Népszabadság, 1974. május (32. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-03 / 101. szám

2 NÉPSZABADSÁ­G 1974. május 3., péntek (Folytatás az 1. oldalról.) HVDSZ Bartók Táncegyüttesének műsorát. A pesterzsébeti Csili­­ Művelődési Központban érdekes­­ ünnepi műsor keretében elevení­tették fel a régi erzsébeti május elsején életét, este 7 órakor pedig­­ a kecskeméti Katona József Szín­ház szórakoztatta vendégjátéká­val az erzsébetieket. A Csepel Mű- é vek munkásotthonában hivatásos művészek adtak műsort a Belügy­minisztérium Duna-együttesének közreműködésével. A május 1-i rendezvények so­rán több kerület iskoláiban kü­lönféle sportversenyeket tartot­tak, s az esti órákban egy-két helyen megtartották az eredetileg tervezett utcabálokat is. Színes, érdekes dekorációk a menet élén. Ifjú táncosok bemutatója. Fiatalok a menetben. Zászlókkal vonulnak fel a budapestiek. (Bánhalmi János, Kéri Dániel, Mikó László felvételei.) Kiulitz Ji'snos Mtt­iSzsikosain Kádár János, a Magyar Szocia­­lista Munkáspárt Központi Bizott­ságának első titkára a budapesti dolgozók május 1-i felvonulásán nyilatkozatot adott: — A magyar munkásosztály legöntudatosabb emberei 1889-től kezdve — dacolva a kapitalisták terrorjával és erőszakszervezetei­vel — minden évben megemlékez­tek a nemzetközi munkásosztály nagy­­ünnepéről, május 1-ről. A felszabadulás óta a felszabadult és a szocializmus építésének útjá­ra lépett egész magyar nép ünne­pe lett május elseje. Ezt a napot munkaszünettel, méltó körülmé­nyek között ünnepeljük meg, s a régi tradíciónak megfelelően ezen a napon is kifejezzük harci cél­jainkat, törekvéseinket, így volt ez eddig, így van ma, és így lesz ez­után is. Ezen a n­apon előre is szoktunk pillantani, milyenek a kilátásaink. A magyar munkásosztály, a pa­rasztság, az értelmiség, egész né­pünk jó érzéssel ünnepelhet, biza­kodással nézhet előre. Lelkiisme­rete tiszta: dolgozunk, eredmé­nyeink vannak. Minden lehetősé­günk megvan ahhoz, ami a jó munkához, harcunkhoz szüksé­ges. Van jó politikánk, a párt be­tölti vezető szerepét, a munkás-­ osztály törekvései érvényre jutnak a társadalmunkban, s népünk össze­­­­forrott a szocialista célok valóra­­ váltásának szándékával. Jók a feltételeink hazai mun­kánk nemzetközi hátterét illetően is. Nagy és erős szövetségeseink vannak: a Szovjetunió, a Varsói­­ Szerződés országai, az összes szo­cialista ország, a haladásért, a­­ szocializmusért és a békéért kü­z­­­­dő emberek az egész világon. A­­ nemzetközi munkásosztály, a né­pek harcából is becsülettel ki­­­­vesszük a részünket. Most olyan év van előttünk, amelyben pártunk kongresszusra­­ készül, népünk pedig a felszaba­­i­­­dulás 30. évfordulójára. Élve az alkalommal, ezúttal is szeretném­­ Központi Bizottságunk üdvözletét­­ és köszönetét kifejezni a szélesen kibontakozó, nagyarányú szocia­­l­lista munkaverseny kezdeménye­­­­zőinek és részvevőinek, akik elha­­­­tározták, hogy tettekkel, jó mun­­­­kával készülnek a jövő év nagy­­ eseményeire Most jó, kiadós eső van május 1-én. De — mint ezt minden j , szem- és fültanú is tapasztalhat­ ! |­ja — ez a részvevők hangulatán­­ semmit sem rontott, az ünneplők | | lelkesek, s valószínűleg azért is,­­­­ mert