Népszabadság, 1973. november (31. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-22 / 273. szám
6 A szocialista fejlődés során oldódnak meg a nemzetiségek sajátos gondjai is Megkezdődött a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének V. kongresszusa (Tudósítónktól.) Budapesten, az Amerikai úti pártiskola épületében szerdán megkezdődött a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének V. kongresszusa. Az ünnepélyes megnyitó előtt dr. Gosztonyi János művelődésügyi miniszterhelyettes kitüntetéseket adott át a szövetség több munkatársának a hazánkban élő szlovák ajkúak érdekében kifejtett tevékenységéért. Kunhár János, a szövetség elnöke üdvözölte a kongresszus 190 küldöttét s a meghívott vendégeket, ezután pedig Majnek Attila titkár fűzött szóbeli kiegészítést a kongresszus elé terjesztett referátumhoz, amely beszámolt az utóbbi négy esztendőben végzett munkáról, s megjelölte a további feladatokat is. A hazai szlovákság zöme falun él A referátumból kitűnt, hogy a hazai szlovákság zöme ma is a magyar lakossággal keveredve falun él, s főleg a nagyüzemi mezőgazdaságból keresi boldogulását. Ez jellemző a Békés, a Pest, a Nógrád, a Bács-Kiskun, a Szabolcs-Szatmár megyében élő szlovákságra. Helyzetének értékelésénél ezt figyelembe kellett venni, mint ahogyan azt is, hogy a termelőszövetkezeti parasztság tudatában, életformájában végbement változások érvényesek a szlovák nemzetiségű tsz-parasztságra is. Csupán néhány mátrai, bükki és zempléni szlovák községben nincsenek meg a nagyüzemi gazdálkodás feltételei; az itteni nemzetiségi dolgozók nagyrészt a környékbeli ipari üzemekben találnak megélhetést. A szlovák nemzetiség kisebb része — mint a Komárom, Nógrád, valamint Borsod megyében élők — bányászattal, mészégetéssel foglalkoznak, erdei, illetve ipari munkások. Ide sorolhatók azok a nemzetiségi dolgozók is, akik Békéscsaba, Szarvas, az iparosodó Tótkomlós üzemeiben, kisipari szövetkezeteiben dolgoznak, továbbá azok, akik Pest és Nógrád megye községeiből naponta vonaton, autóbuszon utaznak az üzemekbe. A nemzetiségi lakosság helyzetét tehát hazánkban alapvetően azok a folyamatok határozzák meg, amelyek egész társadalmi fejlődésünkre hatnak. A szocialista fejlődés, a társadalmi haladás keretében oldódnak meg a nemzetiségek évszázados gazdasági, társadalami, szociális problémái és sajátos gondjai is. A beszámoló utalt arra, hogy az országos méretekben végbemenő pozitív társadalmi változások hatással vannak a szlovák nemzetiségű lakosság anyagi-társadalmi helyzetére, de érintik a nemzetiség létét is; mind több szlovák szakad ki anyanyelvi környezetéből, s az új környezetben sokszor lemond anyanyelve, hagyományos kultúrája ápolásáról. A nemzetiségi szövetség ezért — az MSZMP marxista—leninista politikájának szellemében — arra törekszik, hogy a szlovák nemzetiség tudatosan vállalja a szocialista hazafiságot, aktív részvételt a szocialista Magyarország építésében, a közösséget a magyar lakossággal, anélkül azonban, hogy feladná nemzetiségét, anyanyelvét, sajátos kultúráját. Fellendült az oktatás A párt és az állami szervek irányításával és útmutatásai alapján fellendült a szlovák anyanyelvű oktatás. A szükséges intézkedések jótékony hatására több helyen újra megkezdődött az indokolatlanul szüneteltetett nyelvoktatás, s megállt a nemzetiségi községek általános iskoláiban az anyanyelvet tanuló gyermekek részvételének csökkenő tendenciája. Az oktatás színvonalának emeléséhez hozzájárult az Országos Pedagógiai Intézet nemzetiségi tanszékének létrehozása; új tantermek létesítése; a szlovák nyelvórák felemelése 3-ról 4-re, módszertani pályázat kiírása, a nyelvoktató pedagógusok szlovákiai, illetve itthoni továbbképzése stb. A nemzetiségi fiatalok középfokú továbbtanulását a békéscsabai és a budapesti szlovák tannyelvű gimnázium biztosítja. A szlovák anyanyelv tanításával öt esztendővel ezelőtt 220 pedagógus foglalkozott, míg jelenleg számuk megközelíti a háromszázat. Azonban így is több óvónőre, tanítóra, tanárra, nyelvi