Népszabadság, 1974. július (32. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-28 / 175. szám

­ KÉT HÉT SZABADSÁG Két hét semmiképpen sem hosszú idő. De ha nincs vekker, nyolcórás gázzúgás, sem iskola esténként, ha az ember végre kibújhat a bőréből és egész nap azt te­heti, amihez éppen kedve van, akkor kát hét elképesztően rövid tud lenni. Tehát ha nem is a legnagyobb, minden­esetre nem kis gond megszervezni, hol és hogyan tölthetjük a legjobban az évi szabadságot. A lehetőségek korántsem korlátlanok: szakszervezeti beutaló, KISZ-tábor, egy vállalati szervezésű külföldi út vagy valamilyen „maszek” kezdeményezés, így van ez legalábbis elvben. Hogy mi történik a gyakorlat­ban, azt két gyár fiataljainak egy-egy csoportja mondta er­re, mégis többet ad, mint a szakszerve­zet — mondják, és ezzel, úgy látszik, minden panasz ellenére mégiscsak in­kább elégedetten, le is zárják a beszél­getést. EGYESÜLT IZZÓ Az újpesti törzsgyárban ötezer har­minc éven aluli fiatal dolgozik. A KISZ- bizottságon beszélgetünk a nyaralásról, s bizony jó néhány telefonra szükség van, amíg kiderül, hogy végül is nem derül ki semmi: nincs a gyárban olyan kimutatás, amelyikből megtudhatnánk, hogy hány fiatal kap beutalót. A jövő­ben majd vezetik ezt is, az ifjúsági tör­vény végrehajtása kapcsán, de most Pál László, a KISZ-bizottság titkára csak „saccolni” tud: 400—500-an valószínűleg elmehetnek évente beutalóval nyaralni. Az Izzó speciális helyzetben van, a gyár ugyanis két hétre leáll, ilyenkor végzik a nagyjavításokat, s mindenki kiveszi a szabadságát. Mindenki ilyen­kor szeretne nyaralni, és főképp a fia­talok, hiszen nekik erre nincs több ide­jük. Ennek ellenére, ahogy a KISZ-tit­­kár elmondta, nincs az üdüléssel prob­léma. Legalábbis még néhány éve rend­szeresen szóba került, hogy a fiatalok nem kapnak elég beutalót, most viszont már nem hallani ilyen véleményt. Két­ségei azonban neki is lehetnek arról, hogy ez a csend mit takar, mert hozzá­teszi, hogy az információval még van­nak bajok, s ez a mondat azután a ké­sőbbiek során még többször ismétlődik. De most Pál László éppen csodálko­zik. Nemrégen szerveztek ugyanis egy előreüdulást Besztercebányára — az ilyenfajta akciók mostanában gyakoriak, igen jó a kapcsolat néhány külföldi, pél­dául a berlini lámpagyárral —, s bár volt érdeklődés, többen visszamondták az utat, így azután csak igen nehezen jött össze a tíz-­ tagú csoport. De hát mi kell akkor a fiata­loknak? Ez az utazás a leállás alatt zajlik, ol­csó is, egy hét 800—900 forin­tért igazán nem drága, rá­adásul juta­lomként akar­ták adni ezt az utat, mégsem volt elég je­lentkező. — Úgy látszik — mondja — nem ismerjük a fia­talok igényeit. A lányok, va­lamennyien be­tanított mun­kások, két üzemből jön­nek össze be­szélgetni. És a­hányan van­nak, szinte annyiféle az is­meretük a le­hetőségekről. A csereüdülést gyorsan meg­magyarázzák . — Persze, ki volt írva, lát­tuk is — mondják —, de az is ki volt írva, hogy csak tízen mehetnek. Nem is gondoltunk arra, hogy jelentkezzünk, hiszen ki hinné, hogy éppen ő mehet a több száz közül? — És arról például tudtok — kérdezi a KISZ-titkár —, hogy nyolc négysze­mélyes sátor van a KISZ-bizottságon, amit akár egy hétre, akár hát végére kölcsön lehet kérni? — Nem, ezt nem tudjuk — mondják a lányok, de kinek is jutna eszébe ép­pen a KISZ-bizottságra jönni sátorért? Ebben persze van igazság. De ha már ott a sátor, talán jobban kellene tájé­koztatni a fiatalokat arról, hogy ott van. — Én nem tehetek többet, csak hogy mindig elmondom — így a titkár. — Igaz, de mi mégsem tudunk róla — így a lányok. Az ügy tehát valahol elakad, szokás szerint középen. — A békásmegyeri táborról mit tud­tok? Volt aki hallott róla, volt aki csak csodálkozott. A békásmegyeri üdülőte­lepen egy kőházat a fiataloknak adott a szakszervezet. 