arra gondolnak, amit már­­ néhány hete mi is mondogattunk a Központi Bizottságban, a ma­gunk körében, hogy minden felté­telünk megvan ahhoz, hogy nyu­godtan nézünk előre, csak még egy kis eső kellene. Most az eső is megjött. __ Szeretném megragadni az alkal­mat, hogy a munkásság szolidari­tásának nagy nemzetközi ünnepét, a május elsejét ünneplő magyar munkásosztálynak, egész dolgozó népünknek legjobb kívánságaimat fejezzem ki, s tolmácsoljam a Központi Bizottság üdvözletét. Egészséget, erőt, sok sikert kívá­nok. Esernyőrengeteg. XXI* val vált'*ünnepségek vidéken Országszerte gazdag program­mal ünnepelték meg a ma­gyar dolgozók a harmincadik szabad május elsejét. A szegedi Széchenyi téren mintegy hatvanezer részvevővel ünnepi nagygyűlést rendeztek. Dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke mondott ün­nepi beszédet. Felvonulással kö­szöntötte május elsejét Hódmező­vásárhely, Szentes, Makó, Csong­­rád városok és a Csongrád me­gyei falvak lakossága is. Bács-Kiskun megyében Kecske­méten a Vasútkertben tartottak nagygyűlést, amelynek elnöksé­gében helyet foglalt Nyers Re­zső, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a város ország­gyűlési képviselője is. Kiemelkedő esemény volt a Ganz Villamos­­sági Művek bajai készülékgyárá­nak jubileumi gyűlése. Pécsett mintegy 45 000-en vet­tek részt a felvonuláson. A menet élén a mecseki szénbányászok, az ércbányászok és az aknamélyítők haladtak zászlók, májusfák, szí­nes léggömbök ezrei alatt. Békéscsabán mintegy húszezren vonultak el a Szabadság téren felállított díszemelvény előtt, Orosházán mintegy 15 000 dolgozó gyűlt össze a nemzetközi munkás­­osztály nagy napján. A nyíregyházi ünnepség színhe­lye a Sóstó-fürdő volt, ahol mű­vészegyüttesek és sportolók szóra­koztatták a közönséget. Megye­­szerte munkás-paraszt találko­zókra került sor. Győrött több mint negyvenez-­­­ren vonultak el a dísztribün­­ előtt. Sopronban 43 üzem, in­­­­tézmény és szövetkezet dolgozói­­ köszöntötték a 30. szabad május­­ elsejét. Mosonmagyaróvárott lat­­­tin-amerikai diákokat láttak ven­dégül. Pest megye központi ünnepsé­gét Cegléden tartották. Számos község új létesítménnyel gyara­podott május 1. alkalmából. A biatorbágyi ünnepségen nyolc tan­termes általános iskola alapkövét helyezték le. Ürömön óvodát,­­Li­­bertirsán gyermekjátszóteret, V­e­­resegyházán ifjúsági házat avat­tak. A szolnoki Lenin-szobornál­­ nagygyűlést tartottak amelyen dr.­­ Romány Pál, az MSZMP Köz-­­­ponti Bizottságának osztályveze-­­ tője mondott ünnepi beszédet.­­ Karcagon május 1. tiszteletére­­ adták át a Varró u­tcai 50 szemé­ i­­­lyes óvodát, valamint a Kossuth téren épült ABC-áruházat.­­ Zalaegerszegen a megyei mű­­­­velődési központ színháztermében tartották meg a má­jus elsejei ün­nepséget. Ott volt az a 35 tagú Komszomo­l-küldöttség is, amely a­­­ szovjet-ukrajnai Herszonból, Za­­­­laegerszeg testvérvárosából érkez s­zett. Veszprém megye városaiban is ; a szabadtérre tervezett programo­kat — az esőzés miatt — zömé­­­­ben a művelődési házakban tar­­­­tot­ták meg. A központi ünnepség­­­­re a veszprémi Dimitrov Műve­­­­lődési Házban került sor, ahol ezt követően a környék művész­együttesei adtak műsort. Vas megye