Népszabadság, 1974. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-01 / 1. szám
Nguyen Huu Tho nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról.) A Thieu-klikk a tárgyalások szabotálásával, területrabló háborús cselekményeivel, a DIFRA által felszabadított területek elleni támadásokkal azon mesterkedik, hogy Dél-Vietnam egy részén fenntartsa-"a párizsi szerződéssel ellentétes állapotokat. Azon mesterkedik, hogy az Egyesült Államok továbbra is fenntarthassa Dél-Vietnamban katonai elkötelezettségét, folytassa beavatkozását, újgyarmati rendszert kényszeresen Dél-Vietnamra, és örökre kettéossza hazánkat. Az utóbbi hónapokban egyre több hír érkezik a saigonnak területrabló akcióról. Milyen helyzet alakult ki ezek nyomán? A Saigon különösen az utóbbi időben fokozta nagymértékben háborús cselekményeit. Légi és tüzérségi erőinek tömeges felhasználásával szüntelenül támadta Dél-Vietnam felszabadított területeit. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel akkor, amikor Thieu hadserege szüntelenül megsérti a párizsi megállapodást, elfoglal általunk korábban felszabadított területeket, és honfitársainkat legyilkolja. A párizsi megállapodás szellemében járunk el, amikor népünk és hadseregünk megbünteti e makacs területrablókat kegyetlenségükért és háborús cselekményeikért. — Kérem, ismertesse a felszabadított területek politikai, társadalmi és gazdasági helyzetét. Milyen feladatokat old meg jelenleg a felszabadított területek lakossága? — A jelenlegi helyzetben nehéz, de szép feladatok állnak a délvietnami nép előtt. Népünk arra törekszik, hogy a párizsi megállapodásnak megfelelően Dél-Vietnamban létrejöjjön a tartós béke, a valóságos függetlenség és önrendelkezés, érvényesüljenek a demokratikus szabadságjogok, könnyebb legyen a megélhetés, valóra váljon az oly régen várt nemzeti egyetértés. Népünk ezzel járul hozzá Indokína, Ázsia és az egész világ békéjének és biztonságának megvédéséhez és erősítéséhez. A DNFF és a DIFK vezetése alatt Dél-Vietnam felszabadított területeinek lakossága, Quang Tritól a Mekong-deltáig, nagy szorgalommal és lendülettel látott hozzá a hosszú háború okozta sebek begyógyításához. Helyreállítja a gazdaságot, fokozza a termelést, bővíti az egészségügyi hálózatot, továbbfejleszti az oktatási rendszert, ösztönzi a kulturális tevékenységet. Ugyanakkor azonban népünk nem feledkezhet meg egy percre sem arról, hogy az új élet építése közben fokoznia kell éberségét, növelnie kell erejét. Jól tudjuk, hogy még sok nehézséget és bonyodalmat kell a jövőben leküzdenünk. A dél-vietnami nép és fegyveres erői azonban biztosak abban, hogy áldozatos küzdelmünk végül is győzelemmel ér véget. — Hogyan vélekedik a Dél-vietnami Köztársaság és a Magyar Népköztársaság kapcsolatairól, valamint a most lezajlott tárgyalásokról? — Napról napra érezzük azt a sokoldalú, értékes támogatást és segítséget, amelyet a Magyar Népköztársaság politikai, erkölcsi és gazdasági vonatkozásban nyújt nekünk. A látogatásunk során kiadott közös közleményben leszögeztük, hogy a Magyar Népköztársaság 1974-ben is gazdasági támogatásban részesíti a Dél-vietnami Köztársaságot. Ez is bizonyítja a két nép közötti szolidaritást, megbonthatatlan testvéri barátságunkat. Ez a testvéri kapcsolat nyilvánult meg a Kádár János úrral, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárával, a Losonczi Pál úrral, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökével folytatott tárgyalásokon, a Kállai Gyula úrral, a Magyar Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökével, valamint az ipar, a mezőgazdaság, a kulturális élet sok vezetőjével, barátainkkal folytatott beszélgetéseken. Jó érzés tölt el bennünket, hogy mostani magyarországi látogatásunkkal végre tudtuk hajtani szeretett Ho Si Minh elnökünk végakaratát: személyesen fejezhettük ki a DNFF, a DIFK és dél-vietnami nép őszinte, mélységes köszönetét a Magyar Szocialista Munkáspártnak, a magyar kormánynak, a Hazafias Népfrontnak, a magyar nép kiváló vezetőinek. Az 1974-es esztendőre sok