Népszabadság, 1974. július (32. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-28 / 175. szám
KÉT HÉT SZABADSÁG Két hét semmiképpen sem hosszú idő. De ha nincs vekker, nyolcórás gázzúgás, sem iskola esténként, ha az ember végre kibújhat a bőréből és egész nap azt teheti, amihez éppen kedve van, akkor kát hét elképesztően rövid tud lenni. Tehát ha nem is a legnagyobb, mindenesetre nem kis gond megszervezni, hol és hogyan tölthetjük a legjobban az évi szabadságot. A lehetőségek korántsem korlátlanok: szakszervezeti beutaló, KISZ-tábor, egy vállalati szervezésű külföldi út vagy valamilyen „maszek” kezdeményezés, így van ez legalábbis elvben. Hogy mi történik a gyakorlatban, azt két gyár fiataljainak egy-egy csoportja mondta erre, mégis többet ad, mint a szakszervezet — mondják, és ezzel, úgy látszik, minden panasz ellenére mégiscsak inkább elégedetten, le is zárják a beszélgetést. EGYESÜLT IZZÓ Az újpesti törzsgyárban ötezer harminc éven aluli fiatal dolgozik. A KISZ- bizottságon beszélgetünk a nyaralásról, s bizony jó néhány telefonra szükség van, amíg kiderül, hogy végül is nem derül ki semmi: nincs a gyárban olyan kimutatás, amelyikből megtudhatnánk, hogy hány fiatal kap beutalót. A jövőben majd vezetik ezt is, az ifjúsági törvény végrehajtása kapcsán, de most Pál László, a KISZ-bizottság titkára csak „saccolni” tud: 400—500-an valószínűleg elmehetnek évente beutalóval nyaralni. Az Izzó speciális helyzetben van, a gyár ugyanis két hétre leáll, ilyenkor végzik a nagyjavításokat, s mindenki kiveszi a szabadságát. Mindenki ilyenkor szeretne nyaralni, és főképp a fiatalok, hiszen nekik erre nincs több idejük. Ennek ellenére, ahogy a KISZ-titkár elmondta, nincs az üdüléssel probléma. Legalábbis még néhány éve rendszeresen szóba került, hogy a fiatalok nem kapnak elég beutalót, most viszont már nem hallani ilyen véleményt. Kétségei azonban neki is lehetnek arról, hogy ez a csend mit takar, mert hozzáteszi, hogy az információval még vannak bajok, s ez a mondat azután a későbbiek során még többször ismétlődik. De most Pál László éppen csodálkozik. Nemrégen szerveztek ugyanis egy előreüdulást Besztercebányára — az ilyenfajta akciók mostanában gyakoriak, igen jó a kapcsolat néhány külföldi, például a berlini lámpagyárral —, s bár volt érdeklődés, többen visszamondták az utat, így azután csak igen nehezen jött össze a tíz- tagú csoport. De hát mi kell akkor a fiataloknak? Ez az utazás a leállás alatt zajlik, olcsó is, egy hét 800—900 forintért igazán nem drága, ráadásul jutalomként akarták adni ezt az utat, mégsem volt elég jelentkező. — Úgy látszik — mondja — nem ismerjük a fiatalok igényeit. A lányok, valamennyien betanított munkások, két üzemből jönnek össze beszélgetni. És ahányan vannak, szinte annyiféle az ismeretük a lehetőségekről. A csereüdülést gyorsan megmagyarázzák . — Persze, ki volt írva, láttuk is — mondják —, de az is ki volt írva, hogy csak tízen mehetnek. Nem is gondoltunk arra, hogy jelentkezzünk, hiszen ki hinné, hogy éppen ő mehet a több száz közül? — És arról például tudtok — kérdezi a KISZ-titkár —, hogy nyolc négyszemélyes sátor van a KISZ-bizottságon, amit akár egy hétre, akár hát végére kölcsön lehet kérni? — Nem, ezt nem tudjuk — mondják a lányok, de kinek is jutna eszébe éppen a KISZ-bizottságra jönni sátorért? Ebben persze van igazság. De ha már ott a sátor, talán jobban kellene tájékoztatni a fiatalokat arról, hogy ott van. — Én nem tehetek többet, csak hogy mindig elmondom — így a titkár. — Igaz, de mi mégsem tudunk róla — így a lányok. Az ügy tehát valahol elakad, szokás szerint középen. — A békásmegyeri táborról mit tudtok? Volt aki hallott róla, volt aki csak csodálkozott. A békásmegyeri üdülőtelepen egy kőházat a fiataloknak adott a szakszervezet. 