Népszabadság, 1974. június (32. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-11 / 134. szám
1074. június 11., kedd Elhunyt Keszthelyi Zoltán Keszthelyi Zoltán József Attila-díjas költő életének 65. évében hétfőn elhunyt. Temetéséről később intézkednek. MAGYAR ÍRÓK SZÖVETSÉGE A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG MŰVÉSZETI ALAPJÁNAK IRODALMI SZAKOSZTÁLYA Ez év decemberében lett volna 65 esztendős Keszthelyi Zoltán, költészetünk sajátos hangú, halk szavú lírikusa. Igaz , írt elbeszéléseket, regényeket is, szívesen kirándult az epika tájaira, mégis elsődlegesen költő volt, közéleti költő, akinél a magánlíra az egyetemes felé törekedett; személyes élményeit a szocialista tudatosság motiválta. Munkáscsaládból származott, serdülőkorától részt vett a munkásmozgalomban. 1933-tól a Népszava munkatársa, s nemsokára jelentkezik verseivel a Nyugat, a Szép Szó, a Válasz hasábjain, a felszabadulás után a Kassák szerkesztette Kortárs egyik szerkesztője. Kevés költő őrizte meg történelmi sorsfordulókon, embert érlelő és elveszejtő évtizedeken át saját és sajátos költői világát oly folyamatosan, mint Keszthelyi Zoltán. Pályakezdetén Radnóti Miklós méltatta meditálásra hajló, csöndes költészetét, mely érzelemmé, lelkiállapottá sűrített látomást és valóságot, történést és történelmet. Nem a meglepetések költője volt, inkább egy világkép korán kialakított harmóniájának megtartója Ahogyan maga vallotta: dalokat írt — hol ódás szárnyalású, hol elégikusan tűnődő dalokat, art csaknem mindig pontos formákban kifejezve a kort, a „gyönyörű és vészterhes” időket. Figyelemre méltó szépprózája is: ezeket a műveit többnyire önéletrajzi motívumok jellemzik. A tartalék című elbeszélésének egyik hőse mondja: „Gyűlölöm az elnyomást, gyűlölöm azokat, akik elnyomással akarnak boldogítani egy olyan népet, amelynek már évszázadokon át elege volt az elnyomásból.” Ez az alapállás jellemezte felszabadulás előtti verseitprózáit, s ez adja meg a nyitját a későbbi emberi-költői magatartásának is, amelyben mindig domináns tényező volt a mély humanizmus, az igazságtalanság elleni lázadás, a tisztelgés a nemes erkölcsi értékek előtt. „Miért foglalkozom magammal?” — teszi fel a kérdést egyik nemrégi versében, s íme a tudatos felelet: „Ha magammal foglalkozom, a világgal birkózom,/ a meg nem értőkkel, a hitetlenkedőkkel, / és magammal is, mert gyakran én vagyok valamennyi, / a kétkedő is, a reménykedő, a küzdő...” Ettől már csak egy lépés az ars poetica tömörségű program: „Úgy kell élnem, mintha épségben érném meg / a jövő századot.” A költészet szeretetét műfordítóként is magában hordozta. Kitűnően tolmácsolta magyar nyelven Walt Whitman, Carl Sandburg verseit, Shakespeare szonettjeit. Az utóbbi években — betegséggel küszködve is — ifjonti hévvel és termelékenységgel dolgozott, egymás után jelentette meg versesköteteit, prózai visszaemlékezéseit, novelláit. Háromszor tüntették ki József Attila-díjjal. „Ismersz?” — így köszöntött mindenkit útjában. Akik valóban ismerték, azoknak hiányozni fog költészete és embersége. Puskin-kiállítás a Szabó Ervin Könyvtárban Puskin születésének 175. évfordulója alkalmából a budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Házának könyvtára és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kiállítást rendez. A Szabó Ervin