Népszabadság, 1973. december (31. évfolyam, 281-304. szám)

1973-12-04 / 283. szám

rchowraAlig és technika Korszerű hajtatás is több korai zöldség és virág PRIMŐRGYÁRAK A zöldségfélék és egyes virágok hajtatásával a téli időszakban is termelhető friss zöldség, festő bimbójú virág. És itthon és külföldön is, évről évre többet vásárolnak a téli friss áruból, s hogy eleget ter­melhessünk, ehhez fokozottabban kell fejlesztenünk a hajtatást. A hajtatás fejlesztéséhez viszont elengedhetetlen a módszerek, berendezések korszerűsítése, az eddig elért tudományos-technikai eredmények hasznosítása. Rózsa az asztalon 1249 telén Nálunk a téli, kora tavaszi idő­szakban a növények fejlődéséhez, virágzásához és termésérleléséhez megfelelő viszonyok csak zárt térben teremthetők meg. Ezért a hajtatás hagyományos helyei az üveggel borított termesztőberen­dezések, az üvegházak és a nö­vényágyak. Az üveg ilyen haszno­sítására már a XIII. században sor kerülhetett, mert abból a kor­ból származó feljegyzés szerint 1249 telén egy Kölnben tartott la­komán rózsák­­voltak a virágtar­tókban, rózsát pedig üvegborítás nélkül nem lehetett hajtatni. Fel­tehető tehát, hogy az üveget ek­kor már zöldséghaj­tatásra is fel­használták. Az üvegházakban a növények számára kedvező hőmérséklet egyenletesen, viszonylag annál biztonságosabban tartható, minél nagyobb az üvegház légtere, leg­alábbis egy bizonyos határértékig. Ma már több méter magas, szé­les, nagy felületet áthidaló — nagy fesztávolságú —, egyenként akár több ezer négyzetméternyi területet is beborító üvegházakat építenek, mert az így körülzárt, nagy légtömeg hőmérséklete sok­kal kevésbé ingadozik, mint a kis légterű házaké. A nagy üveghá­zak előnye még az is, hogy ben­nük könnyebben gépesíthetők a különféle munkák, elsősorban a talajművelés és a szállítás. Üveg helyett műanyag­ osabban arra törekednek a ter­vezők, hogy felváltsák a növény­házak borítására használt hagy­o­mányos, törékeny és viszonylag nagy fajsúlyú üveget a sokkal ki­sebb fajsúlyú, könnyebben alakít­ható és szerelhető műanyag bur­kolattal. Az­­átlátszó műanyag fó­liák és lemezek a növények szá­mára legfontosabb, 400—700 m­illi­­m­ikron hosszúságú fénysugarakat az üveggel körülbelül azonos mér­tékben engedik át. A rövidhul­lámú ibolyántúli sugarakból és a hosszúhullámú hősugarakból sok­szor még több is áthatol raj­tuk, mint az üvegen. A műanyag burkolat alatt tehát legalább olyan sikeresen hajtathatók a nö­vények, mint üveg alatt. Kezdetben a hagyományos fém­vázra erősítették fel a műanyag borítólapokat, tehát egyszerűen helyettesítették velük az üvegtáb­lákat. Ezzel máris elkerülhetők voltak az üvegtörésből eredő ká­rok, és ezenkívül kisebb teherbí­rású, kevésbé árnyékoló vázszer­kezet is megfelelt. Ma azonban már sokszor el is hagyják a váz­­szerkezetet, mert például az üveg­­szálerősítésű műanyagokból ki­alakíthatók olyan elemek, ame­lyek egymásba kapcsolódva meg­tartják önmagukat (önhordók), külön tartó vázszerkezet nélkül. Ezek könnyen összeállíthatók, bő­víthetők, viszonylag egyszerű a lebontásuk is, ezért szükség ese­tén át is telepíthetők. Sínpályára helyezve, görgőkkel alátámasztva vagy aljukra, sínszálakat erősítve, betontuskókba ágyazott görgőkön elgördíthetően is kialakíthatók. Esetleges sérüléseik könnyen ki­javíthatók üvegszálas műanyag lap ráragasztásával. Már nálunk is foglalkoznak ilyen és hasonló anyagok alkalmazásával. Fóliaburkolat Már ma is ezer hektárnál na­gyobb felületen használtjuk a hajtatásban a műanyag fóliákat A kicsi, csak egy-két növénysort befedőknél hajlított acélhuzalra, a két sornál többet takaró, köze­pes méretűeknél műanyagcső­­bordázatra, az újabban leginkább ajánlott, nagyméretű fóliaházak­nál vagy több egységből álló blokkoknál pedig hajlított fém­csővázra feszítik ki a takaró mű­anyag palástot. E hajtatók na­gyobb része fűtés