10—14-en lakhatnak benne egyszerre, igaz, csak szállást kapnak, viszont jelképes összegért, s saját maguk gondoskodnak magukról. Sokan kiköltöztek, dolgozni is innen jártak, végül is ez is kikapcsolódás. Ezenkívül még 30—40 ifjúsági beutalóval rendelkezik a KISZ-szervezet, különböző Express-táborokba. A többiek kérhetnek szakszervezeti beutalót — hogy így hányan mehetnek nyaralni, az végül is nem derült ki. Ettől ugyan még lehet, hogy minden rendben van. De bár kétségtelenül sok rokonszenves törekvés tanúskodik arról, hogy az Izzóban szaporítani, javítani akarják a munkásfiatalok üdülési lehetőségeit, a tájékozottság hiánya kétségessé teheti a legőszintébb igyekezet sikerét is. A két gyár fiataljainak véleménye aligha általánosítható, mégsem volt tanulság nélkül. A két hét szabadságról alkotott elképzelésük korántsem azonos azzal a komfortos pihenéssel, amit a szakszervezeti, vállalati üdülők nyújtanak. Többet ad nekik a nyaralás élményéből pusztán egy szoba vagy akár egy sátor, ahol kedvükre töltik az időt. Ezért kellene az olyasfajta lehetőségeket szaporítani, mint a Chinoin velencei vagy az Izzó békásmegyeri üdülője. Ha valaki ennél is jobbat tud, arról szívesen adnánk hírt. KOZMA JUDIT /íf NÉPSZABADSÁG ♦ VASÁRNAPI MELLÉKLET CHINOIN A szakszervezeti bizottságon kezdem a kérdezősködést, jut-e elég beutaló a fiataloknak. Alföldi Jenő, aki maga is harminc éven aluli, készséggel mutatja a listát, kik és hová mennek idén nyaralni. Rövid fejszámolás: a velencei ifjúsági üdülőbe mehetnek évente nyolcvanan, százhúszan a vegyipari szakszervezet ifjúsági beutalóival, hetvenen a Római-partra, jó náhányan, de főképp a családosok, Pécsre, s a Balaton mellé, bérelt villákba. Az 1600 fiatalnak mintegy negyede mehet beutalóval nyaralni. Az igényeket nagyjából ki tudják elégíteni, bár az is az igazsághoz tartozik, hogy sok a vidéki bejáró, akik közül csak kevesen kérnek beutalót. A kép megnyugtatónak tűnik, de amikor beszélgetni kezdünk, gyorsan kiderül, hogy az ügy azért mégsem ilyen egyszerű. A problémák néha már a szabadságnál elkezdődnek. Ha valaki tanul, márpedig a gyári technikumban sokan tanulnak, az öt nap tanulmányi szabadság mellé néhány nap biztosan elmegy a vizsgákra. — Én Bulgáriába megyek — mondja Boleman Ágnes. — Nem mintha nem mennék szívesen, de legalább ilyen szívesen mennék például a Szalajka-völgybe. De Bulgáriára gond nélkül kapok fizetés nélküli szabadságot, míg nem tudom, mit szólnának, ha azért kérném, mert mondjuk a Bükkbe akarok menni. A többiek egyetértően bólogatnak. Bár azért ez még nem olyan nagy gond, hiszen akár Velencére mennek, akár a szakszervezeti ifjúsági beutalóval valamelyik Express-táborba, egy hétre mehetnek, ennyire pedig van idő. Igen, de mikor? Ezek a beutalók olcsók, a táborok szép hegeken vannak, de az idén az első csoport augusztus 31-én indulhat, s a többségük csak szeptemberben, októberben nyaralhat. Tavaly valamennyi beutaló a főidényre szólt, akkor napok alatt elkelt, de az idén eddig csak ötvenen jelentkeztek, ők persze megértik, hogy nem mehet mindig mindenki a főidényben, de szeptemberben már sokan nem érnek rá, kezdődik az iskola, így azután egy kicsit idegesek, ha szóba kerül a beutalók „terítése” — és ez is érthető. — Még a legjobb Velence — mondja Pál István. — Miért, mi abban a