Könyvtár előcsarnokában vitrinekben mutatják be Puskin műveit, a nagy orosz költőről írt tanulmányokat, költészetének egykori sajtóvisszhangját. A falitáblákon illusztrációk, a költő munkásságát bemutató fényképek sorakoznak. A tárlaton mintegy 200 könyv és folyóirat ismerteti a nagy költő munkásságát. trágyahiány következtében a kereslet itt sem csökkent. Statesman, április 12.: Indira Gandhi Paraditban, ahol egy 2500 millió rúpia értékű műtrágyagyárat avatott fel, kijelentette, hogy éppen azok, akik erőszakmentességet prédikálnak, tömeges erőszakkal fenyegetik a kormányt. A miniszterelnök csodálkozását fejezte ki amiatt, hogy még felelősségteljes emberek is erőszakra bujtogatnak az áremelkedések és a növekvő munkanélküliség elleni harc ürügyén. Times of India, április 18.: V. V. Giri köztársasági elnök felhívással fordult „munkás elvtársaihoz”, hogy kövessenek el mindent azért, hogy ne kerüljön sor a vasutassztrájkra, amely ebben a helyzetben tragikus következményekkel járhat. Giri elnök kijelentette, úgy érzi, hogy mint a vasutasszakszervezet alapító tagjának joga van elvtársaihoz fordulni ezzel a kéréssel... Lehet, hogy ezúttal valóban válság van? A gyűléseken mindenesetre ezt dörgik, a sajtó ennek ver reklámot. Beleszuggerálja az emberekbe: Válság! Válság! Dzseprakash Narain, akit Gandhi egykor azzal gyanúsított meg, hogy kommunista, ma meg azzal gyanúsítják, hogy gandhista, de ahogy az egyik, úgy a másik sem igaz, egyszerre megfiatalodott. Hetven-valahány éves korában felcsapott diákvezérnek. — Eljött a forradalom ideje — hirdette a gudzseráti diákoknak. — Hagyjátok ott a tantermeket, vegyétek kezetekbe a hatalmat! — És az ahmedabadi diákok készségesen borították fel a helyi autóbuszokat és a helyi kormányt, szétkergették a helyi parlamentet, s nehogy viszsza kelljen menni a tantermekbe, azokat is felgyújtották. „Ami Gudzseratban és Biharban történik, függetlenségi mozgalmunk legszebb napjaira emlékeztet!” — olvasom a szélsőjobboldali vezér, a bukott professzor M. L. Szondh lelkendezését az Amrita Bazar Patrikában. Dzseprakash meghirdette a polgári engedetlenségi mozgalmat, mint egykor Gandhi. Azzal a különbséggel, hogy nem az angol imperializmus, hanem Gandhi és Nehru pártja, a törvényes indiai kormány ellen... Egy éve jártam utoljára Indiában. Akkor még mindenki bizakodott. Az új ötéves tervet vitatták. Az eszközt, amellyel „garibi hathap” , „legyőzzük a szegénységet”. Ki beszél ma a tervről? Csakravarti professzor, az állami tervbizottság minisztertagja, a ma élő legjelentősebb közgazdászok egyike még néhány hónapja Budapesten India új ötéves tervéről adott nyilatkozatot. Azóta a tervet elfogadták és feltették a polcra. Végrehajtani? Ahhoz politikai elhatározás, tudatos szándék, erőskezű vezetés kellene. Csakravarti azzal a gondolattal foglalkozik, hogy lemond, visszamegy tudósnak. Előtte nyitva áll a világ valamennyi egyetemének katedrája. Hiszen úgysem tud segíteni... — Ha ezt a lépést megteszi, az indiai tervgazdálkodás ellenfelei örömünnepet ülnek — jegyzem meg. Rám néz, fáradt, szomorú. — Gondolja? Biztos vagyok benne. Mi történik Indiában? Igazán ennyire súlyos a helyzet? INTERJÚ Jadav a kertben vár — persze nemcsak engem. Az indiai politikusokat — Indira Gandhitól a különböző kisebb-nagyobb személyiségekig — minden délután