nélküli, csak a nap melegét hasznosítja, de a gyengébb éjszakai fagyok idején még így is fagypont felett tart­ható a hőmérséklet, ezért két­­három héttel korábban érnek az alattuk nevelt növények, mint ta­karás nélkül. Legeredményesebben és bizton­ságosan azonban csak fűtött fólia­burkolat alatt lehet már korán el­kezdeni a hajtatást. Ehhez általá­ban olajtüzelésű kályhákat állí­tanak be, de még jobbak a hőlég­fúvóval ellátott kazánok, ame­lyek levegőkivezető csőcsonkjára ugyancsak fóliából ragasztott, és a vége felé egyre sűrűbben lyug­­gatott tömlőket illesztenek, ame­lyek a fóliaburkolat alatt a közép­vonaltól jobbra és balra végigve­zetve, eljuttatják a meleg levegőt a burkolt felület minden részébe. Érdemes talajfűtést is kiépíteni, akárcsak úgy, hogy a talajban egymástól hatvan centiméterre vékony vízvezető fém- vagy mű­anyag csöveket fektetnek végig, amelyekben 30—50 Celsius-fokos vizet keringtetnek szivattyúk se­gítségével. Ezzel mínusz 10—12 fok külső hőmérséklet esetén is fagypont felett tartható a mű­anyag burkolat alatti hőmérsék­let. Mesterséges fény Rendszerint a megfelelő hő­mérséklet tartásánál is nehezebb feladat a hajtatott növények fény­igényének kielégítése, különösen a­ tél első felében. A megvilágítás túl rövid időtartamán kívül álta­lában a fény gyengesége okozza a legtöbb gondot, s ez jelentősen késleltetheti a növények kifejlő­dését, virágzását, illetve a termés érését, és a termés mennyiségét is csökkentheti. A gyenge és rövid időtartamú természetes fény pótmegvilágítás­sal erősíthető és egészíthető ki, ez azonban jelenleg eléggé drága dolog. Viszont az a felismerés, hogy a növényeknek — különösen fiatalon, palántakorukban — fon­tos a megfelelő fényellátottság, jól hasznosítható a hajtatásban, mert palántákból viszonylag sok elfér kis helyen, s ilyenkor a mes­terséges megvilágítás már nap­jainkban is gazdaságos lehet. Er­re a célra legjobbak a fénycsö­vek, mert kedvező a fényösszeté­telük és alig termelnek hőt, tehát közel helyezhetők a növényekhez, nem perzselik le a leveleiket. Mi­vel a növényeknek naponta rend­szerint legfeljebb néhány órai pótmegvilágításra van szükségük, egy világítóberendezést váltakoz­va, több növénycsoportnál is használhatunk. Fűtés, szellőztetés Minél több fényt kapnak a nö­vények, általában annál maga­sabb az a hőmérséklet, amely fej­lődésükhöz szükséges. Gyakori azonban, hogy a megfelelő fölé emelkedik a hőmérséklet, különö­sen a napsütéses tél végi napokon. Ez elsősorban szellőztetéssel ke­rülhető el, vagy legalábbis csök­kenthető. A ma használatos szellőzőberen­dezések a külső és belső levegő hőmérséklete közötti különbség alapján működnek. Éppen ezért a talaj közelében nem lehet beve­zetni a friss levegőt, (mert így közvetlenül a növényeket érné a hideg), pedig ez a szellőztetés hő­mérsékletcsökkentő hatásán, kívül a levegő páratartalmát és össze­tételét szabályozó hatásának fo­kozása végett is jó lenne. Jelenleg leggyakrabban a haj­tatóberendezések oldalán és tető­részén helyeznek el szellőzőnyílá­sokat. Újabban azt tapasztalták ugyan, hogy kedvezőbb a növé­nyek fejlődésére, ha a szellőző­nyílások ol­datt és a végfalakon vannak. Az ezeken át kialakuló természetes légcsere annál erő­sebb, minél nagyobbak a szellőző­nyílások, és minél nagyobb közöt­tük a szintkülönbség. A különö­sen levegőigényes növényeknél egyes szellőzőnyílásokba beépített ventillátorokkal gyorsítható és erősíthető is a légcsere. Automata vezérlés A korszerű megoldásoknál a szellőzőfelületeket fogas-íves vagy más rendszerű emelőszerkezettel, gombnyomásra villamos motor nyitja és zárja. Gyakran hőérzé­kelőt helyeznek el a belső térben, amely, ha a szükségestől és az előre beállítottól eltérő hőmérsék­letet észlel, önműködően megin­dítja a szellőzőfelületet nyitó, il­letve lezáró motort. Az erős szél és viharkár ellen is biztosítottak lehetnek