jó? — támadnak rá néhányan, még táncolni is alig lehet. De a többség elismeri: Velencére érdemes menni. Az ottani ifjúsági üdülő idén jött divatba, tavaly még nem volt telt ház, igaz, a szakszervezeti ifjúsági beutalók elvitték a fiatalokat. Idén már minden hely elkelt. Velencén nem kapnak mást, csak szállást, igaz, napi öt forintért. Van egy konyha is, ahol főzni lehet vagy ott a szomszédban a Lido étterem, ahol viszonylag olcsón lehet étkezni. Tervezi a gyár, hogy kötnek az étteremmel valamilyen szerződést kedvezményes étkezésre, de hát ez még csak elképzelés. A társalgóban van tévé, rádió, kártya, sakk, és ha ez az üdülő nem is összkomfortos paradicsom, azért a többség nem cserélné el a „felnőtt”üdülőkkel. Ide egyszerre többen is mehetnek, ismerős fiatalokkal vannak együtt. Reggelizni, ebédelni, vacsorázni sem kell időben, valóban azt csinál tehát mindenki, amit akar. És ez a lényeges, mert ahogy elmondják, ők nem pihenni akarnak, hanem nyaralni, szórakozni, élményeket szerezni. És a szakszervezeti beutalók? — Az is van — mondja Jobbágy Ibolya —, csak éppen sokat kell sorbaállni érte. Volt, aki fél évre előre kért beutalót, mégsem kapott, s ráadásul mire megtudta, már máshová sem mehetett. A külföldi utakról tudjuk, hogy ilyeneket is szervez a szakszervezet, olcsók is, csak éppen nem tudunk róluk. Kárpáti Gyula azonnal helyesel: — A KISZ-tábor meg a szakszervezeti beutalók mindig ki vannak írva a faliújságra, miért kellene a külföldi utakat suba alatt bonyolítani? — Végül is a KISZ-nek alig van pén MÉG EGYSZER A FARMERRŐL „A hazai farmer nyomában’* címmel jelent meg írásunk 1974. április 28-án ezeken a hasábokon. A kérdés, amit boncolgattunk: miért nincs jó magyar „farmer”? Mert nincs. Ezt nemcsak a jó nadrágra váró fiúk és lányok tudják, hanem a szakemberek is, akik keresik a megoldást. Valóban keresik, mi is tapasztaltuk, amikor meghívást kaptunk a Könnyűipari Minisztériumba cikkünk nyomán összehívott értekezletre, amelyet dr. Bakos Zsigmond miniszterhelyettes vezetett és ahol jelen voltak a farmergyártásban érdekelt vállalatok képviselői. Sík György, a Pamuttextilművek vezérigazgatója, Beck Tamás, a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat vezérigazgatója, vagyis az alapanyaggyártók, Fekete László, a Május 1. Ruhagyár főmérnöke, Soós Sándor, a Vörös Október Férfiruhagyár vezérigazgatója, a legnagyobb ruhagyárak képviselői, Korai Imre, a RUSZÖV egyik vezetője, Sturm Sándor, a Konfekció Ktsz elnöke, a ktsz-ek képviseletében. A megbeszélésen részt vett Vass Sándor, a Divattervező Vállalat igazgatója. A kereskedelem képviseletében Odze Endréné, a Belkereskedelmi Minisztérium osztályvezetője. A tanácskozás után, ahol megbeszélték a farmergyártás problémáit, az alábbi válaszlevelet kaptuk dr. Bakos Zsigmond miniszterhelyettestől. Megjegyezni csupán annyit szeretnénk: lehet, hogy a magyar farmerrel kapcsolatban ezután is lesznek jogos kifogások. Amiatt viszont nem panaszkodhatunk, hogy az illetékesek ne vették volna komolyan a fiatalok gondjait. És ezt feltétlenül köszönjük. A Népszabadság április 28-i számában megjelent cikket követően a farmernadrág és öltözék termelési és ellátási helyzetét a Könnyűipari Minisztérium több ízben vizsgálta. Már korábban kaptunk jelzéseket a Belkereskedelmi Minisztériumtól mennyiségi, ellátási hiányokról, de különböző termelési, kereskedelmi és érdekeltségi okok miatt e népszerű ruházati cikkből az igényeket megfelelően kielégíteni mindeddig nem tudtuk. Első intézkedéseinkkel az alapanyaggyártó és -feldolgozó