10—14-en lakhatnak benne egyszerre, igaz, csak szállást kap­nak, viszont jelképes összegért, s saját maguk gondoskodnak magukról. Sokan kiköltöztek, dolgozni is innen jártak, végül is ez is kikapcsolódás. Ezenkívül még 30—40 ifjúsági beutalóval rendel­kezik a KISZ-szervezet, különböző Exp­­ress-táborokba. A többiek kérhetnek szakszervezeti beutalót — hogy így há­nyan mehetnek nyaralni, az végül is nem derült ki. Ettől ugyan még lehet, hogy minden rendben van. De bár két­ségtelenül sok rokonszenves törekvés tanúskodik arról, hogy az Izzóban sza­porítani, javítani akarják a munkásfia­talok üdülési lehetőségeit, a tájékozott­ság hiánya kétségessé teheti a legőszin­tébb igyekezet­ sikerét is. A két gyár fiataljainak véleménye aligha általánosítható, mégsem volt ta­nulság nélkül. A két hét szabadságról alkotott elképzelésük korántsem azonos azzal a komfortos pihenéssel, amit a szakszervezeti, vállalati üdülők nyújta­nak. Többet ad­ nekik a nyaralás élmé­nyéből pusztán egy szoba vagy akár egy sátor, ahol kedvükre töltik az időt. Ezért kellene az olyasfajta lehetőségeket sza­porítani, mint a Chinoin velencei vagy az Izzó békásmegyeri üdülője. Ha va­laki ennél is jobbat tud, arról szívesen adnánk hírt. KOZMA JUDIT /íf NÉPSZABADSÁG ♦ VASÁRNAPI MELLÉKLET CHINOIN A szakszervezeti bizottságon kezdem a kérdezősködést, jut-e elég beutaló a fiataloknak. Alföldi Jenő, aki maga is harminc éven aluli, készséggel mutatja a listát, kik és hová mennek idén nya­ralni. Rövid fejszámolás: a velencei if­júsági üdülőbe mehetnek évente nyolc­vanan, százhúszan a vegyipari szakszer­vezet ifjúsági beutalóival, hetvenen a Római-partra, jó náhányan, de főképp a családosok, Pécsre, s a Balaton mellé, bérelt villákba. Az 1600 fiatalnak mint­egy negyede mehet beutalóval nyaral­ni. Az igényeket nagyjából ki tudják elégíteni, bár az is az igazsághoz tarto­zik, hogy sok a vidéki bejáró, akik kö­zül csak kevesen kérnek beutalót. A kép megnyugtatónak tűnik, de ami­kor beszélgetni kezdünk, gyorsan kide­rül, hogy az ügy azért mégsem ilyen egyszerű. A problémák néha már a sza­badságnál elkezdődnek. Ha valaki tanul, márpedig a gyári technikumban sokan tanulnak, az öt nap tanulmányi szabad­ság mellé néhány nap biztosan elmegy a vizsgákra. — Én Bulgáriába megyek — mondja Boleman Ágnes. — Nem mintha nem mennék szívesen, de legalább ilyen szí­vesen mennék például a Szalajka-völgy­­be. De Bulgáriára gond nélkül kapok fizetés nélküli szabadságot, míg nem tudom, mit szólnának, ha azért kérném, mert mondjuk a Bükkbe akarok menni. A többiek egyetértően bólogatnak. Bár azért ez még nem olyan nagy gond, hiszen akár Velencére mennek, akár a szakszervezeti ifjúsági beutalóval vala­melyik Express-táborba, egy hétre me­hetnek, ennyire pedig van idő. Igen, de mikor? Ezek a beutalók ol­csók, a táborok szép hegeken vannak, de az idén az első csoport augusztus 31-én indulhat, s a többségük csak szep­temberben, októberben nyaralhat. Ta­valy valamennyi beutaló a főidényre szólt, akkor napok alatt elkelt, de az idén eddig csak ötvenen jelentkeztek, ők persze megértik, hogy nem mehet mindig mindenki a főidényben, de szep­temberben már sokan nem érnek rá, kezdődik az iskola, így azután egy ki­csit idegesek, ha szóba kerül a beutalók „terítése” — és ez is érthető. — Még a legjobb Velence — mondja Pál István. — Miért, mi abban a