a szellőzőberendezések olyan módon, hogy szélerősség­­mérőt szerelnek fel, amely meg­határozott szélerősségnél megin­dítja a szellőzőnyílásokat záró motorokat. Ugyancsak a belső légtérben el­helyezett távhőmérő segítségével kísérhető figyelemmel a hőköz­pontban (vagy más helyen) az egyes egységek léghőmérsékleté­nek alakulása. Már nálunk is van korszerű hajtatótelep, ahol ezt a távhőmérő-hálózatot úgy kapcsol­ják össze az önműködő szellőz­tetőberendezéssel, és az olyan fű­­tőhálózattal, amelyben az egyes csőszakaszok zárását-nyitását elektromágneses vagy más szer­kezetű távvezérelhető szelepekkel oldották meg, hogy az egyes egy­ségekben teljesen automatikusan tartható fenn a kívánt (előre be­állított) hőmérséklet. A rendszer esetleges hibájára, vagy egyéb ok­ból eredő eltérésre vészvillogó vagy csengő figyelmeztet. Öntözés, trágyázás A hajtatás ideje alatt szinte na­ponta ismétlődő munka az öntö­zés. Ezt azzal igyekeznek egysze­rűsíteni a hajtatóberendezések tervezői, hogy a berendezések hosszában, a növénysorokkal pár­huzamosan, a növények felett, újabban pedig a növények tőré­széhez is műanyag vagy fémcsö­vet vezetnek végig, amelyre olyan sűrűn szerelnek fel szórófejeket, vagy készítenek furatokat, hogy az ezeken át kiáramló víz az egész felületet a lehető legegyen­letesebben öntözze. Még jobb megoldás, ha a lent, a növény­tövek közelében húzódó csőről minden növény tövéhez hajszál­vékony belső átmérőjű műanyag csodarab ágazik ki, amelyen át rendszerint folyamatosan, de ép­pen csak csöpög a növények töve körül levő földre a víz. Ezzel a csepegtető öntözéssel egyenletesen jó vízellátás teremthető meg, a tövek víztől való kirothadásának veszélye nem nő, és viszonylag kevesebb víz szükséges, mint a hagyományos öntözéshez. Az öntözőcső-hálózatba általá­ban beköthető olyan készülék is, amely a szilárd vagy oldat alak­ban beleöntött műtrágyát vagy természetes trágyából készített trágyalevet a kívánt töménység­é­ben bekeveri az öntözővízbe, s így a növények felett húzódó öntöző­cső-hálózattal a talaj trágyázásá­nál gyakran hatékonyabb lomb­trágyázás is egyszerűen megold­ható. A korszerű hajtatótelepeken az öntözést és a trágyakeverést is — legalább részben — a megfe­lelő időközökre és időtartamra előre beállítható vezérlőszerkezet önműködően irányítja. Zárt térben — akár üveg-, akár műanyag borítás alatt — végzett hajtatásnál jól hasznosítható a le­vegő széndioxidtartalmának nö­velésével elérhető fejlődés-, érés­gyorsító, termésmennyiség-fokozó hatás. Bebizonyosodott ugyanis, hogy kedvező fény- és hőellátás esetén a levegő normális szén­dioxidtartalmának bizonyos mér­tékű növelésével meggyorsul a növények fejlődése, a­ termések érése, és 10—30 százalékos ter­mésnövekedés is elérhető. A széndioxidtrágyázás egyszerű módja, hogy kis kályhában fasze­net égetnek el. Propángáz égeté­sével is növelhető a levegő szén­dioxidtartalma, legmegfelelőbb eljárás azonban a palackba pré­selt folyékony széndioxiddal vég­zett, úgynevezett szénsavas trá­gyázás. Ebben az esetben ugyan­is nem jut egyéb, esetleg káros anyag a légtérbe és a széndioxid pontosan adagolható. Nálunk ép­pen ez utóbbi korszerű módszer alkalmazására nyílik lehetőség, hiszen gazdag széndioxidforrá­saink vannak. Komiszár Lajos Nagy légterű növényház, előtérben a tápoldatkészítő berendezés. Egyszeri feltöltéssel 220 kilométer Új villamos autó Bakuban Bakuban új villamos hajtású gépkocsit terveztek, amely 60 kilo­méteres maximális sebességgel, 600 kg terheléssel vagy három utassal 220 kilométert képes fel­töltés nélkül megtenni. A korábbi modellektől eltérően az új gépkocsinak több előnye van. Motorja teljesen szikramentes, ami lehetővé teszi, hogy az olaj- és gázlelőhelyek közelében is fel­használják, ahol a gyulladás ve­szélye igen nagy. Az Elektromobil—73 nevű, villamos hajtású gépkocsi egy bakui utcán.

Next