Népszabadság, 1974. március (32. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-01 / 50. szám
1974. március 1., péntek LONDONI TUDÓSÍTÓNKTÓL | Csütörtökön választott Anglia Ma közzéteszik a szavazás eredményét Különösebb rendbontás nélkül zajlott le a szavazás Angliában, Skóciában és Wallesben. A bányászszakszervezet gondoskodott róla, hogy a tárnák és az erőművek előtt éjjel-nappal működő sztrájkőrségek kerüljenek el mindenfajta provokációt. A pártvezérek már befejezték választási körútjaikat, és mindegyikük fényképészek hadától kísérve járult az urnához. A televízió három, halálosan fáradt embert örökített meg személyükben, akik — a literáns Jeremy Thorpe kivételével — nehezen erőltették magukra az ilyenkor kötelező, magabiztos mosolyt. Egyedül Thorpe látszott valóban bizakodónak, mint annak a pártnak a vezére, amelynek kevés vesztenivalója van, de nagyon sokat, nyerhet ezen a napon. Komoly rendzavarás csak Észak-Írországban történt, ahol bomba robbant egy áruháznál, továbbá az egyik képviselőjelölt otthona ellen pokolgépes merényletet kíséreltek meg. Szerencsére senki sem sérült meg. Ebben az országrészben sokkal kevésbé foglalkoztatják a szavazókat a brit pártpolitikai kérdések, mint a sunningdale-i egyezmény, amely, ha érvénybe lép, megtöri a protestáns unionisták fél évszázados monopóliumát, és megnyitja az utat a katolikus többségű Ír Köztársasággal való együttműködés előtt. Ezért a következő parlament egyik kiszámíthatatlan eleme lesz a frakciókra szakadt unionista párt képviselőinek a Westminsterben követendő magatartása. Ugyancsak kiszámíthatatlan elem a skót és a walesi nacionalista pártok esetleges megerősödése is. Az első részeredmények még semmiféle végleges következtetésre nem nyújtanak alapot, de már jelzik, hogy február 28. könnyen módosíthatja Nagy- Britannia politikai térképét. Változatlan a liberális előrenyomulás, amely maga után vonhatja az egymást váltogató két párt, a toryk és a Labour 43 éves parlamenti monopóliumának megtörését, és visszatérést jelenthet az első világháborút követő bonyolult koalíciós kormányok rendszeréhez. A brit televízióállomások a péntekre virradó reggelig szüntelenül közvetítik a szavazatok öszszeszámlálásának országos folyamatát. A nézőket az előzetes hírverés ,a meglepetések éjszakájára" készíti elő. Igaz, hogy az Evening Standard, londoni esti lap utolsó közvéleménykutatása ismét 3 százalékos konzervatív vezetést jósol, más források azonban a Labour előnyére esküsznek, abból kiindulva, hogy szokatlanul nagy számban élnek a választópolgárok szavazati jogukkal, és ez rendszerint a Munkáspártnak kedvez. Legnagyobb meglepetésekre a szoros eredményt ígérő választókerületekben lehet számítani. Megtörténhet, hogy maga Jeremy Thorpe nem kerül be a parlamentbe, vagy például Tony Benn, a labourista baloldal leendő minisztere, esetleg Robert Carrery belügyminiszter keresik a választási csatában. Szabó L. István A VARSÓI TUDÓSÍTÓNKTÓL | Véget ért Karjalainen finn külügyminiszter hatnapos lengyelországi látogatása Ahti Karjalainen finn külügyminiszter hatnapos lengyelországi látogatásának befejeztével csütörtökön elutazott Varsóból. A finn diplomácia vezetője lengyel kollégájával a két ország kapcsolatainak további fejlesztéséről és európai kérdésekről tárgyalt. Csütörtökön a lengyel párt- és állami vezetők, Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, Henryk Jablonski, az államtanács elnöke és Piotr Jaroszewicz miniszterelnök fogadták Ahti Karjalainen. A szívélyes légkörű találkozón főként a lengyel—finn együttműködés kérdéseiről folytattak eszmecserét. A finn külügyminiszter Vrho Kekkonen köztársasági elnök és a kormány nevében finnországi látogatásra hívta meg Giereket és Jaroszewiczet. A lengyel