Népszabadság, 1974. március (32. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-17 / 64. szám

NÉPSZABADSÁG ♦VASÁRNAP­ MELLÉKLET A mezőgazdaságunkban meghirdetett zöldségprogram célja, hogy több zöldsé­get vásárolhassunk, hogy étkezésünk egészségesebb legyen. Szinte egy kezün­kön meg tudjuk számolni közismert zöldségeinket, a salátákat, pedig egy hol­land magtermesztő cég katalógusában hatvanféle található, noha az sem tar­talmaz minden ismert zöldségfajtát. Több salátát és főzeléket szedhetnénk már a hó alól is, csak ismerni kellene őket. Akiknek házikertjük van, könnyen megtermeszthetik saját szükségletüket néhány különlegesnek számító salátából, főzelékből. (Sokat segíthet ebben Balázs Sándor és Filus István tavaly nyáron megjelent kitűnő könyve, a Zöldségkü­lönlegességek, amelyben 32-féle konyha­kerti növény termesztését és elkészítési lehetőségeit ismertetik.) Az alábbiakban néhány olyan saláta- és főzelékfélét is­mertetünk, amelyeknek a magja na­gyobb vetőmagból­­jainkban többnyire kapható. PASZTERNÁK Pasztináknak is nevezik. Finom és sokoldalúan felhasználható gyökérzöld­ség. Alakja kúpos, felülete sima, színe halvány vajsárga, a gyökér középső ré­sze vékony, rostos, a külső része azon­ban pépesre párolható, ezért bébiétel­nek is kiváló. Termesztése nem különbözik a répáé­tól. Február-márciusban vessük sűrűn, mert viszonylag kevés mag kel ki. A sor­távolság kiskertben 25—30 centi és 2—3 leveles korában 8 centire ritkítjuk. A trágyát és a laza talajokat is kedveli, érdemes öntözni. Szeptember-október­től szedhető bár nyári fajtája is van. A húslevesek legfinomabb zöldsége. Hízni nem szándékozók burgonya he­­­lyett fogyaszthatják. Önálló levesként karikákra vágva, hagymával párolva, csontlével felöntve, vágott petrezselyem­mel, tejföllel ízesítve tálalható. Körítés­nek és pürének kevés fokhagymával, vá­gott petrezselyemmel, majoránnával, zellerlevéllel, édesköménnyel, reszelt szerecsendióval ízesíthetjük. Rizs és zsemle helyett tehetjük töltelékekbe is. FEKETEGYÖKÉR A feketegyökeret téli spárgának is ne­vezik. Hosszú, hengeres, kívül fekete, belül fehér, tejes gyökér. Márciusban, áprilisban vessük, négy centi mélyre, a gyökérzöldséggel együtt. Négy-öt leveles korában ritkítsuk ötcen­tis távolságra. Ha magszárat hajt, azt tépjük ki a közepéből, mert rostos lesz a gyökér. Október végére nő meg. Na­gyon óvatosan szedjük, nehogy megsért­sük, mert kifolyik belőle a tejszerű nedv és élvezhetetlenné válik. A végén a le­vélből hagyjunk rajta néhány centit. Pincében, állandóan nedvesen tartott homokban jól tárolható. Ha meleg vízben tartva, éles késsel, gyorsan kaparjuk le a héját, nem folyik el a leve. Levegőn ne tisztítsuk, mert megfeketedik. Ha főzzük, forró vízbe, ha pároljuk, forró zsiradékba dobjuk. Bármilyen levesbe tehetjük zöldségként, de ugyanúgy használhatjuk, mint a nyá­ri spárgát. Készíthetünk belőle levest, tálalhatjuk darabosan, petrezselyemmel, vagy tojással, összekeverhetjük pirított morzsával is. Lerakhatjuk zsírozott tűz­álló tálba, soronként valamilyen hús­­vagdalékkal. METÉLŐ PETREZSELYEM Ha kora tavasszal elvetjük sorokba, vagy kis területre úgy, mint a fűmagot, egész évben bőségesen terem. Február­tól szeptemberig vethetjük, télen