és szakmai szempontból jól képzett nemzetiségi pedagógusra lenne szükség. Növekszik az olyan óvodák száma is, ahol szlovák nyelvűek a foglalkozások. Míg 1968-ban 15 óvodában 630 gyermek vett részt ilyen foglalkozáson, a múlt oktatási évben 30 óvodában csaknem 1200 gyermek gyakorolta a nyelvet. Több a nemzetiségi pedagógus és iskola A beszámolót követő vitában több hozzászólás foglalkozott a nemzetiségi anyanyelvű oktatás problémáival, a fejlesztés további lehetőségeivel. A többi nemzetiségi szövetség nevében Szilágyi Péter, a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének főtitkára köszöntötte a kongreszszust, míg dr. Gosztonyi János az MSZMP Központi Bizottsága, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Művelődésügyi Minisztérium üdvözletét tolmácsolta. Felszólalásában a többi között hazánk szlovák lakossága politikai, társadalmi egyenjogúságának és megbecsülésének bizonyítékaként említette meg, hogy országosan több mint hatszáz helyi és megyei tanácstag szlovák nemzetiségű. A minisztérium megkülönböztetett figyelmet szentel a nemzetiségi oktatásnak: öt esztendő alatt csaknem egyharmadával bővült a nemzetiségi oktatási intézmények hálózata, a nemzetiségi pedagógusok száma pedig megközelíti az ezret. A nemzetiségi oktatás lehetőségeinek javítását, színvonalának emelését célozza az az intézkedés, melynek nyomán az iskolákat ellátják a nemzetiségi nyelv és irodalom oktatásához szükséges szemléltető eszközökkel, és központosítják a pedagógusképzésüket. Bejelentette, hogy — előreláthatóan december 15-től — kísérletként, kezdetben heti egy alkalommal félórás szlovák nyelvű műsorral jelentkezik a szolnoki stúdió. A kongresszus részvevői táviratban fejezték ki köszönetüket az MSZMP Központi Bizottságának az eddigi támogatásért, hangoztatva, hogy a szövetség a jövőben is a párt irányításával kíván tevékenykedni. A kongresszus ma folytatja munkáját. Kvasz András csak rövid ideig bírta a földön. Megszállottja volt a sebességnek, így aztán hamarosan a légteret választotta, hogy hódolhasson szenvedélyének. Már 1915-ben lexikoni adat volt: a mindentudó könyvecskében aviatikusnak tüntették fel. Igaz, ekkor már jól ismerték szerte az országban, hiszen jóval az első világháború előtt bemutató repüléseket tartott, szervezett és rendezett. Amíg idáig eljutott, kitanulta a kovácsszakmát, majd később műszerész lett, s az egykori Franzstadtban különleges masinákat, motorkerékpárokat épített és javított, sőt autóversenyeken is rajtolt. Aztán összetalálkozott az akkori híres repülővel, Zsélyi Aladárral, aki alaposan „beoltotta”, s ettől kezdve már nem fért a bőrében, mind magasabbra vágyott. Mai kifejezéssel élve, repülőt „bütykölt” társaival, akik ugyancsak megszállottak voltak. Mivel a szárnyaló elmék és emberek akkoriban nem örvendtek általános elismerésnek, Kvasz Andrást egyszerre nevezték őrültnek, dilettánsnak, és ritkábban, alkalmanként zseninek. A tízes évek elején lelkes emberek támogatásával maga építette gépén látványos repüléseket végzett az ország seregnyi városában, s a pilótára ekkor már mindenki odafigyelt. Százezrek kísérték aggódó figyelemmel. A VETERÁN REPÜLŐ SZÜLETÉSNAPJA amikor 20 méteres csúcsmagasságban körözött a fejek felett, s nehogy valaki azt higgye, csodáról van szó, a publikum közé vágta sapkáját, hogy mindenkit meggyőzzön: valódi ember repül felettük. Ebből a hősi időszakból egyébként Kvasz Andrásnak bőven akad érdekes története. Megemlítette a számára kínos és életveszélyes kényszerleszállásokat, amikor is zuhanórepülésben vizsgálta meg a Hernád folyó öszszetételét; vagy azt az esetet, amikor egy dunántúli „nem szeretem” leszállás után a gyerekek „Dicsértessék!" köszöntéssel fogadták az égi embert; és az iglói históriát, mivel elfogyott az üzemanyaga, egy kisfiút küldött vödörrel a patikába ricinusolajért, s a gyógyszerész nem volt hajlandó kiszolgálni a gyereket, mert mint mondta, „ez egy paripának is sok”. Aztán a hősi korszak után szomorúbb évek következtek; katona lett, fogságba esett, majd 1920- ban rendőrségi őrizetbe került, „tanácsköztársaságbeli múltjáért”. Később a France-Roumerie, majd a MALÉRT légitársaság alkalmazottjaként tevékenykedett. A felszabadulás után a MASZOVLET-nél dolgozott, és innen került nyugdíjba, 1950-ben pedig repülőtevékenysége elismeréseként nemzetközi díjat is kapott. S ezután már ő kezdte csodálni az új pilótákat, a kozmosz hőseit. Amikor Tyitov könnyedén cikázott a világűrben, megkérdezték a pilótától, hogy „ugyan már, András bácsi, mennyivel repültek maguk azelőtt?”