örömet, boldogságot, jó egészséget kívánok önöknek, kedves magyar barátaink, sok sikert kívánunk a negyedik ötéves tervük végrehajtásához, túlteljesítéséhez, szabad, boldog országuk továbbépítéséhez — fejezte be a beszélgetést Nguyen Huu Tho. CSFK-tiltakozás a saigoni csapatok területrabló hadműveletei ellen Heves harcok Kambodzsában Amerikai kémrepülőgépek 1973. december 31-én két alkalommal végeztek felderítő repüléseket a Vietnami Demokratikus Köztársaság több tartománya és városa, így Hanoi és Haiphong fölött — közölte a VNA hírügynökség. A demokratikus Vietnam külügyminisztériuma kedden közzétett nyilatkozatában erélyesen elítélte az ország légiterének ismételt megsértését és követelte: az Egyesült Államokhaladéktalanul és végérvényesen szüntesse meg a VDK területe fölötti kémrepüléseit. A dél-vietnami felek kétoldalú katonai vegyes bizottságának DIFK-tagozata a saigoni kormányzat katonai küldöttségéhez intézett jegyzékeiben élesen tiltakozott a saigoni csapatok tűzszünetet sértő újabb cselekményei miatt. A jegyzékből kitűnik, hogy december 14-től 19-ig páncélosok támogatásával 11 saigoni zászlóalj hajtott végre területrabló hadműveleteket a déli országrész felszabadított községei ellen. Egyidejűleg a saigoni légierő bombázta és tüzérség lőtte a sűrűn lakott településeket. My Long, Long Tien és Tam Binh községben sok polgári lakos vesztette életét, sebesült meg.A Kambodzsából érkezett jelentések szerint a khmer felszabadító erők több ízben lőtték rakétával a fővárost. Találat ért egy Phnom Penh-i katonai tábort, egyik rakéta az elnöki palota közelében csapódott be. Heves harcok voltak a Phnom Penhtől mintegy 70 kilométerre nyugatra fekvő 4-es számú főútvonal mentén, amelyet a hazafias erők november 12. óta ellenőrzésük alatt tartanak és megakadályozzák ezzel a tengerpart és a főváros közötti összeköttetést. (MTI) Francia—algériai tárgyalások (Párizsi tudósítónktól.) Buteflika algériai külügyminiszter szerdán Párizsban tanácskozást kezdett francia kollégájával Michel Jobert-ral. Franciaország kőolaj- és földgázszükségletének egy részét Algériából fedezi. A mostani tanácskozásokon azonban a gazdasági kérdések elébe került, hogy a francia jobboldali csoportok által felszított fajgyűlölő hullám feszültté tette a két ország viszonyát. Algéria marseille-i főkonzulátusa ellen nemrég merényletet követtek el, amelynek négy halálos és húsz sebesült áldozata volt. Az algériai vendégmunkások ezenkívül is olyan súlyos és gyakori támadásoknak vannak kitéve, hogy az algériai kormány az utóbbi időben már nem ad polgárainak munkavállalási engedélyt Franciaországba. F. F. SMMMMMM 1974. JANUÁR 8. AZ ÚJ ÉV KEZDETÉN Ismét hétköznapok Ismét egy évvel vagyunk kevésbé fiatalok, mint voltunk. Ismét megérkeztek a szürke-fekete betűs hétköznapok az új, 1974-es évszámot viselő naptárban. Van dolgunk elég, örömünk is,, gondunk is, eddig sem kellett unatkoznunk, s az idén sem fogunk. Az ünnepek után most a munka vár ránk. A szilveszteréji pezsgés köszöntő után bizonyára nagyon sokan megfogadták magukban: az új, idei évben más, teljesebb, jobb életet élnek, másképpen, jobban, eredményesebben dolgoznak majd. Tervek, elképzelések születtek: szépek, megalapozottak és túlnyomó többségükben valószínűleg őszinték, emberiek és komolyak. Mert az ember mindig jobban akar dolgozni, hiszen jobban akar élni. " A jobb élet és a jobb munka idei tervei elkészültek. Elkészült és nyilvánosságot látott az ország terve is, amelyben tulajdonképpen nincs — és miért is lenne — szenzáció. Szolid, megalapozott, reális terv az, amely a negyedik ötéves terv gazdaságpolitikai céljaival összhangban kimondja: „A fő feladat 1974-ben is a társadalmi termelés hatékonyságának növelése”. Lapunk más helyén megismerkedhetnek a kohó- és gépipari üzemek idei terveivel, tennivalóival. A tudósításban azt is olvashatják, hogy a gépipar jövőjét döntő módon a termékek versenyképessége és a termelés gazdaságossága határozza meg. És ami érvényes a gépiparra, többékevésbé érvényes az egész népgazdaságra. Mindez persze nem új dolog: 1968 óta csináljuk lényegében mindig ugyanazt. És miért ne tennénk, hiszen gazdaságpolitikánkat, gazdaságirányítási rendszerünket az életben elért sikerek igazolják. De ha ugyanazt tesszük is, évről évre igyekszünkjobban, mindig jobban csinálni. 