hó alól is szedhető. Mélyebb ládában, nagyobb cserépben is gyorsan fejlődik. A gyöke­re elágazik, ezért nem fogyasztható. Ha ősszel felszedjük a kertből és cserépbe, ládába ültetjük, kihajt. Mindig csak a nagyobb leveleket szedjük le róla, hogy ne merítsük ki a gyökeret. METÉLŐH­AGYMA A metélőhagyma vagy snittling ilyen­tájt már látható cserepekben a zöldség­boltokban, a piacokon. Kiskertünkben tavasszal vessük csomókban, jó sűrűn. Mindig annyit vágunk le belőle, ameny­­nyi éppen kell Újra kinő. Apróra vágva a körözött, vajkrém, májpástétomok, húskrémek, hideg salá­ták, mártások finom ízesítője és vita­minforrása. Vajas- és zsíros kenyeret hintsünk meg vele dúsan. PÓRÉHAGYMA Kardhagymának is nevezik, mivel egy-másfél méter hosszúra is megnő. Legjobb, ha ősszel vagy tavasszal kis területre, sűrűn vetjük. A kikelt fiatal növényeket egész évben palántázhat­­juk. Szereti a tápdús talajt. Karóval mé­lyítsünk lyukat 10—10 centire, dobáljuk bele egyenként a felszedett és egymás­tól szétválasztott kis hagymácskákat és nagyon alaposan öntözzük meg. Néhány hét múlva már zöldhagymaként fo­gyaszthatjuk. Ha meg akarjuk növesz­teni teljes nagyságára, ujjnyi vastag korában még egyszer szedjük ki és egy­mástól 15 centire olyan mélyre dugjuk, hogy csak a levelek egyharmada lássék ki. Amikor a szára a föld felszíne fölé ér, alumínium fóliával tekerjük körül. Ezt két-három hetenként ismételjük mindaddig, amíg felnyúlik és megvas­tagszik. A póréhagyma nyersen a legjobb. A tavaszi vetésből kora ősszel palántázot­­tat egész télen, a hó alól is szedhetjük. A nagy hagymákat télen tárolhatjuk pincében, veremben. Levesbe főzve ki­váló ízesítő. Belőle kivéve salátának készíthető el változatosan. Karikára vágva süthető feltétként, vagy tojással tálalható. Zöldje egészben és összevág­va is díszíti a hidegtálakat. PADLIZSÁN Nevezik kék paradicsomnak is. Mag­ja tojásgyümölcs néven kapható. Erős szárú, nagy levelű, 50—100 centi magas növény. A magokat egy napig áztassuk, neveljünk palántákat és csak májusban ültessük el nagyon trágyázott földbe. Még a gyökérhez is tegyünk egy lapát­ka trágyát. Tő- és sortávolság 40x60 centi. Szereti a vizet. Akkor szedjük le, amikor színe már megsötétül és kezd puhulni. Sokféleképpen elkészíthető. Főzhetjük levesbe zöldségekkel. Karikára vágva, lesózva kiránthatjuk. Megpárolhatjuk olajon hagymával, apróra vágott zöld­séggel, paprikával, paradicsommal, ká­posztákkal Adhatjuk meleg körítésnek, meleg előételnek, hideg salátának. MÁNGOLD A spenótot nem kedvelő gyerekeknek is kedvencévé válhat a mángold, mert széles, nagy leveleinek lemeze fiatalon kellemes ízű. A vastag levélnyél pedig spárgaszerűen használható. Vessük a magját februártól áprilisig hidegágyba, és két-három levél hajtása után ültes­sük szét 40—50 centis tő- és sortávol­ságra. Július tájékán megkezdhetjük a szedését. Átültetve világos pincében, fagymentes üvegházban, homokban is fejlődik és ősszel­ télen szedhető. Töveit ne dobjuk ki, mert a fagyok megszűné­sével kihajt, levele hamar asztalunkra kerülhet. Májustól kezd magszárat hoz­ni, akkor a talaj felfrissítése után ültes­sük helyére az új töveket. A levélnyélről vágjuk le a lemezt, me­téljük apróra, kevés zsiradékon, fedő alatt kis