vezetők a meghívást elfogadták. Márkus Gyula A NEFB iráni tagozatának vezetője a testület elleni saigoni provokációról A dél-vietnami fogolycserét gátló újabb saigoni akcióról nyilatkozott Asszad Khan Szadri nagykövet, a NEFB Iráni tagozatának vezetője — jelenti a Reuter. Elmondotta, hogy ő maga és a NEFB más tagjai csütörtök reggel éppen úton voltak Loc Ninh, a fogolycsere színhelye felé, amikor a saigoni légierő sugárhajtású vadászbombázói közrefogták és arra kényszerítették a nemzetközi testület helikoptereit, hogy térjenek vissza a Saigon közelében levő Tan San Nhut-i repülőtérre. Az incidens Lai Khe közelében, Saigontól 59 kilométerre északra történt. Megerősítette, hogy amikor a fogolycsere ellenőrzésével megbízott NEFB-csoport második alkalommal is elindult Loch Ninh felé, saigoni repülőgépek ismét feltartóztatták helikoptereiket és visszafordulásra kényszerítették őket. — Az a benyomásom, nem akarták, hogy folytassuk a munkát — fűzte hozzá az iráni küldöttségvezető. — Nyilvánvaló, hogy a NEFE által használt légifolyosó térségében bombázások és harcok folytak. A DIFK az incidens miatt tiltakozott a saigoni félnek A dél-vietnami forradalmi kormány egyik szóvivője újságíróknak azt mondotta, hogy a saigoni kormányzatnak vállalnia kell a teljes felelősséget a fogolycserét akadályozó újabb akciójáért. Az AP jelenti Saigonból: a Thieu-kormányzat az összes érdekelt felekre immár több mint egy éve kötelező érvényű dél-vietnami tűzszünet betartásának már a látszatát sem próbálja megőrizni. Nyugati hadi tudósítások szerint a Thieu-rezsim hadserege csütörtökön páncélos, légideszant és rangeralakulatok bevonásával „kétágú” offenzívát indított a Saigontól északra fekvő térségben. Az újabb területrabló akció nyomán órákon át harcok dúltak a támadók és a felszabadító erők között. Az offenzíva a Saigon, valamint a fogolycsere lebonyolítására kijelölt Loc Ninh közötti térségben kezdődött. Indira Gandhi a szubkontinensről India, Pakisztán és Banglades képviselői rövidesen találkoznak, hogy további lépéseket tegyenek a szubkontinensen kialakult helyzet normalizálására — jelentette ki Indira Gandhi indiai miniszterelnök csütörtökön egy Új-Delhiben tartott nagygyűlésen. A találkozóra — mondotta Gandhi — az 1973-as új-delhi megállapodás értelmében kerül sor, amely egyebek között tárgyalásokat irányoz elő a 195 pakisztáni hadifogoly tervezett bíróság elé állításáról. (MTI) NÉPSZABADSÁG A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Jock Jenő, a Minisztertanács elnöke tájékoztatást adott Abduszalem Dzsalládnak, a Líbiai Arab Köztársaság miniszterelnökének hazánkban tett látogatásáról. A tárgyalásokon megvizsgálták a magyar—líbiai kapcsolatok helyzetét, továbbfejlesztésének lehetőségeit. Eszmecserét folytattak az időszerű nemzetközi kérdésekről, különös figyelmet szentelve a közel-keleti eseményeknek. Megelégedéssel állapították meg, hogy a két ország kapcsolatai mindkét fál előnyére fejlődnek, és további lehetőségek állnak fenn az együttműködés sokoldalú szélesítésére. Egyetértettek abban, hogy a látogatás nagyban hozzájárult a két ország kapcsolatainak erősítéséhez. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A külügyminiszter beszámolt Ausztriában tett látogatásáról, amelynek során megbeszéléseket folytatott dr. Rudolf Kirchschliiger külügyminiszterrel a nemzetközi helyzet és a kétoldalú kapcsolatok időszerű kérdéseiről. Fogadta őt Franz Jónás államelnök és dr. Brúnó Kreisky szövetségi kancellár is. A tárgyalások szívélyes légkörben, a jószomszédság jegyében folytak le. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A munkaügyi miniszter előterjesztése alapján a kormány megtárgyalta és elfogadta az állami szektor iparon és építőiparon kívüli ágazataiban az ipari és kivitelező építőipari tevékenységet végző munkások és közvetlen termelésirányítók, továbbá az ipar és a kivitelező építőipar állami szektorában dolgozó kisegítő alkalmazottak bérrendezésére vonatkozó javaslatokat. A Minisztertanács úgy határozott, hogy a béremelésekre április 1-i hatálylyal kerüljön sor. A munkaügyi és a művelődésügyi miniszter előterjesztése alapján a Minisztertanács határozatot hozott a színházak és a színház jellegű zenei intézmények dolgozóinak bérrendezésére is. A kormány felkérte a SZOT főtitkárságát, hogy a szakszervezeti szervek nyújtsanak hatékony segítséget az intézkedések végrehajtásához. Az igazságügyminiszter előterjesztése alapján a kormány megtárgyalta a családjogi törvény módosításáról szóló tervezetet, és úgy határozott, hogy azt törvényjavaslatként az országgyűlés elé terjeszti. Az egészségügyi miniszter javaslatot tett a család- és nővédelmi tanácsadó hálózat országos kialakítására. A nők és a születendő gyermekek egészségének hatékonyabb megóvása érdekében szükséges, hogy a házasulóknak a család- és nővédelmi tanácsadáson való kötelező részvétele mellett — a tanácsadás az egész érintett lakosságra kiterjedjen. Ennek érdekében a tanácsadói, a gyógyító-megelőző tevékenységet az anya- és gyermekvédelmi hálózaton belül a jelenlegi ötéves tervidőszak végéig kibővítik, a már működő szervezeteket megerősítik, ahol pedig ilyen szolgálat még nem működik, ott annak feltételeit megteremtik. A kormány az előterjesztést elfogadta. A kormány megtárgyalta és elfogadta az egészségügyi, valamint a művelődésügyi miniszternek a népesedéspolitikai határozatból következő oktatási és nevelési feladatokról szóló előterjesztését. A kormány úgy határozott, hogy az oktatást a kidolgozott irányelvek alapján — kísérletképpen az iskolák egy részében — már az ősztől meg kell kezdeni és az 1975— 76-os tanévben a felsőoktatási intézményekben is meg kell szervezni. F.mellett az érintett állami és társadalmi szervek bevonásával a családi életre nevelést az oktatási intézmények keretein túl is kiterjesztik. A Minisztertanács megtárgyalta a munkaügyi miniszter jelentését a családpolitika és családvédelem, valamint a több gyermekes családok szociális helyzetéről. A jelentés megállapítja, hogy az utóbbi években, elsősorban a népesedéspolitikai határozat nyomán, jelentős intézkedések történtek, amelyek kedvezően befolyásolják a családok életét, összehangolt, a családok sajátosságait mérlegelő családpolitikai tevékenységre, a családok, különösen a sokgyermekes családok helyzetének további javítására van szükség. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette és az abban foglalt következtetéseket a további tevékenység alapjául elfogadta. Utasította a munkaügyi minisztert, hogy 1975 elejére a feladatok megoldására programot dolgozzon ki és nyújtson be a Minisztertanácshoz. A Minisztertanács megtárgyalta az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács jelentését az ifjúsági törvény végrehajtásáról, valamint az ötödik ötéves tervben megvalósítandó ifjúságpolitikai feladatokra vonatkozó javaslatát. A jelentés megállapítja, hogy mind a központi, mind a helyi intézkedések jól szolgálták az ifjúságpolitikai célkitűzések megvalósítását, amelyek nyomán javultak a fiatalok életkörülményei. Továbbra is biztosítani kell a fiatalok megfelelő arányban történő lakáshoz juttatását, elő kell segíteni a családalapítás, pályakezdés, továbbtanulás, a tömeges testedzés, a lakóterületi szabadidő-eltöltés feltételeinek javítását. A kormány a jelentést tudomásul vette. Felhívta a miniszterek és az országos hatáskörű szervek vezetőit, a fővárosi és a megyei tanácsok elnökeit, hogy fokozott ellenőrzéssel segítsék az ifjúsági törvény előírásainak