székhelyén, Szom­bathelyen zenés ébresztő köszön­tötte a lakosságot, majd mintegy 22 ezren vonultak zászlóerdő, transzparensek alatt a felszaba­dulási emlékműhöz. Szentgott­­hárdon ezen a napon adták át rendeltetésének a társadalmi se­gítséggel létrehozott ifjúsági par­kot. Salgótarjánban mintegy 20 000 üzemi és vállalati dolgozó, peda­gógus és diák vonult fel. A balassagyarmati programból ki­emelkedett az autóklub hagyomá­nyos május elsejei Palóc Kupa versenye. Tatabányán mintegy 25 ezren vonultak el a szovjet hősök óvá­rosi emlékművénél felállított dísz­tribün előtt. Oroszlányon a vá­rossá nyilvánítás 20. évfordulója jegyében ünnepelték meg május elsejét. A munkás-paraszt össze­fogást jelképezte a komáromi fel­vonulás, amelyen a szomszédos községek ipari és mezőgazdasági nagyüzemeinek dolgozói is részt vettek. A Somogy megyei városok és falvak zászlódíszbe öltöztek a munka ünnepe tiszteletére. Ka­posvárott 15 000-en vonultak el a Kossuth téren felállított dísztribün előtt, ahonnan a megyei és városi párt-, állami és társadalmi szer­vek vezetői, veteránok, kitüntetett dolgozók köszöntötték a felvonu­lókat. Székesfehérvárott, a Szabadság téren megrendezett nagygyűlésen köszöntötték a nemzetközi prole­tariátus ünnepét. Cseterki Lajos, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, az Elnöki Tanács tit­kára méltatta május 1. jelentősé­gét. Dunaújvárosban 35 000 mun­kás és fiatal vonult végig a Vas­mű úton, színes dekorációk, zász­lók alatt. Miskolcon mintegy hetvenezren vettek részt a május 1-i felvonu­láson. A menetet a megyei és a városi párt-, állami és társadalmi szervek vezetőinek a kommunis­ta mozgalom veteránjainak, a Ta­nácsköztársaság egykori vörös ka­tonáinak mintegy 300 főnyi cso­portja nyitotta meg. Kazincbarci­kán több mint 15 000-en vettek részt a demonstráción. Debrecenben több mint 25 000 dolgozó, diák vonult végig a Vö­rös Hadsereg útján. Ezen a napon került sor az új híradó mozi ün­nepélyes megnyitására is. A Tolna megyei események kö­zül kiemelkedett a szekszárdi színpompás felvonulás, a dombó­vári Sziget-erdei majális, a tol­nai kisdobos- és úttörőavatás. Si­­montornyán május 1-én nagy­gyűléssel nyitották meg a Tolna megyei ifjúmunkásnapokat. Gyöngyösön tízezren vonultak a Dimitrov téri nagygyűlésre. Ün­nepi gyűlés volt Füzesabonyban, Hevesen, Poroszlón, Kálban és más településeken is. A Mátra tetején levő nemzetiségi falvak lakossága Mátraszentimrén közös ünnepsé­gen köszöntötte május elsejét. Kádár János és G­­ás­pár Sándor találkoz­ása k­i­iáltó szakszervezeti vezetőkkel Kádár János, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bi­zottságának első titkára és Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Szakszerve­zetek Országos Tanácsának főtit­kára találkozott azokkal a külföl­di szakszervezeti vezetőkkel, akik öt földrészről érkezve részt vet­tek a budapesti dolgozók május 1-i ünnepségén. Kádár János sze­mélyükön keresztül tolmácsolta az általuk képviselt országok szak­­szervezeti mozgalmának, dolgozói­nak a magyar munkásosztály, a magyar nép üdvözletét, s kifejez­te szolidaritásunkat a népek sza­badságáért, a társadalmi haladá­sért, a szocializmusért, a békéért vívott harcukkal.

Next