1974-ben is ezek az ismert, mégis örök új tennivalók várnak ránk. Sok a munkánk: az újonnan ránk virradt hétköznapok százai során olajozottabban, fegyelmezettebben, magasabb fokú szervezettséggel kell dolgoznunk, ésszerűbben kell kihasználnunk képességeinket, tehetségünket, erőinket, anyagi lehetőségeinket. Tanulnunk kell, hogy jobban birtokoljuk a fejlődő technikát. És nincs, nem lehet kivétel: minden poszt fontos. A vezetőké ugyanúgy, mint beosztottaiké, az üzemi munkásoké csakúgy, mint a falu dolgozóié. 1974-ben tovább, a tavalyinál gyorsabban növekszik az életszínvonal. Az életszínvonalat növelő tervezett és folyamatos megvalósítandó intézkedések ismeretesek. De semmi sem valósul meg magától. Automatikusan nem megy semmi, még az automatagép sem, hiszen azt is az ember irányítja. Országunk gazdagsága, fejlődése, jólétünk mértéke, társadalmi és egyéni boldogulásunk alapjaiban és végeredményben a munkától és csakis a munkától függ. — Ismét itt vannak hát a hétköznapok. S velük a hétköznapi tettek, amelyek sokasága, összessége és sikere a biztosítéka annak, hogy megvalósuljon az idei népgazdasági terv és benne mindaz a sok egyéni, újévkor tett elképzelés, fogadalom, amely együtt nyújtja kinek-kinek, amit kíván és elérni vágyakozik. Amit ilyenkor kívánhatunk, az csupán rövid mondat: az 1974. évi hétköznapokon hozzon a munka mindenkinek még több örömet és még több sikert. Buzási János UTCAI TELEFONOK rongálás önmagáért Utcai telefonokat rongáló társaság ellen indítottak ismét eljárást: a fiatalokból összeverődött társaság egyetlen éjszaka tucatnyi telefonfülkét tett használhatatlanná. Vajon miért? Az olvasó nyilván kapásból válaszol: a pénzért tették, azért a pénzért, amelyet a készülékek perselyében találtak. Pedig nem. Ámbár az ilyen feltételezés nem alaptalan, hiszen a forinttal működő nyilvános telefonok elterjedése idején csaknem minden éjszaka kifosztottak néhány perselyt. Azóta ez ellen úgy védekezik a posta, hogy csaknem minden este kiüríti a telefonautomatákat. A tolvajok pedig rájöttek, hogy sovány zsákmányért nem érdemes kockáztatni. Most sem a készülékek perselyét rabolták ki, ezért kérdeztük, vajon miért tették? Nem tudják megmondani, mint ahogyan erre a kérdésre általában nem tudnak elfogadható választ adni a telefonrongálók. Mert, ugye, nevetséges dolog volna azt gondolni, hogy bárkinek is anyagi haszna származik abból, ha elszakítja a beszélő zsinórját vagy ha teletömi gombokkal, régi pénzekkel, rágógumival a készülék bedobónyílását. Gyakran filléres dolgokról van szó: egy-egy, a kagylóból kiszerelt mikrofonról vagy hallgatóról, csavarokról, akasztókampókról. Máskor az eszeveszett rongálás nyomai árulkodnak elkövetőikről. Érthetetlen például, miért verik szét téglával a készülék tárcsáját, miért törik apró darabokra a bakelitből készült kagylót, miért kenik be sárral, szurokkal vagy olajfestékkel az egész készüléket. A telefonrongálók Budapesten a legutóbbi hónapban 240 nyilvános készüléket tettek használhatatlanná. Nem elsősorban a rongálás mértéke lényeges. Ha bármivel eltömik az érmebedobó nyílást vagy baltával esnek neki a készüléknek, tulajdonképpen egyre megy: a telefon használhatatlanná válik. Persze hogy nem mellékes az a félmillió forint, amelyet ez a pusztítás évente felemészt, a valóságos veszteség mégsem elsősorban anyagi természetű. Gondoljuk csak meg: a fővárosban jelenleg 117 ezren várnak telefonra, és mint tudjuk, a jobb ellátáshoz még hosszú évekre van szükség. Főként a peremkerületekben — új lakótelepeken — csak az utcai telefon teremt kapcsolatot. Ha valakihez sürgősen orvost kell hívni vagy ha a tűzoltóságot, a rendőrséget kell értesíteni, a telefon életet menthet, segítségével nagy anyagi károkat lehet megelőzni. Bár az utca emberének néha szeme láttára teszik