jó? — támad­nak rá néhányan, még táncolni is alig lehet. De a többség elismeri: Velencére érdemes menni. Az ottani ifjúsági üdü­lő idén jött divatba, tavaly még nem volt telt ház, igaz, a szakszervezeti if­júsági beutalók elvitték a fiatalokat. Idén már minden hely elkelt. Velencén nem kapnak mást, csak szállást, igaz, napi öt forintért. Van egy konyha is, ahol főzni lehet vagy ott a szomszéd­ban a Lido étterem, ahol viszonylag olcsón lehet étkezni. Tervezi a gyár, hogy kötnek az étteremmel valamilyen szerződést kedvezményes étkezésre, de hát ez még csak elképzelés. A társalgó­ban van tévé, rádió, kártya, sakk, és ha ez az üdülő nem is összkomfortos para­dicsom, azért a többség nem cserélné el a „felnőtt”­üdülőkkel. Ide egyszerre töb­ben is mehetnek, ismerős fiatalokkal vannak együtt. Reggelizni, ebédelni, va­csorázni sem kell időben, valóban azt csinál tehát mindenki, amit akar. És ez a lényeges, mert ahogy elmondják, ők nem pihenni akarnak, hanem nyaralni, szórakozni, élményeket szerezni.­­ És a szakszervezeti beutalók? — Az is van — mondja Jobbágy Ibo­lya —, csak éppen sokat kell sorbaáll­­ni érte. Volt, aki fél évre előre kért be­utalót, mégsem kapott, s ráadásul mire megtudta, már máshová sem mehetett. A külföldi utakról tudjuk, hogy ilyene­ket is szervez a szakszervezet, olcsók is, csak éppen nem tudunk róluk. Kárpáti Gyula azonnal helyesel: — A KISZ-tábor meg a szakszervezeti beuta­lók mindig ki vannak írva a faliújságra, miért kellene a külföldi utakat suba alatt bonyolítani? — Végül is a KISZ-nek alig van pén­ MÉG EGYSZER A FARMERRŐL „A hazai farmer nyomában’* címmel je­lent meg írásunk 1­974. április 28-án ezeken a hasábokon. A kérdés, amit boncolgattunk: miért nincs jó magyar „farmer”? Mert nincs. Ezt nemcsak a jó nadrágra váró fiúk és lányok tudják, hanem a szak­emberek is, akik keresik a megoldást. Való­ban keresik, mi is tapasztaltuk, amikor meg­hívást kaptunk a Könnyűipari Minisztérium­ba cikkünk nyomán összehívott értekez­letre, amelyet dr. Bakos Zsigmond minisz­terhelyettes vezetett és ahol jelen voltak a farmergyártásban érdekelt vállalatok képvi­selői. Sík György, a Pamuttextilművek ve­zérigazgatója, Beck Tamás, a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat vezérigazgatója, vagyis az alapanyaggyártók, Fekete László, a Május 1. Ruhagyár főmérnöke, Soós Sándor, a Vörös Október Férfiruhagyár vezérigazgatója, a legnagyobb ruhagyárak képviselői, Korai Im­re, a RUSZÖV egyik vezetője, Sturm Sándor, a Konfekció Ktsz elnöke, a ktsz-ek képvisele­tében. A megbeszélésen részt vett Vass Sán­dor, a Divattervező Vállalat igazgatója. A ke­reskedelem képviseletében Odze Endréné, a Belkereskedelmi Minisztérium osztályvezető­je. A tanácskozás után, ahol megbeszélték a farmergyártás problémáit, az alábbi válasz­levelet kaptuk dr. Bakos Zsigmond minisz­terhelyettestől. Megjegyezni csupán annyit szeretnénk: lehet, hogy a magyar farmerrel kapcsolatban ezután is lesznek jogos kifo­gások. Amiatt viszont nem panaszkodhatunk, hogy az illetékesek ne vették volna komo­lyan a fiatalok gondjait. És ezt feltétlenül köszönjük. A Népszabadság április 28-i számá­ban megjelent cikket követően a far­mernadrág és öltözék termelési és el­látási helyzetét a Könnyűipari Minisz­térium több ízben vizsgálta. Már ko­rábban kaptunk jelzéseket a Belkeres­kedelmi Minisztériumtól mennyiségi, ellátási hiányokról, de különböző ter­melési, kereskedelmi és érdekeltségi okok miatt e népszerű ruházati cikkből az igényeket megfelelően kielégíteni mindeddig nem tudtuk. Első intézkedéseinkkel az alapanyag­­gyártó és -feldolgozó