. Elmondta, hogy 55—65 kilométeres sebességgel, és hozzátette: „Voltak orvosok, akik azt bizonygatták, hogy milyen sebességet, illetve az eléréséhez szükséges gyorsulást nem bírja ki az emberi szervezet. Nekem, például a repülés után került a kezembe az első ilyen szakvélemény. Vajon mit szólnának azok a régi doktorok, ha látnák, hogy Tyitov milyen sebességgel száguld? Kvasz András most éppen a Weil Emil kórház lakója, a veterán repülő tüdőgyulladással bajlódik. Itt rendeztek tegnap tiszteletére néhány perces ünnepséget, köszöntötték őt a szülőváros, Békéscsaba, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium, a Magyar Honvédelmi Szövetség és a Közlekedési Múzeum képviselői. Kitüntetést és ajándékokat kapott. Ugyanis kilencvenedik születésnapját ünnepelte. Sz. F. NÉPSZABADSÁG 1973. november 22., csütörtök saracciói Levét Keserűség a Szépség Szigetén ugusztusban több plasztikbomba-merényletet követtek el Korzikán. Különösen kettő volt súlyos. Az egyik Calvi város vízművét rongálta meg és az ivóvízellátásban nagy fennakadást okozott, a másik töltet pedig a sziget öntözőrendszerében robbant és csak kévésen múlott a gátszakadás, amely hatmillió köbméter vizet zúdított volna Korzika alföldjeire. Ugyancsak augusztusban egymást követték a szigeten az erdőtüzek. Volt olyan nap, amikor egyidőben 22 különböző helyen lángolt fel az erdő, és a tűzoltóság tehetetlen volt. Egy hónap alatt 15 ezer hektár erdő hamvadt el Korzikán. A vizsgálat megállapította, hogy az esetek zömében gyújtogatás történt. Kiderült az is, hogy mind a bombamerényletek, mind a gyújtogatások elkövetői így akarják kifejezni elkeseredésüket, amiért Olaszország felől tovább szennyezik Korzika parti vizeit. A sziget keleti partjával szemközt, Livorno mellett, a Montedison vegyigyár hónapok óta rengeteg mérgező hulladékot zúdít a vízbe. A tengerár azt Korzika partjaihoz viszi. Tömegével pusztulnak a halak, sok halászfalu lakossága szinte koldusbotra jutott, a partszakasz üdülőtelepei elhagyottak. A francia kormány kérése ellenére az olasz hatóságok továbbra is engedélyezték a gyárnak a mérgező anyagok tengerbe öntését. A vízszennyezés azonban csak az augusztusi merényletsorozatnak szolgált közvetlen indítékául Tény viszont, hogy az ilyen merényletek évek óta gyakoriak. „Az, hogy a kormány nem tesz hatásos intézkedést parti vizeink megfertőzése ellen — hangoztatják Korzikán —, csak az egyik bűn a sok közül, amelyet a franciák elkövetnek ellenünk." „A franciák” — Korzikán úgy emlegetik a szárazföldieket, mintha a sziget nem is tartoznék Franciaországhoz. A helyzet jobb ismeretében hamar megérti az ember, hogy ez nem pusztán a földrajzi különállás, a délfrancia part és Korzika között húzódó jó 200 kilométeres tengersáv miatt van így. Korzikának 1836-ban 322 ezer lakosa volt, 1860-ban 260 ezer, a második világháború végén 200 ezer, jelenleg 160 ezer. Feleannyi, mint a múlt század első felében. 