megtartását. Az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács jelentést tett a kormánynak az egyetemeken és főiskolákon tanuló házaspárok szociális helyzetéről. A jelentés megállapítja, hogy a nappali tagozatokon tanuló házaspárok, bár érdekükben több intézkedés történt, a társadalombiztosítás, a szociális támogatás, a kollégiumi elhelyezés és az utazási kedvezmények területén hátrányos helyzetben vannak. A kormány a jelentést elfogadta és úgy határozott, hogy az egyetemeken és főiskolákon tanuló házaspárokra kiterjeszti a családipótlék-jogosultságot, továbbá a táppénz, a terhességi és a gyermekágyi segély kivételével ugyanolyan betegségi biztosítási szolgáltatásokra jogosultak, mint a munkaviszonyban álló dolgozók. Egyben felkérte a KISZ központi bizottságát, hogy folyamatosan kísérje figyelemmel a felsőoktatási intézményekben tanuló házaspárok helyzetét. A Minisztertanács megtárgyalta a mezőgazdasági és élelmezésügyi, valamint a belkereskedelmi miniszter, továbbá az Országos Anyag- és Árhivatal elnökének a burgonya-, zöldség- és gyümölcstermelés, -ellátás és áralakulás problémáiról szóló együttes előterjesztését. Az ellátás javítása és az árszínvonal emelkedésének mérséklése összpontosított erőfeszítéseket igényel. A Minisztertanács úgy határozott, hogy ennek érdekében fokozottan törekedni kell a friss fogyasztású zöldségtermelés fejlesztésére, a termelés gépesítésére. A növényházak és fóliatelepek létesítéséhez a szövetkezetek — meghatározott feltételek mellett — 70, illetve 50, a háztáji gazdaságok fóliaházak építéséhez 30 százalékos támogatást kaphatnak. Azok a termelőszövetkezeti tagok, akik a háztáji gazdaságukban termelt zöldséget a szervezett kereskedelem vagy a közös gazdaság útján értékesítik, nyugdíjnap-jóváírásban részesülnek. Intézkedéseket tesznek a zöldség-, gyümölcskereskedelem megerősítésére, szervezettségének, kulturáltságának növelésére. A közlekedés- és postaügyi, a pénzügy-, a kohó- és gépipari miniszter, valamint az Országos Tervhivatal elnöke jelentést tett a kormánynak a közületi tehergépkocsi-állomány felújításának végrehajtásáról, a gazdaságtalan üzemi gépjárművek rendkívüli műszaki felülvizsgálatáról és a forgalomból történő kivonásáról. A selejtezést pénzügyi intézkedésekkel is elősegítették. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A közlekedés- és postaügyi miniszter előterjesztése alapján a kormány jóváhagyta a KGST európai tagállamainak megállapodását a nemzetközi fuvarozást végző gépjárművek számára nyújtandó műszaki és egyéb segítségről. A megállapodás elősegíti a szocialista országok közötti nemzetközi autóbusz- és tehergépjármű-forgalom biztonságos lebonyolítását. A munkaügyi, valamint az építésügyi és városfejlesztési miniszter javaslatot terjesztett a kormány elé az NDK-ból érkező fiatalok magyar vállalatoknál történő foglalkoztatására. A Minisztertanács úgy határozot, hogy a foglalkoztatást kísérleti jelleggel már 1974-ben meg kell kezdeni. A Magyarországon dolgozó NDK-állampolgárokat a magyar dolgozókkal azonos bérezés, jogok és kötelezettségek illetik meg. Alkalmazni kell rájuk mindazokat a feltételeket, amelyekben az NDK-ban dolgozó magyar fiatalok részesülnek. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) ••Ülést tartott a Minisztertanács Bérrendezés az ipar, az építőipar egyes ágazataiban, a színházi és zenei intézmények dolgozóinál — Javaslat a család- és nővédelmi hálózat országos kialakítására — Jelentés az ifjúsági törvény végrehajtásáról — Határozat a zöldség- és gyümölcsellátás javítására KÉTSZÁZAD MILLIMÉTERES HUZALOK A Magyar Kábelművek Zománchuzal Gyárában ebben az évben mintegy 5500 tonna zománchuzalt gyártanak kétszázad millimétertől három milliméter vastagságig.