kapacitást kíván­tuk biztosítani. Az elmúlt évben textilgyáraink meg­kezdték a korszerűbb, szélesebb válasz­tékú farmeralapanyagok gyártását. Je­lenleg több mint 20-féle összetételű alapanyagváltozat és ezen belül szá­mos szín- és mintavariáció létezik. Az alapanyag összetételváltozat azt jelenti, hogy tiszta pamut, poliészter-len-pamut és len-poliészter különféle arányú keve­rékeiből készülő termékek gyártására készültünk fel. Csupán két nagyválla­latunknál (Pamuttextilművek, Lenfonó- és Szövőipari Vállalat) 1975-re mintegy 2,5 millió négyzetméter szövetgyártó kapacitás van. (1974-re textilgyáraink mintegy 1,4 millió négyzetméter alap­anyagra kaptak megrendelést.) Az eddigi feldolgozók — zömében kisüzemek és szövetkezetek­­ mellett nagyvállalataink is nagyobb erővel kezdték meg a gyermekek és felnőttek részére a farmer jellegű öltözékek gyár­tását. Ma már mind az alapanyaggyár­tás mind a konfekció ki tudja elégíteni a mennyiségi igényeket. Azonban a gyártásfejlesztés és a választékbővítés még nem megnyugtató. Vállalataink, ha késve is, de látják, hogy ez a termékcsoport már nem egy korosztály időszakos viselete, hanem a teljes körű ruházati ellátás jelentős té­nyezője. Nagyvállalataink törekvéseit jelzi, hogy például a Vörös Október Férfi­ruhagyár mintegy 80 darabból álló kol­lekciót mutatott be áprilisban az ifjú­ság és a sajtó képviselőinek, a keres­kedelem szakembereinek. A bemutató nyomán a Magyar Ifjúság közvéle­mény-kutató íveket adott ki a fiatalok véleményének széles körű megismeré­séhez. A vállalat 1974-re 150 ezer ter­mék gyártására készült fel, a kereske­delem rendelése 34 000 darab volt. A VOR vezetői úgy határoztak, hogy a tervezőművészek és a fiatalok bevo­násával kiválasztott legjobb modellek­ből a termékek közvetlen értékesítését is megkezdik augusztus végén a Divat­­tervező Vállalat boltjában. Ezzel kíván­ják a modellek, formák, í­éretek töké- s létesítését garantálni. A vállalat az őszi BNV-n további termékek, újabb model­lek bemutatását tervezi. A Május 1. Ruhagyár 100 darabos kollekcióval rendelkezik. Az 1974. I. félévében a gyártott mennyiség mint­egy 53 000 darab volt, amelyből a vál­lalat 42 000 darabot nyugat-európai cé­gek megrendelésére készített. A II. fél­évre 20 000 öltözék és 30 000 nadrág el­készítését tudják vállalni. A napokban az érdekelt vállalatok és szövetkezetek vezetőivel, valamint a belkereskedelem képviselőivel együtt is­mételten áttekintettük a farmerruhá­­­zati ellátást. Úgy látjuk, hogy az alap­­anyaggyártók és a feldolgozók között egyre inkább kialakul az a szoros együttműködés — esetenként közös kockázatvállalással is —, amely bizto­sítja, hogy 1975-től mind mennyiségileg, mind minőségileg ki tudjuk az igénye­ket elégíteni. 1975-re a belkereskedelem az alap­­anyaggyártók, a feldolgozók és a keres­kedelem szerveivel közös, a gyors ütemű szerződéskötéseket elősegítő tárgyalások megtartását javasolta, amely lehetővé teszi az igények összehangolását és ki­elégítésük biztosítását. A belkereske­delem előzetes becslése szerint 1975-ben a farmertípusú ruházati termékekből mintegy 1 millió darabos forgalomra lehet számítani. Figyelemmel kell len­ni arra is, hogy e ruháknak is különbö­ző minőségei vannak. Egy részük olcsó tömegcikk, nagyrészük­ azonban mun­kaigényes divatcikk. Ennek a differen­ciának a termékek árában is kifejezés­re kell jutnia. A még meglevő gyártási és értékesí­tési problémák megoldásával a farmer­típusú ruhákat minden korosztály szá­mára megfelelő választékban, minőség­ben és áron biztosítani fogjuk. DR. BAKOS ZSIGMOND miniszterhelyettes

Next