fokhagymával pároljuk puhá­ra, jól keverjük el egész tojással és főz­zük krémmé Nyesét úgy készíthetjük, mint a spárgát. KÍNAI KEL Hosszúkás, nagy levelű növény. Ta­vaszi vetésnél hamar magba szökik, ezért inkább augusztusban vessük ál­landó helyére, vagy a júliusban vetett magot szeptemberig palántázzuk szét. Tenyészideje 70 nap. A hosszúkás nö­vényt, mielőtt a levelei szétterülnek, ugyanúgy vágjuk le a tövéről, mint a sa­látát. Fogyaszthatjuk nyersen, mint a fejes­salátát és felhasználhatjuk, mint a kel­káposztát. KELBIMBÓ A bimbós kel erős szárú növény, nagy kellevelekkel, a levelek hónaljában nö­vő bimbókkal. Áprilisban, hidegágyba vessük a magokat, lehetőleg ne sűrűn, mert akkor helyben nőhetnek a palán­ták június-júliusig. Ültethetjük bab, krumpli, uborka, nyári retek közé is, mert termésük beérését nem zavarja. Ahogy nőnek, a 3—4 centis bimbókat folyamatosan levagdoshatjuk. Íze akkor lesz igazán finom, ha megcsípte a fagy. Télen is fejlődik, hó alól is szedegethet­jük. Ha fagyott, óvatosan bánjunk vele. Amikor felenged, olyan lesz, mintha meg se fagyott volna. Nyersen összevágva, téli savanyúság­gal elkeverve, finom vegyes saláta. Sül­tekhez, pörköltekhez egyaránt kitűnő körítés. Levesbe főzhetjük más zöldsé­gekkel együtt is. BROKKOLI Hasonló a karfiolhoz, de ha középső virágkezdeményét kinyílás előtt levág­juk, az oldalhajtásokat már folyamato­san szedhetjük A kánikulát és nagy fa­gyot egyaránt jól tűri. Magját hidegágy­ba vagy szabadföldbe vessük április­ban. Június közepétől július közepéig palántázzuk 90 centis sor- és 40x40 cen­tis tőtávolságra, ikersorba. Öntözést igényel és augusztustól nitrogénes fej­trágyázást. Ősszel ne szedjük ki, mert enyhe télen áttelel és tavasszal folytat­hatjuk a virágkezdemények szedését. Ugyanúgy készíthetjük el, mint a kar­fiolt, de ne főzzük túl. Készíthetünk be­lőle levest, főzhetjük zöldséggel leves­be, párolhatjuk körítésnek, rakottnak, hústöltelékbe keverhetjük rizs helyett, de tojással, gombával, önálló ételnek is alkalmas. BOZSIK VALÉRIA „ISMERETLEN" ZÖLDSÉGEK RECEPTEK PERCRE KISZÁMÍTVA Levesek, húsételek, egytálételek, főze­lékek, köretek, saláták és édességek el­készítésének sorát ismerteti Pelle Jó­­zsefné a legújabb Színe-java kis kötet­ben. Változatos és jól használható re­ceptek! öt perc alatt csak rumos diny­­nyét lehet készíteni a szerző szerint, de 10 perc után már kész paradicsomkrém levest, májgaluska levest, sajtos virslit, pásztorhúst, sajtos paradicsomot, bundás barackot tálalhatunk receptjei nyomán. A leghosszabban készülő ételekhez sem kell 50 percnél több, ám ezt az 50 per­cet sem kell szakadatlanul munkával tölteni. A grillcsirke, a sült, töltött paprika, a tűzdelt vagdalthús, a rakott zöldbab, a tejfölös újburgonya, a tejfö­lös sült­kel, a töltött zeller előkészítése nem tart tovább 10—15 percnél, s a be­fejezést elvégzi a tűzhely, a sütő. A gyorsaság nem boszorkányság, még csak nem is kell hozzá különös ügyes­ség, csak némi háziasszonyi előrelátás, és korszerű élelmiszeripari termékek és nyersanyagok: mélyhűtött zöldségek és gyümölcsök, darálthús- és májpürékon­­zervek. S a szűk terjedelemben még ar­ra is jutott helye a szerzőnek, hogy is­mételten (és nem elégszer) elmondja, hogyan kell főzni a mélyhűtöttet és ho­gyan melegíteni a konzervet. — im — PAPÍRPELENKA Hagyományos textilpelenkával, pe­lenkázni — ha a mosást is számítjuk — elég munkaigényes. Gyorsabb — s a köz­hiedelemmel ellentétben nem sokkal drágább — a papírpelenka használata. Kereskedelmi forgalomban az Éva pa­pírpelenka kapható. 