1910 körül a sziget területének 25 százaléka volt szántó, jelenleg csak 1 százaléka. Ijesztően összezsugorodott a legelők, valamint az egykor világhírű korzikai szőlők, narancs-, citrom-, olajfaligetek területe is. Ennek fő oka az, hogy az egykor virágzó szőlők, narancsosok elöregedtek. Felújításra és a mezőgazdaság többi ágazatai korszerűsítésre szorulnak. Igaz, hogy az állam ad hozzá kölcsönt, mégpedig viszonylag kedvező feltételekkel: 18 évi törlesztésre és mindössze 3 százalékos kamatra. A kamat már az első évtől, a törlesztés első részlete pedig csak a harmadik évtől esedékes. Nagy gond, hogy a felújítandó szőlők, gyümölcsösök, olajfaligetek csak jóval később fordulnak termőre, és csak a nyolcadik-tizedik év után kezdenek hasznot is hozni. Így azután a kölcsön csak a gazdag, tőkeerős birtokosok további hasznát szolgája. A kisbirtokosok, akiknek nincs annyi tartalékuk, hogy annyi évig kitartsanak, nem is gondolhatnak a kölcsön igénybevételére. Földjüket potom pénzen eladják, ha egyáltalán akad rá vevő, ha pedig nem, akkor egyszerűen otthagyják Mivel pedig ipar híján a városokban sincs számukra munkaalkalom, elvándorolnak Korzikáról. Ez a magyarázata a sziget ijesztő elnéptelenedésének. Elsősorban természetesen a fiatalok mennek el. Korzika lakosságának jelenleg már több mint a fele nyugdíjas. A sziget ezzel az aránnyal nemcsak Franciaország többi megyéjét, hanem valószínűleg a világ minden országát megelőzi. Súlyosan nehezedik Korzika gazdaságára, hogy a Franciaországtól való távolság, illetőleg a hajókba való be- és kirakás nagyon megdrágítja a szállítást. Ez egymagában is súlyos tehertétele a sziget mezőgazdaságának, így például egy kiló narancs szállítása Spanyolországból Párizsba 16 centimes-be, Korzikáról Párizsba pedig 37 centimes-be kerül. A földbirtokosok ezt olcsóbb termeléssel, pontosabban a munkabérek lehető legerősebb leszorításával ellensúlyozzák. Korzikát gyakran így is hívják: a Szépség Szigete. Joggal. Szinte állandó a napsütés, az örök tavasz, nyáron is hófödte vadregényes hegyek, gyönyörű tengerpart, csodás virágok, hódító fűszernövények! Turistaparadicsom. A legutóbbi tíz évben divatba is jött. De ezt is a szárazföld pénzügyi csoportjai, főleg a szállodai és üdülőiparban nagy tapasztalatú Cote d’Azur milliárdos ingatlanügynökségei sajátították ki. A gomba módra elszaporodott luxusszállodák 90 százaléka azok tulajdona. Sajátos módon a hirtelen megnőtt turistaforgalom sem teremt új munkaalkalmat az idevalósiaknak. Korzikán ugyanis nincs se főiskola, sem szállodai vagy vendéglátóipari szakiskola. Az új szállodák minden alkalmazottja, akiknek munkája valamilyen szakképzettséget igényel, mind a szárazföldről érkezik. A helybelieket — akárcsak a gyarmatokon a bennszülötteket — csak kisegítő munkára, takarításra stb. alkalmazzák. Jól jellemzi a helyzetet, hogy egy Ajaccióban újonnan megnyitott szálló két „korzikai” állására éjjeliőrnek ötvenen jelentkeztek. Merényletek és gyújtogatások természetesen nem oldanak meg semmit. Korzikán ezzel minden józan ember tisztában van. Ha meg is értik az idáig fajuló keserűséget, elítélik a módszert. Komolytalan az a jelszó is, amely Korzika Franciaországtól való elszakadását és önállósulását hangoztatja. A legutóbbi választáson például az elszakadási programmal induló jelölt a szavazatoknak mindössze 3 százalékát kapta. Legutóbbi két évszázadának történelme a szigetet szervesen Franciaországhoz köti. Korzika népe Franciaország keretein és határain belül követeli jogos sérelmeinek orvoslását, a szociális hátrányok, a mostohagyerekként való kezelés megszüntetését, és olyan igazságos regionális politikát, amely a szigetet az ország többi megyéjével egyenlő gazdasági és jóléti szintre emeli. De megoldást akar, nem pedig ígéreteket. Mert ígéretekben, különösen egy-egy választás előtt, nincs hiány. És amint a választás elmúlik, maradnak az ígéretek. Ajaccio, 1973. november. Itálán Frerenc . Megkezdte csehszlovákiai vendégszereplését az Állami Népi Együttes Telt ház előtt nagy sikerrel kezdte meg csehszlovákiai vendégszereplését az Állami Népi Együttes Prágában a karlini zenei színház dobogóján. A prágai közönség, amely legutóbb hat évvel ezelőtt láthatta és hallhatta az együttest, kedd este perceken át tartó, lelkes tapssal jutalmazta művészetüket. Az ünnepi előadáson megjelent a politikai és társadalmi élet több képviselője. A szünetben dr. Milán Klusak cseh művelődésügyi miniszter fogadta az együttes vezetőit, köztük Rábai Miklós Kossuth-díjas igazgatót, s baráti beszélgetést folytatott velük.