meg lehet találni teaidőben a kertjükben. Amikor már egy cseppet lehűl a hőség, s az ebéd utáni szundításból felébredtek, kijönnek a házuk elé, a pázsitra, s amit Európában dolgozószobák dohányzóasztalai mellett, komoly konferenciákon ülve tárgyalnak, ők könnyű fehér ingben fel és alá sétálva vagy egy csésze teával álldogálva beszélik meg. Miniszteri tárcák, kormányok sorsa dől el olyan helyzetekben, amelyekben mi aligha tudnánk másról, mint az időjárás-kilátásokról és a lányokról csevegni. Csandradzsit Jadav, a kongresszus párt főtitkára a Radzsendra Praszád út 14- ben lakik, azoknak a még angol időkben épült, nagy kertben terpeszkedő bungalóknak egyikében, amelyeket a legmagasabb rangú politikusok rendelkezésére bocsátottak. Okkal, hiszen ahol élnek, ott dolgoznak. Dange elvtársnak, az Indiai Kommunista Párt elnökének és a baloldali szakszervezet vezetőjének ugyanilyen bungalója van valamivel arrébb, s abban a lakásban működik a szakszervezeti főtanács. Csandradzsit Jadav magas, őszülő hajú, imponáló jelenség, otthagyja beszélgető partnerét egy fa alatt, amikor belépni lát a kertkapun, s üdvözöl. Még sohasem találkoztunk, előző este tizenegy felé telefonált neki doktor Ahmed, öreg barátom, a kommunista parasztszervezet főtitkára, hogy éppen ott vacsorázik nála a magyar pártlap munkatársa, nem volna-e kedve másnap fogadni. Jadav a délutáni fél hatot jelölte meg, s most kérdezés nélkül pontosan tudta, ki vagyok. Magas, jóképű fiatalembernek mutat be, az unokaöccse, bekísértet vele a házba. Kellemesen hűtött, kerek kis szobácskába tessékel, leültet, egy turbános háziszolgával teát hozat, cukorlében úszó édességeket s egy egész tál frissen pörkölt, nagy szemű kasudiót. Nézegetem a falon levő fényképeket — Jadav Nehruval és másokkal — és csendesen teázgatok. Jó félórába beletelik, míg a házigazda — formális bocsánatkéréssel — belép s leül mellém. (Folytatjuk.) NÉPSZABADSÁG A szakmunkásképző intézetek első országos kórusfesztiválja Karcagon szombaton és vasárnap bonyolították le a szakmunkásképző intézetek kórusainak első országos fesztiválját. Három hangversenyen huszonkét kórus szerepelt, mintegy ezerháromszáz ifjúmunkás dalos ajkáról csendültek fel a munkásénekek, forradalmi indulók, a hazai és a külföldi kórusirodalom legszebbjei. A nagyszabású fesztivál vasárnap ünnepélyes gálaesttel és eredményhirdetéssel zárult. A minősítésre jelentkezett tíz kórus közül az aranykoszorús diplomát a kaposvári 503-as intézet kórusa nyerte el. Ezüstdiplomával a jászberényi, a karcagi és a kisújszállási intézetek dalosait tüntették ki, míg a bronz fokozatot a miskolci 101-es intézet kórusa kapta. A fesztivál fővédnöke, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter különdíjával a karcagi 629-es számú intézet kórusát jutalmazta a zsűri. A Vígszínház sikere Bécsben Két nagy sikerű előadással befejezte bécsi vendégjátékát a Vígszínház társulata, amely az ünnepi hetek műsorában Déry Tibor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című regényének zenés színpadi változatát mutatta be. A bécsi sajtó elismeréssel írt a Vígszínház bécsi szerepléséről. A Vígszínház társulata tiszteletére hétfőn a bécsi magyar nagykövetségen dr. Nagy Lajos nagykövet fogadást adott. A bécsi tartózkodás idején a Vígszínház és a Volkstheater közötti további együttműködésre