20 db. ára 12,50 fo­rint, egy darab tehát 63 fillérbe kerül. Hibája, hogy igen kis méretű, s bár ki­váló a vízfel vevő képessége, inkább csak pelenkabetétként használható. Mivel a gyári készítmény nem mindig és nem mindenhol kapható, érdemes próbát ten­ni házi előállítására. „Eldobó” papírpelenkát készíthetünk a gyógyszertárakban kapható non steril papírvattából. Egy kg. ára 18,90 forint. (Kisebb csomagolású célunkra nem fe­lel meg!) Az 1000 gr-os papírvatta kö­rülbelül 16—16,5 cm átmérőjű, 40—41 cm magasságú, hengerszerű formában kerül forgalomba. A külső védőpapír eltávolítása után látható, hogy a hen­gert körülbelül 8—10 mm anyagvastag­ságú, 40 cm szélességű feltekercselt pa­pírvatta alkotja. Nagyméretű ollóval (szabóolló, papírvágó olló) 10—12 cm szélességű csíkokat kell leszabni a te­kercsből, így körülbelül 10x40 cm-es, 6—8 mm vastagságú papírpelenkához jutunk. (Ez a méret éppen megfelel a fémkapcsos gyermeknadrágoknál kiala­kított pelenkabetét-zsebnek.) Egy kg papírvattából 30—35 pelenka készíthe­tő. Gyakran előfordul, hogy ennél keve­sebb, mert az anyag minősége nem egyenletes: szabálytalan formájú, sza­kadt darabok is akadnak a tekercsben, s ezek csak nagy veszteséggel szabha­tók ki. A kiadósságot meghatározza még az is, hogy milyen vastagságban hasz­nálják fel az anyagot. A megadott kö­rülbelül 8 mm-es vastagság csak tám­pont. Kisgyermekeknél ennél véko­nyabb, nagyobbaknál pedig vastagabb rétegben kell használni. Tudomásul kell vennünk, hogy a „házi” papírpelenka vízfelvevő képességben elmarad a ha­gyományos tetrapelenkától, ezért eset­leg azzal kombinálva lehet alkalmazni. Hat hónapnál fiatalabb csecsemőknél a papírpelenka semmiképpen nem hasz­nálható! Érzékenyebb bőrű kisbabák­nál még idősebb korban is előfordul, hogy a nedvesség hatására foszlányos­­sá, morzsolódóvá váló papíranyag a bőr kivörösödését okozza. Ilyen esetben használatát azonnal abba kell hagyni! Kipróbálni azonban mindenképpen ér­demes ! Ha beválik, akkor viszonylag ol­csón megválhatunk egy nem éppen szív­derítő foglalatosságtól, a pelenkamosás­tól. ELŐZETES A múlt héten sajtótájékoztatón ismer­tették az április végén megrendezésre kerülő Brnói Nemzetközi Fogyasztási­cikk Vásár programját. Jelentős szerep jut itt majd lakberendezési, lakásfelsze­relési és más fontos cikkek mellett a di­vatipar bemutatóinak. Érdekesnek ígérkezik az Interdivat 1974—1975 nemzetközi divattalálkozó, amelyet a vásárral egyidejűleg rendez­nek meg. Az „Arany szalagért” folyó versenybe a vendéglátó ország 160 mo­dellt nevezett be, s megnyeréséért Ma­gyarország, Bulgária, Lengyelország 60— 60, az NDK 70 modellel indul. Április 25. és 27. között a kitüntetett modelle­ket már minden vásárlátogató megte­kintheti. Külön érdeklődésre tarthatnak szá­mot a világszerte ismert és elismert csehszlovákiai cipők és bőráruk, vala­mint a Jablonex divatékszerek; közü­lük mutatunk be néhányat fényképen.

Next