tönkre, csonkítják meg a telefonokat, senki sem várja, hogy bárki esetleg vandál huligánokkal szálljon szembe. De az már, igenis, mindenkinek lelkiismereti kötelessége, hogy ha ilyesmit lát, vagy megtépázott telefonra talál, jelentse a hibabejelentőnek. Csak egy ingyen telefonba kerül. És megéri! Mert lehet, hogy néhány óra múlva — talán létfontosságú ügyben — neki lesz szüksége arra a telefonra. Medveczky László IFJÚSÁGI MOZGALOM Rétegek szerint A KISZ központi bizottságának decemberi ülésén rövid napirenden szerepelt az intéző bizottság, a titkárság, a központi bizottság első félévi munkaterve, valamint a központi bizottság mellett működő, úgynevezett rétegtanácsok programja. Ismertették, elfogadták. Azt a néhány percet a dolog formai részének is nevezhetjük, hiszen az ismertetett tematikát alapos előkészületek után fogalmazták meg. Az elfogadás azonban mégiscsak fontos mozzanat volt, mert ezzel megszabták az ifjúsági szövetség vezető szerveinek, tanácsadó testületeinek hathónapos tevékenységét. Találunk-e bennük újdonságot? Igen. A KISZ VIII. kongresszusának határozataiból következő feladatok kerültek elő rendre, másmás formában, megközelítésben. Lényegüket úgy fejezhetjük ki, hogy az ifjúsági szövetség mind nagyobb figyelmet szentel különböző ifjúsági rétegek sajátosságainak és eközben igyekszik módszertani eszközeit is bővíteni. Néhány példával érzékeltetve a dolgot: a középiskolások számszerű részvétele a KISZ-munkában rendkívül jó. Öröm a statisztikára pillantani: úgy tetszik, hogy az ifjúsági szövetség politikai nevelőmunkája a gimnáziumokban, a szakközépiskolákban, a szakmunkásképző intézetekben gyümölcsözik igazán. A valóság pedig az, hogy évek óta próbálják az ifjúsági vezetők, pedagógusok és nem utolsósorban a diákok megmozdítani a nehezen mozdulót, élővé tenni a KISZ-életet. A némelyik középiskolában bevezetett új szervezeti formák nyomán biztató jelek mutatkoznak , pezsgés tapasztalható a kísérleti iskolákban. Ám a mozgás okait vizsgálva kiderül, hogy az új formák sem mindenhatóak, sőt bizonyos feltételek nélkül alig hatnak. Ugyanígy „különleges” figyelem szükséges a falun, a tanyán élő, dolgozni, tanulni eljáró fiatalok körében végzendő KISZ-munkához — mutatják a felmérések. Annyi bizonyos, hogy alig-alig részesei a munkahelyi, iskolai mozgalmi életnek, lakóhelyükön pedig gyakran mostoha körülmények gátolják már az alapszervezet megalakítását is, nem hogy az igazán tartalmas munkát. A példákat sorolhatnánk még, valamennyi időszerű gond. Valamennyinek közös jellemzője, hogy megoldásuk nélkül a KISZ tömegbefolyását növelni nem lehet, a KISZ nem lesz eléggé jelen az adott ifjúsági réteg hétköznapjaiban. A VIII. kongresszus óta jó néhány elemzés készült abból a helyes felfogásból kiindulva, hogy a tények alapos ismerete nélkül nincs mód a változtatásra, a bajok orvoslására. A vizsgálódás önnmagában is serkentőleg hat. Példának okáért, amint téma lett a községi KISZ-szervezetek helyzete, egymás után alakultak új alapszervezetek, sok termelőszövetkezet vezetősége talált módot anyagi támogatásra, akadtak vezetői tisztségre alkalmas ifjak is. Vagy a „kiváló” mozgalom kiterjesztése jegyében végzett vizsgálat is bizonyította, hogy a fiatal orvosok, jogászok, pedagógusok szellemi energiájából telne a munkaköri , kötelezettséget meghaladó teljesítményekre is, ha valaki szervezné a dolgot. Egyszóval a feltárómunka időszaka volt a legutóbbi másfélkét esztendő, de már nem kevés intézkedéssel, gyakorlati lépéssel kiegészülve. A mostani program java részét viszont a cselekvő beavatkozás jellemzi. Könnyíti az ifjúsági vezetők dolgát, hogy az ifjúsági törvény általános érvénynyel meghatározza a KISZ-szervezetek jogait. A jogokat a munkahelyi vezetők többsége is tudomásul vette már, s tükrözik őket a kollektív szerződések is. Viszont nehezíti a cselekvést, hogy a legfrissebb elemzések szüntelen kiegészítésre szorulnak, lévén a KISZ-nemzedék szüntelenül változó összetételű és a tegnapi fiataloknak nem pontos másai a maiak és a holnapiak. Maros Dénes