vonatkozó tárgyalásokra is sor került. Megállapodtak abban, hogy 1975-ben a Vígszínház ismét Bécsibe látogat, majd ezt a vendégjátékot a Volkstheater viszonozza Budapesten. Lódzi kiállítás Szegeden A Csongrád megyében rendezett lódzi hét keretében vasárnap délben lódzi képző-, ipar- és népművészeti kiállítást nyitottak meg a szegedi Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtárában. Az eseményen részt vevő lengyel vendégeket dr. Bicsó György, a szegedi tanács elnöke köszöntötte, majd Jan Debowski, a LEMP Lódz vajdasági bizottságának titkára mondott megnyitó beszédet. Ezután a földszinti teremben Marija Soltyszewska, a Sztuka Lowicka népművészeti szövetkezet elnöke tartott tárlatvezetést, bemutatva a csíkos szőtteseket, cérnával és gyöngygyel hímzett díszes ruhákat és a lódzi terület fazekas mestereinek remekeit. Az első emeleti teremben harminchét lódzi vajdasági képzőművész száz alkotását, többségében festményeket és grafikákat. Wieslaw Garbolinski, a Lengyel Képzőművészeti Szövetség lódzi csoportjának elnöke méltatta és ismertette a lódzi képzőművészeti élet sajátosságait. Megkezdődtek a sárközi napok Decsen, Tolna megye világhírű tájegységének központjában Donáth Gyula népi grafikusművész alkotásainak kiállításával vasárnap megkezdődtek a hagyományos sárközi napok eseményei. A sárközi „Csillagrózsa” éneklőcsoport dalos bevezetője után, Bogár István, a Tolna megyei tanács néprajzi felügyelője nyitotta meg a színvonalas tárlatot, amelyen a Budapesten élő képzőművésznek a sárközi népművészet gazdagságába sokszínűségével beleülő 22 népi témájú grafikáját mutatják be. 7 AZ ÚJ MAGYAR ZENE HÁROM NEMZEDÉKE találkozott a hangversenyévad végén; különböző stílusok és törekvések reprezentatív alkotásai hangzottak el a Zeneakadémián és az Erkel Színházban. KODÁLY ZOLTÁN SZIMFÓNIÁJÁT — 1961-ben bemutatott utolsó zenekari művét — Doráti Antal mesteri értelmezésében s az Állami Hangversenyzenekar kiváló tolmácsolásában fedezhettük fel újra. A mű első hazai előadásakor, 12 esztendővel ezelőtt, hadd mondom ki önkritikusan, igazságtalanul és elhamarkodottan számoltam be e helyütt a kompozícióról. Az időközben eltelt évek a Szimfóniát igazolták, nem a zenei krónikást. Kodály utolsó alkotása méltó kicsengése annak a hatalmas vonulatnak, amelynek a korai kamarazene, a Psalmus Hungaricus, a Háry János-szvit s a két szimfonikus táncsorozat a kiemelkedő állomása. Újra meghallgatva a művet, emlékezetembe idézem Kodály apostoli híveinek, nagy idők tanúinak, Szabolcsi Bencének és Tóth Aladárnak lelkesedését: a magyar szonáta, a magyar rondó után végre megszületett Kodály műhelyében a magyar szimfónia is. Életrajzi elemekben gazdag, summázó alkotás ez: visszhangzik benne a Nyári este finom természeti pasztellképeinek hangulata, a Psalmus történelmi pátosza s teljesen áttetsző és áttételes formában a népzene hangja és anyaga. Igazi, élő zenei organizmus, költői program hordozója s egy egész életmű beteljesítője. MIHÁLY ANDRÁS GORDONKAVERSENYE 1953-ban keletkezett. Hangvétele, zenei anyaga, formálása a korszakra kétségtelenül jellemző. Egyik-másik részletének harsány megoldása minden bizonnyal a múlté; rézfúvókat ilyen nyomatékos, felkiáltójeles fanfárhatással ma már sem Mihály, sem más nem alkalmaz. A felújítás azonban mindenekelőtt arról győzött meg, hogy