kapacitást kívántuk biztosítani. Az elmúlt évben textilgyáraink megkezdték a korszerűbb, szélesebb választékú farmeralapanyagok gyártását. Jelenleg több mint 20-féle összetételű alapanyagváltozat és ezen belül számos szín- és mintavariáció létezik. Az alapanyag összetételváltozat azt jelenti, hogy tiszta pamut, poliészter-len-pamut és len-poliészter különféle arányú keverékeiből készülő termékek gyártására készültünk fel. Csupán két nagyvállalatunknál (Pamuttextilművek, Lenfonó- és Szövőipari Vállalat) 1975-re mintegy 2,5 millió négyzetméter szövetgyártó kapacitás van. (1974-re textilgyáraink mintegy 1,4 millió négyzetméter alapanyagra kaptak megrendelést.) Az eddigi feldolgozók — zömében kisüzemek és szövetkezetek mellett nagyvállalataink is nagyobb erővel kezdték meg a gyermekek és felnőttek részére a farmer jellegű öltözékek gyártását. Ma már mind az alapanyaggyártás mind a konfekció ki tudja elégíteni a mennyiségi igényeket. Azonban a gyártásfejlesztés és a választékbővítés még nem megnyugtató. Vállalataink, ha késve is, de látják, hogy ez a termékcsoport már nem egy korosztály időszakos viselete, hanem a teljes körű ruházati ellátás jelentős tényezője. Nagyvállalataink törekvéseit jelzi, hogy például a Vörös Október Férfiruhagyár mintegy 80 darabból álló kollekciót mutatott be áprilisban az ifjúság és a sajtó képviselőinek, a kereskedelem szakembereinek. A bemutató nyomán a Magyar Ifjúság közvélemény-kutató íveket adott ki a fiatalok véleményének széles körű megismeréséhez. A vállalat 1974-re 150 ezer termék gyártására készült fel, a kereskedelem rendelése 34 000 darab volt. A VOR vezetői úgy határoztak, hogy a tervezőművészek és a fiatalok bevonásával kiválasztott legjobb modellekből a termékek közvetlen értékesítését is megkezdik augusztus végén a Divattervező Vállalat boltjában. Ezzel kívánják a modellek, formák, íéretek töké- s létesítését garantálni. A vállalat az őszi BNV-n további termékek, újabb modellek bemutatását tervezi. A Május 1. Ruhagyár 100 darabos kollekcióval rendelkezik. Az 1974. I. félévében a gyártott mennyiség mintegy 53 000 darab volt, amelyből a vállalat 42 000 darabot nyugat-európai cégek megrendelésére készített. A II. félévre 20 000 öltözék és 30 000 nadrág elkészítését tudják vállalni. A napokban az érdekelt vállalatok és szövetkezetek vezetőivel, valamint a belkereskedelem képviselőivel együtt ismételten áttekintettük a farmerruházati ellátást. Úgy látjuk, hogy az alapanyaggyártók és a feldolgozók között egyre inkább kialakul az a szoros együttműködés — esetenként közös kockázatvállalással is —, amely biztosítja, hogy 1975-től mind mennyiségileg, mind minőségileg ki tudjuk az igényeket elégíteni. 1975-re a belkereskedelem az alapanyaggyártók, a feldolgozók és a kereskedelem szerveivel közös, a gyors ütemű szerződéskötéseket elősegítő tárgyalások megtartását javasolta, amely lehetővé teszi az igények összehangolását és kielégítésük biztosítását. A belkereskedelem előzetes becslése szerint 1975-ben a farmertípusú ruházati termékekből mintegy 1 millió darabos forgalomra lehet számítani. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy e ruháknak is különböző minőségei vannak. Egy részük olcsó tömegcikk, nagyrészük azonban munkaigényes divatcikk. Ennek a differenciának a termékek árában is kifejezésre kell jutnia. A még meglevő gyártási és értékesítési problémák megoldásával a farmertípusú ruhákat minden korosztály számára megfelelő választékban, minőségben és áron biztosítani fogjuk. DR. BAKOS ZSIGMOND miniszterhelyettes