellték göcseji voltukat. Hol található­­hazánknak ez a tájegy­sége voltaképpen? Nagyjából Zala me­gye nyugati részén. Tehát a hajdani „sötét Zalában”. Innét a szégyen. Okuk volt az ott lakóknak a szégyenkezésre? Ezt most ne firtassuk. Annál is inkább ne, mert ma már nyugodtan büszkék lehetnek arra a zalaiak, hogy Göcsej­ben laknak, emlékeikben őrzik csupán az elmaradottság megszégyenítő bélye­gét. S aki ma ellátogat Zalaegerszegre, az ország első falumúzeumába, csodál­kozással vegyes gyönyörűséggel látja az örökös robotban, munkában élő em­berek szép ízlésére valló házait, beren­dezési tárgyait, messze földön híres nép­művészetét. Falumúzeum. Miféle szó ez? Falu és múzeum? Azt jelen­ti, hogy a faluban van a múzeum vagy azt, hogy a mú­zeumban van a fa­lu? Egyiket sem. Hát akkor mit? Olyan falut, amely múzeumnak épült. Olyan múzeum, amely falu is egy­ben, csak nincsenek lakosai. Megtalálha­tó benne minden, ami a göcseji táj népművészetére jel­lemző, amit a ha­gyománytisztelet és szeretet össze tudott gyűjteni, hogy az utókor számára megmentse a pusz­tulástól. A kontyos házak, a haranglábak, a pajták azt testesítik meg ami az emberben a legszebb: a szépség, az alkotás értékébe, maradan­­dóságába vetett hitet. A falumúzeum tehát azt jelenti, hogy ami csak szép volt Göcsejben, azt egy helyre vitték és ott eredeti formájában felállították, fel­építették. Az öreg, szalma- és zsúpfede­­les házak homlokzata olyan, mintha diadémot viselnének. Díszes faragások őrzik a göcsejiek alkotókedvét. E különös faluban azt sem tudja az odatévedő, hogy mit csodáljon meg? A házakat, amelyek között olyan is akad, amelyiknek nincs kéménye, pedig fű­töttek, sütöttek, főztek bennük. A füst az ajtón tódult ki. Az ablaka valószí­­nűtlenül pirinyó, a ház egykori lakói mintha féltek volna a napfénytől, pedig inkább csak a téli hideget akarták ki­­rekeszteni a mindig szűkében levő tü­zelővel befűtött szobából. Mennyi mindenről beszélhetnének az ólak, a kamrák, a pajták, a méhesek kaptárai, a galambdúcok, a kutak, az útszéli keresztek. Vagy a présházak, a kecses haranglábak, no és ne hagyjuk ki a nagy, fakerekű vízimalmot se. Sok­sok zsák gabona őrléséről szólhatna a nagy kerék és emberekről, akik a zsá­kolás közbeni rövid pihenőkben vicce­lődtek, beszélgettek. Az emberöltővel ezelőtti göcseji élet elevensége rejtő­zik a boronaházakban, a kovácsműhely-Pálinkaégető kunyhó­­ben is és a ritkaságnak számító, kúpos tetejű, hétszögű pálinkafőző kunyhóban, amelynek belső homályában is ott áll­nak az eredeti berendezések, s érezni a jóféle pálinka erős illatát, a kiöntött „geremice” szagát. A haranglábak körül sem a falu la­kói gyülekeznek ma már, csak a láto­gatók nézegetik kíváncsian. Örökre nyugdíjba vonultak a harangok, ame­lyek minden délben­ évtizedeken át megszólaltak, hogy emlékezzünk Hu­nyadi János nándorfehérvári győzelmére a török felett. De így némán is felidé­­ződik a harangszó, így némán és lakat­lanul is hallani véljük a jókedvű kur­­jongatást a présházak környékéről, a régi őszök szüreti mulatozásaiból. A Göcseji Falumúzeum nemcsak nyá­ron érdekes, szép és megkapó ősszel is vagy amikor már fehér hó takarja be a kontyos háztetőket. Érdemes hát rá­szánni egy napot, kirándulni oda, bizo­nyos, hogy felejthetetlen élménnyel té­rünk haza. K. J. Harangláb. Faormú lakóház. T KERESZTREJTVÉNY A vízszintes 6., 23. és a füg­gőleges 6. egy-egy európai or­szág fővárosának neve, a víz­szintes 1., 41. és a függőleges 22. egy-egy folyó neve, ezek a folyók a rejtvényben szereplő fővárosokon folynak keresztül. Vízszintes: 12. Olasz pénz­egység (névelővel). 13. A tuda­tos gondolkodás, ész. 14. Grafi­kus, festő (1­807—lfl62), Lipót. 15. Időegységek. 16. Újlaki László. 17. Régi űrmérték. 19. Helyeslést, beleegyezést kifeje­ző szó. 21. Kilométer. 26. Meg­jelenési form­a. 28. Folyó Szibé­riában. 30. Hamis, főleg hang. 32. Talál. 34. Igekötő. 36. Ked­velt cukorkafajta. 37. Húsvágó szerszám. 38. Halkan, fojtott hangon beszélő. 40. Rugalmat­lan. 42. Észak-amerikai állam. Függőleges: 1. Tagadást ki­fejező. 2. Község Békés megyé­ben. 3. Az egyik törpe. 4. A munka végzéséhez is szüksé­ges. 5. A rádium vegyjele. 7. Úttesten a gyalogosok számára kijelölt hely. 8. Szalmizációs hang. 9. Ilona becézve. 10. Kossuth-díjas költőnk (Zoltán). 11. Sándor Mátyás. 13. Mérik közepe. 18. Har­cias természetű nőre mondják. 20. A nátrium vegyjele. 24. O. F. 25. Kedvelt Balaton-parti nyaralóhely. 27. Női név. 29. Női ruhadarab. 31. Beszédünk legkisebb, önálló jelentéssel bíró része. 33. Feltör a földből, például for­rás, folyó. 35. Női név. 37. 3­0 .­Nevis, 1343 méter magas hegycsúcs Skóciában. 38. Azo­nos mássalhangzók. 39. Tornyai János. 40. Ez a nap. Beküldendő a rejtvényben szereplő három főváros és a három folyó neve, valamint a különálló sor, ami szintén egy főváros és a rajta keresztülfolyó folyó neve. (A különálló sorba a keresztrejtvény azo­nos számú kockáinak betűit kell beírni.) OSZD NÉGYFELÉ! Oszd fel az ábrát nagyságra és formá­ra teljesen egyforma négy részre úgy, hogy minden részben legyen egy kör és egy háromszög. [ . NÉPSZABADSÁG ♦ VASÁRNAPI MELLÉKLET

Next