ez a mű korántsem avult el megírása óta. A közönség hosszan tartó, őszinte és meleg tapssal köszöntötte a zeneszerzőt, Herényi Miklóst, nemzetközi élvonalba tartozó gordonkaművészünket, Németh Gyula karmestert, s az Állami Hangversenyzenekart. A versenymű sikeres fogadtatásának egyik tényezője bizonynyal a jeles tolmácsolás. A szólista maximális technikai igénynyel, igazi költőiséggel, magával ragadó frisseséggel és temperamentummal szólaltatta meg a kompozíciót, ám a poézis, a kifejezés őszinte vágya, a hangvétel mindmáig meg nem fakult, frissesége a mű megannyi jellemvonása. A Gordonkaverseny egyéni hangú folytatása a verbunkosnak, Bartók rapszódiájának, Kodály beszédes gordonkakezelésének. Mindaz, ami Mihály zenéjében művészi érték volt húsz esztendeje, az maradt napjainkban is. (Ezt azért sem fölösleges megemlíteni, mert némelyek körében van olyan felfogás az új magyar zenéről, amely szerint „valódi értékek csupán a legutóbbi 10—15 évben születnek”, s elnéző mosollyal utalja zsákutcába mindazt, ami ezt a kort — a mi szűkebben vett korunkat — közvetlenül megelőzi.) DURKÓ ZSOLT KAMARAZENE című, 1973-ban befejezett kompozícióját Lehel György vezényelte a Rádiózenekar élén, Tusa Erzsébet és Lantos István közreműködésével. A szólózongorára írt Mikrostruktúrák után ebben az évadban ez már a második olyan műve Durkónak, amely nyomatékosan jelzi, hogy a zeneszerző elhagyott egy továbbfejleszthetetlen és elhasznált alkotói módszert, s valami újat keres, lázas nyugtalansággal. Nem a technika kérdése ez, hanem a kifejezés gazdagodásáé. Hiszen Durkó, bár igen sokat alkot, meggondolatlan, henye, kellően ki nem érlelt kéziratot soha ki nem adott a kezéből. A míves zeneszerzői technika most ismét tartalmat, emóciókat közvetít. A kamarazene indulatos, zenei gesztusokban bővelkedő, karakterek éles körvonalazását vállaló, s karaktereket merészen szembesítő alkotás. Rövidebb részletei három nagy tömbbe rendeződnek el, lassú-gyors-lassú tempójú formává épülnek. Az újfajta drámaiság talán a szükségesnél többször hevíti csúcspontra a zenei anyagot, de megéri, ha ez az ára a kifejezés gazdagodásának. A minden ízében szép és muzikális, ám roppant nehéz alkotást kiváló előadásban ismerte meg a közönség. Lehel remek produkcióra inspirálta zenekarát; műgonddal és szeretettel tanította be a művet. # MAROS RUDOLF ÚJABB MŰVEIVEL — Ricercare, öt etűd, Hárfástrió, Kamarazene — kevésbé szerencsés formában találkozhatott a legszélesebb nyilvánosság. A tévé Kondor-emlékfilmje kísérőzeneként montírozta a képek alá e négy jelentékeny zenemű töredékeit, anélkül, hogy tudatta volna a nézőkkel a zeneszerző nevét s a felhasznált művek címét. Ez jogi kérdés, de nemcsak, sőt legfőképp nem is az. Hisz talán jobb is, hogy a formájukban, dramaturgiájukban megcsonkított zenék alkotóját ezúttal nem említették meg, mert kísérőzene voltukban csonka e darabok hatása. Ha elfogadjuk azt az esztétikai alaptételt, amely szerint a műalkotásnak sajátságos formába zárt szuverén jelentése van, a zenének efféle „iparművészeti” felhasználása, a mű csonkítása több mint vitatható eljárás. S erről, a muzsika védelmében azért kell szólni, mert nem elszigetelt jelenség, hanem sajnálatosan elterjedt, még a legnagyobb mestereket sem kímélő, általános televíziós gyakorlat. Breuer János Szenei krónika :|| ■*